Eagle has Landed - Dürer (2021, EP-ajánló)

Kedvenc Sasmadárkáim egyszer már leszálltak, és ventiláltunk egy embereset a blogon, most rajtam a sor, hogy kibeszéljem őket, de maradjon köztünk. Tényleg elfogultság nélkül állítom, hogy a leginspirálóbb bandák közé tartoznak, akikkel mostanában dolgom volt, emellett arany emberek, de mennyire számít ez egy bemutatkozó EP kapcsán? Hidd el, rettenetesen. Bitang jónak kell lenni ahhoz, hogy ebben a kicsi közegben a zenész személyiségétől el tudjak vonatkoztatni, és őszintén, van, akit azért nem hallgatok, mert egyszerűen nem alkot olyat, amivel képes lenne kompenzálni azt, ami tőlem idegen a személyiségében, ez az én defektem (a sokadik), de muszáj együtt élnem vele. Nos, az Eagle has Landed-nél nem merül fel ilyen dilemma, bár, meglehet, náluk sikerülne elvonatkoztatni...Sosem derül ki, szerencsére...

No, akkor irány a Dürer, - remélem, ezt hamarosan más apropóból is kimondhatom -, mennyire szimpatikus már, hogy sokunk kultikus menedékéről nevezték el az első kölköt, nem? Kegyetlen báj, hogy erre a nem jellemző koncepcióra fonódik fel a kislemez tíz tétele, bár a tehetetlen düh, ami a Dürer Kert első fejezetének lezárása kapcsán levakarhatatlanul feszít, tán visszhangra talál a Dürer dalaiban is. Ha a Spotify, velem ellentétben, jól számol, 23 perc 58 másodperc tömény gyilokkal nézel farkasszemet, szusszanásnyi, de nem kevésbé baljós elektronikus betétekkel, arra mondjuk pont elég, hogy kicsit visszafojthasd a lélegzeted. A felállás sem a klasszikus metal ötös: két gitár, dob, két ének, elektronikába ágyazva. A dupla hörgős frontnál általában adja magát a kérdés, minek két dudás ugyanabba a csárdába, és valóban mindkét énekes megállja a helyét egyedül is, Bálintnak már nem igazán lenne mit tanulnia a műfajban, és az As Karma Brings-ben egyedül is jócskán bizonyít. Szerintem Pí orgánuma is simán eltartana egy komplett bandát, a srácok mégis, így, együtt lelték meg "a kánonban hörgés afrodiziákumát", (bocsánat) és a Sasban nem működne egyik nélkül a másik, plusz ugye Pí a sampler lelke is, amire tulajdonképpen az EHL sötéten kaotikus kis pokla épül.

Az Anaal Nathrakh-ban is azt imádom, mennyire mesterien kavargatják az eszköztárat, úgy, hogy végül a használt effektek és a sampler teljesértékű hangszerként funkcionáljon, valami ilyesmi történik az EHL "pincéjében" is, a sampler együtt lélegzik a gitárokkal és a dobbal, abszolút nincs hiányérzetem, pedig fétisszerű kötődéssel viseltetek a basszusgitár iránt, nyilván köszönhető ez a roppant eltalált keverésnek is, kihallom, amit szeretnék, még sincs steril mellékíze a felvételeknek. Dóra (gitár) játékát óriási hiba lenne aranyosnak titulálni, ha bevadul, nincs tőle menekvés, még Samara is nyomna egy hátraarcot ijedtében és visszamenekülne gyorsan a képernyőre, Attilával (gitár) együtt meg egyenesen verhetetlenek. Adolfról (dob) csupán annyit, hogy feldobolta, egyben, élőben, szóval igazi szerelemgyerek ez a Dürer. Nyilván nem ő lesz az új Antikrisztus, és a világot sem fogja megváltani, de a szart is kikottázza belőled, kisujjból, ha nyitott vagy rá.

Sajnálatos, hogy a bemutatkozó (pszicho)szingli, a Devil nem "fért fel" az anyagra, viszont a Dürer tényleg így kerek, jó helyre került mind a tíz epizód, közében egy igazi kvintesszenciával, azt hiszem, a Degrees Of Freedom-ban, minden benne van, amiért szeretheted az EHL-t. Drága Sasok, gratulálok, bivalyerős bemutatkozás és köszönöm, hogy elhoztatok egy új alverzumot, ahová bele lehet törni kicsit a mindennapok mókuskerekét.