Végre bemutatta első klipjét az idén ötödik születésnapját ünneplő deathcore/groove trió,a Nest Of Plagues.

A 2018-as, igen ígéretes bemutatkozás után nincs vége a komédiának, itt a nem kevésbé brutális  folytatás. A klip Horváth Bence és a Proving Ground Pictures munkája, a felvételek pedig a No Silence Studios-ban készültek, Siminél. A téma sem kevésbé súlyos, a mentális problémákkal való küzdelemről, az olyan nem feltétlen idegen érzések megéléséről, mint a kétely, a fájdalom és az önutálat. De mi történik, ha már olyan mélyen vagy magadban, hogy egyedül nem tudsz kimászni?

A srácok ezúttal egy EP megjelenését tervezik, amit a banda gonoszabb, sötétebb oldalának szentelnek,  -derül ki a metal.hu-nak adott interjúból, a videoklip megjelenésének apropóján:  "Az a vicces, hogy rögtön ahogy felvettük a klipet, elkezdtünk olyan számokat írni, amik a legsúlyosabb és legsötétebb dalokra sikerültek a zenekar történetében, mind szövegileg, mind zeneileg. [...] most úgy néz ki, hogy egy EP erejéig ki fogunk térni valami nagyon gonosz irányba." - meséli Dani. (Ének, basszusgitár)

Számomra abszolút nem para, ha beköszön a paraszt, szóval kíváncsian várom a folytatást, addig alább az aktuális nézni- hallgatnivaló. 

Ma is belerándul a lelkem, ha eszembe jut az a hat évvel ezelőtti borzalmas nap, amikor visszavonhatatlanul törölték a profilod az élet nevű közösségi hálóról... Egyszer beszélgettünk arról, hogy mennyire haszontalanok az évfordulók, különösen, ha a visszafordíthatatlan a tárgy, mintha szándékosan kínoznánk magunkat: tessék, újra eltelt egy év, de a hiány okozta üresség kortalan. Ma már másképp látom, talán épp a veszteség időtlensége a fontos, még, ha meg is tanulunk együtt létezni vele. Ahogy a kedvenc graffitim mondja, "Azt mondják sínen vagyok, csak azt nem tudják, hogy átment rajtam a vonat." Mindenesetre, legalább egy évben egyszer közszemlére tehetjük a feldolgozhatatlant...

Jajj, Zuzu! Együtt kellene bosszankodnunk olyan semmiségeken, hogy az "újbeszél" bevette magát a mindennapi kommunikációnkba, mert lusták vagyunk bepötyögni a túl hosszúnak vélt szavakat, "UG" van és nem "underground", tele vagyunk indokolatlan anglicizmusokkal és helyesírási hibákkal. Megmosolyoghatnánk, hogy a klip még mindig nem klipp, de legfőképp, együtt írhatnánk, mint régen, mert nélküled baromi nehéz. Pesztrálható zenekar és látogatható koncert is jutna bőven mindkettőnkre, és akkor talán csak kétfelé kellene szakadnom egy-egy péntek, vagy szombat estére. Lassan így is beköltözhetek a Dürerbe, vagy a Robotba,  a választás nem könnyű, bár, "szeretem-pultos bácsik"-at tekintve egyértelműen a Robot a befutó. Ugorj le, körbevezetlek! Bár ennyi lenne... Sajnos a nyamvadt ihlettel újabban mosolyszünetet tartunk, nem számolom hány cikk-kezdemény hever vázlatként, ami valószínűleg befejezetlen marad, meg ugye a blogban bujkálás sem tesz jót a "hobbírói imidzsnek", az önpromó meg amúgy sem volt az esetem, soha. 

De akad azért pár kedves pillanat, amiből szemezgethetek, főleg, ha kérdezek, azt mondják, az még megy, úgyhogy csapongok egy kicsit neked  a 2019-es évemben. Gondolom, grafomán-módban vagy most is, időd semmi, mint általában, úgyhogy rövidre fogom, menni fog, ígérem! A  Mihaszna stáb idén is elhalmozott profibbnál profibb klipekkel, még mindig eszméletlen örülök, hogy a Téveszmés Nagy Viktor oldalán, Lerch Petink is a kisfilm-gyártásban teljesedett ki és milyen jól tette! Eszméletlen élmény volt tavaly "bejárni velük" a forgatási helyszíneket a régi Instanttól a Kanári-szigetekig. Ha már Lerch Peti, a héten debütált a Bodor Mátéval közös projekt, All But One legújabb dala, gondolom, te is lepörgetted már vagy 666-szor. Jó lett volna velük tombolni a Dürerben, úgyhogy remélem, hamar lesz  a legközelebb.

Ismételten jót csevegtem  a Salvussal, bár csak virtuálisan. Korábban azt gondoltam naivan, hogy a Lélektartó után már nem tudják magasabbra pakolni a lécet, az Irtás sikeresen rácáfolt. Elfogultság nélkül állítom, hogy Pötörke Zoli a honi szcéna egyik legtehetségesebb, anyanyelven megszólaló szövegírója, a tolla egyszerűen képtelen halványan fogni , és olyan témákra irányítja a figyelmet, amiről ebben a túlpörgött, felszínes világban sokszor megfeledkezünk, pedig nem szabadna.  Ehhez társul egy "tüskésen" dallamos, progresszív zenei világ, ami már mondhatni a Salvus védjegye. Számomra valahol mégis mindig keserédes gondolatokat ébreszt, ha róluk van szó, mivel úgy fest, a magyar közönség jelentős hányada valamiért nem hajlandó észrevenni, amit én, amit te. De ezen kár rágódni, főleg, hogy ők sem teszik. 

Ha már szóba kerültek az évfordulók, ami hirtelen eszembe jut,  idén 30 éves a Prosectura, 25 a Macskanadrág 20 a Watch My Dying, 10 a Don Gatto, 5 a Nest Of Plagues. Sajnos, csak a WMD jubileumán tudtam  személyesen megjelenni, hallod, Veres úrék megmutatták a frankót, most épp, hogy kell méltósággal viselni a kort. Ennél tökéletesebb szülinapi zsúrt nehezen tudtam volna elképzelni: álmodtunk háttal Martinával, volt Disco, disco, party, party az Anima Prizmával, lufit dobáltunk, Nihilakkal üvöltöttük, hogy Fény-ér-zé-keny, láthattuk, hogy dobol Bordás Zoltán, sőt még  a Bori Sanyi is elmosolyodott. Egyszer. Legalább egy századmásodpercre. Fergeteges hangulat kerekedett, ha ott vagy, lehet nekem is kedvem támad kordont ragadni az első sorban, persze csak veled.

Amikor a  Prosectura a 30-at, a Macskanadrág meg a 25-öt ünnepelte, nekem egészen más dolgok jártak az agyamban a szomszédban, bár a punk csaj bennem mélyen, még a mai napig felordít néha, hogy a "Lelkem mélyén egy lepke vagyok", meg hogy "Nem növök fel!". De az a bizonyos este számomra a The Devil's Trade-ről és DARKHER-ről szólt, mert néha érdemes hagyni, hogy az élet túlfoglalásai okozta frusztrációt, mások ventilálják ki  belőled. Ez alkalommal annyira jól sikerült, hogy sosem lehetek biztos abban, hogy valaha is megtalálom a megfelelő szavakat, amikkel pontosan leírható az élmény. DARKHER tapintható melankóliája már az első taktusoknál bizonyítja, hogy kiérdemli a kultikus asszony címet. Megfejthetetlenen mélységeket rejt e vörös hajzuhatag, mégis van valami melengető bája, ahogy vonóval játszik a gitárján... A kezdetektől járok The Devil's Trade koncertre, mert egyszerűen szükségem van arra, ami ott történik. Azt hiszem, teljesen mindegy Dávid hol játszik, ha bepenget, minden elhalkul, még csak nem is kell Csend Királyt játszani, amikor pedig elkezd énekelni, az dimenziókat nyit, időn és téren túl, a megsemmisülésbe, ha elvisz, beleszédülsz. Ami végtelenül személyes és esendő,  közönségére talál, ott "energiák és tekintetek cserélődnek", a körülmények nem számítanak...

Ha már női előadók, tudom, te is fenntartásokkal kezeled a csaj frontot, de hidd el, Kohulák Móni irgalmatlanul leordítaná a hajad, persze csupa jó értelemben, csípnéd a Hatred Solutiont, azt hiszem. Elég sokat pörög nálam az új generációs The Hellfreaks is, Shakey Sue- ék dögös, modern punk-metalja az én hallójárataimba is azonnal beette magát, a Men in Grey és Red Sky klipek meg hamisítatlan Mihaszna- remekek, és a Mikulás hoz még egy újdonságot. Ha sikerül eljutni a pesti bulijukra, megdöntöttem volna a Robotban egyhuzamban eltöltött estéim - három - rekordját. Pál Szabi is eléggé odavan mindkét bandáért, meg tudom érteni. 

Melengeti a kis szívem, hogy VolumeFeeder-ék, amellett, hogy lerakták az év egyik legjobb lemezét, rajonganak, a többek közt, az ő  pólójukban is pózoló vérmacskákért is. Tudom, te is a kis kedvencekkel árasztanád el az Instát, "influencerek" nem lesznek soha, de legalább egyéniségek. Sajnos összesen egy Stabbed bulira sikerült eljutni idén, pedig a srácok még mindig a csücsköm szívei, vagy valami ilyesmi.  De legalább kárpótoltak némi audiovizuális élménnyel, kétszer.  A Breaking Dawn minden bizonnyal vinné az év forgatókönyvét és jól berántottak az Exit Wound-dal is. Bár együtt örülhetnénk a Slytract  visszatérésének, a harmadik albumuk mellett jó lett volna együtt rongyosra hallgatni a Needless Heresy-jét is...

Idő van, tudom... Zárásul pár apró epizód, ami sokat jelent, sajna mind nem fér el: beleszaladni a piszok másnapos Rockfaterbe, aki vérprofi házigazda módjára boldogan nyugtázza, hogy na, akkor csak megérkeztem én is biztonságban  a Rockmaratonra. Örülni a viszontlátásnak Simek Attilával (Ciszvagydesz, ex- Peace Of My Soul), whiskyvel turbózott teával koccintani minden cateringek  királynőjével,  a Kill With Hate agyára menni a kérdéssel: mikor lesz már új album. Tuomas (Wolfheart) szájából hallani: támogasd a helyi bandákat, Lédeczi Zsolti (Symmetry Of The Void, Türböwich) vendégszereplése után, amibe azért belekönnyeztél titkon. A The Wedding At  The Slaughterhouse - al megbolondulni a Mézga családra. A WISHES-el üvölteni, hogy "Keep your legacy!", az Orient Fall - al, hogy "New Ark!". Első sor lenni Gyilkos koncerten. A döbbenetet látni Gepárd (Havária, RÁKOSI) arcán,  miután közlöd, ne aggódjon a póló méret miatt, a macskának lesz. (Nyugi, visszadobta a labdát: reméli azért nem alom helyett!) A Spotify családi csomag előnyeiről értekezni két koncert közt az Aurórában, a Szabó fivérek (Pó, Marci - HAW, IGOR) sztorijait hallgatni. Együtt dobálni a hajad  a Needless tagjaival VolumeFeeder-re az S8-ban, szigorúan csípőből. Átírni a jövőt a divideD-dal. Összefutni Tassal (Agregator) a metrónak csúfolt közszaunában és megvitatni milyen bulikon találkozunk. Hangolni a dreadwolf-al, ha túl korán érkezel. Belefeledkezni abba, ahogy Dávid (Gyilkos), Gazsi, (HAW, Prosectura, Dog Attack, ésatöbbi, ésatöbbi), Márió (on graves), Márk (Stabbed),  Ördi (IGOR, Havária), Robi (VolumeFeeder) dobol. Teltházas Cudi Purci koncertekre járni. A Sollen-el és a Mors Silens-el mikulásozni, másnap meg a Wrath Of Azazel-el és a Symmetry Of The Void-al másnapot űzni...

Már tényleg csak némi idő kérdése és a passzio.hu is feláll. A támogatás, amit kaptunk valami elképesztő, talán szóra bírja a múzsáim is...

A legvégére hagytam egy rossz hírt. December 7-én tartja utolsó koncertjét a Miserium. Azért azt nem vitatom el az Éteres zsűrizéstől, hogy ennek köszönhetően találkoztam Tari Szabiékkal. Meg voltam győződve arról, hogy a Return To Grace értő fülek tömegeire talál, és onnan egyenes az út felfelé. Sajnos nem így lett. Szabi szépen összefoglalta a miérteket a Shock!magazinnak adott interjújában, tudom, számodra is nagy veszteség. Sajnos nem tudok ott lenni az eseményen, pedig csak köszönni tudom a srácoknak, hogy 10 évig boldogították a nagyérdeműt és hogy a  Return to Grace után még egy akusztikus EP-vel és az Ascension albummal is megajándékoztak minket. 

