Megígértem, úgyhogy érkezik eposznyi interjúnk második része, folytatódik a sztorizgatás a divideDról és arról, amit rejt. Színt is vallok rögtön, számomra is a Modulus indusztriálisabbnak tetsző vonala fekszik jobban, több fém, kevesebb neon jeligével, mégis, azon kaptam magam, hogy csak kisimultak a kétkedő szemöldökráncolások okozta barázdák és beszélgetésünk óta egyre többször időzik nálam a Behind Your Neon Eyes is, meglehet, nekem ez a "szóváltás" rakta méltó helyére az új albumot, na meg az, hogy főhőseinken tényleg tapintható mennyire a mindenük ez a zenekar, bár vissza tudná ezt száz százalékban adni az írott szó is... Azt, hogy a folytatás  ezúttal jobban sikerült-e, mint az első rész, rád bízom!

(divideD 2020 - b-j.: Void, Stalkher Jr., Brother Belmont,  psyKlone, Sol)

Nem is annyira réges régen, egy nem is olyan távoli galaxisban a magyar metal élet Stanja és Panja álmodott egy merészet és idesugározta a divideD-ot. Belmonttal és psyKlone-nal még augusztusban sikerült összeülnünk, hogy megelevenedhessen az út, ami a Behind Your Neon Eyes-ig vezet és elmerengjünk azon, mit tartogathat még a jövő. Ezúttal a karakterek hátterében rejtőző zenészeké a szó, faggatózni sem kell igazán, szóval nincs semmi csavar...Vagy mégis? 

Szubjektív kalandozásunk mai szösszenetének "főhőse" maga is zenél, méghozzá a Naqoy formációban, emellett írásai jó régóta jelen vannak különféle fanzine-ekben, legutóbb az endhits.hu-n lehetett megtalálni, de a Komakino blog története is egészen 2015-ig nyúlik vissza. Szerzője is azon kevesek egyike, akikhez zenekari ajánláson keresztül jutottam el, véletlenek egyébként sincsenek, ugye?

Folytatódjék az egyperces blog körkép, abszolút szubjektív sorozatom, kit érdemes olvasni a "nagyok" mellett témában. Érkezik is a Fekete Macska Suicide,  a szerző szavaival egy "kísérletező hangvételű, rétegzenékből építkező webzine Henry Chinaski, Jello Biafra és Rubber Johnny barátainak. Ziggy Stardust, Scott Kelly és Walter E. Kurtz titkai miatt." Ja és "gyanúsan sokszor van leírva az, hogy underground."

Ugyan nem célom mindenáron napi olvasnivalót szolgáltatni a mélyen tisztelt publikumnak, zavar, hogy rengeteg az üresjárat és elég kiszámíthatatlan minden megjelenés nálam, ezért hirtelen sugallatra arra jutottam, hogy pár szösszenetben összeszedem neked, szerintem milyen blogokba érdemes beleolvasni az internetben. Java részük egyébként is jóval termékenyebb, mint én valaha is leszek, ami már önmagában becsülendő. Meglehet szélmalomharc a próbálkozás, hisz az emberek egyre kevésbé szeretnek olvasni, főleg mióta ott a vlog és a podcast. De azért ne felejtsük el, jó pár oldal működik még a vezető honi e-zinek mellett, amikre érdemes figyelni, ha olyanok véleményére vagy kíváncsi, akik valóban képesek elmélyülten nyilatkozni az adott témáról, a tartalomközlési kényszer nyomása nélkül. Ebben a szellemiségben igyekszem én is pötyögni, és úgy gondolom, amíg ezek a blogok kitartanak, mindig lesz mit olvasni. Szépen ábécé sorrendben érkeznek az "egypercesek", amilyen sűrűn csak a melóm és tartozásaim engedik.

Eagle Has Landed (b-j) - Tari Bálint (ének), Farkas Péter Pí (ének, sampler), Kovács Dóra (gitár), Rácz Attila (gitár), Gróf Adolf (dob), fotó: Bodnár Dávid, David Bodnar Photography

