(Gyilkos balról jobbra: Sefcsik Márton - gitár, ének, Markó Dávid - dob, Hudák Máté - basszusgitár)

A budapesti trióval valamiért csak tavaly sikerült összefutnom először, az Aurórában, így számomra ők lettek 2019 "felfedezettjei". Legutóbbi, Obelisk Of Power EP-jük szó szerint belegyógyult a fülembe, ha tehetem, élőben is megnézem őket mindig, megunhatatlanok. Máté (basszusgitár) és Dávid (dob) pedig volt oly kedves leülni velem, hogy átrágjuk, honnan jött, mit akar, merre tart a Gyilkos.

Lássuk! Egy korai interjútokban emlegetett hatásaitok közt szerepelt a Kvelertak, hogy tetszenek az új dalok?

Máté: Őszintén szólva sem az új lemez, sem az új énekes nem tetszik. Körülbelül egy éve voltunk kint a Marcival (gitár, ének) Brüsszelben, a Mastodon, a Kvelertak és a Mutoid Man játszott. Nyilván tök jól szólt, mert van benne három gitár, de eléggé ilyen falunapos rockzenének éreztem az egészet, úgyhogy mostanában nem hallgatom. Viszont az első két album (Kvelertak (2010), Meir (2013) – a szerk.), a Gyilkos alakulásának idején mindhármunkat tökre inspirált.

Dávid: Én ugyan nem voltam Mátéékkal az említett koncerten, de nagyjából én is így vagyok vele. Az első két anyag nagyon betalált, a harmadikkal még próbálkozgattam, "ismerkedgettem", de nem az igazi, legalább is az első kettőhöz képest.

Máté: De Marci szokta futás közben hallgatni.

Dávid: Igen, mert Marci szokott futni. Ha én is futnék, lehet én is hallgatnám.

Ha már szóba került, ti is sportoltok valamit?

Dávid: Hát hogyne, nézz ránk.

Máté: Így kimondottan nem.

Azért a koncerten ott lesztek?

Máté: Nincs tervben, de amúgy megnézném őket újra, ha mondjuk, teszem azt az Elderrel jönnének. De így önmagában nem elég vonzó.

Mi pörög nálatok sokat mostanság?

Dávid: Az új Wasted Struggle mindenképpen, a Wolfbrigade-et, Máté mutatta az Early Graves-et, ezek mennek mostanában a legtöbbet.

Máté: Talán én vagyok a zenekarból az, aki a legtöbbet foglalkozik azzal, hogy milyen más stílusokból merítsünk, közösen. Az elmúlt két-három évben iszonyatosan sok death és black metált hallgattam. Régebben leginkább a svéd vonalat szerettem, (Entombed, manapság a Gatecreeper), de most már a többi ágra is eléggé rákattantam, ami a Gyilkosban is megjelenik. Újra felfedeztem magamnak a Today is the Day-t , ott van még a Lord Mantis, ilyen zajos death-black keverék. Az elmúlt egy évben pedig leginkább egy ausztrál banda keltette fel a figyelmemet, a Portal. Rettenetesen para gitártémák, földöntúli hangzás. Igazából nem riffek vannak, hanem virgázás a gitáron, elég bonyolult ritmusképletekkel operálnak, hidegrázós az egész, de ez még nem jelenik meg a zenékben.

Dávid: Majd a következő anyagon.

Ezek a hatások mennyire tudatosan épülnek bele a Gyilkos zenéjébe?

Máté: Részemről abszolút tudatosan. De egyébként, ha mondjuk megfogjuk az említett Wasted Struggle lemezt, és 20 másodpercenként leállítjuk, meg lehetne fejtegetni, hogy az elhangzott részlet miből merít a legtöbbet, mire hasonlít a legjobban. Ez minden zenekarnál előfordul, akár tudatos, akár nem, nem szabad szerintem nyúlásként vagy ilyesmiként felfogni. Rengeteg filmben van például asztalnál beszélgetős jelenet, vagy száz éve, mégsem számít annak. Ez is ilyen, jó riffből is akad számtalan, több zenekarnak, nyilván lesz, ami hasonlít és mindennek meg lehet találni a párját, ha nagyon keressük.

Szerintem nem is érdemes így skatulyázgatni a bandákat, vagy hasonlóság alapján belőni zenekarokat.

