Mint említettem, a Mad Robots munkássága már jó pár éve közel áll a pici szívemhez, bár még fáj, hogy többé már nem mondhatom, hogy "Rotömörö"...A mélyinterjú folytatásban tovább vesézgetünk, asztalon 2018-2020 történései. 

Ha eddig elkerült az első rész, gyere, összehozlak titeket!

Említettétek, a ’18-ban megjelent akusztikus EP-t melyen az újragondolt saját dalok mellett egy John Lennon feldolgozás is helyet kapott, miért épp erre esett a választás?

Joe: Ezt úgy tudnám röviden összefoglalni, hogy amióta létezik a banda, gondolkozunk azon, hogy legyen feldolgozás, de nem sikerült olyan számot találni, amire mindenki rámondta volna az áment. Végül Miki bedobta ezt a dalötletet. Többen nem is ismertük, mint például én, úgyhogy meg is hallgattuk a próbán kétszer és öt perc múlva mindenki leokézta. Szóval benyomtuk a pause gombot és nyomatékosítottuk, hogy innentől nincs visszalépés, mindenki igent mondott, úgyhogy ezt akkor tényleg meg fogjuk csinálni! Egyébként nagyon büszkék vagyunk rá, mert tényleg jól sikerült.

Mennyire volt új terep egyébként az akusztikus irány?

PT: Sok szempontból, nem csináltunk még ilyet, ha úgy vesszük, minden szinten újdonság volt. Ez is egyfajta szárnypróbálgatás, mondhatnánk, hogy minden zenekar életében eljön az a pillanat, amikor csinál egy akusztikus EP-t, velünk is így esett. A körülmények is hozták, ahogy Joe is említette, minket is dobál az élet jobbra-balra és abban a szituációban próbáltunk a legkevesebb veszteséggel járó ötlettel előrukkolni. Szerintem tök jól sült el, én nagyon szeretem azt az anyagot, az is tovább mélyítette a technikai felkészültségünket. Azt az EP-t még én csináltam az elejétől a végéig, szóval a már említett zenei produceri szempontból is fontos, mert tulajdonképpen ott kezdődött részemről, és most, a nagylemez kapcsán bontotta ki teljesen a szárnyait, miként kivitelezhető jól, ha egy zenekari tag vállalja fel ezt a szerepet. Azt gondoljuk, hogy ez nagyon jót tett az akusztikus EP-nek is és ebben az irányban, ezzel a módszertannal, de nyilván már hatékonyabban és több tapasztalattal tudtunk dolgozni a legújabb hangzón. Ezek lépések, és tök jó, hogy így, szépen, lassan cammogva előre ugyan, de eredményeket érünk el vele.  

Joe: Amúgy az egy tök tudatos döntés volt zenekari részről, hogy az akusztikus irány felé fordulunk, mivel folyamatosan keressük annak lehetőségét, miként tudjuk a zenénket még inkább az elképzeléseinknek megfelelően alakítani. Az első két nagylemez tapasztalataival felvértezve azt láttuk, hogy az eddigi irányvonalakat kimaxoltuk. Alapvetően konstans problémának érzékeltük, hogy, mondhatni túl kompresszált volt a zene, végig minden hangszer szólt és folyamatosan volt egy kisebb hangerő háború a számok kialakításánál, felvételénél, majd a keverésnél. Ennek eredményeképpen gyakorlatilag olyanok lettek a dalok, hogy mindegyik ugyanakkora intenzitáson szólt és ha akartunk valami zúzósabb számot berakni, az nem szólt máshogy, mivel előtte is a maximura volt tolva minden. Ebből akartunk nagyon kilépni és ezért átmentünk a másik végletbe, hogy gyakorlatot szerezzünk abban, hogy lehet úgy sokatmondó zenét csinálni, hogy közben nem üvölt minden. Már a Rat King Racket-en érződnek az első apró lépések, amiket az akusztikus EP-re sikerült teljesen kiaknázni.

Ha pedig az új lemezt hallgatod, észrevehető, hogy mára már tök szépen besimult a zenénkbe és egy jól használt eszköz, hogy többször kiürítjük a zenét a hangzásokkal és ezáltal rengeteg plusz kifejezési tartalmat tudtunk beletenni, így hasznosítva mindazt, amit az akusztikus EP komponálása során tanultunk.

Kihívás volt így előadni a dalokat? Ha jól emlékszem több akusztikus szeánszot is tartottatok.

Joe: Én rájöttem, hogy nem tudok ülve játszani, nekem mozognom kell.(nevet) Egyébként meglepően jó élmény volt és ezáltal sikerült beédesgetni magunkat a Szimpla Kertbe, ahol nagyon jó szakmai és emberi kapcsolatokat sikerült kialakítani, így később már zúzós bulit is tarthattunk a helyszínen.