Zuzu már biztos szóvá tette volna rég, hogy mostanában keveset foglalkozok a honi metal színtér "friss húsával", pedig megígértem neki, hogy nem hagyom pesztrálatlanul a feltörekvő hazai bandákat. Az Eagle Has Landed ötöse tavaly robbant be a köztudatba egy kellően sötét videoklippel és eddigi rövid, de annál intenzívebb pályafutása során már az ország legtöbb klubját megjárta, és olyan bandák társaságában volt látható, mint az Ingested és a Within Destruction. A videó már önmagában borítékolta számomra, hogy ezekre a srácokra bizony fülelni kell, az pedig, hogy Tari Bálint, akit még a szépreményű Saw Sign-ban hallottam először, vagy kilenc éve,  nekik (is) adta a hangját, végképp garancia a minőségre. Élőben sajnos csak idén augusztusban sikerült elcsípnem őket, megérte, már az első szám után tudtam, le kell ülnünk dumálni egy jót. A legutóbbi történések fényében még jobban örülök, hogy a találkánkra még a Dürerben kerülhetett sor, hiányozni fog. Ha neked is, tarts velünk még utoljára a X. Grindrise Festre, ahol a Sas is leszáll, búcsúztassuk el méltóképp sokunk egyik fontos menedékét a mindennapokból...

Akárhányszor igyekeztem érdemben megfogalmazni bármit arról, mit is jelent nekem a The Devil's Trade, egyszerűen nem ment, pedig részvétlenül elrohant 6 év a Those Miles We Walked Alone óta...Talán a The Call of The Iron Peak megérlelte bennem azt, aminek ki kell szakadnia, valamit, ami nem pusztán gondolatcsonkok koncepcióba erőszakolása csak azért, hogy meglegyen írásban. Az méltatlan lenne ahhoz az úthoz, amit Dávid bejárt, amióta meghozta a döntést, hogy kikotorja a The Devil's Trade-et a fiókból, az utat, amin azóta kísérem, mióta először levelet váltottunk róla... Majd eldöntöd, ezúttal sikerült-e...

Azt hiszem, a koncertek szerves része a jó sör, úgyhogy az élesztgetni próbált Másként „rovat” - mely honi zenészek  a rock-metal undergroundhoz köthető egyéb illetőségeiről igyekszik számot adni - keretein belül simán belefér egy tanulmányi kirándulás a hazai kézműves sörök világában. Kalauzom, pedig nem más, mint Sefcsik Marci (ének, gitár – Gyilkos), aki már 2018 óta erősíti a Mad Scientist csapatát, beszélgetésünk helyszíne pedig nem is lehet más, mint maga a főzde. Egy gyors üzem túra után kezdünk is, mert most kissé feszes a tempó.

Mint említettem, a Mad Robots munkássága már jó pár éve közel áll a pici szívemhez, bár még fáj, hogy többé már nem mondhatom, hogy "Rotömörö"...A mélyinterjú folytatásban tovább vesézgetünk, asztalon 2018-2020 történései. 

Ha eddig elkerült az első rész, gyere, összehozlak titeket!

Mad Robots 2020 - (b-j.: Kertész László-dob, Berszán Miklós - gitár, Csaba András, 'Joe' - basszusgitár, Mári Péter, 'PT'- ének; fotó: Bobal Photography)

Most, hogy már egy ideje magam vagyok a bloggal és a gondolataimmal, a passzio.hu elnyúló hiányzása okán, némiképp átértékelődött bennem a küldetéstudat. Legyen a kevesebb több, de az minőségi, nem feltétlen csupán kapacitás problémák miatt. Azt hiszem, az ember akkor "hobbír" jól, ha hajtja hogy mindig jobbat adjon, nos, a statisztikák alapján nem hiszem, hogy azzal ténylegesen segítek bárkin is, ha sorra osztom a zenekari híreket, az efféle tájékozódást jól szolgálják az olvasott "nagyok". Számomra hadd maradjon a dolgok mélyére nézés, a "különös szűrő" pedig hagy legyen szerény személyem. Mad Robotsékat sosem tévesztettem szem elől, mindig is szimpatikus volt az a kompromisszumkerülő, kísérletezős attitűd ami már a kezdetektől kerülgeti a csapatot, legutóbb például azzal taglóztak le teljesen élőben, amikor  Orwell Állatfarmjának rajzfilmesített verziójára nyomták a Dürer Pincében, hihetetlen, hogy az is már majdnem két éve volt. Az új album megjelenése pedig végre jó apropót szolgáltatott, hogy áprilisban újra összeüljünk egy virtuális beszélgetésre PT-vel és Joe-val, átrágni múltat és jelent, a terjedelem ismételten eposzi, így két részben publikálódik, rágcsát elő...

