Pár hete, amikor nekiestem kihámozni valamit a burjánzó káoszból, ami mostanság a fejemben van, eléggé kétségbe estek a leütött billentyűk... De aggodalomra semmi ok, épp a Kriptából jövök, előző este pedig újfent egyszerre voltam két helyen, úgyhogy a nyughatatlan belső mérlegem, ismét átbillent a pozitívba. Bár még karácsonykor is leginkább csak arra tudtam gondolni, hogy miért nem tűnik már el 2022 is a picsába, most valahogy úgy érzem, azért mégsem volt minden aspektusában annyira borzalmas. Hogy Makó Dávidunkat (The Devil's Trade) idézzem, "valahogy mégis csodálatos volt ez a fos év, úgyhogy reméljük, a következő még csodálatosabb és fosabb lesz"...De már mit is lehetne várni? Mi változik meg hirtelen, a dátumon kívül? Semmi. Az eseményfolyamban legalábbis, de a lélek azért némileg vigasztalja magát azzal, hogy kaphat egy tiszta lapot 2023-ra. Vagy legalább 2022-őt száműzheti a naptárából...Nem tudom, fura...te megfejtetted már?

Ami biztos, hogy idén sem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rád, hiányzol. Az "egészt", ami a haláloddal eltörött, valahogy ennyi év elteltével sem bírom megragasztani. Továbbra is nehezen viselem azt is, hogy a népek ki-be szaladgálnak az életembe, így a kevés stabil pontom mellett, nem igazán engedek be mást még mindig. De azért azt nem vitathatom el 2022-től, hogy mennyit mélyített a meglévő kapcsolataimon, ahogy azt sem, hogy bővült a kör. Hogy ki, meddig marad velem, majd eldönti, én viszem magammal, amit kapok, egy életre. És tudod miért mesélem el ezt, mert neked sem mondtam soha, mennyit adtál, pedig, tulajdonképpen te teremtetted Csipkét, ha nem baszogatsz és adod be az írásom a Passzióra, nem biztos, hogy elkezdem, szóval mondhatjuk, közvetett módon, miattad van Mögött blog is. Borzasztó, hogy már soha nem derül ki, tudtad-e, mennyire fontos vagy nekem...Vannak dolgok, amiket ki kell mondani, amíg lehet, ehhez tartom magam újabban. De ismersz, sokszor persze továbbra is gondolkodás nélkül kiszalad a számon olyasmi is, aminek nem feltétlen kellene. Ez ellen küzdök a mai napig több, de inkább kevesebb sikerrel...Na de miért zagyválok erről szakmázás helyett? Mert bizony mindenkit, aki számít, annak köszönhetek, hogy idén igyekeztem kilépni a komfortzónámból és jóval tevékenyebb mód párbeszédben maradni az undergrounddal.

Nem akarom tovább ragozni, de nem tudom elégszer hangsúlyozni, mennyit jelentett, hogy a 2022-es Hell Vill  crew tagja lehettem. Ha valaha fesztiválszervezésre adnám a burám, és fele ennyi mosolygósan elégedett arcot látnék magam körül, mint itt, megérné. Olyan csodás ifjú szerkesztő titánokkal hozott össze a szociál médiáskodás, mint a Wayo szerkesztősége, akik később egy interjú megkereséssel is megleptek, így csak felakasztották a hóhért is, sosem felejtem el nekik, hogy megtiszteltek ezzel. Egyébként is érdemes bevésni őket a köztudatba, ha ilyen mentalitású lenne a teljes szakírói utánpótlás, nem aggódnék. Ópiumbarlangos cimboráimnak hála, még mémbe is foglaltattam, ajj, de értenéd a poénjaikat. A Mihasznás pajtik aftermovie-ját meg zabálom, már nem számolom, hányszor néztem meg, mindig jó vele visszarohanni a nyárba. "All I Want For Christmas is June!"

