Fotó: Ervin Filipich

Hihetetlen, de már bő 4 éve, hogy utoljára beszélgettünk. Január 17-én jött ki hivatalosan legfrissebb kislemezetek, az Arcadia, meséljetek, mi kavarog most bennetek ennek kapcsán? Miként éltétek meg a pillanatot, mikor a nagyérdemű elé tárult az anyag?

Dávid: Szerintem a többiek nevében is mondhatom, hogy nem jutottunk szóhoz, mert olyan régóta élnek velünk ezek a dalok, hogy számunkra már valamelyest megszokottá váltak. Az pedig, hogy most megtalálták a saját útjukat, mindannyiunkat örömmel és hálával tölt el.

Fellengzősen hathat ezt olvasni, de semmilyen elvárásunk nem volt az Arcadiával szemben, hiszen reálisan látjuk a helyünket, a szerepünket és a feladatunkat az undergroundban, a saját üvegplafonunk alatt. De a sok kedves üzenet, a digitális boltok támogatása, és a sok visszajelzés tényleg váratlan helyzetet teremtett számunkra. Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy nagy playlisteken lássuk viszont a dalainkat, vagy hogy a szövegek miatt kapjunk leveleket és kérdéseket, így abban maradtunk, hogy most tudjuk a legjobban használni ezt a ránk vetülő rivaldafényt arra, hogy elindítsuk a Food Not Bombs idei támogatói kampányát az egyik test pressünkkel.

A januári megjelenés egyébként tudatos döntés volt, mert vákuumot szerettünk volna találni a naptárban. Ismersz minket, és így azt is tudod, hogy kerüljük a megmérettetést és a versenyhelyzetet: a Satelles nem egy versenyló, és emiatt nem is akar a figyelemért küzdeni. Az őszi-téli megjelenési időszakban mi egy folytonos egymásra licitálást látunk, és ebből ki akartunk maradni, és azt gondolom, hogy a döntésünk meghálálta magát. Alapvetően az Európa-turnénk őszre volt tervezve, így a két első dalt már vittük volna az útra, de talán így jobb is, hogy a teljes EP-vel és a megmaradt bakelitekkel tudunk elindulni márciusban az eddigi leghosszabb turnénkra.

Már csak azért is fontos kérdés ez, hiszen az anyag, rendhagyó módon, a „Satelles-falka” közösségi finanszírozásával jött létre. Azt hiszem, részetekről ez nem lehetett könnyű választás, még, ha kedves mecénásaitok jócskán kárpótolva is érezhetik magukat a támogatásukért. 

Dávid: Abban a szerencsés helyzetben vagyunk underground zenekarként, hogy a Some Got Saved óta nagyjából önfenntartó tud lenni a zenekar, ami alatt azt értem, hogy a beérkező támogatások, vásárlások összege a kasszában mindig képes volt fedezni a következő lépésünket, kiadásainkat. Ugyanakkor az elmúlt évek inflációs hatására, érthető módon, az árak és a produkciós költségek is drasztikusan megnövekedtek, mint minden más, mi pedig azt szerettük volna fenntartani, hogy kiadványról-kiadványra tudjuk emelni a szintet, mert dalszerzésben és utómunkában csak demokratikus döntéseknek van helye, kompromisszumot nem tudunk elfogadni.

Mivel eddig is független úton jártunk, kiadóhoz vagy más infrastruktúrához nem tartozunk, állami támogatási pénzt pedig nem kérünk (nem is kapnánk), így abban maradtunk, hogy a hiányzó összeget közösségi finanszírozással szeretnénk megteremteni, hogy mindenki magáénak érezhesse a készülő anyagot. Ez nem arról szólt a részünkről, hogy pénzt szedjünk ki azokból, akik kíváncsiak ránk, hanem a mecénásainkat bevontuk szinte mindenbe: hol tartunk, mi történik, és hogyan gazdálkodunk a felajánlásokból, miközben külön lemezhallgatást szerveztünk, és olyan pólómintákat gyártottunk le, ami mások számára sosem lesz elérhető.

