Fotó: Mike Redman

Elszabadul a Közelítő! A rovat keretein belül számomra végtelenül inspiráló zenészek eddigi pályáját, és annak tanulságait vesézgetjük, kötöttségek nélkül. Kimondhatatlanul örülök, hogy első vendégként Horváth Martinát köszönthetem. A Zomborival és a Niburtával ismerhette meg őt az underground, 2017 óta pedig hangja eggyé válhatott Kátai Tamás Thy Catafalque-jával, amit tavaly, a Fekete Zajon először végre élőben is hallhatott a nagyérdemű. Két nemzetközi, Jason Köhnennel (Bong-Ra, The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble) közös projektet is jegyez, az electro-folk Mansurt, illetve a számomra különösen kedves The Answer Lies in The Black Void doom szörnyet. Mondják, nem a cél a fontos, hanem az út, ami odavezet. Erről mesélt nekem...

Eszméletlen örülök, hogy végre ténylegesen sikerül tető alá hozni ezt a beszélgetést, hisz tudom, folyamatosan dolgozol valamin, mesélj, mivel foglalatoskodsz épp?

Nem lett hivatalosan bejelentve, de a korlátozások feloldásával talán nyilvánvalóvá válhatott, hogy én is tagja vagyok az élő Thy Catafalque-csapatnak, akikkel serényen próbálunk az elkövetkezendő koncertekre. Tehát találkozunk április 30-án este az Akváriumban! Érkezzetek időben, mert az All Machines Will Fail lesz a support act a maga földbedöngölős-ambientes atmoszférájával, amiben én is közreműködöm egy kis impró erejéig, hogy erősítsem az este borús, gondolkozós oldalát.

A The Answer Lies in The Black Void - avagy A Háromszög Együttes, ahogy Veres Gábor (Watch My Dying) hívná (mosolyog) - nevű formációmmal pedig tavaly októberben kezdtük el írni a második nagylemezünket Jasonnal (Jason Köhnen (ex-The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble, etc.) karöltve. A kiadónk csak jövőre várja a kész lemezt, úgyhogy azt hiszem, nem csúszunk ki az időből. Imádok dolgozni ezen az anyagon is, lassan körvonalazódik, hogy milyen irányba fog haladni az album. Újra és újra rájövök, hogy milyen sok energiát ad, és hogy mennyire feltölt az, amikor kreatív folyamatokkal foglalatoskodhatok. Amikor más elfoglaltságok miatt ki kell hagynom egy-két hetet, mert nem marad időm esténként demózni, nagyon érzem a hiányt.

Ezenfelül pedig van még a Mansur nevű projektem, amit Dimitry El-Demerdashi (ex-Phurpa) - val kiegészülve csinálunk szintén Jason Köhnen-nel. Az új albumunk, ami Oscuras Flores névre hallgat, már jó régen készen van. Elvileg májusban lesz a megjelenés, bár előfordulhat csúszás, hisz a mi kiadónknál is voltak torlódások, nem csak a fizikai hanghordozók, CD-k, lemezek gyártásában, hanem az anyagok kiadásában is.

Aztán vannak még érdekes munkák, amik szembejönnek. Volt szerencsém egy minimális kooperációhoz egy svéd videójáték aláfestő zenéjében, amiben például egy, a Stranger Things-ből ismert színész csinál voice-overt. Miközben ezen ügyködtem, azon gondolkoztam, hogy milyen kicsi a világ? Remélem, hogy a jövőben is lesznek hasonló lehetőségek, mert állati jók ezek a random együttállások az életben.

Hogy tudod egyébként ezt a rengeteg mindent összeegyeztetni a hétköznapi munkáddal?

A civil melómban jelenleg több felelősség hárul rám, mint eddig, viszont, cserébe home office-ból dolgozhatok, ami hatalmas plusz. A távmunka iszonyatosan megkönnyíti a dolgom. Időt nyerek, konkrétan napi négy órát, hiszen az utazás és készülődés helyett abban az időintervallumban tudok a kreatív dolgaimmal foglalkozni, és így sokkal kiegyensúlyozottabb az életem, mint ez előtt.

Nem szeretek tétlenül ülni, szeretem hasznosan tölteni az időmet, csak hát van, amikor kevésbé bírom szuflával, mint máskor. Előfordul, hogy összegyűlnek a sötét felhők a fejem fölött, amikor túl sok történést, traumát kell feldolgozzak egyszerre. Olyankor nálam meghal a kreativitás, munkától függetlenül is. Van, hogy nem tudok zenét hallgatni hetekig (nemhogy írni), mert egyszerűen nem vagyok képes befogadni több információt, és különféle energiákat se. Unom mások megnyilvánulásait, nyavajgásait, meg a sajátjaimat is, és ilyenkor kell egy kis szünet. Amikor viszont kijövök a mocsárból, akkor szépen meg tudom írni az élményt. Tudom, nem szép ilyet mondani, de én összességében profitáltam az elmúlt két évből. Annyi lemezem és kooperációm készült el, és annyit fejlődtem hangügyileg is az említett időszakban, hogy meg tudtam nyugodni. Nem érzem, hogy kapkodnom kéne a dolgaimmal és sokkal tisztábban látom a világot magam körül, beleértve a céljaimat is.

Ez meg is látszik az elmúlt két év termésén, szerintem. Mit gondolsz, a sok gyakorlás mellett mennyire fontos a lelkiegyensúly?

Rettentően. Nem is tudom, talán négy-öt évvel ezelőtt éreztem azt, hogy az akkor aktuális zenei projektjeim közül valahogy egyik sem kattan a helyére. Mindenhol hiányoltam valamit. Mindegyikben meg tudtam találni magam valamilyen szinten, például a szövegek, vagy a kis dallamok által, amiket írok, de valahogy mégsem volt természetes az, amit csinálok, nem folyt belőlem a zene. Kerestem magam, és az életem több területén sem volt meg a kontrollom, kaotikus időszak volt az.

Sokan teljesen negatívan élik meg az elmúlt pár év történéseit. Én úgy érzem, hogy rengeteget nőttem és fejlődtem ebben az időszakban. Semmi sem fekete-fehér, és iszonyat sokat lehet tanulni a minket ért megpróbáltatásokból. Nagyon sok stresszes és kellemetlen helyzetbe kerültem én is, sok új szituációval kellett megküzdenem, amik közepette jobban megismertem a saját és más emberek reakcióit is. Bizonyos kapcsolataim átalakultak az életemben, de kaptam új barátokat is. Meggyászoltam a veszteségeimet, és üdvözöltem az új lehetőségeket. Van egy nagyon ideillő sztoikus mondás, mégpedig az Amor Fati.

Állati nagy pozitívumként élem meg, hogy ennyi év után képes vagyok elfogadni a dolgokat, amik történnek. Ez egy soha véget nem érő okulási folyamat persze, de a személyes tapasztalatom az, hogy ahogy letisztulnak a dolgok belül, úgy tisztul ki a „kifejezőeszközöd” is, esetemben például a hangom, az éneklésem. Ahogy megismered magad, úgy ismered meg a hangodat is. (Ja, meg hát a k*rva sok skálázás is segít azért!)

Ilyen felismerések után miként látod a gyermekkorodat és az egész népzenéhez és metalhoz való kapcsolódásodat? Miben segítettek a korai élményeid, hogy idáig eljuss?

Nyilván alakulhatott volna másképp is a gyerekkoromban kezdődő zenei munkásságom eredménye, de nem bánom, azt se, ami most van. Papírom nincs arról, hogy énekes vagyok, de így is nagyon sok tudást szereztem a tanáraimtól, amiért baromi hálás vagyok nekik. Rengeteget profitáltam a maximalizmusomból is, minőségre törekszem. (Sokszor azért még így is kontárnak érzem magam a bátyám mellett, aki jazz zongorista, tanár és egy zenei zseni.) Mondjuk ez egy kétélű fegyver, legalább annyira átok, mint áldás.

Évekig küzdöttem emiatt önértékelési problémákkal, nem volt sikerélményem, szarnak gondoltam magam. Engem tényleg úgy neveltek, hogy mindennek a helyén kell lennie. Pont. Számomra hosszú ideig felfoghatatlan volt, hogy valaki úgy zenéljen, hogy nem törekszik görcsösen a tökéletességre. Sokáig nem tudtam értékelni azokat a zenészeket, akik mögött nem volt egy bizonyos szintű technikai tudás, beleértve magamat is. Felnőtt fejjel persze tudom, hogy ez a zenei sznobizmus egy borzasztóan rossz felfogás, de hát akkor éppen abban a realitásban éltem.

Körülbelül 9 éves korom óta jártam népdalversenyekre, ahol tökéletesen kellett teljesítenem ahhoz, hogy arany minősítéseket vigyek haza. Furcsa dolog a versengés pszichológiája. Senki nem üt bottal, hogy a legjobb legyél, hanem idővel már magadtól lősz be egy szintet, amit muszáj elérned. Ha ez nem sikerül, és mondjuk csak ezüstöt viszel haza, akkor dicsérhet érte bárki, te óriási kudarcként éled meg.

Az önértékelési vergődések közepette persze az ember lánya mégis érzi, hogy kapott egy életcélt, ajándékot, amit tovább adhat az embereknek zene formájában. Ezek az ellentétes érzések kavarogtak bennem sokáig, amivel szerintem nem vagyok egyedüli művész. Tehát a fiatal felnőttkorom nagy konklúziója, hogy a perfekcionizmust és az önostorozást el kell engedni. Kell az egészséges önkritika, de bíznod kell magadban, a saját energiáidban, és hogy a belefektetett munka meghozza majd a gyümölcsét.

Niburta, Zombori. Mi az, amire szívesen emlékszel vissza ezekből az időkből?

Igazából az egészre, pozitív-negatív élményekkel együtt. Imádtam a Zomborival ide-odajárkálni. A legelső rendes zenekarom volt, akikkel végig koncerteztük Magyarországot falunapoktól kezdve a klub koncertekig, Müpától a FEZENig. Volt az elején zenei útkeresés bőven, hogy miként is tudunk két-háromfajta zenei stílust úgy összerakni, hogy az eredmény ne legyen ciki és erőltetett. Szerintem sikerült egy egyedi hangzást összehoznunk, sokan szerették is, megtalálta a kis közönségét.

Amikor bekerültem a Niburtába, akkor élte a folk metal az aranykorát itthon, emlékszem, mindenki Eluveitie -, Arkona - és Korpiklaani - lázban égett. Én is eszméletlenül örültem, hogy bekerülhettem egy olyan bandába, ahol a népzenét és a metalt vegyíthetem. Nekem a zenekar csúcspontja talán az volt, amikor meghívtak minket játszani Franciaországba a Cernunnos Pagan Festre. Huszonpáréves fejjel az hatalmas élmény volt, sokszor eszembe jut. Aztán mindkét zenekarnak vége szakadt, mind mindennek egyszer.

Korábban szóba került, hogy bátyád is a zenei pályát választotta, mi a közös pont, ami mindkettőtöket elindított ezen az úton?

Mindkét nagypapánk zenész volt, édesanyánknak is van zenei érzéke, illetve a felmenőim között volt még gyönyörű hangú népdalénekes is. Talán a dédnagyanyám lehetett az, akihez mentek anno népdalt gyűjteni, de miután elvesztette a férjét és a fiát, nagy gyászában nem énekelt. Pedig milyen jó lett volna hallani a hangját legalább egy felvételen!

