(Heedless Elegance b.-j.: Erős Mátyás - basszusgitár, Csobán Albert - dob, Forgó Zsolt - gitár, Konter Samu - ének, Varga Dániel - gitár, fotó: Hegyi Júlia Lily)

Azóta érlelődik már bennem egy Heedless Elegance-interjú, amióta először meghallgattam a Librát. Őszintén? Eszméletlen megleptek a srácok, nem igazán jellemző, hogy ebben a minőségben szólal meg valaki ilyen „fiatalon”. A budapesti ötös 2018-tól datálja hivatalos létezését, idén januárban pedig – egy EP, és a bemutatkozó album után – már a második nagylemezüket szabadították a nagyvilágra, ami az egyik legjobb idei er(j)esztés. Bele is ette magát a fülesembe rendesen, hetente legalább egyszer lecsúszik, kísérő nélkül. A csapat végre jól meg is túráztatja az albumot, épp a metal.hu szervezésében járják az országot, a Beneath The Void, a Nest Of Plagues, és a Watch My Dying társaságában. December 28-án a budapesti állomás lesz a hunyó, az Instantban lép színpadra az illusztris társaság, úgyhogy végre élőben is udvariasan letéphetik az arcom. Eme jeles apropóból váltottunk levelet Forgó Zsolt gitárossal, hogy bepillantsunk a színfalak mögé. 

A Heedless’ nem indult épp zökkenőmentesen, jó pár tagcserét kellett eszközölnötök. Viszont baromi nagy dolog, szerintem, hogy ennek ellenére haladtatok szépen előre, kijött a bemutatkozó EP, majd az első nagylemez, adtatok jó pár koncertet, megfordultatok tehetségkutatókon. Mi az, ami a kihívások ellenére is tartotta bennetek a lelket?

Szerencsések voltunk abból a szempontból, hogy elég határozott elképzelésünk volt azzal kapcsolatban Samuval, hogy milyen attitűdöt szeretnénk képviselni, illetve mi a nagyjábóli irány, ami felé tartani szeretnénk, és ezt milyen eszközökkel, vagy mennyi áldozat árán vagyunk hajlandóak működtetni. Elég egyszerű volt a képlet innentől kezdve. Aki ezeknek nem tudott megfelelni, annak mennie kellett, mi meg folytattuk tovább. Lehet, hogy sokszor mi voltunk a nem jó fejek, de voltak döntések, amiket az előbbiek fényében meg kellett hozni. Elég nagy segítség volt még az is, hogy minden nehéz döntés/változás után egy fokkal erősebben kerültünk ki, így egy idő után már magabiztosabban tettük meg ezeket a lépéseket, nem féltünk annyira a következményektől.

Van olyasmi abból az időszakból, amit így visszatekintve inkább nem kellett volna bevállalnotok?

Én személy szerint, úgy gondolom, hogy nincs. És nem azért, mert nem követtünk el baklövéseket. Dehogynem! De ott es akkor, annyi idősen ezt tudtuk kihozni magunkból. Most is biztosan megvannak ezek a hibák, és a jövőben is biztosan meglesznek. Semmi olyan dolog nem történt, ami az előző válaszban említett attitűddel ellentétes lenne, ezért úgy érzem, hogy mind nyugodtak vagyunk ebből a szempontból.

Térjünk ki az NKA-s támogatásra, egyrészt, mivel nem igazán jellemző, hogy a honi metal underground friss zenekarai közül kerülnek ki nyertes pályázók. Fontos, hogy ez nem „csupán” anyagi támogatást jelent, hanem tulajdonképp egy egyéves mentori program is egyben. Mennyire tudtatok profitálni ebből?

Nehéz ezt véleményezni mert a COVID szitu sajnos pont keresztbe tett az egésznek. A legtöbb dolog nem is valósult meg. A mentorprogram úgy nézett ki, hogy kaptunk magunk mellé egy szakembert, nevezetesen Buzás Krisztiánt (Belau, Orient Fall), aki amiben tudott, támogatott minket. Sokféle forgatókönyv létezik, valakinek nem válik be a párosítás, van, akinek igen. Esetünkben nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, mert Krisztán teljes szívvel, rengeteget segített, ahol csak tudott, vagy ahol igény volt rá. Legyen ez az artwork, egy minél profibb sajtóanyag/’presskit’ összeállítása, vagy jó tanácsok/lelki támogatás. Nem voltak korlátok.

A másik ok, ami miatt érinteni szeretném a témát, hogy köreinkben visszatérő „dilemma”, hogy mennyire „trve” ilyen jellegű pályázati pénzeket elfogadni, benneteket ért bármiféle kritika emiatt? Érdemes egyáltalán belemenni az ezzel kapcsolatos vitákba?

