MÖGÖTT

2024.már.18.
Írta: Csipke(passzio) komment

Programajánló: Vittula Merch Madness II. – A distro visszatér!

vittu_merch_fb_event.jpg

Ez is eljött, és akár hagyomány is lehet belőle... A Merch Madness idén is beköltözik a 20 éves Vittula hírhedt kiállítótermébe, március 23-án, szombaton, 14 órától!

Amit tavaly írtam az első Vittula March Merch Madness kapcsán, ma is áll: „Ha most megkérdeznéd, mi az, ami miatt egyszerűen nem tudom abbahagyni a rajongást a hardcore/punk/metal szubkultúráért, azt mondanám, az önszerveződés, ami az egészet élteti, és ami természetéből fakadóan hozza magával a túlélés dinamikáját. Itt, a föld alatt valahogy semmi nem vész el, maximum átalakul, és kétségtelen, hogy ennek fenntartásában óriási szerep jut a független kiadóknak, disztróknak és fanzine-eknek, és azoknak a csodálatos fanatikusoknak, akik ezeket működtetik, mert ezt bizony csakis szenvedélyből lehet csinálni.”

Tovább

Lemezízlelgető II. - Macskanadrág x Surci és a SzerzeTesek

lemezizlelgetoborito.jpg

Hogy a vérbe lehetne mindenről írni, amiről csak szeretnénk? Sok minden csak óhaj marad, hiszen számtalan hazai anyag jelent meg tavaly, amiről szót kellett volna ejteni (a tervezett interjúkról már nem is beszélve). Mivel egy részük komolyabb hírveréssel ment, így maradtunk annál a koncepciónál, hogy azok kerülnek még adásba nálunk rövidített formában, amelyeket máshol nem, vagy csak kevés helyen láttunk.

 (Pál Szabolcs írása)

Tovább

Nyáridézés - Fekete Zaj (2023)

fekete_zaj_2023_bttl.jpgFotó: Bands Through The Lens

Szabi: Megannyi előkúszó emlék, érzés… nem kicsit déjá vu, amikor 360 nap után újra Sástó felé vesszük az irányt. Sokan talán valamiféle furcsa perverziót vélnek felfedezni a Fekete Zaj iránti rajongásomban, vagy egyszerűen csak egyfajta sznobizmus lett az elmúlt években (ahogy azt egy barátom jegyezte meg, talán nem is annyira alaptalanul), de mivel párommal 2010 óta ez az első számú nyári időtöltésünk, ideértve a Fekete Zaj Osztálykirándulás éveit is, így nem állok neki megmagyarázni a miértet, szerintem a fesztivállal való 13 évnyi közös múlt bőven önmagáért beszél. Felesleges köröket sem futnék az ömlengéssel, elég csak megnézni, milyen bejegyzések születtek már vasárnap, úgy „elsőbálozó” hazai és külföldi arcoktól, mint hozzánk hasonlóan sok évet maguk mögött tudó veteránoktól.

Elkövettem azt a hibát, hogy ezúttal túlzottan beleástam magam előre a fellépők munkásságába, memorizálva, kit, mikor és hol kell megnézni, így némiképp sérült az a tipikusan zajos élmény, amikor a színpad előtt állva jár át a vibe, és leszel rajongó az első sorban. Függetlenül attól, hogy komplex extrém metal, pszichedelikus lebegés, elektronikus villódzás, vagy éppen egy katartikus akusztikus előadást próbálunk valamilyen skatulyába passzírozni.

Tovább

Oaken - interjú (2023)

1_1.jpgOaken 2023, fotó: Hench Péter

A minden szempontból beskatulyázhatatlan Oaken 12 éves földalatti ténykedése alatt igencsak stabil és egyedi éke lett a hazai extrém metal undergroundnak, amit, már nem számolom, hányszor igyekeztem alátámasztani magam is. Azon, hogy ez a folyamat mennyire észrevétlen, vagy épp visszhangos, persze vitatkozhatnánk, de azt hiszem, épp ideje volt megkérdezni erről az érintetteket is, az eredmény azt hiszem, kellően "Oakenes", de majd az idő eldönti.

Ilyen se volt még, hogy épp a koncertjük után ülök le zenekarral. Mi kavarog bennetek, miután lejöttök a színpadról, ez azt hiszem, sosem egyszerű menet. Mármint egy Oaken-koncert.

Máté: Amikor lejövünk a színpadról? Akkor már semmi. (nevet)

Gábor: Utána inkább egyfajta megkönnyebbülés van. Számomra az az érdekesebb, ami a koncert közben zajlik bennem. Egy képzeletbeli küzdelem, egy olyan, nem létező valami ellen, amivel szemben nem győzhetünk. Olyan érzés, hogy mindent feladunk és mindent beleadunk, miközben tudjuk, hogy nincs értelme. Utána mégis jöhet a felszabadult öröm.

Döme: Bennem leginkább a flow élmény él, amikor lejövök, kábé öt percig azt sem tudom, mi van, és tényleg kiürülök, nem marad bennem semmi.

Máté: Ugye a másik két zenekaromban sokkal kevesebben vagyunk, szóval az, hogy öttagú a banda, azt is jelenti, hogy erősebb sodrásban is vagyok, könnyebb basszusgitározni ennyi ember mellett, mint egy trióban, vagy egy kéttagú zenekarban, jobb is, kényelmesebb is. Kivéve, ha nem férek el a színpadon. Ez igazából az egyetlen koncert közben, ami negatív, és nem a flowba tartozik, mert figyelnem kell, hogy pofán ne b*sszak valakit a gitárral, vagy bele ne üssek a cinbe.(nevet)

Tovább
Címkék: interjú, Oaken

Fuck Bad Things - videóinterjú! (2023)

A fővárosi illetőségű Fuck Bad Things bő öt éve alakult hc punk zenekar, aki pedig bármilyen formában érintkezett már a tagokkal, tudja, hogy nem hétköznapi figurákról van szó, és a koncertjeiken is megtörténhet bármi.

Ezen felbuzdulva, Jórival, a banda énekesével, (aki nem mellesleg az NPU Booking egyik oszlopa, valamint, az idei Mad Vill és Hell Vill szervezéseben is fontos szerepet vállalt) arra jutottunk, hogy a velük készülő interjú is lehetne rendhagyó. Ha már a nemrég futott kisebb körből innen és a határon túl készül vizuális útinapló (értsd videó), alkalmat kerítenek kérdéseim megválaszolására is. Méghozzá élőszóban.

Úgyhogy dobpergés, íme a Mögött blog első és egyelőre utolsó szöveg-videó hibrid interjúja. Nem lövöm le a poént, nézd csak meg szépen a kisfilmet, de itt van pár hívószó: Punk's not dead és ha igen, miért nem? Azariah, vicces turné sztorik és némi komolyság, mikor szóba kerül az önazonosság, vagy a mentális problémák kérdése. A többit nézd csak meg magad szépen. Ideális audiovizuális aláfestés másnapos lábadozáshoz, vagy éppen mosogatáshoz.

Vigyázat, nyomokban AZE N̈-t és tHE sNOBS-t tartalmaz, illetve költői mélyrepülésem szem- és fültanúja is lehetsz, ha a végéig kitartasz,  úgyhogy öv bekapcs...három, kettő, egy...függöny fel! 

Videó/master/mix: Jóri Feri

Kérdések: Csipke

Főszerepben a Fuck Bad Things

Közreműködnek: AZE N̈tHE sNOBS

Kapcsolat:

Fuck Bad Things a Facebookon

Fuck Bad Things a bandcampen

Fuck Bad Things a Youtube-on

Kult-kör: A BETON II. – Nézőpontok (2023)

abetoncikk.jpgFotó: Gyarmati Balázs 

Íme a kísérő a tegnapi A Beton-interjú mellé. Már régóta tervben van, hogy amolyan turné jelleggel végigjárom kis hazánk kultikus underground helyszíneit, és beszámolok az élményeimről valamilyen formában, de mivel A Betonba sajnos még nem volt alkalmam eljutni, ezért kicsiny undergroundunk néhány, számomra megkerülhetetlen és fontos arcát kértem meg, hogy ezúttal meséljenek helyettem legkedvesebb betonos élményeikről, és arról, mit is jelent számukra „az underground inkubátora”.

Bélley Csabi (Fekete Macska Suicide): Elsősorban barátokat. Olyan igazi, jóérzésű, önzetlen emberek csinálják, amilyen én sosem leszek. Példamutató, gondoskodó, gondolkodó, és ilyen módon közösségformáló hozzáállás, ami ott van. Másodsorban pedig reményt. Annak a reményét, hogy még lehet Budapesten kívül is, helyi szinten underground színtérről beszélni, és a legkülönbözőbb arcokat oda bevonzani. Nem utolsó sorban pedig nyugalmat, ami a vasbeton falakból árad. Mikor odabent üvölt a punk, és így frankón elvagy, azt se veszed észre, ha odakint bombáznak.

Tovább

Kult-kör: A BETON I. (interjú, 2023)

logo_1.jpgA Kult-kör sorozat mára már kultikus, vagy potenciálisan azzá váló helyszínek, koncertsorozatok, fesztiválok és további értékteremtő megmozdulások hátterét mutatja be, a megálmodók szemszögéből.  Ezúttal a fókuszban a győri A BETON, ami - azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom - egy olyan fáklyája a hazai undergroundnak, ami mindig bizonyítja, hogy van élet a fővároson túl is, csak sokszor keményebb és néha kilátástalan. De legalább a miénk. 

A BETON tulajdonosával, Nagy Gyulával (Furunculus) elemezgetjük, miért érdemes kitartani az elképzeléseid mellett, még akkor is, ha a pálya jócskán nehezített, és tele van néhol egészen abszurd akadályokkal...

Tovább

Másként – bemutatkozik az Ott-Hont Vadmentő és Közösségi Segítő Alapítvány

logo.jpg

Azt hiszem, ez az interjú a Másként-rovat darabjai közt is rendhagyónak számít, mégis több köze van a színtérhez, mint gondolnád, és nem csupán a Watch My Dying-kötődés miatt, elég, ha az elveket és az értékrendet vesszük górcső alá. A Jótékonysági merch licit 2023 apropóján a "kedvezményezett" Ott-Hont Vadmentő és Közösségi Segítő Alapítvány alapítóját, Veres Amandát faggattam az éterben, gyere, tanulj velem tőle egy kis empátiát és odafigyelést!

Óriási öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a Mögött blogon köszönthetlek, ha csupán így, virtuálisan is. Mielőtt rátérünk az alapítványra, nosztalgiázzunk kicsit, mert azt szeretem. Elég régóta foglalkozol vadmentéssel, de jól sejtem, hogy az Ott-Hont létrejöttében szerepe van egy bizonyos Izékének is? 

Izékének konkrétan az alapítványhoz kevéske köze van, ám ő volt az a pelekölyök, aki miatt komoly kapcsolatrendszerre és médiafigyelemre tehettünk szert, hiszen mindössze kettő centiméteres volt, mikor hozzánk került, de sikeres neveléssel felnőtt. Egy fél ország drukkolt érte, és követte az életét. Persze a szívemet is elvitte egy életre. 

Tovább

„A kőbányai napnak is van ereje” – Mad Vill- rezgések

dsc_6030.jpgFotó: Horpáczi Dávid

Ugyan tavaly némileg belekóstolhattam a fesztiválszervezés gyönyöreibe, azt azért laikusként a mai napig nehéz elképzelni, mekkora kockázat lehet abban, amikor a még igencsak lábadozó zeneipari körülmények mellett valaki gondol egy nagyot, és olyat csinál, ami még azelőtt nem volt. Ilyen volt az idei fesztiválszezon nyitányának tekinthető Mad Scientist x Hell Vill kollaboráció, ami április utolsó hétvégéjén rengette meg a hazai underground legjavával együtt Kőbányát.

Ezúttal sem árulok zsákbamacskát, mind a Mad Scientist, mind a Hell Vill a szívem kicsi csücskeivé váltak az elmúlt években, akár mentalitásukat, akár az elképzeléseikbe fektetett energiát tekintve, ami engem eszméletlen inspirál, így számomra nem volt kérdés, hogy ott a helyem a háromnapos „madmenésen” a Főzdeparkban.

Tovább

Merengő: Falsifier – Life in Death (EP, 2015)

Farkas Péter rovata

1200x1200bf-60.jpgHalál-filozófiák deathcore-köntösben, a breakdown-ok gyógyító erejével. Szubjektív retrospekció a köbön. 

Emlékszel a mémre, miszerint, ha a csajod sorozatgyilkos doksikat néz, akkor rajta kell tartanod a szemed, mert egyszercsak el fog pattanni és lemészárol a f@szba just for fun? Remélem, ez nem igaz. Régebben (nyilván az eszközhiány és a huszonegyedik századi pszichés trendek hiánya miatt) nem került a szemem elé annyi sorozatgyilkosokkal, "true crime" sztorikkal kapcsolatos kontent, mondjuk 2015-ig bezárólag. Érdekelni érdekelt a téma, de leszámítva a tinédzserkori érdeklődésem a hóhérmesterség művészete iránt, és egy kósza impulzív vásárlási malőrt, aminek az eredménye egy sorozatgyilkosokról szóló lexikon szerű könyv volt, nem volt betegesen nagy vonzódásom. Szóval volt bennem egy bizonyos szintű érdeklődés az élet szándékos elvétele iránt. Nem csodálkozom ezen, hiszen minden este lement az aktuális globálkatasztrófa-híradás, elém tárva az élet-halál kettősségét, az elmúlás nyilvánvalóságát és az életünk hihetetlen mértékű törékenységét. Halálhír halálhír után...(Farkas Péter írása)

Tovább

Overcast - interjú (2023)

1689278246275.jpgFotó: Kieron 

Ha azt állítanám, hogy az Overcast a mindennapi hallgatnivalóim része, az nem lenne igaz. Nem feltétlen mozgok otthonosan ezekben a műfajokban már, DE élőben mindig meglepnek, és megtalálnak "akaratlan", rengeteget tud adni egy-egy koncertjük. A 2022-ben kezdődött "revitalizáció" apropóján a 'Cast "legfrissebb" tagjával, Lucával és az énekes, alapító Árposszal szemezgettünk az elmúlt 24 év történéseiből, de szóba került az is, mi képes életben tartani egy zenekart, több, mint 20 éven át...

Hihetetlen, de ’99-ben alakult a banda, és kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan jelen van a hazai undergroundban. Ami ezzel kapcsolatban szerintem felütésként érdekes lehet, mi a fő motiváció arra, hogy rendületlenül menjetek tovább?

Árposz: Ez egy nagyon jó kérdés. Több, mint két évtizede létezünk aktív vagy “hibernált” állapotban és gyakran szögezik nekünk, hogy “...eddig, még hogyhogy nem hallottam rólatok?” Erre nyilván nem tudok válaszolni. A lényeg az, hogy aki egy koncert után felteszi nekünk ezt a kérdést, az ott és akkor már hallott rólunk, és valamilyen formában hatottunk rá, reakciót váltottunk ki. Ezek az élmények, érzelmek, benyomások nem feltétlenül pozitívak, de az Overcast célja nem is az, hogy kiszolgálja az igényeket. Mi magunkat adjuk, a zenénkkel és a színpadi jelenlétünkkel reagálunk olyan kérdésekre, amik minket foglalkoztatnak. Az előadásmódunk lehet valaki számára lenyűgöző, másnak megbotránkoztató, és biztos akad olyan is, akit totál hidegen hagy.

Tovább
Címkék: Interjú, Overcast

The Devil’s Trade: Vidékek vannak idebenn (lemezismertető, 2023)

tdt_videkek.jpgBorító: Benkő Bálint

Azt hiszem, minden hobbi firkásznak megvan a maga mumusa. Számomra az ismertetőírás az. A tárgyilagosságot már rég elengedtem, mégis, eszméletlen nehéz virtuális papírra vetnem azt az érzelmi kavalkádot, ami bennem rezonál, ha a velőmbe vág egy-egy album. Állítólag jóval könnyebb arról írni, amit feltétel nélkül szeretsz, hát, ezzel vitatkoznék…. De meglehet, hogy ebben (is) fordítva működöm, mint az átlag…

Makó Dávid sem átlagos ember. Akár megérint, akár hidegen hagy a The Devil’s Trade projektje, nem hiszem, hogy az őszinteségét valaha is meg lehetett volna kérdőjelezni, sem olyan váddal illetni, hogy hagyta volna magát elsodorni, még ha az árral szemben is kellett talpon maradnia. Utoljára épp The Call of the Iron Peak- lemeze kapcsán vetemedtem arra, hogy megpróbáljam leírni, mit is jelent számomra a The Devil’s Trade, lássuk, sikerült-e újfenn megugrani az akkor igen magasra tett lécet. Spoiler: naná!

Na de, szem becsuk, lejátszó indít, irány a feltérképezetlen misztikum…

Kimenék én ajtóm elejébe…” A táj ismerős, a The Call of the Iron Peak már egyszer elhozott ide, a koromsötétbe, ahol a csendnek is jelentősége van, mégis ez most valahogy más, egy eddig fel nem fedezett, keserédes dimenzió magadban, mégsem idegen. A magasságok és mélységek kiszámíthatatlannak tűnő, feszült dinamikája nem múlik, sőt, a kontraszt csak felerősödik, olyan intenzitással és erővel képes a föld alá vinni, oda, ahonnan már nincs lejjebb, hogy beleremeg test és lélek. De ez legalább egy otthonos pokol, hisz jártál már itt, ugyanúgy megszenveded, de legalább a túlélési stratégiád már adott, így a „jól létezés” már nem csupán, mint elérhetetlen illúzió lebeg a szemed előtt. Persze, csakis akkor, ha el tudod végre fogadni, hogy ami egyszer eltört, azt maximum megragasztani lehet, ugyanolyan már nem lesz soha, mint azelőtt, de épp ettől billen helyre a mérleg, még ha a vihart ott belül csupán csak elcsendesíteni tudod is…

Ez a nyolc tétel már jóval megfontoltabban, érettebben feszegeti határait, kevésbé zsigeribb módon lépi át a komfortzónákat. Az önelemzés folytonos, de már vannak tanulságok, és kitekintés, pont ott, és akkor, ahol szükséges. Finoman, mégis épp annyira direkt formában, hogy megértsd. A Vidékek vannak idebenn tartogat némi reményt a feloldozásra is, mégsem könnyebb olvasni, mint elődjét, ám, ha beengeded, és megtanultok együtt lélegezni, önálló életre talál benned. Három. Tizenkettő. Hat.

Számomra végtelenül inspiráló, ahogy lemezről lemezre markánsabb Dávid hangja, és önismétlés nélkül tud önazonos maradni, úgy, hogy semmi nem veszik el abból az organikus intimitásból, amit a TDT zenéje a kezdetek óta adni tud, és amiért mindig is hálás leszek. 

Csipke

Közelítő: Száraz Bence - portré (2023)

349262618_964484038072593_5453722951558509300_n.jpgFotó: Fekete Alexa

Folytatódjék hát a Közelítő, egy számomra szintén különlegesen kedves vendéggel. Száraz Bencét még a megboldogult ScerrA zenekarból ismerem, és bár igencsak fenntartásokkal fogadtam, és jó későn is fedeztem fel magamnak jelenlegi Úrfi-projektjét, azonnal elnyelt. Elképesztő, mennyire együtt tudok rezegni a szövegeivel, szóval épp időszerű volt a februári ötödik születésnap ünneplés után összeülni, és kibeszélni úrfink honnan érkezett és merre tart. Az interjú után hazafelé jövet azon gondolkodtam, mennyivel szebb hely lenne az univerzum, ha a Bencéhez hasonlókból állna a többség, hogy együtt dünnyöghessük a világba, hogy "Százszor Don Quijote, ha egyszer sem kell, De százszor fontosabb, hogy Szörnyek között ezerszer ember..."

Februárban tartottátok az öt éves szülinapi koncertet, ami baromi jól sikerült. Számodra mi a különleges jelentősége annak, hogy ez már az ötödik évforduló az Úrfi életében?

Például, hogy ilyen sokáig kitart, az abszolút különleges. Viszonylag régóta próbálkozom zenekarban létezni, és egyik korábbi projekt sem tartott ilyen sokáig, sőt, most ezzel az öt évvel ez a leghosszabb párkapcsolataimat is utolérte, ez mindenképp egy érdekes dolog. Fél évtized az ember életében egy jelentős mennyiség. Másrészt, próbáltam magam hozzászoktatni ahhoz a gondolathoz, hogy minden szerénység, cinizmus és kishitűség mellett is, most már tagadhatatlanul a semmiből lett valami. Pont az ötödik születésnapi koncerten az az X darab ember azért gyűlt egybe, mert mi elkezdtünk csinálni valamit, és ez egészen fura, különleges és szép élmény. 

Tovább

Merengő: DeadVectors-Merülés

Farkas Péter rovata

dvppromo.jpg

FFO: Filth, Black Tongue, Falsifier

Nincsenek sokan ebben a műfajban (deathcore), akiknek a lemezeire egyöntetűen azt mondanám, hogy elejétől a végéig, megállás/pihenés nélkül ki tudnék ásni egy tömegsírt. Ilyenek például az abszolút személyes favorit Falsifier, vagy a Filth, esetleg a Traitors, vagy Black Tongue. Ezek mindegyikére jellemző egy bizonyos vontatott brutalitás, amit én vidáman úgy fogalmaznék meg, hogy húzza a lőcsét maga után a zene. Tökösek egytől egyig a dalok, nincs érzelmes elszállás, nincs túlgondolva a dallamvilág, pusztán letisztult-lassú ritmusjátékok egyetlen egy célra kihegyezve. A cél a hallgató minél mélyebb kifliszája és a minél meredekebb szögben lehajtott fejjel történő enyhe hajlongás, csukott szemmel. Mint, amikor hallod, hogy elindult a lavina, és már nincs annyira messze, hogy bármi esély lenne a menekülésre. Nem circle pit, nem ugrálás, nem headbang, nem pogó, nem mosh – na jó, talán mosh... Ez a fajta zene igazán, bent a fejben működik jól. Érzi az ember hallgatásuk közben, hogy egyre több és több gondolat árasztja el az agyát, mégis a nyugodtság minden fiziológiás tünete jelen van. Egyfajta brainstorm, ami egy mély meditáció kellős közepén talál az emberre. Amikor már átszakadtak a való világ korlátai, és a szelf a saját konfigurációját és prekoncepcióját hátrahagyva érzékeli a külvilágot. Ehhez a bizonyos gátszakadáshoz kell energia. Rengeteg energia. Nem szabad eltékozolni, nem is felszabadítani kell azt. Hanem koncentrálni, és a helyén tartani. (Farkas Péter írása)

Tovább

Beneath The Void - interjú (2023)

promo_3.jpgBeneath The Void 2023 - Szokán Tibor (gitár), Olt Ákos (gitár), Gyémánt Krisztián (ének), Pornói Patrik (basszusgitár, vokál), Turcsák Bence (dob) Fotó: Infinite Beat

Ha hazai death metal, akkor számomra a Beneath The Void az örök favorit. A Kill With Hate-éra Voices Of Obliteration albumát is cafatosra hallgattam, aztán persze az új fejezet első nagylemeze szépen kinyitott egy (halál)csillag(-)kaput, vele pedig egy még ki nem taposott és baljós dimenziót. Az ...Into The Oblivion számomra a mai napig egyszerűen lerakhatatlan, egy igazán jól megírt kozmikus thriller, amiben megszűnik idő és tér, aztán elbizonytalanodsz: mi van, ha mindez csupán a fejedben zajlik, jó mélyen elásva a pincéjében... Oldalakat tudnék még erről értekezni, na, de a lényeg, hogy ideje volt végre kivallatni a társaságot, amire a január 20-ai  Düreres koncert előtt sört is kerítettünk a banda négyötödével. 

Már körülbelül az album megjelenése óta tervezzük ezt az interjút, de örülök, hogy épp itt és most jött össze. Ha már Dürer, itt volt a szintén sold out lemezbemutató is, mit jelent számotokra a hely, miként éltétek meg a költözést?

Krisztián: Rettenetesen szeretem a Dürer Kertet, a régi Dürerben dolgoztunk is sokat Szandrával (The Catering Queen) már a nyitástól kezdve, úgyhogy eléggé a szívemhez nőtt.  Nagyon sajnálom az egész helyzetet, és mindazt, ami történt velük, de természetesen azért jövünk ide, mert szeretjük ezt a helyszínt is. A közönségünk is szereti, ismerős közeg, jobb maradni a bevált dolgoknál.

Patrik: Nekem azért is kifejezetten különleges, mivel, mikor először játszottam Krisztiánékkal, az pont egy Düreres fellépés volt, 2011-ben a The Black Dahlia Murder előtt, hatalmas élmény volt.

Ákos: Még hozzátenném, hogy mennyire hiányzik a középső, Room 41 terem, még akkor is, ha az esetleg nem lenne sold out, szerettem ott játszani.

Tovább

Kult-kör: Budapest Beer Week (interjú, 2023)

bpbw2023_circle_final_merged_copy.png

Design: mr.zero

To Defy kollektívával készült beszélgetésből inspirálódva arra jutottam, hogy egy külön sorozat égisze alá gyűjtöm azokat az interjúkat, amik mára már kultikus, vagy potenciálisan azzá váló rendezvények, dokumentumfilmek, és további értékteremtő szerelemprojektek hátterét mutatják be, a szervezők, alkotók szemszögéből.

Ezúttal Sefcsik Marcit kaptam újra mikrofon e-mail végre, hogy újfenn értekezzünk másik kedvenc "gyengémről", a Liquid Cocain...izé, a kraft sör-kultúrába való belefeledkezésről. A Mad Scientist ügyeit már kibeszéltük korábban, mostani apropónk az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő BPBW - Budapest Beer Week, melynek alapító-szervező trióját (is) erősíti. Köztudott, hogy magam sem vetem meg a minőségi, kisüzemi sört, ami akkor esik a legjobban, ha jó zene szól mellé, így adta magát, hogy végre bekukkantsunk picit egy kuriózumnak számító sörfesztivál kulisszái mögé is, ami mára a nemzetközi és hazai piac megkerülhetetlen rendezvényévé nőtte ki magát, és az sem mellékes ugye, hogy Marci és a Mad Scientist kalandja is a BPBW-nek köszönhetően indult, és azóta is töretlen...

Tovább

Másként – Drinkin’ Beer in Bandana Records, interjú Szilágyi Bélával (2023)

dbibrbela.jpgFotó: Bands Through The Lens

A Másként-rovat legújabb szerelem-darabja a független D.I.Y. kiadózás világába kóstoltat. Kalauzod pedig nem más, mint Szilágyi Béla, a Drinkin’ Beer in Bandana Records atyja, aki immár hét éve szállítja a jobbnál jobb hazai és külföldi kiadványokat a világ minden tájáról. Tuti már te is összefutottál vele valamelyik koncerten, vagy fesztiválon, ha valamilyen csoda folytán mégsem, legközelebb mindenképp nézz szét nála, biztos rejtőzik a kínálatban valami kincs számodra is . A kiadó eddigi útjáról, motivációkról, közösségépítésről cseréltük az eszmét. Ha érdekel a disztrók világa, kerülj képbe a bennfentestől, csak nyerhetsz vele. 

