Fotó: Kelemen Gábor

Szecsődi Tamás idén augusztusban látta elérkezettnek az időt arra, hogy a nyilvánosság elé tárja évekig érlelgetett dalait, melyeket Summiteer név alatt hozott ki, és milyen jól tette. Számomra ez az anyag olyan, mintha a Vissza a jövőbe punk/grunge átdolgozása lenne, a löket jó adag nosztalgia, mégis benne van a holnap frissessége. Azt pedig, hogy mindennek mi köze lehet a bölcsességfogakhoz, Tamás maga meséli el. 

Szeretettel üdvözöllek a Mögött blogon! Csapjunk is bele! Fő apropónk a Summiteer-szólóprojekted, ami, ha jól tudom, a 2010-es évek második felében kezdett kibontakozni. Zenéltél korábban/közben zenekarban is?

Szia! Üdvözlök minden olvasót! Már nagyon vártam ezt az interjút. Akkoriban volt egy metalcore zenekarunk Marcaliban My Promise néven rövid ideig, ott gitároztam. Egy demó EP-t éltünk meg. Illetve létezik egy abból leágazó lappangó project, a River’s Cowgirl, amiben ketten vagyunk Kelemen Gáborral. 2014-ben készült egy EP-nk, The Worst Part címmel. Azóta nem igazán foglalkoztam zenéléssel, csak itthon boldogítottam néha a szomszédokat. A Summiteer dalok kezdeményei még akkoriban íródhattak, de még teljesen céltalanul. Egyetem után, a 2010-es évek második felében kezdett körvonalazódni egy lemez ötlete.

Miért döntöttél úgy végül, hogy maradsz a szóló felállásnál?

Azok, akikkel zenéltem volna szívesen, az ország különböző szegleteiben laknak már, és bár sokszor vágytam rá, hogy csatlakozzak zenekarhoz, valahogy éreztem, hogy nem tudnám száz százalékosan csinálni, sok minden más mellett nem lett volna szabad kapacitásom rá. A My Promise idején született Summiteer dalkezdemények meg amúgy is azt éreztették velem, hogy milyen jó érzés, hogy nem kell az ötleteimet megütköztetnem mással. Nem, mintha a zenekarban rossz lett volna a kreatív konfliktus, de tetszett, hogy mindent a szám ízére formálhatok.

A dalírási folyamat kezdete még régebbre, egészen 2009-re nyúlik vissza. Mi az, amiért 2021-ig vártál, hogy a nyilvánosság elé tárd a dalaid?

Mert rohadt nehéz egyedül megtalálni a motivációt, főleg úgy, hogy nem tudtam, jó-e egyáltalán, amit csinálok. Előtte se volt nagy tapasztalatom a stúdiózásban. Nagyjából 2017-18 körül született meg az ötlet egy konkrét kiadványra, de a sötétben tapogatóztam egy csomó kétséggel. Kit kérjek fel dobolni? Tudok-e énekelni? Meg fogják hallgatni egyáltalán? Mennyibe fog ez kerülni nekem? Aztán amikor a stúdiózás megkezdődött, és döntéseket kellett hoznom, na, az is sok időbe telt. Aztán fél évig külföldön voltam, ami szintén megakasztotta a folyamatot. De végig kellett járnom ezt az utat, sokat tanultam belőle.

Rátérvén a bemutatkozó lemezre, a Wisdom Teeth-en a mikrofon végül Oláh Marcell (ex-Borders Of Byzantium) kezében landolt, akinél a felvételek egy része is készült. Ha nem tévedek, egy bölcsességfog eltávolítás is közrejátszott abban, hogy így alakult, mesélnél erről picit bővebben?

Amikor a lemez körülbelül felét felvettük Tóth Gábornál (Ghosthip Recordings, gitár – HARMED), akkor még mindig úgy volt, hogy én fogok énekelni. Hamar rá kellett jönnöm, hogy amit akarok, azt hosszas képzés után tudnám csak megvalósítani. El is mentem Karai Annához, aki énektanár is, és láttam, hogy újabb hosszú folyamatnak nézek elébe. Eléggé elkeseredtem, hiszen már nagyon égette a kezem az anyag, meg akartam csinálni, és szabadulni tőle. Aztán amikor Marcihoz kerültem, hogy a stúdiózást nála fejezzem be, pont ki kellett műteni a bölcsességfogam, ami miatt egy ideig még biztosan nem jöhetett szóba az éneklés. Ekkor kérdeztem meg Marcit, hogy lenne-e kedve énekelni, mert ennek az anyagnak ki kell jönnie. Ő pedig tipikus igenember, és szerencsére azonnal rábólintott. Aztán nála véglegesítettük a lemezt remek hangulatban.