Nem ért minket kritika ezzel kapcsolatban. Szerintem bárki eltenné ezt a pénzt, maximum, akinek nagyon az a "művészeti" profilja, hogy beleáll politikai kérdésekbe, az nem. Ilyen meg amúgy nincs sok, és persze azzal állásponttal sincs baj. Egyéni megítélése mindenkinek. De ha esetleg valaki, így áll ehhez a kérdéshez, és ez alapján minősíti a művészeti produktumot, annak csak azt tudom mondani, hogy remélem, semmilyen állami támogatást, adókedvezményt, segélyt nem vesz fel soha, és a benzinért is a piaci árat fizeti, nem a befagyasztottat. Úgy gondolom, elég sok pénzt hagyunk az államkasszában, és ha ebből valamennyit visszaosztanak, azt el kell fogadni. Nem legitimálod vele a kormányt (maximum ezt az intézményt, ami szerintem, bizonyos hibái mellett egy korrekt történet), egészen addig, amíg nem szólnak bele, hogy mit mondhatunk, vagy írhatunk le, és nem hajtunk ennek fejet.  Ilyesmi pedig nem történt, innentől kezdve elfogadjuk, és jóra használjuk.

Hangzók. Az első két anyagot még egy korábbi felállás jegyzi, és Samu és a te ötleteidből született, mennyire vagytok elégedettek a bemutatkozó EP-vel és a Wanderer-albummal?

Elégedettek vagyunk. Nem mondom, hogy maradéktalanul, de hasonlóképp tudnék erre válaszolni, mint a második kérdésre. Ha valamit mégis mondani kell, az talán az, hogy több időt, pénzt és energiát szánhattunk volna a megszólalásra, de ahogy említettem, korábban ott, és akkor erre telt tőlünk. Nem bánkódunk egy percig sem, és egyébként ezek az anyagok nyitottak meg kapukat, hogy a Librát meg tudjuk valósítani úgy, ahogy azt szeretnénk

A Libra már az aktuális formáció „szerelemgyermeke”, egy három hónapos elvonulás eredménye, mit gondolsz, mi az, ami miatt jelentősebb konfliktusok nélkül túléltétek a dalírási periódust?

Az, hogy egy k*rva jó élmény volt. Ott voltunk, együtt voltunk, nyár volt, zenéltünk, jól éreztük magunkat. Nehéz ebből problémát gyártani.

Azt mondják, a zenekar olyan, akár egy párkapcsolat.

Hasonló dinamikák mozognak benne, valóban. Vannak hullámvölgyek, belső konfliktusok, és kell hozzá egy nagymértékű elhivatottság/szerelem, belátás, elengedés, ego-égetés vagy önreflexióra való képesség, hogy az ember ne hagyja abba. A zenekar előnye, hogyha komolyan akarod csinálni, lesz, kell valaki, aki a végén mindig kimondja az áment, vagy eldönti, hogy mi történjen, különben káoszba fullad az egész, és csak egyhelyben toporogsz. A párkapcsolatban ezzel szemben pedig, ideális esetben, teljesen egyenlő felek vannak, viszont csak két ember faszsága terheli a létezést, nem öté.

A Libra fogadtatása abszolút pozitív, mégis szúrja a szemem, hogy legtöbben szimplán a metalcore kategóriába csúsztatják az albumot, holott szerintem jóval komplexebb ennél, és nem igaz rá maximálisan egyetlen generikus cédula sem. Szerinted mennyire hasznosak még a műfaji skatulyák 2021-ben? Én nem szerettem soha.

Még az előző lemeznél kicsit zavart minket, de mára már elengedtük szerintem mindannyian. Mi csak annyit szoktunk mondani, hogy metal, egyébként mindenki hívja, ahogy akarja. Próbálták már berakni megannyi skatulyába, vagy hasonlítani mindenféle zenekarhoz, de mi se éreztük sose, hogy maradéktalanul helytálló lenne. Viszont ebben benne van az is, hogy az ember nyilvánvalóan teljesen más füllel hallgatja a saját zenéjét. Nem tudom. Az meg, hogy mennyire hasznosak, hát valamilyen szűrő biztosan kell, és manapság nincs egyszerű dolga annak, aki valamiért úgy érzi, hogy ezt a szűrőt alkalmaznia kell. Kellő hozzáértéssel azért szerintem valamennyire meg lehet közelíteni a valóságot, aztán a hallgató úgy sem az alapján fogja megítélni, hogy tetszik-e neki, hogy milyen hashtag alatt találta.