Havária 2020 - Némethi "Gepárd" Tamás (gitár/ének), Ördög "Ördi" Gábor (dob), fotó: POtographic Pictures

A Havária feltűnését a honi underground mélyén egy kedves zenész ismerősöm úgy aposztrofálta, mint az egyik legjobb dolgot, ami a magyar színtéren történhetett, egyetértünk. Régóta érett már bennem ez az interjú, úgyhogy épp ideje volt levelet váltani. 

A 2017-es Long Way Down bemutatkozó lemez után bő egy hónapja forog közkézen a Stabbed legújabb kislemeze. Már jó ideje követem a srácok munkásságát, és egy biztos, stúdiózásukat tuti valamilyen apokaliptikus esemény árnyékolja, legalább is ami a tagok személyes biztonságát illeti, úgy fest, az anyag ebből a szempontból is szintlépés, mondhatnám, eddigi történetük megkoronázása. Na de félre a tréfát, ez az EP ugyanis nem viccel. Meglehet, hogy a dallamos énektémák megfoghatóbbak, most is épp a nemrég kisfilmet kapott Cyclonus sorait dünnyögöm,  a mondanivaló nem lett kevésbé kellemetlenül húsba mászó, akár egy sportmasszázs, úthengerrel. A témák  fájdalmasan elborultak, már a kezdő Never Here-t hallgatva kedvem támad visszazárni magamra az ajtót még három hónapra és eret vágni, de csak finoman, hogy  szép lassan fájjon, a zenét legalább felcsavarhatom a picsába, mert Vári Gábornak  (Miracle Sound) hála, jól szól mindenen is. Eszméletlen sok mindent sikerült belesűríteni ebbe az EP-be, mégis beszippant egy szuszra, két törés közé azért befér némi szellőztetés. A lényeg a lényeg, iszonyatosan sajnálnám, ha a Stabbed sötéten komplex világa kompromisszumokba fulladna, kár lenne érte. De mielőtt rohansz lemeózni, miről is dumálok, csomagoltam egy kis útravalót alább, egyenesen a tagok tollából.  

Az interjú második részében a koncertszervezést tárgyaljuk. Mindig is foglakoztatott, ki(k)nek köszönhetem, hogy a kedvenceim Budapestet is útba ejtik turnéik során, nem véletlen faggattam anno Binder Gazsit (Cudi Purci Booking) is erről, már jó ég. Sajnos homály, mi volt az első Tukker Booking esemény, amire ellátogattam, de az tuti, hogy a januári Rotten Sound koncertet még sokáig emlegetni fogom. Az is biztos, hogyha valaha ilyesmire adnám a fejem, igyekeznék az említett srácok nyomában lépegetni...

Mostanában a vadabb, kaotikus asszociációk pörögnek nálam a legtöbbet, már, ami a zenét illeti. Állítom, hogy a budapesti Wasted Struggle kihozta az idei év egyik legjobb lemezét, és még csak május van. Basszusgitárosukkal, Karsay Mátéval ültünk le a monitor elé kidumálni a banda ügyes-bajos dolgait, és mivel másik illetősége, a Tukker Booking mellett sem lehet elmenni szó nélkül, jól kivesézzük azt is. Az eredmény nyilván eposzi terjedelmű, így az első részben a zenekari történésekről olvashatsz, hamarosan érkezik a folytatás...Remélem, úgy várod, mint az Operatív Törzs záróepizódját...

Wasted Struggle (balról jobbra: Horváth Tamás "Csonti"(dob), Alakszai László (ének), Karsay Máté (basszusgitár), Dobos Lajos (gitár)

A Fattyú Avius által 2017-ben megidézett, egyszemélyes pagan black metal, illetve dark ambient alapokon nyugvó projekt. Inspirációkról, diszkográfiáról, aktualitásokról és sok minden másról csevegtünk virtuálisan egy jót, íme az eredmény. 

Kedves Avius, köszönöm, hogy a rendelkezésemre állsz, kezdés gyanánt elmeséled, hogy cseppentél a horror punkból a black metalba?

Először is, köszöntöm az olvasókat, illetve köszönöm az interjú lehetőséget. Igazából nem egy túl hosszú történet, anno a fekete fémmel elég hamar megismerkedtem és nyilván a mainstream bandákkal kezdtem többek között a Cradle Of Filth-el. Ők a Misfits, a horror punk ősatyjának a Halloween II című dalát dolgoztál fel és itt kezdődött az ismeretségem a műfajjal. Szóval végeredményben előbb hallgattam black metalt és csak utána horror punkot.

