Ha létezik olyasmi, amiért hálás lehetek a 2011- es ÉTER fesztiválon való zsűris szereplésnek - amit nem valószínű, hogy bevállalnék újra valaha is, persze, sose mondd, hogy soha - , hogy olyan végtelenül csupaszív zenészeket ismerhettem meg általa, mint Hocza Robi is, aki saját zenekara, a Mytra mellett, a Remorse-ból lehet ismerős. Az idén végre napvilágot látott második nagylemez, a Logos adta az apropót, hogy újra kitárgyaljuk a zenekar körüli történéseket, bár Robi tényleg olyan, mint a rég látott kedves ismerős, akivel tényleg, bármikor, bármiről érdemes beszélgetni és ott tudjátok folytatni, ahol abbahagytátok, még ha évek rohantak is el közben. 

Mytra 2020, b. -j. Hocza Róbert (gitár, ének), Tóth Tamás (dob), Hocza Viktória (ének, 
billentyű), Bidlek István (gitár), Lovas Roland (basszusgitár)

Szia Robi, örülök, hogy újra cseveghetünk, még, hacsak virtuálisan is, hisz 2014-ben faggattalak utoljára. Hihetetlen, mennyire gyorsan elszaladt ez a hat év. Ahogy öregszem, olyan, mintha egyre gyorsabban telne az idő, te hogy vagy ezzel?

Szia Csipke, engem is örömmel tölt el, hogy ennyi idő elteltével ismét a kérdéseid célkeresztjébe kerültem. Hat év... Ez bizony nem kevés és ezalatt sok minden megváltozott körülöttünk és az egész világban és mégis mintha csak pár hete találkoztunk volna utoljára. Osztom a meglátásodat és én is ezt a gyorsulást vélem felfedezni, ami bizonyosan törvényszerű, de egyben kegyetlen mellékhatása is a korosodásnak. Természetesen még sok dolog áll előttünk ideális esetben, de ugyanakkor már lassan növelni kell a csapásszámot, ha a személyes bakancslistánkat maradéktalanul teljesíteni szeretnénk, hiszen ösztönszerű dolog, hogy hagyjunk valami nyomot magunk után ebben az anyagi világban. Példának okáért akár ezt a beszélgetést is említhetnénk jelen esetben.(nevet)

Térjünk is rá fő apropóinkra, gondolom, 2020-at nektek is egész felemás lehet megélni, egyrészt februárban jelent meg a Mytra második albuma, ami igen kedvező fogadtatásban részesült a honi szaksajtó részéről is, másrészt viszont az élő bemutató, mint minden más is, a pandémia miatt határozatlan időre elmaradt…

Most már bizonyos, hogy 2020 nem fog szerepelni a kedvenc emlékeim között, hiába is jelent meg a Logos és, mint említetted, nagyon jók voltak a vele kapcsolatos reflexiók, jött a globális lockdown és gyakorlatilag a földbe taposta a munkánk gyümölcsét és vele együtt minket is. Az album kellő mértékű megismertetésének elengedhetetlen feltétele lenne a koncertezés, ami az idén teljes mértékben meghiúsult. Bár az elmúlt hónapokban láthattunk jó pár innovatív ötletet a kor- és sorstársaktól, amelyekkel megpróbálták a felszínen tartani a süllyedő ladikot, értem ezalatt a hallgatóság érdeklődését elsősorban, én úgy érzem, egyik verziója sem hozott volna értékelhető eredményt számunkra, tekintve, hogy mennyi munkát, fáradtságot, beleölt időt, energiát és pénzt jelentett volna ezeknek a „mentőöveknek” a megalkotása, kivitelezése. Meglátásom szerint jelenleg az embereket most a zenei és egyéb művészeti produktumok foglalkoztatják a legkevésbé. Ezért célszerűbbnek láttuk, hogy más jellegű zenekari feladatokat oldjunk meg ezen időszakban.

Ugyan még van egy kis idő hátra, érdekelne, miként festene az idei évértékelőd, mi az, ami tartja benned a lelket a történések fényében?

