Fotó: Horpáczi Dávid

Ugyan tavaly némileg belekóstolhattam a fesztiválszervezés gyönyöreibe, azt azért laikusként a mai napig nehéz elképzelni, mekkora kockázat lehet abban, amikor a még igencsak lábadozó zeneipari körülmények mellett valaki gondol egy nagyot, és olyat csinál, ami még azelőtt nem volt. Ilyen volt az idei fesztiválszezon nyitányának tekinthető Mad Scientist x Hell Vill kollaboráció, ami április utolsó hétvégéjén rengette meg a hazai underground legjavával együtt Kőbányát.

Ezúttal sem árulok zsákbamacskát, mind a Mad Scientist, mind a Hell Vill a szívem kicsi csücskeivé váltak az elmúlt években, akár mentalitásukat, akár az elképzeléseikbe fektetett energiát tekintve, ami engem eszméletlen inspirál, így számomra nem volt kérdés, hogy ott a helyem a háromnapos „madmenésen” a Főzdeparkban.

Úgyhogy érkezzünk is meg gyorsan. Azoknak, akik nem visszatérő Mad Kert-látogatók azért elmesélem, hogy nem épp egy tipikus fesztiválhelyszínről beszélünk, de pont ez ad egy meghitt, bensőséges miliőt az „univerzum első Mad Villjének”, konkrétan a Mad Scientist-üzem előtti tágas placc ad helyet a rendezvénynek, én pedig ebben az indusztriális közegben is egyből otthon érzem magam, jó, ehhez nyilván a rutin (meg az évek) is hozzájárul. A (kraft)sör-, és az étekfelhozatal is parádés, a berendezkedésre sem lehet panasz, a kiszolgálásra meg pláne, szóval neked tényleg csak egy dolgod marad, hogy szabadon élvezd a ZENÉT.

Számomra az első nap ezt olyannyira sikerült abszolválni, hogy mind a Sirens Chant, mind a NuSkull-DJ szett kimaradt, de a következő két napot már lelkiismeretesen végigtoltam az after partykkal együtt, ami már önmagában beszédes, tényleg totálisan bele lehetett feledkezni a programba, és persze tartogatott földöntúli élményeket is. A mai napig azon vekengek, hogy mennyire durva, hogy sokan egyszerűen nem figyelnek arra, mi folyik a közvetlen környezetükben. Nyilván, más élményt ad egy mainstream koncert, de egy hazai zenekar is simán le tud taglózni annyira, hogy meglegyen az a bizonyos katarzis, sőt, számomra az érzés, hogy ténylegesen egy közösséghez tartozol, ebben a családias környezetben érződik igazán.

Fotó: Horpáczi Dávid

Nekem általában mindig problémás a megérkezés, kell egy-két óra, na meg persze a welcome drink, hogy asszimilálódjak, fejben is konstatáljam, hogy végre, becsöppentem a jól létbe. Ezúttal nem volt ilyen gondom, hazaértem. Tudod, mint mikor egy frusztrálóan stresszes munkanap után végre magadra zárod az ajtód, és ledobod a melltartót, a napi szarral együtt. Nyugi, itt ennyire nem engedtem el magam. (nevet) Persze utam azért egyből a pult felé vezetett, alig vártam, hogy megkóstoljam a hivatalos fesztiválsört, az Octopus Märzent, ami annyira betalált, hogy azt hiszem, azon kívül nem is ittam semmi mást, csak persze vizet, kávét és limonádét. A megfelelő hidratálás fontos, főleg ebben a korban már, na meg, az ilyen professzionális és kedves kiszolgálással engem bármikor le lehet itatni kenyerezni.

Ugyan a számomra mindig baromira várt IGOR és Havária elmaradt, mindhárom napnak megvolt a maga bája, és tartogatott olyan csemegéket, felejthetetlen pillanatokat, amikbe még így, három hónap után is bele lehet kapaszkodni, ha valamiért nem sikerül kiereszteni a hétköznapok okozta fáradtgőzt… Tényleg úgy behúzott a flow, hogy hétfő reggelig magamhoz se tértem. Jó volt kis hazánk legpunkabb punk bandájával (13DEMÖLISHER87) nyitni a fesztet, jól áll nekik a nappali fény is, legalább annyira, mint a Witchtrone-nak. Aztán a nap fémpontjaként a Ghost Toast utaztat távoli dimenziókba, hogy utána a Devoid térítsen magamhoz egy jól megcsavart pörgőrúgással, majd hagyjam magam elveszni újra a Mad Robots-al a szemergő esőben, az időjárás egyébként se foghatott ki rajtam. Ha beindul a prog vonat, nincs megállás…(sic!)  

És ez még csak az első nap volt… A Mad Vill erőssége, egyedülállósága abban rejlik, hogy a magyar „gitározós underground” (Köszi NuSkull!) legtöbb mikroszínteréből igyekezett szemezgetni, ami egy egészen sajátos dinamikát adott ennek az emlékezetes három napnak. Másnapűzőként az ATAKkal nyitni az első sört felért egy ébresztő felessel, hozzá a Backtothestreet a dupla koffein adag, hogy utána engedd magad kicsit visszavonulni a tudatalattidba a a nís-el, ahová az Auraleak dobja be a mentőövet, nehogy végleg elsüllyedj. A Gyilkos–Beerzebub – Crippled Fox–BIPØLARIS négyest mindig öröm látni, főleg így, hogy egymásnak adták a színpadot, az este  hú b*szd megje, pedig számomra a Hiraeth volt. Az még mindig egy csodálatos dolog, hogy rutinos koncertre járóként is akad mire rászeretni, és még nem mondhatom , hogy már mindent láttam. Ez így van jól. Egy Rockcsé-aftert meg mindenkinek látni kell, főleg, ha az Alpáré is belekavar a szettbe.

Az utolsó napi koncertlátogatásom már elég szellősre sikeredett sajnos, egyéb „újságírói” teendők miatt, (aminek az eredményét reményeim szerint hamarosan olvashatod), de az Oakennél gyönyörűbb nyitányt elképzelni se tudtam volna, jó volt végre a friss levegőn rázni az öklöt az Another Way-el, kellemeset csalódni az Icenapben, hagyni, hogy a Still Cold, a Cvlt Of Grace és a Komodo levigye a fejem, úgyis fájt már eléggé, de minden percéért megérte.

Borítékolom, hogy ilyen lesz az idei Hell Vill is. Úgy vagyok ezzel, hogy egy fesztivál akkor jó, ha olyan szellemiségben szerveződik, amivel maximálisan azonosulni lehet, nem a szavak, hanem a tettek beszélnek, varázsát pedig azok adják, akik csinálják, és azok akik együtt rezegnek velük, legyenek ők önkéntesek, fesztiválozók, fellépők vagy épp a szaksajtó…A mikor és a hol csupán másodlagos…

Fotó: Horpáczi Dávid

Ez meg itt a ráadás! Ezúttal is klavi-végre kaptam azokat, akik nélkül nem lett volna Mad Vill, hogy meséljék el, ők miként élték meg a három napos "madőrülést"…

Sefcsik Marci (Mad Scientist/Gyilkos): Biztosan meg lehetne írni ezt tárgyilagosan és a Mad Scientist képviseletében valószínűleg ez is lenne a professzionális megoldás, de vannak dolgok, amik annyira személyesek egy ember életében, hogy nem érdemes azokat másképp kezelni. Nekem ilyen a zene, illetve ilyen a sör is. Grétával és Somával azért még az elején igyekeztünk leszögezni, hogy miért is dolgozunk együtt, és meglepő módon az okok között nem szerepel sem a pénz, sem az, hogy évek óta ismerjük egymást, hanem próbáltuk megideologizálni azt, hogyan tudnánk a legjobbat kihozni egymásból.

Messziről indítok, de hamar vége lesz... Az undergroundot nem kell megmenteni, köszöni, jól van, mindig is jól lesz, de támogatni attól még lehet; beszélni könnyű erről, csinálni nehéz, én meg szeretem a nehéz dolgokat, szóval nyilván van egy jó adag küldetéstudat is. De nem az a lényeg. Szerettem volna feltenni a Mad Kert egyedi hangulatú helyszínét a térképre, és tudtam mindezt megtenni úgy, hogy közben barátaimnak segítek az egyik legőszintébb fesztivállal hazai viszonylatokban, miközben a Mad Scientist sörfőzde egyszer sem kérdőjelezte meg ennek a módját, szóval emiatt is hálás vagyok a csapatnak.

Ökölszabályunk az volt, hogy mindig maximális őszinteséggel beszéltünk a helyzetekről, és ha elkezdtük valamilyen szituációban nem komfortosan érezni magunkat, akkor azt jeleztük. Mivel a Hell Vill nem "csak" két ember és én sem egyedül vagyok 'a főzde', ennek azért mindig volt helye és jelentősége. De, ha már ennyire személyesre vettem a formát, fontos még kiírnom magamból, hogy egyik oldalról a kreatív szabadságomat és professzionális kredibilitásomat (létezik ilyen? mindegy, már leírtam így) tettem kockára, a másik oldalról meg a baráti viszonyokat, és egy fesztivál sikerességét, szóval akadtak csapdahelyzetek. Főleg úgy, hogy nem mindig tudtam úgy, olyan mértékben ott lenni ezekben, ahogy azt eredetileg terveztem, de a 2023-as évünk az egyik legdurvább főzde, illetve sörös szinten, ami valaha volt. Hogy nyugtassam magamat, persze az utolsó napokban már nyakig belevetettem magam (illetve nyilván az első perctől az utolsóig ki is élveztem a fesztivált). Ezek kavarogtak bennem, meg persze agyaltam, hogy vajon van -e igény egy ilyen helyszínen egy ilyen fesztiválra.

