Bemutatkozik a Voice-Beat Próbaterem és stúdió és a music360 zeneipari rendezvény
Amióta csak koncertre járok, a honi bandák körül legyeskedek leginkább, tulajdonképp írni is azért kezdtem el anno, hogy azzal segítsem őket, amivel tudom, mert mondjuk úgy, családi okokból már elég régóta van némi rálátásom arra, miként is működnek a dolgok a föld alatt. Mindeközben a Voice-Beat Próbaterem és stúdió csapata, Kollányi Szilvi, Csala Berci (ének - Split Your Mind, Harvester, Terraformer Deluxe) és Lázár Gábor (gitár - JACK, Split Your Mind) egy olyan egyedülálló szellemi műhely szervezésén dolgozik, ami a szakma oldaláról hivatott megfelelő támogatást nyújtani annak, aki komolyabb szinten akar foglalkozni a zenéléssel. A remek kezdeményezéshez a Majdnem Híres Rocksuli stábját is sikerült megnyerni, én pedig elkaptam őket egy éteri csevej erejéig, hogy meséljenek kicsit bővebben arról, mi folyik ott Óbudán? Találkozzunk szeptember másodikán, én ott leszek!
Szeretettel üdvözöllek titeket a blogon, egy igazán hiánypótló rendezvénysorozat a fő apropónk, de kezdjük az elején, meséljetek, miként kezdődött a Voice-Beat Próbaterem és stúdió története? Bemutatnátok, kérlek a jelenlegi csapatot és a helyszínt?
Lázár Gábor: Édesapám több, mint tíz évig foglalkozott próbaterem-üzemeltetéssel. Tulajdonképpen ott nőttem fel. Ő 2017-ben abbahagyta, de nekem mindig is nagy álmom volt egy saját próbaterem. Jelenleg Óbudán, a régi Harisnyagyár területén, a Bogdáni út 1. szám alatt található a próbatermünk és stúdiónk, ez lesz a szeptember másodikai zeneipari rendezvényünk, a music360 helyszíne is. A belvárosból 9-es busszal a Bogdáni út végállomásig, 206, 34, 134-es buszokkal az Árpád hídtól szintén a Bogdáni útig, a Batthyány tértől Filatorigát HÉV megállóig kell jönni. Az autóval érkezőknek pedig ingyenes parkolóhelyet biztosítunk a próbaterem előtt.
Kollányi Szilvi: Én teljesen más területről jöttem, közgazdászként végeztem. Mindig is tudtam, hogy páromnak, Gábornak ez a nagy vágya és 2017-ben egy pályázat kapcsán jött a lehetőség, hogy belevághatunk egy közös cég alapításába. Folyamatosan törekedünk a fejlődésre, és arra, hogy családias környezetet hozzunk létre. Mostanra mindkettőnknek ez a fő foglalkozása. 2021 júniusáig ketten csináltuk. Gábor vitte a technikai részét és a stúdiót, én pedig a háttérmunkákat. Idén jött a gondolat, hogy szeretnénk szintet lépni. Régi jó barátunk, Berci pont akkortájt költözött haza Hollandiából. Tudtuk róla, hogy rendkívül kreatív ember, és remek marketinges, így június óta ő is a csapatunk tagja.
Milyen szolgáltatások érhetők el pontosan a kínálatban, mi az, amivel esetleg még szeretnétek bővülni?
Gábor: Óradíjas és havidíjas próbatermeink mellett egy profi stúdió is a zenészek rendelkezésére áll, illetve rendezvényszervezéssel is elkezdtünk foglalkozni, lásd az említett music360, de erről lesz később még szó. Jelenleg éppen egy külön dobgyakorlásra kifejlesztett helyiséget is építünk, ez szintén elég keresett szolgáltatás manapság. A jövőben pedig egyéb újdonságokat is be fogunk vezetni, például zenekari brandépítésben tudunk majd segíteni azoknak a bandáknak, akik egy kicsit komolyabban gondolják a zenekari jövőjüket.
Csala Berci: A branding egy komplex szolgáltatás, több részből áll, amelyek összefüggenek egymással. Mindig a zenekar igényei szerint, és velük állandó kapcsolatban dolgozunk. A munka része, hogy segítünk egy egységes zenekari arculatot megtervezni, az ehhez szükséges (és az adott zenekar világához legjobban illő) szakembereket, helyeket (grafikus, fotós, videós, nyomda, szitázó, stb.) felkutatjuk, a legjobb árajánlatok alapján leszerződünk velük, és a közös munkát projektmenedzserként koordináljuk. Komplett social media menedzsmentet vállalunk, az ehhez szükséges tartalmakat pedig előállítjuk vagy előállíttatjuk, az arculatot, a kampányt megtervezzük, lebonyolítjuk, mi több, a lemezbemutató koncertet vagy akár a turnét is koordináljuk.
Számotokra milyen az ideális próbaterem, illetve, ha stúdiózásról van szó, mi a fontos?
Berci: Az mindig jobb, ha vannak nagyobb terek, ahol az ember normálisan elfér. A hely felszereltsége, hangzása nyilván perdöntő fontosságú, de legalább ugyanilyen fontos nekem, hogy milyen arcok üzemeltetik, milyen a hangulat. Próbáltam már csiriviri helyeken, ahol rosszul éreztem magam, mert mindenki bunkó volt. Nem is sokáig próbáltunk ott… A stúdióra is nagyjából ez igaz, annyi különbséggel, hogy elengedhetetlenül fontos a hangmérnök személye. Ez mondjuk abból is fakad, hogy itthon nem nagyon különül el a hangmérnöki és a produceri munka. Sohiéknál (Sohajda Péter - ének, gitár, Shapat Terror) például Egerszalókon, a Standing Wavesben mindig remekül éreztük magunkat és nagyon jó lemezek is születtek. Mi is ilyesmi hozzáállást szeretnénk követni.
Gábor: Igen, a nagy terek abszolút jó hatással vannak a próbákra! Nálunk erre van is lehetőség: egy negyven négyzetméteres, hangulatos feljátszóhelyiség, és egy harminc négyzetméteres próbaterem is várja a zenészeket. A negatívumokról: számomra mindig taszítóak voltak azok a helyek, ahol sok a rejtett vagy nem annyira hangsúlyozott költség. Például ki van írva a honlapon, hogy x forintba kerül egy óra próba, aztán a végén nézel, hogy a végösszeg majdnem kétszer annyi, mert mondjuk kértél közben egy kábelt meg egy cintányért. Nálunk ilyesmi nincs, a fix árban minden kiegészítő használata benne van. Az alapvető higiéniás szükségletekre is nagy hangsúlyt fektetünk, mert ha például valahol nincs mellékhelyiség vagy mocskos, koedukált, messze van, az szintén eléggé leronthatja a próbák hangulatát.
Sajnos, a ti működésetek szempontjából is megkerülhetetlen a COVID, számotokra mi jelentette a legnagyobb kihívást a lezárás időszaka alatt?
Szilvi: Igen, nehéz volt az elmúlt másfél év. Nyilván sokan inkább otthon maradtak elővigyázatosságból, mint hogy próbálni jöjjenek. Nálunk a fő idő délután négytől este tizenegy-éjfélig tart, így az időkorlátozás nagy nehézséget jelentett. Hiába ügyeltünk fokozottan a higiéniára, jelentősen csökkent a zenekarok száma. Néha a kötelező maszkviselés betartatásával is küzdeni kellett, de ebben az időben is próbáltuk a bandáknak megteremteni a biztonságos és nyugodt környezetet. A nálunk próbáló zenekarokkal folyamatosan tartottuk a kapcsolatot.
Mennyire sikerült ebből a helyzetből kilábalni?
Gábor: Szépen kezd minden visszaállni, szerencsére sok új zenekar is van. Jönnek vissza a zenészek, bandák, hiszen nem csak nekem, hanem mindenkinek hiányzott a zenélés. Szerencsére sok stúdiós munkánk is volt mostanában. Azonban nem volt egyszerű ez az időszak, hiszen a próbatermek semmilyen segítséget nem kaptak senkitől, még annyit sem, mint a szórakozóhelyek vagy a klubok! Mintha a zeneipar ezen szegmense nem is létezne…
Rátérvén fő apropónkra, szeptember másodikán egy, azt hiszem hiánypótló rendezvénysorozatnak ad majd teret a Voice-Beat, amit a Majdnem Híres Rocksulival karöltve szerveztek. Miként jött az ötlet, hogy velük dolgozzatok?
Berci: Én jártam a MHRS egy képzésére, még évekkel ezelőtt. Később összefutottunk Réz Gyurival itt-ott, például a gröningeni Eurosonic Noorderslag nemzetközi zeneipari rendezvényen, mialatt én Hollandiában éltem, szóval volt egy távoli, de létező kontakt. Idén a Rendezvény Restart konferencián jöttünk újra össze, és teljesen spontán módon kezdtünk ezen agyalni. Az ötlet tőlem jött, de Gyuriék egyből vevők voltak rá, szerencsére!
Mesélnétek picit a music360 koncepciójáról?
Berci: Ez egy hagyományteremtő zeneipari rendezvénysorozat. Egy olyan szabadegyetem-jellegű zenei műhely, ahol az amatőr és a profi zenészek, zeneipari szakemberek és a zene iránt komolyabban érdeklődők barátságos légkörben, könnyen juthatnak praktikus zeneipari ismeretekhez. Az első etapon a délutánt Binder Gáspár (Prosectura, The Devil’s Trade, Torn From Earth, Choke City) dob workshopja indítja majd, ahol a lábcin meghatározó szerepéről tanulhatunk. Ezt követi a koncertezés vs. pandémia című panelbeszélgetés, olyan résztvevőkkel, mint Horváth Máté (DDW, Dürer Kert, New Beat), Réz György (Majdnem Híres Rocksuli), és Binder Gáspár (Cudi Purci Booking). Moderálni pedig Décsy Eszter (Music Hungary Szövetség, NOW Books & Music) fog!
Gábor: A Majdnem Híres Rocksuli, amellett, hogy itt tartja szokásos összejövetelét, a Menedzsersimogatót is szervezi, amelynek keretében a résztvevők kötetlen körülmények között találkozhatnak Magyarország prominens zenei menedzsereivel és a MHRS frissen végzett szakembereivel is. Ez egy remek lehetőség, ha szeretnéd tapasztalt, profi menedzsereknek, szervezőknek feltenni a zenekarodat érintő kérdéseidet úgy, hogy nem kell előszobáznod, kuncsorognod a találkozóért. Az estét a Dal 2019-ben nagy sikerrel bemutatkozott Heatlie zenekar szabadtéri koncertje zárja, a Terem Recordssal együttműködésben.
Kiket szeretnétek megszólítani a music360 programjaival?
Berci: Elsősorban zenészeket: amatőröket és profikat egyaránt, de szeretnénk vendégül látni a zenei szakma képviselőit is, reméljük a rendezvénysorozat nekik is tud majd hasznos tapasztalatokat adni. Azonban a rendezvény nem kizárólag a szakmának készül, minden, a zene iránt egy picit komolyabban érdeklődő embert szívesen várunk!
Berci, Gábor, ti már elég rég mozogtok zenészként is a honi undergroundban. Mit gondoltok, ha akkoriban, amikor a legelső zenekaraitok indultak, lettek volna hasonló zenei programok, abból tudtatok volna profitálni?
Gábor: Én a zenélést sosem a profit miatt csináltam, csakis szenvedélyből. Gitárosként azonban mindig is fontosnak tartottam, hogy folyamatosan tudjak fejlődni, tanulni. Ha anno lett volna ilyen lehetőség, biztos, hogy éltem volna vele!
Berci: Hát, ha én akkoriban, majd’ húsz éve, feleannyira komolyan gondoltam volna a zenélést, mint most, már tuti, hogy igen! Nézd, az ilyen rendezvények nyugaton teljesen megszokottak, és általában eléggé kapósak. Én nagyon hiszek abban, hogy a magyar zenészekben is van igény a tanulásra, a profibb hozzáállás elsajátítására, a tapasztalatok szabad cseréjére, és végső soron a kooperációra, mert az emberiség számára csak ebben látom a jövőt.
A music360 első eseménye dob workshoppal és mesterkurzussal, valamint egy igencsak aktuális kerekasztal beszélgetéssel várja az érdeklődőket. Miként állt össze a program, mire számítotok?
Berci: A rendezvénysorozatnak szeretnénk egy fix struktúrát adni, illetve ezt követni, szóval ezentúl is várható majd, hogy lesz hangszeres workshop és mesterkurzus, zeneipari panelbeszélgetés, remélhetőleg a menedzsertalálkozó, és a koncert is jól sikerül majd. Arra számítunk, hogy egy szakmailag hasznos és jó hangulatú eseménysorozatot tudunk beindítani szeptemberben!
Számotokra miért fontos, hogy ez a rendezvénysorozat létrejöhetett, illetve szerintetek mivel gazdagszik az, aki ellátogat Óbudára?
Berci: Nekem személy szerint azért fontos, mert itthon én még nem láttam ilyen jellegű zeneipari rendezvényt, de azt érzem, hogy lenne rá igény. Remélem, aki eljön, megkapja itt, amire szüksége van, legyen az a hangszeres tudás fejlesztése, inspiráció, kapcsolati tőke bővítése vagy bármi más.
Szilvi: Már korábban is szerettünk volna koncerteket szervezni az itt próbáló zenekaroknak, de pont az elsőt elmosta a COVID. Most végre van lehetőségünk létrehozni valamit, ami sokkal több, mint egy koncert. Szeretnénk egy komplex élményt nyújtani, ami által bárki fejlődhet, tanulhat, miközben jól érzi magát.
Gábor: Ez egy interaktív, emberközeli élmény. Olyan közegben lehetünk, ahol mindenki zenész vagy a zene iránt érdeklődő, és egymástól tanulhatunk!
Elárulhattok már valamit a továbbiakról?
Berci: Kövessétek a Voice-Beat Próbaterem és stúdió Facebook és Instagram oldalait és minden időben kiderül!
Zárásul pedig mit üzentek azoknak, akiket érdekelhet az első esemény?
Berci: Hogy jöjjenek el! (nevet)
Gábor: Aki lemarad, az kimarad, mivel a jegyek korlátozott számban kaphatóak! Ötven fő a kapacitás, úgyhogy érdemes időben megvenni a jegyet!
Szilvi: Találkozunk szeptember másodikán!
Alább egy kis kedvcsináló, hála a POtographic Pictures-nek: