Stabbed b.-j. Potkovácz Márk (dob), Kovács Gergely (gitár), Gabó Ádám (ének), Juhász Misel  -basszusgitár, Kecskés Attila (gitár) Fotó: Spotlight Studio

Mindig emlegetem, hogy él a fejemben egy Magyarország legalulértékeltebb zenekarai-lista. Nos, ennek az élén kétségkívül a Stabbed áll, bár azt hiszem, a zenekarhoz köthető szerencsétlenségek és tagcserék sorában is igen előkelő helyen szerepelnének. Így, új énekesük megtalálása után alig két évvel, és első, közösen készült daluk klippremiere után több, mint négy hónappal, épp időszerű, hogy próbatermük meghitt kényelméből osszuk az észt és a sziporkázó poénokat, csak úgy öregesen, fotelrocker mód. Azért szóba kerül pár aktualitás is. (Az összes.)

Szeretettel köszöntelek benneteket a Mögött blogon! Utoljára még a passzio.hu-n beszéltük ki a banda ügyes-bajos dolgait. Folyton küzdöttetek az elemekkel, tagcserékkel, de a jelenlegi, most már remélhetőleg tényleg stabil felállásnak mondható. Na, de hogy is jött a képbe az "új" Stabbed- frontembert?

Ádi: Amikor 2008-ban abbahagytam a Cadaveres-szel közös munkát, nem akartam a zene közelébe kerülni, olyan szinten, hogy egyáltalán nem is hallgattam, az egészből totál elegem lett, eldöntöttem, hogy beleásom magam a munkába, és csak a szakmámmal fogok foglalkozni. Közben megkerestek innen-onnan, de mindenre nemet mondtam. Aztán Márk írt nekem egy szép, hosszú levelet messengeren, amiben kifejtette, hogy énekest keresnek, és rám gondoltak. Majdnem élből töröltem az egészet, de végül úgy döntöttem, rámegyek, meghallgatom, és igazából rájöttem, hogy én valami ilyesmiben szerettem volna játszani annak idején is, úgyhogy rábólintottam, aztán pedig felgyorsultak a dolgok. Akkoriban sokat próbáltunk is, és úgy festett, ez így mindenki számára egy elfogadható együttműködés lesz.

Márk: Egyébként Veres Gábortól (ének, Watch My Dying) jött a sugallat, hogy mi lenne, ha ráírnék Gabó Ádámra. Hirtelen azt se tudtam, ő kicsoda, de felvilágosított: „Tudod, az a csávó, aki a kedvenc WMD-dalodban énekel. 10 éve elhajt mindenkit a g*cibe, de te azért tegyél egy próbát.” Meghallgattuk a vele készült Cadaveres-lemezeket, és a hangszíne is abszolút passzolt ahhoz, amik vagyunk, úgyhogy az esélytelenek nyugalmával megkerestem, és írtam egy szívhez szóló levelet, amiben részleteztem, mi mindent csinálnánk, ha beszállna a zenekarba...(nevet)

Ádi: Én meg pont szeretethiányos voltam, úgyhogy abszolút megérintett az üzenet.

Attila: Hajnalokig sírtak együtt a telefonba, aztán kezdődhetett a közös munka.

Márk: Aztán találkoztunk végre, jól beittunk. Pontosabban, én akkor már nem nagyon ittam, úgyhogy összehánytam magam. Az utcán.

Ádi: Annyira szarul lett Márk, hogy megsajnáltam, és beléptem a zenekarba. Viccen kívül, azt nem tudtam eddig elégszer kidomborítani, hogy én a legvadabb álmomban sem gondoltam, hogy ismét elkezdek zenélni. Olyan szinten messze állt tőlem, és az akaratomtól ez az egész, hogy ellenálltam minden felkérésnek, szóval tényleg nem tudom, mi történt. Meg lettem bűvölve bökve. Egyrészt, ez egy szép férfi zenekar, másrészt meg tényleg rettenetesen tetszett a zene.  

A jelenlegi felállás jóval előbb mutatkozott be élőben, mint felvételen, volt ennek valami taktikai oka?

Attila: Mondhatnánk, hogy tudatos lépés volt, de akkor hazudnánk.(nevet) Az igazság az, hogy koncertre hamarabb készen álltunk, mint a stúdiózásra. Eddig nem így csináltuk, de menet közben rájöttem, hogy sokkal jobb, ha az új felállás, az új dalok előbb be vannak tesztelve a közönségen, és csak utána megyünk stúdióba, mert így kicsit simábban megy a felvétel. Szóval szerintem jobb volt, hogy koncerten mutatkoztunk be először, jobban össze tudtunk melegedni.

Egyébként nem tudom, mivel csúsztunk meg végül igazán. A zenei alap első verziói már kész voltak, de általános jelenség nálunk, hogy ilyen 80 százalékos készültségnél befékezünk, és az utolsó simításokat mindig túl jól megcsócsáljuk.

Geri: Régen egyébként mindig az volt a menet, hogy felvettük az egészet, és úgy vittük koncertre, aztán mindig ott derült ki, hogy, hú, ide be lehetett volna még rakni ezt vagy azt. Így sokkal könnyebb, mert élesben lehet kipróbálni, kinek, mi, hogy esik a legjobban, átrágjuk, és utána lehet rögzíteni. Ezt most a két új dalnál próbáltuk ki először, ilyet még nem csináltunk ezelőtt, de valóban működőképesebbnek tűnik.

Márk: Emellett figyelembe kellett venni azt is, hogy két teljesen különböző karakterű énekesünk volt korábban, ki kellett próbálni, melyik dal miként működik vele, melyik fekszik neki jobban, ehhez kellett egy év. Az új daloknál pedig már Attila is kifejezetten figyelt arra, hogy a saját hangkarakterét előtérbe helyezve szülessenek az új témák. Amikor a dalszövegeket, énektémákat írtam, már az én fejemben is az ő hangja volt.

Geri: Én meg mindig is Ádi hangját képzeltem a dalokba, akkor is, amikor még nem is ismertem. Szóval csak nyertünk vele.(nevet)

Ez pozitív, hisz azt hiszem, az énekesváltás mindig az egyik legnehezebb momentum egy banda életében.

Ádi: Igen, kicsit olyan, mint egy sorozatban a főszereplőváltás, vagy jól jössz ki belőle, vagy szarul.

Attila: Egyébként nálunk a basszusgitáros és énekes mindig vándorpozíció volt, bár szerencsére most már bő két éve fix ez a felállás. De ezennel bejelentem, hogyha valaki innen kilép, akkor nincs tovább.

Ádi: Szóval, ha valamilyen oknál fogva kilépsz, azzal a lendülettel fel is oszlatod a zenekart.

Geri: Ja, a lényeg, hogy nincs nyomás, se stressz, de ha távozol, egyúttal ledobsz egy bombát is…

Na, akkor ki is pipálhatjuk azt a kérdést, hogy mi tartja össze a zenekart.

Márk: A bűntudat.

Eddig szinte minden nagyobb megjelenéseteket kísérte valamilyen baleset is.

Attila: Ó igen, a régi szép idők, kéz- és lábtörés, basszusgitárra autóval ráhajtás, bicikli-, autóbaleset….

Geri: Igazából én voltam az egyetlen a zenekarban, aki nem sérült meg. De nálunk mindenképp Márk vezeti a listát, törött csontok terén, volt már eltörve a keze, elütötték és szétment a lába…

Ádi: Igazából pont a múltkor, amikor erről beszélgettünk Márkkal, derült ki, hogy nekem is körülbelül abban az időszakban volt eltörve a kezem, mint neki, szóval, ugyan, akkor még nem ismertük egymást, de törött csont tesók voltunk.(nevet)

Márk: Tiszta szerencse, hogy az új hobbim, a sziklamászás, biztonságosabb, mint biciklizni, főleg Székesfehérváron, Attila tök feleslegesen aggódik.(nevet)

Úgy fest ez a tendencia is a végéhez ért, ez jó jel.

Attila: Igen, Ádi egy talizmán, meg ugye nem megyünk annyit, így nincs annyi lehetőségünk, hogy balesetezzünk, de kvantumfizikailag ezt sajnos nem tudom alátámasztani.(nevet)

Brindza Tomi kiszállása féltem, a Stabbed végét is jelenti, de szerencsére nem így lett.

Attila: Kétségbeesetten kerestük az új énekest, és megegyeztünk, hogyha egy bizonyos dátumig nem találjuk meg, akkor viszlát. Szóval tényleg az utolsó utáni pillanatban érkezett a már említett életmentő üzenet Veres Gábortól, a többi pedig már történelem.(nevet). Én egyébként eléggé szkeptikus voltam már akkorra, úgy gondoltam, nem fog összejönni, mégis azt hiszem, Ádi érkezése hozta vissza az életbe a zenekart, de egyébként a Covid alatt szerintem többet próbáltunk, mint most.

Geri: Persze, mert akkor nem tudtunk máshová menni. Na meg hiányzik is egy idő után, otthon csönd van, nincsen húrcsattogás.(nevet)

Márk: Szerintem már két énekescsere is rengeteg, és megterhelő egy zenekar életében, szóval, ha nem jön Ádám, valószínűleg tényleg abbahagyjuk.

Misel: A Covid alatt egyébként épp az is tartotta bennünk a lelket, hogy ugyan nem lehetett menni sehová, de tudtunk együtt dolgozni a régi és az új dalokon otthonról is.

Jöhet egy kis nosztalgia, mert azt szeretem. Az előző felállás megélt egy EP-t, hol helyeznétek el a Stabbed történetében a Never Here-t?

Attila: Középen, de tényleg, ez a banda történetének a mértani közepe. Igazából nagylemeznek indult, de kábé úgy álltunk, hogy volt már annyi kész dalunk, ami egy EP-re elég, de albumra még nem, úgyhogy, ott az lett a konszenzus, hogy akkor most hozzunk ki egy rohadt erős EP-t, töltelék dalok nélkül.

Márk: És most megint ugyanitt tartunk.

De most már nagylemeznek is hívhatjátok, ha megvan a 30 perc játékidő.

Attila: Ja, rakunk be minden dal után valami szintis átvezetőt, így lesz 10 szám, azt’ kész vagyunk. Visszatérve, a Never Here-nél az volt az érdekes, hogy Brindza Tomi először beugrós énekesként csatlakozott hozzánk, aztán hosszas diplomáciai tárgyalások során meggyőztük, hogy énekeljen fel egy EP-t. Így én abszolút egy átmenetként helyezném el: „átvészelős” EP, két album között.(nevet) Azt már eldöntöttük, hogy nem szeretnénk több kislemezt kiadni.

Márk: Kicsit olyan ez az EP, mint a The Dillinger Escape Plan Mike Pattonnal készült kislemeze, Greg Puciato beszállása előtt. Ilyen kis exkluzív, különálló világ. Emlékszem, nagyon más irányba akartunk menni, a Cyclonus például egyik korábbi dalunkra sem hasonlít. Akkoriban az volt az irány, hogy most hagyjuk el a kiabálást, ez legyen egy dallamosabb cucc, aztán persze ezúttal sem sikerült, megint sok volt a düh. De az említett dal tényleg olyan tétel a lemezen, ami nehezen illeszthető be a diszkográfiánkba.

Attila: Ez ugye annak is köszönhető, hogy Tomi totál máshogy énekel, mint a többiek, általa bekerült egy kicsit lágyabb irány is a zenénkbe. Míg Alex inkább a metalcore-os, Tomi egy progosabb, elszállósabb vonalat hozott. Ádi egy poweresebb, groove-osabb ízt képvisel, az életkorának megfelelően, ugye.(nevet)

Ádi: Ez valóban nem hülyeség, az életkor nyilván meghatároz egy csomó dolgot, természetesen a Pantera nekem is nagy kedvencem volt. De azt azért hozzátenném, hogyha ehhez a zenéhez nem illene a hangom, akkor nem csinálnám, de saját szempontból ez úgy lesz teljes, ha benne van a kontraszt. Ha csak énekelnék, nem adná vissza a dalok mélységét, a fájdalmas scream mindenképpen szükséges.

A Breaking Dawn a mai napig az egyik kedvenc klipem, milyen volt Nagy-Miklós Petivel (WacKor, Ørdøg) forgatni?

Márk: Nála vettük föl az első EP-nket, már a kezdetektől nagyon jó a kapcsolatunk, mindenben támogatott minket mindig, tényleg rajongója is a zenekarnak, úgyhogy megkerestem, és azonnal igent mondott. A vicces a történetben az volt, hogy a többieknek nem igazán feküdt a statisztaszerep, nem feltétlen szerettek volna színészkedni, úgyhogy az volt a terv, hogy először elég anyagot rögzítünk ahhoz, hogy kijöjjön egy zenélős, imidzs videó, és utána kezdjük el rögzíteni a sztoris részeket, hogyha besülünk a színészkedéssel, se legyen probléma. De kellett némileg erősködnöm, hogy meg tudjuk csinálni. Miki rengeteg ötletet hozott, abszolút beleélte magát a szerepbe, nem kellett instruálni, és azt hiszem, az is tőle jött, hogy a dal végén kihúzza a bandaneveket a listájáról, profi bérgyilkoshoz illően, úgyhogy jól éreztük magunkat.

Attila: Még egy klipbe azért elhívnám, főleg, ha már kiírtuk, hogy To be continued…

Márk: Ja, Miki benne van minden hülyeségben, mint például a WacKor.(nevet)

„Padümc”. Rátérvén az Other Wayre, ez az első közös munkátok ebben a felállásban, mennyiben változott a dalszerzési folyamat?

Márk: Azon felül, amit már említettünk, hogy kifejezetten Ádi hangszínére írtuk a dalokat, arra is törekedtünk, hogy egyszerűsítsünk a számokon. Továbbra is vannak rohadt nehéz megfejtések, de nem szembetűnő annyira, mint korábban.

Attila: Meg nem taposgálunk rajta. Tehát, mondjuk én sem úgy írom meg, hogy egymásra halmozom a bonyolult témákat, hanem kerül bele mondjuk egy darab ilyen, és akkor megállok. Az még belefér, de a többi téma egyszerűbb kell, hogy legyen. Muszáj belerakni valami matekos megfejtést, de fontos, hogy szellősebb legyen, mondjuk az Other Way épp nem a legjobb példa az új dalok közül erre a megközelítésre.(nevet) De az eredeti kérdésre válaszolva, maga a dalszerzési metódus nem változott nagyban, csak figyelembe lettek véve az új tag adottságai.

Ádi: Meg egyébként abból a szempontból k*rva jó a közös munka, hogy a technika adta lehetőségek miatt ma már mindenki meg tudja oldani otthon a kis felvételét, ki tudja gyakorolni, amit kell. És ugye nemrégiben két szám énekfelvétele is megtörtént Szegeden (Miracle Sound), a Pinewoodban volt a dob, a többi viszont hozott anyag. Annyira megbízhatóan, és olajozottan megy a közös munka, hogy nem kellett szarrá próbálni magunkat, hogy magabiztosan menjen a felvétel. Sikerült mindent megoldani így is, szóval működik a kémia a zenekaron belül azon a szinten is, hogy mindenki tudja, mi a dolga, csinálja, és így nagyon könnyen tudunk haladni.

Attila: Azt még hozzá kell tenni, hogy mi nem vagyunk az a klasszikus, jammelgetős felállás, amit én sajnáltam egy ideig, és voltak is ilyen próbálkozásaink, de nem jött össze.

Geri: Nálunk ez egyszerűen nem működik, ebből jönnének a súrlódások, csalódások, mert van, hogy nem tud mindenki jelen lenni a próbán, előfordul, hogy valaki éppen kreatív hangulatban van, más meg épp valamilyen „lélekvödör pudvát” önt magára, és az a baja, szóval csak bonyolítaná a helyzetet.

Ádi: Tudod, van az a klisé, hogy mindenki egy külön sziget, egy külön világ, na, ez nálunk hatványozottan igaz, ha mindenki elképzelése érvényesülne, akkor egy borzalmasan szerteágazó, kaotikus valami lenne a végeredmény. De szerintem mindenki tök jól elfogadja, hogy Atti, a kimagasló humora mellett, kurva jó témákat is ír.(nevet)

Misel: Ez már olyan szintre jutott mára, hogy már az első verzió, amit Atti küld olyan, hogy arra igazából már csak rá kellene énekelni.

Geri: Két, maximum három verzió szokott lenni általában egyébként, Attié az első, aztán érkezik Márké a dobokkal, a harmadikon meg már ott az ének, és ennyi. Atti jelzi, hova kellene még betennem valamit, abban általában szabad kezet kapok, és össze is áll az egész. Az a jó, hogy senkit nem kell csesztetni, hogy gyakoroljon többet, vagy hogy nem elég pontosan van feljátszva a része, mert ahogy Márk szokta mondani, mindenki van annyira maximalista, hogy addig játssza fel a témákat, ameddig nem lesz tűpontos.

Attila: Vagy kiszerkeszti.(nevet)

Ádi: Nem véletlen mondta egyik ismerősöm, mikor megmutattam neki az egyik ilyen házi felvételünket, hogy kimaxoltuk a demo fogalmát.(nevet)

A klip a No Total Films gondozásában készült. Mennyire komfortzónán kívüli egy ilyen forgatás?

Misel: Nem igazán, koncerten sem nézek fel nagyon, benn vagyok a kis világomban…

Attila: Mégis te vagy az egyetlen, aki belenézett a kamerába…(nevet)

Misel: Egyébként igen, de az sem volt szándékos.(nevet)

Attila: Én határozottan élveztem a forgatást egyébként, és tök jó volt ennyiszer eljátszani ezt a dalt, én még nem gyakoroltam ilyen sokat soha.

Ádi: Engem sem zavart egyáltalán a kamera, meg mindannyiunknak van már ebben minimális rutinja.

Geri: És meg is dicsértek minket, hogy milyen flottul ment az egész, mert ugye limitált időkeretünk volt, de tudtuk tartani a tempót.

Misel: Meg nem kellett ránk szólni, hogy éljük bele magunkat.  

Márk: Megszoktuk már, hogy élőben állatok vagyunk, csak ugyanezt kellett hozni. De egyébként tök érthető, hogy csomó bandában benne van a para, hogy ez mégiscsak egy klipforgatás, látványosabban kell mozogni, és egyébként is nehéz megtanulni úgy játszani, hogy beleéled magad, mert sokkal pontatlanabb vagy úgy. Én is kvázi újratanulhattam dobolni, amikor elkezdtem nagyobb mozdulatokkal játszani.

Annyi volt még az előnyünk, hogy míg a Breaking Dawn-klipnél a srácok, akik csinálták, helyben kapták meg a koncepciót, és az ötletelés fele is ott ment le a helyszínen, sebtében, most előre dolgoztunk: megírtam a koncepciót, hol, mit szeretnék látni, mi, hogy nézzen ki, mit képzelek el. A srácok meg tök jó fejek voltak, örültek, hogy viszünk saját ötleteket, leegyeztettünk mindent előre, így már ők is tudták pontosan, hogy mit akarnak kihozni az egészből.

Ádi: És ahhoz képest, mennyire kutyafuttában készült el, szerintem a minőségére sem lehet semmi panasz, sőt. Annak ellenére, mennyire gyorsan dolgoztunk, profi lett a végeredmény.

Attila: A klip igazából a nullából elkészült két hét alatt.

Ádi: Azt képzeld el, hogy úgy készült a felvétel, hogy mi csak azt hallottuk, amit Márk dobolt, ő minden egyes alkalommal élőben letolta a számot, így nagyjából tudtuk hol tart, és mindenki fejben játszotta a saját részét. Utálom, mikor hallani, hogy az énekes torka szakadtából üvölt, a klipben meg ez nem jön át, egy ere sem duzzad ki, úgyhogy, szólt a dob tiszta hangerőn, én meg üvöltöttem rá teljes erőből, a többiek meg tolták némán, így nyomtuk. De öt óra alatt megtörtént a teljes felvétel.

Márk: Az élő feeling abszolút átjött, ömlött rólunk a víz, én ráadásul beteg is voltam, lázasan, köhögve legalább tizenötször lenyomtam a dalt, az adrenalin megoldotta.

És hogyan tovább?

Attila: Dalokat írunk, koncerteket játsszunk. Hangszeres zenével, énekléssel készülünk.

Geri: És a kettő között poénos vicceket mesélünk.

Próba helyett…

Attila: Viccen kívül, szinglikben gondolkozunk, pár havonta meg fog jelenni egy-egy dal. A nagylemez érkezésével kapcsolatban nem ígérhetünk semmit, de ugyanaz a terv kábé, amit eddig is csináltunk: meg-megjelengetünk.

Ádi: Szépen lassan, de lépegetünk előre.

