„Egy már a hússal a fém” – The Devil’s Trade- lemezbemutató, Dürer Kert, Bp. @2026.01.22.

Nem titok, hogy a The Devil’s Trade mindig is végleg eltemetettnek hitt mélységeket tudott megnyitni bennem, és az élő szembesülés ezzel minden egyes alkalommal keservesen felemelő, mégis, molylepkékkel a gyomromban vacogok a HÉV-megállóban, és miközben próbálom kifújni a napközben felgyűlt, szorító feszkót, a hó is elered, szóval, úgy tűnik, még az időjárás is kegyesen az esemény felé hangol, ami már csak azért is megnyugtató, mert a Halál Kávéház-beszélgetésre sajnos, nem érek oda. Picit átmelegít azért az a gondolat is, hogy az önjelölt „hobbírásnak” is megvannak a maga szépségei, például az, hogy az ember csendben, a háttérből kísérheti, miként építgetik az útjuk szépen kis „pesztráltjai”, míg a pincékből eljutnak hazai, vagy akár határokon túli nagyszínpadokig, és hogy mennyire jó már, hogy Dávid két olyan zenekart kért fel felvezető társnak, akiknek a munkáját baromi nagyra tartom, és szintén a kezdetektől követem, úgyhogy máris komfortosabb a létezés, csipkelepkéim is átfészkelnek közben, és gombóc-mód megülnek a torkomban, miközben végre átlépem a Dürer kapuját.



Fotó: NMC
Fotó:
Orion Dawn 2025, fotó: 
Fotó: 
Fotó:
Fotó:
Fotó: Farkas Zénó
Fotó:
Fotó: 
Breastbone 2024 (b.-j.: Bodri Szabolcs - dob, Sarudfalvi Dániel - basszusgitár, Rozsnyik Borka - ének, Várhidi Adrián - gitár, Pataki Lőrinc - gitár; fotó: Kitti Scarlet Katulic 

Fotók: 
(HangmanJack 2024 b.-j.: Jaksics Gábor 'Ubi' (dob), Képesi Patrik 'Patya' (gitár), Molnár Martin (ének), Benczik Gergely 'Bruce' (gitár), Frank Máté 'Freki' (basszusgitár), fotó:
Fotó:
Needless (2024, b-j.: Bárány Tamás (gitár), Bánfalvi László (basszusgitár), Márton Dániel (gitár), Forczek Ádám (ének), Kasper Botond (dob); fotó: