Fotó: Vitéz Marcell

Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy "undergrounder" létem egyik csúcsteljesítménye, hogy részt vehettem a Hell Vill #17 szervezésében. A fesztivál menthetetlenül a szívem egyik csücskévé vált, amihez az is vastagon hozzátett, hogy megismertem azt a két csoda embert  - Grétát és Somát -, akiknek az egészet köszönhetjük, és akik akár egész életüket is odaadnák a Hell Villért, legalább a felét már úgyis belerakták. Én meg értük tenném bármikor tűzbe a kezem testem. A rendezvény nagykorúvá válásának apropóján ezúttal Hell Vill-anyut, Grétát faggatom ki alaposan a koncertszervezés mélységeiről és magaslatairól, saját álmairól és természetesen szóba kerül a Mad Vill, a Hell Vill #18, a veszprémi zenei élet és a Terem is. 

Legtöbben a Hell Vill nagyasszonyaként, vagyis inkább anyukájaként ismernek, de a koncertre járó közönség is rengetegszer találkozhat veled szerte az országban. Elmeséled, mi mindennel foglalatoskodsz jelenleg, és miként telnek a hétköznapjaid?

Első körben van egy sima, mezei foglalkozásom, egy gördeszka boltban vagyok üzletvezető, ezt csinálom immár négy éve, mióta hazaköltöztem Németországból, úgyhogy, lényegében a polgári állásom sem egy megszokott irodai munka, hanem szorosan kapcsolódik az undergroundhoz, hisz maga a deszkás közösség is szerves része ennek. Másrészről a munkahelyem, a STÉG is támogatja mind a Hell Vill fesztivált, mind pedig a Terem klubot, és egyéb fantasztikus ötleteimet, de persze ez oda-vissza működik, kölcsönösen segítjük egymást.

Napjaim javát kiteszi a koncertszervezés, ide Veszprémbe, az említett Terembe szoktam, nagyságrendileg havi egy-kettő, gyakorlatban jóval több koncertet lekötni. Általában nem szoktam túlvállalni magam a Hell Vill miatt, de azért megvannak a szívemhez közel álló zenekarok, akikkel szívesen dolgozom együtt, és hívom őket játszani, vagy ha ők keresnek meg, akkor vállalom a buli levezénylését. Aztán ugye, ott a Hell Vill/Mad Vill, ami 0-24-es készenlét. Nemrégiben pedig jött egy zenekari menedzsment lehetőség, ami még egészen új falat az életemben, még a tanulófázisban vagyok, sok mindent meg kell tapasztalnom, át kell élnem ahhoz, hogy ez száz százalékosan tudjon működni. De felkért egy zenekar, név szerint a nís, hogy mi lenne, ha? Én pedig némi vacillálás után – merthogy eddig mindenkinek nemet mondtam – végül rábólintottam, próbáljuk meg, reméljük, jól sül el. Emellett szabadidőmben, a Food Not Bombs munkájába szoktam itt helyben, Veszprémben besegíteni, részt veszek az adománygyűjtésekben, és az összegyűlt felajánlások eljuttatásában, úgyhogy életem elég nagy szeletét az underground oldalán élem.(nevet)

És hogy cseppentél ebbe az egész közegbe?

Legelőször a fesztiválszervezés jött, még tinédzser koromban, egy zirci fesztiválon vettem részt, mint önkéntes, később, mint szervező, és ehhez szorosan kapcsolódva jött a koncertszervezés, még iskolai berkeken belül. Azt hiszem, kevés ember mondhatja el, hogy látta a Makeshift Promise-t vagy a Less Than Zerot egy kémia teremben játszani. Igazából ebből bontakozott ki később a nagyobb koncertek szervezése, és utána jött a Hell Vill.

A klubkoncertek, vagy a feszt szervezési teendőit kedveled jobban?

Nem igazán tudnék különbséget tenni a kettő közt, mivel mindkét esetben ugyanazt csinálom. A zenekarokkal egyeztetek, tárgyalok, illetve grafikai munkákat is készítek az eseményekhez és a Hell Villnek is, szóval nincs nagyléptékű különbség a kettő szervezési feladati között. Nyilván teljesen más a közeg, a hangulat, és nem mindegy, hogy egy száz-, vagy egy nyolcszáz fős eseményen rohangálsz fel-alá.(nevet)

Hell Vill. Számodra mitől más ez a fesztivál, mint a többi hazai underground feszt?

Nyilván nem tudok erről elfogulatlanul nyilatkozni, mert mégiscsak itt találkozom a legtöbb olyan emberrel, akik közel állnak hozzám, emberileg, érzelmileg, zeneileg, mindenhogy, ezáltal ez nekem sokkal különlegesebb miliő, nyilván a többi fesztiválon is összefutunk, de ott nem ennyire koncentrált az élmény.

A tavalyi esemény, mondhatni, mérföldkő volt a fesztivál életében. Újra szabadtérre költözött a rendezvény, ráadásul 3 színpaddal. Ma hogy látod, megérte?

Úgy gondolom, hogy teljes mértékben jó ötlet volt ezt meglépni, és magunkat egy ekkora kihívás elé állítani. Amikor kijött az aftermovie, ugyanaz az érzés fogott el, mint a fesztivál végén. Elsírtam magam, hogy úristen, ez tényleg velünk történt. Ennyi idő távlatából is úgy gondolom, hogy érdemes volt ilyen óriásit lépni ebben az egészben. Nyilván hiányzik a Nyolcas Műhely, vissza is járok koncertekre, de összességében még mindig azt érzem, hogy totál odatettük magunkat, igyekeztünk a legjobb formánkat hozni, és mindent beleraktunk, amit csak tudtunk. Elég maximalista vagyok, mégis sikerült elégedett szájízzel távozni a fesztiválról, és most is úgy látom, és gondolom, hogy bőven erőnkön felül teljesítettünk mindannyian.

Aftermovie: Carbon Head & Mihaszna Film

Beszéljünk a Hell Vill #18-ról, hisz csepegnek szépen az infók. Az már biztos, hogy Csornára költözik a banzáj, ami elég közel van a bölcsőhöz, Bősárkányhoz.

Így van, konkrétan 10 km-re. Már a helyszínkeresés is vicces volt, és adta magát, hogy erre induljunk el. Somával épp telefonon ötleteltünk a helyszínt illetően, amikor kifakadtam, hogy nem igaz, hogy nincs a megyében egy olyan terület, ahol van kemping és korábban már szerveztek oda fesztiválokat is, és Soma felesége is hasonló gondolatokon mozgott, így végül felszisszent: „Adj 10 percet, telefonálok egyet.” Majd már azzal hívott vissza, hogy találkozzunk a csornai önkormányzattal. Célunk volt, hogy egy, Győr-Moson-Sopron megyéhez közelebbi helyszínre térjünk vissza, slussz poén, hogy épp Bősárkány mellé sikerült ezt véghez vinni.

Összességében én baromira örülök ennek, viszont, ez egy jóval kisebb terület, mint a felsőtárkányi volt, úgyhogy okosan kell majd kilogisztikázni, miként tudunk mindent átemelni. Erre már remek taktikáink, térképeink, és egyéb megoldásaink is vannak. Tudod, szeretünk mindent mindig a nulláról kezdeni, de szerencsére találtunk magunk közé, és köré, egy olyan támogató közeget, amivel zökkenőmentesen megvalósíthatóak az elképzeléseink. Annak is rettenetesen örülök, hogy a csornai önkormányzat tényleg tárt karokkal fogadott minket, konkrétan örült a megkeresésnek. A legnagyobb boldogság pedig az, hogy egyáltalán idén is lehet Hell Vill, és nem kell feladnunk a fesztivált, így a nagykorúsághoz érve.

Ha már megidéztük őket, bemutatnád a szervezőbrigádot?

Egyrészt, tavalyról elég sokan jönnek velünk tovább. Major Eszti, aki 2022-ben is már aktív részese volt a csapatnak, kap egy jó nagy falatot a zenekari szervezésből. Az önkénteseink közül is többen maradtak, és viszik tovább a kis feladataikat.

Kezdjünk a Mad Villel. A brigád egyik fele, Sefcsik Marci (Mad Scientist, gitár, ének -Gyilkos) személyében, és a Mad Scientist gárdájában fog megvalósulni, akik a Mad Villen támogatóként és szervezőként is részt fognak venni. Bennük egy olyan közösséget találtunk, akik úgy szeretnének tovább nyitni az underground felé, hogy helyet és lehetőséget biztosítsanak arra, hogy a Főzdeparkban, a Mad Scientist területén is létrejöhessenek koncertek.

Ehhez szorosan kapcsolódva, mindkét eseményen aktív szervezőként fog részt venni a Nem Pop Underground (NPU), akik a színtér ismert arcai, mint Jóri Feri (Fck Bad Things), Zsaarrmi (Riff), Szilvi (Voice Beat), Juli (Dogs on Leads), és leginkább a booking résszel segítenek nekünk, illetve, nyitottunk egy rossz ötletek tárháza listát is, ahová bedobhatjuk a leghülyébb ötleteinket, mert az a fixa ideájuk, hogy minden 20 elképzelésből legalább egy megvalósítható, szóval aktív részesei az agyalásnak is.  

A Hell Vill #18-ra csatlakozni fog hozzánk a To Defy Collective, valamint Bence a Reaction fanzine-től. Ők is a nyári fesztivál booking részével foglalkoznak majd. Mindezt abban az ideológiában képzeltük el, hogy az underground teljesen különböző szegletei is prezentálni tudják magukat. Somával persze megvan a határozott elképzelésünk arról, mi az underground, de mellettünk is bőven elmennek zenekarok, akikkel érdemes lenne foglalkozni. Ezzel az elánnal gondoltuk, hogy ehhez tök jól illik a Nem Pop Underground punk hozzáállása és a To Defy straight edge, hardcore szellemisége. A terveink szerint blokkokra osztva működne a program, például, mondjuk, pénteken 14:00-23:00-ig straigth edge/vegan/hardcore bandák fognak bemutatkozni. Azzal sem fogunk zsákbamacskát árulni, hogyha már ennyi zenész összegyűlt a szervezői csapatban, természetesen lehetőséget biztosítunk, hogy a saját zenekaraikkal is képviseltethessék magukat a rendezvények valamelyikén.  

Fontos, hogy idén nagykorúvá válik a fesztivál. Gondoltad volna, hogy idáig eljuttok, mennyire gondolkozik egyáltalán ilyesmin az ember egy fesztiválszervezés során?

Szerintem semennyire. Az eddigi tendencia Somával azt mutatja, hogy ez mindig az adott év végén dől el. Lemegy a fesztivál, aztán megisszuk az első sörünket, és kitaláljuk, hogyan tovább. Egy párszor már benne volt a pakliban a bizonytalanság, ott a család, és az ezer másik teendő, mindkettőknek. De végül mindig olyan jól sikerült a feszt, hogy az adott annyi lelkesedést, hogy folytassuk. Azt hiszem, azt Soma nevében is elmondhatom, hogy azt egyikünk se gondolta volna, hogy ez ilyen mértékben, és ilyen hosszútávon működni tud, és szerencsére működik, remélem, hogy még legalább ugyanennyi ideig.

Mik azok a mélypontok egyébként, amikor felmerülhet, hogy ezt nem biztos, hogy folytatni kellene?

Általában az időhiány okozta stressz, vagy például, amíg a Szigony vagy a Nyolcas Műhely közreműködésével csináltuk, rengeteg feladat hárult kettőnkre, ami végképp tömérdek időt és energiát emésztett fel, főleg úgy, hogy egy darabig Németországban éltünk, és onnan fesztivált szervezni nem volt épp leányálom. Akkor még nem állt rendelkezésünkre ennyire modern technika, és nem az volt, hogy fogod, és körbetelefonálod a fél világot. Úgyhogy azok az évek, amíg csak ketten csináltuk, neccesebbek voltak. Most, hogy bővült a stáb, és már tavaly is sokkal többen voltunk, mint kettő, jóval emberibben lehet csinálni, sokkal kevesebb feszültséggel, gördülékenyebb tud lenni a kommunikáció.  Nyilván most is létezik válságstáb, nem tagadom, hogy előfordul, hogy délután kettőkor, őrjöngve hívjuk a másikat, de szerencsére megtanultuk egymást kezelni ebből a szempontból is, így észérvekkel csitítva a másikat végül konszenzusra jutunk, és összességében úgy látom, jól haladunk.

Fotó: Vitéz Marcell

A Hell Vill előtt, mint érintettük, egy egyedülálló, a Mad Scientisttel közös, háromnapos megőrülésre is sor kerül. A Mad Vill teljes line upja már nyilvános, mit érdemes még tudni a rendezvényről? Te személy szerint miért várod?

Összességében szerencsésnek érzem magam, hogy olyan emberekkel gondolkodhatok közösen, akikkel a világmegváltó terveink egyfelé haladnak, így például Marcival (Gyilkos, Mad Scientist) és a „Mad-ekkel” együtt dolgozva egy csomót meg is valósíthatunk ebből, ezúttal a kőbányai Mad Kertben (nem összekeverendő az óbudai Mad Gardennel!), úgyhogy már csak emiatt várom. De nyilván, a másik fele az szorosan összefonódik a programokkal: titkos információim szerint napközben lesz lehetőség körbejárni a sörfőzdét, főzdetúra keretein belül, illetve várunk majd titeket extra merch-csel és disztróval a Drinkin’ Beer in Bandana Records jóvoltából. Ezeken kívül nem készülünk külön off programokkal, hiszen a bandák is korán kezdenek majd, már a délutáni órákban, így nem szívesen zavarnánk meg mással a látogatók koncert- és sörélményeit. Na, meg persze meg kell említenem a hihetetlenül várós afterpartikat a NuSkullos és Rockcsés barátaink Windows Media Player-éből, nagyon kíváncsi leszek, hogy ki milyen szettekkel készül, és melyikbe tudok majd beletrollkodni egy-egy klasszikus Backstreet Boys-al.(nevet) [Arra én is benevezek. - a szerk.] 

Más. Mint említetted, elég régóta szervezel klubkoncerteket is Veszprémben.

Az egész még a Padlás bezárásával kezdődött, bár én még olyan „kicsi” vagyok, hogy már nem tudtam odajárni, mielőtt bezárták, a lényeg, hogy koncerthelyszín nélkül maradt Veszprém. Az volt a bevett szokás, hogy mindig máshová szerveztük a bulikat, például, Balatonfüredre, Kádártára, Gyulafirátótra, a művelődési házba, ahonnan kitiltottak minket. Aztán Dia barátnőmnek lett egy kocsmája, és egy darabig ott mentek a koncertek. Ez sajnos épp a huszadik szülinapom előtt zárt be, úgy volt, hogy még egy utolsó szülinapi bulit tartunk ott, de végül azt is egy külsős helyszínen kellett megrendezni, ami egyébként discoként üzemelt. Szóval a kihívás az volt benne, hogy állandóan változott a helyszín, és tényleg, mindent nekünk kellett vinni, de közben eszméletlen élveztem. A szülinapi bulim után egyébként még volt egy felejthetetlen PETOFI-, Téveszme-koncert, ugyanebben a discoban. Sajnos a színpad nem volt mai darab, így be is szakadt valaki alatt, és végül innen is kitiltottak minket, de teljesen más miatt.(nevet)

Amikor Gabó megnyitotta a Szigonyt, én már Budapesten éltem, lényegében ugyanaz volt a problémája, mint mindegyikünknek, hogy nincs egy hely, ahol az underground élni tud, pedig szeretne élni, úgyhogy csinált egyet, és onnantól kezdve egész könnyen ment a dolog. Nyilván a Szigony zárása után ismét volt egy átmeneti időszak, ötletelésekkel, mi legyen, hogy legyen, de aztán megnyílt a Terem, úgyhogy lehetett folytatni.  

Szerencsére. És itt jegyezzük meg, hogy annál a gyakran hangoztatott frázisnál, hogy minden Budapestre tömörül, és vidéken nincs semmi, maximum akkor, ha te leszervezed, azért jóval árnyaltabb a kép.

Elmondhatom, hogy vagyunk annyira szerencsés helyzetben, hogy a társaság, ami a Termet, Szigonyt is üzemelteti és mi, akik lejárunk koncertekre, együtt nőttünk fel, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egyikünk sem távolodott el az undergroundtól. Na és az is rengeteget segített, hogy volt azért egy-két próbaterem is, ahol lehetett jó bulikat csinálni. Közben meg azt látja az ember, hogy mi már lassan öregnek számítunk ebben a világban, a fiatalok nem feltétlen azokat a zenéket hallgatják, mint mi. Szeretnek bulizni, szívesen lejárnak egy-egy koncertre, de nem az a helyzet, mint mikor én voltam fiatal felnőtt, vagy tini. Az említett, huszadik szülinapomon 150-en voltunk, fullon volt a hely. Ilyen bulit metallal, hardcore-ral, ami nem a mainstream vonal, nem feltétlenül lehet már megcsinálni vidéken. Nyilván az olyan városokban, mint például Eger, vagy Debrecen, ahol szinte teljesen kihalt egy időre az underground, lehet erre ellenpéldát látni, ott a közönség megbecsüli azt a keveset, amit kap. Nem akarok megbántani ezzel senkit, de azt látom és érzem, akár Győrben, Székesfehérváron, vagy itt, Veszprémben, hogy az emberek már hozzászoktak, hogy itt vannak koncertek, és az a hozzáállás, hogy jó, na, majd legközelebb lemegyek. Annyira nem lehet őket megmozgatni. Lehozhatjuk nekik a csillagos eget is, nem biztos, hogy elég lesz.

Pedig szerintem, az elmúlt időszak tanulsága épp az, hogy mennyire meg kell ezeket a lehetőségeket becsülni, és addig kell menni, amíg lehet.

Egyrészt, másrészt pedig addig, amíg van hova. Lesz-e egyáltalán bármilyen underground hely, ahová be tudsz ülni meginni egy sört…Mondhatnám, hogy szarban van a haza, de ez nem fogja a kedvünket szegni. Azt gondolom, hogy valahol kell lennie egy rakás fiatalnak, akiket érdekelhet mondjuk a koncertszervezés, a hangosítás, vagy bármi, ami szorosan ehhez kötődik. Egyelőre sajnos még nem találtam meg ezt a közeget, de lehet, csak rossz helyen kerestem.

Gyakorlatiasabb vizekre evezve, azért a szervezői lét önmagában sem egyszerű, én azt sem hiszem, hogy bárkiből lehetne koncertszervező.

Annak, aki mondjuk a napi teendőit sem tudja rendszerezni, semmiképp sem javasolnám. Úgy gondolom, ha egyedül állt volna ennek az egésznek bármelyikünk, mi is elvéreztünk volna. Így társaságban, csapatként, hogy mindenki hozzáadja, amihez ért, jóval egyszerűbb. Nyilván, ha olyan ambíciója van valakinek, hogy zenekart akar alapítani, és el akar menni ide-oda játszani, és mondjuk van mögötte technikai háttér, van egy próbaterme, hangszerek, backline, az már egy tök jó kiindulási alap tud lenni. Első körben meg nem egyből mondjuk a Böilert kell elhívni, hanem a haver zenekart a szomszédból, és nyomni egy kis bulit a próbateremben, megnézni, hogy ez egyáltalán működik-e, aztán lehet szépen, fokozatosan egyre nagyobban gondolkozni. Nekem sem ment volna, ha nincs mögöttem egy olyan baráti társaság, akik a backline-t, hangosítást tudják biztosítani. Fontos kérdés, hogy van-e hozzáértő, vagy olyan lelkes segítő, aki akar hozzá érteni.

Az még ma is tény, hogy arányaiban jóval kevesebb nő mozog ebben a közegben, főleg a színtér aktívabb részeseként.

Érdekes felvetés. Nekem például rengeteg barátnőm van, aki ilyen, vagy hasonló zenét hallgat, de eszébe nem jutna zenekart alapítani, vagy koncertet szervezni, vagy bármi ilyen jellegű őrültségbe belefogni. De szerintem ennél jóval fontosabb, hogy higgy abban, amit csinálsz. Egy idő után a többi emberre is át fog ragadni, hogy márpedig te ez vagy, téged ez érdekel, és te ezt szereted, és ez nemtől független. Persze előfordult, hogy megérkezett a zenekar, köszöntöttem őket, ők meg keresték a szervezőt, majd mikor jeleztem, én lennék, meglepődtek. Én meg mondtam, jó, akkor igyunk egy felest, és beszéljük meg, miért tartjátok ezt furának. De egyébként szerencsére, sosem éreztem, hogy hátrányban lennék azért, mert nő vagyok. De nyilván, személyiségemből fakadóan is kicsit „odalépősebb” vagyok. Ha valami nem úgy történik, ahogy az adott rendezvény érdeke szolgálja, akkor nekem nem esik nehezemre kifejteni a véleményemet.(nevet)

A Hell Villen is megesik, hogy a fesztiválozók közül megrökönyödnek, mikor probléma esetén odamegyek, hogy mi a helyzet, beszéljük meg, próbáljunk egyről a kettőre jutni, hogy „oké, de te ki vagy és mit akarsz?” De ezt elfogadtam, és nem is szoktam ezen fennakadni, ez a munkám része, meg kell vele birkózni, és ma már azért a Hell Villt sem csupán Somával azonosítják, hanem velem is.

Közös küldetésünk a feltörekvő zenekarok támogatása. Számodra ez miért kiemelten fontos?

