Devoid b-j.: Nyemcsek Csaba (gitár), Macher Zoltán (gitár), Horváth Attila (dob), Waldmann Szilárd (ének)

Már tavalyelőtt, a Devoid Fake Gleam klipjének megjelenésekor  felvettem a győri bandát az interjúztatandók listámra, és nálam, ami késik, azért általában eljön, idővel, úgyhogy a második nagylemez első hírnökéhez készült szövegvideó megadta a kellő löketet egy hirtelen felindulásból elkövetett interjúhoz. Azt gondolhatnád, hogy az e-mailes kérdezz, feleleknél nincsen egyszerűbb, szerintem ez tévedés, mivel, ha nem a megszokott irányból igyekszel közelíteni, így nagyobb eséllyel nyúlhatsz mellé. Szerencsére Szilárd így is vette a lapot, az eredmény lényegretörően őszinte, mint a zene, amit játszanak, persze a tanulságokat majd levonhatod magadnak.

Öröm üdvözölni téged, Szilárd, mesélj, hogy telnek a napok nálatok, gondolom, most sem brazil követők adás-vételével foglalatoskodtok.

Most próbálom megtanulni éppen, a brazil lájkok után, a kényszeres tartalomgyártás módszertanát. Már csináltam egy TikTok videót, ahogy anyám kompressziós harisnyájával a fejemen tátogok egy Lil G számra, de lehet, hogy inkább nyomok egy idétlen táncduettet a szomszéd öregasszonnyal. Gondolom ez kib*szott vicces lesz, és hoz majd pár ezer követőt, hisz ilyesmiket javasolnak a Youtube-on az online marketing coachok tartalom gyanánt. Amúgy zajlanak az utolsó simítások a nagylemezen, és szervezzük a második videót az albumhoz.

Tavaly azt mondtad a Nuskullnak, hogy érdekes tapasztalat az életedben, hogy soha egyetlen felállás se bírta egy hangzónál tovább, amiben játszottál. A jelenlegi tartósnak ígérkezik, hisz a kanyarban a második Devoid album, és nincs változás, jót tesz nektek a kötelező távolság?

Igen, csak ott nem tudtam kimondani a „hangzó” szót, és valami ökörséget sikerült helyette. Az ilyen lemezírási procedúrák arra jók egyébként, hogy megismerjük, hogy a másiknak mely gombjait nem éri meg nyomkodni, szóval normális hozzáállás esetén az ilyen folyamatok előremozdítják a zenekari kohéziót. Én úgy gondolom, hogy most nagyon szépen működünk együtt. Bátran állítom, hogy Attilával, a dobosunkkal a legegyszerűbb együtt melózni, csak meg kell szokni, hogy konstans sír valamin a háttérben, már zavarna, ha nem hallanám.

A Dusk a jelenlegi alakulat első, teljesen közös produktuma, úgyhogy gondolom, nem véletlen, hogy máris „megérett” a második album. Mit gondolsz mitől működik a kémia köztetek?

Mindegyik gitárosunk ott van szeren, és iszonyat produktívak, ha valaki normálisan megtanul játszani a hangszerén ez természetes is, na, ezért nem voltam én soha termékeny. De egyébként azért tudunk jól együttműködni, mert tisztában vagyunk azzal, hogy mi a valóság underground szinten itthon, nincsenek irreális elvárásaink egymással szemben, mindennek örülünk, ami egy minimális, kis siker. Ilyen óriási eredmény a szemünkben például, hogy általában mindenki egyformán talajrészeg a zenekari hömbölgéseken.

A Just One Bullet klipjét nézve a folytatás sem lesz kevésbé dühös és agresszív. A hétköznapokban is inkább a pesszimista oldalt erősíted?

