Másként: Mad Scientist, Sefcsik Marci interjú (2020)

Azt hiszem, a koncertek szerves része a jó sör, úgyhogy az élesztgetni próbált Másként „rovat” - mely honi zenészek  a rock-metal undergroundhoz köthető egyéb illetőségeiről igyekszik számot adni - keretein belül simán belefér egy tanulmányi kirándulás a hazai kézműves sörök világában. Kalauzom, pedig nem más, mint Sefcsik Marci (ének, gitár – Gyilkos), aki már 2018 óta erősíti a Mad Scientist csapatát, beszélgetésünk helyszíne pedig nem is lehet más, mint maga a főzde. Egy gyors üzem túra után kezdünk is, mert most kissé feszes a tempó.

marci_1.png

Elmeséled, miként csöppentél ebbe az egészbe, jól sejtem, hogy a Fenékiggel kezdődött minden?

Igazából a Fenékig már egy következő állomás volt. Ugye a baráti társaságban nem a Gyilkos az első zenekarunk, a korábbi bandánk, a thekillingscreens dobosával, Tomival kezdtünk el így komolyabban sörözgetni, talán ilyen 9-10 évvel ezelőtt. Először a cseh söröket fedeztük fel, utána nyergeltünk át a magyar kínálatra. Még az Astorián volt egy Csakajósör nevű kis bolt, ott kezdtünk el „kóstolgatni”, magyar oldalról először a Szent András söröket és valahogy itt is ragadtunk. A további lépés volt, hogy blogoljunk erről. Végig odafigyeltünk rá, hogy függetlenek maradjunk, és azt hiszem valóban egy friss, egyéni hangot sikerült eltalálni. Sosem voltunk mainstreamek, de évek alatt a színtér meghatározó arcaivá tudtunk válni, és amikor úgy alakult, tovább tudtunk lépni és a blogolásból főállású munka lett, ami nyilván fantasztikus érzés, de amikor belekezdtünk, nem ez lebegett a szemünk előtt, csak szerettünk volna jókat sörözni és a nyilvánosság előtt beszélgetni ezekről.

Gondolom az is cél volt, hogy népszerűsítsétek a kézműves söröket, hiszen akkoriban még nem igazán volt ennek kiterjedt kultúrája itthon.

Öt évig csináltuk a blogot, engem nagyon zavart az a fajta kisujjeltartós attitűd, ami körüllengte a kézműves söröket, hogy bementél egy helyre és nem azt a fajta kiszolgálást kaptad, amire számítottál. Ezek a sörök régen sem voltak olcsók és most sem azok, e mellé muszáj felépíteni egyfajta szolgáltatást és minőségbiztosítást. Nekem az volt az ok, hogy belekezdtünk a blogolásba, hogy utáltam látni azt, hogy van egy számomra iszonyat kedves színtér, közben pedig bizonyos üzleti érdekeltségek megpróbálják ezt az utolsó fillérig készpénzre váltani. Mindig próbáltunk őszintén írni a sörökről és a helyekről, sosem öncélúan, bántóan, de ha valami nem volt megfelelő, vagy nem volt minőségi a szolgáltatás, akkor azt bizony elmondtuk.

Egy csomó tök jó blog volt, csak egy idő után elfogyott a lelkesedés, a lendület, vagy a jó cikkek mellett olvashattál olyan piár jellegű írásokat, amiknek egy percét nem lehetett komolyan venni. A mai napig vannak megbízható blogok egyébként, de rettenetesen felgyorsult a sörös világ, így még régen, volt értelme egy sörről kritikát írni, vagy egy sörbejelentés után várni az új ízt, ma már olyan szinten túlkínálat van és annyira kinyílt a világ a külföldi sörök tekintetében is, hogy már abban a formában, ahogy anno mi csináltuk, nem lenne értelme. A mai blogok, oldalak inkább klasszikus „storytelling”-et tolnak, történeteket mesélnek, közgazdasági, trend szinten elemzik a dolgokat, nem sörökről írnak, erre már ott az Untappd, egy online értékelő oldal. Ha érdekel, ki mit gondol az adott sörről csak felcsapod és látod hogy mondjuk Izraeltől Új Zélandig hány ember számára elérhető az adott termék és mit gondolnak róla.

Erre mennyire lehet egyébként támaszkodni?

A színtéren belül ez egy nagyon erős valami, még a google-ön vagy a facebookon sokszor hirtelen felindulásból értékelsz, ebben a közegben rengeteg fogyasztó kifejezetten arra utazik, hogy minél több check in-je legyen, és hidd el, mindenkinek a telefonján fenn van ez az applikáció. Meglehet, ha egy kávézóban iszol egy jó kávét, nem feltétlenül akarod egyből értékelni, de ha egy sörözőben iszol egy rettentő jó, vagy egy borzalmas sört, tuti szeretnéd, hogy a barátaid is lássák, hogy te mit fogyasztottál és mit gondoltál róla. Szóval a mikroszíntéren belül az alkalmazás jóval erősebb, mint egy google vagy facebook vélemény.

Valóban jó tájékozódási pontnak tűnik! Picit más, mennyire haladt párhuzamosan a zenekaraid útja ezzel a „szenvedéllyel”?

Beszéltük, hogy a kézműves sörök világában viszonylag erősebb a metal, alternatív színtér reprezentációja.  Azt gondolom, hogy mindkettő olyan rétegstílus, amiben azok az emberek találják meg magukat, akik azt érzik, hogy valahogy sehová sem illenek be, ezért is vonzza a kettő egymást. De ezek ilyen hatalmas klisék, és szoktunk is viccelődni a kollégákkal azon, hogy rólam mindenki azt hiszi egyébként, hogy sörfőző vagyok, pedig nem. De legtöbben a szakáll, a zenekaros póló és a tetoválások miatt automatikusan erre asszociálnak. Nálunk egyébként a sörfőzők többsége egyáltalán nem ilyen beállítottságú, ők leginkább élelmiszeripari mérnökök, ahogy a név is mondja, kissé tudományos a hozzáállás a sörökhöz, de mindig igyekszünk a keményebb oldalát megfogni a dolgoknak.

Ha már itt tartunk elmeséled, te miként kötöttél ki a Mad Scientistnél?

2017-ben kezdtük el szervezni az első Budapest Beer Week-et két jó barátommal, a Paival, akit kb. 15 éve ismerek, azért mert az előző bandám sokat játszott együtt az ő régi zenekarával, és a Tibivel, akivel már a sörös szcénában ismerkedtünk össze, de mind a ketten iszonyatosan szeretjük a klasszikus, mocskos déli stoner/sludge metalt és vannak közös kedvenceink, mint a Black Tusk, akiket el is tudtunk hívni a 2019-es Beer Weekre. Visszatérve, akkoriban még külföldön éltem és egy egészen más iparágban dolgoztam, de azt éreztem, hogy az életem nem abba az irányba halad, amerre szeretném. Megvolt a stabil, kiszámítható háttér, „karrier”, már ha nevezhetjük annak, viszont nem éreztem azt, hogy ez jelentős hozzáadott értékkel bír az életemben. Amikor már láttuk azt, hogy a Budapest Beer Week meg fog valósulni, mert ugye munka mellett szerveztük mindannyian, elköszöntem az akkori munkahelyemtől és a feleségemmel hazaköltöztünk Magyarországra, mert azt mondtam, hogy szeretném, hogy ez a fesztivál úgy valósuljon meg, hogy büszkék lehessünk rá évek múltán is. Nem igazán érdekelt, miből fogok élni, a rendezvény után pedig tovább akartam menni külföldre, sörrel szerettem volna foglalkozni, de nem Magyarországon.marci_7.png

A Mad Scientist alapító tulajdonosa, a Szilágyi Tomi megkeresett a sörhét alatt és eszméletlen kedves szavakat súgott a fülembe, hogy akár itt is maradhatnék. A Beer Week után abban maradtunk, hogy megpróbáljuk, és azóta itthon vagyok és nem bántam meg semmit. Eszméletlen hálás vagyok a Tominak, hogy végül így döntöttünk és itt tudok dolgozni és azt érzem, ki is tudok teljesedni. Sok magyar főzdét szeretek, tisztelek, iszom a söreit, de máshol nem dolgoznék, ez nem pénz kérdése, másnak nem mondtam volna igent. Igazából, amikor Tomi megkeresett, akkor is azt gondoltam, hogy egyből visszautasítom, de pszichológusként úgy kavarta a kártyákat, hogy ne mondjak nemet, és azok az ígéretek, amiket tett még 2018 májusában, be is lettek váltva, úgyhogy lekopogom, hogy nagyon szerencsésen alakult a karrierem ebben a tekintetben.

Rengeteget dolgoztam azon, hogy ez így legyen, de ebben azért tényleg óriási szerencse is van. Bloggerként egyébként mi voltunk az első sajtója a főzdének, akik kijöttek ide és cikket írtak róluk. Ezt nyilván megint ezen a mikroszíntéren belül maradva kell érteni, hisz maga a blog is réteg blog volt, pár száz ember olvasta el az írást. Az első négy sörük premierjén a megjelent 30 ember között mi is ott voltunk négyen. Szóval már régebb óta ismertük egymást, és emlékszem, amikor ’16-ban itt jártunk körülnézni, akkor tudatosult bennünk, hogy nekünk soha nem lesz sörfőzdénk. Volt ugyanis egy ilyen kimondott-kimondatlan célja is a blognak, hogy egyszer majd csinálunk egy kisüzemet, de akkor így letettünk erről. Úgyhogy vicces, hogy először visszakerültem ide én, aztán a feleségem, akivel a blogot is együtt csináltuk, és most már a Tomi is, aki korábban a Horizontnál dolgozott, most pedig, mikor váltani szeretett volna át tudott jönni, úgyhogy érdekes, hogy a szerkesztői gárdából hárman végül itt kötöttünk ki.

