Brygmus 2021 b.-j: Szakács Bence (gitár), Komódi Szófia (ének), Illés Ádám (dob), Kovacsics Tamás (basszusgitár), fotó: Komlósi Gábor

"A pokolból szeretettel", indítottam szösszenetnyi ajánlóm, amikor tavaly februárban ránk szabadult a Brygmus bemutatkozó demója. Már a ...for that is holy  két dalával is kiérdemelték a figyelmem, azóta pedig megtalálták dobosukat, kiadásra kész az első album, és végre a rég várt bemutatkozó koncertjük is megtartathatott június 19-én a Riff-ben. És ha ez még nem lenne elég, az első friss csapás már április óta itt rontja a levegőt, a Buried Alive a zsigereidbe mászik, és kegyetlenül az arcodba tolja a leplezhetetlen borzalmat. Előrevetíthető, hogy a Vitiate lemez sem egy könnyed wellness hétvége lesz, viszont, ha kellően elmerülsz benne, rád ragad, bár a feloldozás ezúttal elmarad...Még májusban volt alkalmam a próbatermükben (Voice-Beat Próbaterem és stúdió) vendégeskedni egy kellemes beszélgetés erejéig, hogy kivesézzünk mindent, amit lehet, és azt is amit nem, olvasni erősen ajánlott. 

Szeretettel köszöntelek titeket a Mögött Blogon, mi az, amit már nagyon vártatok, hogy megtehessetek, most, hogy valamennyire normalizálódott a helyzet?

Tomi: A válasz egyértelmű, azt hiszem, a koncertezést és hogy végre, így bő másfél év után megtarthassuk a bemutatkozásunkat élőben is.

 A Brygmust, ha jól tudom, Bence ás Tomi alapította, de mivel őket már nem kell bemutatni senkinek, Szofihoz és Ádámhoz fordulok először, meséljetek, miként kerültetek a bandába?

Szofi: Nem is tudom, nekem épp a tököm ki volt a zenekarokkal, mert akkoriban rúgtak ki a Ghost tribute-ből ahol egyébként sem szerettem volna sokáig maradni, majd ellátogattam a  Fekete Zajra, ami kellő ösztönzést adott, hogy felnézzek a ZenészApróra, körülbelül életemben másodjára, ráadásul a hirdetésben nem is volt megfogalmazva pontosan, miről is lenne szó.

 Bence: Ezt mondjuk a mai napig vitatjuk, bár az tény, hogy nekem is ez volt az első feladott hirdetésem.

 Szofi: Hidd el, csak annyi volt odaírva, hogy doom metal.

Bence: Az nem létezik, nem írtam oda, hogy blackened vagy sludge?

Szofi: Nem, sludge-ról szó sem volt.  Na, de mindegy is, a lényeg, hogy arra számítottam, hogy tisztán kell énekelni, jelentkeztem, aztán kiderült, hogy nem, mondtam, nem baj, elmentem az első próbára, akkor csak figyeltem, végighallgattam, azt mondtam, ez k*rva jó, aztán következő alkalommal már együtt nyomtuk. 

Bence: Igen, ezt meg is beszéltük az elején, hogy első alkalommal ez lesz, majd, ha már biztos lesz a dolgában, bekapcsolódik, aztán legközelebb meg már úgy eltolta a nótát, mintha már régóta együtt próbáltunk volna.

Szofi: Azért az sokat segített, hogy Bence megmutatta, mit hova pakoljak, mert más szövegét nehezebben tudom beilleszteni, na meg szégyenlős is voltam még akkor azért, nem tudtam, mit akarnak ebből kihozni a srácok.

Bence: Otthon kitaláltam, mi, hogy legyen, aztán azt feldünnyögtem, és átküldtem a felvételeket Szofinak.

Szofi: Így van, meghallgattam, aztán második alkalommal már beszálltam, és velük nyomtam, szerencsére könnyen ment.

Bence: És azzal épp meglettünk volna négyen, de sajnos Csabi (dob, Arkas), az akkori dobos már pont nem volt velünk, amikor Szofi elkezdett énekelni, úgyhogy vissza kellett térnünk a dobgéphez egy időre. 

Szofi: Ez 2019 szeptemberében történt egyébként, és azt még szeretném hozzátenni, hogy a Tribulation koncertnek köszönhetem, hogy újra kedvet kaptam a zenéléshez. Jonathan Hultén-ért egyszerűen rajongok, olyannyira inspirál, hogy elkezdtem svédül tanulni. A Zaj után, mikor hazaértem, konkrétan tényleg az volt az első dolgom, hogy felmentem ZenészApróra és jelentkeztem ide, máshová nem is írtam.

Ádám: Igazából én is énekesnőnek jelentkeztem eredetileg, be is öltöztem, mint állat, csak megemlítettem, hogy dobolok is.(nevet) Viccen kívül, Bencét egy korábbi zenekari projekt kapcsán ismertem meg, ami tulajdonképpen egy félrement kontaktnak és egy félreértésnek köszönhető. Dösitől (dob, JACK, ex-Harvester, ex-Advisory) kaptam egy fülest, hogy Bence dobost keres, és én azt hittem a Grrrmbába, és ha összevetjük ezt és a Brygmust, azért vannak zenei átfedések, és én valami ilyet szerettem volna csinálni. Aztán felvettük a kapcsolatot, és kiderült, hogy totál másról van szó, egy grind formációról, ami konstans darálás, teljesen más történet. Nagyon vicces volt, mert senki nem értett semmit, aztán azt mondtuk, jó, lapozzunk, de abban megegyeztünk, hogy én a Grrrmbához hasonló zenekart keresek, aztán, körülbelül másfél éve, tök spontán, Bence megkeresett, hogy, ha úgyis ilyesmiről volt szó korábban, nézzük meg. Aztán lementem egy próbára, megtetszett, és azóta így toljuk. Pont akkor szálltam ki egyébként egy elég aktív zenekarból, és szerettem volna továbbra is aktívan zenélni. Szóval ez tényleg a csillagok szerencsés együttállása volt, az, hogy bejött a COVID, és nem lehetett semmit csinálni, már más kérdés.

Bence: Tényleg, ritka egybeesés. Azt tudtam, hogy a Grrrmbához hasonló súlyosságú dolgot szeretnék, de mégis mást, nem teljes beborulással. Mindenképpen gitározni akartam, és mivel amellett az ének nem fér bele, elkezdtem tagokat keresni, aztán bevillant, hogy milyen jó lenne megnézni ezt női énekkel. Először ismerősöknél érdeklődtem, majd egyik cimborám bedobta, miért nem adok fel hirdetést, megtettem, és végül tényleg minden szerencsésen alakult.

Tomi, Bence, nekem elsőre egyből a két dudás, egy csárda effektus ugrott be, amikor tavaly, a bemutatkozó EP-vel fény derült a Brygmus felállására, hisz a saját bandáitokban fő dalszerzők vagytok. Hogy megy a közös munka?

Bence: Jól, igazából sosem láttam ebben ilyen jellegű problémát, én kerestem meg Tomit, hogy lenne-e kedve együtt csinálni valamit.

Tomi: Én is ismertem Bence munkásságát korábbról, a Grrrmba nagy kedvencem, és pár éve beszéltünk arról, hogyha színpadra vinné a projektet, szívesen basszeroznék benne, de mivel azt úgy képzelte el, hogy övé lenne a basszus poszt, a történet annyiban maradt. De amikor megkeresett a Brygmus ötletével, és említette, hogy basszusgitárosra lenne szüksége, nem volt kérdés, hogy beszállok, mert tudtam, mire számíthatok, és zeneileg egyébként abszolút egy húron pendülünk. Ami pedig biztos volt már az elején, hogy teljes, koncertképes felállást szeretnénk, és zeneileg is valamivel direktebbet a Grrrmbánál.

Címkék. Nem igazán kedvelem őket, de a blackened sludge, ami jellemzően rajtatok ragadt.

Tomi: Igazából mi sem szeretjük a címkéket, annyit mondanék mostanság, hogy sludge alapú, disszonáns, elborult zene, de egyébként szerintem a legtalálóbb kifejezés, amit az első EP kapcsán kaptunk, a „black hearted deathsludge” (forrás:Deathrattle Podcast – a szerk.)

Bence: Kicsit romantikusnak tartom ugyan, de megteszi.

