Mostanában a vadabb, kaotikus asszociációk pörögnek nálam a legtöbbet, már, ami a zenét illeti. Állítom, hogy a budapesti Wasted Struggle kihozta az idei év egyik legjobb lemezét, és még csak május van. Basszusgitárosukkal, Karsay Mátéval ültünk le a monitor elé kidumálni a banda ügyes-bajos dolgait, és mivel másik illetősége, a Tukker Booking mellett sem lehet elmenni szó nélkül, jól kivesézzük azt is. Az eredmény nyilván eposzi terjedelmű, így az első részben a zenekari történésekről olvashatsz, hamarosan érkezik a folytatás...Remélem, úgy várod, mint az Operatív Törzs záróepizódját...

Wasted Struggle (balról jobbra: Horváth Tamás "Csonti"(dob), Alakszai László (ének), Karsay Máté (basszusgitár), Dobos Lajos (gitár)

Halihó Máté, nagy szeretettel köszöntelek a passzio.hu/Mögött Blog nevében, mielőtt rátérnénk a fő apropóinkra, mesélj, mennyire írta át az életed a jelenlegi helyzet?

Először is nagyon szépen köszönöm a megkeresést, meg is hatódtam, mert annyira nem jellemző az ilyen fajta lehetőség, és külön öröm, hogy olyan ember kér fel, akit gyakran látok koncerteken. Kérdésedre a válasz, olyan szférában dolgozok, ami az idegenforgalommal függ össze, egy hostel/hotel láncolatban, így nyilván minket is lesokkolt ez az egész, de mégsem egyik napról a másikra húztuk le a rolót, hanem több opción is gondolkoztunk. Hivatalosan zárva tartunk a külföldi turisták előtt, de próbáltunk olyan alternatívákkal is előrukkolni, ami járható mindenki számára. Nem tudom, tudsz-e róla, de a kollégiumokat azért is lakoltatták ki, hogy karanténokat létesítsenek a helyükre, így a fedél nélkül maradt koleszosokat be tudtuk fogadni normális feltételekkel.

Jelenleg van egy csomó olyan ember, aki nem hosszú távon keres albérletet, teszem azt, csak pár hétre, vagy hónapra, és emiatt nem akar kauciót fizetni. Feléjük is nyitottunk, nekik is kiadunk szobákat, amíg ez a helyzet fennáll, kérdés, meddig fog tartani, ez az, amit senki sem tud…

Értem, nyilván mindenki próbál alkalmazkodni a kialakult szituációhoz és talpon maradni…

Már amennyire lehet, bár azt azért meg kell jegyeznem, hogy céges szinten nálunk is többeket el kellett bocsátani, fizetés nélküli szabadságra küldeni. Viszont úgy gondolom, a cég elég korrekt módon kezelte az embereit: akiket tudtak, megtartottak, a saját dolgozóiknak pedig ingyen szállást ajánlottak. Az a durva egyébként, hogy az élet minden területére kiterjed ez az állapot és sajnos most ez egy olyan probléma, ami nem csupán egy adott ember élethelyzetére vetítődik le, hanem konkrétan kollektívan küzdünk ezzel, és a nagy átlagot nézve mindenki megsínyli az egészet. Ugye most nagyon szeretnénk, ha minden visszaállna az eredeti állapotba, de szerintem, ezután azt a kérdést is fel kell tenni, hogy vajon az eredeti állapot volt-e a jó egyáltalán, mi lesz az új norma, mennyire fognak megváltozni a dolgok alapvetően…

Igen…Kezdjünk a Wasted Struggle dolgaival, az első és sajnos eddigi egyetlen élő élményem veletek, amikor ’16-ban az A38-on a Kvelertak előtt játszottatok, akkor még Robi állt a mikrofon mögött, miként emlékszel vissza erre a bulira?

Őszintén szólva akkor én annyira nem éreztem jól magam, pedig többen mondták, hogy fasza volt, de egyébként is valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy a hajós koncerteket nem igazán élveztem, kivéve talán a The Black Dahlia Murder, Full Of Hell bulit. A Kvelertak után a Bongzillával is játszottunk az A38-on. Valahogy olyan „mit keresünk itt”- érzésem volt mindkét alkalommal, az, hogy mi vagyunk a teljesen indokolatlan kategória, holott szeretem a helyet, és nem is arról volt szó, hogy nem illetünk volna oda. Úgy gondolom, hogy vannak bizonyos események, amikor a magyar zenekarokat nem igazán szeretik megnézni az emberek, főleg, ha a főzenekartól eltérő zenét játsszanak. Ez a fajta attitűd nekem eléggé átjött. A kisebb koncerteket azért csípem jobban, mert oda tényleg az összes zenekar miatt jönnek az emberek. Nem tudom, lehet, volt bennem egy olyan drukk is, hogy profi körülmények között játszottunk, meg ugye a hajó rettenetesen tisztán szól, ami lehet, nem tett jót a mi zenénknek.(nevet) Fura, egyébként láttam ott olyan koncerteket, amik tényleg hibátlanul szóltak, de ott volt például a Converge, ami ellenben olyan volt, mintha egy próbájukat néztem volna, minimálisan kihangosítva. Persze a koncert maga jó volt. Ez nyilván nem konkrétan az A38 hibája, hanem sok esetben az adott hangosító is számít, hogy mennyire érzi a zenekart. Visszatérve, persze ilyenkor sincs gáz, csak utólag szoktam érezni, hogy na, ez lehetett volna jobb is. Persze van olyan koncert is, amikor mindenki azt mondja, hogy szar, én meg élvezem. Viszont, hogy valami jót is mondjak a hajóval kapcsolatban - de több, mint valószínű, hogy bennem lehet a hiba a korábbi dolgok végett - , ott a Sunn O))) koncert. Nem hittem volna, hogy ennyire hangos is tud lenni ott valami!

Érdekes. Én egyébként azt látom az utóbbi években, hogy azért a magyar előzenekarokra is egyre többen kíváncsiak a nagyobb eseményeken is. Te mit gondolsz, valóban javul ez a tendencia, vagy ez pusztán annak tudható be, hogy a koncertekre is többen járnak(nának)…

Is-is. Alapjáraton többen is járnak koncertekre, szélesebb rétegből, mint pár évvel korábban. Régebben jóval behatároltabb volt egy adott esemény, de ma már annyiféle underground stílus, több „mainstreamebb underground” banda létezik, amitől már eléggé kitaposta a saját útját a műfaj, illetve jobban odapasszoló magyar zenekarokat láthatunk a népszerűbb, külföldi bandák előtt - megjegyzem, én sokszor jobban preferálom a zeneileg eklektikusabb eseményeket -, ha lehet így mondani. Valljuk be, az utóbbi években elég jó magyar zenekarokat termelt ki a színtér, akik elég jól művelik a saját stílusukat. Ezek a bandák színpadi megjelenés tekintetében is sokat fejlődtek, illetve azt látom, hogy a közönség is sokkal nyitottabb. Kis százalékban még jelen van az a mentalitás, hogy iszogassunk a haverokkal, aztán majd a főzenekarra bemegyünk, de már egyáltalán nem ez a jellemző tendencia. Azt látom, hogy egyre több fiatalabb arc is megnézi az előzenekarokat, akár magyar, vagy külföldi bandáról van szó.

Ebben egyetértünk. Az említett buli óta történt egy s más, a mikrofonnál immáron Alakszai Lacit hallhatjuk és láthatjuk egy ideje, mennyiben változott meg a közös munka, a bandán belüli dinamika Laci csatlakozásával?

Így van, Robinak, konkrétan az említett buli volt az utolsó fellépése velünk. A közös munka teljes mértékben megváltozott, méghozzá pozitív irányba. Már nem azért, mert Robival bármi probléma lett volna, csak ő egy másabb temperamentumú ember, kreatív értelemben, zeneileg nem rakott bele annyit a közösbe, de amit megírtunk témákat, azokat lenyomta becsületesen. Laciról azt kell tudni, hogy először gitárosként szállt be a bandába, hogy vastagítsuk a hangzást, és több koncertet is lenyomtunk ebben a felállásban, Robi énekelt, Laci pedig gitározott. Amikor Robi kiszállt, egyből Lacira gondoltunk, mint „frontember”, főképp, mert korábban volt egy-két zenekari próbálkozás, ahol gitározott és énekelt és eléggé bejött a hangja. Az is felmerült, hogy én veszem át a posztot, de semmiképp sem szerettem volna elhagyni a basszusgitárt. Elég sok olyan téma van, ami miatt necces egyszerre az ének-basszus felosztás, azt meg nem akartuk volna, hogy bármi is az összkép rovására menjen, Laci meg egyébként is ki akarta magát próbálni énekesként, szóval adta magát a dolog.  Robi amúgy nem emiatt szállt ki. Alapból a kilépése után kezdtünk agyalni azon, hogyan tovább. Nem haragban váltunk el, több, mint 10 éves barátság kötött össze minket, csak a vége felé már emberileg sem jöttünk ki annyira jól, úgyhogy közös megállapodással döntöttünk így, minden  sárdobálás nélkül, hogy ebben a formában nem folytatjuk tovább az együtt zenélést. Abban biztos vagyok, hogy, ha még egy változás lenne a zenekaron belül, én nem tudnám elképzelni, hogy Wasted Struggle néven folytassuk tovább. Ez a banda a barátságon alapszik, az már csak bónusz, hogy közös az elképzelés abban, amit csinálni szeretnénk, még ha sokszor eltérő dolgokból inspirálódunk is. Ez tipikusan az a zenekar, ahol fontos, hogy emberileg is minden stimmeljen. Ha másvalaki kerülne be közénk, az már nem ugyanaz a banda lenne. Nincs presszió, vagy a barátaimmal csinálom, vagy senkivel.

Úgy fest bevált a felállás, hisz azóta sincs másik gitárosotok.

Úgy voltunk vele, hogy egy gitárral is meg tudjuk oldani, ahogy sok más zenekar. Nyilván nem mindent lehet 100%-osan lehozni élőben, ami a lemezen hallható, például olyan esetben, amikor több gitársáv van feljátszva egymásra. Viszont össze lehet dugni több ládát, vagy a pedálokkal játszadozni, szóval vannak trükkök. Hangerő szempontjából ilyen körülményekkel (két láda) pedig egyáltalán nem számít, hogy több gitárosa van-e a bandának, csak ki kell tekerni az erősítőket, mint az állat.(nevet)

Lacinak ott a Touch és a Contra, Lalinak az Oaken és a Kytaro, neked a Tukker, hogy tudtok ennyi felé szakadni?

Ez egy nagyon jó kérdés. Szerencsénkre a Kytaroval meg az Oakennel egy teremben próbálunk, korábban a Contrával és a Touch-csal is osztoztunk egyébként, de nemrég adtunk be egy költözést. Kiszely Daninak - aki a Touchban és sok más zenekarban is dobol - könnyebb volt, hogy ők a Dürer felé, a Keleti Blokkba menjenek, a társaság másik része (Duna, Oaken, Kytaro, Kirill, Wasted) pedig Budán maradjon. Mindent meg lehet oldani, a felsorolt zenekarok közül a Wasted a legkevésbé aktív koncertezés szempontjából, persze ugyanúgy próbálunk meg számokat írunk, csak nincs annyi bulink. Ezt az évet szerettük volna kicsit megnyomni, de a jelenlegi körülmények miatt persze nem így sikerült. Mindezek előtt Csontinak, a dobosunknak gyereke született, úgyhogy alapból be is volt tervezve egy hosszabb szünet. Az április 24-ei buli a Cloud Rat-tel lett volna az első, utána pár vidéki eseményről volt még szó haver zenekarokkal. Külföldi turnét nem terveztünk erre az évre. Egy éve nyomtunk egy kéthetes kört az Oakennel, ami most lett volna ideális  - bár a körülményeket nézve kapufa lett volna -, de akkoriban már terveztük kiadni a lemezt, csak próbáltunk kiadót keresni és akadtak még javítanivalók, amiket másképp szerettünk volna, így végül csak idén sikerült kihozni. Ha rendeződik a helyzet, jövőre már szívesen adnék egy turnét.