Máté: A Gyilkos pont erre is helyez hangsúlyt, nem igazán férünk bele egy skatulyába sem. Az elején szerintem a hardcore punk lett volna a fő irányvonal, nem is sikerült annyira jól az első anyag, mint a későbbiek, mert egyszerűen nem az volt a saját utunk, kellett egy jó két év, mire ráéreztünk így hárman, mi az ami jó mindhármunknak és amit közösen tudunk működtetni és fenntartani.

Kicsit más téma, Máté, miként emlékszel vissza a thekillingscreens-es időkre?

Máté: Úgy, hogy harminc körüli vagyok, hetente háromszor megy az ivás meg a buli, a thekillingscreens-re pedig szántunk két hetente egy próbát. Sokkal, de sokkal kevesebb odafigyelés, tudatosság volt benne mint a Gyilkosban, kizárólag hobbiként tekintettünk a bandára.

Mindenképp rá akartam kérdezni, hogy a feloszlás után, mikor körvonalazódott hogy szeretnétek tovább együtt zenélni Marcival, fel sem merült, hogy a thekillingscreens-t viszitek tovább a frissített felállással és új koncepcióval? Van, akinek bejött.

Máté: Nem. Azt hiszem én voltam az, akinek határozottabb elképzelései voltak arról, hogy a következő zenekar „milyenebb” legyen. Tök leegyszerűsítve annyi volt a történet, hogy mondjuk a thekillingscreens inkább rock, kicsit punk, kicsit rock’n roll banda, én pedig egyértelműen metalt akartam játszani, így nem is szerettem volna átvinni a nevet. Jobb ez így, hisz teljesen más a zene.

Szeretem, ahogy a közösségi „médiákok” platformjain kommunikáltok. Nem tűntök olyanoknak, akik túlagyalják a dolgaikat. 

Máté: Ezt az oldalát igazából Marci műveli, mármint, hogy mi miként van kommunikálva a közösségi oldalakon, hogy van megosztva egy-egy koncert, hír, kép, műanyag, bármi. Szerintem kellően jól csinálja, sosem éreztem szükségét, hogy beleszóljak. Ami tök jó, hogy hiába dobja fel a facebook, hogy adjak 4500 forintot, hogy hússzal több ember láthassa a fotómat, miközben félrészegen pakolok be a buszba koncert után, ami persze rettenetesen hasznos lenne, inkább mégis mindig elisszuk azt a pénzt.

Mit gondoltok, hirdetés nélkül is eljut az „üzenet” azokhoz az emberekhez, akikhez el kell jutnia?

Máté: Aha, igazából pont egy hete beszélgettem Marcival erről. Volt Veszprémben egy koncert az Oaken-nel és az on graves-zel, ahol tök jól együttműködött a három banda, igaz, abból kettőben is zenélek, szóval k*rva könnyű mondani, de szerintem sikerült megtalálni a helyünket és elfogadtatni magunkat. Nyilván ott van a nevünk, aminek az első pár évben inkább negatív hatása volt, mert senki nem akar meghallgatni egy olyan zenekart aminek az a neve hogy Gyilkos, tehát van egyfajta viszolygás az emberekben a név hallatán, de nem is azoknak szól ez a zene. Ha van egy évben négy-öt budapesti koncertünk, ahová lejönnek az emberek, és van egy 50-100 körüli nézőszám, tök elégedett vagyok, nem kell hogy ez többet tudjon.

Dávid: A magam részéről például már nem tudnék végig koncertezni egy teljes fesztiválszezont. Jártunk persze fesztiválon, például az Alpárfeszten, király is volt, de azt, hogy minden hétvégén úton legyek már nem tudnám csinálni.

Máté: Én mondjuk többször csinálnám, de nekem például fontos a hely, ahol játszunk. Ott van mondjuk a győri Beton, vagy Veszprémben ott volt a Szigony, most pedig az utódja a Terem. Itt Budapesten a Dürer kisterem, vagy a Room 041, Auróra, Robot. Szóval a kis klubok, nyilván letolnánk egy bulit egy nagyobb helyen is, ha lenne egy jó társfellépő, de személy szerint én például nem vágyom annyira a Barba Negrába. Ehhez a zenéhez kell egyfajta közelség, intimitás, nem szeretem például a nagy színpadokat, ami mondjuk térdmagasságnál feljebb van, hűvös lesz tőle az egész.

Szerintetek beszélhetünk egységes metal színtérről itthon?