Óriási öröm végre a Mögött blogon üdvözölni téged! Idén 7 éves a DBIBR, de mielőtt rátérnénk az aktualitásokra, jöjjön némi nosztalgia. Azt már többször említetted, hogy a kiadó maga poénnak indult, a Bandanas ’94-es demóját adtad ki először kazin, aztán elég gyorsan elszabadultak a dolgok…Mik a legemlékezetesebb sztorik az említett időszakból?

Fú, kábé minden. Azért is plusz élmény megfogni egy régebbi saját kiadványt, mert csomó jó emlék és beszélgetés is társul hozzá. A legviccesebbek nyilván a turnés élmények, vagy amikor turnézó zenekarok aludtak nálam. Szerencsére eddig nagyon kedves emberekkel hozott össze a sors. A Faüst, a Jodie FasterMvrmansk és LØVVE tagjai is rettenetesen aranyosak voltak, utóbbiakat sajnos korán ki kellett raknom, mert menet közben bejött egy állásinterjú egy melóra, amit nagyon szerettem volna megkapni. Nem győztem reggel elnézést kérni, eszméletlen sajnáltam a dolgot, hogy rohanni kellett, de éppen beszéltem a napokban a gitárosukkal, és ha minden jól megy, ősszel új anyag készül mindkét zenekarnak, és jönnek is vissza.

Tovább
Címkék: Insane

Másként - Többet a mélyből podcast, interjú Hámori Dáviddal (2023)

patrik_revesz_masolata.jpgFotó: Révész Patrik

Azt hiszem, az alábbi, Hámori Dáviddal készült interjú még a Másként - rovat darabjai közt is igazán rendhagyó. Most lélekben merülünk egészen mély, és végtelenül személyes vizekre. Bár, ha belehallgattál már a Többet a mélyből valamelyik adásába, ez tán nem is lesz annyira meglepő. Számomra igazán hiánypótló a podcast, hogy miért, az (is) kiderül a Dácival készült mélyinterjúból, ami remélem, számodra is tartogat némi útravalót...

Szeretettel üdvözöllek a Mögött blogon, köszönöm, hogy a rendelkezésemre állsz, rengeteget jelent. Ezúttal én ragadom magamhoz a kérdést, hogy vagy?

Mindenekelőtt köszönöm az érdeklődést irányomban, és üdvözlet az olvasóknak!

Válaszolva a kérdésedre, talán az a kifejezés a legtalálóbb, hogy nehezen. Nem akarok mélyebb megfejtésekbe csúszni a Fish! zenekarból való kiválásom kapcsán, de minden túlzás nélkül életem egyik legnehezebb és legmegterhelőbb döntését hoztam meg, amit próbáltam a lehető legegyüttműködőbben, és a legkevesebb károkozással végigvinni úgy, hogy közben az én szándékaim is érvényesüljenek. Hát, ez pokolian kimerítő feladat, aminek a súlyait fokozatosan tudom csak lepakolni, úgyhogy ezért a "nehezen".

Tovább

Programajánló - I. Vittula Merch Madness @2023.03.18 - Vittula (Bp.)

vittulamadness_event.jpg

Kivételesen programajánlót hozok. Ha most megkérdeznéd, mi az, ami miatt egyszerűen nem tudom abbahagyni  a rajongást a hardcore/punk/metal szubkultúráért, azt mondanám, az önszerveződés, ami az egészet élteti, és ami természetéből fakadóan hozza magával a túlélés dinamikáját. Itt, a föld alatt valahogy semmi nem vész el, maximum átalakul, és kétségtelen, hogy ennek fenntartásában óriási szerep jut a független kiadóknak, disztróknak és fanzine-eknek, és azoknak a csodálatos fanatikusoknak, akik ezeket működtetik, mert ezt bizony csakis szenvedélyből lehet csinálni.

Menthetetlenül a koncertre járó rutinom részévé vált a zenekari merch vásárlás, vagy épp kedvenc fanzine-eim beszerzése, de előfordul, hogy két fellépő között nem feltétlen van idő/kedv/keret átnézni a teljes palettát, ott az élőzenén van a hangsúly, ami így van jól, de azért nekem néha hiányzik, hogy kevésbé rohanós üzemmódban töltsek időt a válogatással, így az  I. Vittula Merch Madnesst nekem találták ki, és persze neked, ha szintén szeretsz belefeledkezni a hangzók és különféle bandás kelmék böngészgetésébe. Itt kifejezetten az említett D.I.Y. kiadók, disztrók és fanzinek állnak a középpontban, valamint olyan barátok, akik saját gyűjteményükből árulnak, és biztos kaphatók lesznek egy kis beszélgetésre is egy-két finom ital mellett. A Vittula sokat látott kiállítóterménél tökéletesebb helyszínt pedig nem is kívánhatnék.

Hajdu Andor ötletgazda/szervező így összegzi a kezdeményezést:

„Lassan két éve vagyok admin egy merch adok-veszek csoportban, amiben hazai és külföldi, használt és akár új zenekari cuccok találnak ismét gazdára, illetve ez idő alatt több, kisebb ruha- és egyéb vásárt, illetve jótékonysági licitet vittem már végig, persze baráti segítséggel, amit ezúton is köszönök! Ez a - Klub Vittula csapata által jóváhagyott, sőt támogatott - esemény ezek ötvözete, egy közösségi élmény, ahol egyszerre több kis kiadó, disztró és fanzine érhető el, nem mellesleg bővíthetjük zenekaros póló gyűjteményünket pár hiányzó darabbal.”

Akikre pedig már biztosan számíthatsz:

Corbata Records // ILL WILL Records //  Trottel Records // Itai Itai Records // 9 LIES // Drinkin' Beer In Bandana Records // Dzsukhell Rekords // Reaction fanzine // Miner X Core- Fanzine // The „G” Zone fanzine

Szóval minden adott egy hasznosan tölthető szombat délutánhoz, úgyhogy találkozzunk március 18-án, 14:00 órától a Vittulában! A rendezvény ingyenes!

Csatlakozz a Facebook eseményhez itt! 

Kérdéseitekkel pedig bátran keressétek Andort a hajduandor@gmail.com e-mail címen.

 Csipke

Másként - Hell Vill, interjú Pogátsa-Miareczki Grétával (2023)

elso_nap_kis_meret_25_of_179_-1_1.jpgFotó: Vitéz Marcell

Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy "undergrounder" létem egyik csúcsteljesítménye, hogy részt vehettem a Hell Vill #17 szervezésében. A fesztivál menthetetlenül a szívem egyik csücskévé vált, amihez az is vastagon hozzátett, hogy megismertem azt a két csoda embert  - Grétát és Somát -, akiknek az egészet köszönhetjük, és akik akár egész életüket is odaadnák a Hell Villért, legalább a felét már úgyis belerakták. Én meg értük tenném bármikor tűzbe a kezem testem. A rendezvény nagykorúvá válásának apropóján ezúttal Hell Vill-anyut, Grétát faggatom ki alaposan a koncertszervezés mélységeiről és magaslatairól, saját álmairól és természetesen szóba kerül a Mad Vill, a Hell Vill #18, a veszprémi zenei élet és a Terem is. 

Legtöbben a Hell Vill nagyasszonyaként, vagyis inkább anyukájaként ismernek, de a koncertre járó közönség is rengetegszer találkozhat veled szerte az országban. Elmeséled, mi mindennel foglalatoskodsz jelenleg, és miként telnek a hétköznapjaid?

Első körben van egy sima, mezei foglalkozásom, egy gördeszka boltban vagyok üzletvezető, ezt csinálom immár négy éve, mióta hazaköltöztem Németországból, úgyhogy, lényegében a polgári állásom sem egy megszokott irodai munka, hanem szorosan kapcsolódik az undergroundhoz, hisz maga a deszkás közösség is szerves része ennek. Másrészről a munkahelyem, a STÉG is támogatja mind a Hell Vill fesztivált, mind pedig a Terem klubot, és egyéb fantasztikus ötleteimet, de persze ez oda-vissza működik, kölcsönösen segítjük egymást.

Tovább

Stabbed - interjú (2023)

spotlightstudio_stabbed_2022_02c.pngStabbed b.-j. Potkovácz Márk (dob), Kovács Gergely (gitár), Gabó Ádám (ének), Juhász Misel  -basszusgitár, Kecskés Attila (gitár) Fotó: Spotlight Studio

Mindig emlegetem, hogy él a fejemben egy Magyarország legalulértékeltebb zenekarai-lista. Nos, ennek az élén kétségkívül a Stabbed áll, bár azt hiszem, a zenekarhoz köthető szerencsétlenségek és tagcserék sorában is igen előkelő helyen szerepelnének. Így, új énekesük megtalálása után alig két évvel, és első, közösen készült daluk klippremiere után több, mint négy hónappal, épp időszerű, hogy próbatermük meghitt kényelméből osszuk az észt és a sziporkázó poénokat, csak úgy öregesen, fotelrocker mód. Azért szóba kerül pár aktualitás is. (Az összes.)

Szeretettel köszöntelek benneteket a Mögött blogon! Utoljára még a passzio.hu-n beszéltük ki a banda ügyes-bajos dolgait. Folyton küzdöttetek az elemekkel, tagcserékkel, de a jelenlegi, most már remélhetőleg tényleg stabil felállásnak mondható. Na, de hogy is jött a képbe az "új" Stabbed- frontembert?

Ádi: Amikor 2008-ban abbahagytam a Cadaveres-szel közös munkát, nem akartam a zene közelébe kerülni, olyan szinten, hogy egyáltalán nem is hallgattam, az egészből totál elegem lett, eldöntöttem, hogy beleásom magam a munkába, és csak a szakmámmal fogok foglalkozni. Közben megkerestek innen-onnan, de mindenre nemet mondtam. Aztán Márk írt nekem egy szép, hosszú levelet messengeren, amiben kifejtette, hogy énekest keresnek, és rám gondoltak. Majdnem élből töröltem az egészet, de végül úgy döntöttem, rámegyek, meghallgatom, és igazából rájöttem, hogy én valami ilyesmiben szerettem volna játszani annak idején is, úgyhogy rábólintottam, aztán pedig felgyorsultak a dolgok. Akkoriban sokat próbáltunk is, és úgy festett, ez így mindenki számára egy elfogadható együttműködés lesz.

Tovább

Közelítő: Makó Dávid-portré (2023)

untitled-1010436.jpgFotó: Volume Of Voids

Nem vagyok az a vér rajongó típus, de a The Devil's Trade-hez a kezdetektől valami egészen különleges, kettős kötődés fűz. Minden egyes alkalommal olyan váratlanul, olyan elemi erővel hat rám, hogy beleroskad a lelkem, nem emlékszem, hogy eddig bármi is ekkora intenzitással tudott volna a padlóra vágni, vagy épp onnan felrántani. Dávid, az ember, jóval hétköznapibb módon inspirál. Sorolhatnám, mi az, amit másként látunk, van, amiben valószínűleg sosem jutnánk konszenzusra, de nem is lenne szükségszerű, épp ezért beszélnünk sem kell róla, mert számomra nem ez a lényeg. Csakis az számít, ami miatt vele indultam, és vele tartok az útján, hacsak külsős szemlélőként is. Végtelenül hálás vagyok neki, hogy kicsit most megmutatja neked is egy olyan oldalát, amit nem feltétlen ismerhetsz, és talán néhány miért is a helyére kerül. 

Régóta érlelődik már ez a virtuális találka, hisz legutoljára 2013-ban beszélgettünk, amikor a The Devil’s Trade még épp csak „testet öltött”.  Ki hitte volna, hogy 10 évvel később olyan dolgokat érinthetünk majd, mint a Roadburn, a Brutal Assault, a Roskilde, Európa-körök, Season of Mist… Úgy fest, ami „eredendően őszinte, intim és esendő”, valóban utat talál azokhoz, "akiknek szükségük van rá", de gondoltad volna, hogy ennyien lesznek?

Azért rendesen fejbevert ez most. Tíz év... Az én fejemben ez egy nagy massza, ami, ha muszáj belegondolnom, csak egy pár éve tart. Bennem hivatalosan 2016 az indulás éve, amikor Justin Greaves meghívott Crippled Black Phoenix-turnéra. Ott is körülbelül a harmadik állomás volt az, ahol elkezdtem érezni, hogy ezt van értelme komolyan csinálni. Felkeltem reggel a nightlinerben, és felmondtam a munkahelyemen. 2013 és ‘16 közt ez már csak egy jutalomkör volt számomra, semmit nem akartam már ettől, azon kívül, hogy az a pár dal, ami még létezett, legyen felvéve, és néha játszam el élőben őket.

Tovább

Black metal A-tól W-ig... (lemezízlelgető, 2023)

boritoblog11.jpg
Elismerem, némileg kattintásvadász és beugratós a cím, hiszen nem komplett színteret átfogó jellegű írásról van szó, csupán arról, hogy az utóbbi hónapokban egyszerre érlelődött nálam a honi Ahriman és a Witcher legújabb korongja. Noha mindkét lemez saját jogán is önálló cikket érne, talán senki sem veszi zokon, hogy egyszerre merem ajánlani mindkettőt az arra fogékony zenehallgatóknak, hiszen a műfajukban kiemelkedő alkotásokról van szó, amelyeket büszkén lehet polcra tenni. (Pál Szabolcs írása)

Tovább

Drága Zuzu...(2022)

19.jpg

Pár hete, amikor nekiestem kihámozni valamit a burjánzó káoszból, ami mostanság a fejemben van, eléggé kétségbe estek a leütött billentyűk... De aggodalomra semmi ok, épp a Kriptából jövök, előző este pedig újfent egyszerre voltam két helyen, úgyhogy a nyughatatlan belső mérlegem, ismét átbillent a pozitívba. Bár még karácsonykor is leginkább csak arra tudtam gondolni, hogy miért nem tűnik már el 2022 is a picsába, most valahogy úgy érzem, azért mégsem volt minden aspektusában annyira borzalmas. Hogy Makó Dávidunkat (The Devil's Trade) idézzem, "valahogy mégis csodálatos volt ez a fos év, úgyhogy reméljük, a következő még csodálatosabb és fosabb lesz"...De már mit is lehetne várni? Mi változik meg hirtelen, a dátumon kívül? Semmi. Az eseményfolyamban legalábbis, de a lélek azért némileg vigasztalja magát azzal, hogy kaphat egy tiszta lapot 2023-ra. Vagy legalább 2022-őt száműzheti a naptárából...Nem tudom, fura...te megfejtetted már?

Ami biztos, hogy idén sem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rád, hiányzol. Az "egészt", ami a haláloddal eltörött, valahogy ennyi év elteltével sem bírom megragasztani. Továbbra is nehezen viselem azt is, hogy a népek ki-be szaladgálnak az életembe, így a kevés stabil pontom mellett, nem igazán engedek be mást még mindig. De azért azt nem vitathatom el 2022-től, hogy mennyit mélyített a meglévő kapcsolataimon, ahogy azt sem, hogy bővült a kör. Hogy ki, meddig marad velem, majd eldönti, én viszem magammal, amit kapok, egy életre. És tudod miért mesélem el ezt, mert neked sem mondtam soha, mennyit adtál, pedig, tulajdonképpen te teremtetted Csipkét, ha nem baszogatsz és adod be az írásom a Passzióra, nem biztos, hogy elkezdem, szóval mondhatjuk, közvetett módon, miattad van Mögött blog is. Borzasztó, hogy már soha nem derül ki, tudtad-e, mennyire fontos vagy nekem...Vannak dolgok, amiket ki kell mondani, amíg lehet, ehhez tartom magam újabban. De ismersz, sokszor persze továbbra is gondolkodás nélkül kiszalad a számon olyasmi is, aminek nem feltétlen kellene. Ez ellen küzdök a mai napig több, de inkább kevesebb sikerrel...Na de miért zagyválok erről szakmázás helyett? Mert bizony mindenkit, aki számít, annak köszönhetek, hogy idén igyekeztem kilépni a komfortzónámból és jóval tevékenyebb mód párbeszédben maradni az undergrounddal.

Nem akarom tovább ragozni, de nem tudom elégszer hangsúlyozni, mennyit jelentett, hogy a 2022-es Hell Vill  crew tagja lehettem. Ha valaha fesztiválszervezésre adnám a burám, és fele ennyi mosolygósan elégedett arcot látnék magam körül, mint itt, megérné. Olyan csodás ifjú szerkesztő titánokkal hozott össze a szociál médiáskodás, mint a Wayo szerkesztősége, akik később egy interjú megkereséssel is megleptek, így csak felakasztották a hóhért is, sosem felejtem el nekik, hogy megtiszteltek ezzel. Egyébként is érdemes bevésni őket a köztudatba, ha ilyen mentalitású lenne a teljes szakírói utánpótlás, nem aggódnék. Ópiumbarlangos cimboráimnak hála, még mémbe is foglaltattam, ajj, de értenéd a poénjaikat. A Mihasznás pajtik aftermovie-ját meg zabálom, már nem számolom, hányszor néztem meg, mindig jó vele visszarohanni a nyárba. "All I Want For Christmas is June!"

Évem másik fénypontja volt közösködni a NuSkullal és a BARhole állandó, és tiszteletbeli stábjával a fesztiválon kívül is. A Food Not Bombs Budapest munkáját már régóta követem, ők azok, akiknek a célkitűzéseivel feltétel nélkül azonosulni tudok, talán azért, mert valahogy ők is egy olyan alulról építkező, tevékeny közösség, amilyen az egész itthoni underground közeg. Tényleg végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki hozzájárult, hogy egy sikeres gyűjtést tudhassunk magunk mögött, a háttérmeló minden percét élveztem, komolyan, az átadó buli után, az első hévvel hazafelé ballagva pedig csak arra tudtam gondolni, hogy jó, hogy ezt, így, együtt tudtuk összehozni, kell, hogy legyen folytatás. Ha minden jól megy, lesz. 

Ha már közösségépítés, a Hell Vill előtti és utáni lét is csodálatos koncerteket hozott, új szerelemzenekart avattam a nís és a Vodka For Kids személyében, megvolt az év keddje, az Oakennek, a BORUnak, a PILORInak és a Riffnek hála, a történelmi péntek a Chief Rebel Angelnek, a Shapat Terrornak, az on gravesenek és a Cudi Purci Bookingnak köszönhetően. Idén is imádtam a Fekete Zajon töltött napokat, az Entrópia Architektúra és a LanternI közös produkcióját még sokáig emlegetem, mert ilyen a világon nincs még egy. A másik, hasonlóan toronymagas élmény meg nyilván a The Devil's Trade banda verziós, A38 hajós koncertje, most, hogy már így a második alkalomra túllendültem azon a sokkon, hogy végre újra látom ezt a négy embert együtt zenélni a HAW után, egyszerűen taglózott, mennyire máshogy, jóval vehemensebben szólalnak meg a dalok teljes zenekari kísérettel, és mennyivel erőteljesebb mondanivalót kapnak így a dalok, most is libabőrzök, ha rá gondolok. Végre alkalmam volt élőben látni az Another Wayt is, akik az idei év legjobb hazai lemezét hozták, meg is vettem kazin.  (Ja igen, újabban azt is gyűjtök, mintha a lassan már ipari mennyiségben felvásárolt bandás kelme nem lenne elég. Na de mit adnék a vérmacskákra egyébként?!) Alkalmam volt a kedvenc sörfőzdémben, a Mad Scientistben látni olyan örök kedvenceket, mint az Igor, a Havária és a Gyilkos. Főzdetúra és szerelem koncertek együtt?Bármikor. Ha már sör, természetesen a Torn From Earth sörét is muszáj volt a premierjén megkóstolni, ha már a kedvenc TFE-dalomról nevezték el. Arról, hogy egyszerre voltam két helyen, kétszer, csakis a Mad Robots tehet, már írtam róla, mi lehet ennek az oka, na de a legutóbbi, mondhatni évzáró koncert pedig annyira meghitten családiasra sikeredett, hogy eljátszottam a gondolattal, hogy a negyvenedik szülinapomra, tán én is összeverbuválok egy szülinapi koncertet, ahová elhívom őket, már ha megélem, ők, ha így folytatják, biztos, de a lényeg, hogy négy évünk van még felkészülni.

