Régóta kerülgetem már az ICENAP munkásságát, de igazán a 2023-as Mad Villen szembesültem azzal, mekkora potenciál is van ezekben a srácokban. Számomra végtelenül szerethető volt az eklektikusság, ami a korábbi megjelenéseiket jellemezte, amihez egy elég vehemens színpadi jelenlét társult, mi kell még? Erre idén előrukkolnak egy olyan koncept kislemezzel, amit élből felírhatok a saját Kistermem kiemelt hangzói közé. Ezen belelkesedve csaptunk is egy virtuális csevejt Tóth Martin énekessel, hogy szemlézzük a zenekar elmúlt éveit, a kezdetektől egészen mostanáig. 

Örömmel üdvözöllek a blogon! Mielőtt rátérnénk fő apropónkra, mesélj, hogy érzitek magatokat így az év vége felé?

Szia, mi köszönjük a lehetőséget! Ez az év sokkal inkább a szálak elvarrásáról, és az ígéretek beváltásáról szólt nekünk, így talán mondhatni, hogy egy kicsit több tettvágy van most a zenekarban, mint az elmúlt egy-két évben jellemző volt. Ezt jó lenne kiaknázni valamennyire.

Egyébként miként élitek meg ezt az időszakot? Nosztalgikusan, némi évi kiértékelő hajlammal, vagy totál mellékes, hogy újra eltelik egy év?

Figyi, őszinte leszek. Ez az egyik legtartalmasabb évnek tűnik nekem az utóbbi időben, elvonatkoztatva magánéleti fordulópontoktól, szintlépésektől, a zenei dolgainkban is olyan dolgok jöttek be, amik eddig abszolút nem voltak képben: Zsombi ugye tavaly csatlakozott dobolni a Platon Karataevhez, én pedig a Warchiefbe szálltam be, ezzel a két másik projekttel is mindketten kiadtunk egy-egy új anyagot az idén (a Platon egy elképesztő monumentális nagylemezt, a Warchief pedig egy visszatérő EP-t, amit ráadásul részben szintén Zsombival közösen producereltünk), emellett ugye nem titok, hogy évek óta ott lógott a levegőben az ICENAP EP, amivel jó ideje meg voltunk lőve, nem állt össze a dolog úgy, ahogy szerettük volna, túl sok időt töltöttünk szerintem a saját buborékunkban, de végül, úgy gondolom, sikerült egy olyan dolgot meglépni vele, ami hihetetlen büszkeséggel tölt el. Egyrészt, azért, mert nem adtuk fel, másrészt, mert mertünk másmilyenek lenni. Szóval, ha vissza kell majd tekintenünk 2025-re, biztosan mérföldkőként fogjuk emlegetni, több okból is.

Virtuális beszélgetésünk fő apropója nyilván az emlegetett T.I.M.E.-kislemez, ami majdhogynem pontosan két évvel a legutóbbi Shipwrecked-szingli után érkezett. Véletlen lenne az időzítés?

Teljes mértékben. A T.I.M.E. dalain szerintem már a Shipwrecked klipes megjelenése előtt bőven elkezdtünk dolgozni, az első dalvázlatok sokkal régebbre nyúlnak vissza. Igazából én mindig is egy koncepcióanyagként képzeltem el ezt a három dalt, mert nagyjából egy helyről jöttek. Kristóf ugye a fő dalszerzőnk, és úgy éreztem, amikor ezt a három dalt elkezdte kigyúrni, akkor elég konzisztens flowban volt, ezt szerettem volna elkapni a szövegekkel, meg a témákkal, amiket körbejárunk rajta. Ennek ellenére a végleges koncepció, vagyis Jade sztorija csak sokkal, de sokkal később került összekötésre velük egyébként.

Mielőtt elmélyednénk az EP dalaiban, érdemes kiemelni, hogy 2020 és 2023 között kiadtatok egy nagylemeznyi single-t, miként gondolsz vissza arra az időszakra?