Máté: Szerintem kisebb, kb. 100-100 fős színterekről beszélhetünk a műfajon belül, van például straight edge/hardcore színtér, atmoszférikus black metal színtér és még sorolhatnám. Vannak emberek, akik kíváncsiak, érdeklődnek és átjárnak a színterek között, én is ezt próbálom csinálni, és vannak, akik egy adott stílusra fekszenek rá. De ez működhetne jobban, lehetne vegyesebb felhozatal az eseményeken, nyilván extrém esetekben, előfordul összeférhetetlenség némely stílusok között, de jobban össze lehetne mosni a dolgokat. Voltam például Berlinben egy olyan bulin, ahol játszott a Grave Pleasures, a Crowbar, a Thou és a Converge. Ez a négy banda turnézott együtt, és ugyan rettenetesen távol áll egymástól a kettő, iszonyatosan jól esett a Crowbar után meghallgatni a Converge-et. Szerintem itthon is beleférne egy ilyen jellegű mix és akkor talán kialakulhatna az egységes, nagyobb színtér.

Ha már itt tartunk, melyek azok a magyar bandák, akikre szerintetek érdemes figyelni?

Dávid: Akiket én nagyon szeretek és szívesen megyek a koncertjeikre a már említett Wasted Struggle, on graves, Oaken, Blackmail, Boru. Akiket most láttam először, pedig tuti régóta vannak, a Rotten Sound előtt a JACK, régi/új kedvenceim, az IGOR és a Havária, hirtelen ők jutnak az eszembe.

Máté: Én nagyon szerettem régen a New Dead Project-et, az első lemezeiknek köszönhetek pár hatást. Nálam is ott van a Wasted Struggle, Oaken, IGOR, Havária. Emellett nagyon bírom még a TOUCH zenekart, iszonyatosan ügyesek. Igyekszünk is közös koncerteket szervezni.

Legutóbb a Boru, a LEM és az on graves társaságában koncerteztetek az Aurórában, úgy sikerült, ahogy szerettétek volna?

Dávid: Lehet, hogy túlzó, de várakozáson felüli volt, azt hiszem, sokan eljöttek, klassz kis este volt!

Máté: Mivel becsületkasszás buli volt, nem tudnám pontosan megmondani, hány fizetővendég volt, meg nem is nagyon szeretek ilyesmivel foglalkozni, jegyet szedni meg koncertezni együtt, de jó nézőszámos buli volt az tuti.

Hangzók. Egyes. Magyar név, angol szöveg, japánul az EP cím ’Gyilkos’, gondolom, e mögé sem kell bonyolult megfejtéseket vizionálni.

Máté: A koncepció mögötte egyáltalán nem bonyolult, elég megnézni hozzá mondjuk egy Dawncore borítót a 2000-es évek elejéről. A hardcore-on belül egyfajta hagyomány volt, hogy japánul is ki van írva az album cím, vagy a banda neve. Ami egy tök frappáns ötlet, szerintünk, és az erre való emlékezés lett volna a cél, aztán persze el lettünk küldve a *icsába, hogy mi a f*szt képzeltünk, meg mi ez a nagy fantázia mögötte.

Meg ugye, az, hogy „mi az, ami megfogott benneteket a japán kultúrában”?

Dávid: A sushi, b*szd meg, meg a bugyiatomata.

Máté: Meg a harakiri. Viccen kívül, Marci és én is jártunk már Japánban, Marci többször is, gyönyörű ország. Szeretem a japán filmeket is, de az első lemezre ezek a tapasztalatok egyáltalán nem voltak befolyással.

A kritikákat olvasva kissé megrökönyödtem, hogy volt, akinél a nevetek kiverte a biztosítékot és az azonnali névváltoztatást szorgalmazta…

Máté: Szerintem egy zenekarnak, akármilyen stílusú, még ha mondjuk jazz is, veszélyesnek kell lenni. Ugyanúgy, mint ahogy a színházi tüntetésen a Pintér elmondta, hogyha valami nem veszélyes és nem mond semmit, akkor k*rva unalmas, így működik itt is. A névválasztáskor nyilván sok alternatíva felmerült. A thekillingscreens-nél már untam, hogy nem értik, túl hosszú, úgyhogy rövid, ütős, kompakt nevet akartam, ez lett, mert a hóvirág már foglalt volt! (nevet)

Feltételezem, ennyi azért nem elég ahhoz, hogy tényleg elgondolkodjatok a névváltoztatáson.

Dávid: Nem hiszem, hogy valaha nevet fogunk változtatni, főleg nem ilyesmi miatt.

Máté: Ha külföldre szeretnénk menni, akkor sem.

Dávid: Pedig akkor már lehetnénk Slayer, már nem foglalt.

Máté: Amúgy, ha valaki azt mondja, hogy mi vagyunk a magyar Killers, mindig k*rva gyorsan kijavítom, hogy akkor inkább legyünk Slayer!(nevet)

Visszakanyarodva az első kislemezhez, ha nem tévedek, az inspirációk közt szerepel a True Dedective sorozat első évada.

Máté: Így van, abszolút inspiratív, a szövegekben is visszaköszön, a Time To Grow szövege például az egyik főhős, Rust Cohle (megszemélyesítője Matthew McConaughey – a szerk.) egyik monológja.

Mi fogott meg benneteket a sorozatban?

Máté: Van egy melankolikus halál-métely hangulata az egésznek. Az a furcsa, hogy a déli államok naplementéinek színei vannak használva a képi megjelenítésnél, olyanok, mint amiket a Hallmark Channel romantikus filmjeiben látni, emellett totál beteg az egész. Szóval a színi és a képi világ és a Rust Cohle karakter eszmefuttatásai fogtak meg. Ha legtöbbször nem is szó szerint idézünk, a Gyilkos szövegeiben mindben benne van egy árnyalatnyi ezekből az elmélkedésekből, főleg az új EP-nél.

Azt hiszem, ez a sorozat is ráerősített arra, hogy jó név lesz a Gyilkos. Egyébként az elején sokan azt hitték, hogy melléknévként kell értelmezni, de mindenképpen főnév. Sokan arra gondolnak, hogy ez a „keménykedős” vonal, holott, nem erről van szó. Amikor a gyilkos, elborult aggyal megöl egy másik embert, az történik, hogy kikapcsolja az egóját és gyakorlatilag egy állattá válik a tudatalattija. Amikor ráeszmél, hogy mit tett, már nem fog tudni visszailleszkedni a társadalomba, ez egy kirekesztettség is egyben, a gaztett után már egyszerűen nem fér be…

Kettes.(2018) Hogy látjátok az EPt mai fejjel?

Dávid: Az elsőhöz képest szerintem mindenképpen szintlépés, már inkább az az irány amit most is igyekszünk továbbvinni. Bár igazából a harmadik EP-re ért össze teljesen, amit szeretnénk ebből az egészből kihozni, de a másodiknál már érezhetők a jelek. Sokkal jobban kijöttek és beépültek, amit akkoriban hallgattunk inspirációs szinten, és jóval tudatosabb volt.

Máté: Az első kislemezen volt egy csomó, régről átmentett ötlet, ami Marcinak meg nekem megvolt, Dávid, mint új dobos, abba a helyzetbe cseppent, hogy már mondjuk három szám ki van találva. Ezért volt jó, hogy a harmadik EP-t már fullra együtt írtuk. A másodiknál rengeteg ötlet volt, de kellett nyesegetni, hogy ne legyen, ami félreviszi a dolgot. Én nagyon szerettem volna elérni, egy sötétebb, egységes hangulatú, punkos, kicsit black metalos atmoszférát, így a második anyag mondhatni mederben volt tartva.

Elmesélitek, milyen volt a stúdiózás?

Máté: Mind a három cuccot a Supersize-ban vettük fel Dexternél. Más komolyabb stúdióban még nem jártam Magyarországon, de igazából nincs is kedvem, mert a srác olyan, hogy odamegyünk, köszönünk, esetleg megiszunk egy sört és hipp-hopp nem háromtagú a zenekar, hanem négy és ebben nincs semmi kényelmetlen érzés. Ő is körülbelül abból a zenei közegből jön, amiben mi is mozgunk már vagy 10 éve, úgyhogy jól is érzi mit szeretnénk. Tök jól érti, mik a vágyak és szeret is ezzel bíbelődni.

Dávid: Imád például molyolni a dobbal, körülbelül két-három óráig dolgozik a beállításokon a felvételek előtt. Mindig otthonosan érzem magam nála, és az építő kritikáit is szívesen fogadom, szóval komfortos az egész.

Máté: Az a jó még a Supersize-ban, hogy kinn van az M0-ás mellett, egy ilyen tanyaszerű, üdülőövezetben, teljes csend van, nincs térerő sem, úgyhogy nincs, ami elvonja a figyelmedet, el vagy szigetelve, olyan, mint egy szanatórium.

Ilyen biztonságos környezetben is van, ami megnehezítheti a rögzítést?

Máté: Persze, de ezt magunknak köszönhetjük. Tök sok tempóváltás van minden számban, így elég nehéz.

