(Salvus 2020 - balról jobbra: Kiss Gergely - dob, Erdélyi Péter - gitár, Kemencei Balázs - gitár, Pötörke Zoltán - ének, basszusgitár, fotó: Kiss-Bordács Anikó)

Mivel idén, - ugyan rövidebb-hosszabb kihagyásokkal de, - immáron 11. éve írogatok bele az internetbe, gondoltam érdemes kicsit visszatekinteni, mit is. Összeszedtem neked tizenegyet a jelenleg sajnos elérhetetlen passzio.hu-n publikált, számomra kedves interjúkból, mert mégiscsak kérdezni a legjobb!

A Salvus hogylétéről mindig kellemes érdeklődni, utoljára a tavalyi A Dal-os szereplésük után eszmecseréltünk egy jót. Egyik szemem sír, mivel Szabó Dani (jelenleg gitár - divideD) és a banda útjai nemrégiben elváltak, de a másik nevet, hisz olyan kiválóság érkezett a helyére, mint Kemencei Balázs (Stonedirt, Wall Of Sleep, A.M.D.), aki a januári Stagediving-on már bizonyította, hogy a jövő miatt sem kell aggódni. Kíváncsian várom, hogy a Balázs-féle "engine" mit tartogat dalszerzés terén. A Salvus kapcsán is csak ismételni tudom magam, az ilyen egyszerre tüskés és dallamos zene, remekül elkapott, elmélkedő szövegvilággal tömegeket kellene, hogy megmozgasson...

A sorozat további interjúi:
1. nap - Don Gatto (2013)
2. nap - The Devil`s Trade (2013)
3. nap - IGOR (2013)
4. nap - The Catering Queen (2014)
5. nap - Cudi Purci Booking (2014)
6. nap - The Wedding At The Slaughterhouse (2016)
7. nap - Ann my Guard (2017)
8. nap - Stabbed (2017)
9. nap - Cojones (2018)
10. nap -  Mihaszna Film (2018)
0. nap - Veres Gábor (2011)

Fontos! A cikkek a passzio.hu-s megjelenés kronológiai sorrendjében, változtatás nélkül, az érintettek beleegyezésével kerülnek (újra)közlésre, az adott időszak aktualitásaira reflektálnak. Kéretik ebben a kontextusban befogadni. Köszönöm a rászánt időd!

Salvus - interjú (2019/06/06)

Öröm újra a passzió-n üdvözölni titeket. Utoljára a Lélektartó megjelenése kapcsán beszélgettünk. Azóta eltelt négy év, kijött az említett lemez "folyékony verziója" is. Tudom, nem vetitek meg a jóféle kézműves söröket, de érdekelne, honnan jött pontosan az ötlet, hogy a Lélektartó vörös ale-ként reinkarnálódjon!

Dani: Ez a dolog Petya (gitár) egy sörmániás ismerőse, Batár Gábor alias Rage közreműködésével jött össze, ugyanis többször beszélgettek a sráccal arról, hogy van neki egy sörfõző haverja, akivel meg tudnánk dumálni egy zenekari sör elkészítését.

Ez a sörfőző László Gergely, aki Skyland: Witch-Craft-Brewing márkanéven készíti őrültebbnél őrültebb receptek alapján a söröket (és más egyéb alkoholos nedűket), de "civilben" a hazai craft beer mozgalom egyik legprominensebb képviselőjénél, a Fehér Nyúl Sörfőzdében dolgozik.

2016-ban ültünk le először Gerivel megbeszélni, hogy milyen sört képzelünk mi el, a zenekarból leginkább Zoli és én voltunk aktívak az ötletelésben, mint a legnagyobb sörfanatikusok. Mindenképp valami olyan sört szerettünk volna, ami nem megy el ebbe a manapság elég divatos, agyon komlózott IPA-irányba, mert igazság szerint nekünk unalmas, emellett pedig fontosnak tartottuk, hogy az átlag sörfogyasztó is szívesen döntsön le belőle egy-kettő-tizenkettő üveggel, alkalomadtán. Ezért abban maradtunk, hogy egy vörös ale típusú sör legyen a megfejtés, amiben ugyan markáns német és cseh komlók adják a testet az öt különböző malátából erjesztett sörléhez, mégis egy könnyen iható, frissítő karakterű ital a végeredmény.

Ezt bolondítja meg az aratósöröknél gyakran használt koriandermag, ami az extra frissességet teszi hozzá a Lélektartó-hoz. A néven sokat agyaltunk, végül ez lett a befutó, nem is azért, mert akkor épp az volt az aktuális lemez címe, hanem mert van egy jól csengő áthallása, ha sörözéshez kapcsoljuk. Az idei a negyedik főzet, az első kettőt még a Legendá-ban főzte le Geri, az idei már a második, ami a Nyúl boszorkánykonyhájában készült, és véleményem szerint most sikerült a legjobban elkapni az arányokat a kesernyés komló és a korianderesség között.

Megkerülhetetlen téma A Dal-beli szereplésetek. Jelentkezéskor mennyire motivált benneteket az AWS tavalyi sikere?

Dani: Nem volt különösebben szempont, hiszen már öt éve, a Lélektartó megjelenése előtt is próbálkozott a zenekar, akkor az Átszálló-val, de azt nem válogatták be a 30-ba. Szóval nem az AWS sikerén felbuzdulva mentünk neki, adta magát a dolog a Barát révén.

Már 2018-ban is vita tárgyát képezte, hogy helyénvaló-e egy metal-rock zenekarnak ilyen műsorban szerepelnie, a köztévén, főleg, ha társadalom- és rendszerkritikus. Ti miként vélekedtek erről?

Zoli: Én semmi kivetnivalót nem látok ebben, mi ugyanúgy - ahogy a hasonszőrű zenekarok - egy olyan eszközként tekintünk rá, amivel népszerűsíthetjük a zenénket. Nyilván a dalválasztásban volt némi tudatosság, hiszen egy Mindenki ártatlan-t hiába küldtünk volna be, azt élből elutasították volna, ugyanakkor kompromisszumot sem kellett kötnünk, hiszen a Barát a műsortól függetlenül is megszületett, és ugyanúgy jónak tartjuk, mint bármely más tételt a lemezen.

Elmesélitek, mi zajlott a kulisszák mögött? Gondolom, ez teljesen új terep. Hogy éreztétek magatokat stúdió-körülmények között, egy hiper felszerelt óriásszínpadon?

Zoli: Azt tapasztaltuk, hogy akadtak a válogatóban olyan előadók, akik mögött a zeneiparban bejáratott gépezet működik, producerekkel, dalszerzőkkel, illetve voltak az olyan kevésbé ismert szereplők, akik hozzánk hasonlóan önerőből intéztek mindent. Vicces is volt, hogy amikor megtörtént a sajtótájékoztató a 30 bejutott dal kapcsán, azt követően bemondták, hogy a terem végében várják a fellépők asszisztenseit, menedzsereit időpont-egyeztetésre. Mi Petyá-val egymásra néztünk, és próbáltuk kitalálni, hogy melyikünkre gondoltak.(nevet)

Ez a kettősség érezhető volt a válogatóhoz kapcsolódó promóciós megnyilvánulásokban is, amit például a bemutatkozó kisfilmekben is tetten lehetett érni. Azt a fajta tudatos, giccsbe nyúló teatralitást, ahogy egyesek megnyilvánultak, mi nem tudtuk és nem is akartuk a zászlónkra tűzni, pedig biztosan nagyobb tömegek szimpátiáját tudtuk volna elnyerni azzal, ha mondjuk a kamerák előtt, könnybe lábadt szemmel mesélek arról, mennyire hiányoznak a barátaim. Számunkra ezek a dolgok hatásvadásznak tűntek, nyilván ez is egy PR fogás, de mi ilyenekkel nem kívántunk élni.

Nem volt egyszerű logisztika szempontjából sem, a felvételek és a napközben zajló próbák miatt állandó matekozás volt a munkahelyeinken, hogy minél kevesebb szabadságot kelljen rá ellőni, de még szerencse, hogy nem kellett messzebbre utaznunk, a vidékről érkező előadóknak ez még komolyabb kihívást jelentett.

Dani: Maga a műsor produkciós szempontból egyébként irgalmatlan profin össze van rakva, a kiszolgáló személyzetről és a stáb minden tagjáról csakis szuperlatívuszokban tudok beszélni. Érdekes belelátni rock-metal underground-ból érkezve, hogy miként építenek fel egy ilyen produkciót. Meglepődne az átlag tévénéző, ha tudná például, hogy az élő műsorok mekkora hányada dolgozik előre rögzített részekből. Roppant izgalmas végignézni az első kamerapróbát, a rendezőasszisztenssel átbeszélni, hogy az egyes részeknél mi mit látnánk szívesen, melyik kamera képét vágják be a dal fontos momentumaiba.

Szerencsére sok kérésünket gond nélkül teljesítették is később, az élő adás folyamán. Az pedig különösen jól esett, hogy ameddig a többi rock banda produkciója általában megosztotta a közönséget, a Barát-ra gyakorlatilag csak lelkes, pozitív kritikák jöttek azoktól is, akiknek amúgy nem terepe a rockzene, holott azt vártuk, hogy majd mi is megkapjuk az itthon szokásos fika cunamit a nyakunkba.

Visszatekintve, mit gondoltok, mit tudtatok profitálni a műsorból, mi az, amit másként csinálnátok?

Dani: Másképp szerintem semmit nem csinálnánk. Saját erőből, menedzsment híján ennyit tudtunk kihozni a történetből, gyakorlatilag a műsorba beválogatott rockzenekarok közül egyedüliként mi képviseltük a tényleges, do it yourself alapú underground színteret. Ahhoz képest pedig már az is tök jó eredmény, hogy az országosan fogható csatornákon eljutottunk ennyi háztartásba.

Az, hogy profitálni mindebből mit tudunk, egyelőre kevéssé látszik. Az például tök jó, hogy sikerült az új lemez kapcsán a Petőfi TV-n összehozni egy interjút és Szegeden nagyon jó bulit nyomtunk az egészen - egyébként abszolút megérdemelten - a döntőig menetelő Fatal Error-ral, az viszont még nem látszik, hogy a műsorban való szereplés és az ezzel járó publicitás révén mennyien találtak ránk, akik esetleg más forrásokból nem voltak képben a zenekarral. De tippre, annyira sokan nem, mi mégiscsak minden dallamosság ellenére azért "elkapcsolási faktor"-t jelentő metalt játszunk, az új lemez pedig a Barátot leszámítva kimondottan tüskés és barátságtalan hangulatú lett.

Ha már szóba hoztad, az áprilisi Hammerworld mellékleteként jelent meg az új album, de a szemfülesek az "elő-lemezbemutató"-n - vagy "előlemez-bemutató"-n (nevet) - is beszerezhették CD-n. Milyen érzés végre kézben tartani az Irtást? Megpihenhetnek és elégedettek a múzsák?

Zoli: Mivel egy elég hosszadalmas és aprólékos munka eredménye a lemez, nagy megelégedettséggel és büszkeséggel tölt el minket, hogy végre a kezünkben tarthatjuk. Ezúttal úgy dolgoztunk, hogy nem egy szuszra vettük fel az összes dalt, hanem amikor volt valamennyi kis időnk, egy adott tételhez rögzítettünk egy-egy hangszert, vagy éneksávokat. Mivel ez a feljátszási folyamat másfél éven keresztül tartott, a legelején felvett és koncerteken még nem játszott szerzeményeket gyakorlatilag el is felejtettük, úgyhogy most a próbák arról szólnak, hogy ezeket felelevenítsük, hogy aztán élőben is ütősen szólaljanak meg.

Március 20-án egy exkluzív összejövetelt is tartottatok a Trabant Presszóban, ahol a rajongókkal együtt hallgattatok bele az új dalokba, a hivatalos megjelenés előtt. Elég kevés hazai zenekarról tudok, aki ezt eddig bevállalta, mit gondoltok miért?

Dani: Itthon sok minden egyáltalán nem terjedt el, ami főleg tőlünk nyugatabbra magától értetődő marketingfogás, ilyen például a pre-release listening party, ahol a zenekar szűkebb körben meghallgatja a megjelenés előtt álló albumot. Okokat nem kezdenék el keresni, nem hiszem, hogy nálam lenne a bölcsek köve, én úgy gondolom, hogy a hazai (rock)zeneipar több évtizedes lemaradása van ennek is a hátterében, mint sok más problémának, amivel a hazai zenészek, zenekarok szembesülnek.

