(TWATS 2019 - balról jobbra: Megyeri Tamás (dob),Ágoston Péter (basszusgitár), Tombor Tamás (gitár), Harsányi Zsolt - gitár, Horváth Dániel - ének)
A The Wedding At The Slaughterhouse ma is olyan, mint amilyen egy Vágóhídi Mennyegző lehet, amennyiben pop slágerek és mesedalok blast beattel és sátáni hörgéssel keverednek, a circle pit a Kacsamesékre garantált. Akkora bulit csaptak tavaly a semmiből egyik délután, a Rockmaratonon, hogy azt hittem nem marad kő a kövön, fej a nyakon. De most ugorjunk kicsit vissza 2016-ba:
Az alant bemutatott "(jó)vágási" fiatalemberek már Botond jótékonysági "zenés-táncos estjén" beledöngölték magukat a szívembe, de azért azt nem sejtettem, hogy a TV képernyőn lesz a legközelebbi "viszontlátás". Legalább még egy apropó, amiről érdemes beszélni, ha csupán virtuális kereteken belül is. Személy szerint eszméletlen büszke vagyok a fiúkra és nem gondolom, hogy ki kellene őket átkozni a rock-metal színtérről, hisz csak csináltak pár baromi jó "performanszot" tévés közönség előtt, ráadásul meghökkentően pozitív kritikákat kaptak a nem a műfajhoz edződött zsűritől. Triplán. A sztereotípiák hogylétét sem ildomos idekeverni… Különben is, kit izgatnak, metal van, nem?
Mivel idén, - ugyan rövidebb-hosszabb kihagyásokkal de, - immáron 11. éve írogatok bele az internetbe, gondoltam érdemes kicsit visszatekinteni, mit is. Összeszedtem neked tizenegyet a jelenleg sajnos elérhetetlen passzio.hu-n publikált, számomra kedves interjúkból, mert mégiscsak kérdezni a legjobb!
A Másként keretein belül Binder Gazsival is csevegtünk virtuálisan egy velőset, szintén 2014-ben, a Prosecturáról, a Cudi Purciról, szóba került a HAW,a Torn From Earth, a Dog Attack és a Stereochrist is. Most meg csak pislogok, mert a Prositavaly már a 30-at is megünnnepelte, végül csak jött a lemez, Földi nyalandók (2015), elragadó, mint mindig. Purciis nagykorúvá érett, idén már 20 éves és eléggé "bevadult", hamarosan hozza az V. Desszert Fesztnyitóbáljának programját és a bérleteket, koncertmenüje meg máris tele van olyan nevekkel, mint a Delinquent Habits, a BelzebonG, a Taake, a Kampfar, a Life Of Agony, a Static-X, és a többi, és a többi. A jegyelővéten ne vacilálj sokat, mert a korai madárkák mostanság hajlamosak pillanatok alatt elröppenni, ami engem roppant mód boldogít. Amennyire tudom, a többi illetőség is éli világát, ahogy bírja, görcsök nélkül.
Bár még mindig sokszor előfordul, hogy nem sikerül belőnöm a pillanatot, mikor lenne okosabb elhallgatnom, (pedig jó pár kínos perctől megkímélhetném magam és másokat), ma már a végszót nem vállalnám át, de nincs is rá szükség, messze még a vége...
Mivel idén, - ugyan rövidebb-hosszabb kihagyásokkal de, - immáron 11. éve írogatok bele az internetbe, gondoltam érdemes kicsit visszatekinteni, mit is. Összeszedtem neked tizenegyet a jelenleg sajnos elérhetetlen passzio.hu-n publikált, számomra kedves interjúkból, mert mégiscsak kérdezni a legjobb! Na meg hallgatni, mások történeteit, főként személyesen, mert amikor megtisztelnek azzal, hogy megmutatnak magukból valamit, az elképesztően jól tud esni. Ezért is indítottam anno egy rovat-szerűt, amivel a rock-metal színtérhez köthető elfoglaltságokról értekezünk többekkel. Ezen keretek közt több mamut terjedelmű írás is született, negyedikként hozom a Másként - sorozat egyik kedves beszélgetését, Szalai Szandrával. Minden Cateringek Királynője, semmit nem vesztett tündér mivoltából, az alábbi bevezető ma is ér.
Egy csodálatos hölgyeményt szeretnék picit jobban megismertetni Veletek. Szandrával már sokan találkozhattatok, majd minden koncerten "fellelhető", leginkább a backstage-ben, hisz ő és csapata gondoskodik arról, hogy a hozzánk érkező nemzetközi "nagyok" megkapják a kívánt ellátást, nem is akármilyet. Miközben a munkájáról, zenészekről, zenéről, koncertekről beszélgettünk, csak arra tudtam gondolni, mennyire más lenne a honi helyzet, ha kizárólag a hozzá hasonlók mozgatnák a szálakat. Arra buzdítanék mindenkit, hogy irigykedés helyett inkább önzetlenségéről és bivalyerős eltökéltségéről vegyen példát, mert ez a csaj rendkívüli, a Bors is megmondta! Őszintén? Én csak örülni tudok annak, ha külföldi kedvenceimnek ő az első gondolata, ha Budapest szóba kerül...
IGOR (2019): Marcy Friedman, Pó Gray & Lars Ördi (Desszert Feszt Záróbál, fotó: Szofi Mia, forrás: Facebook)
Mivel idén, - ugyan rövidebb-hosszabb kihagyásokkal de, - immáron 11. éve írogatok bele az internetbe, gondoltam érdemes kicsit visszatekinteni, mit is. Összeszedtem neked tizenegyet a jelenleg sajnos elérhetetlen passzio.hu-n publikált, számomra kedves interjúkból, mert mégiscsak kérdezni a legjobb!
Harmadikként IGOR interjút villantok, szintén 2013-ból. Tevékeny, de végtelenül szomorú év... Elvette Zuzut, nem hiszem, hogy ezt valaha is kiheveri a "szakma", vagy mi, de próbálunk együtt élni vele, már 7 éve... No, de IGORék szerencsére köszönik, jól vannak, a HE, a NA és az ÖLélőben is üt, olyannyira, hogy a srácok a tavalyi Desszert Fesztzáró báljánlenyomták az év koncertjét, kisujjból, biztos forrásból tudom.
Mivel idén, - ugyan rövidebb-hosszabb kihagyásokkal de, - immáron 11. éve írogatok bele az internetbe, gondoltam érdemes kicsit visszatekinteni, mit is. Összeszedtem neked tizenegyet a jelenleg sajnos elérhetetlen passzio.hu-n publikált, számomra kedves interjúkból, mert mégiscsak kérdezni a legjobb!
Don Gattoék után érkezik az elmúlt évtizedem egyik "legje", amit magam is a mai napig előveszek időnként... Nos, a The Devil's Tradema már egyáltalán nem annyira "ártatlan", mint akkor, jóval több az ismeretlen, mint az ismerős arc a koncerteken, és azt sem hiszem, hogy bárki lenne "köreinkben", akinek Makó Dávidot be kellene mutatnom. Ami "eredendően őszinte, intim és esendő", utat talál azokhoz, "akiknek szükségük van rá", és ők szerencsére egyre többen vannak, külföldön is...Minden körülmények közt hitelesnek maradni érték!
Mivel idén, - ugyan rövidebb-hosszabb kihagyásokkal de, - immáron 11. éve írogatok bele az internetbe, gondoltam érdemes kicsit visszatekinteni, mit is. Összeszedtem neked tizenegyet a jelenleg sajnos elérhetetlen passzio.hu-n publikált, számomra kedves interjúkból, mert mégiscsak kérdezni a legjobb! Természetesen még jó pár cikk felkerülhetne, de most a 11 az eszméletlen szűkös, de szükséges keret, különben az év minden napjára jutna valami kipakolnivaló... A kiválasztásnál azért, egy kivétellel, szerepe volt annak is, hogy jelenleg is aktívan ténykedő "alanyról" légyen szó, azt viszont, hogy minden évnek nyoma maradjon, elengedtem...
Kezdésként jöjjön mindenki kedvenc láncfűrész hardcore csapata. A Don Gatto mindig megmondja a frankót, különösen a banda állandóan mozgásban lévő gityósa, Acélos Balázs, nem lehet véletlen, hogy általában ő a szócső. Kérdések tekintetében nem brillírozok éppen, de szerencsére kisegít, mindig mindenre is tud valami frappánsat, a kifaggatását kötelezővé tenném minden kezdő sorstársamnak, illetve a kedves zenekarok is megtanulhatják tőle, miként lehet szenvtelenül nyilatkozni. Bármiről, bárkinek. A zsigereiben van. Ami pedig a Gattot illeti, a virtuális beszélgetés óta eltelt majd 7 évben kismillió dolog történt, összeért a mai bivaly felállás (Budavári - ének, Weisz - basszus, Kákonyi - dob, Acélos - gitár) adtak még egy tucat raklapnyi koncertet, 2016-ban az év koncert zenekara lettek a Hangsúlyon, kijött a Sawbotage(2015), a Sawdown(2018), leforgott a For the Friendship, for the fun,(2016), a Sink Without a Trace (2018) az Acélos szerelmesen csak még fotogénebb lett (remélem, ezért nem fog elverni szemmel a következő koncertjükön)... Nem sorolom tovább, tudod te!
A megkerülhetetlen finn grind veterán Rotten Sound-dal amolyan őszinte, se veled, se nélküled szimbiózisban létezünk. Van, hogy akár évekre száműzöm őket a lejátszómból, máskor meg csak velük van tele a fejem és naphosszat a munkásságukat pörgetem, immár 27 év terméséből tudok szemezgetni. Picit azért megsemmisít szembesülni azzal, hogy amikor '97-ben kijött az Under Pressure én még javában a Hello, hello-ra tomboltam az általánosban, mint minden "rendes" kis diáklány...Majd kiheverem. Visszakanyarodva, mivel jelenleg épp a "lángolás" időszakát élem, nem volt kérdés, hol töltöm a szerda estém. Már csak azért sem, mert ugyan a honi zenekarok a szenvedélyem, hiába próbálok képben maradni a passzio.hu kényszerpihenője alatt is, a magyar rock/metal undergroundnak mindig akadnak számomra még feltérképezetlen bugyrai, a grind/crust punknak például csak a felszínét kapargatom, (de majd jól elmélyedek a Fekete Macska Suicide-ban, úgy látom, érdemes.) Mind a Mass//Reactionmind pedig a JACKilyen berkekben fogant, mondjuk ha előbbi egy baltával simogat, utóbbi láncfűrésszel, de most meg előreszaladok...
Moira (a harmadik nagylemez- a szerk.) 2018-as elszabadulása után sem tétlenkedik, a Baumann Eszter Anna vezette Ann my Guard. Az élő jelenlét mellett készülnek az új dalok, itt is az első (fekete) "fecske", a v0id. Haladnak tovább az útjukon: erőteljes, de fülberagadó riffek, misztikus dallamok. A felvételek ismét Vári Gábornál (Dystopia), a Miracle Soundstúdióban rögzültek, a klip pedig Szilágyi Frank és Őzse Péter remeke.
A margóra...Talán az Ann my Guard munkássága volt az első hörgésmentes, női frontos metal itthon, amire felkaptam a fülem. Sajnos úgy érzem, Annáék, több teltházas külföldi klubkoncert után is, a mai napig tartják, az ország legalulértékeltebb bandája címet. Hogy mennyire beszél belőlem az elfogultság, döntsd el, de azt ne feledd, hogy Anna engedte hogy ronggyá hallgassam, miként érik nővé, bizony, azInnocence Descent-től kezdve az Ouranián át, a Moirával bezárva, és a sor még nem teljes. Szerintem azért szólít meg, mert olyan csupaszul őszintén írja bele magát a dalaiba, hogy nem lehet nem azonosulni vele... A V0id-ban például a végtelen ürességet énekli meg, ahová a pánikroham taszít, ami beborít, és egyszerűen nem érzel semmit. Ahol már nincs semmid, "se neved, se lelked, se személyiséged". Semmid, nem vagy több egy fekete lyuknál, ami sötétebb az alvilágnál...
Szóval pörgesd le jól, többször! Ha pedig nem elég belőlük (remélem), elcsípheted őket a Rockmaratonon, tavasszal pedig futnak egy holland -német kört is:
Én meg csak remélem csendben, hogy a következő Ann My Guard éra, a meglévő, kivételes társakkal, végre olyan áttörést hoz kis honunkban is, amit a sok évi kemény munka már kiérdemelne...
Aktuális felállás:
Baumann Eszter Anna (ének, basszusgitár, fuvola) Varga Krisztián (gitár) Bárkányi Benjamin (gitár) Tobola Norbert (dob)
A Grizzly kistesó (Horváth Arián (gitár) és Vilczek Áron 'Roti' (basszusgitár) a Grizzlyben is emlékezeteseket penget - a szerk.) Woodstock Barbie októberi bemutatkozására jól felfüleltem én is. Mivel a Dopethrone buli kimaradt, alig vártam, hogy nyissák az estét. Elég sokszor lepörgettem a Never Gonna Fall in Line-t, mégis tartottam egy picit attól, hogy fest ez a "stoner/sludge-ba oltott blues/soul" egyveleg élőben, mert, ha a színpadon nem működik a kémia, számomra az egész kuka. Nos, működik. A belepirulást átengedem az uraknak, az viszont tény, hogy Püré nem csak a saját "seggét ordítja le", hanem a mélyen tisztelt publikumét is, méghozzá zsigerből, kontaktos mikrofonkábellel is. Hangjában épp annyi a dög, hogy kellemesen belebizseregjen az ember mindene is. Ehhez társul egy természetes, vonzó, nőies, jóféle humorral fűszerezett kiállás, amivel egyszerűen nem lehet nem szimpatizálni, még a hatványozottan kritikus női szemnek sem. Azért a hangszeres szekcióról se feledkezzünk meg. Iszonyatosan tetszik, hogy ennyi teret kap a basszus, a nóták lüktető íve, Ariánnak és Rotinak köszönhetően pedig nem kétséges, hogy a pici bocs is harap. Elégedettségem tetézendő, a kislemez négy tétele mellett, két új dal is villant, úgyhogy a terápiás örömzene dózis pipa, az azonnali függőség garantált, szóval részemről biztos, hogy lesz repeta.
Az est második főszereplője, a The Royal Freak Out, nem hagy sok időt megvitatni az eddig látottakat. Miközben színpadra állnak, konstatálom, lövésem sincs, hogy sikerült eddig elkerülnöm őket. Egyáltalán nem friss formációról van szó, 2012 óta két EP, egy nagylemez és egy dupla single kövezi a kis, londoni konyhából indult útjukat, kivétel nélkül pozitív visszhanggal. Ugyan a mélyebb hangoláshoz és a durvább énekhez vagyok szokva, kifejezetten jól esett ez a kis szellőző, progresszív rockba hajló életigenlés. Ugyan az összhangzás jóval emészthetőbb, mint az est többi zenekaránál, azért az elég markánsan jelen van, hogy ezek a srácok sem állnak be a sorba, azt játsszák, ami jön. Tetszett, hogyha behunyom a szemem, egy nyári fesztivál nagyszínpada elé teleportálhatok, mert ennek a csomagnak bizony ott a helye. Macskások. Ennyi.
De nincs idő sokáig filozofálgatni, a menetrend szoros, el is érkeztünk a banzáj legbestiálisabb fellépőjéhez. Mondhatni kimeríthetetlen a képek tárháza, amivel a Grizzly-t illetni lehet, ha belelátjuk a ragadozót. (A medvét, érted?). De aki tapasztalt már "Grizzlytámadást", beláthatja, hogy a hasonlatok helytállóak. Igazából ebben a groove-okkal tarkított stoner/sludge szörnyetegben minden benne van, amit ebben a műfajban szeretek: nyers arcbamászás, borús, mély hömpölygés. Knapp Oszi hangja tovább árnyalja az egyedi ízt, a kilátástalan sötétségbe szinte beleremeg a lélek, már, ami marad belőle. Elképesztő mennyi sz*rságot képes az ember lábon kihordani... Oszi szerintem egyébként az egyik legegyedibb orgánummal megátkozott frontemberünk, és akár magyarul (lásd. Wrong Side - Érdektelen Istenek lemez - a szerk.) akár angolul szólal meg, a mondanivalójának mindig súlya van, szóval figyelj oda!
Szemtől szemben sem jobb a helyzet, ha a Grizzly elkap, nem ereszt az utolsó taktusig, nem hagy időt azon agyalni, hogy kellene még egy IPA, vagy, hogy milyen a hangosítás. Csak állsz ott, letaglózva, tehetetlenül, miközben a csontodig mar. Ursus arctos horribilis. Egy gond van, nem elég belőle, az idő kevés, a műsor rövid. Még hagytam volna, hogy csócsálgasson, mielőtt beleköp az éjszakába.
Meglehet, elfogult vagyok a Robottal, de úgy gondolom az ilyen volumenű eseményekhez ideális választás, közvetlen atmoszférája ráerősít a fellépők által hozott hangulatra, energiákra. Nyilván egy teltház esetében ez nem mindig jön annyira át, főleg így 160 centi környékén, amikor a magassarkú sem tompít a rossz látási viszonyokon, de most, engem eszméletlen, (tán túlságosan is) megtalált. Bármennyire is szétkap és ragadós a Grizzlymarconasága, vigyorogva várom az utolsó HÉV-emet, hisz újfent bizonyítást nyert, hogy vannak még metal bandák itthon, akikért ma is érdemes klaviatúrát ragadni, köszönöm nekik! Óriási pacsi a NOW Books & Music-nak is, hogy foglalkozik velük és összehozta ezt a csütörtököt!
Végre bemutatta első klipjét az idén ötödik születésnapját ünneplő deathcore/groove trió,a Nest Of Plagues.
A 2018-as, igen ígéretes bemutatkozás után nincs vége a komédiának, itt a nem kevésbé brutális folytatás. A klip Horváth Bence és a Proving Ground Pictures munkája, a felvételek pedig a No Silence Studios-ban készültek, Siminél. A téma sem kevésbé súlyos, a mentális problémákkal való küzdelemről, az olyan nem feltétlen idegen érzések megéléséről, mint a kétely, a fájdalom és az önutálat. De mi történik, ha már olyan mélyen vagy magadban, hogy egyedül nem tudsz kimászni?
A srácok ezúttal egy EP megjelenését tervezik, amit a banda gonoszabb, sötétebb oldalának szentelnek, -derül ki a metal.hu-nak adott interjúból, a videoklip megjelenésének apropóján: "Az a vicces, hogy rögtön ahogy felvettük a klipet, elkezdtünk olyan számokat írni, amik a legsúlyosabb és legsötétebb dalokra sikerültek a zenekar történetében, mind szövegileg, mind zeneileg. [...] most úgy néz ki, hogy egy EP erejéig ki fogunk térni valami nagyon gonosz irányba." - meséli Dani. (Ének, basszusgitár)
Számomra abszolút nem para, ha beköszön a paraszt, szóval kíváncsian várom a folytatást, addig alább az aktuális nézni- hallgatnivaló.
Ma is belerándul a lelkem, ha eszembe jut az a hat évvel ezelőtti borzalmas nap, amikor visszavonhatatlanul törölték a profilod az élet nevű közösségi hálóról... Egyszer beszélgettünk arról, hogy mennyire haszontalanok az évfordulók, különösen, ha a visszafordíthatatlan a tárgy, mintha szándékosan kínoznánk magunkat: tessék, újra eltelt egy év, de a hiány okozta üresség kortalan. Ma már másképp látom, talán épp a veszteség időtlensége a fontos, még, ha meg is tanulunk együtt létezni vele. Ahogy a kedvenc graffitim mondja, "Azt mondják sínen vagyok, csak azt nem tudják, hogy átment rajtam a vonat." Mindenesetre, legalább egy évben egyszer közszemlére tehetjük a feldolgozhatatlant...
Jajj, Zuzu! Együtt kellene bosszankodnunk olyan semmiségeken, hogy az "újbeszél" bevette magát a mindennapi kommunikációnkba, mert lusták vagyunk bepötyögni a túl hosszúnak vélt szavakat, "UG" van és nem "underground", tele vagyunk indokolatlan anglicizmusokkal és helyesírási hibákkal. Megmosolyoghatnánk, hogy a klip még mindig nem klipp, de legfőképp, együtt írhatnánk, mint régen, mert nélküled baromi nehéz. Pesztrálható zenekar és látogatható koncert is jutna bőven mindkettőnkre, és akkor talán csak kétfelé kellene szakadnom egy-egy péntek, vagy szombat estére. Lassan így is beköltözhetek a Dürerbe, vagy a Robotba, a választás nem könnyű, bár, "szeretem-pultos bácsik"-at tekintve egyértelműen a Robota befutó. Ugorj le, körbevezetlek! Bár ennyi lenne... Sajnos a nyamvadt ihlettel újabban mosolyszünetet tartunk, nem számolom hány cikk-kezdemény hever vázlatként, ami valószínűleg befejezetlen marad, meg ugye a blogban bujkálás sem tesz jót a "hobbíróiimidzsnek", az önpromó meg amúgy sem volt az esetem, soha.
De akad azért pár kedves pillanat, amiből szemezgethetek, főleg, ha kérdezek, azt mondják, az még megy, úgyhogy csapongok egy kicsit neked a 2019-es évemben. Gondolom, grafomán-módban vagy most is, időd semmi, mint általában, úgyhogy rövidre fogom, menni fog, ígérem! A Mihaszna stáb idén is elhalmozott profibbnálprofibb klipekkel, még mindig eszméletlen örülök, hogy a TéveszmésNagy Viktor oldalán, Lerch Petink is a kisfilm-gyártásban teljesedett ki és milyen jól tette! Eszméletlen élmény volt tavaly "bejárni velük" a forgatási helyszíneket a régi Instanttól a Kanári-szigetekig. Ha már Lerch Peti, a héten debütált a Bodor Mátéval közös projekt, All But One legújabb dala, gondolom, te is lepörgetted már vagy 666-szor. Jó lett volna velük tombolni a Dürerben, úgyhogy remélem, hamar lesz a legközelebb.
Ismételten jót csevegtem a Salvussal, bár csak virtuálisan. Korábban azt gondoltam naivan, hogy a Lélektartó után már nem tudják magasabbra pakolni a lécet, az Irtás sikeresen rácáfolt. Elfogultság nélkül állítom, hogy Pötörke Zoli a honi szcéna egyik legtehetségesebb, anyanyelven megszólaló szövegírója, a tolla egyszerűen képtelen halványan fogni , és olyan témákra irányítja a figyelmet, amiről ebben a túlpörgött, felszínes világban sokszor megfeledkezünk, pedig nem szabadna. Ehhez társul egy "tüskésen" dallamos, progresszív zenei világ, ami már mondhatni a Salvusvédjegye. Számomra valahol mégis mindig keserédes gondolatokat ébreszt, ha róluk van szó, mivel úgy fest, a magyar közönség jelentős hányada valamiért nem hajlandó észrevenni, amit én, amit te. De ezen kár rágódni, főleg, hogy ők sem teszik.
Ha már szóba kerültek az évfordulók, ami hirtelen eszembe jut, idén 30 éves a Prosectura, 25 a Macskanadrág 20 a Watch My Dying, 10 a Don Gatto, 5 a Nest Of Plagues. Sajnos, csak a WMD jubileumán tudtam személyesen megjelenni, hallod, Veres úrék megmutatták a frankót, most épp, hogy kell méltósággal viselni a kort. Ennél tökéletesebb szülinapi zsúrt nehezen tudtam volna elképzelni: álmodtunk háttal Martinával, volt Disco, disco, party, party az AnimaPrizmával, lufit dobáltunk, Nihilakkal üvöltöttük, hogy Fény-ér-zé-keny, láthattuk, hogy dobol Bordás Zoltán, sőt még a Bori Sanyi is elmosolyodott. Egyszer. Legalább egy századmásodpercre. Fergeteges hangulat kerekedett, ha ott vagy, lehet nekem is kedvem támad kordont ragadni az első sorban, persze csak veled.
Amikor a Prosectura a 30-at, a Macskanadrág meg a 25-öt ünnepelte, nekem egészen más dolgok jártak az agyamban a szomszédban, bár a punk csaj bennem mélyen, még a mai napig felordít néha, hogy a "Lelkem mélyén egy lepke vagyok", meg hogy "Nem növök fel!". De az a bizonyos este számomra a The Devil's Trade-ről ésDARKHER-ről szólt, mert néha érdemes hagyni, hogy az élet túlfoglalásai okozta frusztrációt, mások ventilálják ki belőled. Ez alkalommal annyira jól sikerült, hogy sosem lehetek biztos abban, hogy valaha is megtalálom a megfelelő szavakat, amikkel pontosan leírható az élmény. DARKHER tapintható melankóliája már az első taktusoknál bizonyítja, hogy kiérdemli a kultikus asszony címet. Megfejthetetlenen mélységeket rejt e vörös hajzuhatag, mégis van valami melengető bája, ahogy vonóval játszik a gitárján... A kezdetektől járok TheDevil's Trade koncertre, mert egyszerűen szükségem van arra, ami ott történik. Azt hiszem, teljesen mindegy Dávid hol játszik, ha bepenget, minden elhalkul, még csak nem is kell Csend Királyt játszani, amikor pedig elkezd énekelni, az dimenziókat nyit, időn és téren túl, a megsemmisülésbe, ha elvisz, beleszédülsz. Ami végtelenül személyes és esendő, közönségére talál, ott "energiák és tekintetek cserélődnek", a körülmények nem számítanak...
Ha már női előadók, tudom, te is fenntartásokkal kezeled a csaj frontot, de hidd el, Kohulák Móni irgalmatlanul leordítaná a hajad, persze csupa jó értelemben, csípnéd a Hatred Solutiont, azt hiszem. Elég sokat pörög nálam az új generációs The Hellfreaks is, Shakey Sue- ék dögös, modern punk-metalja az én hallójárataimba is azonnal beette magát, a Men in Grey és Red Sky klipek meg hamisítatlan Mihaszna- remekek, és a Mikulás hoz még egy újdonságot. Ha sikerül eljutni a pesti bulijukra, megdöntöttem volna a Robotban egyhuzamban eltöltött estéim - három - rekordját. Pál Szabi is eléggé odavan mindkét bandáért, meg tudom érteni.
Melengeti a kis szívem, hogy VolumeFeeder-ék, amellett, hogy lerakták az év egyik legjobb lemezét, rajonganak, a többek közt, az ő pólójukban is pózoló vérmacskákért is. Tudom, te is a kis kedvencekkel árasztanád el az Instát, "influencerek" nem lesznek soha, de legalább egyéniségek. Sajnos összesen egy Stabbedbulira sikerült eljutni idén, pedig a srácok még mindig a csücsköm szívei, vagy valami ilyesmi. De legalább kárpótoltak némi audiovizuális élménnyel, kétszer. A Breaking Dawn minden bizonnyal vinné az év forgatókönyvét és jól berántottak az Exit Wound-dal is. Bár együtt örülhetnénk a Slytract visszatérésének, a harmadik albumuk mellett jó lett volna együtt rongyosra hallgatni a NeedlessHeresy-jét is...
Idő van, tudom... Zárásul pár apró epizód, ami sokat jelent, sajna mind nem fér el: beleszaladni a piszok másnapos Rockfaterbe, aki vérprofi házigazda módjára boldogan nyugtázza, hogy na, akkor csak megérkeztem én is biztonságban a Rockmaratonra. Örülni a viszontlátásnak Simek Attilával (Ciszvagydesz, ex- Peace Of My Soul), whiskyvel turbózott teával koccintani minden cateringek királynőjével, a Kill With Hate agyára menni a kérdéssel: mikor lesz már új album. Tuomas(Wolfheart) szájából hallani: támogasd a helyi bandákat, Lédeczi Zsolti (Symmetry Of The Void, Türböwich) vendégszereplése után, amibe azért belekönnyeztél titkon. A The Wedding At The Slaughterhouse - al megbolondulni a Mézga családra. A WISHES-el üvölteni, hogy "Keep your legacy!", az Orient Fall - al, hogy "New Ark!". Első sor lenni Gyilkos koncerten. A döbbenetet látni Gepárd (Havária, RÁKOSI) arcán, miután közlöd, ne aggódjon a póló méret miatt, a macskának lesz. (Nyugi, visszadobta a labdát: reméli azért nem alom helyett!) A Spotify családi csomag előnyeiről értekezni két koncert közt az Aurórában, a Szabó fivérek (Pó, Marci - HAW,IGOR) sztorijait hallgatni. Együtt dobálni a hajad a Needless tagjaival VolumeFeeder-re az S8-ban, szigorúan csípőből. Átírni a jövőt a divideD-dal. Összefutni Tassal (Agregator) a metrónak csúfolt közszaunában és megvitatni milyen bulikon találkozunk. Hangolni a dreadwolf-al, ha túl korán érkezel. Belefeledkezni abba, ahogy Dávid (Gyilkos), Gazsi, (HAW,Prosectura, DogAttack, ésatöbbi, ésatöbbi), Márió (on graves), Márk (Stabbed), Ördi (IGOR, Havária), Robi (VolumeFeeder) dobol. Teltházas Cudi Purcikoncertekre járni. A Sollen-el és a Mors Silens-el mikulásozni, másnap meg a Wrath Of Azazel-el és a Symmetry Of The Void-al másnapot űzni...
Már tényleg csak némi idő kérdése és a passzio.hu is feláll. A támogatás, amit kaptunk valami elképesztő, talán szóra bírja a múzsáim is...
A legvégére hagytam egy rossz hírt. December 7-én tartja utolsó koncertjét a Miserium.Azért azt nem vitatom el az Éteres zsűrizéstől, hogy ennek köszönhetően találkoztam Tari Szabiékkal. Meg voltam győződve arról, hogy a Return To Grace értő fülek tömegeire talál, és onnan egyenes az út felfelé. Sajnos nem így lett. Szabi szépen összefoglalta a miérteket a Shock!magazinnak adott interjújában, tudom, számodra is nagy veszteség. Sajnos nem tudok ott lenni az eseményen, pedig csak köszönni tudom a srácoknak, hogy 10 évig boldogították a nagyérdeműt és hogy a Return to Grace után még egy akusztikus EP-vel és az Ascension albummal is megajándékoztak minket.
Nem játszok az időddel tovább, a Miserium búcsúdalával elköszönök én is, és próbálok nem arra gondolni, hogy minden egész eltörött, amikor elmentél...Ölellek, Asszony!
"Ami a lényeg, - meséli Attila (gitár) a metal.hu-nak - a pergő nem szar (!!), k*rva hangos lett az egész, cserébe úgy szól mintha a pokolban szaggatnák le a tökeit az embernek. Nyilván ennél sokkal több dolgot kértünk és kaptunk, de évek múlva úgyis csak ennyi fog megmaradni az emlékeinkben."
De vajon mit akar mondani a költő?
“Neurotikus társadalmunk a felmenőinktől ránk kövült sérülések következménye, a figyelemelterelő kultúra által generált zajban pedig nehéz meghallani mi történik legbelül. A legtöbb ember elszigetelt, kommunikálni képtelen, depressziós, pánikbeteg, vagy valamilyen testi szinten jeleníti meg azt a sok szart amit minél mélyebbre igyekszünk elásni. Tévedés azt is hinni, hogy nekünk könnyebb, vagy jobb, mint a háborút, szegénységet megélt elődeinknek. Viszont mi vagyunk az a generáció akinek tudatosan lehetősége van élni és nem csak túlélni. A mi felelősségünk feldolgozni azt amire nem volt akkor se idő, se pénz, se tudás, se elég mersz tudatosan vállalni önmagad minden hétköznapi poklával, tehetetlen dühével együtt." - árulja el Potkovácz Márk dobos, szövegíró.
Az már szinte biztos, hogy jövőre a Rockmaratonon elcsíphetitek a srácokat. És akkor most vérezzen, megéri!
Tegnap a Lángoló Gitárokon debütált a dánszentmiklósról még 2004-ben indult Needlessúj klipje, a júniusban megjelent, brutálisan ütős első album a Heresy, On a Journey Sublunaristételéhez. Azt hiszem, megérte ennyit érlelni az első nagylemezt, hiszen számomra már most sem kétséges, hogy az idei év legjobb bemutatkozását hozták a srácok.
"A szublunáris görög eredetű kifejezés. Az ókori görög asztronómia szerint a szublunáris szféra a Hold és a Föld közötti teret jelöli. Ez a szféra a halandó emberek, növények és állatok világa. A szöveg egy filozofálgatás az itt megtett utunkról, ami sokak számára félelmet és szenvedést jelent egészen a halál órájáig, kik közül sokan még mindig egy nagyobb, transzcendentális világ eljövetelét vizionálják és várják." - mesélte a LángolónakForczekÁdám, a banda frontembere. A videóklipet a No Total Filmsfémjelzi, a drónfelvételek pedig Izlandon készültek azAlexander Schmidt Photography-nak hála.
A Needlesskiszámíthatatlan váltásokkal, egyből fülberagadó gitárfutamokkal, epikus szólókkal csavart death-thrash-ének fogyasztása mértékkel ajánlott, hisz az azonnali függőség borítékolható. Muszáj megjegyeznem, hogy az On a Journey Sublunaris énektémái kifejezetten kedvesek a kis lelkemnek, Ádám ebben a dalban azt gondolom kimeríti a változatosság fogalmát az extrém éneklés tekintetében. És akkor most hallgassunk zenét!
Ui.: Ha netán kedvet kapnál, hogy megtekintsd, mit művelnek a színpadon, november 30-án, a Nest Of Plagues ötödik születésnapi zsúrján megteheted.
Demons from the Deepcímmel, 2019. november 16-án landolt a bandcampen a gyöngyösi Zivatar harmadik albuma. Az indusztriális doom/death metal projekt 2015- ben mutatkozott be. Az első, The Sixth Chamberalbum megjelenésének idején, a megálmodó, Petheő Attila (ex-Doomsday, ex-De Facto, ex-The Penta Concordia, ex-Tesstimony, Bornholm) még egyszemélyes projektjeként működött. 2017 nyarára sikerült megtalálni azokat a zenésztársakat, akikkel végre színpadra lehetett vinni a produkciót. 2018 novemberére, a második lemez, a When Leaves Fall And Cold Winds Come eljövetelére a Zivatar már megjárta a Fekete Zaj Fesztivált, a fővárost és több vidéki klubbot is. Mindkét anyag a korai My Dying Bride, Paradise Lost, Anathema komor, gyászos hangulatát idézi, szövegeiben pedig az angol romantikus költészetből (Byron, Shelley), valamint az amerikai XX. századi író, Joseph Campbell, és más ismeretlen szerzők műveiből merít.