Évem másik fénypontja volt közösködni a NuSkullal és a BARhole állandó, és tiszteletbeli stábjával a fesztiválon kívül is. A Food Not Bombs Budapest munkáját már régóta követem, ők azok, akiknek a célkitűzéseivel feltétel nélkül azonosulni tudok, talán azért, mert valahogy ők is egy olyan alulról építkező, tevékeny közösség, amilyen az egész itthoni underground közeg. Tényleg végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki hozzájárult, hogy egy sikeres gyűjtést tudhassunk magunk mögött, a háttérmeló minden percét élveztem, komolyan, az átadó buli után, az első hévvel hazafelé ballagva pedig csak arra tudtam gondolni, hogy jó, hogy ezt, így, együtt tudtuk összehozni, kell, hogy legyen folytatás. Ha minden jól megy, lesz. 

Ha már közösségépítés, a Hell Vill előtti és utáni lét is csodálatos koncerteket hozott, új szerelemzenekart avattam a nís és a Vodka For Kids személyében, megvolt az év keddje, az Oakennek, a BORUnak, a PILORInak és a Riffnek hála, a történelmi péntek a Chief Rebel Angelnek, a Shapat Terrornak, az on gravesenek és a Cudi Purci Bookingnak köszönhetően. Idén is imádtam a Fekete Zajon töltött napokat, az Entrópia Architektúra és a LanternI közös produkcióját még sokáig emlegetem, mert ilyen a világon nincs még egy. A másik, hasonlóan toronymagas élmény meg nyilván a The Devil's Trade banda verziós, A38 hajós koncertje, most, hogy már így a második alkalomra túllendültem azon a sokkon, hogy végre újra látom ezt a négy embert együtt zenélni a HAW után, egyszerűen taglózott, mennyire máshogy, jóval vehemensebben szólalnak meg a dalok teljes zenekari kísérettel, és mennyivel erőteljesebb mondanivalót kapnak így a dalok, most is libabőrzök, ha rá gondolok. Végre alkalmam volt élőben látni az Another Wayt is, akik az idei év legjobb hazai lemezét hozták, meg is vettem kazin.  (Ja igen, újabban azt is gyűjtök, mintha a lassan már ipari mennyiségben felvásárolt bandás kelme nem lenne elég. Na de mit adnék a vérmacskákra egyébként?!) Alkalmam volt a kedvenc sörfőzdémben, a Mad Scientistben látni olyan örök kedvenceket, mint az Igor, a Havária és a Gyilkos. Főzdetúra és szerelem koncertek együtt?Bármikor. Ha már sör, természetesen a Torn From Earth sörét is muszáj volt a premierjén megkóstolni, ha már a kedvenc TFE-dalomról nevezték el. Arról, hogy egyszerre voltam két helyen, kétszer, csakis a Mad Robots tehet, már írtam róla, mi lehet ennek az oka, na de a legutóbbi, mondhatni évzáró koncert pedig annyira meghitten családiasra sikeredett, hogy eljátszottam a gondolattal, hogy a negyvenedik szülinapomra, tán én is összeverbuválok egy szülinapi koncertet, ahová elhívom őket, már ha megélem, ők, ha így folytatják, biztos, de a lényeg, hogy négy évünk van még felkészülni.

Mint említettem, az évet koncert ügyileg a Kriptában zártam, örülök, hogy végre sikerült eljutni az "új" helyszínre, ami késik, nem siet, de végül eljön, ugye. Apropónk a Reaction Fest. A szervező, Sabján Bence szerkesztette Reaction fanzine 2022-re már vastagon kiérdemelte a kultikus státuszt, számomra is az év egyik "legje", hogy még év elején összeülhettünk csacsogni az egészen varázslatos fanzine világról. Azóta a tatabányaiak is mozgolódnak, megérett a Miner x Core is, alig várom, hogy elolvassam az első számot. Amellett, hogy végre rohangálás helyett végig tudtam nézni egy TOUCH-koncertet, újraélni a Fleshprisont, amiből nem lehet elég, hisz az egyik legizgalmasabb dolog az idei évben, és szembesülni azzal, hogy a Crippled Fox még mindig állatul kiüt, szó szerint, arra is iszonyat jó példa ez az esemény, hogy mennyire kellenek az olyan emberek a színtérnek, mint Bence,  Béla (Drinkin' Beer in Bandana Records), a Youth For Peace Brigade és persze minden Kriptaszökevény, hisz, ahogy drága Viktorom (Téveszme, Mihaszna Film) fogalmazott, "micsoda élet hajt ki a föld alatt", ha ilyen eltökélt emberek éltetik. Azt hiszem, az általuk képviselt jótékony fanatizmusra jövőre még nagyobb szükség lesz, én igyekezni fogok ott lenni mindenhol, ahol tudok, amíg lehet. 