Én megmondom őszintén, hogy egy rettenetesen sz­*r időszakomat élem, de talán kezdek kilábalni ebből. Szociálisan érzékeny ember vagyok, és nagyon-nagyon nem tetszik, amerre megy a világ. Persze ilyenkor a megvilágosult filozófus azt mondja, hogy oké, el lehet menni az elefántcsonttoronyba elmélkedni, de 2021-ben nem tudod kizárni magad a komment falak gennyhányásából, legalábbis nekem nem megy. Az a baj tudod, hogy megszületett egy olyan nexus, ami régen nem volt jellemző. Egész egyszerűen, ha nem voltál kíváncsi a debilségre, nem mentél a talponállóba. Csak most az a szitu, hogy bejött a talponálló a nappaliba. Másrészt meg ott vannak azok a társadalmi archetípusok, amiket futtat az Instagram. Sz*r egy olyan világban felnőni, ahol a siker fokmérője, hogy mekkorát tudsz hazudni egy digitális képeskönyvbe az álluxus életedről, és akkor még a mindennapi politikai légkörről nem is beszéltünk. Engem ez sajnos megvisel, pláne így a COVID idején a bezártságban, de büszkén jelentem, kis léptekkel haladok a teljes szegregáció felé.

Számomra az ijesztő, hogy eltelt egy év, és rosszabbul állunk, mint tavaly ilyenkor… Mi az, aminek a jelenlegi helyzetben örülni tudsz?

Én talán kimondhatom azt, hogy olyan zenekar vagyunk, akinek azért van lehetősége elég sokat koncertezni, nyilván a magyar „mainstream” metal zenéhez képest kevés a mi évi húsz-huszonöt bulink, de underground szintén ez sajnos viszonylag soknak számít. Szóval, ha én kiraknám a „fészbuk” keretet, hogy „zenélnénk”, még alapja is lenne. De rendkívül produktív időszakot zártunk, és szerintem maximálisan kihasználtuk. Nyilván az anyagi megközelítéséről meg vicc kategória underground szinten beszélni, tehát nem kellett eladni a Rembrandtot a hálószoba faláról. De most már kezdenek hiányozni a koncertek…

Élő. Tavaly, amit ki lehetett, kihasználtatok azt hiszem. Sikerült koncertezni, elbúcsúztatni a Dürert, miként emlékszel vissza ezekre az eseményekre?

Vicces volt, mert ugye mindenki COVID gyanús volt, nálunk meg nem kapta el senki. Így ahonnan kipotyogtak a zenekarok, oda mindenhova hívták a Devoidot, tehát a novemberi lezárás előtti két hónapban minden hétvégén színpadon álltunk, amikor hivatalosan az Omega Diatribe-ot kísértük négy-öt bulira. Amíg lehetett az ötszáz fős keretben, addig is folyamatosan nyomtuk, paradox helyzet volt, az tuti. A Dürert minden épeszű ember sajnálja ez nem is lehet kérdés, ráadásul nálunk helyi szinten a Rómer Ház is kiesett, és nyilván a koronavírus is tönkre vág egy rakás vidéki lehetőséget, nem vagyok túl optimista…

Már komfortosan érzed magad a színpadon gitár nélkül?

Most már csak arra kell figyelni, hogy behúzzam a hasam.

Örülnék, ha megosztanád legkedvesebb Düreres emlékeid is!

Budapestre jártam egy csomó iskolába, sokat lógtam „civilben” is a Dürerben, legemlékezetesebb az volt, amikor gyakorlati épületgépész technikus vizsga előtt Stagediving fesztivál volt, persze bemartam, mint az ökör, és olyasmi emlékeim vannak, hogy az istvánteleki MÁV iskolában várok a soromra, és valami üvegvitrinből csempészett, vörös csillagos porcelán bödönbe okádok közben. Koncert az nagyon sok jó volt, a végén, októberben kétszer is játszhattunk ott, szerencsénk volt.

Számomra a legnagyobb tanulsága ennek az egész járványnak, hogy akármerre jártam, amikor szabad volt, rengetegen voltak a koncerteken. Szerinted naiv azt gondolni, hogy ha egyszer ennek vége lesz, újra megtelnek a koncerttermek a honi bandák bulijain is?

Szerintem iszonyat naivság. A világ arra halad, hogy a tartalom nélküli, egyperces produktivitás legyen a mérvadó, mert ha bármiféle mondanivalóval bírna ez a rengeteg információ, ami ránk ömlik, már reggel leolvadnának az áramköreink. Ezzel arra próbáltam rávilágítani, hogy a fiatalokat nem érdekli a tartalmas élőzene, aminek van üzenete, és mondjuk tizenötször kell meghallgatni egy lemezt, hogy az rendesen beüssön. Nem tudom elképzelni, hogy mondjuk egy tizennégy éves esélyt ad egy Pink Floyd-szerű, modernebb koncepciónak, bármiféle mumble rap mellett. A negyvenpluszos, itthoni metalos fegyelmezett koncertjáró, de leszarja a hazai, új bandákat. És most nehogy az a két ember vegye ezt magára, aki nem így tesz.