Dávid: Igen, elég kellemetlen lekövetni.(nevet)

Máté: A stúdió az nem a próbaterem, ilyenkor nyilván van egy plusz izgalom az emberben, nehogy félremenjen valami, ebből fakad az, hogy mondjuk egy számot kétszer kell felvenni, mert nem sikerült úgy az adott tempóváltás, hogy stenkben legyen. Inkább a keverésnél jönnek a megfejtések.

Dávid: De az leginkább arról, szól, mik az igények, maga a nyersanyag úgy van rögzítve, hogy sosem bánjuk meg.

Máté: Mindig egyben szoktuk feljátszani a dalokat, tak nélkül.

Dávid: Három külön teremben dolgozunk, integetünk egymásnak, beszámolunk, aztán mehet.

Máté: Minden számból felveszünk egy-két verziót, ha valaki elrontja, inkább mindhárman elölről kezdjük, nincs az, hogy befoltozgatunk egy-egy elhibázott gitár-, vagy basszustémát. Így organikusabb a zene.

Dávid: Úgy stúdiózunk, ahogy próbálunk, van egy sajátos lüktetése az egésznek, ha hárman egyszerre játsszátok fel.

Máté: Nézz meg mondjuk egy olyan filmet, ahol kevés a vágás, egyben mozog a kamera. Életszerűbb, hihetőbb, ez igaz a zenére is. Persze könnyebb lenne, ha takra játszanánk, akkor lehetne javítgatni.

Hármas, már van cím Obelisk Of Power, szerintem az eddig legjobban sikerült EP, rengeteget hallgattam. A Robotos kislemez bemutató után beszéltük, hogy mennyire jó, hogy végre kinn van, mert volt némi csúszás.

Máté: Igen, nyár végére terveztük a kiadást, aztán végül három hónappal később, novemberben sikerült kijönnie. Igazából jól van ez így, lett egy zseniális borítónk, szóval elégedettek vagyunk. A vicces, hogy a tavalyi Brutal Assaulton találtuk ki Robival (a borító Borbás Robi (Grindesign) remeke - a szerk.), hogy akár itt is megbeszélhetjük, mik az elképzeléseink a borítóval, többször össze is futottunk, de végül csak sörözgettünk.(nevet)

Igencsak pozitív a fogadtatás, miben és mennyire fontosak számotokra ezek a visszajelzések?

Máté: Jól esik a dicséret, ahogy szerintem mindenkinek. Pláne az olyan, amikor látom azt, hogy valaki veszi a fáradtságot, végighallgatja a lemezt, majd a saját szavaival leírja, mit jelentett számára. De ellenpéldát is látni, vannak, akik megelégednek azzal, hogy kimásolják a facebookon megosztott tartalmat és leközlik, változtatás nélkül.

Dávid: A helyesírási hibákkal együtt.

Máté: Egy korábbi interjúnkban rákérdeztek, mikor íródtak a dalok. Ez egyébként rejtve van a szövegeben is. De igazából az időnek a kettősségét akartuk megragadni, van ugye az organikus idő, a másik meg amit az órával mérsz, ezt sikerült jól megfogalmazni, úgyhogy kiraktuk, mert frappáns volt. Egyszer. Arra nem számítottunk, hogy mindenki át fogja venni.(nevet)

De vannak egyébként olyan oldalak, akikre érdemes odafigyelni. K*rva jól csinálja például a Fekete Macska Suicide blog, ő körülbelül egy hónappal ezelőtt írt az Obelisk Of Power-ről,  hogy ne a sokadik legyen, aki egyből ír az anyagról, nála például azonnal lejön, hogy keni-vágja ezt az egészet. Ott van még a komakino zenei blog írója, ő leginkább zajokkal, a Joy Divison vonallal foglalkozik, de valamilyen úton módon felfedezte magának a Gyilkost. Az írásaiból látszik, hogy ő is zenél, így közelít a dalokhoz. Tényleg áthallgatja az EP-t. Kiemelném még a Rockstationt-is, Tomitól (Rózsa Tamás - gitár, ének, ANTAL - a szerk.) is pozitív kritikát kaptunk. De igazából nem is a dicséret számít, hanem az, hogy valaki tényleg fülel.

Dávid: Igen, ez az, ami számít, amikor elemzi, felfedez benne hatásokat, odafigyel.

Egyébként ti hallgatjátok a saját lemezeiteket a megjelenés után?

Dávid: Én szoktam azért jó pár napig hallgatgatni, mikor kijön, és megkapjuk a kész anyagot, akkor, amikor írnak róla, de máskor nem igazán.

Máté: Amíg készül, nincs kiadva rengeteget hallgatom, mindenféle hanghordozón tesztelem, jó hangfalon, telefonon, rossz fülessel, laptop hangszórón, mennyire béna, ezt fel kell mérni. Amikor olvasom, amit írtak róla, néha előveszem, elindítom, de az Obelisk Of Powert szerintem december óta nem hallgattam meg. 

Hoz egyfajta megkönnyebbülést egyébként, amikor kikerül egy-egy lemez?

Máté: Én igazából koncerteken szoktam megkönnyebbülni, amikor merhetem azt észrevenni, hogy a Gyilkosnak a budapesti metal undergroundban helye van. De ez nem olyan, mint amikor elkészül az ember házában a háztető és hátradől, hogy de jó, már nem ázok be, ezzel is végeztem. Ilyen érzés nincs, főleg, hogy már két új dalon dolgozunk, most már ezzel foglalkozunk. Ott van a haver zenekar, akikkel egy teremben vagyunk a Satelles, ők is ilyenek, megírnak egy lemezt, és már dolgoznak a következőn. De szerintem, így működik a zenész, sosincs készen. Mondjuk a második lemez után szükségét éreztem, hogy egy fél évig ne kezdjük új dalokba, hagyjuk kicsit ülepedni. Hozzájárult az is, hogy akkoriban koncerteztük azt a rengeteget, úgyhogy mondhatni kijátszottuk rendesen a kettes EP-t.

Dávid: Igen, huszonöt koncertünk volt abban az évben, az baromi sok.

Élő. Huszonöt koncert valóban nem kis teljesítmény. Merre jártatok?

Dávid: Veszprémben voltunk vagy háromszor, Székesfehérváron, Szegeden, Nyitrán, ami személyes kedvencünk. Igazi buli hangulat van mindig.

Máté: Azért Nyitra, mert Marci pár évig ott élt. Van egy metal kocsma, ami egyébként kultikus helynek számít Szlovákián belül, ott összehaverkodott a tulajjal, aki azóta is mindig szívesen lát minket, volt, hogy egy évben kétszer is mentünk Nyitrára. Egyébként jó Szlovákiában játszani, nem azért, mert többen vannak, hanem mert sokkal nyitottabbak az emberek, jobban elengedik magukat. Itt van ugye Budapest, majd kétmilliós város, egy héten van öt koncert, amik közül tudsz válogatni, tehát máshol van az ingerküszöbe a Budapesten élőknek. Egy kisebb városban, ahol kevesebb a lehetőség, jobban értékelik, ha koncert van, ami közvetítve van a zenekarok felé is.

Jó pár külföldi banda előtt is játszottatok, mely bulikat említenétek szívesen?

Dávid: Egy színpadon osztozni a Rotten Sound-dal, az Exhumed-dal és az Implore-ral volt a teteje, szerintem.

Máté: Jujj, de k*rva jó lenne újra az Implore-ral játszani! Rengeteget köszönhetünk egyébként Bali Dávidnak (basszusgitár, Satelles - a szerk.), aki annak idején az A38 hajón dolgozott, és játszhattunk a BoySetsFire előtt. Jónak tartom őket, de sosem éltem a hardcore-nak ezt a vonalát. Az egy óriási lehetőség volt, gondolj bele, az A38 nagyszínpadán játszani, úgy, hogy ez körülbelül a negyedik koncerted…

Hogy látjátok, többen megmozdulnak már az előzenekarokra, főleg, ha magyarok?

Máté: Aha, például a Cudi Purci és Tukker bulik, amik mennek az Aurórában, Dürerben, közönségének van egy olyan jó szokása, hogy lejönnek már kezdésre, úgyhogy ebből a szempontból szerintem már nincsen para.

Sokszor hallom kisebb, frissebb bandáktól, hogy Budapestre nehéz koncertet szervezni.

Máté: Nekünk is nehéz volt az elején, kb. egy éve érzem, hogy gördülékenyen tudok koncertet szervezni. Nyilván kell hozzá ismerettség, ha a helyen nem ismerik se a zenekart, se a srácot, aki ír, bizalmatlanabbak, és ez k*rva nehéz tud lenni valóban, meg tudom érteni. Ezen úgy lehet túllendülni, hogy neki kell ülni, felvenni az összes megszerzett kontakttal a kapcsolatot, és elkezdeni szervezni. Anno a huszonvalamennyi koncertnél javarészt én szerveztem a dolgokat, ugyanígy, iszonyatosan nagy meló. Ha sikerült, onnantól kezdve egyszerűbb időpontot foglalni.

Nyitrát és Fehérvárat útba ejtettétek megint a közelmúltban, miért jó visszajárni?

Máté: Nyitra az mindig jó, ha mást nem, azért, mert léket nyomnak a koponyádba és ott tolják beléd a töményet, ha kéred, ha nem, nyilván mindez koncert után történik. Előtte nem is szabadna, elb*sszuk, és én például nem is élvezem úgy, ráérünk erre a koncert után. A legutóbbi fehérvári, pont egy ilyen összemixelt buli volt, nem hiszem, hogy Budapesten egy színpadon előfordulhatnánk a Téveszmével. Így lehet, volt pár Téveszme rajongó, akinek megtetszett a Gyilkos. Tukker Mátéval (Karsay Máté - basszusgitár, Wasted Struggle/főszervező - Tukker Booking- a szerk.) is hasonlóan gondolkodik, ők ugyanitt a PETOFIvel játszottak és akkor is jól sült el az este. 

Szerintetek itt Budapesten miért nem lépik ezt meg?

Máté: Iszonyatosan diverz a közönség. Budapest így működik, annyi minden van, hogy tematikusan kell megtalálni az eseményeket, így fontos elérni a megfelelő célközönséget. Vidéken ez talán máshogy működik, legalábbis Veszprémben, meg Szegeden biztosan. Augusztusban az on graves-zel voltunk lenn Szegeden, a Hexis (DK), a The Arson Project (SWE) és a LEM játszott még rajtunk kívül, 150-en ott voltak. Nem hiszem, hogy ennek a társaságnak a felénél többen ismerték volna a két külföldi bandát. Mire Budapesten összeverődnének ennyien egy bulira, három másik koncert szerveződik, ami szintén érdekes lehet.

Igen. Hatalmas a túlkínálat.

Dávid: Ez persze nem baj, csak tudni kell, mire számítson az ember.

Jön a nyár. Mennyire szeretnétek fesztiválokon játszani?

Máté: A Brutal Assaulton bármikor. Játszottunk egyébként az Alpárfeszten, király volt, csak rettenetesen meleg.

Dávid: Már tuti, hogy játszunk idén a Hell Vill fesztiválon, ami kétévente kerül megszervezésre.

Máté: Két éve játszottunk a Hell Vill-en először, ez egy Győr melletti helyről, Bősárkányból indult, egy-két napos punk/harcore fesztivál. Aztán átkerült a Szigonyba, Veszprémbe, idén pedig Székesfehérvár és a Nyolcas adja a helyet. Szerintem ennek a pótlását hivatott szolgálni Győrben A BETON Fesztivál. A BETON egyébként zseniális hely, meg a srác is az, aki csinálja, az ilyen arcok előtt le a kalappal! Ha van a Fekete Macska Suicide által képviselt zenei újságírás, a Gyula, aki csinálja A BETON-t, ennek a szervezői megfelelője, igazi „trvság”. Megvan benne a kellő megszállottság, ő is több zenekarban zenél, és próbál egy életteret fenntartani az ottani közösségnek. De ugyanez elmondható a veszprémi brigádról is, önzetlen, jó arcok. A szegedi SunCity Bookingos srácok is beletesznek mindent, ugyan saját helyük nincs, ide-oda szerveznek mindig. A Nyolcasból, ilyen a Laci is, k*rva jóindulatú. Ők mind olyanok, akikkel felüdítő találkozni. De aki egyébként a legeslegtöbb melót, elhivatottságot beleteszi a szervezésbe, az szerintem a Tukker Booking-os Karsay Máté. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy aki ki akarja művelni magát ilyen-meg olyan metal irányzatból, semmi más dolga nincsen, mint eljárni Tukker bulikra. Olyan bandákat fog látni az Aurórában, vagy a Dürer kisteremben, akik két-három év múlva a Brutal Assault nagyszínpadán lesznek láthatók. Bár játszana a Wasted Struggle is többet. (Azt adnám én is! – a szerk.)

Merre játszanátok még szívesen idén?

Máté: Ha nyomhatnánk idén is egy bulit az A38-on az fasza lenne. De a legkedvencebb helyem jelenleg, a Dürer 041-es terme, amióta megcsinálták  a hangtechnikát egy-két éve.

Dávid: Jaja, azóta úgy szól, mint a disznó, el lett találva és méretre is ideális.

Máté: De ma már nem is feltétlenül a hely a fő szempont, hanem nekünk minél jobban tetsző külföldi zenekarok előtt. (Például az Implore ugye – a szerk.) És hogy kik lennének azok, BAPTISTS, Gust, sorolhatnánk még egyébként, de most a BAPTISTS az aktuális, közös kedvenc.