Most elsütöm az „Örökké nem eshet.” idézetet, ha nem baj.(nevet) Az évértékelőm? Ez az év egyszerűen értékelhetetlen. Az abszolút állóvíz, tele kétségekkel és félelmekkel. Csak a remény maradt egyedül, hogy belátható időn belül véget ér ez az őrület és legalább részlegesen, de visszaállnak a dolgok az eredeti kerékvágásba. Az számomra már tény, hogy sosem lesz már olyan a világ, mint 2020 előtt, de remélem, hogy a változások ellenére meg fogjuk találni a helyünket az újban is. Készülünk a folytatásra.

Ugorjunk vissza az időben, ha már 20 éves a Meaningless Heavenly Being. Egy korábbi interjúdban  volt szó arról, hogy jelenleg a Mytra történek harmadik korszakát koptatjátok. Mi az, ami neked a legjobban hiányzik az említett anyag, majd pedig az Ecotone és a Saggitarius megjelenésének idejéből, akár zenekari, akár a színtér tekintetében?

Nem szeretek üres frázisokkal dobálózni, de ezt valóban így gondolom: Régen minden jobb volt, mint most. Volt zenei élet. A hallgatóság nyitott volt az újra és örömmel jártak koncertekre. Voltak klubok, volt közönség. Számtalan pozitív élményben volt akkortájt részem, számtalan barátság született és a mai napig az akkori emlékekből töltődöm fel, ha szükségét érzem. Szerencsésnek és átkozottnak is érzem magamat ezért. Szerencsésnek, mert részese lehettem annak a korszaknak és átkozottnak, mert látnom kell, hogy hogyan lesz mindez az enyészeté. A mai srácoknak ez fel sem tűnik. Ahogyan szokták mondani: Amiről nem tudsz, az nem fáj. Ők elmerülnek a kis virtuális magányukban és elvegetálgatnak azt gondolván, hogy az élet így működik. Végül is igazuk van. Most már tényleg így működik.

Miért kellett 20 évnek eltelnie, hogy újra „hallasd a hangod” Mytra-hangzón?

Annak, aki végigkövette a munkásságunkat talán nyilvánvaló, hogy a zenénk jellege folyamatosan változik, igyekezvén elkerülni önmagunk ismétlését, mint számos előadó esetében ez látható. Ugyanazt a csontot tucatszor lerágni, nos, az sem a zenésznek, sem az igényesebb hallgatóságnak nem tesz jót. Az új lemezen másabbak a dalok szerkezetei, hangulatai az előzőekhez képest és ezekhez a szerzeményekhez, tekintve, hogy kissé súlyosabbak lettek, mint a korábbi anyagok, indokoltnak látszott újra bevetni a férfi hangot is, egyfajta ellensúlyozására a Viki által képviselt lágyabb, melodikusabb hatásnak. Ez az újabb átalakulás természetesen nem mindenkinek tetszik, viszont hozott újabb hallgatókat más ízlésű táborokból is. Az ilyen újításokkal a csapatok mindig is kockáztatják az addig kialakult bázisuk maradéktalan megtartását, de ez szerintem nálunk sosem okozott különösebb aggodalmat. Az a hallgatóság, aki a mai napig követi a dolgainkat, ugyanúgy nyitottak a változásokra, az újra, akárcsak mi. Aztán, hogy a következő anyagon mi várható? Az még számunkra is szolgálhat meglepetéssel. (nevet)

Legutóbbi interjúnk idején még nem volt alkalmunk kivesézni a harmadik korszakotok első hírnökét, a Betát sem, ami a néhai HangSúly Zenei Díj két kategóriájában (a legjobb debüt album, a legjobb stúdióprodukció) is nyertesként került ki.  Mennyire éri váratlanul az embert az ilyen jellegű elismerés?

Ez bizony életem egyik legnagyobb meglepetése volt. Amikor készült az anyag, meg sem fordult a fejemben, hogy ilyesfajta babérokra törekedjek általa, egészen egyszerűen egy jó, hallgatható lemezt szerettünk volna kiadni a kezeink közül. Se többet, se kevesebbet. Így nem csoda, hogy amikor e-mailben értesítést kaptam arról, hogy jelölve lettünk a Hangsúly-on, sikerült félrenyelnem a reggeli kávémat. Ez már önmagában is hatalmas megtiszteltetés volt. Amikor pedig ezt követően két kategóriában is díjat kaptunk...hát azt az érzést nem könnyű, sőt egyenesen lehetetlen leírni. Valamiféle eufórikus állapot ötvözve egy nagy adag hitetlenkedéssel. Ez az érzés bizony jó sokáig tartott. Ha másért nem is, ezért már mindenképp megérte elkészíteni ezt az albumot.

Mindkét lemez rögzítése, valamint a mix és a master is házi körülmények közt, a te vezényleted alatt történt. Nem bántad meg, hogy így döntöttetek? Milyen buktatói lehetnek ennek a megoldásnak a stúdiókkal szemben?

Egyértelműen nem. Az előbb vázolt elismerések és természetesen az ezen kívüliek is bizonyságot adtak számunkra, hogy nem egy veszett fejsze ez a megoldás. Lehet pro és kontra rengeteg dolgot felsorolni. Nálunk ez egyfajta kényszerhelyzet volt. Ismerve a komoly stúdiók árait, a mi esetünkben kizárt dolog lett volna annyi pénzt előkeríteni a felvételre. Egyértelműen kényszerpályán voltunk és egy értelmes kiút maradt számunkra: Próbáljuk meg magunk elkészíteni. Ami egyértelmű buktatója a „csináld magad” verziónak a rengeteg beleölt idő és energia. Minimum fél év kellett ahhoz, hogy az internet segítségével elsajátítsam az otthoni stúdiózás alapjait és csak ezek után kezdtünk bele a felvételbe. Majd ismét sok hónapnyi fejtörés, kísérletezgetés következett, amíg elnyerte az album a végleges formáját. Tehát ha van elegendő pénz, ezt a sok idegeskedést, szöszmötölést ki lehet hagyni és sok minden mással el lehet tölteni a ráfordított időt, amíg a szakik megkínlódnak helyetted. Ha pedig nincs, akkor marad ez a verzió, mint az látható most a Logos esetében is.

Még egy kicsit a Betánál időzve, koncept lemez, akár csak utódja, tematikája főként a paleoasztronautika körül forog. Elmeséled, mit is takar ez pontosan?

Egy teória a fajunk és civilizációnk létrejöttéről. Egy, a többség által kigúnyolt és megvetett elmélet, ami azon alapul, hogy egy nagyon fejlett és ősrégi földönkívüli civilizáció képviselőinek köszönhetjük a létezésünket. Számos kutatója van ennek az alternatívának, akik új kontextusba helyezik a fennmaradt teremtésmítoszainkat ezáltal. Nos, számomra legalább annyira logikusnak tűnik ez a verzió, mint a jelenlegi hivatalos álláspont ugyanebben a témában. Mivel mindkét ág teóriákat állít fel, nem érzem komolytalanabbnak a paleoasztronautikát, mint a darwinizmust. Az „üldözött” nézet pedig sokkal vonzóbb alapanyagot szolgáltat a dalainkhoz, mint például a természetes szelekció elve.

A második lemez koncepciója már aktualitásokra is reflektál: kifacsart értékrendek, klímaváltozás, és ennek apokaliptikus következményei. Mit gondolsz, tényleg ott tartunk már, hogy az egyetlen kiút a menekülésre más bolygók felfedezése marad?

Visszatekintve az év elejére, a lemez megjelenését sikerült kiválóan ráidőzíteni a világtéboly kitörésére. Talán korábban valahol elsütöttem már azt, hogy az új dalainkra maga az élet forgatott videóklipet. Mellesleg nem kell ahhoz Nostradamus leszármazottjának lenni, hogy előre lássuk a végkifejletét az emberiség ámokfutásának.  Már csak abban bízom, hogy a legborúsabb szövegeink megvalósulását már nem fogom megélni. Talán egy kicsi reményt nyújt, hogy a hatalmas szellemi és morális sötétségben akad egy pár cselekvő és jó irányban gondolkodó embertársunk, akik keresik a kiutat és kőkeményen dolgoznak rajta. Az egyik személyes hősöm Elon Musk, aki hozzám hasonlóan a kolonizálásban látja az emberiség jövőjét. Ha a fajunk fenn akar maradni, ez egy feltétlenül szükséges lépés lenne számunkra. Ezenfelül a fejlődés következő hatalmas lépcsőfoka lenne, ami elképesztően izgalmas, új távlatokat nyitna számunkra és ha okosan aknáznánk ki ezeket, egy virágzó civilizációt lehetne örökül adni az utókor számára.