A harmadik lemez, hasonló úton jár, egyik pillanatban a mélybe ránt, hogy utána epikus magaslatokba emeljen, az egész albumot átjár valamiféle fenséges monumentalitás, amit a jól beszúrt effektek csak fokoznak, személyes kedvenceim az Amnesia és Dark Pictures egymásutánja, garantált libabőrzés, melyet jól tükröz a borító képi világa, ami szintén Attila munkája.
"Idén nyáron kezdtem el a felvételeket, az ének egy jó barátom, Szabó Krisztián segítségével került rögzítésre az NSG stúdióban, Gyöngyösön, a keverés a Shapat Terror-os Sohajda Péter Standing Wavesstúdiójában készült. Két dal az Amnesia és az A Dream To Fade a 2004-es Orion EP-ről lett átemelve egy kis átdolgozás után, a többi dal keletkezése pedig olyan 2010-2012 környékére tehető, tehát ezek is elég régi szerzemények. Két dalban Tóth 'Adamskij' Ádám hegedül, aki a 2015-ös The Sixth Chamber albumon is hallható. Ez a lemez az ami számomra végre pontot tesz a múltra. A terv az volt hogy eljussak erre a pontra, ahonnan újra kezdődhet az alkotás folyamata. Innentől kezd izgalmas lenni a dolog hiszen sok éve nem írtam új dalt." - árulta el Attila a Demons From The Deep-ről.
Az album, a korábbiakkal együtt végighallgatható a Zivatarbandcamp oldalán. Élőben pedig legközelebb Debrecenben, a XI. Full Of Anger fesztiválon lesz látható és hallható a zenekar, érdemes őket elcsípni!
2019. november 15-én, a Recorder.hu-n debütált a budapesti trió harmadik EP-je. Athekillingscreensporaiból újjáéledt, Sefcsik Márton (ének, gitár), Hudák Máté (basszusgitár, vokál), Markó Dávid (dob) alkotta formáció 2014 októberében alakult, már 2015-ös bemutakozó, キラー lemezével bizonyította, hogy érdemes a figyelemre. Tavaly januárban érkezett a folytatás, a // zsigeribb, sötétebb, a tudatalattiból fakadó személyes pokol.
Ha ez még nem lett volna elég a katarzishoz, van lejjebb, az Obelisk Of Power ösztönzene, tán még mélyebbre ás. Ha bírod a (post) metal és punk hiperaktív, feketébe öltöztetett szerelemgyerekeit, kaotikus szólókba és gondolatébresztő szövegekbe bugyolálva, te is biztosan magadra találsz a Gyilkosban.
A felvételekezúttal is aSupersize Recording-ban készültek, a borító pedig egy utánozhatatlan Borbás Robi (Grindesing, Rooklet Ink)remek. Sefcsik Márton frontember így mesélt a Recordernek az Obelisk Of Power hátteréről:
"A dalok a Kronos-i időfelfogás szerint 2018. november 06. 18:43 és 2019. március 10. 23:10 között íródtak. A Kairos-i szerint pedig akkor mikor mindhármunk elkapta az alkotás iramát és hangulatát. Egyetlen tematika volt, hogy jó legyen, és talán hogy inkább a lassabb témákra koncentrálunk. Márciusban felvettük egy nap alatt, egyben az egészet, júniusra lett végül megkeverve és mostanra borítónk is lett hozzá. Így alakult. Hálásak vagyunk Dexternek (Supersize) és Robinak (Grindesign és Rooklet Ink) a munkájukért és barátságukért.
Szövegileg, bár sokan bátorítottak rá, nem találtunk magunkban megfelelő magyar szövegeket (pedig sokat írtunk), ezért maradtunk az angolnál, magyarázni meg felesleges lenne őket. Talán páran magukra ismernek egy-egy sorban, vagy találnak ideig-óráig némi kapaszkodót, de nem hisszük, hogy 2019-ben bárki olvasna amúgy szövegeket. Nekünk fontosak tartalmilag, meg hogy egyben legyenek és jók legyenek, de ennyi."
Egy remekül időzített szöveges videóval lepte meg az internetet a jövő zenéjét tolmácsoló divideD, hogy tudassa, "Újra az úton, az új album felé! A csomagtartó pedig már dugig új témákkal!" Az új dal rögzítése és az animáció teljes egészében házon belül készült, a felvételek psYKlone (gitár), a grafika és videó pedig Belmont (ének) keze munkáját dicsérik.
Hihetetlen, hogy az igen profin megkomponált, HangSúly nyertes, bemutatkozó Modulusalbum már két éves lesz novemberben. A divideDpersze azóta sem csak ül a babérjain: számos koncert, alternatív idősík létrehozása, új tag leigazolása a neofeudális Japánból, van itt minden. Úgyhogy talán a világ már megérett egy új divideD lemezre, illetve a friss videót elnézve egy folytatásos képregényre is! Szerintem.
Ha bírod az elektronikával játszadozó, neoklasszikus, kiszámíthatatlan modern metalt, ne hagyd ki őket élőben sem, már csak a hyper-szuper színpadi kütyük miatt megéri. Holnap máris elcsípheted őket a Hard Rock Café-ban, a Rocktoberdöntőjén, ahol a Svnseas és a Feed the Mogul társaságában mérettetnek meg.
Az azonnali függőség garantált, úgyhogy gyorsan mondom, hogy október 31-én pedig a BackstagePub-ban játszanakBelmont 21. századi klónjának (konspirálok ám) illetőségével, a vér thrasher Archaic-kal, akiket arról is kifaggathatod, milyen volt a Wacken, hisz idén ők képviselték kis hazánkat a Metal Battle nemzetközi döntőjében, ahol sikerült a második helyet bezsebelni, ezt sem érdemes kihagyni.
Mielőtt még megvádolnál, hogy elpuhultam, ma jött ki a győri DEVOIDzenekar új klipje Fake Gleam címmel, amely egyben a 2018-as bemutatkozó Devoidcímű EP után, a közelgő nagylemez első hírnöke is. A metal/harcore brigád ugyan csupán tavaly indult, tagjai ismerősek lehetnek a Pass On Hope-ból és a Cold Reality-ből, na meg a koncertekről, ha ugyanis szemfüles vagy már elcsíphetted őket Székesfehérváron a Nyolcas Műhelyben és Budapesten a Dürerben, vagy a KVLT-ban.