Nem játszok az időddel tovább, a Miserium búcsúdalával elköszönök én is, és próbálok nem arra gondolni, hogy minden egész eltörött, amikor elmentél...Ölellek, Asszony!

Fotó: Lányi Kristóf - W's Photos

A zseniális, Nagy-Miklós Péter (Ørdøg, WacKor) vendégszereplésével készült Breaking Dawn klip után 2019. november 29-én, a metal.hu-n debütált a Stabbed friss szöveges videója, a készülő Never Here című EP második előhírnöke. A kisfilm Rivasz Gergő érdeme, a felvételeket ezúttal is Vári Gábor (Dystopia) vezényelte le Szegeden, a Miracle Sound stúdióban, a gitárok Pencs Tamás segítségével (Absent Distance, Bury What's Left, glasskey) kerültek rögzítésre. 

"Ami a lényeg,  - meséli Attila (gitár) a metal.hu-nak -  a pergő nem szar (!!), k*rva hangos lett az egész, cserébe úgy szól mintha a pokolban szaggatnák le a tökeit az embernek. Nyilván ennél sokkal több dolgot kértünk és kaptunk, de évek múlva úgyis csak ennyi fog megmaradni az emlékeinkben."

De vajon mit akar mondani a költő?

 “Neurotikus társadalmunk a felmenőinktől ránk kövült sérülések következménye, a figyelemelterelő kultúra által generált zajban pedig nehéz meghallani mi történik legbelül. A legtöbb ember elszigetelt, kommunikálni képtelen, depressziós, pánikbeteg, vagy valamilyen testi szinten jeleníti meg azt a sok szart amit minél mélyebbre igyekszünk elásni. Tévedés azt is hinni, hogy nekünk könnyebb, vagy jobb, mint a háborút, szegénységet megélt elődeinknek. Viszont mi vagyunk az a generáció akinek tudatosan lehetősége van élni és nem csak túlélni. A mi felelősségünk feldolgozni azt amire nem volt akkor se idő, se pénz, se tudás, se elég mersz tudatosan vállalni önmagad minden hétköznapi poklával, tehetetlen dühével együtt." -  árulja el Potkovácz Márk dobos, szövegíró.

Az már szinte biztos, hogy jövőre a Rockmaratonon elcsíphetitek a srácokat. És akkor most vérezzen, megéri!

Tegnap a Lángoló Gitárokon debütált a dánszentmiklósról még 2004-ben indult Needless új klipje,  a júniusban megjelent, brutálisan ütős első album a Heresy, On a Journey Sublunaris tételéhez. Azt hiszem, megérte ennyit érlelni az első nagylemezt, hiszen számomra már most sem kétséges, hogy az idei év legjobb bemutatkozását hozták a srácok. 

"A szublunáris görög eredetű kifejezés. Az ókori görög asztronómia szerint a szublunáris szféra a Hold és a Föld közötti teret jelöli. Ez a szféra a halandó emberek, növények és állatok világa. A szöveg egy filozofálgatás az itt megtett utunkról, ami sokak számára félelmet és szenvedést jelent egészen a halál órájáig, kik közül sokan még mindig egy nagyobb, transzcendentális világ eljövetelét vizionálják és várják." - mesélte a Lángolónak Forczek Ádám, a banda frontembere. A videóklipet  a No Total Films fémjelzi, a drónfelvételek pedig Izlandon készültek az Alexander Schmidt Photography-nak hála.  

A Needless kiszámíthatatlan váltásokkal, egyből fülberagadó gitárfutamokkal, epikus szólókkal csavart death-thrash-ének fogyasztása mértékkel ajánlott, hisz az azonnali függőség borítékolható. Muszáj megjegyeznem, hogy az On a Journey Sublunaris énektémái kifejezetten kedvesek a kis lelkemnek, Ádám ebben a dalban azt gondolom kimeríti a változatosság fogalmát az extrém éneklés tekintetében. És akkor most hallgassunk zenét!

Ui.: Ha netán kedvet kapnál, hogy megtekintsd, mit művelnek a színpadon, november 30-án, a Nest Of Plagues ötödik születésnapi zsúrján megteheted. 