Az anyag az 1995-2005 közti időszak punk/grunge lemezeiből merít, számodra miért megkerülhetetlen a szóban forgó periódus? Mit adott neked az a korszak?

Az volt az az időszak, amikor kissrácként a legfogékonyabb voltam a zenére, ezért a legnagyobb kedvenceim abból a korszakból kerültek ki. Annyi különféle zenekar hatott rám, hogy bele se kezdek. Igazság szerint a grunge kifejezetten nem érdekelt soha, inkább ilyen másodlagos hatásként, a Foo Fightersen keresztül jött be nekem. Ők egy olyan zenekar, akik a szó legpuritánabb értelmében jó dalokat írnak (az utolsó két albumot leszámítva). Az, hogy Dave Grohl egyedül játszotta fel az első albumot, sőt, előtte a kevésbé ismert Pocketwatch-ot, na, erre azt mondtam, hogy ez már valami. Inspiráló. Lehet tudni, hogy ő is egy hardcore és metal rajongó, nem egy pózer arc. Engem is rengeteg metal, punk, hardcore és rockzenekar formált és formál azóta is. Valahogy miután kialakultak a dalok, feltűnt, hogy egy erős nosztalgikus hangulat lengi körül őket, ami erre az időszakra emlékeztet. Nem erőltettem, ilyenek lettek.

Azt hiszem, egyértelmű, hogy abszolút nem a mainstream körökbe való bekerülés a cél. Mit gondolsz, a Wisdom Teeth eljutott azokhoz, akiknek szánva van?

Nem igazán vagyok az a típus, aki mindenhol addig csenget, amíg be nem engedik. Egy dalomat lejátszotta egy vidéki rádió, nekem ez már óriási dolog, bakancslistás volt. Fülig is ért a szám. Ez inkább önmegvalósítás nekem, zajlik mellette az élet. Ha valaki a mainstreambe akar kerülni, ahhoz jóval több energia és kitartás kell szerintem, aztán ki tudja, megéri-e. Abban viszont vannak kétségeim, hogy eljutott azokhoz, akiknek szántam. Sok jó visszajelzés érkezett, de mivel nem mozgok zenész körökben, és nem is költöttem a promózásra, csak ezekre a cikkekre és kritikákra hagyatkozok.

Egyelőre a bandcampen és a youtube-on érhető el az album, facebook jelenlétben nem is gondolkodsz?

Nem. Van egy kettősség ezzel kapcsolatban bennem, mert egyik oldalról szeretném, ha sok emberhez eljutna a zeném, másik oldalról viszont örülök, hogy végre kijött az album, és legszívesebben most nem is foglalkoznék ezzel egy ideig. Meg alapvetően próbálok kevesebb időt tölteni azon az oldalon, kifejezetten károsnak tartom.

Nekem úgy tűnik, ma az az egyik legnépszerűbb és kézenfekvőbb csatorna arra, hogy a bandák elérjék rajongóikat, legtöbben már saját honlapot sem tartanak fenn. Mit gondolsz, egy szólóprojektnek mennyire tesz jót a közösségi médiában való jelenlét?

Egyfelől jó, hogy mindenkinek a kezében van lehetőség arra, hogy annyit promózza magát, amennyit nem szégyelli. Másrészről viszont megmosolyogtató, ahogy egyesek befizetnek egy facebook hirdetésre, és olyanokat írnak a  saját zenéjükről a posztokhoz, hogy csak na. A királyabb zenéket eldugott blogokon és minőségi, erre szakosodott oldalakon lehet megtalálni, meg koncerten. Nem láttam például a BORU-t, vagy az Oakent fizetett hirdetéseken keresztül, mégis most találtam meg őket, és baromira tetszenek. De nagyon jó kérdés. Egy szólóprojektnek értelemszerűen korlátozottak a lehetőségei, nincs koncert. Ha a kérdést más oldalról nézem, a közösségi médiában való jelenlét egyénként senkinek nem tesz jót.

A Wisdom Teeth a felnőtté válás dilemmáit boncolgatja, neked mi okozta a legtöbb problémát ebben a folyamatban?

Azokat a dolgokat elengedni, amik a gyerekkorból velem maradt ideálokhoz kapcsolódnak. A folyamatos nosztalgiázás, a régi szép idők elengedése. Hosszú távon nem tesz jót, ha nem lépsz tovább. Viszont, ha minden ilyet a kukába dobsz, az identitásod forog kockán. Nehéz megtalálni az arany középutat. Semmi sem ugyanolyan, mint régen. Vannak dolgok, amiket lehet integrálni felnőttkorban egy korábbi időszakból, vannak, amiket nem. A bölcsességfoga is mindenkinek kinő előbb-utóbb. Van, hogy épp illeszkedik, de van, hogy műtéti úton meg kell tőle szabadulni, hogy vígan élhess.

