Havária 2020 - Némethi "Gepárd" Tamás (gitár/ének), Ördög "Ördi" Gábor (dob), fotó: POtographic Pictures

A Havária feltűnését a honi underground mélyén egy kedves zenész ismerősöm úgy aposztrofálta, mint az egyik legjobb dolgot, ami a magyar színtéren történhetett, egyetértünk. Régóta érett már bennem ez az interjú, úgyhogy épp ideje volt levelet váltani. 

 Azt hiszem, esetetekben egyáltalán nem udvariatlanság átugrani a bemutatkozást, hisz, aki kicsit is jártas honi hardcore/punk körökben, már találkozhatott veletek több bandában is.Korábban a Red Line Offside-ban és a Something Against You-ban zenéltetek együtt, és ha jól tudom, már régóta terveztetek újra közösen alkotni, elmesélitek miért kellett erre 10 évet várnotok?

Gepárd: Én már a SAY feloszlásakor tudtam, hogy egyszer még fogunk közösen zenélni. Nem tudom miért történt meg ez ilyen későn, sokkal hamarabb el lehetett volna kezdeni.

Ördi: Az RLO és a SAY után, illetve ezekkel párhuzamosan is mindkettőnknek voltak egyéb zenekarai, folyamatosan aktívak voltunk, így nem sok időnk maradt volna még egy második vagy harmadik bandát elkezdeni ezek mellett. Végig kapcsolatban maradtunk, megnéztük egymás fellépéseit, szóval egyszerűen csak el kellett jönnie a megfelelő pillanatnak, hogy újra keresztezzék egymást az útjaink.  

Emlékeztek még milyen volt az első közös próba?

Gepárd: Nekem katartikus élmény volt. Talán csak három számot küldtem el Ördinek előtte. Az még eszembe sem jutott akkor, hogy énekelni is fogok valamikor, az meg pláne nem, hogy csak ketten leszünk a zenekarban. Annak ellenére, hogy egyikünk se játszott korábban ilyen zenét minden úgy ment, mintha előző nap is próbáltunk volna.

Ördi: Azonnal megvolt az összhang. Tényleg olyan volt, mintha nem tíz év, hanem tíz nap telt volna el azóta, hogy utoljára együtt zenéltünk. Három vagy négy számot írt meg Gepárd gitáron, amit a telefonjával vett fel és küldte át nekem. A próbán beszámoltam és már azonnal játszottuk is őket. Már az első alkalommal véglegesítettünk is három dalt, szinte olyan formában, ahogy az a bemutatkozó EP-n hallható. Azóta is teljesen rá vagyunk pörögve ezekre a témákra, és a számírási módszerünk se változott sokat.  

Mondhatjuk, elég jól működik köztetek a kémia, fel sem merült, hogy bővítsétek a duó felállást?

Gepárd: Szerintem csak akkor döntöttünk úgy, hogy ebből tényleg zenekar lesz, amikor először próbáltuk több erősítős hangzással a basszusgitárt helyettesíteni. A jelenlegi technikámhoz képest borzalmas hangzás is nagyon jónak tűnt akkor. Nem tudom honnan jött az ötlet, mert ellőtte tényleg nem ismertünk egyetlen kéttagú bandát sem. Bár folyamatosan ostromolnak minket basszusgitáros önkéntesek, fel sem merül bennünk a csapat bővítése. Két fővel zenélni részben sokkal egyszerűbb, hiszen az eddigi bandáim tagjai is különböző városokban laktak, ami nagyban nehezítette már a próbák összehozását is. Sokkal rugalmasabbak vagyunk így számok összerakásában és koncertek, vagy bármilyen más zenekari tevékenység szervezésében is. A rengeteg felszerelés és a zenekar költségei miatt viszont jóval nehezebb a dolgunk. Érdekes példával élve a tavalyi Hajnalpír zenekarral eltöltött kis túrán nekünk pontosan kétszer annyi cuccunk volt, mint nekik, pedig ők négyen vannak. A koncertezés a lemezfelvételek és a kiadások anyagi része is csak két főre oszlik, úgy érzem, ezekben már túl vagyunk az őrültség kategórián.

