Needless (2024, b-j.: Bárány Tamás (gitár), Bánfalvi László (basszusgitár), Márton Dániel (gitár), Forczek Ádám (ének), Kasper Botond (dob); fotó: Kun Attila

 A deathcore és további kórságok divatba kerülése itthon (sajnos) még jobban elvette a fókuszt az egyébként is igencsak mostoha sorsnak örvendő technikás/progresszív death metalról, mégis, kis hazánk olyan nemzetközi szintű zenekarokat ad a világnak a műfajban, hogy öröm nézni. Közülük a Needless számomra a honi death metal színtér szívósságának, végtelen kitartásának egyik fontos szimbóluma, iskolapéldája annak, mi az amit ebben a közegben el lehet érni, ha a tehetség kemény munkával, és egy olyan gondolkodásmóddal párosul, ami nem az illúziókat kergeti, hanem reális keretek közt nyújtózik a plafonig, és úgy értelmezi újra és modernizálja a műfaj adta kereteket, hogy nem az aktuális trendeket kívánja meglovagolni.  A 20 éves jubileum kapcsán épp itt volt az ideje, hogy megsorozzam őket egy jó adag kérdéssel, hogy kitárgyaljuk, ami volt, és ami még hátra van. A "mikrofonnál": Bárány Tamás alapító gitáros, Bánfalvi László basszusgitáros és Kasper Botond dobos. 

Ezzel a múlttal azt hiszem, a bemutatkozó körtől eltekinthetünk. Inkább arról beszélgessünk, hogy sikerült a legutóbbi, szlovén túra?

Laci: Ilyen indulásunk még nem volt…(nevet) A sztori hosszú, de a lényeg, hogy egy gitárral kellett megoldani a koncertet. Remekül éreztük magunkat, és a régi szerb barátainkkal az XSUS tagjaival is nagyon jó volt találkozni. A fogadtatás is pozitív volt, így tervezzük, hogy megyünk még a jövőben.

Tamás: Nekem az az ötletem támadt, hogy mivel egy gitár lesz, leiszom magam, és így, ha már rossz, akkor legalább tényleg nagyon rossz lesz. Végül persze csak a szám volt nagy. Szerintem az eredmény nem volt vészes, de megegyeztünk, hogy többet ilyet soha sem csinálunk.(nevet)

Boti: Az indulásunk előtt bekövetkezett helyzethez képest szerintem egész jó estét zárhattunk. Én igyekeztem magunkat motiválni a jól bevált „ez most jó lesz!” mondattal, s végülis, bejött.(nevet)

A tavalyi nyár is igencsak mozgalmasra sikeredett. Hogy éreztétek magatokat a külföldi fesztiválokon? (Næstved Metalfest, Symbolic)

Laci: A dán fesztivál egy nagyon jó visszhangú esemény volt. Az oda utat azért nem vállalnánk túl sűrűn. Kuriózumnak számítottunk magyar bandaként, és még másnap is arról beszéltek a fesztiválon, hogy a magyar zenekar milyen jó volt. Természetesen kellően le is itattak a helyi italokkal minket.(nevet)

Tamás: Mind a dán, mind a cseh fesztiválon úgymond, Needless-szűz közönség előtt játszottunk, ami nem egy könnyű dolog, mert sem minket, sem a számokat nem ismerik. Így nagyjából az első 1-2 dal alatt eldől, hogy vevők-e ránk, vagy sem. Szerencsére sikerült a színpad előtt tartani az embereket, ami mindenképp győzelem a részünkről. Ja, és ha Dániában jártok, akárhogy is tukmálják, ne igyatok abból a köménymag ízű piából, mert iszonyatos.

Boti: Összességében meglehetősen jól sikerült mindkét este. Igaz, technikai körülmények szempontjából a naestved-i buli számomra kevésbé volt kiemelkedő az Odense Metalfest-es produkciónkhoz képest, ráadásul azelőtti este a gyomrom is felmondta a szolgálatot, így még nehezebb volt teljesíteni, de a közönség ereje tartotta bennem a lelket, és végülis, csodás volt a koncert, és természetesen az after party is! Csehországban is szépen szerepeltünk, a közönséget megnyertük, szóval elképzelhető, hogy a jövőben még visszalátogatunk a Symbolicra.

Mennyiben, miben más külföldön játszani, mint itthon?

Laci: Az a tapasztalat, hogy sokkal inkább bulizni mennek az emberek. A hazai UG elitista hozzáállásával sehol nem találkoztunk. Mindenhol a zene szeretete és az összetartás fogadott minket.

Tamás: A legnagyobb különbség szerintem, hogy itthon egyre kevésbé népszerű a metal zene a 10-20 évesek körében, külföldön pedig ennek az ellentéte jellemző.

Boti: Minden szempontból más. Az esetek többségében a fogadtatás mindig pozitívabb, hatalmas lelkesedés és elkötelezettség figyelhető meg a bandák iránt, függetlenül attól, hogy azok mennyire ismertek a közönség avagy a stáb számára. Persze nem mondanám azt, hogy itthon minden rossz és hasonlók, de ami jellemző a társadalmunkra, a viselkedésünkre, az sajnos megvalósul általában hozzáállásban is a koncertek alatt. Szerintem ezzel a témával sokkal többet kellene foglalkozni, mert ha csak a szomszédos országok klub bulijait, fesztiváljait nézzük, akkor is elképesztő sok a különbség a hazai helyzethez képest.

Mindeközben gőzerővel zajlanak a harmadik nagylemez munkálatai. Jó látni, hogy van, aki még ragaszkodik az LP-formátumhoz. A szinglik és EP-k világában, miért tartjátok fontosnak, hogy teljes albumnyi hangzókat jelentessetek meg?

Laci: Az EP-k jól működnek az elismert előadók körében. Ott havonta kiadsz egy anyagot, és jól lehet futtatni, termeli az eléréseket, nézettséget stb. Ez egy kis hallgatói bázissal rendelkező zenekarnál nem megy. Kihozod, 1-2 napig megy, aztán el is felejtik. Ebből a szempontból az album még mindig jól működik. Van súlya egy komoly lemeznek. Nemzetközi szinten legalábbis mindenképp.

Tamás: Fogalmatlan vagyok azzal kapcsolatban, hogy miért jobb egy 5 számos EP-t kiadni, ami egy hét alatt eltűnik a süllyesztőben, ahelyett hogy hozzácsapnának még 3 számot és simán kiadnák nagylemezként. Anno a The Dark Spirit of Ages-nél nem igazán volt tervünk a folytatásra, inkább az addigi dalainkat akartuk rendes körülmények között feljátszani, hogy, ha már ennyi munkát beletettünk, legalább legyen valami bizonyítékunk rá. Aztán persze ahelyett hogy mindenki ment volna amerre lát, elkezdtük komolyan csinálni...mindegy...

Nekem ma, ha egy zenekar EP-t ad ki, inkább olyan érzés, mint egy gyors, összecsapott kiadvány két lemez között, ilyen B oldalas dalok, hogy ne legyenek a hallgatók annyira türelmetlenek. Amúgy, tudja ma még valaki, mi az a B oldal?

Boti: Én csak arra emlékszem, hogy a szüleim mindig Deep Purple, P. Mobil, Piramis-lemezeket, kazettákat hallgattak, így bennem maradt az, hogy én is albumokat pörgessek, és sokkal jobban szeretem, mert megvan a maga varázsa, amikor akár egy slágeresebb, rádióbarát nóta után egy kissé kísérletezősebb következik (vagy fordítva), amit nem biztos, hogy manapság a zenekarok bevállalnának. Meg általában egy LP-nek van egy sajátos felépítése, érdemes megfigyelni, hogy a kezdetén, közepén és a végén milyen érzéseket váltanak ki belőlünk.

Mostanság egyszerűbb, ha 2-3 havonta kidobnak egy sablonos struktúrájú szinglit. Persze, ennek megvannak a maga előnyei, hacsak a zeneipart nézzük, de szerintem ezen az LP formulán mi már nem fogunk változtatni.

Magatok is albumokat hallgattok szívesebben?

Laci: Mióta a streaming dobálja a zenéket és keresnem sem kell, gyakran válogatásokat hallgatok. De ha kijön egy album, akkor azt végig szoktam pörgetni. Egy EP-t nem mindig hallgatok meg én sem…

Tamás: Zenekar függő, de leginkább albumokat. Aztán persze van az az eset, amikor a házibuliban megjelenik "DJ intro", betesz egy számot, 10 másodperc után elnyomja egy másikra, amiről megint elvált. Néha én is ezt csinálom, de csak magamat kínzom vele.(nevet)

Mennyire jött meg a stúdiózási rutin így, a harmadik nagylemezre? Kihívás, komfortzóna átlépés, vagy már otthonosan mozogtok ebben a környezetben (is)?

Tamás: Komfortzóna átlépés inkább a dalszerzésben érhető tetten. A cél mindig is ez. Stúdiózás szinten sikerült egyfajta rutinra szert tenni. Például nem szégyelljük már annyira magunkat, amikor elbénázunk dolgokat, hanem egy félmosollyal az arcunkon odabökjük hogy "hát na, kinek van ma már ideje gyakorolni".

Boti: Az elmúlt pár évet nézve, szerintem elmondhatjuk magunkról, hogy igyekszünk 1-2 éven belül új dalokat írni, kidolgozni egy album szerkezetét, és természetesen stúdióba járni, persze utóbbi az anyagi helyzetünktől is függ, de igen, elkezdett kiépülni szépen egy jó értelemben vett rutin.

Kicsit belemászva a zenekari biográfiába, idén már 20 éves a Needless, az első EP-tek – The Dark Spirit of Ages - viszont elég későn, 2015-ben látott napvilágot. Visszatekintve, megfelelőnek érzitek az időzítést, mennyit és mit tudtatok profitálni abból, hogy ennyit vártatok az első „digitális megjelentetéssel”?

Laci: A zenekar első lemeze előtt felmerült a névváltoztatás is, mert az előtte levő időszak leginkább az útkereséssel telt. Folyamatos tagcserék, állandó próbaterem hiány, illetve mi sem gondoltuk magunkat ennyire komolyan. Aztán ott volt az anyagi része is. Ahogy Tamás említette, az albumot úgy vettük fel, hogy ez még legyen meg, hogy hagyjunk valamit az utókornak, de utána abbahagyjuk. De hála az égnek, az a lemez össze is hozta a zenekart, és folytattuk. Valójában a banda igazi élete onnan indul.

Tamás: Amiből leginkább profitálni tudtunk, az hogy a TDSOA- lemez jóval kiforrottabb lett, mintha az 5-6 évvel azelőtti számainkat vesszük fel egy stúdióban. A Needless 2015-ben sem volt egy bejáratott név, szóval aki akkor találkozott velünk először, annak sikerült lemaradnia a kezdeti bukdácsolásokról. Na, ez egy jelentős pozitívum.(nevet)

20 év rengeteg idő, mit gondoltok, mennyire sikerült együtt érni/felnőni a Needless zenei világával?

Laci: Sokat tanultunk menet közben a zenélésről, stúdióról, koncertekről. Még a mai napig tanulunk, és ez így van jól. A zenén mindenképpen hallatszik a fejlődés a külső szemlélőnek is, belül pedig érezzük a saját változásunkat is.

Tamás: 20 év? Basszus tényleg 20. A kérdésre válaszolva, szerintem ezt a hallgatók fogják majd eldönteni, az új lemezt hallgatva. Szerintem az irány jó, aztán majd kiderül, mi lesz belőle.

Általánosságban is úgy látjátok, hogy az underground zenekaroknak végig kell járni az efféle szamárlétrát?

Laci: Ma már nem feltétlen, de a mi időnkben szinte csak a saját hibáinkból tudtunk tanulni.

Tamás: Mivel körülbelül a kétezres évek óta nem történt igazi zenei forradalom a rock/metalon belül, ezért nincs is nagyon támpont egy kezdő zenekarnak, hogy milyen stílus alapján induljon el, ha nagyobb közönséget akar szerezni magának. Vannak, akik szélkakas módjára forognak az aktuális trendek után, ami szerintem pöcs húzás, de gyakran el is tűnnek pár éven belül. Mások kitartanak amellett, amit elkezdtek, és folyamatosan fejlődnek a maguk módján. Remélem nekünk utóbbi sikerült.

Hangzók. Épp itt az ideje, hogy készítsünk egy rendhagyó leltárt a Needless eddigi munkásságát felölelve. Vegyük sorra a nagyobb lélegzetvételű megjelenéseket, és kérlek, meséljétek el, mi az, ami elsőre beugrik róluk, miként illesztenétek bele a Needless-életműbe?

The Dark Spirit of Ages (EP, 2015)

Laci: Életünk legnagyobb szívása volt az első stúdiós élmény…Amikor azt hittük, milyen jól tudunk zenélni, és rá kellett jönni, hogy nem.(nevet)

Tamás: Az első „hű, baszki” -érzés, amikor a sok házi demózgatás után meghallod a saját számaidat, rendes körülmények között rögzítve megszólalni. Alapból egy teljesen másik szint az, amikor szakemberekkel dolgozol, és nem csak a saját füled után mész, hanem ott van valaki aki szóban (is) elfenekel, és elmagyarázza, hogy mi, mitől jó, és mitől működik. A dalok már akkor két gitárra lettek megírva, de egyedül játszottam fel mindkét szólamot, szóval munka is volt benne bőven a részemről. Ádám meg bement, elsőre feltolta az énekeket, aztán dolgát végezvén rágyújtott egy pizzára. A szemét.(nevet)

Heresy (LP, 2019)

Laci: Ennél a lemeznél dolgoztunk először Simivel (No Silence Studios), akivel azóta minden anyagot csináltatunk. Valahogy nagyon passzol a zenekar és az ő személyisége.

Tamás: Simi már akkor olyan volt hogy: "figyu már, ide arra gondoltunk hogy lehetne valami pülüm pimpülüm kórus cucc", ő meg egy perc után elővarázsolta nekünk pontosan azt, amit szerettünk volna. Továbbá első nagylemez felvétel, körülbelül fél év alatt, havi-kéthavi leosztásban rögzítettük a gitárokat. Ádám hozta a szokásos:

1. Bemegy.
2. Rec gomb megnyom.
3. Felvétel vége.

 - formáját, amitől a mai napig megőrülök, de remélem ahogy öregszik, majd neki is többet kell szenvednie a stúdiózással.

Aztán persze akadtak érdekes pillanatok is. Volt olyan dal, amit egy héttel a felvétel előtt kukáztunk Fogl Botival, mert rájöttünk, hogy szar. Legalábbis a kezdő téma, meg az azt követő, meg még pár másik, na meg a szóló sem valami combos. Szóval volt egy hetünk rohadt gyorsan írni valamit, ami megüti a szintet. A gitárszólót először akkor hallottam, amikor kocsiban ültünk stúdióba menet, Boti meg elküldte a telefonjáról, hogy "NA ez lesz!".

Nem mondom meg, melyik számról van szó, de, ha nem veszitek észre, akkor nem is kell szerencsére.

The Cosmic Cauldron (LP, 2022)

Laci: A koncepciólemez jellegéből fakadóan nagyon durva kihívás volt, hogy minden sztori a helyén legyen, és a szöveg a dallammal stimmeljen. Plusz nehézség adódott abból, hogy ami kész volt, ahhoz már nem nyúlhattunk. Ezt stúdiózás közben nagyon nehéz megállni.(nevet)

Tamás: Fú! Ádám nagyjából hozzám költözött, mert mondhatni, minden délelőtt írtuk, ami csak eszünkbe jutott. Máskor meg én mentem Botihoz Ceglédre, ugyanezen okokból. Amire leginkább emlékszem, hogy a felvételek gyakorlatilag egy hét alatt kész lettek. Lementünk hétfőn, vasárnapra felrántottunk mindent. Nagyon kimerítő volt, de egy olyan élmény, ami biztosan megmarad.

Boti: Bizonyítási vágy. Elképesztően nehéz volt nekem „felvenni a ritmust”, szó szerint. Akkoriban még eléggé amatőr zenekarokban játszottam, és ez egy nagy szintlépésnek bizonyult. Mikor bekerültem, már nagyjából az album háromnegyede megíródott, így számomra a kreatív munka inkább a stúdiózás alatt valósult meg. Sok vita és egymásnak feszülés mellett, rengeteg pozitív pillanatot éltünk meg, amikre a mai napig szívesen gondolok.

Mondhatjuk, hogy a Heresy megjelenése után kezdtek felpörögni az események a banda körül. Mik a legkedvesebb és legrosszabb élményeitek abból az időszakból?

Tamás: Alapvetően nem voltak kiemelkedően magas- illetve mélypontok a Heresy-korszakban. Viszont akkoriban kezdett Német Zoltán dobosunk az időbeosztása miatt eltávolodni a Needlesstől. A NFR-ben már megalakulása óta dobolt, és dobol mai napig is, de két zenekart gőzerővel szerintem nem lehet csinálni. Nagyjából a The Cosmic Cauldron felvételei előtt fél évvel került sor a kenyértörésre, és biztos, hogy van pár dolog amit faszul intéztünk, de azóta is jóban vagyunk. Április 27-én majd meglátjátok!

Ha már szóba került, a The Cosmic Cauldron egy újabb szintlépést hozott, több szempontból is. Elsőként meséljetek, mennyiben/miben más egy konceptalbumot megírni?

Laci: Az alapokat összerakni nagyon hasonló. Onnantól viszont, hogy a sztori line-ba beilleszted, és szöveg íródik hozzá, már baromi nehéz bármin módosítani, mert egész lavinát tudsz vele elindítani.

A kettes albumot már egy dán kiadó vette a szárnyai alá, ennyi idő távlatából mennyire vagytok elégedettek a kiadói munkával?

Tamás: Manapság egy kisebb kiadó már nem úgy működik, mint a ’80-as években, amikor még egy zenekar megélt a lemezeik eladásaiból. Ezért ők maguk sem akarnak hatalmas kockázatot vállalni, hogy milliókat öljenek egy csapatba, ami szinte biztosan nem fog megtérülni. Ettől függetlenül promóció és terjesztés szempontjából nem tudják a saját kiadású lemezek felvenni a versenyt egy kiadó által megjelentetett albummal. Mi ezért teljesen elégedettek vagyunk a munkájukkal.

A visszajelzések alapján elég magasra került az a bizonyos léc a legutóbbi lemezzel. Mit gondoltok, mit lehet még megugrani a harmadik albummal?

Tamás: Nem gondolom, hogy a Cosmic Cauldron szintjét meg kéne ugranunk. Annál a lemeznél úgy építkeztünk, hogy a hallgató a végére fáradjon el, érezze magát leterhelve, agyonnyomva. Szerintem ezt sikerült elérni, de nem hiszem, hogy érdemes lenne ugyanezen az irányon maradni.

Boti: Én próbálom nem úgy felfogni ezt, mintha egy verseny lenne, ahol minél jobb időt kellene megfutnod. Mindig más és más ötletek pattannak ki az emberek fejéből. Persze, érdemes a visszajelzésekre támaszkodni olykor, az előző albumok után, mikre lehetne odafigyelni, mit kellene fejleszteni még esetleg, hogy még inkább elnyerje a hallgatóság tetszését, de elsősorban magunknak kell megfelelni. Úgy gondolom, ez utóbbi újra megvalósulni látszik.

Mi az, amit már elárulhattok a harmadik Needless-LP-vel kapcsolatban?

Tamás: Jaj, hát nagyon fasza lesz!(nevet) Viccet félretéve, próbálunk kicsit szembe menni az előző lemezzel, ahol a több, több volt az alap, most inkább a kevesebb, több úton járunk.

Ja és persze a dallamos részek dallamosabbak lesznek, a zúzós részek meg zúzósabbak.

Boti: Igyekszünk olyanná tenni, hogyha meghallgatja valaki, ne kelljen matematikai képleteket alkalmaznia, ahhoz, hogy megértse, mit is játszunk, haha. Egyrészt nekünk is jobb, másrészt egy koncertet még élvezhetőbbé tehetünk ezáltal, szerintem.

Ezt a szálat tovább bontogatva, szerintetek mi az, amit ma egy hazai, extrém metal zenei rétegműfajban mozgó banda elérhet?

Laci: Ez nehéz kérdés. A műfajban van egy üvegplafon, amit ha elérsz, és a ráfizetős magyar turnékon, meg egy-egy külföldi kiruccanáson túl akarsz jutni, az rengeteg pénz. Ha ezt be is fekteted, és elmész egy nagyobb zenekarral turnéra, ami lendületet adhat, akkor azt rettenetesen nehéz fenntartani. Nálunk mindenkinek munkahelye van, nekem család is. Nem tehetem meg, hogy hosszú turnézásra adom a fejem, mert a családtól is távol lennék, és az életszínvonal is nagyot csökkenne. Szóval körülbelül ezt lehet elérni, ahol most vagyunk, illetve a fesztivál szezont lehet még kimaxolni.

Tamás: A Thy Catafalque egy elég jó példa erre, 1998-ban alakult, szinte sosem koncerteztek, full underground szinten mozgott, most meg sold outos bulikat nyomnak Európa szerte. Ha ez nem sikersztori egy magyar UG bandának, akkor nem tudom mi az.

Boti: Sokszor eszembe jut az előbb említett Thy Catafalque, a Sear Bliss, vagy akár a Tormentor is, akik közel 30 évig nem játszottak, de napjainkban, akár a TC, ők is sold out-os bulikat adnak itthon és külföldön egyaránt. A lehetőségek többé-kevésbé adottak mostanra már, ez szerintem egy zenekar hozzáállásán is múlik. Áldozatok nélkül nincs győzelem.

Ennek fényében mi az, amit még mindenképpen meg szeretnétek valósítani a közeli, vagy távoli jövőben? 

Laci: Mindenképpen folytatjuk, ez nem kérdés. Ahogy az anyagiak és időnk engedik, haladunk az albummal, szervezzük a koncerteket. Manapság már egyre tudatosabban tervezünk, illetve fejlesztjük az eszközparkot is.

Boti: Legaktuálisabb teendőink között most ott van az április 27-ei Dürer Kertes, jubileumi koncertünk, illetve a harmadik lemez munkálatainak befejezése, és közben készülünk a Lowland Fest-re is.

A végszót is nektek adom, részemről köszönöm, nagyon!

Tamás: Satan!

Boti: Jesu Død!

Kapcsolat: 

Needless - Facebook

Needless - Instagram

Needless - Youtube

Csipke