Az anyag mely dala rímel erre a legjobban?

A Nutmeg. Ez kifejezetten ezt boncolgatja. Az a nosztalgiázásról szól. Hogy meddig egészséges, és mikortól viszed túlzásba. Bár a szövege csak egy feldobott labda, ami nincs lecsapva, csak kérdez inkább. Amúgy nem szerecsendiót jelent a címe, hanem a futballban használt kötényt. Régen rengeteget fociztunk, ma is sokat jelent ez nekem, és erre akartam utalni.

Visszhang. A Rozsdagyáras kritikában fogalmazódott meg, hogy egy egyszemélyes projekt elég sok kihívást és nehézséget rejt magában, te is így élted meg az alkotói folyamatot?

Igen. Rettenetes volt őszintén szólva ilyen sok kétség mellett alkotni. Hogy évekig nem tudtam, hogy végül a fiókban maradnak-e a nóták, vagy összehozok/hozunk belőle valami királyat. Aztán az se egyszerű, hogy csak magad tudod motiválni. Amíg nem Oláh Marcival dolgoztam, nem volt zenésztárs, aki mondta volna, hogy gyerünk, csináljuk. Alapvetően olyan típus vagyok, aki magát rendkívül nehezen motiválja, de ha csak kis szikra érkezik kívülről, annyi már elég bármihez. Mindenesetre, aki ebben a cipőben jár, és egyedül csinálja, mégis azt mondanám neki, hogy hajrá. Amikor kész az anyag, attól függetlenül, hogy sikerült, az egy remek érzés.

A NuSkullos írás a szóló felállás előnyeire és hátrányaira is kitér, számodra mik ezek?

A legnagyobb előny, hogy bármit beleszeletelhettem volna az anyagba. A kutyát nem érdekelte volna, ha az egyik dal mondjuk felénél elkezdek szájharmonikázni, miközben blast beat megy, ha nekem az tetszik. Óriási szabadságod van. A hátrány egyértelműen a már emlegetett motiváció hiánya.

A sajtóvisszhangot tekintve elmondhatjuk, hogy a fogadtatás elég pozitív, te mennyire vagy elégedett?

Borzasztóan örültem, hogy a számomra legfontosabb források, és kisebb blogok is pozitívan álltak hozzám. Már ezért megérte megcsinálni. Ez nagyon sokat jelent. Játszották rádióban a nótám – ez az egyik legkirályabb dolog, még ha nem is nagyon hallgatok rádiót. A dédunokám erre mit fog szólni vajon?! Aztán volt, akinek nem volt elég metal, volt, akinek túl rock volt. Sikerült belőnöm magam legalább.

Több helyen említed, hogy a Wisdom Teeth csupán a Summiteer egy oldala, és simán elképzelhető, hogy a következő anyag egy grindcore lemez lesz. Lehet már valami konkrétumot tudni a folytatásról?

Ha a következő nem is, de mindenképpen izgatja a fantáziám. Imádok olyan zenekarokat, mint a The Red Chord, a The Secret, vagy legújabban az END, hogy csak a legkonkrétabb irányokat említsem. Tehát valami sötét hangulatú, néhol black metalos hatású, technikásabb grindban gondolkozom. Ez óriási kihívás lenne, és valószínűleg nem jönnének annyira zsigerből a dalok, mint ebben a stílusban, de ez még egy olyan dolog, amibe szívesen belefognék. Természetesen vendégekkel, ha lenne, akit érdekel. Amúgy a folytatásról annyit, hogy én már borzasztóan elégedett vagyok, hogy végre megszültem ezt az anyagot is, és nem baj, ha nem lesz több. De…egy szingli és egy rövid, a Wisdom Teeth-et kiegészítő EP tervben van. Aztán utána, pár év múlva remélem, jöhet valami súlyosabb.

Megfordult a fejedben, hogy egyszer élőben is bemutatkozzon a Summiteer, ha igen, számodra mi lenne az ideális helyszín erre?

Persze! De ez utópia. Amint említettem, szinte lehetetlen lenne összehozni akár egy próbát is azokkal, akikkel szívesen lépnék fel. Vagy ha lehetséges is, akkor mindent alá kéne rendelni ennek. Az ideális helyszín a néhai Dürer lett volna. Számomra ikonikus zenekarokat láttam ott. Első koncertemen is ott voltam, a The Dillinger Escape Plan-en. Felejthetetlen élmény volt. Ja, egyébként az egyik dalt a Ben Weinman-től kapott pengetővel játszottam fel, amit az utolsó pesti bulijukon használt.

A végszót is neked adom, részemről köszönöm, nagyon!

Én köszönöm a remek kérdéseket. Hidratáljátok magatokat mindig!