FFO: Filth, Black Tongue, Falsifier

Nincsenek sokan ebben a műfajban (deathcore), akiknek a lemezeire egyöntetűen azt mondanám, hogy elejétől a végéig, megállás/pihenés nélkül ki tudnék ásni egy tömegsírt. Ilyenek például az abszolút személyes favorit Falsifier, vagy a Filth, esetleg a Traitors, vagy Black Tongue. Ezek mindegyikére jellemző egy bizonyos vontatott brutalitás, amit én vidáman úgy fogalmaznék meg, hogy húzza a lőcsét maga után a zene. Tökösek egytől egyig a dalok, nincs érzelmes elszállás, nincs túlgondolva a dallamvilág, pusztán letisztult-lassú ritmusjátékok egyetlen egy célra kihegyezve. A cél a hallgató minél mélyebb kifliszája és a minél meredekebb szögben lehajtott fejjel történő enyhe hajlongás, csukott szemmel. Mint, amikor hallod, hogy elindult a lavina, és már nincs annyira messze, hogy bármi esély lenne a menekülésre. Nem circle pit, nem ugrálás, nem headbang, nem pogó, nem mosh – na jó, talán mosh... Ez a fajta zene igazán, bent a fejben működik jól. Érzi az ember hallgatásuk közben, hogy egyre több és több gondolat árasztja el az agyát, mégis a nyugodtság minden fiziológiás tünete jelen van. Egyfajta brainstorm, ami egy mély meditáció kellős közepén talál az emberre. Amikor már átszakadtak a való világ korlátai, és a szelf a saját konfigurációját és prekoncepcióját hátrahagyva érzékeli a külvilágot. Ehhez a bizonyos gátszakadáshoz kell energia. Rengeteg energia. Nem szabad eltékozolni, nem is felszabadítani kell azt. Hanem koncentrálni, és a helyén tartani. (Farkas Péter írása)

A DeadVectors nevű formáció minden fent említett kritériumnak tökéletesen megfelel. Nem nagyon hallottam még ilyen kreatív produceri munkát, ami a deathcore-t illeti. Van egy vonala most a műfajnak, amire leginkább a gyors és technikás váltások jellemzők, hihetetlen sebességbeli dinamikával és dúsgazdag dallamvilággal. Példa: Lorna Shore, Brand of Sacrifice. A DeadVectors viszont ezzel a túlbonyolított koncepcióval nem közösködött. A kreativitása ennek a projektnek nem a felhalmozott szólamok, vagy a teljesen követhetetlen (és néha felesleges és zeneileg értelmetlen) dramaturgiai szerkezetek és dallambeli kifejezések között rejlik. Aaron Chaparian (producer, instrumentalista) kivette a szétcsépelt magasztosságot a deathcore-ból, és helyettesítette minimalista de rendkívül jól eltalált sampler-el, szintetizátorokkal és effekt-utómunkával gazdagította az amúgy is nagyon hatásosra megírt, instrumentális dalokat. Erre jön rá Kenny Stroh teljes orgánuma. A mostanában igen elterjedt vokalizációs fajtákat (tunnel, guttural, zombie, grizzly satöbbi..) egytől egyig hozza, elementáris erővel, ízléses szoftveres segítséggel ellátva. Egyszerűen csodálatos, ahogy a különböző érzelmi világú részekhez mennyire jól megtalálták a megfelelő hangfekvést és tónust – nem sok a blastbeat, ne várjatok irdatlan sikítást, haha… Viszont nincs agyon-layerezve, lásd Lorna Shore vagy Slaughter to Prevail, ahol nem tudja az ember eldönteni hány sávot hall egyszerre és egyáltalán, milyen lények énekelnek? Szóval a vokál részek megmaradtak földinek, nyersnek, emberinek, amire a producer rátesz egy pár lapáttal sok esetben. Hogy hova vannak hangolva a lemezek, azt magam sem tudom. Mély. A Mariana-árok maga elé engedi a Lidlben puszta respektből, annyira mély. A dalok szerkezete teljesen egyedülálló minden esetben, a groove-okkal utaztak a dalok írói, nem találtam benne semmi jellemző szabályszerűséget, nagyon sokszor a klasszikus négy körös megoldás is a feledésbe merült. Így nem tudom azt mondani, hogy erősek a verzék, vagy a refrének. A dalok mindegyike halad A-ból B-be. Fejlődik, változik, működik, organikus. Ebben rejlik a nyerssége. Egy biztos. Mindig van lassabb. Mindig.

Ki merem jelenteni, hogy a következő egy évben ez a projekt ki kell, hogy nője a stúdió és a pár ezres megtekintettség falait. Hallgatva a minőségét ezeknek az anyagoknak, tátott szájjal bámulok, hogy miért ilyen kevés a hallgatottságuk? Kevés olyan producer van a világon, aki el tudott szakadni a pusztán gitár alapú deathcore kereteitől és kikacsintott a végeláthatatlan, harminc szólamos partitúrák halmai mögül, de Aaron Chaparian egy ilyen szakember. Áldozott a zene oltárán, képes volt hátrahagyni az összezavaró részleteket, és kidobott minden felesleges elemet a zenéjéből, hogy a kiadás után éreztesse az emberrel, hogy a kevés néha bőven elég, sőt. Összehozott egy kisebbnek tűnő (‼) projektet, és megalapította az egyik legsötétebb színfoltját a lassú deathcore stílus kedvelőinek.

Pár havonta új anyaggal jelentkeznek, érdemes meghallgatni több lemezt is, a teljes diszkográfiájuk rettenetesen gazdag, pedig 2019-ben indultak csak el. Irigylésre méltó a kiadott lemezeik száma és minősége, és remélem, itthon is lesznek ilyen kísérleti kezdeményezések. Egy ilyen projekthez csak egy pár jó ötlet kell, és némi számítógépes zeneszerzési tudás. Nem szükséges próbaterem, turnébusz, menedzsment, és nem kell az épp depressziós mélyhullámban fetrengő bandatagoknak könyörögni, hogy ugyan tegyenek már a zenekarhoz többet, mint a sör és a másnapos próbák. Könnyedebben haladhat a zeneírás folyamata, hiszen egy teljes stúdiót képesek vagyunk egy hordozható számítógépre rakni. Az ilyesfajta projektek száma a fent említett logisztikai tulajdonságok miatt fel fog szaporodni, mint ahogy teszi azt az elmúlt pár évben, mert maga a zene egy egész ága kikerült a klubokból és a fesztiválokból, és beköltözött a hálószobákba, nappalikba. Igen a metálra is igaz ez, és kiaknázatlan lehetőségek rejlenek ebben a műfajban is, ha pusztán arra tekintünk, hogy milyen célból írja egy banda konkrétan a zenét. Ezek a fajta részei a deathcore világnak a hallgatókból egy statikusabb és sokkal introspektívebb élményt váltanak ki, nem feltétlenül egy testileg kifejezendő, kvázi őrjöngési állapotot. Nem tudom, hogy működne-e élőben, banda formájában a DeadVectors, mert az utómunka annyira gazdag, hogy egy félprofi klubban nem lenne sok értelme bizonyos fontos hangulatbeli elemeknek. Egyelőre ez így tökéletes. Maradandó élmény annak, aki szeret elmerülni egyedül, nyugodt körülmények között, és eljátszani a gondolattal, hogy milyen hangja lehet annak, ha egy húsz kilométeres aszteroida telibevágja a Földet.

Link:

https://linktr.ee/DeadVectors

Farkas Péter