Orion Dawn 2025, fotó: Bodnár Dávid

Emlékszem, amikor egyik legkedvesebb példaképem a szakmában, Bali Dávid (Satelles) kihozta a kistermet, és azon kezdtem agyalni, milyen lemezekkel bővülhetne még az igencsak kultikus hangzók 100-as listája egyből az Orion Dawn The Future Memorials albuma ugrott be, még ha a kötet megjelenése idején a srácok eléggé csendben is voltak. Na jó, lehet, hogy a későbbi Poles Apart jobban illett volna a felvázolt kontextusba, de valamiért az első Orion-lemez nálam különösen betalált, remek példa arra, milyen kincsekre lelhetsz, ha kitekintesz néha a jól megszokott old school komfortzónádból.

Lényeg a lényeg, a srácok újra kopogtatnak az ajtón, sőt, egyenesen rád rúgják azt, amolyan finom Úriember mód. Így a még ropogós, NIGHTCRAWLERS tétel mellé nem is jöhet más kísérő, mint egy mélyinterjú. Bandi, Gábor és Levi mesélt nekem az eddigi Orion-életútról egy napsütéses nyárestén. 

Pro tipp: a végeredmény megtekintéséhez, terjedelmét tekintve, a teljes Banger és az azóta kijött Danger EP-k lepörgetése is melegen ajánlott, hogy ne maradj háttérzene nélkül, amíg a végére érsz.

Eszméletlen öröm számomra, hogy végre a Mögött blog virtuális hasábjain üdvözölhetlek benneteket, de még nagyobb élmény volt újra látni titeket élőben, méghozzá Dorogon, a Kacsában. Ugyan nem sűrűn fordulok meg ott, de ha eljutok, az mindig némileg szürreális benyomás, és ha jól tudom, nektek is van jó pár ottani élményetek, megosztanátok ebből párat?

Gábor: Azt hiszem, eddig háromszor jártunk a Kacsában, legelőször a Poles Apart -lemezbemutató egyik állomása volt Dorog, annak a koncertnek egyébként jó pár részlete be is került a The Unforgettable klipjébe. Na, az maradandó élmény volt, az biztos. Ott kinyomtunk magunkból mindent, ami a csövön kifért. Azt a koncertet tényleg úgy toltuk le, mintha nem lenne holnap. Kurva jó volt, és visszajelzésként is azt kaptuk, hogy ők még ilyet nem láttak, hogy ekkora csapásszint lett volna valaha a Kacsában. Rohangáltunk fel-alá, Levi, szokásához híven, folyamatosan kaszált mindenkit jobbra-balra a basszusgitárjával, Bandi meg szanaszét verte a dobot. A legutóbbi bulin a vasállványon való lógás ennek a koncertnek volt a felelevenítése, emlékeim szerint akkor úgy fejeztük be, és eszembe jutott, milyen jó lenne újra megcsinálni. Korábban persze azért picit fürgébben másztam fel oda, meg le. Visszatérve, már csak azért is ezt emelném ki, mert maga a Poles Apart – turné egésze is rohadt jó élmény volt, a Kacsa pedig valóban kultikus hely.

Milyen újra színpadon egyébként?

Gábor: A magam nevében szólva, az elmúlt évek rengeteg munkája gyümölcsének a learatása folyik, eszméletlen jó ezeket a dalokat élőben játszani, színpadra feltenni, és végignyomni.

Levi: Kettőtöknek azért könnyebb a dolga, mert mindannyian még plusz két jól menő zenekarral vagytok megáldva (Berriloom and the Doom, PETOFI - a szerk.), és folyamatosan jelen voltatok, de nekem azért fura volt visszarázódni, mert a 2018-as Poles Apart-kör után, egyetlen koncertünk volt még 2022-ben, a Dürer kistermében a Heartlapse és a Vodka for Kids társaságában, és azután semmi nem történt színpadon, szóval ebből a szempontból nekem picit nehéz volt visszatalálni. Volt egy úgymond, bemelegítő bulink Veszprémben, a Teremben, ahol előjött jó pár gyerekbetegség is, de amikor már a Dürerbe mentünk kislemezt bemutatni, már összeszedettebbek voltunk, hál’ istennek. 

Bandi: Még az is hozzátartozik, hogy eléggé más a felállás olyan szempontból, hogy mindenki elkezdett fülmonitort használni, backing trackekkel dolgozunk koncert közben, persze nem sokkal, csak épp ilyen kis telítésnek. Ebből a szempontból is tök izgalmas volt ez az elején, meg kicsit izgulós is, mivel nekünk ez teljesen új volt, és rengeteget próbáltunk is előtte, totál más metronómra játszani.

Gábor: Teljesen más a zene is, máshogy üt. Szerintem, sokkal észszerűbben van felépítve, hacsak az éneket nézem is. Nézegettük, mi lenne, ha régi számokat is játszanánk, de totál nonszensz volt, amit korábban műveltünk: folyamatos tekerés, végeláthatatlan kiabálás, szünet nélkül, így visszatekintve, nem is tudom, hogy lehetett azt megcsinálni. Ez most jóval szellősebb, számomra élvezetesebb, sokkal nagyobb dinamikákat is járunk be ilyen magaslatokban, mélységekben, és kurva jó, hogy ez az új sound, amit kitaláltunk megvalósult. Fülben is nagyon jó, és a hallgatóktól is olyan visszajelzéseket kapunk, hogy pöpec módon ki van találva, szóval ez rettenetesen pozitív.

Aktualitások. Banger. Több, mint 6 év „hallgatás után” érkezett az új Orion-kislemez, ami, az októberre tervezett harmadik album előfutára. Rengeteget dolgoztatok az anyagon, egészen az alapoktól kezdve újragondoltátok az Orion-hangzást, és saját magatok rögzítettétek az egészet, szóval, mondhatni, szinte nulláról építettétek fel újra a zenekart e téren. A Monster beharangozója kapcsán említitek, hogy ez egyfajta végtelen labirintus, remélem, azért némileg pozitívabb élmény volt elveszni benne, mint egy fauni útvesztőben.

Gábor: Azt leginkább arra értettem, hogy amikor kitaláltuk, hogy hátrahagyjuk a korábbi hangzást, és felépítünk valami teljesen mást, az sokkal egyszerűbbnek hangzott, mint mikor belemélyedtünk. Akkor jöttünk rá igazán, mekkora fába is vágtuk a fejszénket. Az említett, több évnyi kihagyásban azért benne volt a COVID, külföldre utazás, de közben legalább két évig foglalkoztunk kizárólag azzal, hogy milyen legyen a gitár, a hangolás, milyen pedálokat használjunk, hogy szóljon a dob. Bandival a végtelenségig próbálgattunk mindent: hogy mikrofonozzuk be, hogy vegyük fel? Ugyanez a basszusgitárnál, mennyi szinti legyen, mennyire húzzuk el fuzz, vagy torzítás irányba, stb.  Visszatekintve, ezeket végigcsinálni, rohadt jó volt, de persze, azért közben voltak mélypontok, és felmerült, hogy mégis mi a tökömnek csináljuk ezt az egészet, de nekem összességében eszméletlen jó élményeket adott.

Bandi: Maximálisan megérte igazából.

Szóval, a munka tulajdonképp folyamatosan zajlott a háttérben, csak nem került a nyilvánosság elé?

Gábor: Persze, igazából ez egy tök tudatos döntés volt, hogy nem kezdünk el semmilyen infót csöpögtetni addig, amíg mi sem tudjuk, mi lesz a végső megszólalás. A dalok már elkészültek, és fejben megvolt az is, hogy kellene megszólalniuk, csak a kettőt kellett összekötni egymással, és ehhez elegendő időt eltölteni a próbateremben, meg otthon.

Ez a kísérletezés szerintem jellemző az egész eddigi munkásságotokra, mi volt egyébként a legfőbb motiváció az Orion Dawn „újradefiniálása” mögött?

Gábor: Mi sosem voltunk az a banda, aki kitalálja, hogy mi ilyen zenét fogunk játszani, és akkor végig azt a stílót hozzuk, és abban maradunk, mert olyan nyomás van rajtunk, hogy mit fog szólni hozzá a közönség, ha váltunk. Nem ebből élünk meg, igazából, lehet szarul hangzik, de megvan a lehetőségünk arra, hogy ne foglalkozzunk azzal, ki mit gondol. Ezt elsősorban magunknak csináljuk, hogyha ez tetszik még valakinek, az extrán jó dolog.

És mennyire tekinthető ez egyfajta önismereti útnak?

Gábor: Abból a szempontból lehet az, hogy mindig megtaláld a módját annak, hogy valami újat alkoss úgy, hogy ne saját magadat ismételd folyamatosan, hogy lehet kitörni a megszokásokból és a metal témákból. Érdekes, de valahogy a számírások közben mindig belejött a dzsidzsi, pedig ez most inkább rock. Teljesen bagatell dolognak tűnik, de azon kísérletezni, hogy csinálj úgy zenét, hogy szépen elhagyod a komfortzónád, és úgy nekimenni a dalírásoknak, hogy mindennek meglegyen a helye, kapjon egy szép esztétikát, tudjon lélegezni, legyen egy átfogóbb dinamika. Ez már az elejétől kezdve az egyik fő szempont volt, hogy végtelen magaslatokat, mélységeket szeretnénk bejárni: ami halk, az legyen halk, és utána, ami odabasz, az meg basszon oda kőkeményen.