Bemutatnád röviden a jelenlegi Mad Scientist csapatot?

Jelenleg tizenhat ember dolgozik itt főállásban, többségük a termelésben, amit azért emelek ki, mert arányaiban általában az irodai csapat a nagyobb, nálunk viszont fordítva van. Ez azért alakult így, mert az állandó sörök mellett több egyedi sört is főzünk a kísérleti projektjeinkkel, ott az alternatív fermentációs, savanyító részleg, a mézsör és a hosszútávú hordóban érlelős projekt. A főzdét 2016-ban alapította három srác a húszas éveik végén, mert azt mondták, ha most nem vágnak bele, akkor már sosem lesz főzdéjük, és nagyjából tényleg ez a 2016-2017-es időszak volt az, amikor még pusztán lelkesedésből és családi tőkéből bele lehetett kezdeni egy ilyen kalandba. Ha ma bedobnád, hogy na, van 200 milliód, mibe fektesd, nem biztos, hogy azt javasolnám, hogy nyiss sörfőzdét, mivel a piac már nagyjából telítődve van. Egyébként, a többi top főzde körülbelül velünk egyidős, de most mondhatjuk, hogy azok között vagyunk, akik diktálják a piacot.

Visszatérve a Mad Scientistre, fiatal a csapat, mindenki a húszas évei végén, harmincas évei elején jár, én az egyik legöregebb vagyok a csapatban, a 37-et töltöm nemsokára, de rettenetesen inspiráló ennyi remek szakember között dolgozni. Azt gondolom, hogy a Magyarországon elismert szakik jelentős része nálunk dolgozik. Legtöbben úgy tekintünk a munkánkra, mint ami túl mutat azon, hogy hó elején megkapjuk a fizunkat, tényleg arról van szó, hogy mindenki azért van itt, mert valami jót szeretne tenni, hasznosan szeretné tölteni az idejét. Többen kaptak már ajánlatot akár a szakmából, akár más szektorból, magasabb fizetéssel, és visszautasították, mivel ez tényleg nem a pénzről szól. Senki nem parkol itt BMW-vel, vagy Audival, mert nem ez a cél, nem ez a szemléletmód.

Nyilván profitorientált biznisz vagyunk, mert kiemelten fontos, hogy megengedhessük magunknak azokat a technológiai innovációkat, amik nem pár százezer forintnál, hanem tíz millióknál kezdődnek. Lényeges, hogy ezeket a gépeket be tudjuk szerezni, elengedhetetlen, hogy a kollégák, akik sokszor szombaton és vasárnap is bejönnek, rendesen meg legyenek fizetve, hisz így tudunk előre menni. De nem az az első számú motiváció, hogy pénzt keressünk, hanem az, hogy jól végezzük a dolgunkat. Ezért van, hogy mi nem szeretnénk egy mindent felfaló hatalmas, arctalan multivá nőni, hanem szeretnék egy körülbelül ekkora csapattal fennmaradni. Nem akarunk korlátlan számú sört csinálni, szeretnénk megtalálni a boldogságunkat, így, ahogy vagyunk, mindig egy kicsit többet, egy kicsit jobbat szeretnénk csinálni, de alapvetően nem akarunk terjeszkedni.

marci_2.pngEgyébként te magadat hol látod ebben a gépezetben?

Én vagyok az, aki megvalósít. Egy sörfőzdében rengeteg ötlet felmerül, amit aztán nem visz végig senki, mert olyan, mint egy start up biznisz, borzasztó gyorsan változik a piaci környezet, és iszonyat hamar kell reagálni ezekre a kihívásokra. Nyilván annyiban különbözik a start uptól, hogy nincs „exit stratégiája”, ideális esetben ugye nem akarod eladni öt éven belül, több pénzért a főzdédet, mert az azt jelentené, hogy az anyagiakat nagyobbra tartod, mint az általad generált értéket. Visszakanyarodva, picit segítem katalizálni a folyamatokat és teszek azért, hogy az ötletek, meg is valósuljanak.

