Mihaszna Film (2019)

Mivel idén, - ugyan rövidebb-hosszabb kihagyásokkal de, - immáron 11. éve írogatok bele az internetbe, gondoltam érdemes kicsit visszatekinteni, mit is. Összeszedtem neked tizenegyet a jelenleg sajnos elérhetetlen passzio.hu-n publikált, számomra kedves interjúkból, mert mégiscsak kérdezni a legjobb!

Úgy fest, mindig eposzi terjedelemmel kell számolni, amennyiben sikerül személyesen összehozni egy-egy "ülést". A Másként rovat keretein belül a Mihaszna Film stábjával (Nagy Viktor - ének, Téveszme, Lerch Péter (Ch)- basszusgitár, All But One) is sikerült dumálni egy jót. Annyira belemelegedtünk, hogy a "szösszenetnyi", majd három órányi anyagot anno kénytelenek voltunk három részben lehozni, de bízom abban hogy az írás egybeömlesztve is értő olvasójára talál! Pihenés gyanánt lesd meg az emlegetett klipeket. Ösztönzésképp, ha végigrágod egyben jelezd, és vendégem vagy egy bambira, valahol, valamikor! Mit is mondhatnék a srácokról. Ma is csinálják a dolguk töretlenül, végtelen elhivatottsággal, profi minőségben, ahogy kell! Nézd csak meg a The Hellfreaks friss klipjeit a Red Sky-hoz és a Men in Grey-hez, például...

A sorozat további interjúi:
1. nap - Don Gatto (2013)
2. nap - The Devil`s Trade (2013)
3. nap - IGOR (2013)
4. nap - The Catering Queen (2014)
5. nap - Cudi Purci Booking (2014)
6. nap - The Wedding At The Slaughterhouse (2016)
7. nap - Ann my Guard (2017)
8. nap - Stabbed (2017)
9. nap - Cojones (2018)
11. nap - Salvus (2019)
0. nap -  Veres Gábor (2011)

Fontos! A cikkek a passzio.hu-s megjelenés kronológiai sorrendjében, változtatás nélkül, az érintettek beleegyezésével kerülnek (újra)közlésre, az adott időszak aktualitásaira reflektálnak. Kéretik ebben a kontextusban befogadni. Köszönöm a rászánt időd!

Másként - Mihaszna Film interjú Viktorral és Ch-val (2018/09/27)

Így, négy év után épp időszerű feltámasztani a cikksorozatot, ami a magyar undergroundban nem kizárólag zenészként tevékenykedők szakmáját hivatott bemutatni, hisz nem csupán zenekarként nyílhat lehetőség rock-metal berkekben értéket közvetíteni. Ez alkalommal a Mihaszna Film inspiráló stábjával csacsogtam egy maratonit, fókuszban a filmes szakma kapcsolódó műfajával, a klipkészítéssel. Szó esik előéletről, kezdetekről, egymásra találásról, a saját zenekarokról, a Téveszméről és az All But One-ról, arról, jó, avagy nem a szövegvideó...Besurranunk a kulisszák mögé. Megtudhatod, miként épül fel egy-egy klipes projekt, hallhatsz extrém forgatási helyszínekről, és a srácok azt is elmesélik, miért is hasznos a werk...Beszélünk árnyoldalakról, kritikákról, és olyan "közéleti" témákat is feszegetünk, mint metal zenekarok szereplése a köztévén... Kiderül az is, hogy küldetéstudatról kérdezni nem feltétlen butaság...

Örömmel köszöntelek Titeket a passzio.hu szerkesztősége nevében. Idén áprilisban (2018) jött ki a Road legújabb, általatok "megkomponált" videója, ami már csak azért is érdekes, mert, ha jól tudom, az egyik legkorábbi Mihaszna-klip is számukra készült, még 2011-ben. Viktor, emlékszel, a pillanatra, mikor eldöntötted, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

Viktor: Tulajdonképpen 2002-2003 környékén, amikor elkezdtünk deszkázni merült fel először, mivel a deszkázásnak szerves része a deszkás videók rögzítése is. Ez egyrészt azért hasznos, mert sokat lehet belőle tanulni, másrészt megmutathatod magad. Ugye a deszkázás nem a 100%-os teljesítmény sportja, egy beadott trükköt sokszor érdemes rögzíteni emiatt.

A deszkás videók iszonyat kreatívak, például 2003-ban kijött a Girl Skateboards egyik filmje, a Yeah Right! és ennek a 71 percnek a közepén, minden előjel nélkül elkezdődött az invisible board, amiben a srácok alól teljesen eltüntették a deszkát. Mindezt mozgó kamerával, rettenetesen nehéz körülmények között - szoftverek és erre épülő iparág hiányában - hozták össze. Ugyanezt a technikát egy jóval későbbi videóban láttam csak, valami blockbuster (kasszasiker) szintű produkcióban és 15 év múltán ünnepelték sikeres újításként. A lényeg, hogy a deszkások végtelenül kreatívak voltak mindig is, én meg valahogy megragadtam ebben.

Aztán, amikor kiderült, hogy végül nem leszek magyar-töri szakos tanár, ami szintén elég hosszú sztori, de a lényeg, hogy egy vesztes pozícióból megléptem egy kétségbeesettet, és minden megtakarításomat felélve, Japánból rendeltem egy Canon 550 D-t, KIT-objektívekkel. Tulajdonképpen így indult az egész, mondhatni úgy is, hogy a szükség szülte, hiszen ez volt az egyetlen kiugrási lehetőségem akkoriban.

Egyébként miként talált rád a Road?

Viktor: Az van, hogy elég nagy gamer vagyok. Azt hiszem, '94-ben ismertem meg a Doomot és azonnal szerelmes lettem a hentelésbe. Most nem fejtem ki, de van egy átfogó elméletem arról, hogy a számítógépes játékok miért hasznosak mind evolúciós, mind művészeti szempontból, és ezért kicsit a filmek fölé helyezem őket. Visszatérve, kitaszított, rossz körülmények közt álló általános iskolásként nagyon tudtam azonosulni a játékkal, annyira trve, volt, annyira király volt, hogy sok évvel később magamra varrattam. Pont akkor, amikor rohadtul nem volt pénzem, úgyhogy elmentem egy egri tetoválóhoz, Zsigához és megegyeztünk, hogy mivel lóvém nincs, csinálok neki egy videót cserébe.

Akkoriban volt az, hogy megnéztem pár oktatófilmet és azt hittem, én vagyok a világ ura és készítek egy k*rva profi horror videót. Nos, ebből lett egy kevésbé jó horror videó, viszont Zsiga épp Molnár Mátét (ének, basszusgitár - Road) varrta, amikor a kisfilm készült, neki pedig tetszett, amit csinálok. Így jutottunk el oda, hogy elmondta, kísérleti jelleggel az Emberteremtő album kevésbé sláger gyanús, címadó dalára készülhetne egy klip, amiben teljesen szabad kezet adnak.

Amikor megmutattam az első screenshotokat, igencsak rá is paráztak, hogy talán mégsem volt jó ötlet, de aztán meggyőztem őket, hogy mozgásban minden faszán fog mutatni. A mai napig óriási köszönettel tartozom nekik azért, hogy abban a státuszban, ahol ők voltak akkor, megbíztak egy olyan hülye gyerekben Egerszólátról, akiben én magam sem bíztam volna meg abban az időben. Úgy gondolom, ez az együttműködés mindannyiunknak hasznára vált.

Ch: A mihasznára vált. (nevet)

Akkoriban leginkább a Téveszme frontjáról lehettél ismerős. Mennyire láttad reálisnak, hogy egyszer szakmádként tekinthetsz a filmezésre?

Viktor: A Hammerworld-től Lénárd Laci csinált velem egy interjút 2011 novemberében. Arra a kérdésre, hogy kinek forgatnék szívesen klipet, az ugrott be, hogy a Darkest Hour-nak, vagy a Norma Jean-nek k*rva jó lenne, és képzeld, a Darkers Hour összejött.

A történet úgy kezdődött, hogy beszavazták a Téveszmét eléjük, a VI. Grindrise fesztre, és Jakab Zoli volt olyan jó fej, hogy megmutatta a Darkest Hour gitárosának, Mike-nak a Road klipet. Annyira bejött neki, hogy ott helyben azt mondta, kell nekik egy videó. Ugyan ők nem szeretnének szerepelni benne, de megkaptam a - Severed Into Separates - dalt, hogy gondoljak ki rá valamit. Megszültem az A koncepciót. Lementünk a helyszínre forgatni, majd lett belőle B, aztán C, végül D. De a végeredmény mindenkit kárpótolt, és nagyon durva, hogy azóta akárhányszor futok össze Darkest Hour-ékkal, mindig újra és újra megköszönik, és az egyik legjobban sikerült klipjükként aposztrofálják a videót.

Te elégedett vagy a végeredménnyel?

Viktor: Dehogyis, köpöm az egészet. De ez minden munkámra érvényes, ami két hétnél régebbi.(nevet) Tudom, hogy beleraktam az akkori tudásom maximumát és kiseggeltem az egészet, ettől függetlenül ma már annyi mindent másképp csinálnék. De szerintem ez kell, ez a mozgatórugó. Ha maximálisan elégedett vagy magaddal, akkor fakereszt, sosem szabad így érezni!

Akkor egy 10-es skálán mennyire vagy maximalista?

Ch: Húszas.(nevet)

Viktor: Tizenegy.

És te, Ch, hogy bírod ezt a terhelést?

Ch: Abszolút inspiráló.

Viktor: Igen, jól bírja, sőt, gyakorlatilag ő az egyetlen, aki nem csak bírja, hanem generálja is ezt.

Ch: Igazából mind szakmailag, mind barátilag annyira egymásra találtunk, hogy félszavakból is értjük, mit akar a másik. Még, ha ez egy forgatáson rohanásnak, és konstans fejetlenségnek tűnik is, mi hihetetlenül effektíven tudunk együtt dolgozni.

Viktor: Van egyfajta metafizikai hullám, amin mind a ketten gond nélkül tudunk szörfözni.

Ch: Szóval, ahogy említettem totál ösztönzően hat, hogy ő ennyire maximalista és rettenetesen hálás vagyok a sorsnak, hogy azt csinálhatjuk, amit csinálunk, és kib*szottul sokat tanulhatok tőle.

Kicsit még visszakanyarodnék a Téveszmé-hez, ha nem bánjátok. Mostanában nem igazán lehet felőletek hallani és a legutóbbi EP is már négy éve, hogy megjelent. Nem hiányoznak a koncertek adta energiák? Mennyire tudja ezt egy forgatás pótolni?

Viktor: Vicces, mert imádok koncertezni, és imádom azt a pozitív energiát, amit döbbenetes módon a közönség felénk közvetít, és rettenetesen hálás is vagyok érte. Viszont az az igazság, hogy mi erre a zenekarra sosem akartunk karriert építeni, főleg, hogy látjuk, mások mennyi munkát raknak bele. Nem mondom, hogy az örömzenélés utolsó bástyái vagyunk, de valahol hiteles képviselői. Amúgy ez az én buziságom, anti-teherbírásom, biztos, hogy nem bírnám az iramot. Nálam ez megölné az egészet, úgyhogy a zenélés átalakult ilyen terápiás elfoglaltsággá. Lejárunk próbálni, leginkább a barátság, a közös élmény miatt. Most már egyre gyakoribb a próbák száma is, és elárulom a nem túl nagy titkot, készülünk új lemezzel, lesz itt minden...

Az igazat megvallva sokáig én voltam a fék a zenekaron, mivel napi 25 órát dolgoztam, persze mindenkinek voltak egyéb elfoglaltságai, de megvan köztünk az az összhang, hogy ezt rugalmasan tudjuk kezelni, nincs rajtunk kiadói nyomás sem. De most már tényleg eljött az idő, bennünk van a lemez és ki kell nyomni. Muszáj.

Ch, te hogy tudod az All But One dolgait összeegyeztetni a munkával?

Ch: Teljesen. Mivel Máté (Bodor Máté - gitár) is eléggé elfoglalt, keveset koncertezünk, és nincs még annyi teendőnk az All But One-nal, hogy ne férjen bele a Mihaszna. Semmi mást nem csinálnék szívesebben, mint ezt a két dolgot, és remek, hogy ez ennyire összeegyeztethető és a barátságon alapszik mindkettő. Sőt, a legkirályabb az volt, amikor a zenekarral elmentünk egy turnéra, ahová Viktor is elkísért minket turnéfilmet forgatni. Így gyakorlatilag a két álmom összeért és egyszerre történt.

Egyáltalán nem szeretnék a pénztárcátokban turkálni, de most már abban a státuszban vagytok, hogy a Mihaszna főállásnak tekinthető? Meséltek kicsit a stábról is?

Viktor: Igen, már régóta. Azt mondhatom, hogy már 2014-óta főállású munka. Ami a stábot illeti, az egész itt ül most veled szemben, és itt ragadnám meg a pillanatot, hogy elmondjam, hogy az, amit mi csinálunk, tulajdonképpen egy módszertani forradalom része, ami óriási összefüggésben van a jelenleg zajló technológiai forradalommal. Nem ördöngösség, egyszerűen óriási nyitottság, maximumra járatott problémamegoldás és az ego teljes mértékű alárendelése a projektnek: nem az egódhoz ragaszkodsz, hanem a projekthez, és azt tűzön-vízen át érvényesíted.

Pénztárcában turkálás ide vagy oda, azt azért el kell mondanom, hogy ugyan nem a legalacsonyabb költségvetésű cég vagyunk, de sokszorosan alacsonyabb költségvetésű, mint bárki más, aki effektív és minőségi munkát végez. Tök őszintén, azt tapasztaltuk, hogy ez a módszer elősegíti a kreatív energiák áramlását. Rengetegszer előfordul, hogy egy munka során fellépnek nehezítő körülmények, például egy szabadtéri forgatásnál közbeszól az időjárás, logisztikai, technikai nehézségek adódnak. Minél több emberen mennek ezek keresztül, akár csak döntéshozás szintjén, annál több a hibalehetőség, és annál jobban elsiklik maga a kreatív ötlet, az intuíció, a spontaneitás. Pedig a spontaneitás a filmezés lelke, elég csupán Charlie Chaplin munkásságára gondolni, ezáltal pont az sikkad el, ami igazából a lényege lenne.

Elég sok ismerősünk van a filmiparban, és többen kérdezgetik, hogy mégis hogy csináljuk. Azt szoktuk mondani, annyi a titok, hogy ne akarjatok ágyúval verébre lőni, hanem mindig a megfelelő eszközt használjátok az adott feladatra. Egy GoPro HERO6 adott esetben hatékonyabb eszköz lehet, mint egy RED kamera... Nagyobb produkciók kibérelnek mondjuk egy óriás Alexa kamerát, fahrtkocsit, alkalmaznak segédoperatőrt, de gyakorlatilag ugyanazt a minőséget produkálják, csak hússzor annyi pénzből és tízszer annyi idő alatt. Mindezeken felül a korábban DSLR, mostanában már Mirrorless forradalom révén nemhogy utolérték, de meg is haladták a kis gépek a nagyok teljesítményét.

Ch: Igen, rengeteg stáb szenved attól, hogy sokszor az extra külsőség hangsúlyozása miatt muszáj felesleges eszközöket kivinniük egy-egy forgatásra, például teljes lámpaparkokat, az asszisztensek asszisztenseit a stáb tagjaiként, mindezt azért, hogy az ügyfél lássa a "professzionalizmust" és, hogy jól költik el a pénzét. Azonban ezt az összeget kreatív dolgokba is lehetne invesztálni, ebből a szempontból egy kétfős stáb valóban arra tudja használni a büdzsét, amire kellene és nem felszínes, szükségtelen körítésre.

Viktor: Csak, ha a logisztikába belegondolunk, az, hogyha a világ bármely tájára kell elutazni, kettő repülőjegyet kell venni, és ebben tulajdonképpen benne van egy olyan szakemberi gárda, aki A-tól Z-ig át tud venni egy produkciót, a kreatív ötlettől egészen a végleges megvalósításig. A másik pedig, hogy én egyfajta missziónak tekintem ezt az eszmeiséget elterjeszteni, és igyekszünk is a fiatalabb tehetségeket szakmai tanácsokkal segíteni.

A másik, amit nagyon komolyan veszünk, az a business fair play. Sokszor észrevesszük, hogy, akár megrendelői, akár kivitelezői részről hatalmas visszaélések vannak. Ez annak köszönhető, hogy ez az egész számítógépes grafika meg filmezés egy óriási bűvészetnek, vagy humbugnak tűnik, ami igaz is, csak a felek nem őszinték egymással, emiatt van iszonyat nagy visszazárás és bizalmatlanság, aminek sajnos mi is kárát látjuk. Szerencsére, a referenciáink alapján látható, hogy sok megrendelő másodjára, harmadjára, sokadjára is minket keres videós kivitelezéssel. Úgy gondolom, a feltétlen bizalom egyébként mindennek az alapja.

Mi minden kreatív-finanszírozási-logisztikai ügyet megdumálunk, mert így a leghatékonyabb és ezt az elvet szeretnénk elterjeszteni, pozitív példaként kitűnni, mert úgy látjuk, hogy sokkal jobban működik, mint bármi más.

Csak, hogy lássuk az arányokat, mekkora egy átlagos stáb?

Ch: A kisebb stábok nyolc-tíz főt foglalkoztatnak, de mondjuk, egy mozifilm több száz stábtagot számlál.

Viktor: Azt mondanám, hogy az a videoklip amit ma Magyarországon általában megenged magának egy előadó, kb. tíztől huszonöt főig terjedő stábra számíthat. Ebbe ugyan beletartozik a catering és a szakemberek is, de megmondom őszintén, egyáltalán nem indokolt ez a létszám. De persze nálunk is minden megvan, csak a cateringet is mi csináljuk. (nevet)

Ch: Fontos tisztázni, hogy nem maga a munkafolyamat felesleges, hanem nem szükséges ennyi emberre szétdobni.

Viktor: A másik része, hogy jelen van egyfajta biztonságra törekvő gondolkodás, ragaszkodás ahhoz, ami már egyszer bevált. Bár szerencsére az előadók kezdenek visszatérni ahhoz, hogy minőséget kreáljanak. Dalszöveges videóból, egysnittes klipből, "lány fut az erdőben", vagy "rossz dolgok" videóból (bevágások háborús, állatkínzáshoz, bűncselekményekhez, stb. kapcsolódó dokumentumfilmekből - a szerk.) már milliót láttunk és csak ideig-óráig pedzegeti az emberek ingerküszöbét. Mára már unalmasak ezek, nem pörgetik a nézettséget, kellemetlenek és rengeteg adatszemetet termelnek. Konkrétan azt tudnám mondani, hogy egy egész iparág épült az ugyan naprakész, de rettenetesen silány tartalomfosásra.

Azzal semmi gond, ha egy előadó magának készít ilyet, hisz mi is ezen az elven dolgozunk, de emellett megjelent egyfajta szakmai igénytelenség, ami úgy fest, csak ideiglenesen működött és úgy látszik, a közönség is kezdi megunni. A kérdés pedig, amit fel szoktunk tenni ilyen megrendelés esetén az, hogy "te magad nézel dalszöveges videókat?" A válasz pedig többnyire az, hogy "Nem."

Én azt látom, hogy a dalszöveges videók még mindig elég népszerűek, bár nekem is azok tetszenek jobban, amik mögött van egyéb történés is.

Ch: Valóban, de az a helyzet, hogy ezt készítői oldalról elég hamar ki lehet maxolni és egy idő után már nincs benne kihívás.

Viktor: Emellett egy rettenetesen hálátlan feladat. Legutoljára egy ausztrál bandának, az Elm Street-nek csináltam dalszöveges videót, amibe rengeteg mindent belesűrítettünk. Amolyan igazi '80-as évek beli thrash dolog, és hiába imádta a banda, itt bizonyosodott be, hogy a legszarabb, kézi kamerával felvett klipet is tízszer annyian nézik meg, mint azt a dalszöveges videót, ami sokba került, és rengeteg munkát beleraktak. Hiába volt jó a dal is, számomra ez volt az utolsó szög ennek a modellnek a koporsójában, és azt mondtam, hogy ez így nem működhet. Onnantól kezdve nemet mondok minden ilyen jellegű kérésre. Úgy gondolom, ezen érdemes elgondolkoznia az előadóknak is, sőt, ezt egész egyszerűen el kell felejtenünk.

Vajon a szöveges videók népszerűsége összefüggésben áll azzal, hogy az underground zenekarok számára ma már elengedhetetlen, hogy vizuálisan jelen legyenek, mondjuk a Youtube-on, és ehhez akár egy do it yourself, vagy igen alacsony költségvetésű szövegvideó is elég lehet?

Ch: Az a baj, hogy ami nagyon alacsony költségvetés, az sokszor az ő mércéjüket sem üti meg, szóval csak azért csinálni ilyesmit, hogy ott legyen, teljesen felesleges, magasabb költségvetésből pedig már egy profibb dalszöveges videó helyett ki lehet hozni egy ütős klipet is. Akkor meg már mi a francért ne az utóbbit válasszák? Főleg, hogy ilyenkor magának a filmesnek is több ideje marad kreatívkodni, hisz nem a nullából kell felépítenie mindent.

Viktor: Fontos, hogy a közönség látni akarja az előadót is. Punktum. Ma már senkit nem érdekel a sztoris klip, senkit nem érdekel a dalszöveges videó, egyszerűen látni akarják, ahogy a művész zenél, előad, szerepbe helyezi magát, ahogy meghal a színpadon.

Vagy mondjuk keveri a kettőt...

Viktor: Igen, mindenképpen. Tehát nem feltétlenül zenélnie kell, hanem ténylegesen, arccal megjelennie. Ezzel totál egyet tudok érteni amúgy. Például, amikor még nem foglalkoztam ezzel és laikusként néztem a klipeket, zenerajongóként is mindig azokat a videókat preferáltam, amiben a kedvenceim szerepelnek. Általában én is azt hallom, hogy jobban leköti az embereket az ilyesmi, vagy, ha a videó a kettőnek valamiféle egyvelege, mintha pusztán egy elvont történet van megkreálva.

Ch: Szerintem ez ugyanolyan, mint a marketingben. Egy étterem nem rajzolt hamburgerrel adja el a hamburgert, hanem egy fotóval, hisz attól fut össze a nyál a szádban. Ha ez egy mímelt dolog, akkor kevésbé érdekes, mint mikor a helyébe tudod képzelni magad, hogy akár én is lehetnék az ott, hisz valljuk be, rajongóként azért ez nem ismeretlen érzés.

Ha már nálad a szó, már elég régóta dolgoztok együtt. Elmeséled, hogy csöppentél ebbe az egészbe?

Ch: 2014 óta dolgozunk együtt, én voltam a Téveszme Rejtett alkönyvtár klipjének az operatőre, előtte pedig kíváncsiságból elmentem Viktor egyik forgatására, de ott csak fotózgattam. Tesómékkal korábban már dolgoztam videoklipen, de még erősen útkeresési fázisban voltam.

A Budapest-Miskolc vonalon lettem nagyon jóban Borbás Robival, az öccse Bence, akkoriban együtt lakott Viktorral és Márkkal (Katrinák Márk - gitár, Téveszme), akivel szintén összebarátkoztunk. Általuk kerültem kapcsolatba Viktorral, majd megmutattam neki, mit alkottunk a tesómmal. Én már persze ismertem a munkásságát, és le volt esve az állam, aztán szó szót követett és itt vagyok.

Viktor: Az a vicc, hogy konkurenciának tartottam őket, de nem tudtam, hogy kik csinálják. Emlékszem, a Niburta klipet láttam: rengeteg apró részlet, fraktálszerűen mozog. Otthon ültem a Road klip után, hogy én vagyok a világ ura, aztán szembejött velem ez a videó, rögtön arra gondoltam, hogy úristen, egyből egy rivális, éhen fogok dögleni. Aztán kiderült, hogy Ch-ék azok.(nevet)

Ch: Mondjuk, azt tudni kell, hogy a fő megfejtők, akik ténylegesen megcsinálták azokat az eszméletlen durva grafikai dolgokat, a tesómék voltak. Én ott is a forgatásokon segítettem leginkább. A lényeg, hogy összedumáltunk, hogy "te is, én is", egyszer elmentem fotózni és tetszett neki a perspektívám. Ezután kézenfekvő volt, hogy a már említett Téveszme klip forgatására engem hívjanak el. Már ott kezdett kialakulni egyfajta, a közös látásmódból adódó szakmai összhang, ami azóta is megvan és folyamatosan erősödik. Szóval, ennyi. Röviden.(nevet)

Készültem pár gyakorlatibb jellegű kérdéssel is, mivel abszolút nem vagyok otthon a filmiparban és az olyan laikusoknak, mint én, érdekes lehet. Először is mik a munkafolyamat legfőbb részei egy-egy megkeresésnél, projektnél?

Viktor: Általában egy e-mailes megkereséssel indul a történet. Mostanában az előadók már átküldik a kész számot vagy számokat is, és, aminek nagyon örülünk, hogy sokszor abba is adnak beleszólási lehetőséget, hogy mi melyik számot tartjuk potenciálisan videó érettnek. Ch-nak elég nagy a lexikális tudása, így zenei műfajok, előadók tekintetében, én ezzel sajnos nem büszkélkedhetek, de a lényeg, hogy eddig minden zenei stílusból ki tudtuk hozni, amit lehetett, és úgy fest, ezt észlelték, így már ilyen jellegű megrendelések is érkeznek.

Miután ebben megegyeztünk felmerülnek a technikai kérdések, itt jegyezném meg, hogy sajnos még mindig többen az S.O.S formátumot választják, tehát tegnapra kellene. Az a baj, hogy ez a kreatív munkában tényleg nem működik, ezért fontos, hogy egy videoklipre annyi időt szánjunk, mint mondjuk egy kislemez felvételeire. Ugyanúgy be kell érnie, no, de ez csak egy zárójel, manapság már nem jellemző annyira, szerencsére.

Szóval, megszületik az ötlet, ezt leírjuk egy szinopszis formájában, vagy elmondjuk élőszóban. Egyeztetünk arról, mi az üzenet, milyen stílusú legyen, stb. Hál' istennek, ez a rész általában elég könnyen megy. Ha ez fixálva van, teljesen kézbe vesszük a dolgot. Gyakorlatilag az évek során felhalmozódott kapcsolati tőkénk, helyismeretünk, mindaz, ami szükséges lehet egy klip elkészítése során a leghatékonyabb kezekben összpontosul. Nekünk nem kell keresztülvinnünk az ötleteinket kreatívokon, producereken, azonnal belecsapunk a lecsóba.

Az alkotási folyamat már egy fokkal érdekesebb. Hosszú-hosszú évek alatt tanultuk meg, hogy szükség van egy csapásirányra, amihez feltétlenül ragaszkodni kell - mondjuk, voltak már kivételek - egyébként szabad folyást kell hagyni a történéseknek. Nemrégiben például a Road-nak forgattunk, ahol eredetileg egy fűrésztelep lett volna a helyszín, nem pedig egy kőbánya. Ennél a klipnél a csapásirány a Jónás sztori, a prófétaság, a hiábavaló, sziszifuszi munka szemben az értékteremtő, kemény melóval.

Máté megkeresett, hogy a dal súlyosságához illő képi mondanivalót szeretne, ez nekem egy industrial, "jó mulatság, férfi munka volt" tematikát juttatott eszembe, ezért a favágásra akartuk kihegyezni a koncepciót és elkezdtünk fűrésztelepek után kutatni. Kiderült, hogy Magyarországon nincs ilyesmi, a legnagyobb körfűrész, amit találhatunk, az másfél méter átmérőjű...

Aztán Máté kapcsolatba került egy kőfejtővel, aki felajánlotta, hogy elintézi a helyszínt. Amikor felhívott ezzel, már legalább két hete idegállapotban voltam, hogy nem találok fűrésztelepet, de azonnal átírtam a fejemben a koncepciót, és kiegyeztünk a kőbányában. Szabad folyást engedtem a dolgoknak, mert ha kitartottam volna a fűrésztelep mellett, lehet, hogy nem lett volna kivitelezhető. Viszont volt, amihez ragaszkodni kellett a Jónás történet miatt, ilyen volt a bálna csontváz. Annak minden körülmények között szerepelnie kellett, ehhez úgy igazodtunk, hogy csupán emiatt elmentünk a Tropicariumba.

A lényeg, hogy vannak bizonyos sarokkövek, amiktől nem szabad eltérni, viszont vannak képlékeny részletek, amiket el lehet engedni, az időjárás, az anyagiak, vagy épp a technika ördöge miatt. Bármi közbeszólhat, tehát fontos, hogy egyből reagálni tudj, akár pattanásig feszült helyzetekben is. Egyszer például Bulgáriába utaztunk a Lancer zenekar klipjét forgattuk, volt egy helyszín, amire két nap forgatási időt szántam, mint kulcsfontosságú elem. Youtube-on fedeztem fel, hogy van egy volt kommunista pártház, ahová be lehet menni. Szürreálisan fest, mint egy U.F.O. Már relatíve közel voltunk ugyan, de félméteres hó borított mindent, mi és még a helyiek is elakadtak, hólánc tropa.

Ezervalahányszáz kilométert tettünk meg odáig, szóval kiszállt a stáb, színésznő, mindenki, az összes cuccot megfogva és sétált felfelé a hegyen még másfél kilométert... Konkrétan olyan szélvihar volt, hogy az arcodra fagyott a könny. A videóban látszik is a főhősnőn, azt a könnycseppet le lehetett volna törni! Kb. 10 méter volt a látótávolság, tehát drónozás kilőve, pedig óriási szerepet szántam neki, el kellett engedni.

Már napnyugta volt, mikor célhoz értünk, és az ajtót is behegesztve találtuk. Összefutottunk két turistával, akik elmondták, találtak egy lyukat a földön, de nem mertek bemászni. Hangsúlyozom, ők a helyiek, mi meg az ötfős stáb, rengeteg cuccal felpakolva. Lenéztem, és láttam a hatalmas lyukat a betonban, a szellőzőn. Papírvékony, szénfekete köteleken, dobozokon valahogy leereszkedtem, lenn tiszta Csernobil, vártam, mikor ugrik nekem egy zombi... Ekkor az erre szánt két napból már csupán másfél óra maradt. A kazánházakon, mindenen keresztülvágva végül felfedeztem, hol a fő tér, ahonnan láttam a többieket az apró lyukakon keresztül. Odamentem köszönni, mikor megszólalt a riasztó… Gondolj bele, abszolút idegenként ott vagyunk egy posztkommunista államban, tilosban, egy állami-katonai létesítményben...

Ráadásul mindenféle kamera van nálatok, amivel rögzíteni szeretnétek dolgokat...

Viktor: Igen... Na, itt jött a dilemma, hogy vagy "pár" eurót elbukok, vagy valamit kitalálunk arra a másfél órára, iszonyat para volt. Abban bíztam, hogy a rendőrök is elakadnak, úgyhogy elkezdtünk forgatni... Odalent minden tiszta márvány, olyan hogy a folyamatosan hulló tetőlécek egyből oda is fagytak a földhöz. Egyfolytában estünk-keltünk, befagyott az LCD kijelző, vakon forgattunk, az aksik egy perc után lemerültek. Ch már az elején levette a kabátját a - 15 fokban...

Ch: ...mert egy olyan helyen kellett bemászni, amit nem szeretnél elképzelni... A street artosok az ott fellelhető szemétből ácsoltak mindenfélét és olyan vékony madzagokon lehetett leereszkedni, mint egy cipőfűző, olyan hidegben, hogy törted a hajad...

Viktor: Julcsi (a főszereplő - a szerk.) ujjai megfagytak... Ő egy nagyon bátor kis hölgy egyébként, iszonyatos teherbírással. El sem tudom képzelni, ki más vállalta volna be, és ez csak egy a korábbi négy nap kalandjaiból.

Ch: Ha nem ő lett volna, ezt nem is tudom, kivel tudjuk megcsinálni. Az mondhatni alap, hogy mi bevállalunk bármit, de aki ezt mellettünk csinálja, azé minden tisztelet! Egyébként ebből és a hasonló történetekből, úgy tűnhet, elég bő lére eresztjük, pedig egyáltalán nem, tényleg ennyi minden történik velünk egy-egy projekt alatt! Meg abból, hogy ezeket elkezdtük mesélni, jöttünk rá, hogy a forgatások alatt készült werk fotókat, videókat érdemes lenne összevágni, már évek óta rágták a fülünket ezért...

 És ebből lett a Mihaszna Nyers!

Ch: És ebből lett a Mihaszna Nyers.(nevet) Azt mondtuk, hogy jó, oké, legyen meg, már csak azért is, mert nekünk már önmagában is maradandó élmény, még akkor is, ha nem terjed futótűzként a Youtube-on. Igazából még kiforratlan, a mai napig agyalunk rajta, ami egy öngerjesztő, pozitív folyamat, mint maga a Mihaszna is, mindig jobbra törekszik. Szóval mindenkitől szeretettel várjuk a visszajelzéseket, mert kíváncsiak vagyunk, mit gondolnak erről az emberek.

Viktor: Bizony, főleg, mivel még kísérleti stádiumban van és megmondom őszintén, én nem gondoltam, hogy ez bárkit is érdekel, de meglepő módon mégis, és ennek iszonyatosan örülünk.

Ch: Egyébként a zenészek, akikkel találkozunk is várják, kérdezik, mikor érkezik a következő rész, mert élvezik...

Tök jó! Visszatérve a munkafolyamatokhoz, a kreatív tervezésnél, a real time reagálásnál, valamint a fő csapásirány kiválasztásánál tartottunk...(nevet)

Viktor: Jaja, bocsi-bocsi!(nevet) Ezután jön a teljes kivitelezés: kellékbeszerzés; színészi casting; akár az öltöztetés is, ez néha külsős szakemberek bevonásával jár, bár ez viszonylag ritka; a helyszínek bejárása; majd maga a rögzítés. Légi-, víz alatti felvételek, ami csak kell, all - terrain filmesek vagyunk igazából. Eztán következik a vágás, colorgrading, 2D/3D animációk és mindez egy kézben van.

Itt fontos megjegyezni, hogy bizonyítottan ez a leggyorsabb és leghatékonyabb módszer, hiszen a legtöbb időt a munkafolyamatok között a szakma egyéb szegmenseiben az veszi el, hogy különböző szakembereknek kommunikálni kell egymással. Állandóan meetingelnek, így próbálva közös nevezőre jutni. Emiatt sokan úgy tartják, hogy így, kétszemélyes "hadseregként" ez borzasztóan kemény meló. Egyébként tényleg svájci bicskának kell lenni hozzá, de igazából ez az egész folyamatot előregördíti, segíti, könnyíti és hatékonyabbá, jobbá teszi.

Valóban, bennem is felmerült, hogy nektek ez hatalmas, 0-24-es meló.

Viktor: 0-25-ös, azt szoktam mondani.(nevet)

Egyébként stúdió környezetben, vagy terepen töltötök több időt?

Viktor: Az utómunkák miatt én jóval több időt töltök a gép előtt, stúdió környezetben, mint a szabadban, az arány mondjuk egyharmad a kétharmadhoz, ideális esetben. A vizuális effekteket nem kilóra mérem, hanem a koncepcióhoz igazítom. Számtalanszor valósítottunk már meg olyan elképzelést, ami sokkal kevesebb vizuális effektet, hagyományos értelemben vett CGI-t (számítógépes grafika) igényel, ellenben jóval alaposabb odafigyelést a terepen, tehát ilyen irányba is elmozdulunk. Ezek tök jó kihívások és rettenetesen szeretjük is.

Azt gondolom, hogy mindig azt a módszert kell választani, ami a leghatékonyabb. Ha valahol a CGI működik jobban, az a kifizetődőbb, látványosabb, alkalmazzuk azt, ha valahol a húsvér helyszín a befutó, használjuk azt, semmiképp se ragaszkodjunk csak az egyikhez, és ami a legfontosabb, mindig vegyítsük a kettőt. Igazából a büdzsé szempontjából sem az az elsődleges szempont, hogy hány perc CGI-t tartalmaz a klip, nem fogunk azon szarakodni, hogy öt vagy huszonöt snitt került bele.

A terep- vagy utómunkát kedvelitek jobban?

Viktor: Mindkettőt! Figyelj, Ch-nak van a legjobb munkája alapvetően együtt dolgozunk egészen a terepen való rögzítés végéig. Ugye, ahogy már említettem, ebbe beletartozik az agyalástól, a koncepción át a kellékbeszerzésen keresztül minden.

Ch: Még a ruhavarrás és a főzés is! (nevet)

Ruhavarrás?!

Viktor: Persze! Ch csinál jelmezeket is. Figyu, gyakorlatilag az összes kellék, meg kosztüm, amit látsz, kb. 85%-ban a mi munkánk.

Ch: Emellett ott a tereprendezés, a tánckoreográfia, minden.(nevet) Gyakorlatilag, ahogy Viktor mondta, ez a svájci bicska effektus: mindenhez kell érteni. És Viktorban tényleg ez az, ami roppant inspiráló, hogy hihetetlen, milyen szintű, durva mélységekbe lát bele perceken belül. Azért foglalkozom én a többi kiegészítő dologgal, mert az utómunkába, sokkal többet beletesz.

Viktor: De igazából, már Ch is tanulja eléggé rendesen, az after effectset, lévén, hogy a Mihaszna Nyerset egyedül õ nyomja. Igaz, onnantól nálam van, hogy leforgattuk, viszont Ch-nak tényleg k*rva jó, mert minden forgatáson szénné röhögjük az agyunkat mindenkivel, bármennyire is feszített a tempó, jó hangulatban telik a munka. Itt jegyezném meg, hogy mi abszolút az ellentétes álláspontját képviseljük annak a tekintélyelvű hierarchiának, ami a filmes iparban uralkodik...

Ch: ...Tehát, hogy bárki csak úgy leüvölt bárkit, aki alatta áll...

Viktor: Menekülnek is a filmiparból rendesen egyébként, nagyon sokan kérdezik, hogy van-e álláslehetőség nálunk, de mindenkinek azt, mondjuk, hogy...

Ch: ...csak kihalás alapján! (nevet)

Viktor: Ja, szóval, azért van Ch-nak a legjobb munkája, mert a k*rva vicces jeleneteket ő vágja össze, és öt percenként felnyerít, én meg trappolok át, hogy na, mit találtál már megint.(nevet)

Ch: Igen, ebből áll minden napom... Lehet, hogy kőkemény, de ezt nem cserélném el semmire sem! Az, hogy az óriási nehézségek ellenére röhögve éljük át a mindennapokat, felbecsülhetetlen.

Szóval együtt is éltek.

Viktor: Bizony, lakótársak vagyunk.

Ch: Jaja, ez egyben az iroda, van egy közös stúdió rész, ahol kisebb, green boxos jeleneteket is rögzíteni tudunk.

Viktor: Teljesen fel vagyunk szerelve és ez iszonyat hatékony, mert nem kell a munkába jutásra pazarolni az időt. Reggel nyolckor alsógatyában odaülsz a gép elé, aztán másnap reggel nyolckor ugyanígy kidőlsz előle.

Ch: Meg kell említeni Viktor hihetetlen megoldásait is, amik gyakorlatilag kinn, a kertben megvalósíthatók. A Leander Kills Élet klipjében van, amikor Leander zongorázik, és miközben a kamera körbe-körbe forog körülötte, kinyílik a zongora egy könyvként. A kivitelezéshez kellett egy forgószék, amit 2000 forintért vett valami ócskásnál, arra ráraktuk a zöld Thrasherös pulcsiját. Gyakorlatilag a végeredmény úgy született, hogy az említett háttér elé Viktor rakott egy könyvet, amit egy pizzás dobozzal legyeztem, ugyanez a körív le lett modellezve egy gimballal is. Ezt otthoni körülmények közt simán meg lehet csinálni!

A módszertanunk része az is, hogy azonnal tudunk egymás hülyeségeire reagálni. Nem azzal küzdünk, hogy nem jut eszünkbe semmi az adott témáról, hanem azzal, hogy annyi ötlet jön, hogy nem győzzük megvalósítani, azon kell gondolkozni, hogy mit ne csináljunk meg, rengeteg energia és kreativitás van még bennünk szerencsére.

Ez valóban hatalmas teljesítmény! Ha már szóba kerültek a statiszták, színészek, a már említett Road videó azért is érdekes, mert Csuja Imrével dolgoztatok. Ez volt az első alkalom, hogy elismert színművész szerepel klipetekben?

Viktor: Azt mondanám, hogy sok olyan emberrel dolgoztunk már együtt, aki nagyon-nagyon tiszteletreméltó, a tinédzserkori idoljainktól kezdve, rengeteg óriási művészen át. Csuja Imre azért volt kivétel, mert egyértelműen nem ebből a kulturális közegből származik, viszont megvolt vele a közös hang. Tudod, én ilyen ratyi irodalmár vagyok, ezért sose gondoltam, hogy sekélyes karakter lenne. Mindig pontosan tudtam, hogy kiváló színművész, tetszett az Üvegtigris is, emellett hatalmas és értékes lexikális tudása van, és éppen a tájékozottsága és felülműveltsége miatt abszolút partnerként, alázattal állt a projekthez.

Pedig ha a státuszokat nézzük, egy taknyos hülye gyerek vagyok a nemzet színészéhez képest... Meglátta a projektben a potenciált és teljes mértékben odatette magát, pedig rohadt hideg volt. Hatalmas megtiszteltetés volt és óriási volt látni, hogy két lábbal a földön jár és abszolút jófej, végigröhögtük meg dumáltuk az utat vissza Pestig.

Ch: Hihetetlenül nyitott volt, semmi kínos csend. Az is rendkívül megható volt, amikor még az erdőben arról beszélt, hogy mekkora megtiszteltetés ez neki, és mennyire jó, hogy végre kiszakadhat egy kicsit a színház világából. Legtöbben ugye az Üvegtigrisből, vagy mondjuk Torrente magyar hangjaként ismerjük, de ő leginkább egy shakespeare-i színész, intellektuel, aki 40 éve játszik színházban. Épp ezért örül annyira az ilyen és hasonló felkéréseknek, mert itt nincsenek kötöttségek, ez neki egy lehetőség, és annak ellenére, hogy filmezik is, ez teljesen új volt az ő számára is. Rettenetesen jó érzés volt épp tőle visszakapni, hogy mekkora élmény volt ez neki és remekül érezte magát.

Azt elhiszem! Egyébként miként kerülnek kiválasztásra egy-egy klip szereplői?

Viktor: Mivel a sztori és a koncepció képzéséhez elengedhetetlen, hogy milyen karakter játszik benne, általában ezt is mi csináljuk, de minden egyes lépést, beleértve ezt is, egyeztetünk a megbízóval, hisz fontos, hogy neki is tetsszen. Igazából praktikusabb, ha mi választunk, de előfordult már nem egyszer az, hogy ők hozták a főszereplőt és tökéletesnek bizonyult.

Kíváncsi lennék, ilyenkor mik a főbb kritériumok, hivatásos színészekkel dolgoztok inkább?

Viktor: Nyilván preferáljuk, de karaktereket keresünk elsősorban és nem mindegy, mi a szerep. Ha például változatos érzelmi skálát kell kifejezni egy némafilmszerű videoklipben, evidens, hogy egy színésszel kell dolgozni, viszont, ha a feladat, hogy valaki egy maszkban fusson az erdőben, és kritérium, hogy legyen rasztája és tetoválásai, akkor egy színészileg képzetlen ember is alkalmazható, koncepciója válogatja.

Ch: Sokáig egy casting ügynökségnél dolgoztam, ahol reklámfilmekhez, filmekhez kerestünk szereplőket. Ott rengeteg tehetséges embert ismertem meg, akikkel sokszor barátibb viszony is kialakult, úgyhogy nem tagadom, hogy ezt a kapcsolati tőkét is ki tudjuk használni.

Forgattatok már többek közt az említett kõbányában, Tenerifén, a Robotban, mi volt az eddigi legextrémebb helyszín?

Viktor: A listán mindenképp szerepel a már említett bolgár kaland, de egyébként rengeteg van, nem is tudom, hol kezdjem... Király, hogy rögzítjük a munkafolyamatot is, mivel olyan szintű élménydömping ér minket egy-egy meló alatt, hogy az agyunknak esélye sincs feldolgozni, a werk anyag nélkül simán elfelejtenénk. Főleg, amikor nagyon vastagon benne vagyunk mondjuk, három projektben egyszerre, tehát éjjel-nappal dolgozunk, és amikor egy hónap múlva visszanézzük a felvételeket, a fejünkhöz kapunk, hogy azt a rohadt, ez is volt? Tök fontos és vicces dolgok törlődnek ki. Ha helyszínekben gondolkodunk, akkor a kõbányát mindenképp kiemelném, de forgattunk az Aggteleki Cseppkõbarlangban is a Strong Deformity-vel.

Ch: Amikor Horvátországban forgattunk egy hetet a Solidmennel úgy nézett ki, hogy 0-24-ben mentünk, hihetetlenül elfáradtunk, majd hazajöttünk, hogy másnap hajnalban visszautazzunk, ezúttal a The Hellfreaks-szel, mert logisztikailag így jött ki a legjobban. Ez már önmagában is extrém, mármint, hogy egy egész hetes forgatás után, gyakorlatilag nulla alvással kimész újra a 40 fokba, a tűző napra forgatni.

Viktor: A Wellhello-t is ide tudnám sorolni. Múltkor csináltunk nekik egy Budapest Park elő videót. Nagyon jó fejek, nyitottak és kreatívak voltak, ők is a DOS korszakból jöttek, ők is gamerek, nekem pedig egy óriási életcél volt, hogy csináljak végre egy pixel artos, gyerekkoromat idéző videót. Elég szűkös határidőre, nagy nyomás alatt készült el, de elkészült.

A Solidmen-nel kapcsolatban még azt emelném ki, hogy megrendelési részről ők kértek fel először minket arra, hogy csináljunk egy hiteles road movie-t, ehhez pedig semmi mást nem kellett tenni, mint megélni egy road moviet és közben rögzíteni. Tényleg úgy nézett ki a forgatás, hogy k*rva jó ez a helyszín, álljunk meg, vegyük fel a refrént... nézzétek, ott ugrál a gyerek a vízbe, ugorjunk mi is, vegyük fel... ott egy különleges híd, egy ház, álljunk meg... ott ül egy lány, menj, ülj le mellé...

Tehát abszolút spontán zajlott a munka és igazán remek, hogy ezt velük tudtuk megcsinálni. Persze azt azért hozzá kell tenni, hogy leginkább azért működhetett ennyire jól, mert az életben is jó barátok vagyunk, ugyanekkora élmény volt az All But One-os turné rögzítése is.

Annyira jó hallani, hogy ennyi pozitív élményt szereztek, és számomra eszméletlen inspiráló, hogy meg tudtátok valósítani az álmotokat, és a munkátok a szenvedélyetek. Viszont azért ennek is lehetnek árnyoldalai, nem? Talán a turnézáshoz hasonlítanám...

Viktor: Á, szerintem sokkal rosszabb, mint egy turné.(nevet)

Volt olyan pont, amikor azt mondtátok, hogy állj, ez már sok, többé nem akarjuk ezt csinálni?

Viktor: Kreatív részről soha, a nehézségeket mindig kihívásként éljük meg, az az elvünk, Vörösmarty módra, hogy "jó mulatság, férfi munka". Más árnyoldalai vannak egyébként, például finanszírozási szempontból. Nekünk elég nehéz, ugyanis stábként sose bérlünk, így minden eszközből duplán, akad, amiből triplán szerzünk be. Erre nekünk kell beruházni, szóval anyagi részről az elején óriási nehézségeim voltak, főleg, mivel hátszél nélkül indultam. Ugye Ch később kapcsolódott be, akkoriban unokatesómmal dolgoztam, vele se volt semmi gond, nem szakmai vagy emberi nézeteltérések miatt váltunk el, csak ő más irányba mozdult.

A másik árnyoldala, hogy ugyan már nem olyan sokszor, de még azért számottevően belefutunk, hogy sajnos a filmes szakma még nem annyira összezáró és összetartó. Egyrészt, szerintem a tevékenységük, például ez a túlcicomázás, meg túlbonyolítás sok szempontból káros 2018-ban. Másrészt pedig még mindig jellemző az "elveszitek a munkát" attitűd. Holott rengeteg meló van, ki se látszunk belőle, ennek ellenére még mindig kapunk csúnya beszólásokat szakmai oldalról, ami főleg ebből eredeztethető, ezért nem is nagyon tudjuk hova tenni.

Ezek a negatív megjegyzések a klipek minőségére is irányulnak?

Viktor: Egyáltalán nem, inkább a módszertanra. Egyszer-egyszer belefutunk egy-egy olyan ügyfélbe is, akinek mások az elképzelései. Ilyenkor mindig elmondjuk, hogy mi azok az arcok vagyunk, akik abszolút a mondanivalóra és a minőségre fókuszálnak. Nem vagyunk hajlandóak tartalmat fosni, rosszul alkalmazott grafikai munkát végezni, ezért kisigényű, állóvizet fel nem kavaró projekteket elvből nem tartunk életben.

Visszatérve a negatívumokra, tény és való az is, hogy a másik hobbimra, a zenélésre sem marad elég idő és rettenetesen keveset tudok találkozni a barátaimmal, szeretteimmel, ennek nem egy kapcsolatom itta már meg sajnos a levét, hiszen ilyenkor akár hónapokig, 0-24-ben be vagyok zárva egy szobába, ami azért a társas életemre nagy hatással van. Egészségügyi parái is vannak egyébként, az állandó stressz azért ki tudja kezdeni az embert. Arról már beszéltünk, mik a jó oldalai, ha egy kézben van a projekt, egyik az, hogy nálad van a kontroll, ugyanakkor a több hatalom, óriási felelősség és előfordul, hogy rád szakad minden. Emellett az ülőmunka okán nem rég voltak problémáim a gerincemmel és a hátammal, két hónapra rá meg menni kellett terepre, amikor tényleg 80 kilóval meg vagy rakva, szóval rendszeresen járnom kellett csontkovácshoz. Mondjuk, hogy az egészségemmel meg az idegszálaimmal fizettem ezért elég sokat.(nevet)

Ch: Konkrétan, a Tenerifés kiutazás napján az Amigod-dal Viktor rettenetes hátfájdalommal ébredt. Három óránk volt a repülő indulásáig, Viktor pedig a becsekkolás vége előtt kettő perccel érkezett meg, egyenesen a csontkovácstól. Taxival ment, ami a rendelő előtt megvárta, tisztára, mint egy bankrablásnál. Képzelheted, hónapok szervezése múlhat azon, ha a tested egyik percről a másikra feladni készül a szolgálatot, ilyenkor minden idegszáladra szükség van...

Viktor: A legfontosabb, hogy ez nem látszódhat a felvételeken, pontosabban akkor jó, ha nem látszik a végeredményen, mennyi nehézséggel jár, különben nem lenne profi. Emiatt sokszor nem is gondolnak bele, hogy mivel is jár egy ilyen forgatás, de nincs is erre szükség.(nevet)

A párkapcsolati tényezőket gondolom, ne is említsem...

Ch: Fogalmazzunk úgy, hogy rendkívül megértő és toleráns lányok kellenek ehhez...(nevet)

Váltsunk is témát! Érdekel az is, hogy mennyire követitek a kész projektek utóéletét? Például az, hogy a Leander Kills a Nem szól a harang című tétellel indult A Dal-ban, így Mihaszna klipet játszott a köztévé, megmozgatott bennetek valamit?

Viktor: Őszintén szólva...

Ch: ...Sokszor mások mondják, hogy ez mekkora dolog.(nevet)

Viktor: Igen... Az az igazság, hogy 2011-ben a Standby Gravity klippel megnyertük az X-Faktor klipversenyét is.

Erről nem is tudtam, pedig próbáltam utána nézni mindennek!

Viktor: Nem szoktam reklámozni.

Ch: Igazából Viktor semmit sem szokott reklámozni, azt sem, amit lehetne...(nevet)

Bevallom, én is a sötétben tapogatóztam, elég nehéz volt bármilyen anyagot összegyűjteni a kérdésekhez...

Viktor: Igen, tudom, nem egyszerű. Vicces, hogy én a teljesítményt mindig a hype fölé helyezem. Hosszabb és rögösebb út, de a minőség mindig utat fog törni magának és üzenem mindenkinek, örök tanulság, hogy ezzel nem lehet mellélőni.

Egyébként szoktuk követni a klipek utóéletét, nyilván kíváncsiak vagyunk a visszajelzésekre. Hál' istennek, elsöprő többsége ezeknek pozitív. A negatív kritikákat két részre osztjuk, vannak a nyilvánvalóan alaptalan, "ez szar" típusú hozzászólások, a másik pedig az építő jellegű kritika, aminek borzasztóan örülünk. Már annak is, ha valaki veszi a fáradtságot, hogy leírja, annak annál inkább, ha kifejti, miért rossz, annak meg rettenetesen, ha azt is, mitől lehetne jobb. Úgy gondolom, a kritikát mindig fogadni kell és illik megköszönni is, hisz ez mozgat előre, ebből tanulsz.

Tudnál esetleg konkrét példát is mondani, persze nevek nélkül?

Viktor: Igen, szerencsére vannak emberek, a "szemeim", olyanok, akik egyszerre laikusok és szakmabeliek, egy szűk kör, nekik szoktam elküldeni a videókat. Az ő tanácsaikat mindig megfontolom, és általában megfogadom. Rengeteget segítenek külsős, friss perspektívaként. A fejemben megvan a sztori, ami alapján vágok, ez számomra evidens, de számukra nem feltétlenül. Ez hatalmas segítség, mert ha egy felvételre többen azt mondják, hogy nem jött át, akkor valószínűleg bennem van a hiba, nem bennük, hisz az én dolgom úgy közvetíteni az üzenetet, hogy befogadható legyen, ha pedig nem az, akkor én rontottam el valamit.

Konkrétumot azért nem tudok mondani, mert ezt nagyjából minden klipnél eljátsszuk. Van, hogy több, van, hogy kevesebb kritika éri az anyagot, persze ilyenkor még a meló, nem pedig a terítés fázisában van. Általában, amikor odakerül, hogy kirakjuk Youtube-ra, akkora már rengeteg szem megrágta, így igazából biztosra megyünk.

Ch: Viszont, volt olyan negatív kritika is, amit abszolút pozitívként éltünk meg, a már említett Solidmen klip kapcsán például. Amikor is azt írta valaki, hogy ilyen az, ha egy marketing boardroomban születik az életérzés. Ez nekem úgy jött le, hogy ő azt gondolja, hogy egy óriási stáb rakta össze, milyen az, amikor valaki jól érzi magát és szép helyeken jár, és hogy ez egy rohadt nagy költségvetésű klip. Ezért nem véletlen került be a nevezett komment a Mihaszna Nyers kapcsolódó részébe, ahhoz a jelenethez, amikor a főszereplő, Robi, az énekes konkrétan szarban fetreng.(nevet) Szóval, van, aki eléggé el van tévedve. De engem valahol büszkeséggel tölt el, ha valaki ilyen szinten lő mellé, mert ez azt jelenti, hogy profi a produkció.

Viktor: Viccesek voltak a Kozmosz, Az Okosak Földje klipjével kapcsolatos reakciók is. Egyébként ez a mai napig az egyik kedvenc projektem, klipem. Csipázom a srácokat, alig várom, hogy újjáalakuljanak. Ugye politikai témákat feszegettek és mindenkinek csúnyán odaszúrtak. Ezt nyilván mindkét oldal a saját szájíze szerint értelmezte és magára vette. Persze kezdődött a spekuláció, hogy milyen jó kis videoklip, vajon kinek állhatott érdekében ezt kihozni? Eszméletlen mókás volt, ahogy egy hatalmas stábot vizionáltak a minőség miatt a produkció mögé, holott azt gyakorlatilag egyedül csináltam. Tulajdonképpen ez lehet a legpozitívabb kritika.

Ha már szó esett A Dal-ról és a kritikákról is, nem Leanderék voltak idén az egyetlen rock-metal zenekar, akik bekerültek a műsorba, hisz a Nova Prospect és az AWS is lehetőséget kapott, végül pedig AWS-ék képviselhették hazánkat a lisszaboni döntőn. Azért szerettem volna behozni ezt, mert engem még mindig zavar, ahogy egyes emberek rock-metal körökben gondolkodnak erről, és nem tudnak felülemelkedni azon, hogy ez nem arról szól, hogy metal vagy nem, tetszik a dal vagy sem...

Viktor: A legfontosabb, amit erről el tudnék mondani és baromi tanulságos is egyébként, hogy az élő produkciót Youtube-on néztem meg, természetesen végig szurkoltam és kegyetlenül büszke vagyok. Na de a lényeg, hogy minden nyelven, minden országból ömlött a pozitív kritika, negatív hozzászólás szinte csak magyarul érkezett, irdatlan nagy többségben, ilyen 3:7 arányban. Mi magyarok rengeteg dologban jeleskedünk, más dolgokban meg k*rva szarul teljesítünk.

Nem sorolom fel, mi mindenben járunk az élen, viszont az, hogy nem tudunk örülni a saját sikereinknek, az egy tipikus magyar szokás, amivel nem együtt kellene élni, hanem meg kellene változtatni. Igazából szerintem az említett aránnyal, miszerint az anyaországból jött elsöprő mennyiségű negatív kritika, mindenki kezdjen, amit akar, ez egy görbe tükör, amibe bele kell nézni.

Én magam egy olyan zenekarból jövök, ahol senkinek semmiféle zenei előképzettsége nincs. Pár fesztiválon, eseményen koncerteztünk együtt az AWS-sel, hatalmas flash, hogy Örs már akkor is mezítláb nyomta, de az, hogy Lisszabonban is ugyanígy mezítláb állt ki, beszédes. Biztos vagyok benne, hogy a stylelistok és a stáb próbálta átformálni a megjelenésüket. Szerintem ilyenkor egyébként is óriási nyomás van az előadón, hisz gondolj bele, egy egész országot képviselsz, én megmondom őszintén, a hátam közepére se kívántam volna ezt.

Hatalmas tisztelet a srácoknak, én erre nem lettem volna képes. Na meg azontúl, hogy k*rva jól előadták a dalt, az, hogy önmaguk tudtak maradni, és nem csupán egy országot, hanem egy szűk szubkultúrát is hitelesen képviseltek, példaértékű. Látszott, hogy minden irányból baszogatják a biztosítékot, főleg pozitív irányból és irtóra örülök, hogy megmaradtak azoknak, akik voltak. Számomra ugyanis a legfontosabb üzenete az egész produkciónak ez volt, és kibaszottul büszke vagyok, hogy ezt Magyarország, magyar színekben, ráadásul ismerősök révén élhette meg, úgyhogy nincs több hozzáfűznivalóm.

Ch: Csak annyi, hogy hatalmas tisztelet a magyar rock-metal közönségnek. Ez persze csak az én véleményem, de valószínű, hogy a zsűri azért tette ki a Leander Kills-t mert tudta, hogy rendelkezik akkora szavazóbázissal, hogy labdába rúghat a többi döntőssel szemben. Az AWS-t ebből a szempontból ennél jelentéktelenebb zenekarnak ítélték, csak abba nem gondoltak bele, hogy pont azért jó ez a szubkultúra, mert igazi összetartást képvisel, amire nem számítottak.

Így van, saját szememmel láttam, hogy mikor kiderült, hogy az AWS jutott a négybe és Leanderék levonultak, azonnal megosztották, hogy most akkor mindenki szavazzon rájuk...

Viktor: Úgy gondolom, óriási fricska ez a magyar mainstream média számára, és teljes mellszélességgel vállalom és kimondom, hogy szerintem senki nem gondolta, hogy ők fogják megnyerni, sőt, remélték, hogy nem így lesz, de ráb*sztak.

Ch: Beleestek a saját hibájukba, a saját taktikájuk fordult ellenük. Visszatérve a fikázódókra, én igazából azt nem értem, hogy többen közülük meg vannak sértődve, hogy a saját stílusuk nincs prezentálva a mainstream médiában. De onnantól kezdve, hogy egy zenekar bekerül ide, vagy bárminemű publicitást kap, azt mondják, eladta magát... Bödőcsnek van az a poénja, hogy megkérdezik a futót, hogy fáj-e, amikor átszakítja a célszalagot, a futó meg azt feleli: "ja-ja, egy kicsit vágja a hónaljam..." Nem, b*szd ki, ez nem így működik, hisz ezért csinálta. Ha a közszereplés azzal jár, hogy kicsit többen megismernek, az egy pozitív hozadék, ami által más bandák is több emberhez juthatnak el, vagy legalább a világ végre elismeri, hogy van olyan, hogy metal zene.

A végére hagytam pár könnyedebb témát, Viktor, említetted, hogy a Darkest Hour-os megkeresés is egy interjú után jött, remélem, most is bejön. Eláruljátok, kik azok az általatok kedvelt zenekarok, akikkel még szívesen dolgoznátok?

Viktor: Nagyon jó kérdés, igazából rengeteg vágyam van, de azt tudom mondani, hogy ma már azért halványultak el kicsit ezek az álmok, mert folyton keresem a kihívásokat, más stílusokat kutatok, nem a saját ízlésemre hagyatkozva, hiszen bármilyen műfaj kihívás elé állíthat, a fontos, hogy csináljunk valami minőségit. Több stílusban kipróbáltuk magunkat, elektronikában, rockzenében, vígjátéktól kezdve a horroron át, a szürreális imidzs videókon keresztül és élvezzük ezt a fajta változatosságot, szóval jöjjenek! Azt gondolom, hogy ezáltal mindegyiket tudom úgy alakítani, hogy valamelyik álmomat valósítom meg benne, de persze az akkor is említett Norma Jeannek bármikor csinálnék egy klipet!(nevet)

Ch: Például, ez már annyira nem a stílushoz kötődik számunkra, hogy nem a Metallicát vagy az Iron Maident emelnénk ki erre a kérdésre, hanem Bobba Fettet vagy Funktasztikust. Akkor már azt mondhatnánk, hogy szakmailag már olyan biztonságban vagyunk, hogy végre velük dolgozhatunk. Nem az a legnagyobb álom, hogy minél népszerűbb legyen az előadó, inkább az a lényeg, hogy szerelemből csináljuk.

Lehet buta kérdés, de van a Mihaszna Filmnek küldetéstudata?

Viktor: Hogyne lenne! Hú, ezt nagyon messziről kell kezdenem, de megpróbálok rövid lenni. Úgy gondolom, a klipezés és a filmezés a történetmondás (storytelling), mint evolúciós forma egy sokkal inkább kifejtett változata, ide tartoznak még a számítógépes játékok is, amik ugye óriási inspirációt jelentenek nekem, de mivel nem ebben dolgozom, csak a filmezésről tudok nyilatkozni.

Azt gondolom, hogy a storytelling mindig is meghatározó volt, már a bibliai történeteink is általában - minden egyes sztori, aminek tanulsága volt, ami A-ból B-be ment - azt szolgálta, hogy hatékonyabban tudj reagálni hasonló helyzetekre, egyfajta mintázatkeresés volt. Nem véletlen, hogyha az életben adott egy szituáció, mindig egy másik, híresebb, régebbi, mindenki által ismert, köztudatban élő sztorira reflektálunk, például, "ez oidipuszi", vagy "sziszifuszi munka" és így tovább, egy csomó ilyen kifejezés létezik.

Szerintem a filmezés az valami olyasmi, hogy mindenféle csatornán (vizuális, audio, szöveg, stb.) tudunk a hallgatóságra zúdítani üzenetet. Úgy gondolom, hogy a mai világban egyértelműen kijelenthetjük, hogy a fősodratú tartalomgyártók, legyen ez a kereskedelmi média, a híradó, vagy Hollywood, rossz, destruktív irányba terelik ezt az egészet, és szerintem a valódi érték mindig az amatőr filmeseknél van, és ez lehet, sosem volt másképp. Nagyon ritka, hogy manapság egy blockbuster (kasszasiker) olyan értéket képviseljen, mint mondjuk a Mátrix. '99-es alapmű, majdnem 20 éves és olyan horderejű filozófiai töltettel rendelkezik, többször nézős, amit manapság csak elvétve tapasztalok.

Sőt, számomra a blockbuster kifejezés egyenesen pejoratív értelmű. Úgy gondolom, hogy a Mihaszna Film ennek épp az ellentétes alternatíváját mutatja be, ráadásul kis pénzből, de annál több kreatív ötlettel. Ami eszméletlen fontos a mi módszereinkben, hogy a megvalósítás irányába terelünk mindent, tehát legyen kivitelezhető, a Hollywoodinál sokkal kisebb költségvetésből. Úgy gondolom, ha ez a felfogás így elterjed, sok ilyen apró pozitív üzenet lesz, ha valakiben ez, akár egy jó dalszöveg, megmozgat valamit, "elveti a magot", akkor már nem volt hiábavaló a törekvésünk. Meglehet, ez egy utópia...

Ch: Csak annyit fűznék hozzá, hogy ez tényleg gyakori téma nálunk Viktorral. És szerintem maga a példamutatás, hogy lehet más alternatíva, már adhat inspirációt a mai 15-16 éveseknek. Legalább látják, ezt máshogy is lehet csinálni, és nem csak azok a módszerek léteznek, amiket a filmes suliban belevernek a fejükbe, hisz számos alternatív képzés érhető el Youtube-on is.

Viktor: Ja igen, amit Ch mond, nagyon fontos. Tökre örülnénk, ha a fiatalabb generációk is ebbe az irányba haladnának, és hál' istennek, ennek már vannak jelei. Azt vettük észre, hogy a filmipar mindenki lelkesedését megöli, az az irány, amit meg mi mutatunk, sokkal inkább inspirál embereket.

Mit kell még szóba hoznunk?

Ch: Egy forgatás kapcsán jártunk egy stúdióban, ahol a tulajdonossal beszélgettünk, és kíváncsi volt a referenciáinkra. Miután megmutattuk, az első reakciója az volt, hogy látja, hogy ez egy komoly stúdióban készült, merre van? Erre csak annyit mondtam, hogy "itt van előtted, Viktor laptopja az", és alig hitte el. Szóval ez gyakorlatilag az optimalizálásnak a netovábbja.(nevet)

Viktor: Igen, egyetlen bivaly laptopon csinálom az egészet!(nevet)

A végszót is meghagyom nektek, részemről köszönöm, nagyon!

Viktor: Tényleg nem tudom, mi lenne velem Ch haverom nélkül, aki egyrészt jól menedzseli a kib*szottul kupis életemet, másrészt ennyi segítséget, ráadásul minőségit embertől elvárni nem lehet. Nélküle biztos, hogy rég feladtam volna, meg negyed annyira hatékony sem lennék. Azt gondolom, hogy tök jól működnek az olyan párosok, mint Starsky és Hutch, Bud Spencer és Terence Hill, Stan és Pan...

Ch: ...Jay és Néma Bob...

Viktor: Szerintem a kooperáció, mint evolúciós előny így nyilvánul meg, hogy full bajtársiasan végignyomjátok, 200%-os fordulatszámon. Szóval mindenkinek ajánlanék egy ilyen bajtársat.

Ch: Ezek után már nem is tudok mit mondani...

Csipke