Az Ørdøg zenekart valószínűleg nem kell bemutatni senkinek, az viszont mintha kevésbé ismert tény lenne, hogy a Diabolus In Musica az akusztikus kistestvére. Utóbbi csapat teljes megdöbbenésemre a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház színpadán bukkant fel október végén Az Élet alássan című formabontó előadás keretében, ami zseniális volt a maga nemében. Ennek kapcsán ültem le beszélgetni Vörös András énekessel. - Pál Szabolcs interjúja

Utánanéztem, próbáltam keresni a rock és a színház házasításának nyomát, de igazából nem találtam ilyet, csupán hasonlót. A Sear Bliss vett részt egy produkcióban, valamikor az ezredforduló környékén, amikor a beregszászi színház egyik előadásához adták a zenéjüket.

Igen. Meg a Gire-ból a gitáros, Zoli mesélte az idei Fekete Zaj fesztiválon, hogy ők is belecsöppentek egyszer valahol Békéscsabán vagy Szegeden valamilyen színházi előadásba, de az is csak egy-két alkalom volt. Olyan persze sokszor előfordult, hogy rockzenészek játszottak vagy énekeltek színházban, musicalekben vagy zenés darabokban, de hogy egy metal zenekar saját, áthangszerelt dalaira épüljön előadás, ami se nem koncert, se nem kísérőzene, hanem valami a kettő között, arról nem tudok. Nem véletlenül kapta a formabontás alcímet, mert mi se igen tudtuk belőni a műfaját.

Adja magát a kérdés: honnan jött ez a cseppet sem szokványos ötlet?

Rékán (Tóth Réka marketing menedzser) keresztül, ami onnan indult, hogy a Zenthe Színháznak volt egy évadnyitó bulija 2020 augusztus végén itt, a Fő téren, ahová meghívták a zenekart. Az igazat megvallva már foglalkoztatott egy ideje ez a gondolat, mivel maga a Diabolus In Musica is irodalmi kötődésű, konkrétan a Margó Irodalmi Fesztivál miatt született meg 2018-ban. Csepelyi Adrienn barátnőnk – aki a Belemenés című könyv szerzője – mondta, hogy a könyv írása közben annyit hallgatta a Natasát, ami az előadás nyitódala, milyen jó lenne, ha elmennénk és akusztikusban eljátszanánk ezt a könyvbemutatón a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Hú, ilyet még nem csináltunk, de legyen. Akkor még úgy volt, hogy Miki (Nagy-Miklós Péter-gitár) meg én ketten megyünk, viszont szóltam Bálintnak (Bokodi Bálint-ének/hegedű), akihez énekelni járok, mert ő amúgy énektanár, hogy „Bálint, gyere már el, legyen két énekes, mégis csak vastagabb lesz a megszólalás”. Elmentünk, remegő lábbal megcsináltuk, de úgy, hogy ott még mikrofon se volt. Ültünk egy szobában, avagy teremben a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Miki akusztikus gitáron játszott, mi meg énekeltünk a levegőbe. És jó volt, élveztük! Mondtuk is, ha már elindultunk ezen az úton, akkor csinálhatnánk ebből egy komplett produkciót.

Ekkor hívtuk el Lalát (Korpos Lajos-gitár) is, mert az Ørdøg maradék tagsága a vállát vonogatta, hogy őket ez annyira nem izgatja. Dobot amúgy se szerettünk volna ebbe, mert azt gondoltuk, hogy ha ugyanabban a felállásban ugyanazokat a dalokat játsszuk el, és csupán annyi a különbség, hogy letekerjük a torzítót, akkor annak nincs értelme. Ha már csinálunk valamit, akkor vegyük elő azokat a dalokat, amelyek nincsenek benne az állandó repertoárban az Ørdøgnél – néhány átfedés persze akad – és hangszereljük át ezeket. Közben kiderült, hogy Bálint hegedül is, új színt hozva az egészbe, azután néhány hónap alatt összeállt az egész. Pont a Fekete Zajon volt az első fellépésünk, ahol már teljes felállásban toltuk. Szóval az egész koncepció ilyen volt, így vettük elő a Hetediket, amit annak idején még a Superbutt-tal csináltunk meg. De így került képbe a Sömmi is, aminek az a sztorija, hogy amikor Cserna-Szabó Andrásnak megjelent ez a könyve 2016-17 táján, ő is arra kért minket, csináljunk egy könyv-trailert. Szóba került, hogy valami népdalt kellene megzenésíteni, de elvetettük az ötletet, mert abból nem sok jó szokott kisülni, hacsak nem az Aebsence zenekar csinálja. Szóval elkészült egy mini videoklip, ahol egy színész elmondja azt, amit itt a színházban Erdélyi Gábor (színész) tolmácsol, mi pedig az egyik dalunk áthangszerelt változatát tettük hozzá. Meglepően jó lett a végeredmény, a youtube-on húszezer megtekintésnél jár, ami egy ilyen könyv-trailerhez képest parádés. Azután mondtuk, hogy jó, a Diabolusba akkor ezeket mind pakoljuk bele, Örkény Egyperceseit is, amit egy Ørdøg-koncerten nem lehet eljátszani. Mondjuk pont ennek egy nagyon rövid részlete hallható az egyes Ørdøg-lemezen szereplő, A Kutyák dala című számban is.

Viszont egy hagyományos hangos koncerten komplett egypercest előadni úgy, hogy azt még értsék is az emberek, nem lehet. Mindezek nyomán motoszkált a fejemben, milyen jó lenne, ha rendes színészek adnák elő, és nem mi szerencsétlenkednénk ezekkel az irodalmi betétekkel. Szóval visszakanyarodva a kérdéshez, megkérdeztük Rékát, hogy „szerinted érdekelhetné a színházat, hogy csináljunk ebből egy különlegesebb előadást?” Erre Réka ráharapott, megkérdezte a színházat és úgy tűnt, a színház is úgy gondolja, hogy ez érdekes lehet. Tehát véletlenül kerültünk ide, mert nekünk semmilyen kötődésünk nincs a városhoz, illetve eddig nem volt, de most már bőven van. A többi már gyorsabban ment, Zoli bácsi (Sándor Zoltán dramaturg) a szárnyai alá vette a produkciót, válogatott hozzá még plusz irodalmat, és közösen véglegesítettük. Amihez tavasszal, a karantén kellős közepén jött Susán Ferenc (rendező), hogy jó, akkor ebből készüljön egy komplett előadás. Na ekkor volt teljes szájtátás a részünkről, „Atyaúrsiten, milyen menő már?”

Ezt úgy kell érteni, hogy az ötlet felmerülését követően, Sándor Zoltánnal egyeztetve ő megírta a dalokon kívüli szövegeket és a próbákig más szerep nem is hárult rátok?

Igen, Zoli bácsival tartottuk a kapcsolatot, én pedig eljöttem 2020 októberében személyesen is egyeztetni. Akkor már Vera (Hege Veronika színész) is ott volt, illetve akkor még nem Bence (Móczár Bence színész) volt képben, hanem egy másik fiatal. Közösen ötletelgettünk, utána elkezdtünk e-mailezni Réka segítségével, Zoli bácsi küldött egy csomó verset, abból válogattam én is. De ez abszolút az ő munkáját dicséri. Folyamatosan egyeztettünk, bár én úgy gondoltam, hogy majd a próba alatt lehet még majd ezt gyúrni. De nagyon nem így volt, mert egyikünk se tudta, hogy néz ki egy színházi próba. Nyilván egy zenekari próba teljesen más, lemész, kipattintod a sörödet, oké, játsszunk, van valami jó témád? Jó, mutasd (nevet). Ott sokszor tényleg ilyen gyurmázás folyik. Itt meg kiderült, hogy nem nagyon kellett semmit alakítani, mert a forgatókönyv tulajdonképpen kész volt, amikor mi bejöttünk az első próbára. A látvány, a rendezés, hogy hova állj, az itt sokkal-sokkal komolyabb munkát kíván. A legmagasabb szinteken mozgó zenekaroknál is csak félig-meddig van megkoreografálva, hogy Neked majd pont oda kell állnod, arra a fix pontra, az adott pillanatban, amihez a világítást és a vetítést szabják egy nagyobb koncerten. Egy olyan underground szinten, mint a miénk, nincs ilyen, nagyon spontán megy minden.

Kinek a részéről merült fel, hogy vetítéssel dobjátok fel a vizuális oldalt?