Ezek egyébként önmagukban túlértékeltek, szerintem, nyilván fontos, hogy legyen egy jó ötlet, de én a megvalósításban hiszek és abban is vagyok jó. Tominak például iszonyatosan jó víziói, elképzelései vannak, leginkább az ő munkáját egészítem ki. Ő az álmodozó, én pedig az, aki praktikus oldaláról kivitelezi a dolgokat. Ezenfelül a kommunikáció és a a nemzetközi kereskedelem java részét is én viszem. Mivel elég kicsi a szervezet, igazából mindenki csinál mindent, elég sok mindenbe belefolyunk, de nagyjából ez a dolgom. Van egy videósorozatunk,  amiben mindenki beszél a munkájáról, abban elmondtam, hogy a három alapítótag mellett talán én vagyok a negyedik Beatle, ezen, mindenki jót mosolygott, bár nem tudok dobolni, úgyhogy nem tudom, hogy ez hogy jött (nevet), de valahogy így próbálom egyengetni a főzde útját. Azt gondolom, hogy azzal, amit csinálunk, európai szinten is benne vagyunk a top 50 főzdében, és mindenki a szakmája csúcsán van. Erre büszkék vagyunk és jó érzés látni, hogy működik.

Miként telik egy napod?

Nincsen átlagos nap, az ember igazából eltervezheti, hogy körülbelül mit szeretne csinálni aznap, de sokszor már reggel hétkor csöng a telefon, kimegy pár e-mail már korán, próbálom az irodai csapat munkáját is segíteni. Sokszor még este nyolckor is benn vagyunk, előfordul, hogy otthonról intézünk még pár telefont, e-mailt. Rengeteget utazunk is, sokat járunk sörfesztiválokra és egyéb sörös eseményre. Például nemrég jártam Zágrábban, végre ki tudtunk menni és csinálni egy közös főzetet a helyi The Garden Brewery-vel. Előfordul, hogy hétvégén este is csörög a telefon, mert meg kell oldani valami szállítmányozási gondot.  Van, hogy raklapot pakolunk, vagy webshopot hegesztünk, szóval tényleg nincs két egyforma nap. Valahol ez a szép benne, ugyanakkor a nehézsége is, sokan nem bírják ezt a fajta hullámvasutat. Van egy vicces mondásunk, a srácok munka pólójára rá is nyomtuk: „Most egy kicsit feszes a tempó”. Az, hogy ennyi új sört csináljunk,  - ezt úgy értsd, hogy míg egy átlag magyar sörfőzde havonta, vagy kéthavonta dob piacra egy-két új sört, mi sokszor hetente kijövünk valami újdonsággal - rengeteg háttérmunkával jár, minden téren. De vállalnunk kell ezt az áldozatot, hogy a top főzdék közé tudjunk tartozni. 

Hogy kell elképzelni a külföldi túrákat?

Iszonyat másnaposságokban felkelek, mert előző este, amikor megérkezünk, már ott vár minket vagy valaki valamelyik főzdéből, akikkel kinn vagyunk a fesztiválon, vagy a helyi disztribútor,  szóval megkezdődik a melegítés. Igen veszélyes szakma a miénk, mivel ugye alkohollal dolgozunk és az ember ilyenkor könnyen elveszíti a határokat. Mi egyébként hétközben nem igazán szoktunk inni. Az ember amikor elképzeli, mi történik egy sörfőzdében, általában arra gondol, hogy a két végén égeti a gyertyát és minden nap iszik is, de akkor valószínűleg hibát követ el. Viszont amikor kiszabadulunk külföldre, akkor nyilván nem fekszünk le korán, és megvalósítjuk azt a fajta rock n’ roll életérzést, amit a ’80-as években felnőttek a Guns N’ Roses -szal és a Mötley Crüe-val azonosítanak, szóval hatalmas megőrülések vannak.

Egy-egy ilyen után az ember próbál még reggel, délelőtt másnaposan menedzselni valamit az itthoni munkákból, mert az nem vár meg. Ilyenkor általában egyik városból a másikba utazunk, ha van egy csapfoglalás turné, vagy fesztivál. Szóval a reggel rohanás: próbálod megválaszolni az e-mailjeid, közben enni valamit, majd autóval, vonattal utazol tovább a következő helyszínre, ha közben megállsz valahol, ott is biztos, hogy megkínálnak mindennel, ha pedig megérkezel a rendezvényre, tuti lesz welcome drink ott is. Kicsi a közeg, úgyhogy tényleg olyan, mint egy punk zenekar turnéja, lehet, hogy minden este csak 30 embernek játszol, de annak a 30 embernek az az este jelenti a világot, nem teheted meg, hogy rettenetesen másnapos, vagy rosszkedvű vagy.