Hangzók. Void, Guillotines, Plaguebringer, mi az ami elsőre beugrik neked a korábbi EPkről?

A hosszuk. (nevet) Mondjuk, ez a nagylemezre is igaz, valahogy nem sikerült húsz percnél hosszabb anyagokat összehozni eddig. Gondoltunk arra, hogy a mostanira még pár dal felmehetne, na de majd a következő anyag még hosszabb lesz. Illetve, ha nem is időben, de akár egy direktebb formában, hogy lesz rajta mondjuk tíz dal ugyanebben az időkeretben.

Kiadtatok egy splitet is a Ghostchant-tal, mik az előnyei és hátrányai szerinted az effajta kiadványoknak?

Ha két banda közös splitet ad ki, nyilván, ismerik, szeretik egymást.. A gyakorlatban persze előfordul, hogy random bandákat kérnek fel, hogy adjanak ki közös split lemezt, nyilván ilyenkor is kell, hogy a zenekarok stílusilag passzoljanak egymáshoz valamennyire, vagy, ha nem is stílusban, de „eszmeiségben”, felfogásban legyen közös pont. Az alapvető előnye a jelenségnek, hogy mindketten együtt reklámozzák az anyagot, közösen is koncertezhetnek (ha megtehetik). Ez szerintem egy tök jó kezdeményezés, nálam mindig is ilyen unity jelleggel bírt.

A hátrány talán az lehet, hogy ezeket a hangzókat sokan nem teljes értékű anyagokként könyvelik el és jobban elsiklik az ember figyelme ezek felett. Mondjuk ezen a spliten mi szándékosan olyan dalt vettünk fel, ami eltér a korábbiaktól. A koncepció a Ghostchant-tal az volt, hogy legyen egy hosszabb szám és egy feldolgozás, aminek az eredménye egy nem Wasted-es, inkább elszállós, post-metalos tétel. Mindenképp mást akartunk csinálni erre az alkalomra, mint korábban, de hogy ennyire különbözik majd, azt mi sem gondoltuk volna. Egyébként sosem úgy álltunk hozzá a zenéléshez, hogy kötelező adott számokat írni, ebből kifolyólag én azon sem lepődnék meg, ha a következő album egy indusztriális noise anyag lenne, nem azért mert eldöntöttük, hanem mert csak ez jönne belőlünk, de nyilván azt is szem előtt tartja az ember, hogy mégis olyat csináljon, amivel önmaga tud maradni. Nem feltétlenül a keretek közé szorításra gondolok, hanem amikor hallod, hogy nem ugyanaz, mégis tudod, hogy ugyanarról a zenekarról van szó, csupán egy egyedibb megközelítés figyelhető meg. Van, akinek amúgy jól áll, hogy hasonlóbb lemezeket hoz ki egymás után, imádom is őket, de saját részről mindig szerettem kicsit új dolgokkal előrukkolni.

Szerintem sikerült megtalálni a saját hangotok, a rátok jellemző hangzást. Te mennyire érzed így?