PT: Még azt tenném hozzá, hogy énekesi szempontból is rengeteget lehet ebből tanulni. Ez a műfaj borzasztóan sajátosan hordozza magában a már említett hangerő háborút próbatermi körülmények között is, nemcsak a lemezeken. Ez azt jelenti, hogy van egy iszonyatosan hangos dobosod, egy őrülten hangos gitárossal és egy utánuk kullogó, vagy őket épp megugrani próbáló basszusgitárossal. Adott egy énekes, aki valami szedett-vedett PA-n próbál meg énekelni. Rengeteg mindent meghatároz az, hogy mit hall az ember saját magából, hogy miként bírja azt az énekhangot, ami az ő torkából kijön betuszkolni a zenébe. Most nem akarok ilyen énektechnikai dolgokba mélyen belemenni, de az biztos, hogy a szellőssége annak az EP-nek abban a tekintetben is sokat tanított, hogy mennyi mindent nem tudok én erről az egészről valójában, például, hogy milyen szépen fed a gitár fal, úgyhogy ez ebben a tekintetben kinyitott egy másik világot és nem az lett, hogy nagyon belezuhantam volna. Azt gondolom, hogy énekesi frontot a legújabb lemeznél vagyok a legmagabiztosabb, és ehhez ezek a felismerések is rettenetesen kellettek. Szóval sokkal lényegesebb és hasznosabb volt ez az akusztikus EP, mint azt az elején gondoltam.

A fogadtatás is kedvező volt?

Joe: Nagyon láthatatlan lett az EP. Ugye egyébként is mélyponton volt a zenekar, nem igazán toltuk ezt a fajta kommunikációt, kiadói oldalról sem tudott akkora támogatást kapni hisz mégis csupán egy EP, nem tudott mellékletként megjelenni. Tehát minimális volt a promó és a zenekari aktivitás, alapvetően pár koncertet szántunk erre csak. Akkor egyébként több pozitív visszajelzést is kaptunk, de alapvetően egy visszhang nélküli kislemez volt, én arra sem emlékszem, hogy bárhol értékelés jelent volna meg róla…

Ez igen sajnálatos. No, annyit emlegettük már az új lemezt, hogy ideje beszélni is róla! Április 17-én, a HammerWorld magazin mellékleteként érkezett a Pareidolia. Mindig is érdekelt, hogy a bandák a lemezmegjelenést egyfajta lezárásként, vagy inkább valaminek a kezdeteként élik meg. Ti miként?

PT: Nem is tudom, én alapvetően nem kötök ehhez semmi különleges élményt, mivel általában az szokott lenni, hogy mivel sok aspektusával foglalkozok a munkafolyamatoknak, borzasztóan várom már a végére, hogy befejezzük. A Rat Kingnél is nagyon örültem neki, hogy elkészültünk és az eredménynek is. Mivel, ahogy említettük, a zenekar nem épp egy marketing központú jószág, és az élet is közbeszól sokszor, sok szempontból, azt gondolom, hogy most a lelkesedésünkhöz az album minősége is egyértelműen nagyban hozzájárul. El sem tudom mondani, hányszor hallgattam már meg ezeket a dalokat, dalszerzőként, énekesként, szövegíróként, hangmérnökként és producerként. Ez gyakorlatilag öt embernyi hallgatást eredményez és mégis tök szívesen veszem elő újra, két-három naponta ezeket a számokat. Azt gondolom, ez most tényleg nagy dobás lesz. Sokszor megfogalmazódik bennem, hogy na, ezzel kellett volna kezdeni és akkor nincs ez a sok "mizéria".(nevet) De valójában ez a szépsége, amikor ilyen szépen látszik egy ív egy banda életében és ennek így kellene működnie szerintem mindenhol, mert így adja meg számunkra is az ízét, a velejét, hogy látjuk a fejlődésünket: a saját gyerekünket felnőni ebben az egészben. Most azt gondolom, jöhet egy olyan pillanat, amikor kicsit verhetjük a mellünk, hogy milyen fasza lemezt csináltunk, ami motivál arra is, hogy hatékonyabban promózzuk. Tényleg annyira tetszik az anyag, hogy büszkék vagyunk rá nagyon.

Joe: Így belegondolva, az album inkább a kezdete lehet egy csomó mindennek, most már csak saját magunkat kell felspannolni annyira, hogy meg is valósuljon.

Említetted, hogy szeretsz mindenben koncepciót látni, itt mennyire van jelen ilyesmi?