Attól félek, minél szélesebb körbe jut el majd a zene, előbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy megkapjátok a „frontcsajos” jelzőt is, amitől személy szerint kitör a sikítófrász, mert nem igazán érzem szükségét az efféle kiemelésnek. Ti mit gondoltok erről?

 Bence: Hallottam már, hogy ez azért lehet hasznos, mert ettől jobban felfigyelnek a zenekarra, másrészt viszont van, aki, ha meglátja, hogy „frontcsajos”, esélyt sem ad neki, és egyből tovább görget.

 Ádám: Megbélyegez mindenképpen.

Tomi: Van pro- és kontra, én semmiképp sem tartom szerencsésnek, ha ez alapján van felcímkézve egy zenekar.

Szofi: Valahol degradáló is lehet, másrészt bennem van az is, hogy könnyebb a dolgom, mivel egyszerűen kevesebb a nő ebben a műfajban. Azt sem érzem, hogy kritikusabbak lennének velem szemben, sőt, épp az ellenkezőjét tapasztalom, elég kevés visszajelzést kapok. Nem gondolom, hogy túl sok mindent kellene e mögé látni, egyszerűen vannak olyan szakmák, szegmensek ahol kevesebb a nő, elég az autószerelőkre gondolni például. Ami egyedül zavarna, ha azt gondolnák, hogy engem rakott ki a banda a kirakatba, és az extrémebb öltözködésem, hajszínem nem több zenekari imidzsnél, mivel ez nem így van, ez vagyok én a hétköznapokban is.

Bence: Egyébként eléggé viccesen is venné ki magát, ha Szofi stílusára próbálnánk felépíteni egy egységes zenekari arculatot, és mondjuk elkezdenénk mindannyian feketére festeni a körmünket. (nevet)

Tomi: Visszatérve, engem az szokott zavarni, amikor a zenekar kifejezetten azért áll ki női énekessel, hogy szándékosan „frontcsajos” bandaként aposztrofáltassa magát, tehát amolyan marketingfogásként tekint erre. Pont emiatt tartom ezt tök felesleges skatulyának. Ott van például az Acid King, óriási kedvenceim, mások sem biztos azért szeretik őket, mert nő az énekes-gitáros.

Szofi: Nekem azért nem teljesen elhanyagolható, hogy nő-e az énekes, ha mondjuk abba gondolok bele, hogy kik inspiráltak. Tizenkét évesen kezdtem el, tizenhárom évesen volt az első zenekarom, és akkoriban azt írtam be a keresőbe, hogy „female fronted”, és így jutottam el több olyan zenekarhoz, ami megfogott, mint például az Arch Enemy-hez.

Egy korábbi kedves alanyom a kérdésre, hogy miként látja a magyar rock-metal underground színteret, azt mondta, hogy inkább száz-százfős mikro színterek vannak. Mennyire mikro az a közösség, amiben ti mozogtok?

Bence: Nagyon. Ebben az undergroundnál is undergroundabb közegben szinte mindenki ismer mindenkit, ha még stílusra is lebontanánk, még kisebb lenne ez a szám, de szerencsére a grind/sludge/doom színteret nem igazán lehet különválasztani, mert aki szereti a gyors zenét, általában a lassút is bírja.(nevet)

Ádám: De például a stoner itthon baromi erős, ha lenne olyan műfaj, amit ki lehetne emelni, akkor ezt említeném, ott elég sok zenekar mozgolódik.

Tomi: Azt látom, hogy abszolút mikro színterek vannak, és nagyjából minden stílusban megvan az az elkötelezett, akár csak pár fős mag, akik viszont maximális elhivatottsággal csinálják, amit csinálnak, és ez szerintem tök jó.

Tomi egy korábbi interjúban említette, hogy kevés a hiteles sludge banda ma Magyarországon. De mitől lesz hiteles egy sludge zenekar, ha az itthoni viszonylatokat nézzük?

Tomi: Alapvetően úgy látom, hogyha valakiben megvan egy ilyen belső indíttatás arra, hogy szeretne mondani valamit a zenéjével, legyen szó bármilyen stílusról, az esetek többségében vonzza magával, hogy általában jó lesz maga a zene is. Az ellenkezőjére is rengeteg példa van, mondjuk kitalálják, hogy ilyen, meg olyan zenét akarnak csinálni, de semmi elkötelezettség, és semmilyen mondanivaló nincs mögötte, ezek a felszínes dolgok azok, amikkel én nem is szoktam foglalkozni.

Bence: Én például ebbe nem szeretek belemenni, mert ki vagyok én, hogy ezt eldöntsem?!

Szofi: Nem mindegy, hogy valaki zenész, vagy művész. Szerintem, aki zenész, technikailag mindenképp felkészültebb. Nem állítom, hogy az ember nem lehet egyszerre mindkettő, de a zenészben nincs meg az a többlet, ami ahhoz kell, hogy jó és hiteles legyen egy dal. Például bármennyire is ügyes egy fodrász, és ismer minden szakmai fogást, ha nincs meg a plusz mögötte, nem fogja tudni megcsinálni, amit szeretnél. Szerintem, ha valaki „csak” zenész, akkor nem tud olyasmit írni, ami igazán hiteles, természetes. Én nem mondanám magam művésznek, inkább művészléleknek, és mindenkit annak érzek ebben a körben, és most nem benyalni akarok.(nevet) Tanultam egyébként zeneelméletet, klasszikus gitárt, énekelni a mai napig, de gitárral például nem érzem magam komfortosan, szóval ez nem a technikai tudás függvénye szerintem.

Hangzók. Tavaly, egy kétszámos EP-vel debütáltatok, elégedettek voltatok a visszajelzésekkel?

Tomi: Azt hiszem, mindenki nevében kijelenthetem, hogy igen, főleg a körülményeket figyelembe véve, hisz az még nem élő dobos felvétel. A maga helyén egy abszolút jó kiadvány lett.

Bence: Azért is született meg igazából, mert már volt három kész dalunk, és egyrészt szerettük volna egy bemutatkozást, másrészt pedig épp össze voltunk roppanva Csabi kiválása miatt (nevet), és arra jutottunk, hogy könnyebben találunk dobost a helyére, ha már rögzített dalokkal tudjuk megmutatni, miről is lenne szó.

Szofi: Ami engem nagyon meglepett, hogy megjelentünk egy külföldi vlogban, ahol egyébként a „female fronted” jelzőt is megkaptuk, engem név szerint is említettek, ráadásul hibátlan kiejtéssel.

Bence: Pedig az itthoni oldalakon kívül külföldre egyáltalán nem küldtünk promóanyagot.

Tomi: Meg is lepett minket, hogy önerőből eljutott a határon túlra a demó.

A kanyarban az első lemez is, a Vitiate Buried Alive dala már debütált, egy elég felkavaró klip kíséretében, amit Szofi készített, mint ahogy az album és az EP borítóját is. Nekem iszonyatosan tetszik, mi az inspiráció a grafika mögött?

Szofi: Képekben gondolkozom, nem a szöveg inspirál, hanem magának a zenének az érzésvilága. Igazából mindent random csinálok, ha dalszöveget írok, utólag összeáll, és értelmet nyer, akár elég mély értelmet is, ha úgy akarjuk. De úgy szoktam szöveget, verset írni, és úgy rajzolok, tervezek logót, plakátot, - grafikusnak tanulok egyébként, és az utóbbiban jobb is vagyok, azt hiszem - hogy egyszerűen elkezdem csinálni, azt rajzolom, ami eszembe jut hirtelen, és általában beválik. A borítók is ezzel a módszerrel születtek, a legelső egyik részletét magamra is tetováltattam.

Ami a Buried Alive klipjét illeti, sok mindent láttam már, de erre nem voltam felkészülve. Mesélnétek pár szót a készítéséről?

Tomi: És a végleges a cenzúrázott változat...

Szofi: Igen, sajnos ki kellett vágni pár részt…Annyiból volt más ezen dolgozni, hogy story boardot kellett készíteni hozzá. Ugyanúgy, már az elején a fejemben volt a téma, nincs mélyebb jelentés mögötte, magért beszél. Bemelegítésnek egy 26 másodperces videót csináltam a Goat Stalker-nek, ami egy hét alatt készült. A Buried Alive klipjén egy éven keresztül dolgoztam, de ezt úgy kell elképzelni, hogy ebből az első perc tartott négy hónapig, a következő már csak két hónapig, a harmadik csupán egy hónapig, a maradékot pedig még gyorsabban lepörgettem. Szóval menet közben tanultam bele az animálásba, autodidakta módon, nem tanulok jelenleg semmilyen mozgókép formát. Szereztem egy rajzpadot, amit rá lehet csatlakoztatni a gépre, igazából ez adta az ötletet, hogy csináljak egy videót magunknak. Egyébként David Firth animációi ihlettek, mondta is Ádám, hogy tiszta Salad Fingers. Nem félek a negatív visszajelzésektől, maximum apukámétól.(nevet) Anyukámnak egyébként még cenzúrázatlanul is megmutattam, annyit reagált, hogy hú, ez kicsit durva.

Bence: Meg is volt a nagy vitánk, amikor készült…

Tomi: Igazából kettő, kettő volt a zenekarban az arány, nekem cenzúrázatlanul is iszonyatosan tetszett, épp az, hogy direktben megmutat mindent, amit kell. Bence és Ádám már annyira nem rajongott az eredeti elképzelésért.

Bence: A sötét és beteg világ odáig nagyon tetszik, amíg elvontabban van megfogva a cselekmény, a direktebb ábrázolás már kicsit sok volt, de végül csak sikerült konszenzusra jutni.

A felvételek Király Kristóf (gitár, Graveolution, Studio King) segítségével készültek, a keverés pedig Nagy Miklós (BORU, Tomusz) érdeme, Miki hogy került a képbe?

Bence: Mikiékkel anno egy JACK koncerten ismerkedtem meg, Dösi első JACK-es fellépésén, amikor összejött mindenki, aki valaha játszott a zenekarban. Szóval lementem mulatni, itt láttam először a BORUt, a basszusgitárosukat már ismertem korábbról. Valamiért ilyen kapkodós, gyors dologra számítottam, de leraktam a hajam, nagyon éltem azt, amit csinálnak, és aznap este ők tetszettek a legjobban. Egyből mentem is oda, mint valami kissrác, haverkodni, hogy „hű, ez mennyire jó volt”. Dumálgattunk, és adtam Mikinek egy Grrrmba CD-t. Nem sokkal később jelezte, hogy tetszik neki, és onnantól egyre gyakrabban beszéltünk. Szóba került, hogy a saját anyagukat ő keverte, ami szerintem nagyon jól szól. Baromira tehetséges szerintem, úgyhogy megkerestem, nem dolgozna-e velünk is. Egyébként próbáljuk segíteni egymást, amennyire lehet, bár én maximum a véleményemmel tudok szolgálni. Szóval tényleg lehet számítani rájuk, tervezünk is közös bulikat.

Tomi: Szerintem általánosságban is fontos, hogy a hasonló gondolkodású, hasonló felfogású zenekarok támogassák egymást, szerencsére az a tapasztalat, hogy ez meg is történik.

A nagylemez, itt a próbatermetekben lett rögzítve, miért ezt a megoldást választottátok?

Ádám: Ha csak a dobcuccot nézzük, körülbelül 20 centit kellett elmozgatni, ahelyett, hogy szétszedjük, bepakoljuk egy kocsiba, elutazunk bárhová az országban, ahol összerakjuk, bemikrofonozzuk, és ugyanez vissza. Ez már önmagában nagy előny.

Bence: Számomra mindenképp ez a legkomfortosabb, profi hangmérnökök előtt biztos, hogy ideges lennék, de így, hogy barátok között voltunk, annyiszor kezdhettem újra, ahányszor akartam, bár persze a sokadik újrakezdésnél így is befeszültem a végére, de legalább csak magamra voltam dühös.(nevet)

Tomi: Ha elmegyünk egy komoly stúdióba, akkor nagyon valószínű, hogy az ottani hangmérnöknek már határozott elképzelése van, ami nem feltétlen egyezik a miénkkel, így bármennyire profin is van megcsinálva a cucc, nem garantált, hogy azt a végeredményt kapod, amit elképzeltél. Na meg logisztikai problémákat is felvet, ha messzebbre kell utaznunk, de az persze a legkevesebb.