A felvételekért és az utómunkáért a Medusa Picturesnek lehet hálálkodni. A dalnak brutál fontos és őszinte üzenete is van:
„A szám mindazon nőknek szól, akik egy picit is elkeseredettek, akik talán úgy érzik, hogy az életük nem teljes mert a kib*szott insta és társai mindent elöntenek az ál-luxus életes, gennyes csillogó hazugsággal. Iszonyatosan károsnak és morálrombolónak gondoljuk azt, hogy egy-két teljesítmény és agy nélküli ribanc formálja a közízlést azzal, hogy bizonyos szolgáltatásokért cserébe folyamatosan a haját túrja az azúrkék tengerparton egy beállított képen. Mert a valóság az rohadtul nem az, hogy az egyik nap egy monacoi sétányon pucsítok valami Cabrióban, a másik nap meg a spanyol riviérán hempergek. A valóság az a svájci frank alapú hitel a panelben, a nyolcadikon, műszak után kétnapos, szottyos krumplis tésztával. Iszonyatosan elkeserítő, hogy ez a sekélyes, teljesítmény nélküli élet sokaknak a mérvadó és hasonló módon szeretnének felszínes kapcsolatokat megélni.”
Személy szerint ezt az üzenetet eszméletlen szívesen tolmácsolnám az egész Z generéciónak (na meg az Y és X azon részének, amelyik próbál Z-nek látszani), így, nyersen, maximum hangerőn, mint alább! Ennél hatásosabb "influencer" (grrr) mára már úgyse kell(ene)!
A dalt le is töltheted széjjel hallgatni innen, az uraknak pedig személyesen is elmondhatod mennyire faszányos lett november 23-án, Budapesten, a Dürer Kertben, a Don Gatto tíz éves szülinapi hepaján!
Ma jelent meg a The Hellfreaks friss dala egy tökéletesen megkomponált klip társaságában. A Red Sky a tervek szerint jövő januárban megjelenő negyedik nagylemez, a God On The Run második előfutára. A budapesti négyes ezúttal is a Mihaszna Film értő kezeibe adta a forgatókönyvet, akik már korábban is bizonyítottak, hisz az augusztusban első single-ként villantott Men in Grey, valamint a 2016-os Astoria albumról választott I'm Away is a Mihaszna stáb "boszorkánykonyhájában" készült.
Érdemes ám a The Hellfreaks történetébe is beleásnod magad egy kicsit. Még 2009-ben alakultak, a "A pokol tele volt, így visszatértek" jeligére (angolul jobban hangzik), és nem tétlenkednek, 2010-ben kiadják első albumukat, Hell Sweet Hell címmel, ami sikeresen körbejárja a világot, "Alaszkától Ausztráliáig, és Budapesttől Birminghamig". Már a kezdetektől aktívan, főként külföldön turnéznak, 2012-ben engedik szabadjára második nagylemezüket. A Circus Of Shame már egy német kiadó,a Longneck Records gondozásában jelenik meg, tovább bővítve a rajongó bázist egészen a tengerentúlig. 2013-ra már Európa legtöbb országában fellépnek, kis kluboktól kezdve neves fesztiválokig. Szépen. Csendben. A magyar színtér valahogy nem akar róluk tudomást venni. Nyilván az akkoriban még erős psychobilly és horrorpunk ízekkel fűszerezett punkzenéjük egy igen szűk réteget tud megszólítani itthon, de az online sajtónak nincs mentsége, nekem sem...
2014 végére Shakey Sue egyedül marad, de jön a "vérfrissítés" új tagok személyében, fejest ugorva a punk rockba. 2015 egy tíz állomásos Amerika turnét hoz, eljutnak Kaliforniába, Arizónába, Nevadába és játszanak az Ink 'n’ Iron fesztiválon is Long Beach-en. 2016-ban megjelenik a már e szellemben íródott, harmadik album a Wolverine Records szárnyai alatt. Az Astoriára már a magyar sajtó is felfigyel, pimasz, dögös, ösztönös, nem szájba rág, inkább arra buzdít, hogy hogy gondolkozz, mielőtt cselekszel, és cselekedj, ha mások már túl régóta gondolkoznak, ahogy azt Sue a Metal.hu-nak kifejti.
A már emlegetett előfutárokat hallgatva igen "várós" az új anyag, arról nem is beszélve, hogy számomra mindkét dal mondanivalójához remekül passzol a Mihasznás srácok alkotta képi világ. A szenvedő én belső vívódását egy rémcirkuszba zárni, egészen mesteri kivitelezés. Nézd meg most, mi sül ki belőle!
"Ha tudni akarod, hogy milyen az, amikor az Ash Borer, az Emperor és a NeurosisFields of the Nephilimet játszik egy teljesen saját köntösben, akkor nagyjából megközelítettük az ULTHA hangzását. Élőben mindenképpen látnod kell ezt a bandát!"
Már csak azért is, mert a tavalyi, sorban a harmadik albumukat már a Century Mediaszárnyai alatt kiadó német csapat most először látogat el kis hazánkba. Ha pedig még ez sem lenne elég meggyőző, október 7-én új kétszámos EP-t is villantott a banda, végignyálazva ezt a bő 38 percet, totál egyet tudok érteni a Fekete Macska Suicide-al, mestermű lett a Belong.
Hazai oldalról az új hangzóján dolgozó Oaken melegít majd, akik el is játsszák a tervek szerint jövőre megjelenő friss kislemezt.
Kapunyitás: 19:30
Jegyek még kaphatók a helyszínen. További finomságok az eseménynél!
Lassan kezdem úgy érezni, hogy a pesti (vagy épp budai) éjszaka egy véget nem érő rockfesztivál, ma ugye Entrópia Architektúra és Dopelordis zajlik épp a Dürerben. De, ha marad még nafta szombatra, ha honi metal fronton mindenevő vagy és még jótékonykodnál is ez a te estéd.
Az egyesület is kitelepül mindenféle jóval, limitált számú új trikót is beszerezhettek náluk, érdemes!
A berúgó egy ezeres, ami teljes egészében a szervezethez kerül, ezen felül hozhattok: tápot, játékot, pokrócot, bármit, ami hasznos lehet a magukra hagyott kis kedvenceknek. De nem kell ám túlagyalni, dobhatsz a kihelyezett perselybe is!
Ha támogatnád a jó ügyet, de nem tudsz megjelenni, idén online támogató jeggyel is segíthetsz!
"A finn Corpsessedsírboltrepesztő death metalt játszik a 90-es évek old school hangulatában, amiben baljós doom és black elemeket is felfedezhetünk. A 2014-es Abysmal Thresholds debütáló lemezükkel gyorsan megszerezték a finn death metal egyik legbrutálisabb zászlóvivője címet, amit kegyetlen, vérprofi élő koncertjeikkel a mai napig tartanak. Tavaly jelent meg második nagylemezük, az Impetus Of Death, ami rávert egyet az első korongra és death körökben az egyik legtöbbet emlegetett album volt 2018-ban.
A barcelóniai Graveyarda spanyol extrém metal egyik legnagyobb hadura. Lovecrafti death metaljuk, a legprimitívebb svéd hangzással operál, amivel simán skandináv testvéreik mellé zárkózhatnak old school hangzás terén. Cthulhu és a bűzlő kripták világa szakad a hallgató nyakába. Most szeptemberben jelent meg negyedik nagylemezük Hold Back The Dawn címmel, amit a turné keretei közt biztosan népszerűsíteni fognak.
A Lie In Ruins gárdájában immáron két Corpsessed tag is tiszteletét teszi, így nem véletlenül ütik ők is fel a fejüket ezen a turnén. A rothadó szagú death metal zenekar még a 90-es években kezdte pályafutását Dissectednéven, majd egy hosszabb szünet után, 2002-ben ásták ki magukat a sírból már a mostani nevükön. Azóta két nagylemezt adtak ki a kezük közül, mellyel mélyen beletúrták magukat a finn death metal undergroundjába.
Hazai support a budapesti Nekrológ, akiknek még nincs fizikai formátumban lévő anyaguk, de reméljük ez változni fog! Erős, sötét death/black!"
A Némethi "Gepárd" Tamás (Rákosi,Terminátor 1, ex-Something Against You, ex-Red Line Offside) és Ördög "Ördi" Gábor (Igor, Gábor and the Gábor Gábors, ex-For Good, ex-SAY, ex-RLO) alkotta Havária megmutatja, hogy a black-death remek kísérő a hardcore punkhoz, főleg ha 666 dobtémával van megbolondítva. Agusztusban hozták el a Rontást, ami szakértő körökben remek fogadtatásban részesült. A nem szakértő körök leginkább annak örülnek, hogy végre megint van valami, ami segít kiüvölteni magadból a sötétet. Csak hogy egy dalt említsek, a NecropsiaEsőtáncának átiratától még a hármas metrón is a hideg ráz, és nem a negatív értelemben.Belegondoltál milyen lehet élőben újra hallani, hogy"Mi van a lepel mögött?!" , csak durvábban.
Oké, haladjunk tovább, az on graves szintén duó és szintén nyáron mutatta be All Must Go című első nagylemezét. Elég komplex egyveleg, amit az urak tolnak, ebben is van jócskán fekete, meg rengeteg "post" így az anyag a maga 20 perces játékidejével sem lesz könnyebben emészthető, de ha betalál, jajj neked. Már egyszer sikerült szó szerint beesni a koncertjükre az Aurórába, szemtől szemben tán még hamarabb érik a "jajj neked".
"Igoraput" hagytam utoljára, már csak azért is, hogy nehogy az a vád érjen, hogy elfogult vagyok. De azt hiszem, őket a HE, a NA és az ÖL után talán már nem igazán kell bemutatni senkinek. Család centrikus sludge-core., Ördivel a dobok mögött, és a Szabó tesókkal (Haw) a húrokon, kihagyhatatlan.
Az Edison Bar & Ink-ben ugyan koncerten még nem jártam, de jóféle kézműves söreik vannak és olyan hely, ahová még anyukáddal is beülhetsz. Mi kell még? Akkor jössz?
Az igeretestitanok.hu-n ma debütált a Woodstock Barbie bemutatkozó kislemeze. Az eredetileg kizárólag Grizzly tagokból álló stoner rock/sludge projekt célja, a "Grizzly engine" vegyítése dallamos női énekkel. A srácok hat énekesnő elfogyasztása után már-már föladták, amikor is megérkezett Pádár Alexandra, "Püré", aki végre "megüli a medvét". 2018 nyarán kezdődött a közös munka, a végeredményből, ízelítőként pedig még szeptemberben debütált a címadó, Never Gonna Fall in Line tételhez készült klip. Számomra igazán elképesztő, hogy egy jazz, swing, pop, R&B háttérrel érkező előadóművész ennyire otthonosan mozog a mélyre hangolt riff rengetegben, eszméletlen szimpatikus ez a tüzes amazon, aki a mainstream és underground határára szorulva sem hajlandó beállni a sorba.
Az EP-t tovább pörgetve, még szembetűnőbb a dinamika, amit a morcos témákkal felelgető fogós, néhol jazz-es, máskor gospel hangulatot idéző ének ad, megdöbbentő természetességgel. E bő 15 perc fő erőssége szerintem, hogy nincs izzadtságszaga, terápiás örömzene, ami a mostanában főként black/death metalon edzett fülemnek is kedves, biztos megnézem őket élőben is.
...Nem tudom afelé milyen időszámítás szerint működnek a dolgok, de itt rémes sebbel rohan a város, lobbal az idő, a busz sem vár, se a villamos, a metró ajtónyitó viszont a kezedben van, kedvedre nyomkodhatod, bár a siker nem minden esetben garantált, mik nincsenek? Holnapután lesz két éve, hogy visszafordíthatatlanul és menthetetlenül "offline" lettél. Milyen kiszámítható lett volna, ha pont aznap jelentkezek, nem? A kiszámíthatatlanságot mindig jobban csipáztad. Tudom, tudom semmi felhajtás, fejhajtás meg pláne, na de az ígéretek akkor ütnek igazán, ha betartatnak, nem? Bár nem venném biztosra, hogy meghallottad könnyes gondolataim, mert ha jól emlékszem azt mondtad, nem szeretnél részt venni a temetéseden. Simán lazán elhiszem, hogy megtetted, mármint nem tetted. Mindegy, a lényeg, hogy Te érted.
No, témázgassunk, csak úgy spontán mód, mert azt szeretem. Feloszlott a Subscribe, meg az IHM, meg a Turbo, meg a ScerrA meg sorolhatnám, tudom mindannyian kedvesek Neked. Nyugodj meg, WMD-ék még bírják és hidd el, nekik is baszottul hiányzol. Salgótarján cityben sem állt meg az élet, minden ujjadra jutna egy-egy izgalmas tehetség, vagy legalább az egyik kezedre. De minek is dumálok, tuti jobban képben vagy mint én, mert a radarod mindenható. Inkább Te mesélj, kérlek, csak egy keveset, utoljára...
Nem lehet. Menned kell, akad tennivalód bőven, hisz odaát is kószál jó pár zenész, akit pátyolgathatsz, "grafománkodhatsz" kedvedre. Szeretünk, Asszony!
Íme a második bizonyíték (az elsőt lásd itt), hogy egyszer csak ténylegesen elkészül majd a Terraformer Deluxe bemutatkozó EP-je, egy kellemes rövidfilm az Eternity című dalhoz. Szeressétek!
(TWATS 2019 - balról jobbra: Megyeri Tamás (dob),Ágoston Péter (basszusgitár), Tombor Tamás (gitár), Harsányi Zsolt - gitár, Horváth Dániel - ének)
Ma is belerándul a lelkem, ha eszembe jut az a hat évvel ezelőtti borzalmas nap, amikor visszavonhatatlanul törölték a profilod az élet nevű közösségi hálóról... Egyszer beszélgettünk arról, hogy mennyire haszontalanok az évfordulók, különösen, ha a visszafordíthatatlan a tárgy, mintha szándékosan kínoznánk magunkat: tessék, újra eltelt egy év, de a hiány okozta üresség kortalan. Ma már másképp látom, talán épp a veszteség időtlensége a fontos, még, ha meg is tanulunk együtt létezni vele. Ahogy a kedvenc graffitim mondja, "Azt mondják sínen vagyok, csak azt nem tudják, hogy átment rajtam a vonat." Mindenesetre, legalább egy évben egyszer közszemlére tehetjük a feldolgozhatatlant...
Fotó: Lányi Kristóf - 
Demons from the Deep
2019. november 15-én, a