Demons from the Deep címmel, 2019. november 16-án landolt a bandcampen a gyöngyösi Zivatar  harmadik albuma. Az indusztriális doom/death metal projekt 2015- ben mutatkozott be. Az első, The Sixth Chamber album megjelenésének idején, a megálmodó, Petheő Attila (ex-Doomsday,  ex-De Facto, ex-The Penta Concordia, ex-Tesstimony, Bornholm)  még egyszemélyes projektjeként működött. 2017 nyarára sikerült megtalálni azokat a zenésztársakat, akikkel végre színpadra lehetett vinni a produkciót. 2018 novemberére, a második lemez, a When Leaves Fall And Cold Winds Come eljövetelére a Zivatar már megjárta a Fekete Zaj Fesztivált, a fővárost és több vidéki klubbot is. Mindkét anyag a korai My Dying Bride, Paradise Lost, Anathema komor, gyászos hangulatát idézi, szövegeiben pedig az angol romantikus költészetből (Byron, Shelley), valamint az amerikai XX. századi író, Joseph Campbell, és más ismeretlen szerzők műveiből merít.

A harmadik lemez, hasonló úton jár, egyik pillanatban a mélybe ránt, hogy utána epikus magaslatokba emeljen, az egész albumot átjár valamiféle fenséges monumentalitás, amit a jól beszúrt effektek csak fokoznak, személyes kedvenceim az Amnesia és Dark Pictures egymásutánja, garantált libabőrzés, melyet jól tükröz a borító képi világa, ami szintén Attila munkája. 

"Idén nyáron kezdtem el a felvételeket, az ének egy jó barátom, Szabó Krisztián segítségével került rögzítésre az NSG stúdióban, Gyöngyösön,  a keverés a Shapat Terror-os Sohajda Péter Standing Waves stúdiójában készült. Két dal az Amnesia és az A Dream To Fade a 2004-es Orion EP-ről lett átemelve egy kis átdolgozás után, a többi dal keletkezése pedig olyan 2010-2012 környékére tehető, tehát ezek is elég régi szerzemények. Két dalban Tóth 'Adamskij' Ádám hegedül, aki a 2015-ös The Sixth Chamber albumon is hallható. Ez a lemez az ami számomra végre pontot tesz a múltra. A terv az volt hogy eljussak erre a pontra, ahonnan újra kezdődhet az alkotás folyamata. Innentől kezd izgalmas lenni a dolog hiszen sok éve nem írtam új dalt."  - árulta el Attila a Demons From The Deep-ről.

Az album, a korábbiakkal együtt végighallgatható a Zivatar bandcamp oldalán. Élőben pedig legközelebb Debrecenben,  a XI. Full Of Anger fesztiválon lesz látható és hallható a zenekar, érdemes őket elcsípni!

2019. november 15-én, a Recorder.hu-n debütált a budapesti trió harmadik EP-je.  A thekillingscreens poraiból újjáéledt, Sefcsik Márton (ének, gitár), Hudák Máté (basszusgitár, vokál), Markó Dávid (dob) alkotta formáció 2014 októberében alakult, már 2015-ös bemutakozó, キラー  lemezével bizonyította, hogy érdemes a figyelemre. Tavaly januárban érkezett a folytatás, a //  zsigeribb, sötétebb, a tudatalattiból fakadó személyes pokol.

Ha ez még nem lett volna elég a katarzishoz, van lejjebb, az Obelisk Of Power ösztönzene, tán még mélyebbre ás. Ha bírod a (post) metal és punk hiperaktív, feketébe öltöztetett szerelemgyerekeit, kaotikus szólókba és gondolatébresztő szövegekbe bugyolálva, te is biztosan magadra találsz a Gyilkosban. 

A felvételek ezúttal is a Supersize Recording-ban készültek, a borító pedig egy utánozhatatlan Borbás Robi (Grindesing, Rooklet Ink) remek. Sefcsik Márton frontember így mesélt a Recordernek az Obelisk Of Power hátteréről: 

"A dalok a Kronos-i időfelfogás szerint 2018. november 06. 18:43 és 2019. március 10. 23:10 között íródtak. A Kairos-i szerint pedig akkor mikor mindhármunk elkapta az alkotás iramát és hangulatát. Egyetlen tematika volt, hogy jó legyen, és talán hogy inkább a lassabb témákra koncentrálunk. Márciusban felvettük egy nap alatt, egyben az egészet, júniusra lett végül megkeverve és mostanra borítónk is lett hozzá. Így alakult. Hálásak vagyunk Dexternek (Supersize) és Robinak (Grindesign és Rooklet Ink) a munkájukért és barátságukért.