Ez abszolút a színház hozzáadott értéke. Mi úgy jöttünk ide, hogy van tíz-tizenegy dalunk, ami az előadásban szerepel, aztán majd meglátjuk, mit kell még csinálni. Én azt hittem olyan lesz, hogy majd itt együtt kitalálgatjuk… aztán kiderült, hogy nagyon nem. Egy színház nem így működik. Azok az emberek, akik itt dolgoznak, a rendező, a világosító, vagy a látványtervező, ők profik. Nem az van, hogy majd kiagyaljuk, hanem odajött Susán Feri, és tudta, mit szeretne látni. Azt mondta, hogy „jó, most oda álljatok” és akkor nekünk oda kellett állni. Óriási élmény volt, hogy itt olyan szakemberekkel dolgozhattunk együtt, akik tudják, mit akarnak és azt is, hogyan kell azt megcsinálni. Meg se próbáltunk beleokoskodni, csak álltunk, hogy „de jól néz ki, úristen, vetítés, ez is de jó!”

Szalkai Peti szabad kezet kapott a látvány tervezésében? Mert amikor elindult az előadás elején a vetítés, megdöbbentő volt ezekkel az urbánus képekkel, fokozatosan beletoldva a Diabolus-klipek világát. Nagyon szépen volt felépítve az egész, csak kapkodtam a fejem…

Ez teljes egészében Peti munkája. Nálunk, vagy nálam legalábbis alapelv, hogy amihez nem értek, próbálok minél kevésbé belepofázni. Az Ørdøg- és a Diabolus-klipek is úgy készülnek – meg még régebben a Superbuttnál is így volt –, hogy igyekszünk olyan rendezővel dolgozni, akiben megbízunk, és azt mondjuk neki, hogy azt csinálsz, amit akarsz. Abból soha semmi jó nem szokott kisülni, amikor egy félamatőr vagy amatőr akarja megmondani, hogy ezt meg ezt szeretném látni. Azért van a rendező, mert ehhez ő ért. Azért van a látványtervező, mert ehhez ő ért. Ő tudja mi az, ami megvalósítható, és jól néz ki. Nyilván lehetnek ötleteim, hogy például robbanjon fel valami a háttérben, és akkor az milyen jól fog majd kinézni, de valószínűleg nem is fog jól kinézni, megcsinálni meg körülbelül negyvenmillió forintba kerülne.(nevet) Szóval teljesen rá volt bízva és mi tartozunk neki hálával, hogy foglalkozott ezzel. Mai napig hihetetlennek tűnik, most tényleg bekerültünk egy olyan közegbe, ahol ezt komolyan veszik? Ahol a dalaink olyan művek kiegészítéseként, és azokkal összhangban szólalnak meg, amik tényleg valódi irodalmi művek? Ideengednek minket egy komoly színpadra, jön egy rendező, foglalkozik velünk, ráadásul azt mondja, hogy ezt a zenét én elfogadom, ez ide való, és ehhez én komponálok látványt, meg minden egyebet. Nekünk ez tényleg egy iszonyatosan nagy élmény.

A dalok kiválasztásába belefolytak a színház részéről vagy rátok bízták?

Ez teljes egészében ránk volt bízva, mi úgy gondoltuk ezeket a dalokat akarjuk, Zoli bácsi pedig ehhez párosította hozzá az irodalmi részt.

A három színész hogy fogadta ezt a nem éppen hagyományos ötletet? Ismerték előzetesen valamelyik zenekart, az Ørdøgöt vagy a Diabolust?

Szerintem nem, de imádjuk mindhárom színészt. Bence pápai, és nyáron voltunk Pápán játszani, ő eljött megnézni a normál koncertverziót. A színházban, amennyire én tudom, úgy működik, hogy kiosztják a szerepeket a színészeknek, a rendező és a dramaturg tudja, hogy egy szerep kinek fog jól állni, és ki az, aki valószínűleg szívesen meg is csinálja. Csodáltam a színészeket világ életemben, olyan dolgokat tudnak, amit én nem. Nagyon komoly szakma a színészet és komoly tehetség is kell hozzá. Egy szöveget megtanulni bárki képes lehet, de ezt úgy előadni, hogy abból ki is jöjjön valami, na azért az más kategória. Nyilván nem véletlenül képzik őket egyetemen, és nyilván oda se vesznek fel akárkit. Szóval itt ismerkedtünk össze a színészekkel, és bízom benne, hogy ez a kapcsolat fejlődik még, csinálunk további közös dolgokat is. Egyelőre a premieren vagyunk túl, holnap lesz három előadás iskoláknak… Ez mondjuk újdonság számunkra, igyekszünk majd, hogy a harmadikon is élvezhető műsort nyújtsunk.(nevet) De komolyan azt gondolom, hogy ebben a produkcióban még sok lehetőség rejlik. Úgy érzem, a színháznak is tetszik, hogy ebből lehet csinálni több évadot, idővel lehet benne cserélgetni a dalokat, vagy a közjátékokat. Remélem ez egy olyan ajtót nyitott ki, amelyet még sokáig nem csukunk be.

És hogyan, merre lehet ezt tovább vinni?

Jó kérdés, majd meglátjuk. Első körben még négy előadás lesz tavasszal. Közben igyekszünk mi is és a színház is kiajánlani más színházak felé, tudatosítani, hogy létezik egy ilyen produkció. Hogy Salgótarjánban lesz-e még arra igény, hogy jövő ősztől, a 2022/23-as évadban is legyen havi egy előadás, azt majd az élet eldönti. Az tűnik reálisnak, hogy a jövő szeptemberben kezdődő szezonban Salgótarjánban már csak egyszer vagy kétszer megy majd, de akkor már jó lenne turnéztatni, vinni mindenfelé, mert sok színház van az országban. Utána persze újra lehetne gondolni, akár egy másik műsorként, új címen. Vagy esetleg egy olyan verziót is lehetne készíteni belőle, ahol kevésbé van minden megkoreografálva, ami köti az embert, hogy ezt csak erre alkalmas színpadon lehet előadni. Mondok egy példát: az Ördögkatlan fesztiválon, ahol színházi darabok is vannak a koncertek mellett, hiába próbálnánk meg előadni, mert ott nincs annyi idő előtte, hogy beszereljük a komplett technikát úgy, ahogy kell. Ott nyilván olyan előadásokat lehet csinálni, aminek a technikai igényei nem ennyire különlegesek. Ezért is gondolom, hogy a 2023/24-es szezonban, esetleg már 2023 nyarán lehetne vinni olyan helyekre, ahol nincs sötét, nincs egy napod mindent összerakni, viszont a látvány pótlásaként olyan verziót lehetne összerakni, ami kicsit spontánabb és interaktívabb. De pont ez a szép ebben, hogy ennyi lehetőség rejlik benne.

Akár valamelyik zenei fesztiválra is elvinnétek?

Persze, akár egy fesztiválra is. Például a Fekete Zajon is elő lehetne adni, ha elkészül egy megfelelő verzió belőle. De odaállítani úgy, hogy kell nekünk egy színpad, ahol reggel nyolctól szerelünk, és senki nem játszhat rajta addig, amíg mi nem végeztünk, mert ebben a díszletben más nem tud fellépni, ráadásul nekünk sötétben kell… na ilyen nyilvánvalóan nem csak zenei, de bármilyen fesztiválon sem lehetséges. Mivel azonban több művészeti ág ötvöződik a produkcióban, film, színház és zene, ezeknek a különböző mértékű vegyítéséből sokkal többet lehet kihozni, mint egy sima koncertből. Ott ugyan a repertoárt lehet cserélgetni, lehet némi díszletet vagy koreográfiát is kitalálni, és azokat változtatgatni, de összességében egy Ørdøg-koncert az Ørdøg-koncert lesz, maximum különböző dalokat játszunk. Persze ez is jó, és miután most vannak Ørdøg-bulik, vannak Diabolus- fellépések, plusz még van ez a színházi darab, a három együtt már tökéletesen kielégíti az embert mindenféle szempontból. Három különböző sztori, de közben ugyanazok a dalok mennek különféle köntösbe bújtatva, és a három együtt már annyi előadást is jelent, hogy azt mondom, tényleg nem lehet ettől többet kívánni.

A színdarabról további információ itt:

http://www.zentheszinhaz.hu/index.php?page=26&darab_id=321

A tavaszi előadásokra jegyvásárlás itt:

https://www.jegy.hu/event/pfsearch/program/list?q=az%20%C3%A9let%20al%C3%A1ssan&fbclid=IwAR3YvK4VxTwqo-oxvBzp2-9R_qJc4A6C184_kNCv-SX6i3NHNfdYBndBFlc

(Fotók: Komka Péter. Közzétéve a Zenthe Ferenc Színház engedélyével!)

Pál Szabolcs írása