Mit gondolsz, mi az, ami miatt a népzene világa a mai napig szerves részét képezi az életednek? Mi fogott meg benne?

Ha jól emlékszem, akkor egy Melinda nevű óvónéninek köszönhetem az első megtanult népdalaimat, aki néptáncos foglalkozásokat is szervezett nekünk. A mai napig emlékszem az első két dalra, amit tanított nekem, beleégett az agyamba. A népdaloknak, népzenének van egy zsigeri, természetes, megrendítő energiája, ami azonnal megfog, ha meghallom. A hideg kiráz sokszor, olyan szépek. Egyébként, ha Melinda néni véletlenül olvasná ezt, és magára ismer, keressen meg, szívesen meginnék vele egy kávét! <3

Thy Catafalque. Tamás felkeresése is egy gát leküzdése volt az életedben. Mi vitt rá végül arra, hogy ezt meglépd?

Őszintén? Az akkori kedvesem mondta, hogy ne legyek már beszari, írjak már rá Tomira.

2017 eleje óta dolgoztok együtt. Szerinted miért működik jól a kémia köztetek?

Nincs túlbonyolítva a munkafolyamat. Tomi elküldi a dalt, a szöveget, és egy vokál dallam alapot. Persze sosem tudom megállni, hogy ne variáljam meg egy kicsit, de ezzel neki nem szokott baja lenni, általában tetszik neki, ha meglepem valamivel. Dolgoztam már korábban zenészekkel, akiknek volt egy határozott elképzelésük, aminek a megvalósításhoz te csak egy eszköz voltál számukra a fiókban, de nem igazán volt meg a tisztelet. Hosszú idő után talán Tomi volt az első olyan emberke, akinél éreztem, hogy tiszteli bennem a zenészt, az alkotót és az egyéniséget is.

Ez a közreműködés egy méföldkő?

Természetesen.

És amire biztos sokan kíváncsiak, miként élted meg a tavalyi Fekete Zajos Thy Catafalque-fellépést az első próbáktól egészen a koncertig?

Iszonyatosan kevés időnk volt a próbákra, ha jól emlékszem, összesen három olyan próbánk lehetett, ahol mindenki jelen tudott lenni. Egy kis teremben gyakoroltunk nyolcan, megfelelő technika nélkül. A sok kellemetlenség ellenére nagyon jó érzés volt hallani, amikor egy-egy szám összeállt végre. Az Embersólyom például egy tök nehéz dal, a Kalákáék nem aprózták el. Potkovácz Márk (Watch My Dying, Stabbed) is rengeteget dolgozott rajta, mire összerakta, ő is baromi maximalista.

A koncerten is voltak technikai bakik, és egyéb nehezítő körülmények. Nehéz ennyi emberrel egy produkciót összerakni ilyen rövid idő alatt száz százalékosra, de úgy gondolom, és remélem, hogy a közönség élvezte az estét. A magyar metal történetének egyik legnagyobb koncertje volt ez a buli, és hálás vagyok, hogy részt vehettem benne.

Hogy érintett téged, amikor kiderült, hogy teljes zenekari felállással megy tovább a Thy Catafalque?

Örültem is, meg nem is. Zenekaron belül máshogy gondolkozunk bizonyos kérdésekben, és én már akkor leszögeztem, hogy teljes közönség előtt szeretnék játszani, vagy sehogy. Az akkori hazai járványügyi intézkedéseket teljesen logikátlannak tartottam, és ez a helyzet nem is nagyon akaródzott változni, én pedig nem szerettem volna hozzá asszisztálni. Szerencsére azóta nem nehezítik már a dolgunkat ellentétes intézkedésekkel, szóval örülünk. (mosolyog)

Miként viszonyulsz a korábbi önmagadhoz?

Nyilván sokszor szívesen pofán vágnám a régebbi önmagamat, de összességében a rossz döntéseim, vagy a mástól elszenvedett negatív élmények is segítettek abban, hogy tudjam, mi az, amit nem akarok, vagy hogy milyen ember nem szeretnék lenni. Mindenki életében máskor érkeznek el a fordulópontok, amikor szintet tud lépni, és tudatosabb, éberebb ember válik belőle. Régebben például rengeteg rosszindulat volt bennem, és ítélkeztem sok mindenki felett. A rosszindulat sajnos bele van kódolva az emberi természetbe, ugyanúgy, mint az áskálódás, bizalmatlanság, féltékenykedés. „Ha nekem nem jó, akkor neki miért jó? Hát rohadjon meg, amiért neki összejött a külföldi buli! Meg különben is, a k*rva anyját, hogy van még rajtam kívül olyan ember, akinek valami sikerül, és még a kutyája is boldogabbnak tűnik, mint az enyém!”

Ez az kicsinyes attitűd sajnos nálam is előfordult régebben, de szerencsére sikerült levetkőznöm az évek során. Úgy ítélkezünk, hogy közben bele sem gondolunk, mennyi munka van egy-egy kis siker mögött, és túl sokat hasonlítgatjuk magunkat másokhoz, ahelyett, hogy elfogadnánk a saját tempónkat, elmerülnénk a saját kis világunkban és magunkon dolgoznánk.

Mindennapos gyakorlat nálam, hogy megvizsgálom a reakcióimat egy-egy történés után, és próbálom megérteni, miért úgy reagálok valamire, ahogy. Nyilván előfordul, hogy nekem is elgurul a gyógyszerem, nem sikerül tudatosan viselkednem, és helyette inkább idióta vagyok, de hát pont ezekből az esetekből tanul az ember.

Szerintem, ha valaki ezt felismeri, már jó úton indul tovább. Jöjjenek a vidámabb aktualitások. A Mansur nem olyasmi, amit eddig csináltál, mi fogott meg a projektben?

Már 10 évvel ezelőtt, a Zomboris, Niburtás időszakban is szerettem volna csinálni hasonló projektet, egy new age-es, folkos, electro valamit, ami kicsit mélyebb zene. Iszonyatosan imádtam Azam Ali zenéjét, és némi hasonlóságot is véltem felfedezni a hangunkban, ahogy a folkosabb és a puhább hangszíneit vegyítette egymással. Amikor pedig berobbant a Wardruna, akkor is éreztem, hogy kell az életembe ez az ősi energia, ami egy elvarázsolt világot képvisel. Amikor rám írt Jason, nem hittem el, hogy most végre tényleg lesz egy ilyen.

Pár hónappal később ki is hoztuk az első zenei anyagunkat, egy EP-t, ami Temple névre hallgat. Szerintem zseniális lett, gyönyörű utazás. Aztán egyből utána megjelent a Karma című első nagylemezünk. Nagyon élveztem a munkálatokat - meg gondolom, szegény lakótársam is (nevet) -. Ez egy elvarázsolt világ. Ha csukott szemmel hallgatom például a Memento Mori című dalunkat, akkor megjelenik előttem egy kis hajó, amivel éppen sodródok egy sziget felé sötétben, ahol fáklyák égnek, és aztán meleg vizű tavakban lépkedek a természetben, ahol elég bensőséges dolgok történnek éppen az ott élők között.

A harmadik megjelent anyagunk, a Minotaurus pedig egy élő improvizációs felvétel. Olyan értelemben élő, hogy otthon mindenki rögzítette a legelső dolgot, ami jött neki, ebben a formában került kiadásra a lemez. Ezt a furcsa, hömpölygő, nem evilági zenei masszát hallgatva olyan, mintha egy sötét labirintusba tévedtél volna, ahol a meg nem értett Minotaurus haragja elől bujkálsz.

Az új lemez pedig Oscuras Flores (Sötét virágok), ahogy azt már fentebb említettem, remélhetőleg május végén elérhető lesz.