Szövegileg, bár sokan bátorítottak rá, nem találtunk magunkban megfelelő magyar szövegeket (pedig sokat írtunk), ezért maradtunk az angolnál, magyarázni meg felesleges lenne őket. Talán páran magukra ismernek egy-egy sorban, vagy találnak ideig-óráig némi kapaszkodót, de nem hisszük, hogy 2019-ben bárki olvasna amúgy szövegeket. Nekünk fontosak tartalmilag, meg hogy egyben legyenek és jók legyenek, de ennyi."

A friss hangzó elérhető a Gyilkos bandcamp oldalán. Ha pedig szeretnéd élőben is lemeózni az új dalokat, gyere le a Robotba november 21-én, ahol a Marmunks társaságában lépnek fel a srácok. 

Egy remekül időzített szöveges videóval lepte meg az internetet a jövő zenéjét tolmácsoló divideD, hogy tudassa, "Újra az úton, az új album felé! A csomagtartó pedig már dugig új témákkal!" Az új dal rögzítése és az animáció teljes egészében házon belül készült,  a felvételek psYKlone (gitár), a grafika és videó pedig Belmont (ének) keze munkáját dicsérik. 

Hihetetlen, hogy az igen profin megkomponált, HangSúly nyertes, bemutatkozó Modulus album már két éves lesz novemberben. A divideD persze azóta sem csak ül a babérjain: számos koncert, alternatív idősík létrehozása, új tag leigazolása a neofeudális Japánból, van itt minden. Úgyhogy talán a világ már megérett egy új divideD lemezre, illetve a friss videót elnézve egy folytatásos képregényre is! Szerintem. 

Ha bírod az elektronikával játszadozó, neoklasszikus, kiszámíthatatlan modern metalt, ne hagyd ki őket élőben sem, már csak a hyper-szuper színpadi kütyük miatt megéri. Holnap máris elcsípheted őket a Hard Rock Café-ban, a Rocktober döntőjén, ahol a Svnseas és a Feed the Mogul társaságában mérettetnek meg. 

Az azonnali függőség garantált, úgyhogy gyorsan mondom, hogy október 31-én pedig a Backstage Pub-ban játszanak Belmont  21. századi klónjának (konspirálok ám) illetőségével, a vér thrasher Archaic-kal, akiket arról is kifaggathatod, milyen volt a Wacken, hisz idén ők képviselték kis hazánkat a Metal Battle nemzetközi döntőjében, ahol sikerült a második helyet bezsebelni, ezt sem érdemes kihagyni. 

Ma jelent meg a The Hellfreaks friss dala egy tökéletesen megkomponált klip társaságában. A Red Sky a tervek szerint jövő januárban megjelenő negyedik nagylemez, a God On The Run második előfutára. A budapesti négyes ezúttal is a Mihaszna Film értő kezeibe adta a forgatókönyvet, akik már korábban is bizonyítottak, hisz az augusztusban első single-ként villantott Men in Grey, valamint a 2016-os Astoria albumról választott I'm Away is a Mihaszna stáb "boszorkánykonyhájában" készült.

Érdemes ám a The Hellfreaks történetébe is beleásnod magad egy kicsit. Még 2009-ben alakultak, a "A pokol tele volt, így visszatértek" jeligére (angolul jobban hangzik), és nem tétlenkednek, 2010-ben kiadják első albumukat, Hell Sweet Hell címmel, ami sikeresen körbejárja a világot, "Alaszkától  Ausztráliáig, és Budapesttől Birminghamig". Már a kezdetektől aktívan, főként külföldön turnéznak, 2012-ben engedik szabadjára második nagylemezüket. A Circus Of Shame már egy német kiadó, a Longneck Records gondozásában jelenik meg, tovább bővítve a rajongó bázist egészen a tengerentúlig. 2013-ra már Európa legtöbb országában fellépnek, kis kluboktól kezdve neves fesztiválokig. Szépen. Csendben. A magyar színtér valahogy nem akar róluk tudomást venni. Nyilván az akkoriban még erős psychobilly és horrorpunk ízekkel fűszerezett punkzenéjük egy igen szűk réteget tud megszólítani itthon, de az online sajtónak nincs mentsége, nekem sem...