Dalról dalra már végigvezetted a Logos-on a nagyérdeműt, elmeséled, van-e olyan tétel az új lemezen, ami kiemelten fontos.

Igen, korábban volt egy ilyen összefoglaló. Azt kell mondanom, hogy számomra mindegyik dal egyenrangú a lemezen és együtt alkotnak egy kerek történetet rólunk, az emberről. Amúgy is próbáljuk kerülni az „írjunk egy slágert a lemezre, a többi percet meg nyomjuk tele töltelék nótákkal” módszert. Egy albumnak az első percétől az utolsóig érdekesnek kell lennie véleményem szerint és erre próbáltunk törekedni most is.

Sajnos ezúttal az „élő” kimarad, a Rockmaratonon mutattátok volna be a lemezt a hazai közönségnek, mennyire tudjátok már tervezni/szervezni a lemezbemutató esetleges pótlását?

Rockmaraton. Ez egy újabb gyomros volt a csapatnak. Végre először lett volna lehetőségünk megmutatni magunkat ezen a nívós fesztiválon, erre tessék. Nagyon bízunk benne, hogy a helyzet normalizálódása után sor kerülhet rá. Mivel még a nagy csapatok és fesztiválok sem tudnak biztos időpontokkal szolgálni fellépések terén, nekünk még annyira sincsenek konkrétumaink. Nem maradt más, mint készülni az esetleges jövőbeli koncertekre és a következő albumra, aztán majd, ha tisztulni fog a kép, meglátjuk, milyen lehetőségeink lesznek.

Idén bekerültetek a Wacken Metal Battle döntőjébe is, ami ezúttal rendhagyó mód zajlott. Végül az ötödik helyen sikerült zárni, mivel jómagad is több évig voltál zsűritag az ÉTER-en, érdekelne, milyen volt ezúttal a másik oldalon, nevezettként jelen lenni?

Bizony, a jó öreg ÉTER. (nevet) Félelmetes, hogy mennyire kinőtte magát, mint fesztivál és tehetségkutató. Minden perce egy élmény volt számomra és hálás vagyok a mai napig mindazoknak, akik felejthetetlenné tették számomra ezt a rendezvényt.

Sok év zsűritagság után, bizony kicsit furcsa volt a dolog, de egyben megpengette a nosztalgia húrjait is nálam, mert sok-sok évvel ezelőtt számos tehetségkutatón vettünk részt, amelyeket többnyire jó eredménnyel zártunk. Mindenesetre ennyi évesen már kicsit nyögvenyelősnek ígérkezett számomra ez a versenyzősdi, de mivel körül vagyok véve ifjú titánokkal, akikben még ég a tettvágy, nem hagyhattuk ki ezt a megmérettetést. Összességében nem bántam meg, mert sokkal előrébb jutottunk rajta, mint amire én számítottam. Összehasonlítva a zsűritag és a versenyző szerepkört azt kell mondanom, hogy nem könnyebb az egyik a másiknál. Bármelyik oldalon is veszel részt egy ilyen eseményen, ha igazán komolyan veszed a történetet, ugyanúgy meg tud izzasztani a végére.

Szeptemberben sikerült leszerződnötök az Aeon Music Management-hez, akik a külföldi terjedésben fognak segíteni, bár már említetted korábban, hogy külföldön több rajongótok van mint itthon, mit gondolsz miért?