A kezdeményezés amúgy onnan jött, hogy Schrott Peti (Continoom, ének) barátunk, aki a Trabant Presszó-t üzemelteti, szeretett volna egy akusztikus bulit a helyen, viszont nekünk a lemezes tennivalók miatt nem volt időnk egy akusztikus szettet összepróbálni rendesen, úgyhogy alternatívaként dobtuk be, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy ilyen exkluzív lemezhallgatós partit a megjelenés előtt. Utólag úgy gondolom, hogy talán jobban működött volna, ha kicsit körültekintőbben szervezzük meg az egészet, de így is remek hangulatú este volt, elfogyott egy csomó Lélektartó, ott voltak jó páran a fővárosi lelkes keménymagból, szóval a hiányosságok ellenére is jó élmény volt. Köszönjük Schroti-nak és a Trabant-nak a lehetőséget!

Merőben más élmény lehet, mint egy koncert keretében bemutatni az anyagot.

Dani: Persze, más, de nem is ugyanaz a célja.(nevet) A mi sarunk az, amit az előző kérdésnél említettem, hogy körültekintőbb lehetett volna a szervezés. Bár tök jól elterveztük, hogy majd lejátsszuk az anyagot, végigmegyünk rajta dalonként, elszórunk több érdekességet az éppen lepörgött vagy soron következő dallal kapcsolatban, kérdezhetnek az érdeklődők, ilyesmik, csak éppen arra már nem futotta a tervezésnél, hogy az infrastruktúrát is úgy alakítsuk ki, hogy erre legyen lehetőség a helyszínen, belekalkulálva azt is, hogy ez nem egy zártkörű esemény volt, hanem ott voltak azok, akik "csak úgy" szórakozni jöttek le a Trabiba. Így ezt a részét végül elengedtük, meghallgattuk kétszer a lemezt és csapra vertük az összes Lélektartót. Viszont a tanulságot levontuk, ha legközelebb akarunk ilyet csinálni, akkor már tudjuk, mivel kell készülni.

Zoli a már említett elő-lemezbemutatón beszélt arról, hogy az album első hírönkére igen sok negatív visszajelzés érkezett. Mit gondoltok, mi adhat okot az Erdő szövegének félreértelmezésére? Én nem tudok rájönni.

Zoli: Pont az ad okot a félreértelmezésre, amiről maga a szöveg szól. Nagyon jellemző itthon, hogy mindenképpen be akarnak tenni egy skatulyába, besorolni valamelyik táborba, sokan ugyanígy tettek velünk az Erdő kapcsán. A dal üzenetét ez a sor fejti meg leginkább: "Miért kell álljak bármelyik oldalon?" Azt hiszem, ez a gondolat mindenképpen azt mutatja, hogy mi semelyik fiókba nem szeretnénk bekerülni.

Én egyébként úgy látom, hogy ezzel nem vagyunk egyedül, van egy igen széles, - a háttérben megbúvó - független, gondolkodó réteg itthon, akik kellő szkepticizmussal állnak a történésekhez. Ők azok, akik már minden oldalban csalódtak, és nem valamelyik táborhoz akarnak tartozni, hanem ügyek mögé szeretnének beállni, mindenféle ideológiai hovatartozásra való tekintet nélkül.

Dani: Különösen vicces, hogy például az azóta megszűnt Rock FM-en a második interjúnk mellé bekért számok közül kicenzúrázták. Öt dalt adtunk le, amit beszerkesztettek a beszélgetésbe, aztán kamilláztunk, mikor adásban az Erdő helyett az előző interjúnkhoz leadott anyagból a Torkon felejtett tüskék szólalt meg. Nem tudjuk miért, de azt sejtjük, hogy a szöveg és a mondanivaló miatt nem ment át a rostán. Egyben félelmetes is, hogy a 21. században ilyen megtörténhet, és meg is történik.

Szerintem végtelenül elszomorító is... Ha már szóba került a visszhang, az eddigi kritikák igen pozitívak, kivétel nélkül a legjobb hangzótokként aposztrofálják az Irtást.

Dani: Igen, szerencsére eddig kivétel nélkül jó visszajelzések jöttek a lemezre, mindenkinek nagyon köszönjük, aki vette a fáradságot, és nemcsak meghallgatta az anyagot, hanem véleményt is írt róla. Ez nekünk azért különösen érdekes, mert eszméletlen jó belelátni kicsit, hogy amit mi megírunk, az másoknál hogyan csapódik le, milyen érzéseket, gondolatokat vált ki, emiatt minden kritikát iszonyat szívesen veszünk és olvasunk.