Ördi: Igazából én nem is emlékszem olyan beszélgetésre, amikor azon ötleteltünk volna, hogy kit vehetnénk be a zenekarba akár énekesnek, akár gitárosnak. Ahogy haladtunk előre, és fejlődött a zenekar hangzása, Gepárd hangja, egyre biztosabb volt, hogy ketten is képesek vagyunk kerek egészet alkotni. Bár az első két lemezt még külön basszusgitáron játszotta fel Gepárd és a gitárokat is többször vettük fel, ezért úgy tűnhet, mintha egy komplett négytagú banda játszana, de az utolsó anyagon már az élő hangzásunk rögzítése volt a cél, hogy azt adjuk vissza lemezen is, amit a koncerteken tudunk nyújtani, és a jövőben is ezt az irányt szeretnénk folytatni, így nincs is szükség bővülésre a későbbiekben sem.

Kicsit még a múltidézésnél ragadva, Gepárd, muszáj feltennem a kérdést, elképzelhetőnek tartod, hogy valaha újra összeálljon a Rákosi?

Gepárd: Biztosan nem lesz több koncertünk. A zenekar utolsó három évében végig egy halott lovat ostoroztam, hamarabb abba kellett volna hagyni. Voltam elég sok nagyobb banda újjáalakuló koncertjén, szinte mindegyikről keserű szájízzel távoztam. Semmi szükség nincs efféle önigazolást kereső akciókra.

Ördi, te is adsz egy kis helyzetjelentést a többi illetőségedről? Ha jók az értesüléseim, készül az első Igor nagylemez. A Gábor and the Gábor Gábor’s háza táján is van némi mozgolódás?

Ördi: Igen, jól tudod, dolgozunk az Igor lemezen. Hét új számot veszünk fel, plusz egy régi dalt még a NA kislemezről. Remélhetőleg még a nyáron sikerül befejeznünk és ősszel meg is tudjuk jelentetni. A Gáborok egyelőre pihennek, elkezdtünk ugyan négy új számot felvenni, de az félbe maradt. Amikor Csiga kb. félévente hazajön Norvégiából, akkor mindig megpróbálunk összejönni és zenélgetni, de csak tét nélkül, a magunk szórakoztatására. 

Hangzók. A bemutatkozó, a banda nevét viselő EP még 2018-ban jött ki, MRC-vel (Szabó Márton – gitár, Igor, HAW) dolgoztatok, miként emlékeztek vissza a közös munkára?

Gepárd: Nekem nagyon jó élmény volt, de akadtak kellemetlen meglepetések bőven. Mindenképpen egy nap alatt szerettük volna rögzíteni, így nagyon kapkodni kellett. A teljes felvételre összesen nyolc óra ment el csak. A hangom elég gyenge volt még akkor, ezért hallatszik annyira, hogy a demó sorrendjében énekeltem fel a dalokat. Végig ment a tippelés meg a röhögés, hogy na, vajon most mit énekeltem annyira érthetetlen lett az ordításom. A másik poén az volt, hogy amikor elkezdtük a gitárt rögzíteni észrevettem, hogy a gyors részeknél jó kis plusz ritmus sávot adok a hangszedőn a pengetővel. Ezt nem is sikerült korrigálni, úgyhogy örök emlék maradt. Mindig is úgy gondoltam sokkal jobb, ha punkok játszanak metalt, minthogy metalosok játszanak punkot. Szabó Marcit nagyra értékelem, iszonyú jó füle van a zenéhez. A gitárhangzásban ő olyat tud, amit kevesen itthon. Rengeteget segített nekünk a jó tanácsaival, bármikor fordulhatok hozzá egy kis technikai okosításért.

Ördi: Marci szinte a zenekar harmadik tagja. Ő az egyik, aki azzal bombáz minket, hogy vállalja a basszusgitáros szerepet a bandában. Odáig merészkedett, hogy amikor megkértük, segítsen összerakni a zeneszerkesztő programján egy otthon feldemózott dobot és gitárt, hát nem megtanulta a számot és felvett hozzá titokban egy basszus sávot is?!(nevet) Közel huszonöt éve zenélek együtt Marcival, számtalan felvételt készítettünk már közösen. Óriási öröm, hogy vele csináltuk meg az első Havária anyagot, és hálás vagyok érte. Neki is és nekünk is leginkább szárnybontogatásként jellemezhető az a felvétel, hiszen azóta ő is, és mi is sokat fejlődtünk, de neki sikerült akkor nagyon jól megfognia a zenekarban rejlő nyers erőt. Sok tapasztalatot szereztünk az első kislemez felvétele során és sokat tanultunk belőle, ami hozzájárult a Havária hangzásvilágának kialakításához.  

Az első nagylemez és az idei kislemez már a No Silence-ben készült, Siminél. Kevés hasonszőrű zenekar  fordul meg nála, mi az, ami miatt szerintetek sikerült megtalálni vele a közös hangot?

Gepárd: Nem volt semmi különleges indok. Mindenképpen egy olyan profi stúdiót kerestünk, ahol van tapasztalat keményebb lemezek elkészítésében. Simi ugyan sok poplemezt is csinál, de szerintem az erőszakosabb zenék felvételét szereti a legjobban. Régóta álmodoztam arról, hogy egy hozzáértő helyen vegyek fel egy lemezt, végre ez is összejött. Mindenkinek ajánlom, hogy szánjon erre egy kis pénzt, tényleg nem elérhetetlen. Már nagyon ki akartam lépni az „underground az legyen szar minőségű” hozzáállásból. Persze én csak egy gyenge punk gitáros vagyok, de igyekszem magamból mindig a legtöbbet kihozni. Tudom, vannak a házi felvételeknek is előnyei, de egy rendes helyen minden sokkal egyszerűbb és gyorsabb. Tele van a színtér soha el nem készülő albumokkal, évek mennek el darabokban a felvételekre meg a keverésre.

Időzzünk el egy kicsit a Rontásnál, nálam betalált, mondhatni ronggyá hallgattam. Különösen az Esőtáncot csípem, szerintem a legjobb átdolgozás, amit az utóbbi időben hallottam itthonról. Milyen élményeitek köthetők a Necropsiához?

Gepárd: Egy másik interjúban is volt ilyen kérdés, nem akarok onnan ollózni, sőt meg se nézem, de valószínű ugyanazt fogom itt is említeni. A Mélység albumot 1996-ban vettem meg CD-n, használtan és a mai napig az egyik legmeghatározóbb lemez az életemben. Az egyik legnagyobb hatás, ami miatt elkezdtem zenélni az a középiskolai években, a városomban gyakran fellépő név nélküli feldolgozás zenekar és főleg a basszusgitárosuk volt. Ők többek között játszottak két Necropsia számot is, amikben iszonyú energiák szabadultak fel. Az egyik koncertjükön a vad tánc közben néhány rosszfiú elnáspángolt, úgyhogy másnap reggel, suli előtt a húgom kente be alapozóval a monoklimat. Egy másik fellépésükön a térdkalácsom 90 fokot elcsúszott oldalra, és felfokozott állapotban kézzel ütögettem vissza, azóta is fáj. Később a saját zenekarommal is játszottuk a Kitárt vénák című klasszikust, de én az Esőtáncot szerettem volna már akkor is. Vidéken, ahová az internet előtt minden zene sokkal később ért le, a Necropsia maga volt a nagybetűs hardcore. Ha most jelennének meg, szerintem akkor is hatalmas rajongótáboruk lenne. Sajnos a klasszikus felállásról lemaradtam, pedig játszottak Mezőtúron is, de akkor még csak tizenhárom éves voltam és nem is ismertem őket. Valamikor 1998 körül lett volna a másik fellépésük itt, nagyon vártuk, de sajnos elmaradt. Később láttam őket párszor, de az újkori koncertjeik már elég gyengék voltak. Sokan a régi magyar hardcore és az újabb amerikai, divatos ugrálósabb zenék nyúlásának tekintették a bandát, de az a zsigeri őserő, ami volt bennük nem másolható vagy tanulható. A Necropsia két tagja is levélben gratulált a feldolgozásért, ez nekünk iszonyú nagy dolog, még most is beleborzongok.

Ördi: Mindig is bírtam, amikor egy banda teljesen új megközelítésben áll neki egy feldolgozásnak és a saját képére formálja a dalt, persze megadva a tiszteletet az eredeti előadónak. Ez igen kockázatos dolog is egyben, mert rosszul is elsülhet, ha túlzásba viszi az ember. Amikor Gepárd felvetette az Esőtánc ötletét, azonnal bezsongtam, mert kölyökként imádtam a Mélység lemezt. Elkezdtünk rajta agyalni és a végén teljesen átírtuk az egészet, szinte csak a szerkezet és a szöveg maradt az eredeti, meg a szám befejező része, de végig kísérti a Necropsia sötét hangulata.   

Ha újabb átdolgozásra adnátok a fejetek, mi lenne az?

Gepárd: Egyszer próbálkoztunk a Tourette’s című Nirvana számmal, de nem működött, nem tervezek több feldolgozást.

Ördi: A Death-től a Leprosy elejét néha eljátsszuk a koncertek előtt beállásként, de attól inkább forog a sírjában Chuck Schuldiner, úgyhogy inkább nem próbálkozunk mással sem. (nevet)

Témánál maradva, az UEUM „kicsit megcsinálta a Haváriát”, hogy kedvenc bloggerem szavaival éljek, bejön a Délibáb remixe?

Ördi: Szilágyi Rudival, az UEUM zajfelelősével régre nyúlik vissza a barátságunk. Engem mindig is lenyűgözött, hogy milyen érdekes hangzásokat, hangulatokat képes kihozni az ezerféle kütyüi segítségével, legyen szó bármelyik formációjáról. Amikor felkérdezett, hogy mit szólnánk a kooperációhoz, azonnal rábólintottunk. Ideális a számválasztás, a Délibáb súlyos témáira építve teljesen kitekerték dalt. Barni pozan játéka pedig a hab a tortán. Sáskajárás a Havária romjain…és itt nem áll meg az együttműködés.        

Gepárd: Én nem szerettem soha sem az elektronikus, sem zaj zenéket, de ennek főleg az első fele elég ijesztő lett. Örülök, hogy Rudiéknak annyira tetszik a zenénk, hogy egy csomó időt fordítottak a szám átdolgozására.

A Rontás szerzői kiadásban kijött bakeliten, illetve az Iddqd Records támogatásával CD-n és kazettán is elérhető. Én újabban a kazikra vagyok rápörögve, ti mely fizikai hanghordozót preferáljátok és miért?

Gepárd: Nem leszek népszerű, de évek óta semmilyen fizikai hanghordozót nem vásároltam. Zenét csak vezetés és sport közben hallgatok, olyan, hogy feltegyek egy lemezt csak úgy meghallgatni, nagyon régen nem volt és nem is lesz rá időm a következő pár évtizedben szerintem. Húsz éve elkezdtem a CD-k után a bakelit lemezeket vásárolni, de 250 darabnál megálltam. Nekem a bakelit lemez verzió a tartóssága meg a megjelenése miatt is megnyerő, a saját nagylemez is életem nagy törekvése volt. CD-t az egyszerűsége miatt gyártattunk, a kazetta verzióval még nem találkoztam.

Ördi: Én magam streamelni szoktam a zenéket, de saját anyagok tekintetében fontos számomra, hogy fizikai formátumban is megjelenjenek. Nagyon büszke vagyok a Rontás nagylemezre, felemelő érzés volt először kézbe fogni, amikor elkészült a bakelit.  

Picit más, Gepárd, egy korábbi interjútokban említed, hogy nem vagy teljesen elégedett a szövegeiddel. Könnyebbé vált a MMXX-ra írásba foglalni a gondolataid?

Gepárd: Sokkal könnyebben ment. A szövegírás is pont ugyanolyan, mint a gitározás, sok gyakorlás kell hozzá. A kislemezen elég jól sikerült rövidebben megfogalmazni a gondolataimat.

Minden esetre a témák nem kevésbé sötétek és kilátástalanok, pedig alapjáraton pozitív embernek tartod magad. Miért fontos számodra, hogy a szövegekben inkább korunk szennye képviseltesse magát?

Gepárd: Nem tudok pozitív szövegekben gondolkodni, ha erőltetném magam sem menne. Nem tudnám megfogalmazni milyen erők vezérelnek arra, hogy az élet sötét dolgait mutassam be zenével és a szövegeimmel. Nem tudok és nem is akarok újat mondani, de próbálok mindennapi dolgokról egyszerűen fogalmazva nyilatkozni a szövegeimben. Ez sokkal fontosabb a művészek egójánál, akik már egy punk lemezen is szövegmagyarázatokat szúrnak be, mert anélkül nem is lehetne rájönni, miről van szó. A zenénk és a szövegeim célja nem az emberek elgondolkodtatása.

Az utóbbi két anyagnak elég jó a „sajtóvisszhangja”, engem az érdekel, ti miként vélekedtek a honi metal „sajtóról”?

Gepárd: Örülünk, hogy pozitívan írtak rólunk pár honlapon. Én nem követem a honi metal sajtót, így nem tudok róla véleményt alkotni. Többen jelezték a baráti körömben, hogy milyen jól megy a zenekarunknak, ezeken csak mosolygok. A honi underground tényleg nagyon mélyen van, néhány elismerő cikk a maximum, amit egy zenész elérhet.