Mint említettem, az évet koncert ügyileg a Kriptában zártam, örülök, hogy végre sikerült eljutni az "új" helyszínre, ami késik, nem siet, de végül eljön, ugye. Apropónk a Reaction Fest. A szervező, Sabján Bence szerkesztette Reaction fanzine 2022-re már vastagon kiérdemelte a kultikus státuszt, számomra is az év egyik "legje", hogy még év elején összeülhettünk csacsogni az egészen varázslatos fanzine világról. Azóta a tatabányaiak is mozgolódnak, megérett a Miner x Core is, alig várom, hogy elolvassam az első számot. Amellett, hogy végre rohangálás helyett végig tudtam nézni egy TOUCH-koncertet, újraélni a Fleshprisont, amiből nem lehet elég, hisz az egyik legizgalmasabb dolog az idei évben, és szembesülni azzal, hogy a Crippled Fox még mindig állatul kiüt, szó szerint, arra is iszonyat jó példa ez az esemény, hogy mennyire kellenek az olyan emberek a színtérnek, mint BenceBéla (Drinkin' Beer in Bandana Records), a Youth For Peace Brigade és persze minden Kriptaszökevény, hisz, ahogy drága Viktorom (Téveszme, Mihaszna Film) fogalmazott, "micsoda élet hajt ki a föld alatt", ha ilyen eltökélt emberek éltetik. Azt hiszem, az általuk képviselt jótékony fanatizmusra jövőre még nagyobb szükség lesz, én igyekezni fogok ott lenni mindenhol, ahol tudok, amíg lehet. 

Ugyan idén a szokottnál is kevesebbet írtam, de legalább mind, egytől egyig szerelem cikk, indult új rovat is, és új, csodás arculatot kapott a blog Waldmann Boginak hála, úgyhogy ha lassan is, csak előre megyünk, nem hátra... Közösségi szinten, azt hiszem, igazán aktívan sikerült jelen lenni, aminek szintén számos felejthetetlen beszélgetést, inspirációt köszönhetek. Egy nagyon kedves zenész pajti mondta, hogy kicsit olyan vagyok, mintha mindenki anyukája lennék, nem árultam el neki, hogy ez mennyit jelent, hisz te voltál az örök gondoskodó mindig, és én tudom, hogy soha nem léphetek a helyedbe, nem is akarok, de szeretném, hogy mindenki úgy emlékezzen rád, ahogy én őrizlek magamban, egy végtelenül kedves, önzetlen, odaadó emberként, aki az undergroundnak adta a legszebb éveit. Szerencsére 2022 is összehozott jó pár hozzád hasonlóval, muszáj kiemelnem a Hell Vill anyuját és apuját, mert ők is úgy kellenek nekünk, mint egy falat kenyér. Rengeteg mindenkit említhetnék még itt,  ezen felbuzdulva, ami például már biztos 2023-ra, hogy reményeim szerint megszaporodnak majd a Másként-rovat részei, hisz jó páran mozgolódnak még csendben a háttérben, akikre érdemes picit ráirányítani a reflektort, legalábbis ezen leszek. Persze, ha végre sikerül pótolnom a tartozásaim, amikről nem feledkeztem ám meg, csak az idő továbbra sem a barátom. 

Na és egyébként hogy vagyok? Gondolják sínen, csak azt nem tudják, hogy átment rajtam a vonat. Tudod, a belső démon akkora paraszt, hogy igazán leszarja, hogy a társadalmi, párkapcsolati, vagyoni helyzetedet tekintve neked tulajdonképpen jól kellene lenned, hisz mi okod lehet panaszra? Csakhogy, a kis g*ci a lehető legváratlanabb helyzetekben ront rád, te meg csak hápogsz, mint hal a szatyorban, hogy ezt most mégis miért, meg hogy, és borul minden... Mintha a hozzánk hasonló "túlérzőknél" a mindennapi agyonagyalás magán az életen és működésén, nem lenne így is kihívás, de legalább ebből, ideális esetben a külvilág mit sem érzékel. Remélem, odaát legalább már ilyesmivel nem kell küzdened, én azért remélem, hogy egyszer sikerül kibogozni magam, rajta vagyok. Például sokat sétálok mostanában. Bóklászásaimhoz jobb hangos társat keresve sem találnék, mint az Anchorless Bodies, félelmetes, hogy úgy kapcsolódok össze az új albumukkal, akár a villamos fonja össze Óbudát és Újbudát. Jó, ez szar volt, bár tudom, értékelnéd, ugyan nekem továbbra sincs mindenre frappáns replikám. 

"MINDEN BAJBAN EGYÜTT MEGYÜNK

MINDEN HAJNALT EGYÜTT KELTÜNK

MINDEN ÉJJEL EGYET KÉRÜNK

MINDÖRÖKKÉ, TOVÁBB ÉLJÜNK" (Anchorless Bodies - Tétlen)

Ölellek, Anya!

Budapest, 2022.12.31.

Másként - music360, interjú Csala Bercivel (2022)

fejem_mikor_uvoltok.jpgFotó: Elise Bloemendal

Végre új, és számomra különösen kedves epizóddal jelentkezik a Másként - rovat, a főhős, Csala Berci ma leginkább a music360 kapcsán lehet ismerős, de grind/hardcore/extrém metal körökben a hírhedt Harvester, és még jó pár banda kapcsán is beugorhat a neve. Már elég rég ismerjük egymást, és tudom, ha belefog valamibe, abból rossz nem sülhet ki, a music360-vel pedig most tényleg valami olyasmibe kezdett, ami egészen hiánypótló itthon. Hogy miről is van szó pontosan, abból már az idei Hell Villen, és a Fekete Zajon is kaphattál ízelítőt, december 7-én pedig a teljes csomagot megtapasztalhatod, ha ellátogatsz a BARHole -ba. Motivációról, zenei kötődésekről és előremutató felismerésekről beszélgettünk, de akár az is kiderülhet, hogy mainstream és underground tán nem is egy feloldhatatlan ellentét...

Hangolódásképp beszéljük át eddigi zenei utadat! Milyen zenekarokban játszottál, melyik mit jelent, mit adott számodra?

Valóban sok zenekarban megfordultam, már elég korán elkezdtem zenélni, ahogy a Ministry is mondja, „I started out younger at things that people start younger at”, így már kamaszkoromban volt mindenféle bandám. Aztán az első komolyabb, a Mindless Creation nevű hardcore/metal cucc, ami remek móka volt, és ennek köszönhetem, hogy megismertem legjobb barátomat, Dechatel Ádámot, - aki egyébként manapság a JACKben tolja, óriási, mindenki hallgasson JACKet! -. Évekig csináltuk együtt a grind-stoner-avantgárd kabaré Harvestert, Írtunk három lemezt, és adtunk rengeteg koncertet mindenhol, ahol tudtunk, de döntően, remekül szórakoztunk. Ehhez mérten sok mindenre nem is emlékszünk, de lehet, jobb is.(nevet) Jól éreztük magunkat na, meg sok helyen jártunk Magyarországon és a környező országokban is, de hát nyilván nem volt ez egy professzionális karrier, sőt, semmilyen karrier sem, hanem marhára szerettük ezt csinálni. Énekeltem egy darabig az IGORban is, jó idők voltak, büszke vagyok rá, illetve ez elindított engem egy olyan úton, hogy ne feltétlen csak az extrém vokalizálásra fókuszáljak.

Tovább
süti beállítások módosítása