Ez nem egy áprilisi tréfa. Ugyan a lemezlovasság nem tud meghatni , amit ezek a srácok csinálnak after party gyanánt, az már-már epikus, nemhiába terjednek, mint a vírus, és válnak egyre gyakoribb, vagy akár kötelező vendégeivé az underground fesztiváloknak, eseményeknek. Ha valamit őszintén csinálsz, az végülis organikusan tud működni, nem? Az apokalipszis-trióval még a Nuskull- szülinapon ültünk össze, hogy elmeséljék végre, mi a RockCsé-életérzés afrodiziákuma, és mi hajthat még ki ebből. Spoiler: csupa jó....

Mai témánk nem éppen szokványos, bár elég régóta képezitek szerves részét az undergroundnak. Első körben arról meséljetek, miként is indult ez az egész RockCsé-történet? Fogadjunk, hogy a Vittulához van köze.

Bobby: Nyilván. Egyébként igazából borzasztóan egyszerű és nagyszerű az egész történet. Ki kellett találnom egy programot a Vittulába, ahol pultoztam, és azóta is dolgozom, akkor jött ki a Slipknot új lemeze, csütörtök volt, úgyhogy beugrott, hogy akkor legyen egy release party a Slipknot-album kapcsán. Ez volt 2019-ben.  De az egész kiindulópontja, amitől kedvet kaptam, hogy volt egy metal Halloween-buli még korábban, ugyanitt, ami szintén épp csütörtökre esett. Abbath-sminkben toltam egész éjszaka, bömbölt a metal, és láttam, hogy kajálják.

Kedden már megszokottan jazz van a Vittulában, ezek után úgy voltam vele, akkor legyen a csütörtök a rocké, nézzük meg, hogy működik. Az egész lényege az volt, hogy minden alkalom tematikus lesz, nem csak benyomok egy random Spotify-listát, hanem az adott témába illeszkedő kedvenceimet válogatom össze. A hét elején ugye kikerül a Vittula heti menü, nagyjából látták, milyen keretek közt fog ez menni, aztán, egyszercsak elszabadult a dolog, és közszájon elkezdett terjedni, hogy „tudjátok, van az a rock csütörtök”, aztán RockCsé lett belőle. Ez nem egy kitalált név, hanem kapott.  Az egész szellemiségét is nagyjából az adja, ahogy a neve is született, úgy terjedt, szájról, szájra, mint a herpesz.(nevet)

És hogy kerültek képbe a többiek?

Bobby: Rájöttem, hogy nem csak én élvezem ezt borzasztóan, hanem rajtam kívül még jó páran, és az élet azt a gyönyörűszép ajándékot adta nekem, hogy így, 30 felett is megismerhettem olyan embereket, akikkel azonnal testvér, barát és család lehetsz.

Matyi: Kik azok? (nevet)

Bobby: Nem rólatok beszélek. Na a lényeg, hogy az volt valahol a vízválasztó, hogy amikor előkerül egy Tenacious D-dal, ott vannak azok, akikkel mínusz centikről őrjöngve, egymás arcába üvöltöd bele azt, ami téged boldoggá tesz, és látod, hogy nekik is ugyanaz okoz örömöt, mint neked. Na, akkor döntöttem el, hogy a rock csütörtök nem csak egy két-három hétre kipróbált történet lesz, de egyébként önmagától eszkalálódott, és úgy vált jelenséggé, hogy nem is volt tervezve.

Ezzel a két kiváló, elsőosztályú hímpéldánnyal (Zsolti, Matyi) pedig már a kezdetektől úgy voltam, hogy ez két olyan csávó, hogyha ők ketten lejönnek minden alkalommal, akkor már megéri csinálni.

Matyi: Pedig igazából csak nem volt jobb dolgunk csütörtökönként.(nevet)

Fotó: Baksai Réka

Zsolti: Nálam ez úgy nézett ki, hogy nagyon régóta jártam a Vittulába, de pont abban az élethelyzetben voltam, hogy már nem igazán volt erőm, kedvem folyamatosan ott tölteni az időm. Cserélődött is a társaság, már nálam sokkal fiatalabbak jártak, nem találtam a helyem. De akkor ez a szőke csoda megjelent a pultban, a vállára csapta a konyharuhát, rákönyökölt a pultra, és közölte: „Na, mit adhatok?” Én meg rávágtam, hogy „Magadat!”.(nevet) Viccen kívül, amikor beindult a RockCsé, újra jól éreztem magam a Vittulában. Matyival egyébként még Győrből, az egyetemről ismerjük egymást, ahol együtt is laktunk egy csodálatos másfél évet. És az, hogy én ezt vele élhettem át, kurva jó volt, pedig egymástól függetlenül találtuk meg Bobbyt, hogy ez itt klikkel, nekünk beszélgetnünk kellene és csinálni valamit közösen.