Azta, hát pont nem így. Mármint, nem sokszor tekintettem azokra a dalokra úgy, hogy kiadtak volna egy nagylemezt, - főleg, mert az egy elég inkonzisztens album lett volna - de adom ezt a megközelítést. Nézd, akkoriban az volt a célunk, hogy minél több emberhez eljussunk, és minél frekventáltabban legyen rólunk valami hírverés, minél több helyen játsszunk. Ehhez a folyamatos dalszórogatás, meg akár a klipforgatások, tévés szereplések, tehetségkutatók jó táptalajnak bizonyultak. Ezek ellenére annyira ismert cucc azért nem lett belőlünk, nyilván ez többtényezős dolog, de szerintem az tény, hogy az akkori erőfeszítések kellettek ahhoz, hogy például egy ilyen megjelentetés előtti szünet után még valamennyire megmaradjunk az emberek fejében, mint zenekar.

Mesélnél picit bővebben arról, miként változtak a munkafolyamatok, és miért döntöttetek úgy, hogy „elcsendesedtek” és ezúttal egy hosszabb hangvételű anyag kiadására fókuszáltok?

Szerintem elsősorban az volt az oka ennek, hogy majdnem mindent magunknak csinálunk, mióta van ez a banda, ennél az EP-nél pedig ez hatványozottan is igaz volt, mert a felvételeken kívül, az összes utómunkát és produkciós részt is magunkra „vállaltuk”, így a koncertszervezés, és a kommunikációs rész eléggé megsínylette ezt. Egyébként szerintem abszolút nem ez a jó út, de nekünk most így fért bele. Meg ugye, beszéltem a szimultán projektjeinkről is, lehet az is hozzátett ahhoz, hogy lassabban kerekedett le a dolog.

A munkafolyamatok egyébként nem annyira változtak, de mégis. Mindig is törekedtünk arra, hogy csapatmunka legyen minden dalunk. Mint említettem, Kristóf hozza a stabil alapokat, ha dalokról van szó, azok mentén dolgozunk tovább, nekem általában már az első vázlatokra szokott érkezni valamilyen énekötlet és tematika. A T.I.M.E. dalainál talán többször írtam át dolgokat, mint eddig valaha, de szerintem másoknál ez egy bevett dolog. Én, mikor belelendülök egy alkotói folyamatba, jobb szeretek mindig az első intuícióhoz ragaszkodni, itt most többször szándékosan szembementem ezzel az ösztönös metódussal.

Zsombor az évek alatt egyre inkább vált kiválóvá a hangmérnöki feladatokban, elképesztő pro módon kezeli az ilyesmit, így nem is volt kérdés, hogy a felvételeket is házon belül oldjuk meg, de most az utómunkákat is mindenképp szerette volna bevállalni, ami elsőre egy nagy megkönnyebbülésnek tűnt nekünk, aztán rájöttünk, hogy a saját dalaink keverése, lehallgatása, kiértékelése sokkal neccesebb, aprólékosabb és időigényesebb sztori, mintha „külső füllel” dolgoznánk. Újabb tanulság.

Aminek még különösen örültem, hogy Robi átvette, vagyis, visszavette a stafétát a kislemez vizuális anyagainak megtervezéséhez, pedig eleinte volt szó külsős művészekről is. Ő egyébként is a filmes szakmán belül storyboardozással foglalkozik, így napi szinten rengeteg rajzon dolgozik, nagyon gördülékenyen és rengeteg kreatív inputtal érkezett, amikor felvázoltam neki a Jade-sztorit. Valamint, ezt a hármas osztást is teljesen együtt találtuk ki a többiekkel hosszas videóhívások során.

Fotó: Benkő Bálint

Mennyire sínylette meg ezt a „hallgatást” egyébként a zenekar, a hallgatói számok szemszögéből?