Azért, mert van egy csomó, rohadt jó zenekar itthon, amit szinte senki nem ismer, és ha nekem tetszik, akkor valószínűleg másnak is fog. Ezen az alapon gondolom úgy, hogy időt, helyet és teret kell biztosítani ezeknek a bandáknak is. Megvan bennük a potenciál, megérdemlik, hogy foglalkozzunk velük, és sikereket érhessenek el, és ha már kettő emberrel több látja őket így, mint egyébként látná, már megérte. Siker, volt egy tök jó bulijuk, és lelkesek is. Még.(nevet)

Azt a saját bőrömön tapasztalom, milyen átalakuláson megy át a hazai rock/metal sajtó a közösségi média térhódításával. Mennyire érintik ezek a tendenciák a koncertszervezést? Mit gondolsz, a szervezőnek is nehezebb dolga van ebben az óriási információdömpingben?

Szerintem nincs nehéz dolgunk, mert rengeteg a megkeresés, és sokkal nincs is kapacitásunk foglalkozni még így sem. Azt kell még hangsúlyoznom, hogy baromi fontos egy zenekar életében, hogy milyenek élőben, és ezért is szeretek időt és energiát beléjük fektetni, mert mégiscsak egy koncerten érzed, kik ők valójában. Lehetnek akármilyen jók felvételen, az mégiscsak élőben jön át, milyen energiáik vannak, mit hoztak otthonról, milyen a belső dinamikájuk. Szerintem ez az élőzene varázsa, ami kiemelten fontos ebben a szférában. A hardcore punk bandák dühe akkor jön át igazán, ha az arcodba üvölthetik, egy emo vagy post-punk zenekarnál akkor érzed teljesen át, hogy nekik az mennyire fáj, ha ott állnak a színpadon, és lehet, hogy már 16 milliószor eljátszották, de látod, hogy még mindig ugyanannyira sajog nekik, mint mikor megírták. Valahol ez nálam szűrőként is működik, szeretem a kis zenekarokat élőben látni, mielőtt leszervezem őket, hogy tudjam, olyat hoztam, ami leköti az érdeklődőket, és azokat, akik odatévednek már este hatra, és megnézik az adott bandát annyira, hogy úgy jöjjenek ki, hogy „azt a k*rva, ezért megérte korán érkezni, baromi jó volt, mi ez?”

Átérzem, manapság tiszta kincs egy-egy ilyen felfedezés.

Csak a tavalyi évben végighallgattunk megközelítőleg 150 zenekart felvételen, és ugyan ennek csupán icipici hányadát láttuk csak élőben, mégis minden évben csúszott be úgy fellépő, hogy mondjuk, ott voltam egy koncertjükön, kábé senki nem ismerte őket, én meg azt mondtam, anyám, király, gyertek játszani. Úgyhogy ennek szerintem abszolút megvan a varázsa, és ez egy fesztiválszervezés kapcsán esszenciális kérdés. Egy klubbuli tekintetében már nem feltétlenül, hisz ott nagyjából tudod, mit fogsz kapni.

Van olyan dédelgetett terved, amit még ebből az egészből mindenképp ki szeretnél hozni?

Még sok minden van előttem, vannak álmaim. A célok azok nehezek, sose merek ezekről beszélni, inkább álmokról. Nyilván a zenekari menedzselésbe belekóstolva ebből elég nagy dolgokat ki lehet hozni a jövőben, ha jól csinálja az ember, de ez egy nagyon hosszú és időigényes tanulási folyamat. Úgyhogy első körben ez. Amit egyébként csinálok egész jól beágyazódott, megy, viszont ahhoz, hogy motivált maradjak, muszáj új dolgokat tanulnom. Azt hiszem, teljes mértékben egymásra talált a kereslet és a kínálat a zenekari menedzsment szemszögéből, szóval most ez a fixa idea, aztán, hogy ebből később még mit lehet kihozni, a jövő zenéje. Nyilván jó lenne főállásban ezzel foglalkozni, de az még egy baromi távoli terv, magam sem látom még előre, mikor jöhet el az az idő, amikor ez ténylegesen körvonalazódni tud.

Ez azért elég konkrét tervként hangzik, kívánom, hogy így legyen. A végszót is neked adom, részemről köszönöm, nagyon!

Annyit szeretnék kérni a nagyérdeműtől, hogyha tehetitek, járjatok el koncertekre, van egy csomó tök jó hazai, és turnézó zenekar, akik országszerte elég sok helyen megfordulnak. Menjetek el, baromi jó bulik szoktak lenni. Aztán gyertek a Mad Villre és a Hell Villre, reméljük, idén sem fogunk csalódást okozni, rengeteget dolgozunk ezen, úgyhogy mindenkinek kellemes koncertezést kívánok.

Oldalak:

Hell Vill Facebook

Hell Vill #18 facebook esemény

Mad Vill  facebook esemény

Csipke