2009. november elsején jelent meg az első cikkem. Egy álmom vált valóra, az örök kedvenc Before The Dawn frontemberét kaptam interjú végre, méghozzá személyesen. Azóta, ha jól számolom 63 riportom került ki, de a motiváció ugyanaz. Öröm beszélgetni, ha csupán virtuális formában is azokkal a zenészekkel, akiknek a munkássága megfog, legyenek "kicsik", vagy "nagyok". Öröm tapasztalni, hogy a "befutottak" legalább annyira nyitottak, mint a most "ébredezők". Ezekért a tapasztalatokért öröm írni.

Valaha szállóige volt a rockzenei újságírás sztereotipikus definíciója: "Írni nem tudók készítenek riportokat beszélni nem tudókkal olvasni nem tudók számára." Anno mélyen felháborított ez a kijelentés, de legyünk őszinték,  némi igazság alapja azért ma is van, legalább is ami az "írás" részét illeti. Úgy gondolom, akár interjút, akár lemezismertetőt, akár beszámolót fogalmaz az ember, fontos hogy "képben" legyen írása tárgyáról. De vigyázat! Egy-egy anyaggyűjtés során óriási badarságokba ütközhet az ember, különös tekintettel az ún. "lemezkritikákra". Mivel senkinek sem szeretnék a kis lelkébe tiporni, a szemléltető példáktól ezúttal eltekintek. Ennek a szónak nincs létjogosultsága a magyar undergroundban, már alapból negatív jelentéstartalmat hordoz, mi ez, ha nem negatív diszkrimináció? :) Arról nem is beszélve, hogy nem hiszem, hogy bármelyik e-zine is szakmai kritikusokkal lenne felvértezve, legalább is az írások milyenségéből nem erre lehet következtetni. (TISZTELET A KIVÉTELEKNEK,AZOK PEDIG MINDIG LESZNEK) Egyszerűen felfoghatatlan számomra, miféle perverz kényszer mozgatja azokat, akik mindenáron újra akarják komponálni a már megírt, befejezett dalokat, vagy attól érzik magukat hozzáértőbbnek, hogy minél több nyugati "előd" hatását "kihallják", pontosabban vélik kihallani egy-egy nótából. Elhibázott megközelítés, pont az esszencia veszik így el, az, hogy mennyire szubjektív a hatás, amit egy-egy hangzó az egyénre gyakorol. Az a lényeg, hogy egy album hallgatása milyen érzeteket csal ki belőlünk, mit mozgat meg Bennünk, ezt jóval nehezebb szavakba önteni, de szerintem erről kellene szólnia a lemezismertetésnek. Ha hozzányúlok egy anyaghoz, én erre törekszem. Hogy elfogult vagyok-e? Igen, ahogy mindenki, akire hatással van egy lemez. Hogy jól csinálom-e? Nem mérhető. Persze én szabadon döntöm el, miről/kiről írok, de miért ne működhetne mindenhol így? Mert adnak ingyen jegyet, meg ajándék promóciós anyagokat,és azért "elvárás" van? Ha így van, akkor mi különböztet meg minket a bulvársajtó szenzációhajhász firkászaitól? Akkor pedig mi végre írunk?