Bobby: Én nem éreztem egy másodpercre sem véletlennek a találkozásunkat, hanem kibaszott sorsszerűnek éltem meg. Ezt a hirtelen jött ötletet azért vittem végig, hogy ilyen csávókat lássak még az életben, mert nem gondoltam volna, hogy egy bizonyos kor felett még találkozik az ember olyanokkal, akikkel annyira tökéletesen passzoltok, mint a népszerű üdítőmárka régi kupakja a palackra. Az, hogy együtt, feltétel nélkül boldogok és felszabadultak tudtunk és tudunk lenni a mai napig, az alap mozgatórugója az egésznek, enélkül nem létezne semmi.

Zsolti: Erre az egész történetre egyébként nagyon durván rátett a covid. Amikor bejött a vesztegzár, kitaláltuk, hogy mivel minden csütörtökön annyira jól éreztük magunkat a Vittulában, mi lenne, ha ezt nem engednénk el azért, mert nem lehet sehova menni. Úgyhogy csináltunk egy Discord-csoportot, és onnantól kezdve csütörtökönként otthon iszogattunk, és az interneten keresztül énekeltünk Tenacious D-t egymásnak.

Matyi: Itt szeretném kiemelni, hogy ez az, amit utólag Virtula RockCsé néven tartunk számon, tehát a RockCsé valószínűleg az ország egyik leghosszabb ideje, egybefüggően működő rendezvénysorozata.(nevet)

Bobby: Még az sem szabhatott neki akadályt, hogy mindenki az ország különböző szegletében volt akkoriban.

Na és hogy sikerült előmászni a pincéből?

Matyi: Bobby kitalálta, hogy valamelyik Vittula-szülinapra, csütörtökre kellene egy koncert, úgyhogy bedobtam Németh Somáékat a BIPØLARIS-sal. Somával is még az egyetemről ismerjük egymást. Úgyhogy leszerveztük, eljöttek megnézni, mi van. A bandatagokon azért látszott, hogy Somán kívül senki nem fordult meg még a Vittulában, úgyhogy ő élvezte egyedül igazán, és persze ott is megvolt a Tenacius D-re az egymás arcába hányás.

Bobby: Hozzáfűzném, hogy a RockCsé Allstarz kifejezés is ott született meg. A Vittula- szülinap mindig egy többnapos rendezvénysorozat, és akkor a csütörtökre mondtam, hogy azt kikérem magamnak, és mindenképp élőzenét hoznék. A BIPØLARIS tökéletesen bevált, és kb. három szót váltottam Somával, mire egymás nyakába borulva megállapítottuk, hogy ja, ezt csinálni kell. Akkor jött az ötlet, hogy legyen akkor az all stars, és a rendszeres RockCsé tagok rakjanak össze pár számot, úgyhogy kivételesen átengedtem a stafétát. Akkor született meg elméleti síkon a RockCsé Allstarz is, ugyan még nem a mai formájában.

Matyi: Lényeg, hogy lenn volt Soma és épp abban az érvelésben voltam, hogy minden hülye tud DJ-zni, ő meg felhozta, hogy nincs-e kedvünk ezt megmutatni valakinek, valahol, mondjuk a Hell Vill-en? Mondtam, hogy én bármikor, bárkinek, bármit szívesen megmutatok, úgyhogy azzal a lendülettel megfordultam a széken, és odaszóltam Bobbynak, hogy akarunk-e DJ-zni a Hell Villen. Naná, hogy akartunk! Aztán kiderült, hogy Zsoltinak van otthon DJ pultja is. Szóval, ő az egyetlen, aki ért is hozzá, úgyhogy őt amolyan, „Token, takarodj le a pincébe a basszusgitárodért" romantikával megkértük, hogy akkor ugyanmá’, csináljuk. Így történt, hogy már a 2022-es Hell Vill támogatói buliján bemutatkozhattunk a Dürerben. Mind a négy vendéget mi hoztuk, úgyhogy jól fel voltunk készülve, de remekül éreztük magunkat, és kiderült, hogy másokat ez nem zavar annyira, mint kellene, úgyhogy a nyári fesztiválra is meghívást kaptunk.

