Ugyan még tavalyi keltezésű darab hazánk egyik legjobb underground formációjának friss kiadványa, de az Y, meg Z generáció most fog majd kikerekedett szemmel nézni. „Ez a boomer meg mi a faszról ír? Kazetta? Ki hallgat kazettát 2021-ben?” Bocs’, hogy élek… Amúgy lényegtelen, hiszen digitálisan bárkinek hozzáférhető, fizikálisan pedig elég korlátozottan, mindösszesen huszonöt példányban jelent meg, annak a néhány szenilis rajongónak a legnagyobb örömére, akik mindent a polcon akarnak tudni a háttértár helyett. Enyém amúgy az ötös számú példány, szóval talán akad még belőle, ha fel akarsz vágni egy letűnt kor mementójának is beillő antik matériával a 17 éves csajod előtt...(Pál Szabolcs írása)

Nem kertelek, a csapat Tél című lemeze számomra 2018 egyik legjobbja volt, úgy en bloc tekintve a komplett hazai és nemzetközi színteret. A mindenféle ocsmányságot magában foglaló ’blackened necrocrust’ megjelölést igen találónak és helyénvalónak érzem mai napig, amit képtelen vagyok megunni, hetente átlag kétszer még most is lepörög. Azóta ugyan lefolyt némi víz a Dunán, előbb feloszlott a csapat, aztán furmányos vezércsellel reinkarnálódott BORU névre hallgató formában (vagy valami ilyesmi, a részletek nekem homály, de ettől függetlenül istenkirály ez a banda is, ha nem ismered, mielőbb pótold a hiányosságot), azonban maradtak elvarratlan szálak a történetben.

Nagy Miklós – aki a Tomusz mindenese volt, most a BORUban gitározik – ugyanis életet lehelt a Tomusz mumifikálódott tetemébe és a pandémia szülte karantén ideje alatt négy, eredetileg 2016-17 között írt dalt rögzített, amelyek jó minőségű felvételéhez akkoriban nem voltak meg a megfelelő eszközei. Most viszont már igen, így egyedül csinált meg mindent, ideértve az összes hangszer feljátszását, az éneket, a keverést és a mastert, valamint a borítót, ami egy Doré rézkarc alapján készült. Az NGC Production pedig volt kedves közkinccsé tenni, amiért ezúton is pacsi.

Pár szót a külcsínről, mint első benyomás: a kiadós góré, TG mániája ez a cardboard borító, ami ugyan jópofa, meg tényleg exkluzívnak tűnik, de kötve hiszem, hogy harminc év múlva ezt is ugyanolyan jó állapotban fogom előbányászni a fiók mélyéről, mint a ’89-ben vásárolt lengyel piacos Leprosy kazettám. Persze nem is biztos, hogy ezt kell nyüstölni folyton, hiszen fent van a csapat bandcamp oldalán a cucc. Viszont a full fémes kinézetű kazetta totál metal darab, máris egy piros pont! A kihajtogatható borító nincs túlspirázva, alapadatok, oszt’ annyi, minden másra ott a masterc… izé, az internet bugyrai.

Ahogy fentebb említettem, nálam a Tél az alfa és az omega, így önkéntelenül is az a viszonyítási alap, ahhoz képest kevésbé tűnik változatosnak ez a négy dal (plusz a kazettán egy outro is helyet kapott). Ellenben még barátságtalanabb az összkép: a figyelmeztetés nélkül a hallgató arcába reccsenő, több helyen is disszonáns módon morajló-csikorgó gitárokkal tarkított muzsika a kevésbé edzett szubhumán életformákat biztosan menekülőre készteti majd. Dallamok és közérthetőbb témák kizárva, a zord és még zordabb nóták hallatán pedig újfent meg kell állapítsam, továbbra is rideg kiábrándultság, reménytelenség tükröződik ezekből, valamint, hogy a Tomusz egyik fő ereje a ritka változatos dobtémákban rejlik. Miki erőteljes játéka jócskán túlmutat az alapra vett csapkodáson, ötletes díszítéseit a dobhártyát felmaró riffekkel együtt gyúrja egésszé, amiben az erőteljesen dörgő basszusgitár is domináns szerephez jut. A helyenként érzékelhető post-metalos hatás sem enyhít a szigoron, sokkal inkább fokozza az apokaliptikussá terebélyesedő hangulatot, amit a bő két perces, ambient-jellegű outro tesz teljessé, "világvége, mindmeghalunk, kösszépen!" Nincs értelme részenként elemezgetni, így egyben kompakt egész ez a 15 percnyi játékidejű anyag, ami teljes egészében fent van az A és a B oldalon is

Nem tudom, mit hoz a jövő a Tomusz számára, én bánnám, ha ezzel befejeződne a történet, van még itt tartalék bőven. Ha szívügyed a hazai színtér támogatása és egy súlyos, egyben sajátos hangvételű kiadványt a gyűjteményedben akarsz tudni formátumtól függetlenül, akkor érdemes rácsapni!

Pál Szabolcs