Nyilván, erre lehetne egy statisztikát is becsatolni, de nem gondolom, hogy az bárkit is érdekel, ha még minket sem. Igazából, az eddigi dalaink sem pörögtek rotációban a legnépszerűbb playlisteken, a bázishallgatóink száma érdemben pedig nem csökkent, sőt, a műfaji keretek kibontakoztatására inkább szélesedett. Kiadás előtt pedig az volt a jellemző, hogy érkeztek a folyamatos bekérdezések a megjelenéssel kapcsolatban, amire válaszként mentek az ígérgetések, amiket utólag kicsit megbántunk. Viszont, amikor már le volt adva az anyag, és elkezdtük ütemezni a megjelenési tervet, akkor igyekeztünk azt mindenhol transzparensen kommunikálni. Persze, ezt is lehetett volna profibban csinálni, hogy sokkal nagyobbat durranjon az anyag, de erőforrásunk már nem maradt például nagyívű klipekben gondolkodni, így jött az egyedi illusztrációk ötlete, amik szerintem kiválóan sikerültek. Pont olvasom most az egyik Kurt Cobain-életrajzi gyűjteményeskötetet is, és abból tudtam meg, hogy a Nevermind is kicsit később ütött be az embereknél a megjelenés után, szóval, ki tudja…

Rátérvén a T.I.M.E.-ra, a koncepció középpontjában Jade, egy disszociatív identitászavarral élő fiatal nő áll. A dalok három különböző énrészt, a nekromanta Dead Madame-ot, a lázadó, de törékeny kamasz Baby Jade-et és 8.-at, a futurista androidot  hívják a „fényre” a T.I.M.E. (Trauma Inhibiting Memory Extractor) nevű kísérleti gyógyszeres kezelés segítségével. Nekem erről egyből a Széttörve című film ugrik be, számotokra honnan jött az inspiráció, és az ötlet, hogy egy nő legszélsőségesebb személyiségvariánsait öntsétek dalokba?

Nekem az a film annyira nem volt maradandó, de teljesen valid párhuzam, kicsit talán „evilági” megközelítésű munka ahhoz képest, amikből mi táplálkoztunk Jade és a „csajok” kitalálásánál. Mindig lenyűgöztek a My Chemical Romance konceptalbumai, Kristóffal mikor az új dalokhoz inspirálódtunk, újra meg újra előkerültek régi kedvenceink a new yersey-i „emo”, post-hc-punk, akármi vonalról. Ezzel párhuzamban az utóbbi időben ismét fellángolt a képregénygyűjtő hobbim, jelenleg semmi nem foglal le jobban, mint az új füzetek túrása, a meglévők forgatása, rendszerezése. Hol az összefüggés? Talán kevesebben tudják, de Gerard Way az MCR énekese sikeres képregényforgatókönyv-író is egyben, szóval részben az ő munkássága, kiegészülve az olyan hasonlóan furcsa, behatárolhatatlan világokat felvázoló, kivételes humorral és asszociációs készségekkel rendelkező szerzőkével, mint Shaun Simon és a legenda Grant Morrison voltak a forrásai ennek a groteszk disztópiának, ahol a pszichózis és a kézzel fogható realitás összemosódik.

Mennyire volt kihívás belehelyezkedni ezekbe a „szerepekbe” egyébként?

Ahogy korábban már talán említettem is, a dalszerzés elég régre visszanyúló folyamat ezeknél a számoknál, a koncepció csak jóval később került kidolgozásra és alkalmazásra. Persze, az inspiráció az elejétől fogva megvolt, és nem véletlen, hogy ez a három dal, ahogy Kristóf is mondaná, „egy helyről jött”. Máskülönben szerintem maradtunk volna ugyanúgy a single vonalnál – bizonyos értelemben talán „hasznosabb” lett volna – viszont, mindannyian szerettünk volna már valami összefüggő anyagot alkotni. A T.I.M.E.-ot, ha egyben megmutatjuk valakinek, büszkén beállhatunk mögé, hogy itt tartunk most, ezt szerettük volna elmondani.

Érdemes szót ejteni a különféle személyiségekhez tartozó grafikákról is, hisz így teljes a kép, szerintem jól erősíti a koncepciót, hogy mindhárom variáns ugyanabban a helyzetben van ábrázolva, ezzel is kifejezve, hogy a három az egy. Számotokra mit jelképeznek ezek a grafikák?