Ugyan idén a szokottnál is kevesebbet írtam, de legalább mind, egytől egyig szerelem cikk, indult új rovat is, és új, csodás arculatot kapott a blog Waldmann Boginak hála, úgyhogy ha lassan is, csak előre megyünk, nem hátra... Közösségi szinten, azt hiszem, igazán aktívan sikerült jelen lenni, aminek szintén számos felejthetetlen beszélgetést, inspirációt köszönhetek. Egy nagyon kedves zenész pajti mondta, hogy kicsit olyan vagyok, mintha mindenki anyukája lennék, nem árultam el neki, hogy ez mennyit jelent, hisz te voltál az örök gondoskodó mindig, és én tudom, hogy soha nem léphetek a helyedbe, nem is akarok, de szeretném, hogy mindenki úgy emlékezzen rád, ahogy én őrizlek magamban, egy végtelenül kedves, önzetlen, odaadó emberként, aki az undergroundnak adta a legszebb éveit. Szerencsére 2022 is összehozott jó pár hozzád hasonlóval, muszáj kiemelnem a Hell Vill anyuját és apuját, mert ők is úgy kellenek nekünk, mint egy falat kenyér. Rengeteg mindenkit említhetnék még itt,  ezen felbuzdulva, ami például már biztos 2023-ra, hogy reményeim szerint megszaporodnak majd a Másként-rovat részei, hisz jó páran mozgolódnak még csendben a háttérben, akikre érdemes picit ráirányítani a reflektort, legalábbis ezen leszek. Persze, ha végre sikerül pótolnom a tartozásaim, amikről nem feledkeztem ám meg, csak az idő továbbra sem a barátom. 

Na és egyébként hogy vagyok? Gondolják sínen, csak azt nem tudják, hogy átment rajtam a vonat. Tudod, a belső démon akkora paraszt, hogy igazán leszarja, hogy a társadalmi, párkapcsolati, vagyoni helyzetedet tekintve neked tulajdonképpen jól kellene lenned, hisz mi okod lehet panaszra? Csakhogy, a kis g*ci a lehető legváratlanabb helyzetekben ront rád, te meg csak hápogsz, mint hal a szatyorban, hogy ezt most mégis miért, meg hogy, és borul minden... Mintha a hozzánk hasonló "túlérzőknél" a mindennapi agyonagyalás magán az életen és működésén, nem lenne így is kihívás, de legalább ebből, ideális esetben a külvilág mit sem érzékel. Remélem, odaát legalább már ilyesmivel nem kell küzdened, én azért remélem, hogy egyszer sikerül kibogozni magam, rajta vagyok. Például sokat sétálok mostanában. Bóklászásaimhoz jobb hangos társat keresve sem találnék, mint az Anchorless Bodies, félelmetes, hogy úgy kapcsolódok össze az új albumukkal, akár a villamos fonja össze Óbudát és Újbudát. Jó, ez szar volt, bár tudom, értékelnéd, ugyan nekem továbbra sincs mindenre frappáns replikám. 

"MINDEN BAJBAN EGYÜTT MEGYÜNK

MINDEN HAJNALT EGYÜTT KELTÜNK

MINDEN ÉJJEL EGYET KÉRÜNK

MINDÖRÖKKÉ, TOVÁBB ÉLJÜNK" (Anchorless Bodies - Tétlen)

Ölellek, Anya!

Budapest, 2022.12.31.