2014 végére Shakey Sue egyedül marad, de jön a "vérfrissítés"  új tagok személyében, fejest ugorva a punk rockba. 2015 egy tíz állomásos Amerika turnét hoz, eljutnak Kaliforniába,  Arizónába, Nevadába és játszanak az  Ink 'n’ Iron fesztiválon is Long Beach-en. 2016-ban megjelenik a már e szellemben íródott, harmadik album a Wolverine Records szárnyai alatt. Az Astoriára már a magyar sajtó is felfigyel, pimasz, dögös, ösztönös, nem szájba rág, inkább arra buzdít, hogy hogy gondolkozz, mielőtt cselekszel, és cselekedj, ha mások már túl régóta gondolkoznak, ahogy azt Sue a Metal.hu-nak kifejti.

A már emlegetett előfutárokat hallgatva igen "várós" az új anyag, arról nem is beszélve, hogy számomra mindkét dal mondanivalójához remekül passzol a Mihasznás srácok alkotta képi világ. A szenvedő én belső vívódását egy rémcirkuszba zárni, egészen mesteri kivitelezés. Nézd meg most, mi sül ki belőle!

Ha Budapesten szeretnéd élőben elcsípni a bandát, megteheted 2019. november 22-én a Robotban. 

Ma estére a Tukker Booking az  ULTHA-t ajánlja:

"Ha tudni akarod, hogy milyen az, amikor az Ash Borer, az Emperor és a Neurosis Fields of the Nephilimet játszik egy teljesen saját köntösben, akkor nagyjából megközelítettük az ULTHA hangzását.
Élőben mindenképpen látnod kell ezt a bandát!"

Már csak azért is, mert a tavalyi, sorban a harmadik albumukat már a Century Media szárnyai alatt kiadó német csapat most először látogat el kis hazánkba. Ha pedig még ez sem lenne elég meggyőző, október 7-én új kétszámos EP-t is villantott a banda, végignyálazva ezt a bő 38 percet, totál egyet tudok érteni a Fekete Macska Suicide-al, mestermű lett a Belong. 

Hazai oldalról az új hangzóján dolgozó Oaken melegít majd, akik el is játsszák a tervek szerint jövőre megjelenő friss kislemezt. 

Kapunyitás: 19:30

Jegyek még kaphatók a helyszínen. További finomságok az eseménynél!

Lassan kezdem úgy érezni, hogy a pesti (vagy épp budai) éjszaka egy véget nem érő rockfesztivál, ma ugye Entrópia Architektúra és Dopelord is zajlik épp a Dürerben. De, ha marad még nafta szombatra, ha honi metal fronton mindenevő vagy és még jótékonykodnál is ez a te estéd. 

Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a fővárosi dallamos black-death-ben utazó Wrath Of Azazel szervezésében, a Metallal az Állatokért  jótékonysági hepaj, ezúttal a  Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesület javára. A kezdeményezéshez idén öt zenekar csatlakozott, a Sputnik Crew, a Zebra Eats Lion, a Continoom, a 1 Day Left, és az Éjfény. A helyszín pedig most sem lehet más, mint az S8 Underground Club mindkét terme.

Az egyesület is kitelepül mindenféle jóval, limitált számú új trikót is beszerezhettek náluk, érdemes! 

A berúgó egy ezeres, ami teljes egészében a szervezethez kerül, ezen felül hozhattok: tápot, játékot, pokrócot, bármit, ami hasznos lehet a magukra hagyott kis kedvenceknek. De nem kell ám túlagyalni, dobhatsz a kihelyezett perselybe is! 

Ha támogatnád a jó ügyet, de nem tudsz megjelenni, idén online támogató jeggyel is segíthetsz!

További részletekért kattints az eseményoldalra!

Ha már kis péntek, akkor death metal, Óbudán a KVLT-ban. A Corpsessed, a Graveyard és a Lie In Ruins látogat el kis hazánkba ma este, a helyi vendég pedig a Nekrológ.

