Fotó: Vitéz Marcell 

A Hell Vill nagykorúvá válásának örömünnepét semmiképp sem szerettem volna szó nélkül hagyni, de az élet ismét belepiszkált a terveimbe, bár ezúttal hálás vagyok ezért, hisz így alkalmat keríthettünk arra hogy a két főkolompossal, Grétával és Somával karöltve beszéljük ki a Hell Vill #18-at, felelevenítsük a legkedvesebb pillanatokat, és kedvenc fesztiválszervezőink nem restek beengedni minket a kulisszák mögé is, ahonnan a kilátás nem mindig felhőtlen, de a kalózhajó úszik tovább a sodorral, megtépve bár, de törve nem...

Csipke: Felütésként a tavalyi Nuskull-beszámolóból Radó gondolatait lopnám, miszerint azért kell vigyázni a Hell Villre, és nem szabad elengedni a kezét, még így sem, hogy nagykorúvá vált, mert „a Hell Vill a hazai underground zászlóshajója, amin mi vagyunk a kiskalózok.” Engem ez baromira megfogott. Ugye, tavaly volt 18 éves a fesztivál, ami szerintem fesztiválléptékben is óriási mérföldkő, főként underground körökben. Hogy élitek meg, hogy idáig futott a történet, főleg így, hogy ennyi viharon keresztül kellett ezt a kis hajót átvezetni?

Soma: Az a helyzet, hogy nekem nehezemre esik, hogy sem lineárisan, sem exponenciálisan, sem pedig dinamikusan nem fejlődik a dolog. De hajlamos vagyok elfeledkezni, és figyelmen kívül hagyni a megannyi szart, ami az elmúlt években beütött a világban. Pedig el kell, hogy fogadjam, hogy amit én akarok, az nem feltétlenül fog működni, és nem lehet mindig mákunk mindennel. Sokszor volt szerencsénk, de én nagyon nehezen élem meg az elmúlt évek rendezvényeit, sajnos sokkal viharvertebben sikerültek, mint ahogy én azt szerettem volna, vagy ahogyan terveztük őket, így ezt a 18. jubileumot sem tudtam maximálisan pozitívan megélni.

Gréta: Valahol Somának teljesen igaza van abban, hogy sajnos most volt egy-két viharosabb év, sőt, nem egy-kettő, hanem elég sok, mert mindezek előtt a kovid verte szét az egész zeneipart. Bár, akkor voltunk annyira szerencsések, hogy ugyan szűkkörűen, de meg tudtuk tartani a fesztivált, már csak emiatt sem kell keseregnünk. Illetve, szerintem tök jó, hogy működik underground szinten az összefogás, hogy a Hell Vill kapcsán  - akár support bulira, akár zeneipari- vagy interjús megjelenésre gondolva -,  rengeteg jó dolog történt velünk, és én abszolút azt érzem és látom, hogy, bár mindenki szív, mert nem csak mi küzdünk, mégis ott vagyunk egymásnak, összedolgozunk, és tudjuk egymást támogatni ezekben az időkben.

Csipke: Szerintem azt mindenképp érdemes kiemelni, hogy a tavalyi Hell Vill hátterében több olyan sarkalatos tényező volt, ami utolsó pillanatos átszervezést igényelt. A legfőbb, hogy a fesztivál előtt pár héttel derült ki, hogy nem tarthatjátok meg ott, ahol eredetileg terveztétek, szóval ténylegesen az utolsó pillanatban kellett a nulláról újrarakni az egészet, baromi kevés idő alatt. Szóval, ha mondjuk ebből a szempontból nézzük a fesztivál sikerességét, úgy gondolom, hogy egy abszolút korrekt rendezvényt sikerült összehozni, hozzátéve, hogy mindez egy olyan helyszínen került végül tető alá, ahol korábban nem szerveződtek ilyen kaliberű keményzenei események, hanem egy teljesen más közegre volt ráállva. Szerintem ez ebből a szempontból is óriási kockázatvállalás volt, mégis a lehető legpozitívabban jöttetek ki belőle, mert az adott szerencsétlen körülmények között is ki tudtátok hozni a helyzetből a maximumot.

Soma: Jót sikerült kihozni belőle, valóban. Egyébként az Arzenál egy tök jó placc, ha valaki ilyesmi méretű rendezvényeket szeretne szervezni, nagy szeretettel tudom ajánlani őket. Ha pedig valaki elektronikus zenei eseményt szeretne, akkor pedig tiszta szívvel ajánlom őket. Borzasztóan segítőkészek voltak, és egyébként a rendezvény sikerességéhez az is hozzájárult, hogy teljesen nyitottan és proaktívan álltak hozzánk, rengeteget segítettek, és mindenféle zavaró tényező kiiktatásában is számíthattunk rájuk. Jó volt úgy együtt dolgozni, hogy mindenkin azt láttam, hogy odateszi magát, és arra törekszik, hogy a fesztivál a lehető legjobb legyen. Beleértve azt is persze, hogy az esemény előtt két héttel kellett megtalálnunk az új helyszínt. Kívülről a közönség annyit látott, hogy Csorna, aztán mégse Csorna, és úgy tűnhetett, mintha ez a szervezőség hirtelen döntése lett volna, holott rengeteg munka és tárgyalás zajlott a háttérben, folyamatos kapcsolatban voltam a csornai önkormányzattal, de sajnos, olyan technikai problémák merültek fel, amik ellehetetlenítették a fesztivál ottani létrejöttét. Ezek után három alternatív helyszínnel is tárgyalásban voltunk, szóval a helyzet önmagában sem volt egyszerű, de kicsit úgy érzem, emellett még szivatva is voltunk, és ez azért nehéz, mert az általános helyzet sem egyszerű, szóval az említett malőrök sajnos a rendezvény reputációjának sem tesznek jót hosszútávon, bár ne így lenne. Azért gondoltuk, hogy az idei évben inkább kicsit egyszerűsödjünk és próbáljuk meg a könnyebben lehozható, megemészthető, és a könnyebben jónak érezhető rendezvény irányába menni.  

Csipke: Azt hiszem, nem is volt ennyire para helyzet a fesztivál eddigi történetében, mint a tavalyi.

Gréta: Igen, viszont abszolút úgy látom, hogy teljesen ideálisan választottunk helyszínt, így, az utolsó pillanatban is. Szerintem egy olyan kaput kinyitni, amit eddig senki nem próbált még korábban, valahol az esszenciája is a kis működésünknek, nem az első eset, hogy bele merünk állni fura vállalásokba. Vicces egyébként, hogy rengeteg zenekar az Arzenálban próbál, úgyhogy volt, aki tényleg csak lesétált, szóval ez is adott hozzá nem kevés élményt. Valamint, ugyanabban az évben kétszer is látni, ahogy egy ilyen indusztriális környezetbe bekerül egy rakás punk és metalos arc, egészen megmosolyogtató, még ma is.

Soma: És igazából úgy is váltunk el Andráséktól (Arzenál  szervezőség -  a szerk.), hogy ide még biztosan csinálunk együtt valamit. Ez mondjuk talán Grétának még érdekesebb lehet, hiszen épp kezdi magát beleásni a zeneiparba.

Csipke: Számomra a közönség soraiból is eszméletlen izgalmas volt maga a környezet is, bevallom, élveztem, hogy nem kell annyit sétálni a helyszínek között, mint Felsőtárkányban, még mindig belefeszül a vádlim, ha rágondolok. (nevet) Illetve az is adott egy tök élhető kontrasztot, hogy volt egy belső helyszín, a maga kis klub feelingjével, és ott volt a baromi profin megcsinált szabadtéri színpad, úgyhogy éreztem egy sajátos kémiát, nemcsak stílusok, hanem színpadok között is, ami számomra hihetetlenül egyedivé tette az egész rendezvényt. Az Arzenál-stábra sem lehetett semmi panasz, jó arc pultosok, a biztonsági szolgálaton sem azt érezted, hogy „jáj, kik ezek a durva zenére őrjöngő punkok, metalosok”.