Örülök nagyon ennek a kérdésnek, meg hogy kiemelted ezt, mert szerintem ezek a grafikák nem csupán lemezborítók, hanem az egyes dalok illusztrált lenyomatai, a történetek szoros részét képzik. Arról is beszéltem kicsit korábban, hogy ennél a hármasnál már nem volt erőforrásunk videóklipes dolgokban gondolkodni, de mindenképp szerettünk volna valamit, ami megkülönbözteti a rengeteg megjelenéstől, így jutottunk arra a megoldásra, hogy minden dal, ha már különböző énrész hangja, szóljon Jade különböző identitásainak vizuális „feltárásáról”. Robi elképesztő jól egyensúlyozott a különböző stílusok között, a tónusos, gótikus, a hideg, futurisztikus, a japán és amerikai képregényes zsánerek összemosásával sikerült igazán életet lehelnie ezekbe az entitásokba. Tök jó, hogy rátapintasz arra, hogy kifejezésre kerül a három az egyben. Ismét egy kis kikacsintás/ajánlás, de a „három az egyben”, mint a boszorkányság női reprezentációjának mitológiai ábrázolása is egy kultúrákon átívelő toposz, többek közt Neil Gaiman The Sandman-univerzumában is visszatérő motívum.

A fentiek alapján miként fogalmaznád meg a kislemez üzenetét?

Dead Madame a halálfélelem (vagy inkább „életfélelem”?), a szorongás és a cselekvőképtelenség megtestesítője, Baby Jade az extázishoz, és a fiatalkorhoz való görcsös ragaszkodás, 8. pedig a megnemértettség. Mind olyan állapot, amivel szerintem egy ember élete során visszatérően találkozik, nincs ezekre egyértelmű „orvosság”, a Trauma Inhibiting Memory Extractor maximum tüneti kezelés, a T.I.M.E. EP leginkább ennek a kifordított, toxikus pozitivitást elferdítő jövőnek a kritikus megközelítése, inkább leíró jelleggel, mint konkrét „útravalóval”.

Élő. Ősszel megfuttatátok az EP-t pár helyen, hogy sikerültek a koncertek?

Először is nagyon szépen köszönjük az összes zenekarnak, akik újra hívtak minket játszani, kezdve a Red Swamptól a The Way We Are-on át a Bull Ballig. Talán az egyik legnagyobb kihívás így, kisebb hiátus után visszakerülni a „térképre”, ami az élőket illeti ebben a műfajban, főleg, ha nincs menedzsmented vagy szerveződ, aki kételyek nélkül képvisel ilyesmiben. Természetesen, mindig szívmelengető élmény, mikor olyan arcokkal találkozunk ezeken az eseményeken, akik támogatnak minket, vagy olyanokkal, akik már kapásból tudják az új dalok refrénjét például, és kifejezetten ránk kíváncsiak.

Az év vége sokaknál a listázásról szól. Mivel tavaly volt öt éves a zenekar, kicsit megcsavarnám ezt a történetet az eddigi ICENAP-életút egészére tekintve. 

Fotó: Bajnok Áron

Top 5 saját koncert:

Elsőként egy 2021-es dunaújvárosi koncertet említenék, ugyanis akkor és ott ismertem meg a menyasszonyomat, rajta kívül maximum öten lehettek akkor a klubban rajtunk, de nyilván ő a legjobb, amit a zenekarozásnak köszönhetek. Egyébként a 2024-es gyöngyösi bulink szerintem, ami legtöbbünknek meghatározó a zenekarban, Kristóf, Robi és én is Gyöngyösön nőttünk fel, mégis, öt év kellett, hogy ott játsszunk, és sikerült minden előzetes elképzelést felülmúlniuk a Startos srácoknak, Sasinak, Dave-nek Tomory Gerinek és talán nekünk is, mint headliner. Még Robiék régi, gyöngyösi gyökerű hc zenekarának, a Dolornak a szellemét is újraélesztettük pár dal erejéig. Ha az lett volna az utolsó bulink, akkor is már megérte volna elkezdeni együtt zenélni.

Az ausztrál Ocean Grove-val van még egy jópofa sztorink, az ICENAP megalakulásának kezdetekor játszottak a srácok a régi Dürerben, ahol Kristóffal sikerült összespanolnunk velük, kiderült többek között, hogy a basszeros Twiggy nagyszülei magyar kötődésűek, és akkor, ott megfogadtuk nekik, hogy pár év, és közös bulink lesz. Amit mondtunk, megmondtuk, 2022-ben kaptuk a levelet a Live Nation-ös Horváth Mátétól, hogy kifejezetten minket szeretne (akkor már az új) Dürerbe eléjük. Életünk első közös koncertje is top élmény, a fehérvári Nyolcas Műhelyben, ahol egy nagyon jó kapcsolatot sikerült megalapoznunk a klub miliőjével, ugyanis, azóta sem érezzük magunkat olyan családias hangulatban semelyik másik helyszínen, mint mikor náluk játszunk.

Azt hiszem, még van egy lövésem, szóval azt a 2020-as Watch My Dyinggal közös bulinkat mondanám, amire kábé két nappal előtte kaptunk meghívást. Elég turbulens időszak volt ez a zenekar kezdetekor, igyekeztünk mindenre igent mondani, de az, hogy egy olyan méretű színpadon, mint ami az Analog Music Hall nagytermében van, játszhattunk annyi ember előtt, pár hónap közös zenélés után, óriási lehetőség volt számunkra, ami mellett nem mehetünk el említés nélkül. Itt a Veres Gabiékon kívül még Gerő András Hekit illik megemlíteni, aki ebben segédkezett nekünk akkor.

Top 5 hazai klub:

Sorrend nélkül a budapesti Dürer Kert, mert kvázi a második otthonunk lett az évek alatt, ami a bulikat illeti, a gyöngyösi Start Műhely, mert a szívélyesség a legfontosabb emberi értékek egyike, a ’fehérvári Nyolcas Műhely, mert itt vannak a leglojálisabbak a szcénában, a dunaújvárosi Kaptár, mert bitang, ahogy meg tud szólalni, és mer változni, és mondjuk a veszprémi Terem, mert nagyon bevállalósak és előremutatók a bookingokban.

Ultimate no. 1. Icenap-dal:

Youth Large. Nem akarok önteltnek tűnni, talán nem is mondok igazat, de én nem hallottam idén ennél jobb metálslágert, nem is tudom, hogy sikerült ezt pont nekünk összehozni.

Így a vége felé pedig, mit tartogat 2026 a zenekar számára?

Ha már így szóba hoztad a dolgot, legyen itt a helye és ideje bejelenteni, a következő koncertünk az eddigi legnagyszabásúbb saját szervezésű bulink lesz, jövő februárban az Akváriumban a Shell Beach zenekarral, akik, mára mondhatom, jó haverjaink, de ugyanakkor sosem tagadtuk, hogy zeneileg az egyik legnagyobb, úttörőnek tekintett hazai inspirációink is, a kezdetek óta. Én például, mikor először hallottam a zenéjüket gimnazistaként, konkrétan letettem a hajam, hogy ilyen van itthon, nagyon rezonált azokra a bandákra, akik etalonnak és alapvetésnek számítanak az ízlésem alakulásában. Szóval, nem is volt nagyon kérdés, hogy velük képzeljük el ezt a számunkra nagyon fontos alkalmat. A másik zenekar pedig, aki fogadta a meghívásunkat az Akvás bulira, egy nagyon friss banda, konkrétan én a hetekben értesültem róluk Somló Pali által, az a nevük, hogy Cica, a zenéjük pedig nekem elsőre a Mindless Self Indulgence-t juttatta eszembe a maga elektro-punkos káoszával. Elsőre betalált, van benne csavar és merészség, keressetek rá, és tuti meg akarjátok majd nézni!

A végszót, mint rendszerint, szintén Neked adom, részemről köszönöm, nagyon!

Sok mindent lehet ilyenkor mondani, de az adekvát a „Mi köszönjük!” és itt és most, ez minden túlzás nélkül igaz is, szerintem nem volt még szerencsénk ilyen volumenű, átfogó interjúhoz.

Fotó: Benkő Bálint

Kapcsolat: 

ICENAP - facebook

ICENAP - instagram

ICENAP- Youtube

Csipke