Beneath The Void 2023 - Szokán Tibor (gitár), Olt Ákos (gitár), Gyémánt Krisztián (ének), Pornói Patrik (basszusgitár, vokál), Turcsák Bence (dob) Fotó: Infinite Beat

Ha hazai death metal, akkor számomra a Beneath The Void az örök favorit. A Kill With Hate-éra Voices Of Obliteration albumát is cafatosra hallgattam, aztán persze az új fejezet első nagylemeze szépen kinyitott egy (halál)csillag(-)kaput, vele pedig egy még ki nem taposott és baljós dimenziót. Az ...Into The Oblivion számomra a mai napig egyszerűen lerakhatatlan, egy igazán jól megírt kozmikus thriller, amiben megszűnik idő és tér, aztán elbizonytalanodsz: mi van, ha mindez csupán a fejedben zajlik, jó mélyen elásva a pincéjében... Oldalakat tudnék még erről értekezni, na, de a lényeg, hogy ideje volt végre kivallatni a társaságot, amire a január 20-ai  Düreres koncert előtt sört is kerítettünk a banda négyötödével. 

Már körülbelül az album megjelenése óta tervezzük ezt az interjút, de örülök, hogy épp itt és most jött össze. Ha már Dürer, itt volt a szintén sold out lemezbemutató is, mit jelent számotokra a hely, miként éltétek meg a költözést?

Krisztián: Rettenetesen szeretem a Dürer Kertet, a régi Dürerben dolgoztunk is sokat Szandrával (The Catering Queen) már a nyitástól kezdve, úgyhogy eléggé a szívemhez nőtt.  Nagyon sajnálom az egész helyzetet, és mindazt, ami történt velük, de természetesen azért jövünk ide, mert szeretjük ezt a helyszínt is. A közönségünk is szereti, ismerős közeg, jobb maradni a bevált dolgoknál.

Patrik: Nekem azért is kifejezetten különleges, mivel, mikor először játszottam Krisztiánékkal, az pont egy Düreres fellépés volt, 2011-ben a The Black Dahlia Murder előtt, hatalmas élmény volt.

Ákos: Még hozzátenném, hogy mennyire hiányzik a középső, Room 41 terem, még akkor is, ha az esetleg nem lenne sold out, szerettem ott játszani.

Ki tudja, a tendenciákat tekintve egyáltalán nem biztos, hogy ott ne lett volna meg a teltház, szerintem igencsak megnőtt az igény a death metal bulikra is.

Krisztián: Szerintem mindenki szeretne minél többet látni, hallani, annyit bulizni, amennyit lehet, mielőtt megint beütne valami para. Elég csak arra gondolni, ami jelenleg is zajlik körülöttünk. Az elmúlt két, két és fél év azért elég durván beleégett az emberekbe.

Ákos: Én is azt látom, hogy meg van bolondulva mindenki a koncertekért, mert akárhányszor lementem a Karsay Máté (Tukker Booking) szervezte, számomra teljesen random death metal bulikra, azt vettem észre, hogy hirtelen majdnem tele lett a Robot. De nem tudom, meddig tart még ez a „pánik”, hogy minden koncertre el kell jutni, mert ki tudja, mi lesz később…

Krisztián: Én azért remélem, hogy ez jórészt maguk a bandák miatt is van, nem csak azért mert el akarnak menni bulizgatni az emberek. Úgy látom azért, hogy a zenekari támogatás eléggé pörög most.

És talán végre a fiatalabb korosztály is elcsíphető egy-egy ilyen koncerten. 

Krisztián: Én ugye szórakozóhelyen dolgozom, és ott a fiatalságot inkább alternatív, vagy valami szélsőséges elektronikus bulikon látom, még mindig jóval kevesebben vannak az extrém zenei közegben sajnos. De remélem, ez változik, nekünk is vannak egyébként meglepően fiatal rajongóink.

Patrik: Pont ezt szerettem volna kiemelni, hogy a lemezbemutatón éreztem azt, hogy a karrierem csúcspontját elértem, hisz voltak olyan emberek, akik kívülről tudták a szövegeket, és mind 20 év alattiak voltak.

Krisztián: Nekem ez először az Instantban, a Metal.hu-turnén esett le, kicsit zavarba is jöttem ott a színpadon. (nevet) Vissza is tért picit a bizodalmam ebbe az egészbe, de igazán jó lenne, ha minél több death/black, vagy egyáltalán bármilyen extrém metalhoz kötődő fiatal lenne.

Szerintem a szülők sem hallgatnak már annyira ilyen zenét, nálunk még megvolt, hogy fater is a Black Sabbathot pörgette, jöttek át a haverok, meg a suliban mutogattuk egymásnak a zenéket. Emlékszem, óriási sokk volt, amikor, azt hiszem, ’88-ban először hallottam a Napalm Death Scum lemezét. De a társadalom változik, most már az iskolában sem annyira jellemző ez, emlékszem, minket is lenéztek régen, de szerintem ez most még rosszabb, sokkal nagyobb a megfelelési kényszer.

Ákos: Nem tudom, nekem az a gyanúm, hogy kicsit reneszánszát fogja élni a metal, elég, ha a Stranger Things utolsó évadára gondolunk.

Krisztián: Szerintem meg igenis nehezebben működik a dolog. Ahogy azt Horváth Máté (promoter - New Beat, Live Nation Magyarország) tök jól kifejtette egy beszélgetésen, a fiatalság az extrémitást már nem a metalban találja meg, hanem máshol keresi, olyan elektronikus műfajokban, amik számomra például értelmezhetetlenek, és nem azért, mert öreg vagyok, mert elektronikus zenében is hallgatok szélsőséges dolgokat, hanem nem tudom egyszerűen hova rakni. (nevet)

Azt is fura látni, hogy a különféle rock discos bulik mennyire népszerűek, olyan felvarrós dzsekis srácok jönnek le, hogy csak pislogok, hogy ők hol vannak a death/black buikról, és miért inkább youtube discozni mennek koncert helyett. Ne érts félre, ezzel nincs baj, főleg, ha mondjuk emellett eljárnak élő bulikra is, de jó lenne, ha meglenne az egyensúly. Nekünk nincs okunk panaszra, de örülnék, ha az emberek kicsit jobban tudnának figyelni arra, hogy vannak kisebb, nemzetközi bulik, amiket szintén érdemes lenne megtalálni. Látszik a javuló tendencia, de nem olyan mértékű, mint kellene. Az is érdekes, hogy rengetegen eltűntek azok közül, akiket az elmúlt 20 évben megismertem, viszont nem ugyanekkora arányban jönnek új arcok.

A tendencia még mindig „fogyó”, csak talán már nem akkora mértékű. De most már beszéljünk a Beneath The Voidról is. Köztudott, hogy már régóta érett a névváltás, engem az érdekelne, hogy ti ezt hogy éltétek meg, a banda történetének egy új korszakaként, vagy egy teljesen tiszta lapként?

Krisztián: Mindenképp egy új korszakként tekintünk a Beneath The Voidra, ahogy az a mai setlistünkön is látszik, a Kill With Hate-es éra nincs félreseperve, előveszünk egy olyan dalt is az első Kill-lemezről, amit még Attilával sem játszottunk soha, talán 8 éve került elő utoljára… Szóval, nincsen elfelejtve, mi volt korábban. Egyébként ezt sokan nem értették, kaptunk olyan kérdést, hogy akkor most új felállás lesz, vagy mi? Nem, annyiról van szó, hogy lecserélődött a név, de ugyanúgy megyünk tovább. Ha nem találunk új nevet, Kill With Hate név alatt jön ki az …Into Oblivion is. Zeneileg sem változott meg gyökeresen a technikás death metal vonal, amit képviselünk, inkább egy egészséges fejlődést lehet látni a zenénken, ami, szerintem része kell, hogy legyen az útnak.