Szofi: Számomra sem volt teljesen újdonság a stúdiózás, apukám stúdiójában már vettünk fel korábban, illetve ott voltak ugye az EP felvételek is. Sajnos, nem sikerült mind a hat számot egyben felnyomni, úgyhogy az utolsót külön kellett felvenni. Szerintem túlerőltettem a hangom, egyébként is nehéz volt megszokni azt, hogyha rajtunk kívül más is jelen van, ne toljam túl, ezért is jó, hogy megvan a baráti viszony, mert így külön is meg tudtuk oldani egy másik alkalommal. Nekem is így a legkényelmesebb, de igazából teljesen mindegy, hol vagyunk, a mikrofon könnyedén mozgatható.(nevet)

Bence: Mivel nem vet fel minket a pénz, ha valamit időre kell megcsinálni, az plusz stresszfaktor. Nem mondom, hogy mindenáron ragaszkodok ehhez a megoldáshoz, de mivel tisztában voltam azzal, hogy házi körülmények közt is lehet jó minőséget produkálni, reméltem, hogy nekünk is menni fog. Kristi is profi cuccokkal dolgozik (már amennyire én értek hozzá), és Miki végtelen maximalizmusában is bíztam.(nevet)

Azt mondják, a stúdiózást csak abbahagyni lehet, befejezni soha.

Tomi: Így van, ez a véres valóság.

Visszatérve az EP-re, így utólag visszagondolva van, amit ma másként csinálnátok?

Ádám: Nekem bántja a fülem, hogy nincs élő dob.(nevet)

Bence: Én valahogy mindig más gitárhangzást álmodok meg, mint ami sikerül, de most ott tartok, hogy ugyan nem ezt képzeltem el, de mégiscsak tetszik és ez passzol hozzá.

Tomi: Számomra az EP gitárhangzása még túl steril, de úgy érzem, az albumra, a nyers felvételeknél és a végleges keverésnél is sikerült kihozni egy hibátlan hangzást.

Szofi: Még csak pár hónapja voltam a Brygmusban, és előtte volt egy hosszabb kihagyásom, szóval nem volt meg a mélyem, sem a magasam, amit szerettem volna, ez kicsit zavaró, de ezt leszámítva egy teljesen vállalható anyagnak tartom, még néha vissza is hallgatom, de inkább már azt várom, hogy az új lemez kikerüljön, és azt tudjam visszafülelni.

Bence: Én meg már a következő anyagon gondolkodok, pedig még ki sem jött az album.(nevet)

Hogy álltok a kiadó kereséssel?

Bence: Lekopogom, de egy holland kiadó jelezte, hogy érdeklődik a kiadvány iránt, esetleg október-november környékén lesz belőle valami.

Ma már azért a közösségi média által egész jó lehetőségei vannak a zenekaroknak az „önterjesztésre”, mit tud ehhez ma egy jó kiadó hozzátenni szerintetek?

Ádám: Ebben megoszlik a véleményünk, de szerintem nem sokat, úgy gondolom, a Myspace-es időkben kezdett elhalni a kiadós előny, nyilván, ha nem a felsőkategóriás előadókról van szó, mert ott azért más a helyzet, de ezalatt a szint alatt, kicsit felülértékeltnek érzem személy szerint a kiadók szerepét. Nyilván nem haszontalan, de ezt kiadója is válogatja, ha már tud nyújtani valamit, az pozitív, de ma már annyi lehetőség előkerült az internet miatt, hogy egy zenekar, a kiadói feladatok jó részét házon belül is meg tudja oldani.

Bence: Szerintem a kiadó még mindig hasznos azoknak, akik olyanok, mint én. Egyáltalán nem vagyok nyomulós, utálok így házalni, a kiadókereséstől is állt a hátamon a szőr. Tényleg vannak, akik tök ügyesen kezelik ezt az oldalt is, én nem, én a zenét szeretem írni, de ilyesmivel nem szeretek foglalkozni. Ha a kiadó átveszi tőlem a terjesztést és promóciót, akkor az óriási segítség.

Tomi: Én nem hiszem, hogy azon múlna, mennyire hasznos egy kiadó, hogy milyen szintű bandákkal foglalkozik. Mindenféle szempontból underground zenekarnak tartom magunkat és szerintem az a jó és kívánatos, ha ebben a közegben terjesztjük a kiadványainkat szerte a világon, és erre a kiadók azért alkalmasabbak, akár, ha egy magyar kiadót nézünk, mert olyan kapcsolati hálóval rendelkeznek, hogy olyan helyekre tudják eljuttatni az albumokat, ahová egyébként más módon nem sikerülne. Teszem azt, egy honi kiadó kiadja a CD-d, elcseréli egy maláj kiadóval három ottani anyagra, a miénk így kikerül Malajziába, ahol írnak róla. Szerintem ilyesmi a streaming felületeken keresztül nem tudna megtörténni. Másrészt óriási lehetőségnek tűnik, hogy online lehet terjeszteni a zenéd, viszont annyira túltelített a piac, hogy ugyanakkorra súllyal esik latba az, ha valaki a hálószobájában öt perc alatt felvesz valamit, mint mondjuk a mi lemezünk, ami több, mint fél éven keresztül készült. Ha már egy kiadó van mögötted, és az anyag fizikai formátumban is megjelenik, már valami pluszt ad. Így, szerintem az adott színtér underground közege sokkal könnyebben megismerhet minket a világ bármely pontján egy kiadón keresztül. Úgy tűnik, hogy rengeteg lehetőség kinyílt az internettel, holott annyi zenekar van, hogy nagyon nehéz bárki figyelmét felhívni arra, amit csinálunk.

Bence: Arról nem is beszélve, hogyha a környező országokról van szó, akár még koncertszervezésben is tudnak segíteni.

Ádám: Nekem pont az a tapasztalatom, hogy épp a szűkebb, nagyon underground stílusoknál vannak olyan kiadók, akik hivatalosan ezzel foglalkoznak ugyan, de érdemben nem sokat tesznek hozzá a színtérhez.

Visszatérve az albumra, ami a szövegeket illeti, hárman is dolgoztatok rajtuk, mégis egységesnek tűnik a szövegvilág.

Szofi: Ez érdekes, mert szerintem teljesen más, mégsem összeegyeztethetetlen. A saját szövegemet egyébként nehezebb előadni, ezt más énekesektől is hallottam már, és sokáig nagyon féltem is, hogy szar, amit csináltam. 

Tomi: Úgy gondolom, ugyanazokat a témákat közelítjük meg, csak más nézőpontból.

Ádám: Én úgy tudnám leírni, hogy olyan koncept lemez a végeredmény, ami nem egy összefüggő sztori, hanem a szövegeket a közös nyelvezet fogja össze, ami szintén egy kapcsolódási pont.

Bence: Nem szeretek szöveget írni, itt ugye nem is lenne kötelező, a Grrrmbában volt meg ez a kényszer. Egyébként itt már szinte dömping van, Tomi leadott vagy hármat, és íródnak is az új dalok, a következő terv egy három-négy számos EP vagy egy split.

Azt elképzelhetőnek tartjátok, hogy valaha felkerüljetek mondjuk a Spotifyra?

Bence: Ha rajtam múlik, soha.(nevet) Szerintem a streaming oldalak hasznosak egyébként, mert tényleg rengeteg embert el lehet érni, de én még életemben nem használtam például Spotify-t. Az is nagyon jó, hogy Instagramunk is lett! Szerencsére Szofi bevállalta, hogy kezeli.

Tomi: Alapvetően azért nem preferálom a streaming csomagokat, mert az a hallgatói kultúra, ami ezekhez kapcsolódik, tőlem nagyon távol áll. Ott általában az a menetrend, hogy valaki fél percig belehallgat egy számba, aztán továbblépteti, ennyi. Ezzel szemben a mi zenénk inkább olyasmi, amiben el kell mélyedni.

Szofi: Sajnos az én generációmra már nem annyira jellemző, hogy végigül egy teljes lemezt, én meghallgatom az egész albumot, ha megfog egy dal, de az ismerőseim nyolcvan százaléka már nem fogja.

Bence: Kövezzetek meg, de én is ezt csinálom, amikor új zenéket keresgélek, belehallgatok vagy húsz dalba. Nem szoktam feltétlenül végighallgatni egy dalt elejétől a végéig.

A végszót is nektek adom, részemről köszönöm, nagyon!

Bence: Nagyon köszönjük a megkeresést és remélhetőleg minél több Brygmus koncerten találkozunk! Éljen Hunter Thompson!