Pennhurst, SnailGardN, Sevengers@ 2020.03.27 - S8, Bp.
Szokatlan zenekari összeállítást láthatunk március 27-én az S8 Underground klubban, ugyanis egy nu-metal, egy prog metal és egy tribute metal banda fog összeállni az estére.
A budapesti nu-metal Pennhurst 2014 óta űzi az ipart, több nagy név vendégeként is koncertezett már: felléptek többek között a Tankcsapda, a Depresszió, a PAIN és az Ektomorf előtt is, idén áprilisban pedig a Leander Kills előzenekaraként játszanak a Barba Negrában. A 2015-ben megjelent Losing Control című kislemezük után most egy nagylemez kiadására készülnek 2020 tavaszán.
A gyulai SnailGardN műfajilag nehezen behatárolható zenét játszik, többféle stílusjegy is keveredik a dalaikban: progresszív metal, alternatív metal, pop és nu-metal is, hogy csak párat említsek. Első albumuk az On The Path 2013-ban jelent meg, és egy igazán eklektikus lemezre sikeredett. 2019-ben kiadtak egy EP-t The Consumer címmel, amin a három izgalmas saját dal mellett egy feldolgozás is megtalálható a Hunger Games (Éhezők Viadala) Hanging Tree betétdalából.
A tribute banda pedig nem más, mint az Avenged Sevenfold slágereket játszó Sevengers. A banda minden jelentős budapesti tribute-eseményen részt vesz, ahova mindig a legnépszerűbb dalokkal készülnek.
Facebook eseményt itt!
Szeresd, kövesd a bandákat a közösségi médiában
Pennhurst:
SnailGardN:
Sevengers: