Ma is belerándul a lelkem, ha eszembe jut az a hat évvel ezelőtti borzalmas nap, amikor visszavonhatatlanul törölték a profilod az élet nevű közösségi hálóról... Egyszer beszélgettünk arról, hogy mennyire haszontalanok az évfordulók, különösen, ha a visszafordíthatatlan a tárgy, mintha szándékosan kínoznánk magunkat: tessék, újra eltelt egy év, de a hiány okozta üresség kortalan. Ma már másképp látom, talán épp a veszteség időtlensége a fontos, még, ha meg is tanulunk együtt létezni vele. Ahogy a kedvenc graffitim mondja, "Azt mondják sínen vagyok, csak azt nem tudják, hogy átment rajtam a vonat." Mindenesetre, legalább egy évben egyszer közszemlére tehetjük a feldolgozhatatlant...

Jajj, Zuzu! Együtt kellene bosszankodnunk olyan semmiségeken, hogy az "újbeszél" bevette magát a mindennapi kommunikációnkba, mert lusták vagyunk bepötyögni a túl hosszúnak vélt szavakat, "UG" van és nem "underground", tele vagyunk indokolatlan anglicizmusokkal és helyesírási hibákkal. Megmosolyoghatnánk, hogy a klip még mindig nem klipp, de legfőképp, együtt írhatnánk, mint régen, mert nélküled baromi nehéz. Pesztrálható zenekar és látogatható koncert is jutna bőven mindkettőnkre, és akkor talán csak kétfelé kellene szakadnom egy-egy péntek, vagy szombat estére. Lassan így is beköltözhetek a Dürerbe, vagy a Robotba,  a választás nem könnyű, bár, "szeretem-pultos bácsik"-at tekintve egyértelműen a Robot a befutó. Ugorj le, körbevezetlek! Bár ennyi lenne... Sajnos a nyamvadt ihlettel újabban mosolyszünetet tartunk, nem számolom hány cikk-kezdemény hever vázlatként, ami valószínűleg befejezetlen marad, meg ugye a blogban bujkálás sem tesz jót a "hobbírói imidzsnek", az önpromó meg amúgy sem volt az esetem, soha. 

De akad azért pár kedves pillanat, amiből szemezgethetek, főleg, ha kérdezek, azt mondják, az még megy, úgyhogy csapongok egy kicsit neked  a 2019-es évemben. Gondolom, grafomán-módban vagy most is, időd semmi, mint általában, úgyhogy rövidre fogom, menni fog, ígérem! A  Mihaszna stáb idén is elhalmozott profibbnál profibb klipekkel, még mindig eszméletlen örülök, hogy a Téveszmés Nagy Viktor oldalán, Lerch Petink is a kisfilm-gyártásban teljesedett ki és milyen jól tette! Eszméletlen élmény volt tavaly "bejárni velük" a forgatási helyszíneket a régi Instanttól a Kanári-szigetekig. Ha már Lerch Peti, a héten debütált a Bodor Mátéval közös projekt, All But One legújabb dala, gondolom, te is lepörgetted már vagy 666-szor. Jó lett volna velük tombolni a Dürerben, úgyhogy remélem, hamar lesz  a legközelebb.

Ismételten jót csevegtem  a Salvussal, bár csak virtuálisan. Korábban azt gondoltam naivan, hogy a Lélektartó után már nem tudják magasabbra pakolni a lécet, az Irtás sikeresen rácáfolt. Elfogultság nélkül állítom, hogy Pötörke Zoli a honi szcéna egyik legtehetségesebb, anyanyelven megszólaló szövegírója, a tolla egyszerűen képtelen halványan fogni , és olyan témákra irányítja a figyelmet, amiről ebben a túlpörgött, felszínes világban sokszor megfeledkezünk, pedig nem szabadna.  Ehhez társul egy "tüskésen" dallamos, progresszív zenei világ, ami már mondhatni a Salvus védjegye. Számomra valahol mégis mindig keserédes gondolatokat ébreszt, ha róluk van szó, mivel úgy fest, a magyar közönség jelentős hányada valamiért nem hajlandó észrevenni, amit én, amit te. De ezen kár rágódni, főleg, hogy ők sem teszik. 

Ha már szóba kerültek az évfordulók, ami hirtelen eszembe jut,  idén 30 éves a Prosectura, 25 a Macskanadrág 20 a Watch My Dying, 10 a Don Gatto, 5 a Nest Of Plagues. Sajnos, csak a WMD jubileumán tudtam  személyesen megjelenni, hallod, Veres úrék megmutatták a frankót, most épp, hogy kell méltósággal viselni a kort. Ennél tökéletesebb szülinapi zsúrt nehezen tudtam volna elképzelni: álmodtunk háttal Martinával, volt Disco, disco, party, party az Anima Prizmával, lufit dobáltunk, Nihilakkal üvöltöttük, hogy Fény-ér-zé-keny, láthattuk, hogy dobol Bordás Zoltán, sőt még  a Bori Sanyi is elmosolyodott. Egyszer. Legalább egy századmásodpercre. Fergeteges hangulat kerekedett, ha ott vagy, lehet nekem is kedvem támad kordont ragadni az első sorban, persze csak veled.

Amikor a  Prosectura a 30-at, a Macskanadrág meg a 25-öt ünnepelte, nekem egészen más dolgok jártak az agyamban a szomszédban, bár a punk csaj bennem mélyen, még a mai napig felordít néha, hogy a "Lelkem mélyén egy lepke vagyok", meg hogy "Nem növök fel!". De az a bizonyos este számomra a The Devil's Trade-ről és DARKHER-ről szólt, mert néha érdemes hagyni, hogy az élet túlfoglalásai okozta frusztrációt, mások ventilálják ki  belőled. Ez alkalommal annyira jól sikerült, hogy sosem lehetek biztos abban, hogy valaha is megtalálom a megfelelő szavakat, amikkel pontosan leírható az élmény. DARKHER tapintható melankóliája már az első taktusoknál bizonyítja, hogy kiérdemli a kultikus asszony címet. Megfejthetetlenen mélységeket rejt e vörös hajzuhatag, mégis van valami melengető bája, ahogy vonóval játszik a gitárján... A kezdetektől járok The Devil's Trade koncertre, mert egyszerűen szükségem van arra, ami ott történik. Azt hiszem, teljesen mindegy Dávid hol játszik, ha bepenget, minden elhalkul, még csak nem is kell Csend Királyt játszani, amikor pedig elkezd énekelni, az dimenziókat nyit, időn és téren túl, a megsemmisülésbe, ha elvisz, beleszédülsz. Ami végtelenül személyes és esendő,  közönségére talál, ott "energiák és tekintetek cserélődnek", a körülmények nem számítanak...

Ha már női előadók, tudom, te is fenntartásokkal kezeled a csaj frontot, de hidd el, Kohulák Móni irgalmatlanul leordítaná a hajad, persze csupa jó értelemben, csípnéd a Hatred Solutiont, azt hiszem. Elég sokat pörög nálam az új generációs The Hellfreaks is, Shakey Sue- ék dögös, modern punk-metalja az én hallójárataimba is azonnal beette magát, a Men in Grey és Red Sky klipek meg hamisítatlan Mihaszna- remekek, és a Mikulás hoz még egy újdonságot. Ha sikerül eljutni a pesti bulijukra, megdöntöttem volna a Robotban egyhuzamban eltöltött estéim - három - rekordját. Pál Szabi is eléggé odavan mindkét bandáért, meg tudom érteni. 

Melengeti a kis szívem, hogy VolumeFeeder-ék, amellett, hogy lerakták az év egyik legjobb lemezét, rajonganak, a többek közt, az ő  pólójukban is pózoló vérmacskákért is. Tudom, te is a kis kedvencekkel árasztanád el az Instát, "influencerek" nem lesznek soha, de legalább egyéniségek. Sajnos összesen egy Stabbed bulira sikerült eljutni idén, pedig a srácok még mindig a csücsköm szívei, vagy valami ilyesmi.  De legalább kárpótoltak némi audiovizuális élménnyel, kétszer.  A Breaking Dawn minden bizonnyal vinné az év forgatókönyvét és jól berántottak az Exit Wound-dal is. Bár együtt örülhetnénk a Slytract  visszatérésének, a harmadik albumuk mellett jó lett volna együtt rongyosra hallgatni a Needless Heresy-jét is...

Idő van, tudom... Zárásul pár apró epizód, ami sokat jelent, sajna mind nem fér el: beleszaladni a piszok másnapos Rockfaterbe, aki vérprofi házigazda módjára boldogan nyugtázza, hogy na, akkor csak megérkeztem én is biztonságban  a Rockmaratonra. Örülni a viszontlátásnak Simek Attilával (Ciszvagydesz, ex- Peace Of My Soul), whiskyvel turbózott teával koccintani minden cateringek  királynőjével,  a Kill With Hate agyára menni a kérdéssel: mikor lesz már új album. Tuomas (Wolfheart) szájából hallani: támogasd a helyi bandákat, Lédeczi Zsolti (Symmetry Of The Void, Türböwich) vendégszereplése után, amibe azért belekönnyeztél titkon. A The Wedding At  The Slaughterhouse - al megbolondulni a Mézga családra. A WISHES-el üvölteni, hogy "Keep your legacy!", az Orient Fall - al, hogy "New Ark!". Első sor lenni Gyilkos koncerten. A döbbenetet látni Gepárd (Havária, RÁKOSI) arcán,  miután közlöd, ne aggódjon a póló méret miatt, a macskának lesz. (Nyugi, visszadobta a labdát: reméli azért nem alom helyett!) A Spotify családi csomag előnyeiről értekezni két koncert közt az Aurórában, a Szabó fivérek (Pó, Marci - HAW, IGOR) sztorijait hallgatni. Együtt dobálni a hajad  a Needless tagjaival VolumeFeeder-re az S8-ban, szigorúan csípőből. Átírni a jövőt a divideD-dal. Összefutni Tassal (Agregator) a metrónak csúfolt közszaunában és megvitatni milyen bulikon találkozunk. Hangolni a dreadwolf-al, ha túl korán érkezel. Belefeledkezni abba, ahogy Dávid (Gyilkos), Gazsi, (HAW, Prosectura, Dog Attack, ésatöbbi, ésatöbbi), Márió (on graves), Márk (Stabbed),  Ördi (IGOR, Havária), Robi (VolumeFeeder) dobol. Teltházas Cudi Purci koncertekre járni. A Sollen-el és a Mors Silens-el mikulásozni, másnap meg a Wrath Of Azazel-el és a Symmetry Of The Void-al másnapot űzni...

Már tényleg csak némi idő kérdése és a passzio.hu is feláll. A támogatás, amit kaptunk valami elképesztő, talán szóra bírja a múzsáim is...

A legvégére hagytam egy rossz hírt. December 7-én tartja utolsó koncertjét a Miserium. Azért azt nem vitatom el az Éteres zsűrizéstől, hogy ennek köszönhetően találkoztam Tari Szabiékkal. Meg voltam győződve arról, hogy a Return To Grace értő fülek tömegeire talál, és onnan egyenes az út felfelé. Sajnos nem így lett. Szabi szépen összefoglalta a miérteket a Shock!magazinnak adott interjújában, tudom, számodra is nagy veszteség. Sajnos nem tudok ott lenni az eseményen, pedig csak köszönni tudom a srácoknak, hogy 10 évig boldogították a nagyérdeműt és hogy a  Return to Grace után még egy akusztikus EP-vel és az Ascension albummal is megajándékoztak minket. 

Nem játszok az időddel tovább, a Miserium búcsúdalával elköszönök én is, és próbálok nem arra gondolni, hogy minden egész eltörött, amikor elmentél...Ölellek, Asszony!