Joe: Ezúttal konkrét zenei, tematikai kohézióról, ami összefogná a dalokat, nem tudok, egyszerűen ez jött ki belőlünk. A koncepciót jelenleg inkább abban látom, hogy mögé akarjuk tenni a profibb háttérmunkát, illetve törekszünk arra, hogy valami extrát tudjunk vinni az élő megjelenésekbe is, és ez ne annyiból álljon, hogy felmegyünk a színpadra és legjobb tudásunkhoz és lelkesedésünkhöz mérten előadjuk magunkat. Úgy gondolom, hogy hangulatilag egy elég erős élő megjelenésre lehet majd számítani. Alapvetően ezt tudom én most ebbe belelátni.

PT: Hogyha koncepciózusan vizsgáljuk az albumot, akkor zenei szempontból is vannak változások. A szövegvilág tekintetében itt érhető tetten legjobban, hogy konkrét témákról van szó. Vagy a címekben, vagy a szövegekben megtalálhatók megfelelő irányfények ebben a tekintetben, hogy tudjon csatlakozni az ember, de azért természetesen jelen van a szokásos megfoghatatlansági faktor. De tényleg olyan sok minden történt körülöttünk az elmúlt időszakban, hogy vannak egészen tapintható motívumok, amik önmagukban egyáltalán nem pozitív témák, de valahol az üzenete az egésznek mégis az, hogy mindennek a végén senki sincs egyedül. Nem tudom, még egyébként nem sikerült soha jól átadnom szövegkoncepcióban, amit szeretnék, hogy bármennyire is drámai és emberi a történet, attól még jó az, ami van és tudni kell értékelni. Tehát, összefoglalva, depresszív témák a pozitív oldalról megfogva. Csak ez nem biztos, hogy átjön, mivel nem tartom magam egy kifejezetten jó liricistának, így nem feltétlenül hiszem, hogy ezt a gondolatiságot közvetíteni tudom. De ha keresünk koncepciót, akkor alapvetően ez az, szövegi oldalról.

Három dal már debütált az albumról, kezdjünk a klippel, amit rendhagyó módon egy közönségtalálkozó keretein belül mutattatok be. Bevallom, hogy aznap a Kvelertakon volt jelenésem, de örülök, hogy beugrottam előtte a vetítésre.  Milyen volt így együtt megnézni a kisfilmet?

Joe: Nekem mindenképp élmény volt az az esemény is, még így nyilvánosan, magunkat középpontba állítva is, jó érzés volt beszélgetni életünk egyik mérföldkövéről. Gondolkoztunk előtte egyébként, hogy vajon mennyire érdemes megcsinálni, hányan fognak eljönni, hisz az ilyesmi nem igazán megszokott idehaza. Sajnos a sajtótól végül nem is igazán tudott érkezni senki, a vetítés előtt lett volna egy szakmai program. Szóval azon a ponton még jobban aggódtunk, hogy a közönségtalálkozó része is ilyen savanyúan fog sikerülni, de aztán végül, húsz perccel a meghirdetett kezdési időpont után csak felgyűlt annyi ember, hogy egy nagyon jó hangulatú esemény kerekedett.

És honnan jött az ötlet egyébként?

Joe: PT javasolta.

PT: Egyébként több zenekarnál, akit figyelek, szeretek, volt hasonló közönségtalálkozós ötlet. Iszonyatos munkát raktunk bele a klipbe, tök jó brigáddal dolgoztunk. A mai világtól kicsit elrugaszkodott megközelítést vagy nagyon nehezen adsz el a médiában dolgozóknak, vagy iszonyatosan könnyen. Tehát, vagy nem értik meg, vagy fellélegeznek, hogy végre, valami értelmeset lehet csinálni. Ami ebben a kontextusban tök furcsán hangzik, mivel az a videó minden, csak nem racionális. De Kozmér Joe rendezőnk valahol a két hozzáállás között foglalt helyet, nyitott volt az effajta elborultságra. De, hogy tök őszinte legyek, azért még egy fokkal szerettem volna elvontabbra csinálni az egészet, sőt műfajilag valami horrorba hajló történetre is vevő lennék. Ez tényleg semmi másról nem szól, csak arról, hogy mivel gyártottam tartalmat több olyan médiumnak is, ami ízlést szolgál ki, végre csinálhattam valami olyat, ami nem erről szól. Ez egy csodálatos alkalom volt arra, hogy fogtunk egy ötletet, nem paráztunk rá, miként fognak reagálni rá az emberek és végigvittük. Én a forgatást és a szervezkedést is iszonyúan élveztem, rengeteg kapcsolatom mélyült el ennek köszönhetően, szóval egy klasszikus mondást idézve, az utat próbáltuk élvezni, és tök jó ötletnek tűnt, hogy ezt megosszuk a közönséggel, hisz büszkék vagyunk rá. Nyilván nem egy sokmilliós költségvetésű kisfilmről beszélünk, de a miénk, mi szedtünk össze hozzá minden baromságot, amire szükség volt, és ez tök jó érzés.

