Egyszerűen nem hagy nyugodni, hogy pont ez a nyamvadt év jelenti az eddig ismert Dürer Kert végét is... Bármennyire is tudtam, hogy záros határidőn belül eljön ez a végtelenül szomorú pillanat, erre nem lehet felkészülni... Ezért ezúttal a Dürerhez kötődő kedves koncertélményeim szedtem neked csokorba. Mivel a beszámolás sosem volt az erősségem, nem is készült el sok anyag a témában, rengeteg ragadt a fiókban, mert egyszerűen nem tudta visszaadni amit ki akartam vele fejezni, muszájból meg minek? Az írások, mint mindig, a passzio.hu-n jelentek meg eredetileg, mivel az oldal még gyógyul, főszerkesztőnk engedélyével elérhetővé teszem ezeket a blogon is, mert az emlékezéstől nem tilthat el senki és semmi. 

Elsőként jöjjön egy össznépi banzáj, gondolatok a III. Tattoo The Sun-ról. Meglehet, nekem [ekkor még] nincs tetoválásom, a Powerground Management fémjelezte Tattoo The Sun fesztiválsorozat tavaly és idén is „piros betűs ünnepként” szerepelt a naptáramban és nem csupán a fellépő zenekarok miatt. Most valóban a tetoválások kerültek reflektorfénybe, hála az igen változatos délutáni programoknak. Így azok is jól jártak, akik nem feltétlenül szimpatizálnak az extrém zenei irányzatokkal. A rendezvényen résztvevő tetováló stúdiók pedig saját kis standokon várták az érdeklődőket és persze varrták, mert bizony ajándék minták is készültek eme neves napon. (Forrás:passzio.hu, megjelent: 2013.07.24.)

Sajnos a folyamatos munkarend átka, hogy az extrém showról és Ódor Enikő alias Drusilla fotóművész(nő) kiállításának megnyitójáról lemaradtam, utóbbiért, a lenyűgöző képeket nézegetve szentségeltem is rendesen. Így meg is kerestem Enikőt, aki ekként nyilatkozott szenvedélyéről: „Kedvenc témám az emberábrázolás. Legtöbb fotómat két múzsámmal készítem, Cattel és Tatyival. Az inspirációt legtöbbször a múzsáim, a zenehallgatás, az írott művek vagy csak egy véletlen asszociáció adja. Sokat dolgozok az utómunkával, szeretek szürreális világképet teremteni, érdekes történeteket elmesélni, ahogy én látom.” A kiállítás a Veni et Vidi (Jöjj és Láss) címet kapta, a képekhez rendelt szövegek szerves részei a „drusillai ars poeticának”. Edgar Allan Poe, Ady Endre, Szabó Lőrinc költészetének ellentmondásai köszönnek vissza az egyszer horrorisztikus másszor viktoriánus „kedélyű” kompozíciókban. Az elveszett gyermekkor, a szerelem és a halál különböző megjelenési formáinak—mint  Perszephoné és La Catrina mítosza—témái  ezek, eddig nem tapasztalt vizuális élményt nyújtva. A múlandóságon merengeni azonban haszontalan. Az apokalipszis előszele „meglegyint” bennünket három lovasának megtestesüléseként, az alkotó igen csak tetszetős és eltalált interpretációjában. Dru készülő Cirkuszi Szörnyek sorozatából is ízelítőt kaphattunk, már alig várom a folytatást!

De térjünk vissza a Földre, pontosabban a kertbe, ahol érkezésemkor a háromtagú zsűri már javában vizslatja a döntős tetoválásokat. Abszolút nem lehetett könnyű dolguk, hisz mindenki mesterien kidolgozott alkotásokkal nevezett. A Bélteczky Zsófia (Invictus Tattoo), Sebestyén Zsolt (Sebi Tattoo Supplies), Lőwy Lénárd (Tattoo Sun City) hármasnak azonban dönteni kellett, a nyertesek pedig (az első helyezettektől kezdve): Zsárecz Bernadett, Herzler Laura, Kupor Lilla a hölgyeknél, Alekszejev Péter, Csorba Gergő és Weigel Ádám az uraknál. Ezúton is gratulálok mindenkinek!

A verseny után egy nem épp szokványos divatbemutató következett, a dirTies fashion show. A Biacsics Tina tervező által megálmodott stílus kifejezetten a szélsőségeket kedvelő hölgyeknek szól, modelljei közül is elég sokan büszkélkedhetnek szebbnél szebb tetkókkal.  Tina a nőiség és nőiesség sokoldalúságát igyekszik bemutatni kollekcióiban, eklektikus, mégis hordható formában, úgyhogy csajok, érdemes kutakodni kicsit a gardróbjában!

A bemutató után megkezdődött az élőzenés mulatság, melyet a kertszínpadon a budapesti Lost Continent nyitott. A gRain, Slipchaos, Redheart tagokat is számláló formáció remek választásnak bizonyult. Őszintén? Nem rajongok a tribute zenekarokért, épp ezért örülök, hogy a srácok végre úgy döntöttek, hogy a saját hangjukon szólalnak meg, eszméletlen jól tették! Korrekt műsoruknak hála, eszembe se jutott, hogy bemutatkozó koncertjüket adják.