A zenekaron belüli általános vélekedés is az, hogy olyan lemezt sikerült letenni az asztalra, amire mind a négyen büszkék lehetünk, mind a dalokat, mind a hangszeres teljesítményeket, mind a hangzást tekintve úgy érezzük, hogy szintet tudott lépni a banda, amellett, hogy a korábbi tagok érdemeit sem szeretnénk elvitatni!

Zoli szövegei most a szokásosnál is komorabbra sikerültek, ehhez mérten alakult a zenei világ is, amire ráerősített, hogy a Lélektartó óta a fél zenekar lecserélődött, és mind Geri dobolása, mind az én gitározásom egy, a korábbiaknál dinamikusabb, energikusabb, egyben komplexebb irányba vitte el az új album dalait. Zoliból szerintem erre az anyagra sikerült kitaposni az eddigi munkásságának legjobb énekteljesítményét, a szövegei eleve eléggé túlfűtöttek érzelmi oldalon, és ez most az előadásmódban is száz százalékosan tükröződik.

Az előző három Salvus lemeznél hol markánsabban, hol kevésbé nyilvánvalóan, de mindig megbújt egyfajta rock 'n rollos íz. Az Irtás-ról ez, érzésem szerint szinte teljesen eltűnt, talán a Barát-ban fedezhető fel halványan ez a világ. Sokkal jobban előtérbe került viszont az olyan durvább és komplexebb zenék hatása, mint a Machine Head, a Nevermore, a Strapping Young Lad, vagy a Fear Factory, sőt, a Mindenki ártatlan-nál konkrétan göteborgi death metal és a The Haunted - Testament-féle thrash hatásokra építkeztünk.

A dalszerzés is jelentősen változott a korábbiakhoz képest, ugyanis Zoli most először csinált olyat, hogy egy szövegen kívül más mankót nem adott, amikor megkérte Petyát vagy engem, hogy írjunk hozzá alapot. Szerintem így tudtuk elérni azt, hogy amellett, hogy a Zoli szövegei által teremtett hangulatokra a zene morcossága ráerősít, mégis egy színes, tempókban és dinamikában kellően változatos, de hangulatilag nagyjából egységes album született, aminek a tüskésségét egyedül a Barát párás tekintettel a múltba révedő, nagyon sajátosan magyaros nosztalgiával átszőtt hangulata oldja három perc erejéig.

Külön szeretnék kitérni arra, hogy a lemezzel kapcsolatos összes felvételi munka saját kézben összpontosult. A gitárokat, bőgőt és az elektronikus részeket gyakorlatilag a nappalimban fejtettük meg és rögzítettük, a dobokat Geri otthon, elektromos dobcuccon ütötte fel, az énekeket és vokálokat pedig mindig az éppen aktuális próbateremben csináltuk meg, így nekem a gitározás és a különböző szintik, színesítő kütyük hangszerelése mellett rengeteg munkám van abban, hogy koordináltam az egész folyamatot, kvázi producerként működtem végig a lemezfelvétel során.

Különösen büszkék vagyunk arra, hogy Vári Gábor (Dystopia - ének), a szegedi  Miracle Sound Stúdió guruja olyan anyagot főzött az általunk összekalapált alapokból, amire folyamatosan olyan visszajelzéseket kapunk, hogy hosszú évek óta az egyik legjobban megszólaló metal lemez itthon.

Maximálisan egyet tudok érteni az elhangzottakkal! Ha egyetlen tételt kellene említenetek a lemezről kedvencként, kinek, melyik lenne az és miért?

Zoli: Rettenetesen nehéz egy dalt kiemelni, de nekem talán az  Istenféltő a jelenlegi kedvenc. Ezt már élőben is játszottuk párszor, szerintem ilyen hatásos koncertnyitó szerzeményünk még nem volt.

Dani: Fú, nehéz ügy!(nevet) Nekem a lemez közepét elfoglaló három tétel az Irtás csúcsa, a Mindenki ártatlan-tól a Késve gyászoló-ig. Nem elsősorban azért, mert a háromból két dalt én írtam, hanem itt csúcsosodik leginkább ki az a poszt-apokaliptikus, reménytelen hangulat, ami szerintem az album egyik legnagyobb erőssége. A Késve ébredő - Késve gyászoló párost én nem is igen tudom külön kezelni, ebben egyik legnagyobb kedvenc dalszerzőmtől és gitárosomtól, Roy Z-től nyúltam le azt a megoldást, hogy a Késve gyászoló végén a levezető témában visszaköszön gitáron a Késve ébredő refrénjének az énekdallama, akárcsak anno Bruce Dickinson Chemical Wedding lemezének a végén.

Ennek a két számnak a hangszerelése volt talán a legnehezebb dió, ami a dalszerzést illeti. A rengeteg ipari zajjal, vonósbetétekkel, többszólamú gitárokkal, majd a végén "zongorista karrierem" csúcsaként az a reményvesztett levezetés a háttérben, a végtelenségig robotoló gépekkel, mind olyanok, amikről magam is talán szerénytelenség nélkül mondhatom, amilyeneket itthon még mástól nem igazán hallhattunk. A Késve ébredő pedig szerintem Zoli és a Salvus történetének leghatalmasabb refrénjével támad.

Mit gondoltok, valóban "a rádióbarátabb vonal" áll nektek jobban?(nevet)

Zoli: Fene tudja, szeretjük ezeket a szellősebb dalokat is, és szerintem tök jó, hogy több arcát is meg tudja mutatni a zenekar.

Dani: Én pont az ellenkezőjét gondolom, szerintem éppen, hogy az áll jobban a bandának, amikor a gyeplőt a lovak közé dobva szabadjára engedi azokat az energiákat, amik az Istenféltő-ben, a Mindenki ártatlan-ban, vagy a Késve gyászoló-ban törnek felszínre, illetve az olyan drámaibb hangvételű refrénekben, mint a Késve ébredő, vagy a Rohanó vizeken. Az mondjuk tény, hogy a refrénekre ennél a lemeznél különös gondot fordítottunk, igyekeztünk minden dalhoz olyan fogós refréneket írni, ami a lehető legtöbb embernél okoz instant dallamtapadás-t.

Élõ. Legutóbb Kalocsán és Szegeden jártatok. Zoli, kalocsai gyerkőc lévén gondolom, oda mondhatni hazajártok. Miként fogadta a kalocsai és a szegedi közönség az új dalokat?

Zoli: Sajnos a szegedi bulin volt egy kis csúszás, időre be kellett fejezni a műsort. Mi voltunk az utolsó fellépők és így csak fél órát játszottunk, de úgy láttuk, tetszett a közönségnek. Kalocsán 2002-óta minden évben játszunk, az utóbbi 5-6 évben a Napközi Sörözőben. Fix bázis, lelkes közönség és a klubtulaj, Kamu, akinek a hozzáállása itthon példaértékű.

Lassan itt a fesztivál szezon, veletek hol lehet majd találkozni?

Zoli: Sajnos annak ellenére, hogy egy csomó fesztiválszervezőnél kilincseltünk, egyedül az Abaliget Prog Campre sikerült bekerülnünk, de nem adtuk fel a reményt, bízunk benne, hogy azért még sikerül összehozni pár bulit a nyárra.

Ha jól tudom, szerveződik a hivatalos lemezbemutató, mit terveztek még az évre?

Dani: Hivatalos, rendes lemezbemutatónk csak ősszel lesz, egy októberi dátumunk van rá, ott tényleg rendesen, elejétõl a végéig eljátsszuk az Irtást az érdeklődőknek. Addig is viszont elég sok dalt rotálunk a műsorban, eleve az Erdő és az Áruló már jó ideje a koncert szett része, de már a lemez felét stabilan játsszuk a bulikon.

Nagy terveink egyelőre nincsenek, nyilván szeretnénk minél többfelé bemutatni élőben is az albumot, lehetőleg minél nagyobb közönségnek, idén mindenképp ezen lesz a fókusz. Legközelebb Budapesten lehet bennünket elcsípni, június 15-én játszunk a Szimpla Kertben.

A végszót is meghagyom nektek, részemről köszönöm, nagyon!

Dani, Zoli: Köszönjük a beszélgetést, várunk mindenkit a koncerteken és hallgassátok az Irtást, a véleményeket is kíváncsian várjuk, mindig izgalmas hallani, hogy mások mit gondolnak a dalainkról.

Csipke