Ha harmincan jönnek el egy csapfoglalásra, vagy kevesen vannak egy fesztiválon, akkor is mindig ott vannak azok az arcok, akikkel egész este tudsz beszélgetni, mert kérdeznek, vagy csak szimplán örülnek, hogy látnak, és előfordul, hogy ennél jóval nagyobb volumenű az esemény. Van, hogy három országot járok meg egy hét alatt, vagy többet vagyok külföldön, mint itthon, mármint a koronavírus előtti időkről beszélünk. Az a fantasztikus, hogy külföldön is hasonló szemléletű és nyitott emberekkel találkozol, akik osztoznak a szenvedélyedben és ez szédületes érzés. Amikor belegondolsz, hogy mi jelenti az igazi gazdagságot, talán ezek a pillanatok, egy jóleső sör egy holland fesztiválon, vagy dán csapfoglaláson, vagy egy horvát kollab alatt, amikor a megfelelő emberekkel fejted meg a világ dolgait, ezért éri meg az egész. Majd ha vége lesz ennek az őrületnek, talán ezek lesznek azok a napok, amikre szívesen fogunk majd visszaemlékezni.

marci_3.png

Az biztos! Pár gyakorlati kérdéssel is készültem, lévén abszolút laikus vagyok a témában, annyit emlegetted a csapfoglalást, mit is takar pontosan?

A csapfoglalás, az egy ilyen különleges valami, amit a kocsmárosok találtak ki, hogy legyenek eseményeik, azt jelenti, hogy az adott sörfőzde idézőjelben elfoglalja a hely csapjait. Ilyenkor általában a csapok többségén, vagy mindegyiken az adott főzde sörei vannak. Például, amikor egyszer Lengyelországban csináltunk egy kollabot, - egy kollabnál két főzde összerakja a "know-how" -ját, és vagy az egyikőjüknél, vagy a másikójuknál főznek közösen egy sört. Ilyenkor ne úgy képzeld el, hogy a malátát is én lapátolom, hanem előre megvan az egyeztetés, kinek, mi az erőssége, ki milyen tipikus magyar vagy külföldi alapanyagot szeretne használni és akkor kimegyünk, körbenézünk, csapunk egy görbe estét, szakmázunk, fotózkodunk.  -  minden kocsmában eladtunk 6, 8, 10 különböző sört, az üzemeltetők örültek nekem, lett közös kép, mi is megtoltuk ezt a közösségi médiában, az ő fogyasztóik pedig lejöhettek, és nem csak a Mad Scientist sörök kóstolására volt lehetőségük, hanem meg tudták kérdezni azt is, hogy milyen a helyzet Magyarországon, ha Budapestre jönnek, mit érdemes csinálni, milyen komlózású a sör, milyen alapanyagokat használunk. Ez olyan tulajdonképpen, mint egy Meet & Greet, amikor a banda aláírja a CD-t meg a pólót, és csináltok közös fotót. Voltaképpen sok értelme nincsen, mégis mindenkinek rengeteget tud jelenteni. Amikor Magyarországon van a csapolás, ott a fogyasztók biztosak lehetnek abban, hogy a helyszínen találkozhatnak velünk és állunk rendelkezésükre.

Mivel nyilván nem jutott eszembe, hogy rögzítsem a főzde túrát is, pár szóban összefoglalod, miként kell elképzelni a főzési folyamatot?

A klasszikus sörnek ugye négy alapanyaga van, a víz, az árpamaláta, az élesztő és a komló. Az alapanyagraktárban kezdtünk, ott volt a malátaroppantó, a roppantott maláta belekerül egy főzőüstbe, ahol zajlik egy fél-egy napos főzési folyamat, majd a kapott cukros lé, tele ásványianyaggal belekerül az erjesztő tartályba, hozzáadódik az élesztő, és ott, sörtípustól függően három-nyolc hétig áll, aztán kiszereljük hordókba, dobozokba, vagy éppen palackokba. Elnagyoltan így néz ki a folyamat, de mivel mi nem hagyományos sörfőzde vagyunk, rengeteg addícióval dolgozunk, például specialty kávéval, laktózzal, amitől krémesebbek lesznek a sörök. Az egyik legkrémesebb sörünk a Mango Bay, egy milkshake pale ale, például tejcukorral készül. Többféle gyümölccsel dolgozunk, ami még a hideg oldalon, tehát az erjesztő tartály környékén kerül hozzá, vagy a hordó érlelésnél  - amikor hordóban pihen a sör -. Szóval számtalan gyümölcs és fűszer addíciót használunk, úgyhogy igazából mindegyik sör egy kicsit másképp készül, nincs fix recept. De ugye végül is akkor is sütsz, amikor egy melegszendvicset készítesz, vagy amikor egy barbecue oldalast, valami hasonlót csinálsz, mégis ég és föld a különbség a kettő között.  

És ez is a szépsége, gondolom. Szerinted mivel kell mindenképp tisztában lennie annak, aki épp ismerkedni kezd a kézműves sörök univerzumával?

Szerintem a legfontosabb a nyitottság, hogy merj új ízekbe kóstolni és legyen véleményed erről. Nincs olyan, hogy a világ legjobb söre, az mindig az, amit te iszol, ami neked a legjobban ízlik. Ha szerinted mondjuk a Pilsner Urquell az, akkor így is van és a te világod így kerek. Bár, ha azt mondod, hogy valamelyik nagy sörgyár terméke a top, akkor valószínűleg trollkodsz. Persze nem szeretném megsérteni egyiket sem, hisz megittam már eleget belőlük és jók a maguk szintjén, viszont ez egyfajta beszűkült látásmódot mutat.

