Azt hittem, 2020-nál lejjebb már nem lesz egy darabig, aztán 2021 csak ráhúzott még tucatnyi péklapáttal. Mégis, mikor nyakig gázolsz a fájdalmadban, valamid csak marad. Nem, nem a méltóságod, Reményke. Keserűen gyötrelmes közhely, de a kis szaros tényleg létezik, viszont akkor, csakis akkor bújik elő rejtekéből, amikor a lelked már tényleg az utolsókat rúgja, hogy a füledbe duruzsolja, legalább még lélegzel, és egészséges is vagy, te kis köcsög. Valóban. Mert akármilyen tempóban is zúdul rád az élet, azért valld be, még maradnál, mert, ha szerencséd van, Reményke, a közhely, még időben felbukkan, hogy elhitesse, egyszer jobb lesz. Aztán kezdődhet minden elölről.

Sokat gondolkoztam, idén miről is írjak neked, annyi minden történik, továbbra sem megy a lépéstartás a polgári elfoglaltságok mellett, na de majd egyszer utolérem magam. Először jöjjön a fájdalmas rész, bár, ha egy olyan zenekar koncertjéről szeretne mesélni az ember, ahol az egyik főhős már nem lehet a színpadon, valahogy elfogynak a szavak. Miközben próbálom megtalálni, ami elfogyott, kicsit úgy érzem magam, mint mikor a temetésedre kerestem ruhát: a sok feketém közt elvesztem. Akkor is csak az évekkel korábban megírt soraimba tudtam kapaszkodni, amikor az AWS zenekarnak le kellett írnia leírhatatlant: Siklósi Örs, a Csoda befejezte e világi küzdelmét. Hirtelen ugyanolyan szürke lett minden, mint nyolc éve. Meglepő és félelmetes volt, mennyire sokkolt a hír, hisz csak futólag ismertük egymást. Jesszus, mit érezhet a szerelme, a családja, a zenésztársai? Ez nem helyes, ennek nem szabadott volna megtörténnie, nem így, és nem most. Azonnal vissza kell csinálni! A Hátsó Szándék üvöltött az agyamban: fiatalon nincsen szép halál, végtelenül igazságtalan. A magam részéről nem is tudom elfogadni, hogy ez a "rend", a halál önkénye, visszavonhatatlansága, amivel nem tudok mit kezdeni. Már kislány korom óta úgy temetem el magamban a veszteségeket, hogy elhiszem, az illető csupán egy ismeretlen helyre távozott, és határozatlan időre elérhetetlenné vált. De figyel, lát, és megszólíthatom, amikor csak szeretném, persze csak remélhetem, hogy valaha megérkezik a folyton áhított reakció. Talán ezért ragaszkodom görcsösen ehhez a levélhez is, amit rendületlenül írok neked, de hát megígértem. 

A koncertre tartva előkerült pár, mára már keserédessé vált emlék is. Utoljára akkor potyogtak a könnyeim AWS- koncerten, amikor Örs megkérte szerelme kezét, de azok másféle könnyek voltak, őszintén örültem nekik, és abban a gesztusban sem volt semmi mesterkéltség, hogy mindez a Budapest Park népes közönsége előtt történt. Egyébként valahogy, ha Örsről és az AWS-ről van szó, semmi nem tűnik izzadságszagúan klisésnek, vagy hiteltelennek, beleértve A Dalban való szereplést, és mindazt, ami ezzel járt, így magam is lelkiismeretfurdalás nélkül kapcsolhattam a királyi tévére minden alkalommal, hogy szurkoljak, hisz már számomra is fontossá vált a műsor. Mindig is eszméletlen csodáltam, ahogy ezek a srácok  lavíroznak a mainstream és az underground közti mélység felett kifeszített vékonyka kötélen, úgy, hogy mindvégig önmaguk maradnak, és közben egy olyan közösség épül köréjük, ami maga is értéket teremt, és őrzi azt. Elképzelni sem tudtam, mi fog történni, csak éreztem, ott a helyem. Jól döntöttem, egészen elképesztő volt megélni, ahogy Dani, Bence, Roni, Soma és vendégeik az egyként lélegző több ezrekhez kapcsolódva játszották újra a banda történetét az érzelmek szélsőségeinek hullámzása közepette. Iszonyatosan büszke vagyok a srácokra, mert tökéletes házigazdaként vezényelték le a monumentális, harmincegy dalos, szűk három órás koncertet, ha egyetlen szóval kellene jellemezni az egészet, azt hiszem, a méltó lenne a legmegfelelőbb jelző. El sem tudom képzelni, mit érezhettek a színpadon állók, és mekkora erő kellett ahhoz, hogy így négyen előadják az Emlékszemet, amihez  egy szempillantás alatt többezres kórus csatlakozott, ahogy minden dalhoz, megőrülések és zokogások fura összjátéka volt az egész este. Közben sokszor eszembe jutottál, kérlek, keressétek egymást Örssel és beszélgessetek el, biztos vagyok benne, hogy azonnal meglesz a közös hullámhossz, ahogy mindig és mindenkivel megvolt, mindig is irigyeltem ezt a szuper erőt tőled, bár féltékenykedhetnék még ma is, de a lényeg, hogy kérlek, vigyázzatok egymásra és mindenkire, aki idén csatlakozott az égi szerkesztőséghez és pesztráltjaihoz, sajnos, nem rövid az a nyamvadt lista...

Na de csapongok tovább, tudom, kevés az időd, odaát is hatszáz-hatvanhattal pörögsz. Számomra rengeteget jelent, hogy újabban Pál Szabival együtt írjuk a blogot. Iszonyat hálás vagyok neki a rengeteg segítségért, józan tanácsért, mivel a temperamentumom a tiéd szükségem van a megfontolt nézőpontjára, sejtheted. Idén lett új Téveszme, az évem elejének fénypontja, zseniális, mint mindig, és végre két koncertjükön is kiüvölthettem velük, amit kell. Tari Szabink sem tétlenkedik, és végre személyesen is le tudtunk ülni dumálni, amiért iszonyat hálás vagyok, de gondolom, már te is lepörgetted százszor a From The Sky debütáló lemezét, nem csalódtál benne, tudom, arany a gyerek még mindig. 

Idén is sikerült számomra rettenetesen fontos interjúkat készíteni a színtér különböző mélységeiből, és a lista még korántsem teljes. Az érték továbbra is utat tör, jöjjön bármi, és ugyan még mindig "ami késik, eljön" - alapon dolgozom, az interjúztatandóim listája korántsem teljes, és nem is lesz az egyhamar, ami nekem is óriási dopping, még ha nem is látszik. Főleg, ha számomra kedves zenekarok keresnek meg engem, még mielőtt én keresném őket, jelezvén, számon vagyok tartva. Ennél többre azt hiszem a hozzánk hasonló "hobbirkászok" nem is vágyhatnak. Bár egyszer akkor is én leszek a rock/metal-újságírás Vavyan Fable-e, azt csípném. Egyébként Devoid-Szilárdtól "az underground nagyasszonya" titulust már megkaptam, ami iszonyatosan hízelgő, de az ugye te lennél... Egyébként tök érdekes, ma már nem lehet ám Csipke mögé bújni, mindenki igényli az arcot a megkeresés mögött, öt éve még vígan jártam úgy interjúalanyok koncertjén, hogy nem tudták, ki vagyok, ma már ez nem működne, de talán jobb is így... Majd az idő eldönti. 

Bakancslistás vágyam teljesült azzal, hogy leülhettem Borbás Robival, aki évek óta óriási inspirációm. Ismered azt az érzést, amikor a munkái, megnyilvánulásai alapján elképzelsz valakit, és cseppet sem csalódsz, amikor végre személyesen is összehoz az élet, sőt. Nos, ez az a ding! Imádtam. Egyre több "szakmabelivel" is összehoz a sors, (igen, még mindig idézőjelesen írom, valahogy ennyi év után sem tudom szakíróként aposztrofálni magam, talán majd újabb tíz év múltán), viszont sikerült ténylegesen szakmázni Szénégető Ricsivel, Bali Dávid pedig egy olyan, hiánypótló kiadvánnyal jelentkezett, amit biztos vagyok benne, hogy te is ronggyá olvasnál, nem is hagyhattam szó nélkül. A könyvet olvasva beleborzongtam, mikor tudatosult, hogy azt, hogy a hivatkozott zenekarok nagy részét ismerem, tulajdonképp neked köszönhetem. Dávid pedig bizonyítja, hogy a könyvformátum sosem megy ki a divatból, amennyiben érdemi tartalmat közvetít, ahogy a fanzine-műfaj sem, mint azt Sabján Bence Reaction-je a lélegző példa, róla egyébként még hallani fogsz tőlem hamarosan, ha minden is úgy akarja. Egyébként eszmét cserélni a Komakino'zine-el és az Ópiumbarlanggal is mindig élmény, hisz egy vérből valók vagyunk, vagy mi.  

Tudom, tudom, menned kell, úgyhogy rövidre fogom, ígérem. Koncertekből sem volt hiány, jelentem újra beleszerettem a Fekete Zajba, a Gyilkosból, a Haváriából, az on graves-ből, a Satellesből a Torn From Earthből és a Watch My Dyingból sosem elég, idén azt hiszem, az ő koncertjeikkel töltöttem a legtöbb időt. Az, hogy a WMD-ben meg Potkovácz Márk dobol, iszonyatos öröm nekem, így megint teljes az élmény, minden téren. Sok-sok a felfedezés motiválta kellemes beszélgetést is hozott ez az év: Arkas, BIPØLARIS, BORU, Brygmus, Devoid, From The Sky, Ghost Toast, Heedless Elegance, Midnight in November, Nest Of Plagues, Satelles, Skore, Slowmesh, Spreading,  Summiteer, Torn From Earth, Trident, Voice Beat, Wishes, és persze ott az a rengeteg kimondatlan dolog a fejemben, amit majd egyszer eliszunk valahol, valamikor. A lényeg, hogy rengeteg a pozitív impulzus, a java olyan, amit álmomban sem vártam. Te meg tudom, megvársz, úgyhogy továbbra sem sietek, ígérem. Ölellek, asszony, végtelenül hiányzol! Egyszer talán összeragad az egész, ami eltörött, mikor elmentél...