Aztán megismertem egy helyi bandát a GraveStalkers-t, akik a Murderdolls/Misfits féle horror vonalat nyomták és később ott lettem basszeros, de közben meg ezerrel nyomtuk az Old Man’s Child-ot, a Moonsorrow-t, a Venom-ot meg ezekhez hasonló eszement zenekarokat, szóval nálam a két műfaj sokáig kéz a kézben járt.

 Napi #légypozitív: ska, punk és Sör. Klippel mutatkozik be a budapesti hetes, alakulásról, tervekről csevegtünk egy gyorsat virtuálisan, hogy legyen mit olvasni a dal mellé!

Ha jól tudom, tavaly karácsonyra állt össze a sCompany végleges felállása.

Tombi: A banda alapkövét az Ágoston-tesók tették le (Káze – ének, Sutyu – dob, Peti – gitár), egészen konkrét elképzelés volt a felállást illetően. A klasszikus dob-basszer-gitár-ének egészül ki trombitával, szaxofonnal és harsonával. Fúvósok terén volt pár tagcsere, de decemberre összeállt a dolog.

Már egy hónapja tart a mindenki életébe beszivárgó állóháború a láthatatlannal. Már egy hónap elröppent, az utolsó koncert óta, ami még megtartathatott, ugyanakkor mégis oly távolinak tetszik... Pedig csupán saját önzőségemmel küzdök nap mint nap, nem a frontvonalban... Egyelőre szerencsére nyerésre állok, sikerül a valagamon maradni...Nincs is okom panaszra, a melóm pörög ezerrel, itthonról is...

A koronavírus elleni küzdelem sokadik vesztese,  - a lemondott/elmaradt koncertek után - ez az interjú... De megoldottuk a szociális távolságtartás jegyében is, e-mailben. Az ilyen vészterhes időkben liszt helyett, azzal főzünk, ami van. Utaltam már rá sokszor, hogy az on graves a legjobb dolgok közé tartozik, amik csak történhetnek  a honi undergrounddal, hogy miért is, azt már többen megírták, érzékletesebben nálam. Úgyhogy, inkább lássuk, mi a helyzet a sírokon innen, s túl...

 VolumeFeeder (balról jobbra): Balázs Imi (gitár, ének), Jaksa Robi (dob), Drahota Geri (basszusgitár)
 Fotó: Szilágyi Gergely

Hódmezővásárhely fenegyerekeit már elég rég szeretném elcsípni, örülök, hogy legutóbbi, budapesti koncertjük előtt személyesen sikerült összeülni, ezúton is hála és pacsi a Witch Bone Gardennek  és a The California Nightmares-nek, hogy átengedték a backstage-et nekünk egy órácskára. Nem is hinnéd, mennyi sztori elfér egy órában... De ne is hidd, olvasd, úgyis kell valami elfoglaltság az önkéntes szobafogságra...

Tegnap a Rockstation mutatta be a mosonmagyaróvári Witchthrone második klipjét. A tavaly decemberben villantott Circle után a Shallow a második hírnök, a hamarosan megjelenő, a banda nevét viselő bemutatkozó EP-ről. Már ebből a két dalból egyértelmű számomra, hogy újabb üdítően fekete színfolttal gazdagodik a hazai színtér, úgyhogy kíváncsian várom a folytatást, a kezdés bivalyerős.

A megfilmesítésért ezúttal is Piedl Andrásnak lehet hálálkodni, a keverésért Pencs Tamás felel.

Igazából az akkut hipochondriában leledző énem most épp üvölt velem, hogy anno teljesen hidegen hagyott, amikor felröppentek az első hírek az új koronavírusról. Aztán a "balhéról" kiderült, hogy korántsem mű, sőt, egyre hangosabb és irtó közel került, most pedig az ajtón dörömböl, beleeszi magát a mindennapokba, mint egy kellemetlen, bosszantó, minden lében kanál szomszéd, aki meg akarja mondani, mit tehetsz, felborítja a munkarended, korlátozza a kikapcsolódási lehetőségeid, mégis hogy merészeli, mit képzel magáról?! Nálam azzal verte ki a biztosítékot, hogy belemászott a lejátszómba, felkúszott a színpadokra, hogy elvegye a zeném, a terápiám...

Szokatlan zenekari összeállítást láthatunk március 27-én az S8 Underground klubban, ugyanis egy nu-metal, egy prog metal és egy tribute metal banda fog összeállni az estére.

A budapesti nu-metal Pennhurst 2014 óta űzi az ipart, több nagy név vendégeként is koncertezett már: felléptek többek között a Tankcsapda, a Depresszió, a PAIN és az Ektomorf előtt is, idén áprilisban pedig a Leander Kills előzenekaraként játszanak a Barba Negrában. A 2015-ben megjelent Losing Control című kislemezük után most egy nagylemez kiadására készülnek 2020 tavaszán.

 A gyulai SnailGardN műfajilag nehezen behatárolható zenét játszik, többféle stílusjegy is keveredik a dalaikban: progresszív metal, alternatív metal, pop és nu-metal is, hogy csak párat említsek. Első albumuk az On The Path 2013-ban jelent meg, és egy igazán eklektikus lemezre sikeredett. 2019-ben kiadtak egy EP-t The Consumer címmel, amin a három izgalmas saját dal mellett egy feldolgozás is megtalálható a Hunger Games (Éhezők Viadala) Hanging Tree betétdalából.

 A tribute banda pedig nem más, mint az Avenged Sevenfold slágereket játszó Sevengers. A banda minden jelentős budapesti tribute-eseményen részt vesz, ahova mindig a legnépszerűbb dalokkal készülnek.

Facebook eseményt itt!

Szeresd, kövesd a bandákat a közösségi médiában

 Pennhurst:

 Facebook

Youtube

Instagram

SnailGardN:

Facebook

Youtube

Instagram

Sevengers:

 Facebook

Fotó: Varga Tamás

A mai napon, 2020. március 3-án megjelent a debreceni, kísérletezős, instrumentális progresszív rockzenekar, a Ghost Toast negyedik lemeze, a Shape Without Form, a finn Inverse Records-nál.

Az album címe T. S. Eliot The Hollow Men (Az üresek) című verséből származik, az emberség/embertelenség, a mindannyiunkat fenyegető kiüresedés, illetve ennek elkerülésének mikéntjeit érintő témakört boncolgatja.

Tegnap debütált, Jaksa Robi (dob, VolumeFeeder) első szólódala, amiben nem csupán saját hangszerén, hanem énekelni és pengetni is hallod. Hab a tetején, hogy Besnyő Gabi (ének, Nova Prospect) is hozzáadta a hangját. Ha nem jutott volna el hozzád a beharangozó, nem gond, hisz jóval komolyabb cuccról van szó, mint azt a promo videó sejtetni enged. Bár, ha összefutottál már Robival, vagy láttad őt játszani, a tartalom egyáltalán nem meglepő. A srác egy állat, persze a jó értelemben, amolyan igazi ösztöndobos, örömből és megszállottságból nyomja. Dobálózhatnék olyan közhellyel, hogy a Save Me  a "szerző" líraibb oldalát villantja, de várd ki a végét.

Nyolc tételre futotta a bátorságból, amelyek a tervek szerint libasorban, egyesével kerülnek majd elő a sufniból, a bemutatkozást hallva, azt hiszem egyetértesz velem, hogy csak nyertünk azzal, hogy nem maradnak ott. 

Könnyebben dúdolható dallamokra evez a modern metalban utazó Evermind bemutatkozó dala. A bandát idén alapították a Flout korábbi tagjai, Debreceni Márk (ének), Kocsis Szabolcs (gitár/vokál) és Kmetyó Levente (dob). A Tóth Alberttel (gitár) és Lukács Alexszel (basszusgitár) teljessé vált felállás élőben már debütált az Analog Music Hallban. Most pedig szállítja az első dalt a debüt lemezről, a Büszkeségem Mocsara májusra várható.

A felvételek Gerő András Péternél készültek, az animációért Tóth Albert felel. A Halhatatlanok Tragédiájának „Főhőse egy hitevesztett, magányos ember, aki úgy döntött, véget vet az életének." - árulta el a frontember, Márk a metal.hu-nak. „Ez a valaki nem feltétlenül egy adott személy. Lehet a kultúra, a művészet, a szerelem, az emberiség vagy bármi, amiről úgy érezzük, kihalóban van ebből a világból”.„Felirat nincs a mozgóképen”, Azt, hogy miként fejeződik be a történet,  a hallgatóra bízza, hisz nem a zuhanás számít, hanem a leérkezés...

Márciusban, április elején a srácok  a New Friend Requesthez csatlakoznak pár állomásra, Budapesten pedig április 12-én, a Metalcore Húsvét keretein belül láthatod őket.