Misel: Számunkra egyszerre több mindent kirakni egyébként is pazarlás. Egyszerűen elvesznek dalok, nem lesz megjegyezve a nagy információdömpingben.

Egyébként sem mondhatnánk, hogy elárasztjátok a közösségi oldalaitokat tartalmakkal, ez valószínűleg generációs mumus. Mit gondoltok, mi lehetne ma az ideális közvetítő csatorna közönség és zenekar között?

Attila: Ha lenne még MySpace, az működne szerintem még mindig, de nem tudom. Én például rühellem a Facebookot és az Instát is, a TikTokot nem próbáltuk még, úgyhogy azt nem tudom utálni, de nyilván gyűlölném azt is. Inkább visszakérdeznék, van-e olyan metal zenekar szerinted, aki fiatalabb generáció, mint mi? Komolyan, mert én úgy vettem észre, persze ez csak elmélet, hogy kábé van a mi generációnk, és ennyi, nem alakulnak fiatal bandák, legalábbis én nem látok. Régen, 17 évesen már ott volt a kezünkben a gitár, és nyomtuk. Most meg az van, hogy a legifjabb formációk is kb. 25-30 éves emberekből állnak. Ennél fiatalabbakat én nem igazán ismerek. Nem látok magyar TikTok metal zenekart. Arra akarok kilyukadni, hogy nincs, aki használja azokat a csatornákat, amiket a fiatalok szoktak, mert nincsenek is fiatal metal zenekarok. A Facebooknál így megállt a tudomány, szerintem.

Márk: Az Analóg tehetségkutatóján sem találkoztam 25 év alattiakból álló zenekarokkal.

Mintha itt is kitolódott volna a korhatár…

Ádi: Pedig a popkultúrában próbálkoznak azért  a kedvcsinálással, ott volt az a Netflixes sorozat (Metal Lords), vagy a Stranger Things legutóbbi évada, de nem tudom, ez mennyire fogja beindítani a srácokat. Szóval ezek szerint tényleg tapasztalható egyfajta kiöregedés. Tudod, mit érzek, elmegyek akármilyen pesti buliba, olyan az egész, mint egy osztálytalálkozó, ugyanazok az emberek kerülnek elő, akik 20 évvel ezelőtt is lenn voltak, mielőtt eltűntem.

Márk: Az a baj, hogy a fiatalok nem járnak el kisebb koncertekre, viszont voltam például Devin Townsenden és Kornon, és az például tele volt fiatalokkal.

Geri: A Meshuggah is, kis csajok headbangelnek, nyomják a szöveget, és táncolnak. Táncolnak. Meshuggahra. Érted?!

Márk: Szerintem az a baj, hogy ők már nem járnak el közösségbe, mindenki otthon van, otthonról, távolról szocializálódik, és a nemzetközi bulikon jelenik meg csak.

Attila: Nincsenek már törzshelyek, tudod, ahová csak úgy elindulsz, hogy úgyis lesz valami.

Ádi: Persze azért régen is megvolt, hogy valaki megkérdezte, mennyi a belépő, kiszámolta, hány fröccs jönne ki abból, és nemet mondott a koncertre. Szerintem az a probléma, hogy az online tér már sokszor simán helyettesítheti ezeket a közösségi eseményeket, és az új generációk már ilyen módon, ebben a közegben érnek.  

Attila: Most, hogy ennyit szomorkodtunk a jelenlegi helyzet miatt, eredeti kérdésedre válaszolva, jelenleg nem tudnék olyan platformot mondani, ahol egy underground zenekart zökkenőmentesen lehet menedzselni.

Márk: A közösségi felületek hátránya, hogy állandóan követni kell a beállításokat, ennek ellenére is mindenki panaszkodik, hogy nem látja a frissítéseket. A Watch My Dying és a Stabbed is ugyanabban a cipőben jár, már csak a nevünk miatt is hátránnyal indulunk.

Ádi: Én mégis azt mondom, hogy a legmegfelelőbb platform a közösségi média, csak kell szerezni hozzá egy szakembert, aki azt hatékonyan is tudja kezelni neked.

Fotó: Uhlár Brigi

Oldalak: 

Stabbed Facebook

Stabbed Instagram

Stabbed Youtube

Csipke