Ördi: Többnyire zéró kreativitás jellemzi sajnos a hazai metál sajtót, de szerencsére vannak olyan oldalak, mint a Fekete Macsaka Suicide, vagy akár  a Mögött, ahol veszik a fáradtságot és a dolgok mélyére néznek, ez nagyon pozitív. 

Élő. Tavasszal a Hajnalpír zenekarral tettetek volna egy kisebb dél-európai kört, amit, mint sajnos minden mást is, felülírt a vírus, mennyire szólt bele a Havária mindennapjaiba a veszélyhelyzet?

Gepárd: Majdnem három hónapig nem próbáltunk, de azért számokat tudtunk összerakni, szerencsére. Sok koncertünk elmaradt, pedig az eddigi legjobb formánkban voltunk. Végre eljuthattunk volna olyan helyekre is, ahol korábbi zenekarainkkal sem jártunk még. Reméljük, egyszer pótoljuk az elmaradt élményeket. Engem még a vírus kitörése előtti gazdasági visszaesés nagyon súlyosan érintett, amit a járvány terjedése és a média ténykedése még tovább rontott. Szerencsés generációk nőttek fel, már a szüleinket sem érintette semmilyen nagy krízis. Sajnos ez pótolva lesz a közeli jövőben.

Ördi: Bár volt egy rövid kényszerszünet, de a háttérben folytatódott a munka. Már a következő anyagunk számain dolgozunk, és időközben elkészült egy live session videó felvételünk is az ORV Productions jóvoltából, amit július ötödikén mutatunk be. Próbáljuk fejleszteni a színpadi megjelenésünket és az élő produkciónkat is.

Lassan újraindul a klubélet is, titeket először július 10-én, Győrben, A BETON-ban lehet majd látni. Milyen lesz a „visszatérés”?

Gepárd: Már nagyon várom, hogy újra játszhassunk. Tele vagyok energiával, rengeteget fejlesztettem magamat az elmúlt hónapokban.

Ördi: Lehengerlő! Egyébként Győr után láthattok minket július 17-én Budapesten a Dürer Kertben is, majd augusztus 20-án a Fekete Zaj Fesztiválon. Október 24-én pedig a nagyszabású Desszert Feszt Budapest Parádén fogunk játszani. További dátumok is érkeznek hamarosan, és rajta vagyunk az elmaradt turné pótlásán is. 

Részemről köszönöm nagyon, a végszót is nektek adom, ha van rá igény. 

Gepárd: Mi is köszönjük! Csak a szokásos üzenetet hagynám a végére: támogassátok az undergroundot! Sokan nem tudják, hogy szinte az összes zenekar a világ legdrágább hobbijának fogja fel a zenélést. Tisztelet a kivételnek, de nagy szónak számít, ha valaki egyáltalán az üzemanyag költségét megkapja egy koncertért, amiért 300-600 kilométert is vezetett. Persze tudom, kis bandák vagyunk, és kevés embert érdeklünk, de ha egy kicsit több bevétel jönne be koncerteken, akkor erősödhetne a mozgalom. Tudom azt is, hogy nem a pénz a minden, de ezt azoknak a legkönnyebb mondani, akik semmit sem tesznek bele. Igenis sokan megcsömörlenek harminc felett attól, hogy fizetnek azért, hogy másnak zenéljenek. Amikor 2001-2004 között koncerteket szerveztünk a testvéremmel Mezőtúron, az alapfelfogás az volt, hogy az előre egyeztetett költségtérítés mellett minden fellépőnek biztosítottunk vacsorát, ha igénye volt rá, akkor szállást és reggelit is. Ezt, ha egy szervezőnek ma megemlíteném, szerintem nagyot nézne, meg lehet le is köpne, és ez szomorú. Fogadják el többen, hogy fizetős az underground, csak túl kevesen finanszírozzák. Legalább 500 Ft egy sör Pesten és 2.500 Ft egy egység vidámság, amikre szemmel láthatóan nem sajnálja senki. Biztos maradna még a zenekaroknak is egy kicsi, ha ezekre a tényleg múlandó örömet adó dolgokra futja. Hú, de szeretek panaszkodni, de ha nem imádnám, nem csinálnám ezt az egészet. Köszönjük a lehetőséget!

Oldalak:

https://www.facebook.com/havariahc/

https://havaria.bandcamp.com/

Koncert képek: POtographic Pictures