Patrik: Számomra egyenesen felszabadító lépés volt a névváltás, mivel az előző eléggé bekorlátozta azt, hogy mit játsszunk, milyen témákat dolgozzunk fel, szóval nem kevés hátrányunk is származott belőle.

Krisztián: Valóban. Az a legkevesebb, hogy előfordult egy német fellépésünkön, hogy cenzúrázva lettünk, nem írták ki a nevünket, de máshonnan is visszakaptuk, hogy ez nem annyira szerencsés. Nem foglalkoztunk azzal, hogy vajon hogy fognak ránk nézni, hogy ilyen néven működünk, de hallottuk többször olyanoktól, akik jobban mozognak nemzetközi szinteken a zeneiparban, hogy ezzel a névvel külföldön nem biztos, hogy tudunk bármilyen szinten érvényesülni, de mikor ezek kiderültek, akkor a névváltás már rég ott volt a levegőben.

Ákos: Megjegyzem, engem például győzködni kellett, pedig, amikor bekerültem a zenekarba, a koncepcióra egyből haraptam, de a név nem tetszett. Aztán eltelt jó pár év, és már ilyen Stockholm-szindróma-szerűen azt mondtam, nem, ne változtassunk nevet, totál elfogadtam magunkat Kill With Hate-ként. Akkor jött át számomra teljesen az új név, amikor megláttam a logót. Annyira jól el lett találva a karaktere, hogy egyből azt éreztem, hogy, na várjunk csak, ez kapásból úgy néz ki, mint azok a zenekarok, amiket hallgatok, amikből inspirálódok.

Patrik: Összegezve, szerintem ez tényleg egy szükségszerű dolog volt, az ember fejlődik mindenféle szempontból: technikailag, emberileg, érzelmileg. Mégis ez egy drasztikus lépés, kellett hozzá egy kis bátorság, de nem hiszem, hogy ez bármilyen formában hátrányosan érintette a zenekart, sőt, tágítja a lehetőségeinket, és nem feltétlen koncertek, hanem művészi kiteljesedés tekintetében.

Na és hogyan fogadta ezt az egészet a közönség?

Krisztián: Nyilván, ha egy stabil, nemzetközi táborunk lenne, jóval nehezebb lett volna ezt meglépni, de mivel eddig főleg az országhatárokon belül mozogtunk, aki eddig a Kill With Hate nevet ismerte, ugyanúgy megismeri majd a Beneath The Void-ot is. Ahogy említettem, tényleg annyi volt a fő kihívás, hogy sokan nem értették a koncepciót.

Ezt leszámítva egyébként tök jó volt a fogadtatás, Boda Peti szépen megcsinálta a logót, és azok, akikkel a szakmán belül tartom a kapcsolatot is azt mondták, hogy fasza lett, úgyhogy összességében pozitívak a visszajelzések.

Ákos: Egy anekdotát fűznék csak hozzá, amikor tavalyelőtt a Fekálfeszten játszottunk, miután lejöttünk a színpadról, valaki odasétált hozzánk azzal a kérdéssel, mikor lépünk fel, mondom, bakker, most játszottunk. Szegény meg csak állt értetlenül, hogy nem látta a nevünket a plakáton. Benne még mindig az volt, hogy a Kill With Hate-et kell keresni.(nevet)

Ha már megidéztük a Kill With Hate-et, meséljetek, mik a legszebb emlékeitek azokból az időkből?

Ákos: Ott van például a Cannibal Corpse előtti koncertünk, amiről videó is van fenn Youtube-on, az például óriási élmény volt. És a koncert közben valaki lefotózta azt is, hogy Corpsegrinder kijött, és belenézett a műsorba, ez k*rva jó.

Krisztián: Nemzetközi szinten ott van még a két The Black Dahlia Murderrel közös bulink, a turnéink. A legelső (2013), egy kisebb kör volt, lengyel, cseh állomásokkal, ami abból a szempontból is jó volt, hogy összeszoktunk, az, hogy többet játszottunk egy huzamban, rendesen össze is húzta a zenekart. Később, egy Showbarlangos koncertünkön meg is jegyezték, hogy mi mit csináltunk, mert legutóbb még nem ilyenek voltunk.(nevet) Később még volt két további turné, 2014-ben, és 2015-ben, és egyre nagyobb köröket mentünk. Ezek is elég jól sikerültek, a negatív dolgokra meg egyébként sem akarok emlékezni, a lényeg, hogy tényleg tök jól összekovácsolta a zenekart ez az egész.

Visszakanyarodva az első BTW-anyaghoz, jó pár kihívás övezte az albummegjelenést, a Covid mellett ott volt a tagcsere is, Attila helyére Tibi érkezett. Mennyire viseli meg ez a belső dinamikát egy zenekarban, főleg egy friss megjelenés után?

Patrik: Nyilván egy tagcserének vannak bizonyos előzményei, okai, és általában, hogyha szakítás van, az nem feltétlen a pozitív dolgokat hordozza magában. Ilyen szempontból lezártunk egy nehéz időszakot. Tibi beilleszkedése pedig már az első másodpercben sikerült, olyan pozitív energiát hozott, hogy személy szerint akkor kezdtem újra beleszeretni az egészbe. Egy zenekar vagy egy csoport szerintem akkor működik jól, ha mindenki egyfelé húz, azt éreztem akkor és most is, hogy ez megvan.

Krisztián: Az is fontos, hogy fel lettünk készítve erre a döntésre, teljesen racionális indokok állnak mögötte, ezért nem is ért minket váratlanul, és a jó kapcsolat is megmaradt, természetesen.

Tibi: Én is nagyon jól éltem meg ezt az egészet. Már a Kill With Hate munkásságát is régóta követtem a színpad elől, és nem is gondoltam volna, hogy egyszer ide kerülök, így nagyon váratlanul, de baromira pozitívan ért a megkeresés, és ennek függvényében próbálom a maximumot hozni a mai napig. Számomra is tök jó löketet adott, főleg, hogy akkoriban járt a vége felé az előző zenekarom, a Symmetry Of The Void is, úgyhogy ez számomra is egy egészséges váltás volt.  Tényleg egy olyan közegbe kerültem, ahol azt éreztem, hogy mindenki előre szeretne menni, és nagyjából mindenki egy hullámhosszon, egy véleményen van ezzel kapcsolatban, és hogy nagyon nyitott a zenekar, nem egy ember központú, hanem mindenki véleménye egységesen érvényesül, és ez nekem nagyon tetszik, motivál, így lehet jól együtt dolgozni.

Krisztián: Voidból Voidba került Tibi.(nevet)

Tibi: Igen, és az is vicces, hogy a tavalyi lemezbemutatóra Bikkes Gábortól kértem kölcsön a gitárját, hogy legyen cserehangszerem, és azt tudni kell, hogy a Dividedban neki is V0id volt a művészneve, hogy megtriplázzuk az élményt, úgyhogy ez a Void szerintem egy darabig még kísérteni fog.(nevet)

…Into Oblivion. Ismét egy konceptalbumról beszélünk, méghozzá két síkon, fizikai és lélektani szinten is lehet értelmezni. Patrik, mesélnél erről bővebben kérlek?

Patrik: Köztudott, hogy egyik gyerekkori barátom, Blazsovics Máté a fő mozgatórugója az egész szövegvilágnak. Úgy működik, hogy ő adja az alapot, és arra dolgozom rá. Még mindig úgy gondolom, hogy nem tudnék hasonló gondolatokat kihozni magamból. Ő egy olyan ember, aki 20-25 év ismeretség után tudja minden lépésemet, és nem tudom, hogy direkt, vagy véletlenül, de én is a két síkot láttam meg a koncepcióban, és rohadtul magamra tudtam venni a lelki részét.

Utaltunk már rá máskor is, hogy nekem közel 10 éve vannak problémáim a mentális egészségemmel, a második réteg gyakorlatilag erről szól. A fizikai síkon a történet felfelé ível, van kezdete és vége, a másik rész inkább szétfolyik, olyan témákat dolgoz fel, amik érintettek engem, szó van benne a kőkemény depresszióról, szorongásról, az öngyilkos gondolatokról. Nyilván rejtett módon, de tök jó érzés volt, hogy sok kritikában visszajött, hogy lehet ezt a mögöttes tartalmat is értelmezni, és ez volt a hallgatók személyes visszajelzése is, és ez is volt a cél, hogyha az ember olvassa a zene mellé a szövegkönyvet, akkor találjon benne kapaszkodót, tudjon azonosulni vele, így hátha segít másoknak is.

Azt hiszem, ezt a kettőséget zeneileg is abszolút sikerül hozni.

Ákos: Szeretem a lehangolóbb témákat és az elborultabb dolgokat. Például a By The Seventh-nél egy kifejezetten mély, eléggé elkeseredett témát szerettem volna írni, aztán később olvasva a szöveget rájöttem, hogy egészen szépen összeklappolt.

Az anyag elég jó kritikákat kapott, és jóval több helyre eljutott, mint elődje, külföldön is nagyobb volt az érdeklődés. A promón múlik inkább, vagy azon, hogy végre a műfaj népszerűsége is újra felszálló ágban van?

Ákos: Benne van a promó. Volt egy megkeresésünk egy underground ügynökségtől, akik bizonyos összeg fejében, egy hatalmas kapcsolati hálónak köszönhetően eljuttatták az anyagot különféle helyekre külföldön. Így kaptunk több interjú lehetőséget, kritikát. Ez egy olyan dolog, amit szerintem mindenképpen meg kell lépni, ha az ember külföld felé szeretne nyitni, rá kell áldozni. Ezt is lehetett volna még fokozni.

Krisztián: Az a baj, hogy ebben a közegben sem mindenki megbízható, egyáltalán nem mindegy, kikkel állsz össze. Mi is utánakérdeztünk ismerős, külföldi zenekaroknál, melyik cég hogy működik. El lehet jutni sok emberhez, ha találsz egy megfelelő ügynökséget, és sok pénzt áldozol rá.

Patrik: Azt sem szabad elfelfejteni, hogy van ennek az egésznek egy üzleti része, kell valaminek lennie mögötte. A fő probléma, hogy megváltoztak a fogyasztói szokások, és a stúdiómunkát is sokkal egyszerűbb otthon megcsinálni. Rengeteg zenekar van, hatalmas a piac telítettsége, és nehéz ebből kitűnni.

Ez alapján úgy gondolom, hogy az egyetlen lehetőség erre, ha a banda minél többször, több helyen meg tudja magát mutatni élőben.

Krisztián: Így van, de ha mondjuk a cél az, hogy külföld felé nyiss, akkor nem mindegy, mit tudsz felmutatni, milyen booking, kiadó van mögötted, számít az is, hogy milyen turnék, koncertek vannak a zenekari biográfiában. És ez sem feltétlen elég, mert alapjáraton elég nehéz egy-egy külföldi fesztiválra bekerülni például. Mi is nemzetközi kapcsolatokban gondolkodunk, külföld felé szeretnénk nyitni még jobban, nem óriási ugrásban, hanem amennyi éppen belefér a büdzsébe, időbe. Ez lesz a következő szint, amit el szeretnénk érni. Ha ez nem lenne, akkor leragadunk valahol, ami nem jó. Úgyhogy ez a következő lépés, megnézzük, hogy működik. Tervezgetésekben jók vagyunk egyébként, de valahogy sosem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezzük, de igyekszünk szépen előre menni, már így, Tibivel kiegészülve dolgozunk a következő lemezen, amire, remélhetőleg nem kell már hét évet várni.(nevet)

Ezek után ideje beszélnünk a sörről. A Stargazer- dal által megihletve, az Invitro Brewing egy jóféle IPÁt is főzött az anyaghoz, mesélnétek erről kicsit?

Tibi: Igazából mázlink volt. Az ötlet onnan jött, hogy jó cimborámmal, Márkkal, aki régóta pultozik, és egészen jól ért a sörökhöz, sőt, beszélgettünk erről. Úgyhogy össze is hozott Szabó Tomival, az Invitro fejével, aki szintén egy old school extrém metal arc, anno Angliában is zenélt, és most itthon is van egy zenekara, úgyhogy közel is áll hozzá a dolog. Konkrét koncepciónk nem volt, csupán felvetettük, mi lenne, ha lenne sörünk, a metalt hallgatók általában szeretnek sört inni, ahogy mi is, úgyhogy úgy voltunk vele, miért ne. Azt viszont nem tudtuk, milyen sört szeretnénk. Ahogy Ákos szokott fogalmazni, sör ízűt.(nevet) Idáig jutottunk, aztán összeültünk, vázoltuk az említett koncepciót, meg hogy kellene hozzá a logónk. Utóbbi annyira tetszett neki, hogy annyit mondott, "Tibikém, ez világítani fog a hűtőben!" És ha megnézed, alapvetően tök jó a grafika és a logó kontrasztja, olyan képi világ, ami már mozgatta Tomi fantáziáját is, utána meghallgatta a zenénket is, és az is bejött neki szerencsére.

Ennek függvényében leadtuk neki azt a puritán elképzelésünket, hogy egy IPÁt szeretnénk, mert az itatja magát, a többit pedig rábíztuk, és tök jól összerakta a receptet, rengeteget beszélgettünk a zenekarról, az ő bandáiról és csak úgy zenéről, ebből az egészből forrott ki a Stargazer sör, ami azóta már el is fogyott, de ne csüggedjen senki, főz még majd belőle.

Ha már ennyire vesézgetjük az „új” lemezt, kinek melyik a kedvenc dala és miért?

Ákos: Hűha, nehéz választani. Mint zeneszerző, talán a nyitó, Elegy áll hozzám a legközelebb. Amikor megírtuk ezt a dalt, az is volt a koncepció a fejemben, hogy kellene valami bombasztikus nyitány, azt hiszem, ez sikerült is, mert úgy érzem, ha most elütne a villamos, elmondhatnám, hogy na, legalább alkottam valami maradandót, számomra abszolút magnum opus ez a szám.  És hogy ne csak magamat fényezem, az Attila által hozott dalok közül a Terraform a nagy kedvenc, mindig is ragaszkodom ehhez a setlistben is, egyrészt, mert azt még úgy írta nekünk 2015-ben, azt hiszem, hogy szám tanulgatás közben hopp, csak kicsusszant. Gyakorlatilag írt egy komplett számot, ami hasonlított a Kill With Hate-es témákra, de új határokat is nyitott, és az jutott eszembe egyből, hogy úristen, milyen jó lemezt fogunk együtt írni.

Akkor ez tényleg egy elég intenzív és masszív dalírási folyamat eredménye.

Patrik: Abszolút. Sok réteget tartalmaz maga a zene is, szerzői szempontból, és rengeteg idő és energia ment el arra, hogy azokat az ötleteket megtaláljuk, amik a leginkább oda illenek, és szerintem jóval több minden van benne, mint amit egy laikus hallgató kihallhat belőle.

Egyébként az én kedvencem az említett Stargazer, annak a szövege készült el először, és teljesen egyedül csináltam, emléknek kiváló, és rohadt büszke vagyok a vokál teljesítményemre a végén. (nevet)

Krisztián: Igen, a Stargazerben igazából minden benne van, és baromi nehéz is mindenkinek, egy igazán küzdelmes dal, de szeretjük játszani. Én még a By The Seventh-t említeném, az elsőre megfogott, de nehéz egy dalt kiemelni.

Patrik: Így van. Az én fejemben is inkább komplett egészként él az album.

Tibi: Nekem azért frissebb az élmény, de én is a Stargazert választanám, leginkább a hangulata miatt, tényleg minden benne van. Kihívás megtanulni, de az elején még van egyfajta megnyugvás, aztán letekered a tesi órát, hogy a végére újra le lehessen engedni egy kicsit. Megvan benne egyfajta kettősség, a munka, a szenvedés, de a megérdemelt fellélegzés is, ami tök jó, kontrasztos hangulatot ad.

Krisztián: És a végén az elégedettség, amikor befejeztük a dalt, és senki nem b*szta el. (nevet)

Mennyire vagytok maximalisták egyébként a színpadi teljesítményt tekintve?

Krisztián: Én szeretek az lenni, csak nem mindig jön össze. Azon is múlik általában milyen helyen, milyen körülmények között játsszunk.

Patrik: Van egy egészséges maximalizmus mindenkiben, technikailag is fejlesztettünk a motyón, egységesítettük, hogy mindenhol ugyanúgy szólaljunk meg, szóval tudatosak vagyunk ebből a szempontból is. Én úgy gondolom, hogy nekünk lehet akármilyen szar napunk, úgy kell hozzáállni, hogy annak, aki mondjuk Egerben ott van, ez egy régóta várt koncert, és egyszerűen nem lehet neki csalódást okozni.

Krisztián: Nyilván előfordul, hogy felb*sz valami megoldhatatlannak tűnő technikai probléma, de igyekszünk úgy hozzáállni, hogy ez a koncert közben ne látszódjon, hanem az jöjjön le, hogy mindenki tudja, hogy mit csinál, és egy egységet alkotunk, amíg ez megy, addig jó.

Tibi: Volt arra példa már egyébként a turné során is, hogy nagy volt a feszkó, és elég idegesek voltunk, de amikor színpadra állunk, ez instant elmúlik, és el tudjuk ezt engedni, és nincs jelen a probléma, amiről azelőtt beszéltünk. Szóval, a maximalizmusra visszatérve, én inkább azt érzem, hogy ez valahol tudat alatt is működik, igyekszünk úgy viselkedni a színpadon, ahogy mástól is szeretnénk látni, ha elmegyünk egy koncertre.

Magát a lemezbemutatót hogy éltétek meg?

Krisztián: Rengeteg szervezés, munka volt benne, engem a végére ez már kicsit fel is őrölt, de az, amikor konstatáltuk, hogy tele van a hely, mindenért kárpótolt. Nem gondoltuk tényleg, hogy ez megtörténhet, úgyhogy az egy óriási előrelépés volt, a koncert is jól sikerült, és végre egyben el tudtuk játszani az anyagot. Rengeteget próbáltunk, több hónapig tartott a felkészülés, az ezt megelőző koncerteken az anyag kábé felét játszottuk, az igazán kemény része még nem volt összecsiszolva, így külön élmény volt, ahogy összeállt az egész.  

Patrik: Ez egy valódi ünnepnap volt mindannyiunknak szerintem. Főleg azután, hogy végre ki tudtuk hozni az albumot, aminek a fogadtatása is pozitív volt.

Gondolom, a generációs különbségek sem jelentenek problémát.

Krisztián: Maximum, amikor arról van szó, ki, mikor volt először koncerten. Olyankor előszeretettel jövök elő azzal, hogy én ’92-ben már Napalm Deathen voltam, ’95-ben meg Cannibal Corpse-on.(nevet) Aztán elgondolkozom azon, hogy ez talán mégsem olyan jó. Az mondjuk mindenképp pozitív, hogy rengeteg olyan dolgot láttam, amit ma már nem fognak.

Tibi: Ami még előnyös, hogy sok tapasztalat is összegyűlt így emiatt. Nekem meg, akinél mindenki idősebb a zenekarban, tök jó, mert tényleg egy csomót tanulok ebből, ami nagy előny.

Krisztián: Én is próbálok az elmúlt, már több mint húsz év pozitív és negatív tapasztalataiból tanulni. Azt mondják, mindig utólag okosabb az ember, én próbálok valahogy előre okos lenni, de persze ez sem mindig jön össze. (nevet) Szandrával is állandóan agyalunk, mi legyen, hogy legyen, és az elénk kerülő lehetőségeket igyekszünk megragadni. Hajlamosak vagyunk egyébként elkényelmesedni, de persze mindenkinek van élete, szakmája, családja. Próbáljuk bevonni a munkába, akit lehet, Tibivel tök jól össze tudunk dolgozni, de sok mindent Szandrával próbálunk megoldani, összetartani a szervezést, a merchöt és minden kapcsolódó intéznivalót, nem basztatunk senkit, abszolút demokratikus módon működünk.

Ha már itt tartunk, milyen tanácsokat adnátok egy most induló, itthoni bandának?

Krisztián: Valahol olvastam egy nagyon frappáns választ erre, keressen egy másik hobbit.(nevet) Viccen kívül, minden attól függ, ki mennyire mazochista, mert ehhez bizony kell egy egészséges mazochizmus, mert nehéz. Az is tök jó, ha megvan a szükséges fanatizmus, de a mai világban nélkülözhetetlen, hogy meglegyen a kellő ismeretségi köröd, olyan haverok a kocsmából, akiknek már van zenekara, mert nem könnyű elindulni. Lehet próbálkozni azzal is, hogy ráírogatsz nagyobb zenekarokra, mint régen, de rengeteg banda van. Szerencsére azt el lehet mondani, hogy stílus tekintetében nem igazán van két egyforma csapat, ami fasza, de akkor is nehéz a kezdet, mert ha nincs semmilyen kapcsolatod, akkor nem igazán foglalkoznak veled.

Most arra gondolok, hogy lejársz mondjuk a BlastBeatbe, és ott összehaverkodsz zenekarokkal. Az a kapcsolati kör, amit Szandrával az elmúlt 20 éves munkánk kapcsán felépítettünk más történet, bár még a Kill With Hate kapcsán megkaptuk többször, hogy biztos emiatt tartunk ott, ahol. Persze semmilyen igazságalapja nem volt, ha valóban így működött volna, már rég nem itt lennénk.(nevet) Az eddigi nemzetközi bandák előtti fellépéseink meghívásos alapon történtek, és akik ezeket a bulikat szervezték, mind olyan emberek, akik nem minket választanak, ha nem illünk a képbe, vagy nem vagyunk elég jók. Emellett az is idetartozik, hogy rengeteg zenekart ajánlottunk be nemzetközi koncertek elé, igyekszünk segíteni, de ezt sajnos sokan elfelejtik. Őszintén, egyetlen egyszer fordult elő, hogy jeleztem a szervezőknek, hogy szívesen játszanánk a Cannibal Corpse előtt, ha valaki rám akarja dobálni a sarat, akkor emiatt megteheti.(nevet)

Ezt a fikázódást soha nem értettem egyébként, ahogy Szénégető Ricsi szokta mondani, zsebkendőnyi a színtér, semmi értelme, nem visz előre…

Krisztián: A legfontosabb szerintem, hogy tényleg mindenki foglalkozzon a saját dolgával, és az esetleges sikertelenségét ne próbálja másra húzni, az okokat inkább próbálja saját magában keresni elsősorban.

A csoda Infinite Beat - fotók az ominózus január 20-ai Düreres koncerten készültek. 

Oldalak:

Beneath The Void - Facebook

Beneath The Void - Youtube

Beneath The Void Linktree

Csipke