A többiek majd megírják a szaftos részleteket, a fesztivál flowjával én meg már tudtam menni, de még a végére leírom, hogy megkaptam, amit vártam tőle: Soma és Gréta inspiráltak szokás szerint, lett a fesztiválnak hivatalos söre, printelt dobozban, Borbás-grafikával, meg tudtuk mutatni a sörfőzdét, és a mögötte lévő Mad Kertet egy rakás embernek, akik eddig azt gondolták, hogy a Maglódi út 47. messze van mindenhonnan, megtettünk mindent az akkori legjobb tudásunk szerint, és hát össze tudtunk hozni egy olyan első, közös fesztivált, amin, reményeink szerint még sokáig tudunk majd együtt gondozni.

Fotó: Horpáczi Dávid

Pogátsa-Miareczki Gréta (Hell Vill- Anyu): Mindig különleges érzés olyat létrehozni, ami előtte - ugyan hasonlóan, de így, összefonódva - sohasem létezett. Emlékszem, hogy már csak az ötlet halvány ideája olyan lázba hozta az egész csapatot, hogy öröm volt nézni mindannyiunk lelkesedését - természetesen voltak hullámvölgyek, de abszolúte mindenért kárpótolt, amikor megérkeztek az első vendégek a fesztiválra, és megszisszentek az első Mad Scientist-sörök. Az olyan felejthetetlen pillanatokról nem is beszélve, mint a NuSkullos kisbarátaink életének első DJ szettje, vagy a délután négyes, nevezzünk nevén, matiné Oaken-koncert, amivel (valójában szerintem ez várható is volt) egyből ránk küldték a viharfelhőket. Na persze, ez egyikünk kedvét se szegte, amiért ennyi idő távlatából is végtelenül hálás vagyok a rendíthetetlen közönségnek, mert tényleg miattuk érte, és éri meg csinálni.

A Hell Vill anyukája nevében szeretnék innen is megköszönni mindenkinek mindent, akik végtére is, annyian lennének, hogy itt ülhetnénk napestig, ha fel kéne őket sorolnom. Csodásak vagytok mind, remélem, jövőre ugyanígy (vagy még jobban!) folytatjuk! <3

Németh Attila ’Soma’ (Hell Vill- apu, alapító/BIPØLARIS): Természetesen az első Mad Vill sem telhetett el viszontagságok nélkül, de flottul vettünk minden akadályt és minden zenekar és koncert látogató jól érezte /érezhette magát. Ezúton is szeretném kifejezni végtelen hálámat a Hell Vill és a Mad Scientist minden csapattagjának, aki a legkisebb erőfeszítéssel is részt vett ennek a rendezvénynek a lebonyolításában! Kíváncsian várom, hogy mit hoz a jövő tavasz! Addig is gyertek Hell Villre, Budapestre a Soroksári út 158/c-be, augusztus 11-12-én az Arzenál Live újdonsült koncerthelyszínére!

Fotó: Horpáczi Dávid

Major Eszti (Hell Vill Crew): Nagyon izgalmas szerintem az idei Hell Vill-ben, hogy ennyire sok új kooperáció jön létre, nem volt kivétel ez alól a Mad Vill sem. Mint mindig, most is nagyon jó volt látni és átélni, hogy a többiekkel együtt milyen gyorsan és kreatívan oldottuk meg a kialakuló helyzeteket. Én leginkább a zenekari beengedésnél voltam elejétől a végéig, de azért sikerült elcsípnem néhány zenekart, mint például az Oakent, fényes napsütésben, délután 4-kor. Valljuk be, hogy nem mindennapi kombó! Minden zenekar rendkívül együttműködő volt, úgyhogy ezúton is köszi nekik, a csapatnak, a Mad Scientist-krúnak, a kajásoknak, és mindenkinek, aki eljött bulizni, és valamilyen formában részese volt ennek a hosszúhétvégének!♥️

Waldmann Szilárd (Hell Vill Crew/DEVOID): Mindig érdekes nagyobb volumenű dolognak a részese lenni, pláne úgy, hogy szinte garantált az idegbaj, illetve a végén a teátrális távolba meredés, konstatálva, hogy ez bizony megérte. Mivel én alapvetően a modern metal mezsgyéjén fejtek ki tevékenységet, ezért számomra mindig üdítő, ha az ember egy picit más szubkulturális megközelítésbe is beleleshet, nézheti azt, miként szerveződik a közösség és mik a kultúrköri standardok. Ha valaki három nap alatt végignéz végtelen mennyiségű zenekart, akkor úgyis csak egy hömpölygő zeneáradatra fog emlékezni, ahol a Mad Vill esetében jó fej zenekarok adják át egymásnak a színpadot, jó zenéket játszva, jó hangulatban. Lényegében ezzel össze is foglaltam az alapvető élményemet a fesztivállal kapcsolatban, és ez nem a megúszó duma, én ezt most tényleg így érzem. Nyilván mindig van hiszti, probléma, de itt semmi se volt annyira kiemelkedően szembetűnő, hogy egy pillanatig is rányomja a bélyegét a hangulatra, persze ehhez azért segített az is a kedves zenészeknek és közönségnek, hogy jobbnál jobb sörök álltak rendelkezésre szintén végtelen mennyiségben.

Láttam pofára esést villamossíneken tompítás nélkül, kihangosított salsa zenére, amit aztán a baleseti sebészet egy csinos gipszel díjazott. Megismertem „Jánoskát”, aki egy 110 kg-os 50-es tag volt, büszke 150 cm-el, és valamiért szükségét érezte annak, hogy mindenáron tudatosítsa bennem, hogy őt „megbünteti a rendőr ha kimegy az utcára”, amit aztán a felesége(?) mindig egy csattanós kokival honorált emberünk egész estés fején. Emlékezetes volt az is, amikor valamiért a szálláson lévő szomszéd úgy gondolta, hogy jó ötlet reggel fél hatkor fát vágni az ablakunk alatt, amikor 5-kor keveredsz haza, hogy lehetőséged legyen 3 órát aludni. Figyelembe véve tehát a nem alvást, a fura arcokat, az ősvegyülést, teljesen át tudtam adni magamat annak a feelingnek ami indokolja azt, hogy ezt még jó sokáig csináljuk.

Fotó: Horpáczi Dávid

Tóth Juli (Hell Vill Crew/NPU Booking/Dogs on Leads): A Mad Vill (és Hell Vill) szervezésébe idén csöppentem bele, az NPU tagjaként. Nehéz értelmes, kerek mondatokba foglalni egy flow-élményt, amiben sok-sok őszinte, kínból fakadó és megkönnyebbült nevetés is belecsúszott. Egy elsőre morcnak tűnő, de annál nagyobb szívű, befogadó brigádba csöppeni mindig élmény. Valahogy ilyen az egész underground – kívülről sötét, de mindig valami őszinte és tiszta cél vezeti. Ezért volt egyértelmű, hogy csatlakozunk a Hell Vill csapatához, amit abszolút nem bántam meg. Ezeket a srácokat is hasonló célok vezérlik, alternatívát nyújtani, olyan produkcióknak teret adni, akik az Ismerős Arcok mellett nem férnek meg itthon.

A Mad Vill is hasonló élmény volt áprilisban, amikor nappal megsültünk, éjjel szétfagytunk, esett is, meg nem is, volt kék rekesz, meg nem is. Hirtelen nem is tudom, mit emeljek ki. Az izgalmat, hogy működik-e a Tixa-app? Hogy ki rakja fel az első vendégre a karszalagot? Hogy hogyan szedjük le szerencsétlen vendégről a fogót, amivel nem tudtunk bánni? Vagy az elképesztő csapatmunkát, amivel összeállt az egész, és ezt a külső szemlélő talán nem is látja. Mindenre is volt megoldás, minden flottul ment, nem volt csúszás, mindenki tudta a dolgát, hiszen mindenkit csak az vezérelt, hogy egy elképesztően menő bulit adjunk a közösségnek, hogy elgondolkodtassunk, és tükröt tartsunk, miközben teret adunk azoknak, akik nem az átlaggal mennek. Óriás respect az összes fellépőnek a profi produkciókért, amelyekbe tényleg szívüket-lelküket belepakolták. A hajnalig tartó backstage-es világmegfejtéseket is muszáj megemlíteni, és persze azt is, hogy ez csak a kezdet, augusztus közepén jön a folytatás!

Kollányi Szilvi (Hell Vill Crew/NPU Booking/Voice-Beat Próbaterem): Rengeteg új, kedves embert ismertem meg, na meg sok jó sört, szóval baromi király élmény volt a fesztivál, hasonlóra számítok a Hell Vill-en is. Az utolsó nap kellett némi backline logisztika, dobszék-vadászat, de legalább már tudom, hogy a kicsi csoda kocsimba befér egy komplett dobfelszerelés!

Csipke