Azonban idő előtt magukra kellett hagynom őket lelkes rajongóikkal, mivel a kisteremben velük egy időben kezdett a szintén fővárosi Begotten Silence, és őket sem akartam kihagyni, részben így is muszáj volt. Azt hiszem, a múlt szombati teljesítményük is nyugodt szívvel mehet a „referencia” anyagaik közé. 

Maradtunk a kisteremben, hisz a debreceni dAsh lépett a színpadra, akiket a Metal Battle Hungary döntőjéből ismerhettek. Az első „személyes” találkozásom a zenéjükkel fenomenálisan sikerült, érdemes lesz rájuk odafigyelni a jövőben is.

Ezután irány a szabad levegő, hisz a Cadaveres már hangolt. Már nagyon rég hallgattam őket, jó volt újra beléjük pillantani, még ha csak egy rövid időre is. Öröm látni, hogy cseppet sem változtak az évek során, a lényeg ma is ugyanaz: lüktető profizmus. Az jutott eszembe, hogyha lenne Magyarországon extrém metal zenei mainstream, tudjátok, olyan igazi, ők biztos köztük lennének. Nagy kár, hogy a kereskedelmi és állami médiumok ezt jó nagy ívben lesz*rják, pedig a kreált „one year fame” sztárocskák helyett nyugodt szívvel ki lehetne pakolni őket—ahogy még jó pár zenekart—is a kirakatba, „made in Hungary” felirattal, az „évek meg a rutin” is mellettük szól…

Nem volt időm sokat filozofálni ezen, mert a ScerrA már majdnem beállt és nem a jó értelemben. Sajnos úgy tűnt, őket hangosítani megoldhatatlan rejtély marad, ennek ellenére hozták a formát, beleértve Barabás Olivér dobost is a Begotten Silence-ből, aki ezúttal a ScerrA sorait is támogatta. Nekik valahogy mindig sikerül a hátráltató külső tényezők ellenére is fergeteges bulit rittyenteni, a repertoárukból pedig az összes személyes kedvencemet elővették, úgyhogy maximum csak amiatt hőböröghetek, hogy miért nem jelent még meg a Boncoló klipje?! [Álljon itt akkor már]

Amiért viszont egyenesen bosszankodtam az, hogy a Don Gatto és a Watch My Dying átfedésben volt, így a szekszárdi brigádot nagy bánatomra ki kellett hagynom, de ismerve őket tutira szanaszéjjel szedték a kistermet, Balázs pedig lefutotta a félmaratont, ötször. Visszatérve a WMD-re, az „előadást” tekintve rájuk sem lehetett panasz, Márki fiú továbbra is „jól szuperál” a dob mögött, a hangzás pedig egy gitárral is kellően telt. Persze a világért sem száműzném Viktort, aki egyéb elfoglaltságai miatt nem lehetett jelen, sajnos. A hangosítás is rendben volt, bár, ez a Dürer nagytermétől alapkövetelmény! A megunhatatlan kötelező „slágerek” mellett, mint a Carbon, a Nicht vor dem Kind és a Fényérzékeny felcsendültek a Moebius nótái is, az Utolsó hívás és a Holtsúly szintén nagy favorit nálam. A fiúk a készülő új albumról is „villantottak”, a Fekete Doboz című dalnak már most sikere van! Kifejezetten tetszik a Téglás Krisztina által prezentált misztikus „tűz tánc”, ami már egy ideje nélkülözhetetlen „kelléke” a WMD koncerteknek. Ez alkalommal egy másik tehetség, Fekete Brigitta is feltűnt a színpadon, sőt, amolyan „meglepetésként” Gaobr-tól is láthattunk egy kisebb koncentrációt igénylő „váltott kézlendítős performanszot”, a lányok társaságában. Nem volt mindennapi az biztos, kaptam is egy enyhébb sokkot…Na jó, nem. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy könnyekig hatódok, váratlanul felhívtak egy fiatalembert a színpadra, aki a nem kis tömeg előtt kérte meg kedvese kezét, ő igent mondott, szerencsére, a nép meg eszeveszetten ujjongott. Így a passzio.hu szerkesztősége nevében, ezúton is sok boldogságot kívánok Vörös Istvánnak és Vajda Veronikának eljegyzésükhöz! „Hörr”!

Számomra az est záró akkordja az Anima Prizma Mozgásműhely produkciója volt a szabadtéri színpadon, ami minden elvárásomat felülmúlta, ők voltak a „fény az éjszakában”, szó szerint. Na, ilyesmi szerepel az én szótáramban a táncművészet címszó alatt! Az Anima Prizma közösségének valóban sikerült egy új dimenziót megnyitni, melyben az ember uralni képes a föld, a tűz és a levegő elemét. Talán a katarzis az egyetlen szó, amivel jellemezni lehetne az élményt, amit nyújtottak, remélem, máskor is alkalmam lesz megtekinteni őket.

Lényeg a lényeg, hogy ez volt az első eset, amikor negatív gondolatoktól mentesen, mondhatni feltöltődve zuhanhattam ágyba. A Tattoo The Sun szervezői kihozták a maximumot a rendezvényből, jól kihasználva a Dürer Kert nyújtotta lehetőségeket és színvonalas, alkalomhoz illő műsort kreáltak, ahogy kell! Remélem, a IV. Tattoo The Sun-ról is megemlékezhetek majd. Köszönöm a figyelmet!