Miként született meg The Answer Lies in the Black Void?

Körülbelül egy éve dolgoztam már együtt Jasonnal a Mansuron, amikor az email váltásaink során elkezdtünk beszélgetni más témákról is, nem csak a közös projektünkről. Küldözgettünk egymásnak zenéket is, hogy lássuk, mit hallgat a másik. Ügyesen megkérdeztem tőle, hogy szereti-e a doom metalt, nem összerakva a képet, hogy egyébként ő oszlopos tagja a Celestial Season nevű holland doom metal zenekarnak (nevet).

Ezután egyre többet kommunikáltunk és mivel tudta, hogy szeretnék doom metalban tevékenykedni, meglepett az egyik Mansur-dalunk doom metal verziójával. Ez olyan jól sikerült, hogy kábé azonnal el is kezdtünk dolgozni az anyagon, 2021 január elején. Három hónap alatt megírtuk az első nagylemezünket, amit a Burning World Records gondozásában adtunk ki tavaly szeptember végén.

Ha jól tudom, már készül a folytatás is…

Így van, dolgozunk az új lemezen. Már van két demónk, amit folyamatosan pörgetek, mert óriási megnyugvást ad.

Itt az alkotói folyamat is más, te is belefolysz a dalszerzésbe.

Igen. A Mansur zenei kompozíció részébe nem igazán szólok bele. Ez Jasoné, maximum a keveréssel kapcsolatos észrevételeimet jelzem, de ezenkívül csak a szöveget és az ének/vokál dallamokat írom. Az Answer’-nél viszont kapja tőlem az áldást rendesen. (nevet.). Utóbbit tényleg teljes mértékben saját gyermekemnek tartom. Nem érzem a nyomást, szabadon tudok alkotni, és ez eszméletlen jó érzés.

Melyik Answer’ dal fejezi ki legjobban, ami igazán te vagy?

Az örök kedvencem a Mina, ezen kívül pedig talán a Become Undone, de előtte sokáig a Rubicon volt a szívem csücske. Aki megmondja, hogy melyik magyar népdal inspirált a Rubicon legelején hallható énektéma megírásához, azt meghívom egy sörre! Az Okkultas is közel áll a szívemhez, mert abban átléphetem a határaimat és vonyíthatok kedvemre. Nem irigylem a szomszédjaimat, amikor otthon gyakorlom. (nevet)

Ha jól tudom, színpadra is szeretnétek vinni a produkciót.

Így van, csak hasonló a helyzet, mint a Thy Catafalque-al volt Tominak. Egyelőre ketten vagyunk, és egy színpadképes formációt összerántani a semmiből nem egyszerű. Azt is mérlegelnünk kell, hogy hol szeretnénk az embereket összeszedni, Hollandiában vagy Magyarországon. Egyelőre mindenki a fenekén marad, aztán meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok.

Mit gondolsz, ezek a projektek külföldön népszerűbbek inkább, vagy itthon is megtalálták a közönségüket?

Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy jelenleg mennyien hallgatnak itthon ilyesfajta rétegzenéket, de nem tippelnék neki túl nagy számot. Mivel Magyarországon kívül minden külföld, ezért értelemszerűen külföldről több visszajelzés érkezik összességében a zenéinkkel kapcsolatban. Ha eljutunk odáig, hogy színpadképesek legyünk, mind a két produkcióval, az első itthoni bulikat valahogy úgy tudnám elképzelni, hogy Mazsi (Németh Ernő, szervező – Sea Of Sorrow Fesztivál, Rockmaraton) leszervez egy-két közös sírást, ahová mi is megyünk játszani a TALITBV-al, a Mansurral pedig valami nagyon elvont, hastáncos, transzcendentális estét tudnék elképzelni egy Szimpla Kertes buli keretein belül.

Oldalak:

Horváth Martina Facebook

The Answer Lies in the Black Void Facebook

Mansur Facebook

Thy Catafalque Facebook