Mennyiben jelentette ez az alkotói folyamatok változását is?

Gábor: Ez azért érdekes kérdés, mert ezek a számok rohadt régiek, nagyrészt ’19-’20-’21 környékén alakultak, de számomra az volt a nagy változás az alkotói folyamatban, hogy énekközpontú legyen, minden az éneket támogassa, ne pedig úgy dolgozzunk, ahogy régen, hogy ki van találva instrumentálisan a dal, és a kész alapra jön rá az ének és a szöveg. Ezúttal azt az oldalát fogtuk meg a dalírásnak, hogy ne az énekdallamok kísérjék a zenét, hanem fordítva, mert szerintem eszméletlen nagy különbség van a kettő között: amikor felteszel valami éneket a zenére, hogy még valami pluszt adjon, vagy mindent az énektémák köré építesz.

Ez is elég vagány húzás itthon, mert még mindig az a tapasztalatom, hogy a legtöbben nem az énektéma miatt hallgatják az adott dalt, hanem valahogy ez így belemosódik nekik a zenébe, főleg, ha angol szövegekről van szó, mégis azt látom, hogy nálatok ez tényleg több mindenkinek átjön, nektek mik a tapasztalataitok ezzel a témával?

Gábor: Egyelőre még nem volt lehetőségünk sok személyes visszajelzésre, mert kevés koncertet adtunk, de az eddigiek pozitívak. Ha kimondottan a nyelvre vagy kíváncsi, azt még nem kérdezték meg tőlünk soha, hogy miért nyomjuk angolul, de ettől függetlenül folyamatosan gondolkodunk azon, hogy kurva jó lenne magyarul is számokat írni. De valahogy, ha dalírás van, nekem az angol a kényelmes, mindig ahhoz nyúlok, úgy halandzsázom fel az énektémát is, utána arra megy rá a szöveg, az az elsődleges, de magyarul meg tök szép dolgokat lehetne alkotni és felfedezni.

Bandi: Én kíváncsi lennék egyébként, hogyha ezek a dalok magyarul szólalnának meg, vajon jobban átjönnének-e az embereknek, Magyarországon valószínűleg jobban működik az anyanyelvű szöveg, nyilván jobban tudnak vele azonosulni, érthetőbb, szóval, emiatt valahol hátrány is lehet, hogy angol szövegekkel operálunk.

Gábor: Amúgy, nem hiszem, hogy sokan veszik a fáradtságot, hogy elolvassák a szöveget. Azt meg értem, hogy koncert közben meg nem értik. Magyar szövegnél megkapod egyből az értelmet, nincs egy külön, köztes fázis, hogy jön a szöveg, lefordítod és utána viszed magaddal az értelmét. Nem kell messzire menni, itt a PETOFI, ha elmész a koncertre, Peti az arcodba kiabálja a sorokat, és egyből megkapod, miről van szó, ezt nem tudod kikerülni. Az angolnál sajnos ez nincs meg, hacsak nem anyanyelvi szinten beszéled a nyelvet. De ez a mi döntésünk, és előfordulhat, hogy lesznek magyar dalok.

Bandi: Igazából, már volt egy magyar dalunk, és most azon gondolkodom, hogy vajon szerethetőbb volt-e amiatt, hogy magyar szövege van, de nem emlékszem olyan visszajelzésre, hogy amiatt jobban ment volna.

Gábor: Nehéz ügy: maga a dal volt a jó, vagy azért ütött nagyobbat, mert magyar szövege volt? Ez már sosem fog kiderülni, de ez mindig érdekes téma.

A többit pedig fedje balladai homály. Visszatérve, milyen érzés, hogy végre kinn az EP? Ugyan nálatok sajátos a helyzet, mert őszre még várható megjelenés.

Gábor: Igazából, magunkra kell erőltetni, hogy megünnepeljük. Erről beszéltünk, hogy álljunk már meg egy pillanatra, és örüljünk, annak, hogy kinn van az EP. Kurva jó enne hátradőlni és azt mondani, a munka el van végezve, lehet élvezni az eredményt, de közben meg ott van, hogy miért ne csinálnánk már új számokat, akkor is, ha a meglévő dalok egy része jött csak ki, és fenntartani egy tök jó lendületet. De igazából erről Levi tudna mesélni igazán, hisz ő gyártja a klipeket, na ott nem lehet hátradőlésről beszélni.

Levi: Az a baj, hogy a megjelenéssel csupán a munka egy része van letudva, ma már nem áll az a mondás sajnos, hogy a jó bornak címke se kell, hogy eladja magát. A kész anyaggal el kell kezdeni házalni, hogy cikkezzenek róla, illetve további tartalmakat kell hozzá legyártani, hogy ne az legyen, hogy a megjelenés napján van egy ilyen social media bumm, és egy héttel később már teljesen másról szól minden, hanem folyamatosan jelen kell lenni, mindig új dolgokat megmutatni, minden egyes megjelenésnek kellő figyelmet kell adni. Mivel nincs mögöttünk stáb, hanem ezt is magunknak csináljuk, a hátradőlés csak akkor lenne opció, ha felmondanék a munkahelyemen, és kizárólag ezzel foglalkoznék.

Szerintetek melósabb most zenekart csinálni, mint mondjuk 2011-ben, amikor indultatok, vagy 6-7 éve, amikor a „metal sajtónak” jóval nagyobb szerepe volt a bandák népszerűsítésében, a véleményformálásában. Mert én azt látom, hogy ebben az óriási digitális zajban sokkal nehezebb a bandáknak is, és „sajtósként” is arra kell törekedni, hogy egyedi tartalmakat írjunk.

Gábor. Szerintem ugyanazok a kihívások nekünk is meg neked is. A legnagyobb, hogy attól, hogy te kiteszel valamit, nem tudod simán, direktben elérni a követőidet. Nem szeretnék panaszkodni, semmi értelme, mert most ez egyszerűen így működik, régen nem így volt, de nem érdemes ezen pörögni, meg fröcsögni, mert most ez a helyzet. Viszont ez az, ami jelenleg több melót követel, hogy látható maradj, főleg, ha nem akarsz hirdetésekre költeni. Olyan tartalmakat kell csinálni, ami saját magát generálja. Itt nem arról van szó, hogy kiraksz egy szép videót, hanem szórakoztatni kell, és utána talán majd jobban oda tudod láncolni a platformodhoz a közönséged. Ahhoz, hogy ezeket megcsináld, rengeteg plusz energiabefektetés kell.  

Hogy álltok a TikTokkal?

Gábor: Van profilja a zenekarnak, próbálgatunk rajta tartalmakat. Azt nem mondom, hogy sikerült brutál virális videókat produkálni oda, de én úgy vagyok vele, hogy érdemes tesztelni, miket lehet ott elérni, már csak azért is, mert a fiatalabb generáció ott van jelen, és őket ezen a csatornán lehet elkapni. Nem akarok annyira belemenni a számokba, de jól lehet látni melyik az a demográfiai szegmens, ami hiányzik a rajongóbázisunkból. A 18-25 közti korosztály. Na, őket nem fogod megtalálni az instán vagy a facebookon.

Valóban, az is egy új kihívás lehet, hogy teljesen mások a zenefogyasztási szokásai az utánunk jövő generációknak, nehezebb elérni azokat, akik épp most kezdenének ebbe a zenei irányba szocializálódni, és ezzel is lépést kell tartani valahogy, szóval tényleg rohadtul nincsenek könnyű helyzetben a zenekarok, szerintem.

Gábor: Hát ja, de nekünk szerintem az a szerencsénk, hogy azért annyira nem feszülünk rá, hogy itt most megváltsuk a világot. Azt megbeszéltük egymás között, hogy nézzük meg, meddig tudjuk elvinni ezt, ha fókuszáltabb figyelmet kap, meglátjuk. De soha nem lesz az, hogy itt gyepáljuk egymást meg magunkat, hogy kedden, csütörtökön minden áron ki kell rakni azt a nyamvadt kontentet.

Orion Dawn - Banger - kislemezbemutató, Dürer Kert, fotó: Bodnár Dávid

Ami még opció lehet a fiatalok elérése, szerintem az az élő jelenlét, és megfigyeltem már egy olyan tendenciát, hogy szerencsére vannak helyek, amiket már ezek a generációk is elkezdtek látogatni, például a Dürer. Mit gondoltok, egy-egy koncert még mindig annyira erős hatást tud kelteni, mint korábban, vagy ez is változott? Az Orion’-nál az online, vagy a személyes jelenlét tud nagyobbat ütni?

Gábor: Szerintem mindkettő fontos, de a magam részéről jobban preferálom a személyes, organikus működést. Old school gyerek vagyok, még mindig hiszek abban, hogyha neked jó számaid vannak, elmész koncertezni, és kurva jó bulit csinálsz, igenis haza fognak menni öten-tízen úgy, hogy ez rohadt jó volt, és ajánlani fognak a barátaiknak. Nem lehet csak erre alapozni, de működhet.

Bandi: Az idő fogja megmondani, hogy ez tényleg így van-e. Visszagondolva, a legutóbbi Düreres koncertre, nem láttam sok új arcot, úgyhogy nem tudom, mennyire működik az élő arra, hogy új embereket vonzzunk be.

Gábor: Megfelelő zenekarokkal kell összejönni, de azért nehézkes még erről beszélni, mert ugye, még nem volt sok koncert az új dalokkal. A hosszú kihagyás miatt olyan, mintha a nulláról kezdenénk újra. Nem egy egyszerű történet. Hacsak, nem kerül fel a zenekar egy hype vonatra, hogy felrobban tőle az internet, és mindenki elkezd róla beszélni, és így organikusan generálódik a hírverés. Esetünkben, szerintem hozzá kell nyúlni a régi, jól bevált dolgokhoz.

Egyébként, hogy sikerült a lemezbemutató, hogy éreztétek magatokat?

Gábor: Szerintem brutál este volt. Azzal, hogy összeraktuk ezt a racket, abban a rohadt jó helyzetben vagyunk, hogy nagyjából mindig ugyanaz szól a fülünkben, mint itt a próbateremben, ami óriási magabiztosságot ad. Ének szempontból nem az van, hogy bizonytalan, hogy fog szólni a fülemben, vagy az adott hangmérnök éppen hogy keveri meg, amit hallani fogok, hanem tudom, hogy minden egyes alkalommal, ha összedugjuk ezt a cuccot, bedugjuk a fülest, kb. ugyanazt fogjuk hallani, és nincs meglepetés. Jó volt újra színpadon lenni, eljátszani ezeket a dalokat, érezni ahogy megszólalnak a backing trackek a mélynyomókon, látni az emberek arcát, ahogy egy-egy rész megindul a dalban, és meglepődött fejeket felfedezni, mindenhol.

És mit jelent számotokra a Dürer maga?

Gábor: Szerintem ritka az olyan zenészember, aki nem kötődik az Ajtósi Dürer sorhoz. Kurva jó volt az a hely, úgy ahogy van, az egész közegével, emberekkel, zenekarokkal, koncertekkel, a mellette lévő próbaterem komplexummal. Az én fejemben sokszor nem volt kérdés, ha csak úgy elmegyünk valahova, hogy a Dürer a legjobb választás. Most, hogy átköltözött, más, de jelenleg is baromi nagy potenciál van benne.

Bandi: Technikai oldalról az újból szerintem még nagyon hiányzik egy Room 41 kaliberű terem. Pont a kis- és nagyterem közti méret, ami egy baromi jó helyszín volt, ha pár száz embert már be tudsz húzni. Szerintem erre máshol sincs Budapesten alternatíva manapság.

Visszatérve a zenekari életműhöz, arra gondoltam csinálhatnánk egy asszociációs játékot, mondok hívó szavakat, az Orion’ eddigi munkásságából, és meséljetek, mi az, ami elsőre eszetekbe jut az elhangzottakról!

Monster

Gábor: Elnyomott érzelmek. Ez tényleg a legutóbbi dalok között is az egyik legrégebbi, lehet már a Poles Apart idején is megvolt. Az szerintem nagyon jól megmutatja az új oldalát a zenekarnak. Ha szövegileg nézzük, a személyes oldalamból pedig azt mutatja meg, mennyit küzdök az elfojtott érzelmeim felszínre hozásával, főleg azzal, hogy ne úgy jöjjön ki belőlem, hogy elküldjek mindenkit a kurva anyjába, hanem békésebb módon. Ez van nagyjából a szövegben is: megélni azokat az érzelmeket, a haragot ténylegesen feldolgozni magadban, és nem elnyomni, hogy ne az legyen, amit a klipben bemutattunk, mert azt nem támogatjuk.

The Future Memorials

Bandi: Nekem a Statues- klipforgatás jut róla eszembe, egy bányatónál, ahová nem is tudom, hány kilométeren keresztül hordtuk fel a cuccokat, mert épp egy árvíz után voltunk, és nem lehetett bejutni autóval. Minden bajunk volt, ránk is esteledett a végére, most így visszagondolva vicces, de közben nem éreztük annyira megmosolyogtatónak a dolgot. Sőt, utána még egy búzamezőre is átmentünk, szóval kemény menet volt.

Gábor: A tipikus helyzet, amikor ugyan szar idő után, de a klipforgatás idejére megjön a jó idő, összepakolsz mindent, jön a filmes stáb is, úgyhogy mi baj lehet? Majd a terepen szembesülsz azzal, hogy egy ponton nem tudsz továbbmenni. De ha már mindenki és minden itt van, meg kell csinálni. Akkor vigyük fel gyalog. Az volt csak egy másfél-két óra mire felhordtunk mindent. Ha már sztorizgatunk, egyébként ehhez kapcsolódik életem sztorija, amikor befejeztük a ’Future Memorialst még Nyíregyházán, másnap dolgoznom kellett, még Hajdúböszörményben volt a munkahelyem, és reggelre fejeztük be a lemezt, úgyhogy egyenesen a stúdióból indultam melózni, alvás nélkül. Úgy vezettem végig, hogy lehúztam az összes ablakot, csontra felnyomtam a zenét, és kiabáltam közben, hogy ne aludjak el. Beértem, főnök behívott, leültetett, és azt mondta, „Gábor, nem szeretném, hogy tovább dolgozz a cégnél.” Én meg csak annyit éreztem, hogy de jó, akkor hazamehetek aludni. Felálltam, hazamentem lefeküdtem, másnap felkeltem, és mondtam, hogy na jó, keressünk akkor munkát. Visszatekintve semmi para nem volt, szóval, az az album a teljes mértékű élvezetről és kompromisszummentességről szólt, és igazából még most is így csináljuk.

Leszek

Gábor: MAGYAR! Nem érteni magyar! Szóval, a Leszek egy nagyon szép kísérletezés volt a magyar nyelvvel, a visszajelzések alapján jól is sikerült. De tényleg. Szerintem az volt az első olyan szám, amit elkezdtünk angolul is, születtek szörnyű énektémák, rettenetes angol szöveggel, és akkor jött egyfajta belső indíttatás, hogy ezt most lehet magyarul kellene megcsinálni, és meglepően könnyen ki is gördült. Ezeket szeretem én, mármint, nem lehet mindig erre várni, hogy az isteni szikra megmondja neked, hogy ez gyors vagy lassú vagy magyar vagy angol, de személy szerint nem szeretem erőltetni ezeket a folyamatokat. De az nagyon jó volt, ott magát a szöveget is eszméletlen kellemes volt megírni, és kísérletezni az anyanyelvvel.

Feel/The Longest Night/Of/A Desparate Man/Trying to Forget/The Unforgettable/3122-Day-Long/Journey to Nowwhere (nemrég jöttem rá, hogy ezt így is lehet értelmezni -  a szerk.)

Gábor: Egész sok ilyen kis easter egget elrejtettünk a régebbi lemezeken. Szóval, az annyi, hogy ennyi ideig voltam együtt egy hölgyeménnyel, aki egyébként a harmincadik szülinapomon szakított velem, úgyhogy az egy baromi nehéz éjszaka volt. Ha egyben nézzük, az említett mondat konkrétan azt a bizonyos éjszakát írja le. Maga a 3122-Day-Long dal a szakítás folyamatát rögzíti, amit egyik kedves barátunkkal, Kiss Csinszka Flórával vettünk fel, újrajátszottuk az egész párbeszédet, hát…kurva jó élmény volt. Ismét. Nem csak nekünk, de Bandinak is, aki keverte.

Bandi: Szörnyű érzés volt, újra és újra lejátszani, hallgatni, na ez az igazi nyomasztás.

The Cheaters

Gábor: Asszociációs szempontból: fiatalság, YOLO, kompromisszummentesség. Ez még a The Future Memorials időszaka, más volt a felállás, akkoriban Szegedi Zoltán volt a basszusgitáros, és ő írta a dal szövegét, egyébként, épp egy asszociációs játék eredményeként.

Levi: Azt hiszem, ez volt az első dal, amit kirakott az Orion Dawn, én egyébként akkor lettem fan, mikor ezt meghallottam. És tök vicces, hogy a facebook a mai napig feldobja ezt a megosztást, mint emlék.

Anger

Gábor:  Az jut eszembe, hogy néha mennyire könnyen ki tud gördülni belőled egy szám. Bárcsak mindegyiknél így működött volna. Lenn voltunk a teremben, megvolt már az ötlet, hogy nagyjából mi legyen, és kb. 6-tól hajnal 2-3-ig véglegesült is. Csak a szöveg nem volt meg pontosan. Jó volt látni, hogy nem mindig kell szüttyögni itt a dalokon, hanem érdemes az adott hangulatot, az adott pillanatban elkapni. Az Anger annak az estének az organikus lenyomata. Úgy gondolom, hogy a kiemelkedő hangulatokra fel kell ülni, mert egyszerűen húznak magukkal. Pofonegyszerű az a szám és a témák, mégis van egy olyan jó atmoszférája, hogy beránt, egyből.

Akkor most beszélgessünk kicsit a klipekről! Szerintem a másik dolog veletek kapcsolatban, ami felmerül abban, aki hallott már valaha Orion Dawnt, hogy a kezdetektől emlékezetes klipeket csináltok. Az új EP dalai közül immár három is kapott profi vizualitást, mesélnétek ezekről bővebben?

Levi: Ez cégcsoporton belül ki van szervezve egy másik vállalkozásba, egy nonprofit szervezet végzi a klipek megvalósítását, az ötlettől az átadásig. Viccen kívül, az Angeré volt az első, amit felvettünk, ami végül január végén jött ki, de tavaly márciusban már rögzítve lett hozzá a videó, csak benn csücsült a HDD-n. Amikor odakerültünk, hogy na, most kellene ezzel foglalkozni, akkor kiderült, hogy az a koncepció, amit eredetileg kigondoltunk, nem fog működni, ugyan sok volt a nyersanyag, túl sok is, rengeteget kellett belőle kikukázni, meg editálni rajta, hogy jó legyen.

Gábor: Ezért lett ilyen rövid a szám is.

Levi: Ja, egyébként 15 perces volt a dal, csak jött a rádió edit. Na meg, nem tudták megfizetni a többiek az órabérem. Visszatérve, a Monsternél volt az, hogy mivel, ez ilyen kurva jó, sétálós ütem, a sok Wes Anderson-film hatására jött az az ötlet, hogy jó, akkor valaki sétáljon, legyen valami a kezében, és akkor eköré raktuk fel az egész sztorit, hogy passzoljon a szöveghez. Szerencsére, van egy nagyon jó barátom, Boros Bence, akivel zenéltem is együtt.  Azért is váltak el az útjaink egyébként, mert ő végül a színművészetet választotta, és ezzel kezdett el komolyabban foglalkozni. Ő jelenik meg a klipben, mint kellemetlen ember. Ezt a szerepet muszáj volt kiszervezni másnak, mert a színészi képességeink, mondjuk úgy, lejjebb vannak, mint kéne, de azért, Kovi rohadt jól hozta az összetört embert. Bence talentumát hál’ istennek ki tudtuk használni, vele számíthattok még további együttműködésre is.

Gábor: A szemfülesek már felfedezhették a Cliché King beharangozójában.

Levi: A Slow Death felvételei voltak meg a legkorábban, csak akkor még nem tudtam, hogy ehhez a kliphez használjuk fel ezeket. Két éve egy prágai koncert után egyenesen Spanyolországba utaztam, ott videóztam a dal első, építkezős felére bevágott anyagot, illetve egy tavaly novemberi kiruccanás során tudtam még forgatni hozzá, a keménykedős rész meg már itt forgott, az új termünkben. Izgalmas volt, vettünk jó pár négyzetméter geotextilt, felhúztuk U-alakban, és az volt megvilágítva. Emlékszem, miután meghozták a cuccot, vagy két hónapig itt állt a próbateremben érintetlenül, egy idő után nem értettük, miért terjeng macska húgyszag mindenhol, ami persze mindenkinek ismerős volt otthonról, csak nem tudtuk, itt mi a rosszseb lehet, és nem is találtuk meg a forrását. De, amikor nekiálltunk a klipforgatásnak, és kibontottuk, rájöttünk, hogy ennek van ilyen szaga. De azóta kiszáradt, és tök jó, így majd tudjuk másra is használni.

Könnyebb egyébként saját zenekari anyagon dolgozni?

Levi: Kétélű kés ez, igazából nincs is nyele, csak egy penge. Szeretném megcsinálni tökéletesre, így nem az van, hogyha a többiek leokézták akkor vége, hanem még van jó pár edit, meg beleölt munkaóra, mert ez, meg az még nekem ott fáj. De ezt Bandi is elmondhatja a hang részéről, azt hiszem. Szóval, abbahagyni lehet, befejezni nem.

Ennek fényében nem bántátok meg, hogy ezt a metódust választottátok?

Bandi: Abszolút nem.

Gábor: Időmilliomosok vagyunk! Mi mást csinálnánk? Mire költenénk?

Levi: Se barátok, se család, se munkahely. Tényleg, mi egyebet tennénk?

Egyébként is, arról szól a felnőtt lét, hogy legyen valami költséges hobbid, nem?

Levi: Igen, lehetőleg több, hogy jól kiegészítsék egymást.

A klipekhez visszatérve, egyébként van kedvencetek az előző érából?

Gábor: Nekem a Feel a kedvencem. Rohadt izgalmas volt kitalálni az egészet, hogy csupán egy snitt legyen, összehívni a barátokat a felvételre, elmenni, feljelölni az utcán, mikor mi fog történni, dupla tempóban megnézni, milyen mozgások lesznek, hogy jól jöjjenek ki az események. Na azt vágni, nem volt egy nehéz meló.

Levi: Csak a végét.

Bandi: Az nekem is nagy kedvencem. A forgatás is elég vicces volt. Ugye, másfélszeres tempóban játszottuk le a dalt, úgy lett felvéve, és vissza van lassítva, azért van ilyen vontatott hatása az egésznek. De a felvételnél ugye ez így annyira nem volt egyszerű, mivel, ezáltal rövidebb lett a dal, sokkal jobban kellett figyelni, hogy eltaláld a mozdulatokat, hogy a másfélszeresre gyorsított verzióban is ütemre jöjjenek ki.

Gábor: Tök feelinges volt a kis utca is, ahol forgattunk, főleg, amikor már a vége felé leordibáltak a lakók, hogy „Mi a tökömet csináltok itt még mindig?!”.

Bandi: Említenem kell még a Longest Nightot is, mert akkor meg nagyon sokat tesiztünk. Reggeltől estig forgattunk, és indokolatlanul sokszor felvettük, ahogy zenéltünk. És ugye egy klipforgatáson nem úgy zenélsz, mint alapból, hanem mindent túl kell tolni, hogy jól nézzen ki a felvételen, az pedig egyébként is egy dinamikus dal, úgyhogy úgy mentünk haza a forgatás után, mint akit megöltek. Teljesen szét voltunk menve.

Levi: Még a gitárpántom is elszakadt.

Így a vége felé, az Anger-lemez megjelenésén túl, mik a további terveitek?

Levi: Ugyanaz, mint minden este, meghódítjuk a világot. Bunkó és a Vész…

Gábor:. A jövőben nem nagylemezben gondolkozunk, valószínűleg szinglik fognak megjelenni, és amikor összegyűlik egy nagyobb kupac dal, akkor lesz belőle valami.

Levi: Az Anger-lemeznél is nehéz volt magunkon is átvinni, hogy legyen egy konkrét release terv, amikor elkészült a 10 szám. Meg akartuk adni a lehetőséget ezeknek a daloknak, hogy szépen tudjon épülni az egész. Hogy ne az legyen, hogy van egy nagy tűzijáték, hogy itt a teljes album, csá, majd két év múlva jelentkezünk a következővel. Őszintén, valahol bele is vagyunk kényszerítve ebbe, hisz ma, zenekari szinten az a hírérték, hogy koncertezel valahol, vagy megjelent valamid, esetleg a kettő közé becsúsztathatsz egy-egy klipmegjelenést. Már, ha nem akarsz ilyen bulvár dolgokba belemenni, mint nem volt épp bérletünk és megbüntetett a BKK, és ezt lehozza a bulvármédia. Ha ellőjük egyben, hogy puff, itt az összes szám, akkor tulajdonképp magunkkal tolunk ki.

Gábor: Tényleg rettenetesen sokrétű ez. Spotify-on is például egy kiadványról csupán egy trekket tudsz csak pitchelni playlistre, szóval, ha megjelenteted egyben az albumot, egyetlen számot tudsz kiemelni, így a maradék kilenc daltól egyszerűn elveszed a lehetőséget.

Nem egyszerű…De, ha már plafon, szerintetek mi az a maximum, ami egy, a közegből érkező zenekar elérhet?

Gábor: Szerintem láttuk már a plafont angol nyelven megszólaló banda tekintetében, ez a Subscribe-, Lazarvs- szint. Nem tudom, hogy egy Budapest Parktól tud-e itthon nagyobb lenni angol nyelvvel bárki. Mi természetesen akkorára szeretnénk nőni, amekkorára lehet, a Budapest Park nagyszínpad lenne a cél. Az említett zenekarok, amit angol nyelvvel Magyarországon el tudtak érni, az brutálisan kiemelkedő és példaértékű, és nem tudom, hogy ha ennél maradunk, lehet-e magasabbra jutni, majd kiderül.

Állunk elébe. A végszót is nektek adnám. Részemről köszönöm, nagyon!

Gábor: Ne fojtsátok el az érzéseiteket, mer’ egyszer úgyis kijön, oszt nem úgy fog kijönni, ahogy terveztétek.

DANGER

BANGER

 Kapcsolat: 

https://linktr.ee/oriondawnmusic

 Csipke