A sört mindig érdemes kitölteni pohárba és megszagolni, mert a kóstolási folyamat a szaglással együtt teljes. Ha mondjuk bemegyek egy bárba külföldön, és fenn van a csapon vagy tízféle sör, amit nem ismerek, az a taktikám, hogy megkérdezem a pultost, hogy melyik a kedvence. Aki jó a szakmájában, biztosan fog ajánlani valamit, ha viszont fogalma sincs, akkor valószínűleg nem jó helyen kopogtatok. Emellett mondjuk fontos az is, hogy tudatosan felépítsd a kóstolási sorod, tehát mondjuk ne egy nehéz imperial stout-tal kezdj, ami után már garantáltan nem érzel ízeket, hanem legyen íve annak, amit inni szeretnél. A mai rohanó időkben, ahol sokan csak azért isszák a söröket, hogy be tudják csekkolni az Untappd alkalmazásban egyszer, érdemes kiemelni, hogy nyugodtan meg lehet ugyanazt a sört kétszer inni. Ha rátaláltál egy olyan sörre, ami jól esik, akkor senki sem fog kinézni azért, mert nem a tízezredik újdonságot iszod, hanem visszatérsz valamelyik kedvencedhez. Szerintem ezek lényeges pontok.

Az egész kézműves, kisüzemi világot sokan ilyen kisujjeltartós, megközelíthetetlen valaminek gondolják, túlárazott sörökkel, holott ez egy fantasztikus közösség, és ha te üvegből, vagy dobozból akarod inni a söröd, akkor tégy úgy, mert az italod mindig rólad szól, és ez csak sör. Szemben egy borral, ahol a borász fogja a kezed és talán kicsit jobban megmondja, mit kell érezned benne, a sörben azt érzel, ami jön és ez mindig egy közösségi élmény lesz. Ha beülsz valahová, az első körnél még odafigyelsz, hogy töltik ki, milyen aromákat érzel, milyen a komlózás, a másodiknál még lejegyzed, mit iszol, a harmadiknál már önkéntelenül odafordulsz a melletted ülő ismeretlenhez és elkezdtek beszélgetni, hogy ő ugyan ivott-e már ilyet, mennyire volt jó vagy épp borzalmas. Az ötödik hatodiknál pedig már nincs is szükség a sörre mert már az élet dolgairól folyik a szó. Szóval fontos a minőségi sör, de talán még jelentősebb a rengeteg pozitív rezgés, ami a megfelelő társaságban ezt így körülöleli.marci_6.png

Szóval nem feltétlenül szükséges alapos elméleti előtanulmányozás?

Főleg kezdő szinten, szerintem nem érdemes elmélyülni abban, hogy mi az amit kell, és mi az amit nem szabad. Nyilván ott van példaként mondjuk, hogy búzasörbe nem rakunk citromot, vagy rizst, ez igazából egy vendéglátós fogás. A jó búzasörben már alapból megvannak ezek a citrusos, banános, észteres jegyek, nem kell több, ez leginkább olyan, mint amikor jeget raknak a vizedbe, vagy citromot a tonicodba, figyelmesség, hogy érezd a törődést. Szóval ilyesmikről lehetne beszélni, de felesleges, igazából mindenkit arra szoktam bátorítani, hogy annyit vegyen ki ebből az egészből, amennyit szeretne. Ha érdeklik a komlók, akkor persze beszélhetünk arról, hogy az egyes fajtáknak milyen ízjegyei lehetnek, de nem attól lesz valaki cizellált sörfogyasztó, hogy meg tudja mondani, hogy az adott komlófélének épp fás, fenyős, gyantás, vagy gyógyszeres felhangjai vannak-e. Létezik ez is, de nem gondolom, hogy ezzel kellene kezdeni.

Ami bennem még felmerült, az a nagyüzem vs kisüzem, egyáltalán mennyire lehet, érdemes összehasonlítani a kettőt?

A nagyüzemnek nyilván előnye van a disztribúcióban, a saját hatáskörén belül meg tud oldani mindent, de nem gondolom azt, hogy az ellenségeinkként kellene kezelnünk. Azzal például, hogy elkezdtek ale-eket, hidegkomlózású lagereket és ipákat gyártani, ezeket a kifejezéseket olyan helyekre juttatták el, ahová, mi, ha megfeszülünk sem tudjuk, még akkor sem, ha mondjuk beruházunk egy reklámra, ami mondjuk elég abszurd is lenne a Mad Scientist részéről. Így viszont bárhová mész az országban nem kell elmesélni az embereknek, hogy mit takar az ipa, mert van némi fogalmuk róla, ami ugyan többé-kevésbé helytelen, de fogják tudni, hogy nagyjából mire számíthatnak, ha a te ipádat megkóstolják. Nem hiszem egyébként, hogy a kettő helyettesítő terméke lenne egymásnak, és a hazai piacon is vannak jó, úgynevezett menekülő sörök, ha nincs készleten kisüzemi sör, abba az irányba is lehet fordulni. Azt sem gondolom, hogy mindenkinek kézműves sört kellene fogyasztania és nem csak a jövedelem függvényében. Bár ezek a sörök drágák, mivel meg kell fizetned azt, hogy mondjuk a grafikus címkéje csak 200-ra limitált palackra kerül rá, kézzel, nem pedig 200 ezerre, de cserébe olyan élményt is kapsz. Ha pedig csak le akarsz verni pár sört, akkor a nagyüzemi, vagy ahhoz közeli kínálatban is meg tudod találni azt, amivel tök jól érezheted magad, szóval nem látok éles ellentétet a két színtér közt. Magyarországon a 2%-ot sem éri el a kisüzemi sörök aránya a piacon, mi azért reménykedünk abban, hogy belátható időn belül ez egyszer majd lesz 10%, talán még az én életemben.

Ha már itt tartunk, hol áll jelenleg a magyar kézműves söripar nemzetközi viszonylatban?

Azt mondhatom, hogy a kelet-közép európai régióban kiemelkedő, a környező országokhoz képest pár évvel előbbre járunk. Egyébként a magyar söröket sok helyen szeretik és ismerik nem csak a Mad Scientistet, bár mi vagyunk talán a legismertebb magyar név Európában. Most megint hazabeszélek, de az olyan események is, mint például a Budapest Beer Week hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország felkerüljön a nemzetközi térképre. De ugye ezzel egy elég régen megkezdett folyamatot vittünk tovább, mert azért már volt évekkel ezelőtt főzde feszt, ami egyesítette, a magyar sörfőzőket, vagy ott a Csakajósör vagy a Hopaholic, amik már olyan európai színvonalú helyek voltak a megnyitásukkor is, ami rettenetesen előremutató, és ha külföldről jössz Budapestre, biztos, hogy felkeresed őket. Nyugat-Európához képest persze még mindig lehetnénk jobbak, meg szebbek, de számos területtel ez a helyzet, és a sör ilyen tekintetben sikertörténet itthon, és nincs okunk szégyenkezni. Szoktunk viccelődni azon, hogy ugye Magyarországot eddig leginkább boros országként ismerik, de majd mi teszünk róla, hogy sörös országként is számításba jöjjön és egyre többen ismerjék meg ekként. 

Azt hiszem, a kézműves sör „színtérnek” legalább akkora közösségformáló szerep jut, mint az undergroundnak, mennyire helytálló ez a párhuzam?

Maximálisan, például amikor ugyanazokkal a lelkes arcokkal találkozol a sörös eseményeken, vagy amikor hazai sörfőzők próbálnak egymástól tippeket, trükköket eltanulni, segítséget kérni, vagy közösen intéznek egy hordóbeszerzést, dobozszállítmányt. Ez már elcsépelt tudom, de fogyasztói szinten a közösségépítés is fontos, mi is itt, a főzde előtt ezt próbáljuk erősíteni. De ott van például a szekszárdi Brew Your Mind, akik szintén a maguk kis régiójában próbálnak meg az európai szinten is kiemelkedő söreik mellé ugyanilyen taproom-kultúrát kialakítani, mint amit mi próbálunk megcsinálni. Hogy tényleg egyfajta kulturális program legyen az, hogy kijössz ide, szól valami zene, filmvetítés van - most éppen magyar klasszikusokat pörgetünk -, food truck van, tehát nem annyiról van szó, hogy leülsz sörözni, hanem egy komplett programot kapsz a főzde területén, szóval a sör csak az apropót adja, hogy összejöjj hasonló beállítottságú emberekkel, jól érezd magad és egy kicsit kiszakadj a kamu márkák műanyag valóságából.  

Mint említetted, szervezőként érdekelt vagy a főváros egyik legszimpatikusabb többnapos sörfesztiváljában, a BPBW - Budapest Beer Weekben. Első alkalommal ugye 2018-ban került tető alá, miként emlékszel vissza a szervezésre?

Csak nehézségekkel járt, munka mellett melóztunk rajta 10-12 órákat, rettenetesen keveset aludtunk és semennyire sem törődtünk magunkkal és a körülöttünk lévőkkel, csak tudtuk, hogy ezt meg akarjuk csinálni. Fantasztikus érzés volt megtapasztalni, hogy azoknak, akik szeptemberben, akár a közönség, akár a szakma részéről csak legyintettek ránk, hogyan vált mégis a személyes történetükké az esemény. Hihetetlen volt, amikor ez az egész valósággá vált azáltal, hogy láttuk azt a csomó embert, aki eljött a Dürer Kertbe 2018 májusában. Emellett rengetegen vannak, akiknek elképesztően sokat köszönhetünk, hittek bennünk, kezdve azzal az öt magyar sörfőzdével, akik mögénk álltak.  Hálásak vagyunk az idén leköszönő brit nagykövetnek, Iain Lindsay-nek és azoknak a külföldi sörfőzőknek, barátoknak, akik azt mondták, hogy simán eljönnek Budapestre, úgy, hogy még nem jártak itt, és fogalmunk sem volt róla, hogy sikerül a fesztivál. Igazából nulláról, szponzorok és befektetők nélkül sikerült összehoznunk valamit, ami túlmutat rajtunk, úgyhogy ez felemelő érzés volt, és megérte belerakni a rengeteg munkát. Ezt nem lehet forintosítani, és nem igazán kerestünk vele pénzt, de nem is ez volt a cél, hanem az, hogy kezdjünk valami értelmeset az életünkkel. ’17-ben hármunk közül Tibi volt az egyetlen, aki külföldön főzött sört és a színtér részese volt már akkor is. Azóta hazaköltözött és most már nagyjából mind a hárman főállásban ezzel foglalkozunk, ami pedig megint egy jó út és hálásak vagyunk a BPBW-nek, hogy megadta nekünk ezt a lehetőséget, ugyan mi teremtettük meg ezt a platformot, de enélkül nem jutottunk volna idáig.

Számomra eszméletlen pozitív egyrészt, hogy a sörfőzők maguk is jelen vannak a rendezvényen, miért tartjátok ezt fontos szempontnak?

Ez a külföldi fesztiválokon egy bevett gyakorlat, hogy nem hostessek és pultosok csapolnak, hanem azok a sörfőzők állnak ott, akiknek évek óta követed az útját, akikre felnézel és ettől válik személyessé. Ők is élvezték egyébként, hogy lehetőségük adódott Budapestre utazni és ismerkedhettek egy kicsit a várossal és a helyi közösséggel, szóval ez egy kis extrája volt a fesztiválunknak. Ez leginkább Nyugat- Európában és Amerikában jellemző, a régióban általában megveszik a külföldi főzdéktől a söröket, de külön személyzet csapol. Szóval ez egy ilyen hozzáadott értéke az eseményünknek, amiből a jövőben sem szeretnénk alább adni.

marci_5.jpg

Másrészt ott vannak a koncertek és az after, ez is egyedülálló kezdeményezés, azt hiszem.

Valóban, Nyugat-Európában, ha vége van a tasting sessionnek, ott találod magad, jellemzően egy külváros iparnegyedében, ahonnan még vinne a véred tovább, de nincs hová menni, úgyhogy taxiba kell ülni és keresni egy helyet, ahol vagy a buli hal meg, vagy te, mert elfáradsz. Mi ugye mindhárman kicsit az underground irányból jöttünk, mindannyiunknak voltak zenekarai és nincs még egy olyan helyszín, mint a Dürer Kert, ahol ennyit jártunk volna koncerten, úgyhogy adta magát és ragaszkodtunk ehhez. A fogyasztók, vendégek nem mindig értették a koncepciót, sokan meglepődtek, hogy benne van a jegyárban az afterparty, de ’19-ben már majdnem sikerült úgy megcsinálni, ahogy szerettük volna. Ez tulajdonképpen egy utazás, amiben egyre jobbak vagyunk. Nyilván borzasztóan sajnáljuk, hogy idén nem sikerült megcsinálni, de nem mi vagyunk az egyetlenek, akik elvesztettek fontos dolgokat, hanem a 2020-as éve mindenkinek furán sikerült, a vendéglátásból, zeneiparból élőknek, szóval, semmi különös nem történt velünk, mert mindenkinek felfordult az élete…

Zárásul lenne pár tipped, hová érdemes betérni?

A kedvenceim a már említett Csakajósör és a Hopaholic, ha sörözni megyek, engem általában itt lehet megtalálni, de számtalan hely van a városban, ahol az ember jól tudja magát érezni. Ott van még a Jónás, ahol a legjobb a kilátás, a KEG Sörművház, ahol egy csomó csap van és fantasztikus a konyha, a Kandalló, aminek iszonyat finom burgerei vannak, a Hops Beer Bar, széles nemzetközi kínálattal. Úgyhogy, ha az ember elindul egy ilyen görbe estére, tuti útba tud ejteni 6-8 helyet, ami minden tekintetben kielégítő tud lenni. De persze minden szentnek maga felé hajlik a keze – ez itt a reklám helye – péntekenként és szombatonként gyertek ki a főzde mögé a Mad Kertbe is…