CHOKE CITY b.-j.: Szűcs Szabolcs - basszusgitár, Géczi Richárd - ének, Kiss Barnabás - gitár, Binder Gáspár - dob

Ezer éve nem csináltam már év végi számvetést, pedig tavaly megesett a lehetségtelen, és még ropogós állapotukban sikerült rámenni jó pár friss hazai anyagra. Ha mégis listába szedem egyszer 2021-es kedvenceim, a Choke City-nek bérelt helyet szánok, hisz már a bemutatkozó kislemezükkel megvettek, dekára. Magamat is megleptem azzal, mennyire berántottak már elsőre. Úgyhogy le is leveleztük szépen a csapat énekesével, Ricsivel az eddigi történéseket, és hogy mit hozhat 2022. 

Eszméletlen öröm, hogy a Mögött blogon üdvözölhetlek! Ugyan a Choke City története még elég rövid, mindannyian régóta mozogtok már a metal/hc színtéren, mind zenekari, mind szakmai tekintetben, és régre nyúló barátság is összeköt titeket. Mióta beszélgettetek már arról, hogy jó lenne valamit közösen kihozni?

Hosszú ideig rendre felbukkant a közös zenélés gondolata, leginkább persze az agyas, hajnali megfejtések során. Valahogy 2020 augusztusa körül kicsit komolyabban is elkezdtük mérlegelni a dolgot, de az utolsó lökést a novemberi bezárások adták meg valójában. Mivel mindannyian a zeneiparhoz és az éjszakai vendéglátáshoz kötődünk, így hirtelen rettenetesen sok szabadidőnk lett, amit valamilyen kreatív folyamattal szerettünk volna átvészelni. Három hét alatt kiszakadt belőlünk négy dal, és a negyedikként írt Danger-t követően éreztük, hogy menthetetlenül lett egy zenekarunk.

Egy ideig nem is volt biztos, hogy nagyobb nyilvánosság elé kerül a produkció, mi az, ami megadta a végső motivációt?

Totálisan az említett Danger című dal az oka annak, hogy minden így alakult.

Gazsin kívül egyikőtök sem zenélt aktívan már egy ideje. Mindig is érdekelt, ilyenkor milyen az újrakezdés, milyen volt lemenni az első közös próbára például?

Egy klasszikus klisével élve olyan volt, mintha hazaértünk volna. Barni és én is biztosak voltunk abban, hogy ha valaha újra zenélni fogunk, akkor azt csak olyan közösségben tesszük, ahol teljesen otthon érezzük magunkat. Szabinál volt talán a leghatározottabban kijelenthető, hogy nem fog színpadon állni többé, de ennek a kalandnak ő sem tudott ellenállni. Az első próbára az addigi négy dallal érkeztünk meg, távozáskor pedig minden számot annyira magabiztosan tudtunk együtt előadni, hogy ezer százalék volt az azt követő próbák ténye.

Azt hiszem, azzal, hogy a végeredmény egy jó adag „melankóliával és keservvel” átitatott dark pop/post-punk massza lett, sokakat megleptetek, ha a korábbi zenekaraitokat vesszük alapul.

Zeneileg mindannyian mindenevők voltunk világéletünkben, az alapok adottak voltak. Barnival nap, mint nap egy asztalnál ülünk a munkánkból kifolyólag, és minden probléma nélkül pörög le egy Bad Brains- majd egy Tears For Fears-dal, miután régi Dynamo fesztiválos bulikat vagy Phil Collins Live Aid koncertjét  hallgattuk, de ugyanez volt a valóság tíz éve is a zenehallgatási szokásainkat illetően.

Ha az ember 15-20 év zeneipari tapasztalattal kezd újra zenélni, mennyivel másként áll a történethez, mint korábban?

Ami változott, hogy menet közben negyven év körüliek lettünk mindannyian. A korábbi vehemenciánkkal nem mertük, tudtuk volna az érzéseket, gondolatokat ilyen dalokba önteni.

Barni említi az egyik interjútokban, hogy a pandémiás időszak is egyértelműen nyomott hagyott a dalokon, számodra mi volt a legnehezebb a járvány berobbanásakor, a legszigorúbb korlátozások idején?

A korlátozások, a napi munkáink jövőképeinek jelentős átalakulása és 2020 tavaszának tapasztalatai nem igazán az optimista gondolatoknak adtak teret, ezért is volt fontos, hogy valamilyen kreatív tevékenységgel kössük le magunkat. Ma már tudjuk, hogy a lehető legjobb döntést hoztuk meg.

A bemutatkozó kislemez remek kritikákat kapott, a NuSkull tavaly év végi listáján például negyedikként végzett, meglepődtetek?

Nagyon jóleső érzés tudni, hogy vannak, akiket megtalált a zenénk, jelentenek nekik valamit ezek a dalok. A zenekar 2020 végétől létezik és mindössze nyolc hónapja mutatta meg magát, szóval jelenleg annyira gyorsan történnek a dolgok, hogy a banda beindítása, az első anyagok elkészítése és kiadása során nem is gondolkodtunk év végi listákban, így pláne mosolyogva olvastuk azt a bizonyos cikket.

Az számomra egyértelmű mindkét hangzó hallatán, hogy elsősorban saját magatoknak szeretnétek megfelelni, még ha a ma annyira népszerű „super group”-kategóriát is előszeretettel aggatják rátok.

Helyesen látod, a magunknak megfelelés a fő szempont a dalok írása, a zenekar mindennapjai során. Mindenféle zenei ötletnek lehetőséget adunk, a korábbi zenekaraink alapján pedig arról is határozott elképzelésünk van, hogy mit szeretnék képviselni és milyen irányba szeretnénk haladni. Eléggé tisztán látjuk a következő időszakot Choke City szempontból.

Miként vélekedsz egyébként magáról a 'super group' címkéről?

Az, hogy ‘super group’ vagyunk-e nézőpontok kérdése. Mi nem tekintünk magunkra így, barátságaink a véletlenek folytán nem csak azon a vonalon indultak el, hogy korábbi zenekaraink egy színpadon álltak volna. Az azonban mindenképpen megtisztelőnek mondható, ha a korábbi dolgaink alapján neveznek minket így, hiszen ezek szerint valamit sikerült külön-külön elérnünk már, ugyanakkor nem baj, ha rövidesen elmarad a jelző, és szimplán a Choke City tagjai lehetünk.

Élő. Jobb helyet nem is tudtam volna elképzelni az első koncertre, mint a 2021-es Fekete Zaj Fesztivál. Hogy éreztétek magatokat?

A Fekete Zaj top három helyen szerepelt mindannyiunknál, amikor elkezdtük megtervezni az élő bemutatkozást, így boldogan vállaltuk el a koncertet. Először keltünk útra zenekarként, ami eleve varázzsal bírt. Rengeteg energiát fektettünk a csapat élő megszólalásának kialakításába, és elégedetten is jöttünk le a színpadról.

 Budapesten az első koncertetek az Instantban volt. Ez plusz nyomást rakott rátok, vagy megvolt a „hazai pálya előnye”?

Kifejezetten nem az Instantban szerettük volna meglépni a budapesti bemutatkozást. A Zaj előtt két alkalommal is próbáltunk azonban ott, minden a helyére került, így elképzeléseinknek megfelelően tudtunk hazai pályán is bemutatkozni.

Számomra ma is libabőr, hogy sikerült a Danger-klip atmoszféráját megteremteni a színpadképpel is, szóval az ember tényleg el tudott veszni a füstben és neonfényben. Miként került képbe ez a koncepció, mesélnél kicsit a forgatásról?

A klip a hangzókhoz hasonlóan zenekari kereteken belül készült el. A nyersanyag elkészítésében külső segítséget régi barátunkról, Szilágyi Ruditól (Jacobus CURA, UEUM, Dzsémsz GOND) és a zenekar hangtechnikusától, Czirók Dávidtól kaptunk. Nem szerettünk volna klasszikus image videót készíteni, a legkézenfekvőbbnek az tűnt, ha az első videóban úgy jelenik meg a zenekar, ahogy a színpadon is tervezzük.

Ha már témánál vagyunk, karácsonyra egy négy számos live sessionnel is kedveskedtetek nekünk, amit a szekszárdi Művészetek Házában vettetek fel. Miért erre esett a választás?

Gazsi szekszárdi, neki jutott eszébe a helyszín. Az élő anyag előkészületei során tisztáztuk, hogy nem klasszikus klubszínpadon szeretnénk elkészíteni a felvételt, a Művészetek Háza pedig alkalmasnak tűnt a megfelelő képi világ megvalósítására, ezúton is köszönjük nekik a lehetőséget. A videót Barta Imre vágta, a felvételeket pedig Imi és a technikusunk, Dávid készítette.

2021 decembere egy kétszámos EP-t is hozott, és azt csiripelik, hogy készül a nagylemez is.

Így van, a tavalyi, négy dalos bemutatkozó anyag után decemberben megjelentettünk egy két számos kislemezt is, az idei évben pedig érkezik az első nagylemezünk, amelyhez az utolsó tételt pont most fejeztük be, ezen sorokat is éppen a stúdióban írom. 2020 novembere óta 19 dalt írtunk, így ha az eddig megjelent számok tetszettek, akkor minden bizonnyal a nagylemez is betalál majd. Összességében pedig rendkívül örülünk az elmúlt nyolc hónap visszajelzéseinek, terveink szerint bőven lehet hallani majd a Choke City nevet.