Fotó: Vitéz Marcell 

Gréta: Igen, a biztiőr szolgálat hozzáállása számomra is egy meglepően pozitív élmény volt, és úgy fest, ez fordítva is igaz, mert teljesen meg voltak rökönyödve azon, milyen kulturáltan szórakozunk.(nevet) Szerintem a két színpados megoldáshoz az is rengeteget hozzátett, hogy  Nem Pop Undergroundék, Reaction Bence és To Defyék közös munkájával miként állt össze a kisszínpad (Inferno) programja. Persze, mi is hozzátettük a magunkét, de a szombati napot Bence és a To Defy vitte nagyrészt, szóval, az is egy érdekes kontraszt volt, hogy miközben kinn szól a pop punk, benn a vegan straight edge hardcore dübörög. Azt, hogy mennyire működött, így, belülről nehéz eldönteni, de kíváncsi lennék annak a véleményére erről, aki tavaly életében először járt a Hell Villen. Mennyire látja, hogy milyen metódusok szerint dolgozunk, hiszen, bár elég randomnak tűnhet, milyen sorrendben állítjuk a zenekarokat a színpadra, azért ez szándékosan van így kitalálva, és ez ebből a szempontból is egy nagyon érdekes felállás volt, szerintem.

Csipke: Én kifejezetten élveztem. És itt jön be a képbe az is, hogy tavaly végre újra voltak külföldi fellépők, szóval, ezt is sikerült, a nehezítő tényezők ellenére is abszolválnotok, és a zenekarok nagy részét átmenteni az új helyszínre is. Valamint, úgy érzem, ez a hazai átlag hardcore/punk közösségnek is egy remek nézőponttágítási lehetőség volt, mert valljuk be, az itthoni vegan straight edge színtér elég pici, bár annál vehemensebb. Én úgy láttam, hogy akik bejöttek, azok rettenet élték az egészet, úgyhogy közönségi oldalról is pipa a program, és végre újra megvolt az a feeling, hogy nem egy Spotifyon random feldobott dal alapján, hanem élőben, első hallgatásra szeretek bele egy zenekarba, nálam például a Divine Sentence volt az egyik favorit ebből a szempontból. Na de a lényeg, hogy az említett „viharok” ellenére is sikerült egy olyan merítést adni, és olyan bandákat bevállalni, amit a nagyobb fesztiválok nem feltétlen akarnak, vagy inkább mernek. Vagy ti már úgy álltatok hozzá, hogy nincs mit veszteni, nyomjuk?

Soma: Valójában nem igazán volt választási lehetőségünk, vagy végigvisszük az eseményt, ahogy elterveztük, vagy hagyjuk a picsába az egészet.

Fotó: Vitéz Marcell 

Kicsit vidámabb vizekre evezve, amit én még mindenképpen szerettem volna kiemelni: azon kevés hazai fesztivál közé tartoztok, amelyik nem csak állítja, hogy foglalkozik tehetséggondozással, és odafigyel a magyar underground dinamikáira, hanem ténylegesen be is emeli azokat a zenekarokat, akikben lát potenciált. Illetve, sosem éreztem, hogy biztonsági játékot játszottatok volna a fellépők kiválasztásában, tavaly, a Kozmosz mellett ott volt az Entrópia Architectura, a nís, vagy éppen a Rivers Ablaze, totál más stílusú zenekarok.

Máshol észrevettem, hogy nem szívesen engedik össze a különféle műfajokat, nálatok meg kvázi a magyar underground „krémje” találkozik, keményzenei skatulyától függetlenül, amit nekem mindig eszméletlen átélni, akár a közönség soraiban tombolok, akár épp besegítek valahogy. Számomra ugyanaz a szellemiség ez, mint amit a Fekete Zaj képvisel, csak ők nemzetközibb szinten, más stíluspalettával. Nemhiába ez a két kedvenc fesztiválom. Azt szoktam mondani a ’Zajra a társaság, a környezet, és az életérzés miatt járok, a Hell Villre meg legalább annyira megyek a társaság, mint a fellépők miatt. Hogyha meg akarom fogalmazni, hogy mi az, amitől, számomra a Hell Villnek különleges lelke van, az ez, hogy foglalkozik azokkal a feltörekvő bandákkal, akikkel más nem feltétlen, és összeereszt egy olyan line upot, amivel kevesen próbálkoznak. Amiben még rokon a két fesztivál számomra, az organikus működés, amitől tényleg otthon tudom érezni magam mindkét feszten.