Ez egy örök kérdés, de nagyjából már tudom rá a választ ennyi év után. Magyarországon a hagyományos rock és metal formációknak van létjogosultságuk elsősorban. Ha bármi eltérőt próbálsz létrehozni a megszokott vonaltól, szinte garantált a népszerűtlenség. Ezt még fejeld meg esetleg angol szövegekkel vagy - urambocsá’ - instrumentális jelleggel és akkor el is ástad magadat. Ezt szerintem több kortárs csapat is meg tudja erősíteni hazánkban. Nos külföld, az más tészta. Nem tudom milyen okból kifolyólag, de sokkal nyitottabbak az újdonságokra és az extremitásra. A mi esetünkben úgy látszik, hogy sokkal nagyobb a befogadó közeg a határainkon túl. Érdekes módon egy francia, egy perui vagy esetleg német nemzetiségű rockert nem hoz zavarba az angol szöveg és meglepően nagy számban vannak köztük olyanok, akik nem fintorognak a formabontó megoldásokon. Itthon sajnos ez a réteg nagyon vékony, így nem véletlen, hogy külföld felé muszáj kacsingatnunk elsősorban. Ezért is tettük meg az első komolyabb lépéseket ez irányban, de a jelenlegi válsághelyzet ezt is jócskán hátráltatja.

Ugyan már korábban is érintettük a honi rock-metal sajtó helyzetét anno, azért az elmúlt hat évben rengeteg minden változott, mit gondolsz, miben módosult mára ezeknek az orgánumoknak a szerepe, így, hogy a zenekarok is jóval könnyebben tudnak eljutni a közönségükhöz, mint korábban a közösségi média felületek adta lehetőségek okán.

A közösségi média a modern ember rákfenéje. Lassan mindent lerombol, ami értékesnek számított az emberi kapcsolatok terén. Furamód pont az ellenkezőjét váltja ki, mint amit a neve sugall, valamint napi szinten zúdítja a szerencsétlen felhasználó nyakába a brutális mennyiségű haszontalan információt, ezzel kiszorítva az értékes tartalmakat. A legszomorúbb az egészben, hogy ha talpon akarsz maradni és nem akarsz végleg eltűnni a süllyesztőben, akkor neked is részt kell venned ebben a gusztustalan tragikomédiában nap mint nap.  Ahogyan én látom, a szaksajtó életét is jócskán megkeseríti ez a jelenség. Kénytelenek mindent leközölni és átvenni szinte szűretlenül, hogy biztosítsák a fennmaradásukat, pedig régebben ők tudták fenntartani azt, hogy az legyen szem előtt, ami valódi értékkel bír. Tisztelet övezte őket is, akárcsak az előadókat és adtak a szavukra. Viszont most már „lájkokban” mérnek mindent. Csak annyit látni, hogy boldog-boldogtalan kritizálja és megszakérti mindazt, amiről semmi fogalma sincs, mert kérem szépen, ő véleményt nyilvánít! Mert ugyebár szólásszabadság van, meg egyenlőség, testvériség, et cetera. El lehet ítélni, de ha ezt jelenti a szólásszabadság, akkor köszönöm, én nem kérek belőle. Szeretném visszakapni azt a régi diktatórikus, Facebook-mentes életformát, amikor még mindenki tudta, hogy hol a helye a nagyvilágban. De félek attól, hogy ez a vonat már elment…

Mivel életem szerves része volt a Dürer Kert, zárásként megosztanád velünk, kedvenc, ide kötődő koncertélményeid, fellépőként és látogatóként egyaránt.

Furán hangozhat, de én nagyon kevés alkalommal jártam a Dürer Kertben. Elsősorban fellépőként és zenekari próbákon. Ettől eltekintve viszont száz százalékig együttérzek mindazokkal, akik rendszeres látogatói voltak ennek a helynek. Minden egyes rock klub, ami bezárásra kerül, egy újabb szög az egykor oly virágzó hazai rockélet koporsójába. Nem jó az irány. Már nagyon régóta nem jó. Nem tudom, hogy valaha is talpra tud-e majd állni ez a szubkultúra hazánkban. Talán ezért is olyan elszomorító számomra is ennek a nagy hírű klubnak a bezárása.

Természetesen a végszót is neked adom, én köszönöm, hogy ezúttal is a rendelkezésemre álltál, sokat jelent!

Én tartozom köszönettel az ismételt lehetőségért, amely számomra is nagy jelentőséggel bír és nagyon remélem, hogy a következő alkalommal már pozitívabb helyzetjelentéssel tudok neked és a kedves olvasóknak szolgálni.