Akkor ezek szerint, azt leszámítva, hogy Miki nem szeret szerepelni, gondolom, nem esett komfortzónátokon kívül a forgatás.

Joe: Ami komfortzónán kívül esne, egy olyan klip, amiben azt mutatják, hogy zenélünk. Így, hogy valami egészen elvont dolgot sikerült kihozni a történetből, gyakorlatilag maszkok mögé bújva, nekünk is egy olyan élmény volt, amilyenben még nem volt részünk. Számomra egyáltalán nem volt kényelmetlen, sőt, magáért a forgatásért is megérte vele foglalkozni.

A klip főszereplője, Erdős Júlia azt hiszem, úgy fogalmazott, hogy nem gondolta, hogy még életében négy életerős férfival lesz egy ágyban. Miként fogadta a megkereséseteket?

PT: Erről Miki tudna mesélni bővebben, mivel ő volt megbízva azzal, hogy felkérje Júliát, de egyébként kézenfekvő volt, hogy ő ideális áldozat lesz. Futtatgattunk itt neveket, meg hogy kit, meg hogy lehetne. Nyilván mehettünk volna abba az irányba is, hogy egy híresebb valakit kérjünk fel, volt már téma egy esetleges kollaboráció Dolák-Saly Róberttel, vagy a Tankcsapdás arcokkal. A lényeg, hogy sokféle koncepción átmentünk, de ha jól emlékszem, Laci feleségének, Krisztának a fejéből pattant ki, hogy dehát miért nem szóltok a Júliának?! Na, az egy abszolút ilyen homlokra csapós pillanat volt, hogy tényleg, hisz ő valóban erre a szerepre született. Ahogy ő is említette az eseményen, eleinte ódzkodott a dologtól, de aztán beadta a derekát és tökre örülünk, hogy így lett, jó volt nem koncert közegben időt eltölteni vele és jobban megismerni.

Előzetes gyanánt készült egy szöveges videó is a tentacles című nótához, ami Hekkai (The Tumor Called Marla, Kill Monday Management) munkája. Mennyire sikerült megvalósítani azt, amit szerettetek volna?

PT: Igazából nem volt előzetes tervünk a videóhoz, alapvetően megadtuk a művészi szabadságot. Egyébként mára már szokásunkká vált, hogy bárkivel dolgozunk, szabad kezet kapjon, amennyire csak lehet.

Joe: Erre egyébként már a kezdetek óta törekszünk, csak nehéz olyan embereket találni, akikben megvan ez az önszervező folyamat és nem konkrét megrendelésre gyártanak le tartalmakat, fix igények mentén. Nekünk mindig azokkal volt gyümölcsöző kapcsolatunk, akiknek volt saját elképzelésük, mert elindított bennük valamit az éppen aktuális zene. Minden klipnél így volt, nem mi akarjuk megmondani, hogy mi legyen a tartalom, ideális esetben ez a közös kölcsönhatás eredménye lesz.

Már érintettük, hogy egy élő bejelentkezés kíséretében publikálódott a dal, mennyire tudja ez a személyes kontaktust helyettesíteni szerintetek?

Joe: Esetünkben jobb, mert akkor ezt becélozva, erre felszívva magunkat teljesen részt veszünk ebben. Egyébként normális körülmények közt a személyes találkozási pontok alapvetően a koncertek, ott meg legtöbbször elvagyunk magunk között, úgyhogy, ha majd beindul az élet, próbálunk nyitni kifelé. Főleg mivel sok pozitív impulzust kaptunk az élőzések kapcsán is.

Részemről ennyi, a végszót is nektek adom, köszönöm, nagyon!

Joe: Nagyon jó lenne, hogyha minél több zenekar, akik minőségi produktumot tesznek le az asztalra, megtalálnák a hangot a közönséggel. Rajongói oldalról pedig szuper lenne elérni azt, hogy ezt a fajta underground jelleget egy kicsit szervezettebben támogassák. Egymást erősítsék a zenekarok és rajongótáboraik, ennek mi is részesei szeretnénk lenni, úgyhogy olyasmit szeretnénk képviselni, ami érték. Azt kérem azoktól, akiket érdekel a zenénk, hogy segítsenek minél több helyre elvinni a hírét...

Az interjú első részéért kattints ide!

Koncert fotók: Erdős Júlia

Aktuális felállás:

Mári Péter, 'PT'- ének

Berszán Miklós - gitár

Csaba András, 'Joe' - basszusgitár

Kertész László - dob

Oldal:

https://www.facebook.com/robotsmad/