Mindezt az Insane Hellride Entertainment hozza el neked, máris mondják, mire lehet számítani:

"A finn Corpsessed sírboltrepesztő death metalt játszik a 90-es évek old school hangulatában, amiben baljós doom és black elemeket is felfedezhetünk. A 2014-es Abysmal Thresholds debütáló lemezükkel gyorsan megszerezték a finn death metal egyik legbrutálisabb zászlóvivője címet, amit kegyetlen, vérprofi élő koncertjeikkel a mai napig tartanak. Tavaly jelent meg második nagylemezük, az Impetus Of Death, ami rávert egyet az első korongra és death körökben az egyik legtöbbet emlegetett album volt 2018-ban.

A barcelóniai Graveyard a spanyol extrém metal egyik legnagyobb hadura. Lovecrafti death metaljuk, a legprimitívebb svéd hangzással operál, amivel simán skandináv testvéreik mellé zárkózhatnak old school hangzás terén. Cthulhu és a bűzlő kripták világa szakad a hallgató nyakába. Most szeptemberben jelent meg negyedik nagylemezük Hold Back The Dawn címmel, amit a turné keretei közt biztosan népszerűsíteni fognak.

A Lie In Ruins gárdájában immáron két Corpsessed tag is tiszteletét teszi, így nem véletlenül ütik ők is fel a fejüket ezen a turnén. A rothadó szagú death metal zenekar még a 90-es években kezdte pályafutását Dissected néven, majd egy hosszabb szünet után, 2002-ben ásták ki magukat a sírból már a mostani nevükön. Azóta két nagylemezt adtak ki a kezük közül, mellyel mélyen beletúrták magukat a finn death metal undergroundjába.

Hazai support a budapesti Nekrológ, akiknek még nincs fizikai formátumban lévő anyaguk, de reméljük ez változni fog! Erős, sötét death/black!"

Kapunyitás: 19:00

Kezdés: 19:45

Menetrend,  jegyár az eseménynél!

Hajrá!

Milyen gyorsan telik a hét, máris szerda van! Úgyhogy hozok egy kis ajánlót, ha még nem verted el a pénzed a hétfői As I Lay Dying, Chelsea Grin, Unearth, Fit For A King bulin, vagy épp ma a Church Of Misery, Nebula, Marmunks bálon, és kedvet kaptál egy kis hazaihoz szombat estére. A Havária, az on graves és az Igor  játszik az Edison Bar & Inkben, a belvárosban. 

 Na de miért is jó ez neked?

A Némethi "Gepárd" Tamás (Rákosi, Terminátor 1, ex-Something Against You, ex-Red Line Offside) és Ördög "Ördi" Gábor (Igor, Gábor and the Gábor Gábors, ex-For Good, ex-SAY, ex-RLO) alkotta Havária megmutatja, hogy a black-death remek kísérő a hardcore punkhoz, főleg ha 666 dobtémával van megbolondítva. Agusztusban hozták el a Rontást, ami szakértő körökben remek fogadtatásban részesült. A nem szakértő körök leginkább annak örülnek, hogy végre megint van valami, ami segít kiüvölteni magadból a sötétet. Csak hogy egy dalt említsek, a Necropsia Esőtáncának átiratától még a hármas metrón is a hideg ráz, és nem a negatív értelemben. Belegondoltál milyen lehet élőben újra hallani, hogy "Mi van a lepel mögött?!" , csak durvábban. 

Oké, haladjunk tovább, az on graves szintén duó és szintén nyáron mutatta be All Must Go című első nagylemezét. Elég komplex egyveleg, amit az urak tolnak, ebben is van jócskán fekete, meg rengeteg "post" így az anyag a maga 20 perces játékidejével sem lesz könnyebben emészthető, de ha betalál, jajj neked.  Már egyszer sikerült szó szerint beesni a koncertjükre az Aurórába, szemtől szemben tán még hamarabb érik a "jajj neked". 

"Igor aput" hagytam utoljára, már csak azért is, hogy nehogy az a vád érjen, hogy elfogult vagyok. De azt hiszem, őket a HE, a NA és az ÖL után talán már nem igazán kell bemutatni senkinek. Család centrikus sludge-core., Ördivel a dobok mögött, és a Szabó tesókkal (Haw) a húrokon, kihagyhatatlan. 

Az Edison Bar & Ink-ben ugyan koncerten még nem jártam, de jóféle kézműves söreik vannak és olyan hely, ahová még anyukáddal is beülhetsz. Mi kell még? Akkor jössz?