Az elmúlt tíz év reális képet adott nekünk arról, hogy hol van a helyünk az itthoni térképen, és mivel nem vágyunk sem sikerre, sem arra, hogy hatalmasat tudjunk nőni, mi inkább fenntartani és működtetni szeretnénk azt a közösséget, aminek a részei lehetünk. Az, hogy a támogatási kampány sikeres volt nemcsak a felvételben, hanem a lemez vinyl-kiadásában is, azt igazolja számunkra, hogy ez a közösség minden nehézség ellenére képes biztosítani az önfenntartását, és mivel idetartozunk, szeretnénk méltóképp kivenni a részünket a saját kultúránk formálásában. És tényleg elképesztő hálásak vagyunk, hogy ennyi év után is érdeklünk annyi embert, hogy ilyen projekteket valósíthatunk meg közösen.

Ha jól tudom, ez a négy dal valahol a belső megújulásotokra is reflektál, kifejtenétek, mit is jelent ez pontosan?

Kristóf: Igen, ez a megfogalmazás eléggé leírja, mi is játszódott le bennünk.🙂

Az előző lemeznél, a 3AM Confessions-nél már elkészítés közben éreztük, hogy elég erősen feszegetjük azokat a zenei határokat, amit mi szeretnénk megvalósítani. Így, a lemezmegjelenés után egyfajta természetes folyamatként játszódott le mindenkiben másképp, hogy akkor hova tovább.

A magam nevében mondhatom, hogy egy újabb kísérletezést nem igazán akartam volna csinálni, a dühös és gyors dolgaimat tökéletesen le tudom vezetni máshol. Egy ideig csak sodródtam mindenféle zenei stílus körül, amikor beütött újra a 2000-es évek második hullámos metalcore-ja, és meg is maradt. Én így, tulajdonképpen egy hosszú belső folyamat eredményeként jutottam el oda, hogy akkor miért ne csinálhatnánk újra egy metalcore EP-t?

A többiekben is nagyjából ugyanakkor realizálódott ez, amit megelőzött sok beszélgetés a hogyanról és az irányokról, és erre a pontra Tomi gitárhangzás-kísérletei is körbeértek, szóval egy olyan útkeresésre tettünk pontot, amiben mind komfortra leltünk, mintha ezt kerestük volna végig.

Az Arcadia egy újabb olyan fejezet a Satelles életében, amiben érdemes elveszni, és ugyan ezúttal a formátum „csupán” egy kislemez, a mondanivaló sűrű és komplex. Maga a cím is beszédes, hisz az Árkádia-perre utal, számotokra mit szimbolizál ez?

Balázs: Szerettem volna, ha ennek az EP-nek személyesebb a szövegvilága, így számomra a dalok megírása egyfajta terápiás folyamat volt. Míg a Cold Days azt a mélypontot és az abból kivezető utat írja le, amelyben a lemez születése előtti időszakban voltam, addig az Arcadia nemcsak társadalmi problémákra reflektál, hanem számomra azt a buborékot is jelképezi, amibe egy időre bezárkóztam, hogy ne kelljen szembenéznem bizonyos élethelyzetekkel. Az In Remembrance pedig egy régóta tervezett dal, amelyhez mostanra sikerült összeszednem a gondolataimat, és végre megírni. A záró Reverse Midas Touch pedig Dáviddal közös vállalásunk, ott a Some Got Saved gondolatiságát vittük tovább.

Ha már itt tartunk, mi a fő kohéziós erő, ami összetartja ezt a négy dalt? „Kelet-Európában valóban másként dobban a szív?"

Dávid: A szalagcím teljes egészében Simon Feri (szerkesztő, NuSkull.hu) leleménye (amiért ezúton is hálásak vagyunk, mert elég jól leírja a hozzáállásunkat), de azt gondolom, ráérzett arra a generációkon átívelő traumafeldolgozásra, na meg az ebből fakadó tettvágyra, ami eddig is körüljárta a zenekarunkat, és ami az Arcadia laza szerkezetében is megjelenik.