Dávid: Igen, a Gust-tal már egyébként játszottunk, de jó lenne újra, a BAPTISTS meg valóban nagy tanítás lenne.

Sokat jártok egyébként koncertekre?

Dávid: Rengeteget, főleg Cudi Purci és Tukker bulikra.

Máté: Nekem utoljára a Spirit Adriftes Tukker buli maradt ki csak, mert nem hallgatok heavy metalt, de nem nagyon marad ki koncert. Sok jazzre és „zajolásra” is járok. A jazz zaj az új „szerelem”. Ez ilyen improvizatív noise-jazz cucc. Ebből zeneileg is lehet inspirálódni. Múltkor a Lumenben például olyan volt a basszusgitáros, hogy a metal zenekarokban megszokott, alumínium nyakú basszusgitáron játszott, torzítót is használt, szóval kicsit metálosabb volt a hangzás, de egyébként free jazzt nyomtak, és baromi jól szólt benne. Nem akarom belemagyarázni, de az új Gyilkos EP-n van egyébként kettő jazz-es felfogású dal is.

Kinn a lemez, koncerteztek, hogyan tovább?

Dávid: Én már alig vártam, hogy elkezdjünk új számokat írni, és Marci nagyon fasza témákat hozott, szóval jött az új lendület. Nyilván megvolt eddig is, de nem volt próbatermünk, a koncertekre fókuszáltunk, próba- koncert- cuccolás volt a menetrend. Nem igazán volt időnk másra koncentrálni, de majd most.

Máté: A legutóbbi EP-t már játsszuk egy fél éve, szóval, ha az új dal elég jó lesz, lehet hogy már a február végi koncerten előkerül. Körülbelül két év alatt fut ki nálunk egy-egy setlist, az első EP-ről például már évek óta nem játszunk, a második kislemez fele szerepel jelenleg a repertoárban, most majd ha bejön egy új szám, kiesik valami megint. Szóval megvan a dinamikája a dolognak. Igazából nem kötelez rá minket senki, hogy ezt-meg azt el kell játszani koncerten, különben nem élvezi a közönség, szóval teljesen szabad foglalkozás.

Gondolom másként nem is tudna működni.

Máté: Nem, hát hova? Minek?

Dávid: Mibő’?

És akkor szerencsére rendeződött a próbaterem is.

Dávid: Igen, igazából december vége óta nincs próbatermünk akkor kellett kiköltözni?

Máté: Ja, kicsit szar a helyzet, mert egy számmal arrébb kellet költözni, mivel ledózerolják az egészet, lakópark épül a helyén. Az átmeneti időszakban óradíjas termekben próbáltunk. Egyébként évekig próbáltunk így. Ha már itt tartunk, szerintem azért is a harmadik kislemez lett a legjobb, mert saját teremben, saját hangszereken írtuk meg. A kettes még óradíjas teremben született meg. Fontos, hogy a saját hangszereinken is megszólaljanak a dalok, más esetben hajlamos az ember olyan témákat kidobni, ami jó, vagy megtartani olyat ami szar. Az utóbbi a rosszabb. Igyekszünk a heti egy próbát tartani, hacsak nincs túl sok koncert. Egy héten egyszer azért jól esik, kicsit olyan ez, mint egy edzés, rengeteg ideget ki lehet vele adni.

Akkor nem fogjátok egyhamar abbahagyni.

Dávid: Dehogyis, hát, hogy tudnánk!

Máté: Én egyébként elgondolkoztam azon, hogy abbahagyom, de nem merem. Annyira életforma lett, nem csak a két zenekar, hanem a koncertre járás is, hogy nem akarok ebből kiszállni, de néha eszembe jut, hogy kiköltözök a f*szba valahova, de most ebben érzem a védőhálót, ez az, ami a felszínen tart. Szóval, ha esetleg el is költöznék Magyarországról, biztos úgy alakítanám a dolgaim, hogy zenéljek. A Gyilkos most a helyén van, betölti, amit betölteni hivatott, és ez így van jól.

Azt hiszem, ennél jobb végszó nem kell. Legközelebb február 28-án csíphetitek el a srácokat a Dürerben, a Blackmail , az on graves és a Decongest társaságában, megéri!

Oldalak:

https://www.facebook.com/GYILKOSband/

https://gyilkosband.bandcamp.com/

Koncert fotók: Bodnár Dávid

Csipke