Gréta: Az elmondható szerintem, hogy a nagyobb fesztiválok mind egy-egy sémára vannak felépítve. Azt valóban el lehetne könyvelni nekünk, hogy próbáljuk összébb fésülni az underground különböző stílusait. Ez valahol tudatos, mert amikor felépítjük a napi bontást, kifejezetten szeretünk arra odafigyelni, hogy két hasonló zenekar véletlenül se játsszon egymás után, ez tavaly a tematikus nap miatt nyilván borult, de a Purgatory színpadon azért megvoltak a szokatlan váltások, például az egyik pillanatban progresszív metal üvöltött, aztán meg pop punk. (nevet)

Számomra a tavalyi legkellemesebb csalódás a Kozmosz visszatérő koncertje volt, nekem ők valamiért kimaradtak korábban, amit utólag eléggé sajnálok, de szerencsére megszólaltatták nemcsak a majdnem negyven, de a 16 éves önmagam is, ami felejthetetlen érzés, jó volt látni, hogy körülöttem mindenki énekel, el is kapott a flow rendesen. Megismerni új kedvenceket mindig jó, na meg, egy ilyen közegben totál más érzés látni a BIPØLARISt, Vodka For Kidséket, vagy épp a Heedless'- t. Számotokra mik voltak a Hell Vill #18 legkedvesebb pillanatai?

Gréta: Azért voltam már életemben pár BIPØLARIS-koncerten, de a Hell Villes abszolút pozitív élményként maradt meg, hogy épp két rohangálás közt voltam, mikor benéztem, minden rendben van-e, és csak álltam döbbenten, hogy jesszus, mikor lettek ennyien, és azta, mennyire élvezik a kiskalózok. Persze a többi koncerten is éreztem ezt, például a Hitorin, akik viszonylag korán is játszottak, és ez volt az első fesztiválos fellépésük. Egyébként szerintem ők Magyarország egyik legígéretesebb zenekara, és ezt remélem, tudják is magukról. Szóval tele volt meglepetéssel az esemény, ott volt például a dUNA visszatérő koncertje, az is mekkorát ment már!

Fotó: Vitéz Marcell 

Csipke: Basszus, azt hogy felejthettem ki? Pedig azt vártam a legjobban. Zseni volt.

Gréta: Továbbra is szeretem a feltörekvő zenekarok fellépéseit, ott van például a Dopaminz, akik első ránézésre nem igazán illetek bele az aznapi repertoárba, korán is kezdtek, végül mégis annyira klappolt a naphoz az ő sokszínűségük, hogy utána többen is kérdezték, hogy őket honnan szedtük össze.(nevet) Tök jó látni azt, hogy például az Ereasednek elkezdett menni a szekér, és ha mondjuk ehhez bármi köze van annak, hogy felléptek a Hell Villen, már boldog vagyok. Egy Komodo-koncert az mindig nagyon vicces, szóval nekem rengeteg szép pillanatom volt. Quixotic-kal bulizni meg mindig kellemes, remélem, másoknak is. Eszméletlen jó volt látni, mikor még csak esteledett, ahogy kinn ücsürögtek az emberek békében, beszélgettek, lehetett kajálni, és mindenkinek volt egy jó szava a másikhoz.  Ez is a Hell Vill egy sajátossága, hogy évek óta nem volt komolyabb balhé a közönség soraiban, ha esetleg mégis történt kisebb affér, azt szerencsére kulturáltan meg tudták beszélni a delikvensek. Szerintem ez egy olyan pozitív vibeja a fesztiválnak, hogy a közönség, hiába részeg, hiába metalos, hiába punk, mégis, itt mindenki egy nyelvet beszél.