2020 hozta az első nagylemezt is, a Fake Gleam igen jó visszajelzéseket kapott, érdekelne számotokra, milyen jellegű kritika a mérvadó?

Egyrészt senki se olyan önfejű öszvér a zenekarban, hogy ragaszkodjon a saját ötleteihez a végtelenségig. Ha nekem három ember, akit tisztelek zeneileg, egyöntetűen azt mondja, hogy gagyi, amit csinálok, akkor biztos, hogy igazuk van. Figyelünk egymásra, és kíméletlen a kritika, de nem vagyunk már gyerekek, hogy ezen megsértődjünk. Ez az elsődleges szűrő. Másrészt, nekem van azért elég sok ismerősöm, akikről tudom, hogy képesek objektív kritikát megfogalmazni, nekik kikérem a véleményét mindig. Az, hogy a szakma, hogy reagál, megint egy más kérdés, de talán van annyi eszünk, hogy tudjuk, mi az elvárható szint, ami alá nem kéne egyáltalán menni.

Született pár interjú is az album apropóján, ennek kapcsán jutott eszembe, és hihetetlen, de még senkitől nem kérdeztem meg, mennyire teher interjút adni? Van preferált csatornád?

Én egy picit ilyen megmondó embernek számítok, mert sajnos elég sokszor kimondok olyasmit, amit jó páran nem. Egy underground bandához képest indokolatlanul sokat szerepelek a metalt preferáló zenei oldalakon, és relatív sok interjút adok, ahhoz képest, hogyha kimennél az utcára, és öt metalostól megkérdeznéd, hogy mi az a Devoid, hatan nem tudnák.  Ez megtisztelő, de az okát nem tudom. Kifejezetten szeretek egyébként interjúzni, és ilyenkor mindig eszembe jut, hogy a Fülelős srácoknak még mindig lógok eggyel, lassan már egy éve. Szóval, Jam és BB, az új albummal aktuális lesz megint, és életem legszofisztikáltabb körmondataiban fogok válaszolni a kérdéseitekre. Egyébként most a podcastokra vagyok ráizgulva, nyilván Szénégetőt nem lehet nem szeretni, de nagyon tetszenek az említett Fülelős srácok is.

A Ric$Cast-et magad is megjártad. Bámennyire is ragaszkodom az írott sajtóhoz, tuti, hogy a podcastaké, a vlogoké a jövő, te hogy látod?

Szerintem is csak a vizuális tartalomé, de maximum öt percbe besűrítve. Ki fog halni az a generáció, aki képes fegyelmezetten, fél óráig odafigyelni, nekem is nehezen megy, pedig lassan negyven vagyok.

Ha már online tér, milyen a HunMetalConspiracy-ben egy admin élete?

Hát, most, hogy legyalulták a csoportot, és újraépítkezünk, még könnyű ezerháromszáz taggal. Nyilván a notórius elmekórtani esetek kint fognak maradni örökre. Amúgy szomorúan tapasztalom, hogy vannak olyanok, akik újra a közösség tagjai hét év után, újra köztünk vannak, de ugyanott folytatják a debilkedést, ahol abbahagyták. Kíváncsi vagyok, milyen földalatti kotorékban kell élni ahhoz, hogy az embernek, ha már nulla önreflexiója van, még más se kerüljön a közelébe, hét éven keresztül, aki megmondja neki, hogy egy okleveles barom.

Zárásul nálad a labda, még ropog a klip, kire illik a videóban lefestett mentális kórkép?

A két meghatározó amerikai pártnak a kabalafigurája viaskodik benne, erősen oszladozó állapotban, férgeket hányva. Nyilván ez azt szimbolizálja, hogy a két fő narratíva közül egyik se megfelelő választás, a töltény pedig az egyetlen szavazatod, amid van, és rendszerint ezt az emberek azért adják le, hogy ne a másik nyerjen. Amúgy maga a szimbolika az én elmekórtani állapotom büszke végterméke, a húgom, Waldmann Boglárka pedig megrajzolta. 

Oldalak:

Devoid Facebook

Devoid Youtube