Nekem személyesen külön öröm azt látni, hogy Balázs szövegíróként mennyire szárnyal: szerintem a Wolf You Feed óta nem volt ilyen erejű határozottság a kifejezésmódjában, és büszkeséggel tölt el, hogy ennek a részese lehettem én is. Eközben pedig zeneileg szerintem egyszerre tudtunk végre bemenni egy olyan ajtón, amihez egyszerűen érnünk és fejlődnünk kellett, miközben kicsit vissza is tértünk a saját gyökereinkhez, ami a 3AM'-hez képest talán még inkább szembetűnő lehet. Így, ha valami összetartja az Arcadiát, az az, hogy mi öten mennyire tudunk támaszkodni egymásra, és hogy közös erőből tudjuk megjelenésről-megjelenésre, új kihívásokkal szembesíteni magunkat.

Különösen kedves nekem a már említett, In Remembrance című tétel, ami talán a Satelles-életmű eddigi legszemélyesebb hangvételű szerzeménye, nekem legalábbis rengeteget ad, és hiszem, vagyunk jó páran, akik mélyen tudnak kapcsolódni a dal mondanivalójához, saját, személyes veszteségeik okán, hisz a gyász is egy olyan téma, ami még ma is sokszor tabunak számít.

Balázs: Nem gondolom, hogy a gyász tabutéma lenne, inkább arról van szó, hogy hihetetlenül nehéz érzéseket szavakba önteni. Hosszú évekig kerültem ezt a témát, miközben egyre több embert veszítettem el magam mellől. Mostanra jutottam el arra a pontra, hogy képes vagyok mindezt szövegbe önteni, ráadásul, olyan zenei alapra, amely tökéletesen illik az érzéseimhez.

Ehhez kapcsolódva, ami itt a színtéren belül óriási jelentőségű, a közösségépítés, amiből ti is jócskán kiveszitek a részetek, elég, ha arra a minőségi kapcsolattartásra gondolunk, amit a Satelles-rajongókkal építetek. Ha ezen az ösztönös, alázatos, csináld magad elven működne az itthoni underground egésze, szerintem jóval összetartóbb lenne a teljes színtér. 

Kristóf: Személy szerint, én örülök, ha ez minőségi kapcsolattartásnak minősül. Rengeteg ötlet megfordul a fejemben/fejünkben folyamatosan, de egyszerűen nincs annyi óra egy napban, hogy mindent meg tudjunk valósítani sajnos, így ha ez a téma felmerül, nekem mindig van egy óriási hiányérzetem. Természetesen igyekszünk annak a közegnek minél többet visszaadni, amiből jövünk, amihez kapcsolódunk - ez nálunk magától értetődő. Ideértve a közösség létét érintő egyszerű social media posztoktól kezdve, a “nagyobb” volumenű gyűjtésekig mindent. Nem is tudjuk elképzelni máshogy ennek a zenekarnak a működését. Azzal, hogy a többi banda mit hogyan csinál, nem is igazán foglalkozunk ilyen szempontból. Vagyunk annyira kivételes helyzetben, hogy a kis közösségünk stabilnak mondható, és szerencsére lassú, de állandó növekedést látunk az emberek számában körülöttünk.

Idén lesz 12 éves a zenekar, és ugyan a társadalmi felelősségvállalás fontosságát és szerepét már a korábbi interjúnkban kitárgyaltuk, most picit más aspektusból fognám meg a kérdést: úgy érzem, a mi generációnk ennyi idősen már eljutott arra a szintre, hogy az aktuális történésekre való reflektálás mellett azon is elkezdjen gondolkozni, vajon milyen maradandó értéket hagy hátra az utókornak. Titeket mennyire foglalkoztat ez? Meg tudnátok fogalmazni, hogy mi lenne a Satelles vágyott öröksége?

Dávid: Nagyon nehéz ez a kérdés, és talán azért nem is tudnék rá a többiek nevében sem válaszolni, mert ha azzal foglalkoznánk, mit hagyunk magunk után, mint zenekar vagy alkotóközösség, az azt a gondolatot táplálná, hogy a saját dalainkat és lemezeinket egy ilyen időtlen panteonon szeretnénk látni.

Ezzel szemben pedig most is, ahogy eddig is, két motiváló tényezőnk van: az egyik, hogy közösen, egymásra támaszkodva tudjuk szelepként használni a Satellest, a másik pedig az, hogy mindig hangot tudjunk és merjünk emelni olyan dolgokkal szemben, amiket mi instrumentumként kirekesztőnek, megbélyegzőnek, kártékonynak látunk. Az elmúlt 10-15 évben elindult egy olyan befelé fordulás az önfenntartó zenei közösségekben, amivel a társadalmi felelősségvállalás vagy puhult, vagy feloldódott a személyes problémákban, és ahogy mondjuk a Gear képes úgy gondolatokat ébreszteni, hogy közben nem uszít, vagy nem teremt negatív hangulatot, nekünk az Arcadiával azt kellett megtanulnunk, hogy a haragunkat és a dühünket ne rombolásra, hanem építésre, az összetartozás erősítésére tudjuk használni. Meg arra, hogy ne üljünk fel a provokációnak.

Egy kis nosztalgia, mert nem szeretném szó nélkül hagyni. Eszméletlen örültem az Anchorless Bodies-zal közös live sessionnek, kifejezetten a Hátsó Szándék-feldolgozásnak, ami óriási kedvencem, és a ti „olvasatotokban” még jobban bizonyítja, hogy cseppet sem vesztett időtállóságából. Miért épp erre az ikonikus dalra esett a választás?

Dávid: Köszönjük, hogy nem hagyod feledésbe merülni ezt a felvételt! A Hátsó Szándék nekünk is meghatározó zenekar, a turnébuszban is gyakran hallgatjuk a lemezeiket, és amikor Sabján Bence (Reaction fanzine) felkért minket még 2022 végén, hogy lépjünk fel az Aurórában (elképesztő line-up volt, játszott a cseh Exude, az Exterminating Angel, a Contra és az Escalate is), megbeszéltük, hogy tőlünk ezt kapja születésnapi ajándékként. Még a kinyomtatott setlistekre is a Humility volt ráírva, mert nem akartuk, hogy bárki is tudja ötünkön kívül, mire készülünk.

Amikor pedig elkezdtük játszani a dalt, és az emberek felismerték a szöveget, elszabadult a pokol. Azzal vált biztossá, hogy szeretnénk is valamilyen formában rögzíteni ezt a dalt, amire pont kapóra jött az Anchorless Bodies-szal közös elhatározásunk, hogy a Lahmacunban vegyünk fel egy közös live sessiont. A dal pedig azóta is kötelező eleme a hazai koncertjeinknek, és hasonlóan a korábbi United Side-átiratunkhoz (Judge), feladatunknak érezzük, hogy napirenden tartsuk ezeknek a zenekaroknak a szellemiségét. Remélem, legközelebb New Dead Project-dalhoz nyúlunk!

(A teljes felvétel itt!)

Élő. Hamarosan újra nyakatokba veszitek Európát a VLKNnal karöltve, de előtte két hazai állomáson is bemutatjátok az új EP-t. Mit gondoltok, mit tartogat számotokra ez a kör?

Balázs: Nagyon örülök, hogy ezzel az EP-vel indulunk turnéra. Régóta nem álltunk színpadon, ezért különösen várom a veszprémi és a budapesti bulit, az európai körút pedig biztosan rengeteg élményt, új barátságokat és felejthetetlen pillanatokat tartogat. Ahogy minden turnénk után, most is biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan sztorik, amelyeket évekig emlegetni fogunk.

Mire számíthatunk még tőletek idén?

Dávid: Nyáron lesz már biztosan három koncertünk, amit mi is nagyon várunk: egy itthoni klubbuli, egy itthoni és egy külföldi fesztiválfellépés, szóval a mi tempónkban, és általában a mi színterünk lehetőségeihez mérten ez már mozgalmasnak tekinthető. Ősztől pedig szeretnénk elkezdeni a munkát új dalokon, most azt érezzük, hogy minden adott ehhez.

A végszót is nektek adom, részemről köszönöm, nagyon!

Dávid: Nagyon hálásak vagyunk a kérdéseidért, és azért, amit a Mögött blog képvisel és működtet!

Kapcsolat:

Satelles - Facebook

Satelles - Instagram

Satelles - Youtube

Satelles -bandcamp

 A tavaszi turné állomásai: 

Csipke