Bobby: Nekem az tetszett, ahogy talán Soma fogalmazta meg, hogy „olyan jóízűen csináljátok, nincs kedvetek ezt hivatalból csinálni?” Amúgy, de! Az, hogy betegyük a saját zenéinket, amire jól érezzük magunkat, hogy jól érezzük magunkat, és ebből valami átragad az emberekre, annál nem kell több.   

Fotó: Vitéz Marcell

Matyi: A külön szórakoztató része egyébként az, hogy Bobby a metal szakértő, Zsoltinak félelmetes rutinja van abban, hogy a közönség mit szeretne hallani, nekem meg végre senki nem nyomhatja el ugyanazt a 7 számomat, amit 13 éves korom óta hallgatok, végre egyszer nálam van a távirányító, egymás után háromszor lemehet a Black Tears. Én azért vagyok ott, hogy a közönség ne System Of a Downra ugrabugráljon még 15 évig, hanem azt szeretném, hogy a három NuSkull-os újságíró kétségbeesettem Shazamozzon a sarokban.

Bobby: Ez a Hell Vill fesztiválon meg is történt, amikor Matyi lekeverte a Breaking the Habit-et egy jó Destrage-gel, majd kiállt a DJ pult elé, és elüvöltötte magát, hogy azért, hogy tanuljatok is valamit! Ő konkrétan dacból csinálja az egészet.

Matyi: Így van, én a szakmai alkalmatlanságomat kardként hordom. Nem lehet azzal vádolni minket, hogy műmájerkedünk, mert ez gyakorlatilag annak a teljes ellentéte. (nevet)

Akkor ez egy sikeres kollaboráció volt.

Bobby: Pontosan emlékszem, mi volt az első, kimondottan borítékos, meghívásos rendezvényünk, ahol Zsolti fogalmazta meg, hogy na gyerekek, ez a vicc egy picit túlment. Valóban, de az a helyzet, hogy a viccet mindenki szereti.

 De az a pont egyébként, amikor felmerült, hogy ezt egy kicsit komolyabban is lehet venni, szintén a felsőtárkányi Hell Vill volt. Fél 12-től reggel fél nyolcig toltuk, egyszerűen nem bírtuk hazaküldeni az embereket, a végén már olyanokkal próbálkoztunk, mint az Acélszív, és a Groovehouse – Hajnal. Háromszor lement. Reméltük, ezzel eloszlatjuk a tömeget. Nem sikerült. Amikor Zsolti utoljára berakta, lefutott a színpadról, én elbújtam az asztal alá. Mikor felnéztem, háromszor annyian lettek.(nevet)

Matyi: Tanulság: mi nem a betegség vagyunk, hanem a tünet.(nevet)

Bobby: Ja, a jókedvünk ragadós, talán emiatt tetszett meg nekünk is ez az egész. De egyébként volt egy konkrét pillanat, amikor tényleg úgy éreztem, hogy ez már sokkal több, mint az, hogy mi hárman jó cimborák lettünk, vagy, hogy mások is szeretik a zenéket, amiket berakunk. A Vittulában, ahonnan indultunk ugye, volt egy olyan alkalom, amikor ránk kapcsolták a hangot, tehát konkrétan „lekevertek” minket, hogy most már tényleg záróra van, mégis akkor még acapella-mód teljes egészében elénekeltük a közönséggel a Belzebosst a Tenacious D-től és egymás arcába üvöltöztük, mert mi ezt az utolsó szöget még be akartuk ütni abba a bizonyos koporsóba, és hirtelen egy csomó embernek a telefonjával néztem farkasszemet. Akkor ezt tényleg ennyire csípi mindenki?

Zsolti: A másik nagy fless még az volt, amikor a Hell Villen, reggel végre végleg lehúztuk a zenét, odajött hozzánk egy srác tágra nyílt szemekkel, aki egész este ott volt, és megkérdezte, hogy ez most mégis mi a f*sz volt, hol talállak meg benneteket?

Matyi: A válasz pedig, SEHOL! Ez volt a titkunk.(nevet)

Bobby: A srácot idézve, ő egy kortyot nem ivott, szín józanan nézte végig az egész performanszot, és hitetlenkedve kérdezett vissza, hogy és ti tényleg minden egyes csütörtökön ezt csináljátok. A hangjából egyszerre éreztem az elismerést és a sárga irigységet.(nevet)

Matyi: Azon a hétvégén azért sok mindenki nem volt irigy ránk mondjuk…

Bobby: Az ilyen szituációkban jön ki egyébként, hogy mi azok a csávók vagyunk, akik hallgatják, szeretik a zenét, csak odaengedték őket a laptophoz. Valahogy egy pillanatig sem éreztük erőltetettnek ezt az egészet. Úgy voltunk vele, ha jól csináljuk, akkor azt őszintén csináljuk jól, ha nagyon rosszul, akkor az is legyen legalább őszinte. Ha hat ember lézeng az esőben, mert erre is volt példa, akkor is odatesszük magunkat. Azt szeretnénk, ha az, hogy mi jól érezzük magunkat, átragadna a hallgatóságra, tehát tessék kijönni, élvezni, és felvenni a flowt. Ha azt hinnéd, hogy nem merném rárakni az Avril Lavigne-t az Electric Callboyra, tévedsz, de csak azért, mert otthon is feltenném. És egyébként oda lehet jönni hozzánk számot kérni, általában vajszívűek vagyunk, hajlunk a hangosabb szavakra, persze, ha találkoznak az igények, de nekünk is van a tiltólistánk.(nevet)

Akkor igazából, majdnem úgy működtök mint egy underground zenekar. Mennyire ütközik hármótok zenei felfogása, na és hogy kapcsolódik a történethez az Alpáré?

Matyi: Három totál különböző zenei perspektívát képviselünk és mindannyiunknak elég erős véleménye van, de valahogy jól kiegészítjük egymást. A Mad Villre például 3 totálisan elkülönülő tömböt sikerült összerakni, és az ott lévő 18 embert, 6/6/6 arányban sikerült beindítani, nem lehetett azt mondani, hogy bármelyik blokk jobban sült volna el, mint a másik, úgyhogy nagyobb területet fedünk így le, hisz teljesen más dolgokhoz nem értünk.(nevet)

Bobby: Meg azért persze a különböző szellemiségek találkozásainál is akadnak közös pontok, nem véletlenül csináltunk közös bulit az Alpáréval, és tudjuk, az milyen… A lényeg, hogy ők sem tartoznak az önmegtagadó típusba…

Matyi: Egyébként tömegművészet szempontjából ez egy fasza időszak, mert most tök jól megfér egymás mellett a breakdown-okkal teli röfögés és a Scooter, mi meg ugye mindkettőt szeretjük. Az Alpáréval való szimbiózisunkat pedig mi sem írhatná le jobban, mint az Electric Callboy Cascada-átdolgozása. Szóval gyakorlatilag az élet igazolja a létezésünket.

Bobby: Juhász megfogalmazásában, ha nemzőképes lenne a Rockcsé és az Alpáré, ez a dal lenne a törvénytelen, fattyú gyermeke.(nevet)

A sztorizgatásokon túl némi apropója is van ennek a beszélgetésnek, hisz úgy tudom, a rengeteg pozitív tapasztalaton felbuzdulva kicsit magasabb szintre szeretnétek emelni a Rockcsé -gépezetet.

Bobby: Nem is feltétlen magasabb szintre emelésről van szó, de annyira az arcunkba van rakva egy csomó minden, hogy adja magát a következő lépés, és tényleg hülyék lennénk nem kihasználni. A RockCsé minden csütörtökön a Vittulában marad, csakúgy, mint a RockCsé Allstarz, mint DJ-skedés, különböző helyszíneken, de közösségépítő jelleggel szeretnénk egyet ugrani, és útjára engedni a RockCsé Presents-et, ami demóverzióban elindult, és a lényege, hogy élő koncerteket is szeretnénk szervezni, ezzel is visszaadva valamit a színtérnek, olyan zenekarok közül szemezgetve, akiket szívesen pörgetünk a szettek alatt. Az őszi klubszezonra tervezzük az első, nagyobb volumenű, külföldi headlineres RockCsé Presents-eseményt, addig pedig még kisebb klubbulik is várhatóak akár, úgyhogy hamarosan találkozunk.

Matyi: Végre lehet egy olyan hobbink, ami viszi a pénzt, és nem hozza. Végülis, felnőtt emberek vagyunk.(nevet) De a lényeg, ha már hozzátenni nem tudunk az undergroundhoz, szeretnénk másoknak teret biztosítani, hogy hozzátehessenek.

Kapcsolat: 

RockCsé Presents-Facebook

RockCsé Presents - Instagram

Csipke