Tök jó, ha így látod, én is abszolút így érzem, bár szerintem nem szólnak ugyanúgy az anyagok, de egy adott lemezen belül a hangzás-beli egyezésnek az is oka lehet, hogy mindig ugyanazzal az emberrel dolgozunk, ez pedig nem más, mint Dexter, aki egyébként a Kytaro-ban gitározik, korábban pedig a SONYA-ban basszusgitározott. Régebben olyan zenekarokból ismerhették az emberek, mint a Nesze, vagy a The Last Charge. Egyébként két koncert erejéig a Wasted-be is beszállt, amikor még a két gitáros felálláson agyaltunk, sőt úgy volt, hogy egy turnéra is jön, de sajnos közbejött egy sürgős stúdiómunkája, amit nem tudott félretenni, így végül nem tartott velünk, pedig király lett volna. Zeneileg és emberileg is eléggé közel áll hozzánk már elég régóta, így evidens volt, hogy ezúttal is vele dolgozzunk. Szerintem ő tudja, hogy ez a zene milyen hangzást kíván, és nyilván a Supersize-zal is meg vagyunk elégedve, de ez így önmagában nem lenne elég. Kell Dexter füle, hozzáértése, hogy azt tudja belőle kihozni, amit mi szeretnénk. Magam részéről amúgy az összes album hangzásával elégedett vagyok.

Gyilkosék is ecsetelték, mennyire jó vele dolgozni. Vajon azért van ezekhez a zenékhez jó füle, mert ő is hasonlókban mozog?

Igazából elég sok mindenben benne van ez a fiú, poptól a metálig, több műfaj megfordul nála, sok mindenhez megvan a füle. Lehet, oda lenne érdemes visszavezetni ezt a jelenséget, hogy Dexter rendelkezik egy underground háttérrel, képben van ezekkel a zenékkel, sok-sok éve ebben a közegben mozog. Külföldön is élt, zenélt és stúdiózott, ahonnan magával hozhatta ezeket a tapasztalatokat. Tényleg nem tudom mi az oka, de valahogy érzi az egészet. Csak pozitív tapasztalataink vannak vele, és amit még kifejezetten szeretek benne, hogy elég őszinte. Vannak kész dolgok a fejében, de ugyanakkor hajlandó a kompromisszumra. Ám, ha valamiről az a véleménye, hogy ez így szar ebben a formában, akkor allűröktől mentesen közli azt a másikkal. A korábbi hangzóknál sok mindent hasznosítottunk az ötleteiből, kevesebb tapasztalatunk is volt, de legutóbb már konkrétabb elképzelésekkel mentünk, amiről természetesen azért kikértük a véleményét.  Mondhatni, ő egy külsős, szakértői szem, aki tudja, hogy abban a két percben hallható káosz meg zaj miből tevődik össze.

 Na, ha már ennyiszer emlegettük az új lemezt, jöjjön az Agenda Of Fear. A 2020-as év tökéletes „cédulája”, szerintem. Számodra mit jelent az első nagylemezetek?

Hú, számomra az utóbbi jó pár év frusztrációjának, elkeseredettségének terápiás levezetése, röviden. Minden alkalommal, amikor játsszuk, próbálom felidézni azokat az élményeket, amik hatására írtam a szövegeket, számokat. Szövegileg több témát boncolgat a lemez, klasszikus értelemben véve nem konceptalbumról beszélünk, de legfőbb közös pont a kilátástalanság, a pánik, a szorongás, hogy ez mennyire rá tud az ember életére telepedni. Ugyanakkor azt is hordozza magában, hogy a megélt sérelmeket kamatoztatni tudod-e egy jobb cél érdekében. Hogyan tudod úgy élni az életed, hogy tisztában vagy a lelki defektjeiddel, mégis próbálod ezeket pozitív energiákká fordítani. Nyilván mindenkinek mást jelent. Lacival írtuk a szövegeket, és elég sok mindent hasonlóan látunk, főként társadalmi, politikai szempontból. Ő sem pártok szegmenseiben gondolkozik, hanem mindenek felett álló, globális szintű problémákként tekint a helyzetre, de ez átlagban mindannyiunkra jellemző. Ha megkérdezik a véleményemet, elmondom, de nem minden esetben tartom célszerűnek, hogy a politikát belevigyük a Wastedbe, mert megvannak a közös fix pontok, amikben egyezünk a tagokkal, de azért mindenkinek megvan a saját véleménye. Inkább a minden oldalról megélt frusztráció az, amit próbálunk belevinni a zenébe.

Szerintem sem kell feltétlenül mindig mindennek szájbarágósnak lennie.

Sok zenekarnak nagyon jól áll egyébként a szókimondóbb hangnem, én például imádom a politikai punk/hardcore irányt is, hiszen szükség van ezekre a bandákra és az állásfoglalásra. Nyilván hosszabb távon ez egy levezetés, terápia, csak nem mindegy, hogy mi van mögötte. Szerintem sokan úgy vannak ezzel, hogy a zene önkifejezés, mégsem mernek felszólalni, mert féltik a pozíciójukat, karrierjüket. Pedig, szerintem, főleg, ha agresszívabb zenét játszol, lehet valamilyen szinten tudni, hogy milyen ember vagy és elvárható, hogy a zenédben visszaköszönjön, amit képviselsz, ahogy egyébként éled az életed, ezáltal lesz őszinte a végeredmény, legyen akár pop, vagy death metal.

Abszolút egyetértek, és szerintem ettől lesz valahol hiteles is.

Sok esetben személyesen is megmutatja magát a dolog. Az is sok kérdést vet fel, hogy egy adott koncert után, hogyha lejön az illető „színpadról”, hasonló lelkületű embert kapsz-e, mint amire a zenéje alapján számítasz? Persze egy csomó olyan ember van, aki nem tudja kezelni az ilyen találkozásokat, mert rengeteg frusztrációval bírnak, így az az első benyomásod, hogy képmutató, de ha jobban elbeszélgetsz vele, általában kijön, hogy ő is hasonló érdekeket képvisel, mint mondjuk te. Sokan szerintem még küzdenek azzal, hogy viselkedjenek társaságban, nehezebb kiismerni őket, sok ilyen zenekarban játszó ismerősöm van. Első benyomásra tök unszimpatikusak voltak, de mikor megértettem, hogy ez miért van, máris más színben tűntek fel, de mindenki különbözik. És itt derül bizony ki, hogy mindenki ember.

Érdekes az is, hogy például a tagok sokszor mennyire nem tudják kezelni, ha valaki személyesen megdicséri őket.

Ez szerintem két dolog miatt lehet: Az egyik, mert maximalista az illető és ő nem érezte jónak a saját buliját, ezért úgy gondolja, biztos csak azért mondták, mert ilyenkor ezt illik, vagy lehet, hogy egyszerűen nem számít rá, hisz miért mondaná bárki is, hogy a zenéje jó lehet. Például, ha egy nagyobb, vagy megosztó zenekarról kijön egy hír, vagy új zene, több negatív visszajelzés érkezik rá, mint pozitív. Valahogy a negatív kritika jobban bele van kódolva az emberbe, mivel jobban ki lehet vesézni, mitől rossz az adott zene / zenekar. Ez az út valahogy jobban ki van taposva. Viszont ez a belénk ivódott negativizmus sem mindenkire jellemző szerencsére.

Visszatérve az albumra, eszméletlen tetszik a borító, egy korábbi interjúdban említed, hogy egy üres hirdetőtáblát ábrázol, én nem erre asszociáltam egyből, de úgyis  a hallgatóra bíztátok, mit képzel oda, te mit látsz benne?

Mindenkinek más véleménye volt erről a zenekaron belül, de a konszenzus a borító megszületése után, hogy a mostani kies, nemtörődöm világot akartuk vele prezentálni, ahogy az emberek elszaladnak egymás mellett, meg nem ismerve a másikat, ehelyett a saját félelmeikbe, frusztrációikba menekülnek. A hirdetőtáblát akár egy modern társadalmi görbe tükörnek is érthetjük. A jelen bizonytalanságok miatt nem tudod, hogy holnap mire ébredsz, mi a következő lépése a hatalmaknak, milyen problémák, katasztrófák érnek, amik megpecsételhetik az életed, olyan érzete van az egésznek, mint egy üres adásnak, kicsit apokaliptikus hatással is bír. Szóval az volt a cél, hogy ne ilyen belemagyarázós legyen, hanem mindenki bele tudja látni, amit szeretne. Egyébként a dobosunk, Csonti készítette a borítót, amihez egy ismerősünk csinálta a képeket. Az összes fotó Kelenföldön készült a booklethez. Nem szerettünk volna tipikus „keményzenei” borítót. Személy szerint nekem ilyen 90-es évek vége, 2000-es évek eleje feelinget ad vissza, főleg miután láttam kinyomtatva az egészet.