Soma:  Ez így van. Elképesztően hálás vagyok a stábnak, hogy ezt az egészet így sikerült összerakni, és kihoztuk belőle, amit ki lehetett, na és persze mindenkinek, aki bármilyen formában segítette az eseményt.

Gréta: Igen, hiszen most már nemcsak „ketten” voltunk, hanem szépen kibővült a stáb, gondolok itt a színpadmesterekre és a stage handekre is, akik vért, verejtéket nem kímélve, és dobos seggeket megtartva nyomták végig a fesztivált. Beszéltünk már arról sokat, hogy kevés női szereplő reprezentálja magát az underground szférában, na ez az a fesztivál, ahol a brigád több, mint fele lány volt. Nyolc évvel ezelőtt, amikor bekerültem ebbe az egészbe, szerintem nem gondoltuk volna, hogy eljön az idő, amikor nem csak ketten fogjuk csinálni a Hell Villt és egy ilyen csodálatos csapattal tudunk együtt dolgozni, mint ami tavaly bemutatkozott.

Fotó: Vitéz Marcell 

Számomra a tavalyi Hell Vill legnagyobb tanulsága, hogy a hozzátok hasonló kis fesztiválok akkor tudnak élni, ha az emberek felemelik a seggüket, és kilátogatnak a rendezvényre. Eddig valahogy ez a közösségi erő tök jól működött, de én azt figyeltem meg, hogy baromira oda tud b*szni egy-egy eseménynek, ha az utolsó pillanatokban kell ilyen kaliberű változtatásokat eszközölni. Én emiatt is megveregetem a vállatokat virtuálisan, hogy nem hagytátok a francba az egészet, hanem minden nehézség ellenére is megcsináltátok a Hell Vill #18-at. Lehet, hogy így kevesebben jöttek el, mint várható lett volna, de akik ott voltak, azok kihozták a szívüket, lelküket és marha jól érezték magukat.  A szomorú rész az, hogy hiába terjed a Hell Vill híre egyre jobban, a színtér az bizony fogyogat, picit abszurd, hogy a fesztivál reputációja az egekben, de ez a tavalyi látogatottságon sajnos nem látszott.

Gréta: Ez nyilván több dolognak is köszönhető. Ott a hirtelen helyszínváltás, nem tudsz készülni szállással, csomó mindenkinek az utolsó pillanatban kellett volna átszervezni az életét, ráadásul azt is látom, hogy igen, öregszik ez a szegmens, ezért tűnhet úgy, hogy kevesebben lennénk, holott nem vagyunk kevesebben, csak az emberek sokkal jobban megválogatják, és előre, tudatosan felépítik, hogy a kevés szabadidejüket mikor és miként fogják eltölteni. Nyilván egy olyan helyszínhez, ami nem bejáratott underground körökben kételkedve fognak hozzáállni, szkeptikusak lehetnek abban is, hogy fog megszólalni a fesztivál egy olyan placcon, ami elektronikus zenére van optimalizálva. Utóbbi, hála a hangosítóknak, szerencsére jól sült el. Visszatérve, én totálisan megértettem a szkepticizmust, és ha valaki nem jött el végül, vagy csak egy napra érkezett. Ebből a szempontból talán jobb is visszatérni a Nyolcas Műhelybe, ahol már ismerik a járást, nekünk sem kell túlmagyarázni, mi, merre, úgyhogy idén nem kell térképet rajzolnom!(nevet) Meglátjuk, ha az idei egy kisebb, békés és szeretetteljes feszt lesz, ahol remélhetőleg jó páran ott leszünk, mindenki jól érzi magát, és megismer akár csak egy darab olyan bandát, amit még nem hallott, és megszereti, már volt értelme az egésznek.  

Csipke: Így legyen! Én ott leszek, és remélem, te is, nyájas olvasó!

HELL VILL #19 - infók:

Helyszín: Nyolcas Műhely, Székesfehérvár

Időpont: 2024.06.14 - 15.

Esemény: https://www.facebook.com/events/684769013756996

Fellépők: 

Grafika: Untune

 Innen is óriási pacsi és ölelés Vitéz Marcinak a Hell Vill #18-fotókért!