A lemez kazetta formában is kijött a SludgeLord Recordsnak hála, ami egyre népszerűbb hanghordozó manapság, mit gondolsz miért?

A kazetta dolog ugyanúgy visszavezethető az underground színtérre. A vinylek mellett sokan szeretik a kazettákat is, ha nem is mindenkinek van magnója, vagy amivel le tudja játszani. Sokan a gyűjtés, meg a szenvedély miatt szerzik be, tökre visszaadja a retro feelinget. Én régen rengeteget hallgattam őket. Ugyanolyan, mint amikor felraksz egy lemezt, teljesen máshogy szól (az esetek nagy részében sokkal jobban), persze attól is függ, hogy milyen lejátszóval játszod le. Én a kazettákkal is így vagyok, sokkal mocskosabban szólnak. A hardcore/punk közösségen belül egyébként rengetegen adják ki így az albumaikat. Lehet, olyan oka is van a kazetta növekvő népszerűségének, hogy sokan kényelmi szempontból nem szeretik a vinyleket, a kazetta praktikusabb (kisebb), és ugyanúgy többféle színben, dizájnnal le lehet gyártani.

Ha már hanghordozók, mi a helyzet a streaming szolgáltatókkal, mennyire segíti ez a zenekarokat szerinted?

Teljesen jó véleménnyel vagyok ezekről, én is így érem el az új anyagokat. A Spotify egy újkeletűbb dolog, talán annyi a hátránya, hogy nem minden van fenn, sok grindcore, crust kiadványt hiányolok, de ez legyen az én bajom. Egyébként sok punk bandát nem érdekel a Spotify, meg az ehhez hasonló streaming szolgáltatók, valaki pedig túl öregnek érzi magát már ehhez, vagy túl csillivilli nekik az egész. Pedig a Spotinak az előnye, hogy aránylag jó minőségben kerülnek fel a zenék, és egy kattintással elérhetők, lehetőség van egyfajta rendszerezésre. Nyilván ezek nem kézzel fogható dolgok, de sokan a zenekarokat már nem hangzók megvásárlásával támogatják, hanem mondjuk vesznek egy pólót. Tudom, sokan letöltő oldal ellenesek, de mégis, még ha fanatikus vinyl gyűjtő lennék is, biztos, hogy meghallgatnám előtte online, mi az, amibe beruházok, még ha egyébként is van rá keretem, főleg, ha lutri és nem ismerem az adott előadót.

Promóció céljából is tökéletes, főleg DIY zenekaroknál, akiknek nincs nagy kiadójuk, szerintem teljesen patent platform. Sokan fizetnek is plusz reklámért, de ez egy másik sztori, de összességében az alapjelenséggel semmi bajom. Hosszútávon, a jelen rendszerben a zenekar érdekeit szolgálják, nyilván benne van, hogy az emberek ezáltal nincsenek rákényszerítve, hogy fizessenek előre a zenéért, illetve felmerül a szerzői tulajdon, saját szellemi termék problémaköre, de szerintem 2020-ban nem érdemes ilyesmiről beszélni. Az ebből fakadó sérelmeket ideje magunk mögött hagyni, ez tényleg csak arról szól, hogy van egy platform, ahová fel tudod tölteni a zenéid, ahonnan más ingyen (vagy potom összegért) eléri, és utána lehet, hogy ellátogat a koncertedre, ha tetszik neki. Szerintem a promóció a lényege és ennyi, csak a pozitív oldalát kell látni ennek. Nem hiszem, hogy emiatt venne valaki kevesebb lemezt. Aki belenő ebbe a szcénába, úgyis eldönti majd, hogy milyen formában szeretné támogatni a kedvenceit. Én is benne vagyok már ebben az egészben több, mint tizen -x -éve, vannak lemezeim is, de még nem vettem rá magam a komoly gyűjtésre, valószínűleg azért, mert ha elkezdeném, akkor rossz vége lenne.(nevet) A bandákat leginkább pólóval, egyéb merch-el támogatom, persze, van, hogy megveszem a lemezt, de nem ez a mérvadó számomra. Ettől függetlenül támogatom őket, csak nem ilyen formában (például koncerteket szervezek nekik).

Ha már promó, azt hiszem, ma már a zenekaroknak jóval könnyebb önerőből eljutni a közönségükhöz, mint korábban, ezért azt veszem észre, hogy ezzel együtt változik az online non-profit orgánumok szerepe is, illetve a zenekarok is jóval kritikusabban állnak ezekhez az oldalakhoz, változott az elvárás, ami szerintem jogos. Szerinted mennyire próbál ezekhez az átalakult igényekhez a magyar online „metal sajtó” felnőni?

Ez nehéz kérdés, mert sokat változtak idővel maguk az oldalak is. Én régen nagyon sokat olvastam közülük, ma már annyira nem jellemző. Azon online magazinokból, amik erősek voltak, egy-kettő szerintem nem igazán haladt a korral. Nem azt mondom, hogy nem modernizálódtak, vagy ugyanannál a státusznál megrekedtek, ahol X évvel ezelőtt voltak, hanem még mindig magas elvárásaik vannak zenekarokkal, szervezőkkel szemben, viszont nem nyújtanak sokkal többet, mint korábban. Kirakják a hírt, ugyanúgy, ahogy mások (se több, se kevesebb), és mindemellett kevesen is követik az oldalt. Továbbá ott vannak azok az e-zinek is, amik lecsiszolódtak, céltudatosabbak lettek, szelektálnak, tehát lett egy stílusbeli szűrő, több helyen, ami pozitív, szerintem.

Viszont léteznek olyan oldalak is, akik pozitív irányban változtak abban a tekintetben, hogy ömlenek a hírek, interjúk, naprakészek és képben vannak, szóval tartalmilag abszolút top, de külcsínre nem adnak annyira magukra. Bevallom, egy-kettőn kívül nem vagyok képben a webzine-ekkel, sokkal tartom a kapcsolatot, de arra nincs rálátásom, mennyien olvassák ténylegesen őket, mennyire pörögnek. De leegyszerűsítve, úgy érzem, régebben az oldalaknak nagyobb súlyuk volt, mint ma, erről persze nem ők tehetnek, egyszerűen átrendeződtek a dolgok, de most is van egy-két erősebb webzine, nagy olvasótáborral, illetve pár működőképes, kisebb, akik valahogy nehezebben törnek be.

Mit terveztek még idénre, ami szerinted még megvalósulhat?

Jó kérdés, jelenleg nem próbálunk, de szerencsére én tíz percre lakom a próbahelytől, ahová könnyen le tudok járni gyakorolni, mert kell, hogy az ember szinten tartsa magát. Régen nem próbáltunk, de én lehet még nem tartanám ezt annyira jó ötletnek, nehogy bárki valamit hazavigyen. De vannak újabb témáink, meg tökre lenne kedvem új számok írásához, hogy mire visszaáll a „rend”, fel tudjunk venni legalább egy kislemezt.

Koncertek tekintetében attól függ az egész, mikor lesznek engedélyezve a rendezvények. Ha az lesz a felállás, hogy szervezni már lehet, de a külföldi turnék még szünetelnek, akkor elsősorban hazai koncertekben gondolkodnék, akár ingyenes, vagy becskasszás formában haver bandákkal karöltve.

Folyt. köv. itt!

Oldalak:

https://www.facebook.com/wastedstruggle/

https://wastedstruggle.bandcamp.com/