A koncepciót tekintve visszatér az első lemezről megismert kissrác, illetve a főhős lelkében zakatoló érzelmi hullámvasút fogja össze a dalokat, amíg személyes bosszújától elér a megváltó halálig. Mindezt szerintem sikerül olyan indirekt mód tolmácsolni, hogy az ember tényleg kapcsolódni tud, a saját hasonló élményein keresztül. Számotokra mi jelentette a legnagyobb kihívást az album megírása során?

Őszinte leszek, nem igazán tudok tényleges „kihívást” említeni. Egy végtelenül élvezetes folyamat volt, komolyabb felsülések nélkül. Nyilván előfordult, hogy mondjuk egy dal refrénjére nem jött az ihlet szerdán, de aztán péntekre megérkezett. Ezek ilyen semmisségek. Samu most először énekelt tisztán, számára volt ebben bizonyosféle megmérettetés, de zökkenőmentesen hozta azt is. Biztos izgult, aztán elmúlt és ennyi. Boldogsággal tekintek vissza a munka minden percére, és ezt nem csak az idő szépítette meg.

Külföldről is érkezett visszhang, illetve a környező országokban volt már pár koncertetek is, hol vannak elvetemültebb rajongók, itthon, vagy a határokon túl?

Nem tudom, hogy esetünkben beszélhetünk-e már olyan dolgokról, mint elvetemült rajongó. Vannak nagyszerű élmények kint is, itthon is. Romániában, Jászvásáron például kaptunk egy lehetőséget, és headlinerként szerepelhettünk egy fesztivál harmadik napján. Senkinek fogalma sem volt, arról, hogy kik vagyunk, de a koncert után sorban álltak az emberek a színpad mellett, hogy gratuláljanak, kérjenek fotót, aláírást, és láttad rajtuk, hogy teljesen odáig vannak. Ezek olyan élmények, amikből táplálkozni lehet.

Itthon meg például a magyar légierő egyik főhadnagya írt ránk, hogy aláírást szeretne, és már az egész csapat minket hallgat. A srác ilyen vadászgéppel repülős videókat is csinál, és az egyik alá bevágta a Splitet, még mi is teljesen megmentünk tőle, hogy mennyire kurvára menő az ember, és akkor megbeszéltük, hogyha enyhül a COVID szitu, majd meglátogatjuk a hangárban, bevisz minket, azt mehet a spanolás. Ezek mind olyan dolgok, hogy csak mondogatjuk, hogy azt a k*rva, jó ég, és vigyorgunk, mint a hülyék. Nem tudom, hogy az ilyesmik már rajongásnak számítanak-e, vagy hogy is van ez, és én egyébként nagyon utálom is ezt a szót. De rendkívüli tapasztalatok, az biztos, és az ilyenek tartják bennünk a lelket.

Szeptemberben végre megtartathatott a lemezbemutató. Megkönnyebbültetek, hogy sikerült? Milyen volt ennyi kihagyás után újra színpadon?

Óriási kő esett le a szívünkről, amit egy egész évig cipeltünk. Összességében úgy gondolom, hogy ezt is az előnyünkre tudtuk fordítani, és jó volt ez így, mert minél távolabb került a dátum, mi egy annál jobb produkciót tudtunk végül letenni. De nehéz volt. Ez tényleg az volt. Majd egy éve kint a lemez, jó-jó, királyak a visszajelzések, de nem tudtuk előadni, nem volt lehetőség lemérni, hogy ez élőben működik-e, képesek vagyunk-e megugrani az elvárásokat, satöbbi, a szokásos szorongós hülyeségek. Előtte nem sokkal szerencsére volt két román bulink, amik nagyon jól sültek el, így egy kicsit megnyugodtunk. Aztán a lemezbemutató is nagyot ment, mi pedig olyan boldogok voltunk, mint ritkán.

Hogy éreztétek magatokat, mi volt az este legjobb momentuma?

Rengeteg agyvérzés előzte meg: utolsó pillanatban tönkrement lámpa a színpadképből, gellert kapó laptop, meg ilyenek... Aztán végül rohadt jó volt így is. Nagyon sokan voltak, lényegesen többen, mint bármikor, ismerték, várták, énekelték a dalokat, és az a pillanat, amikor felmész a színpadra, lefogod az első hangot, és ezt realizálod, és egy évnyi tömény szorongás tűnik el hirtelen a gyomrodból, arra, azt hiszem jogosan használhatjuk azt a szót, hogy euforikus.

Jelenleg épp a metal.hu szervezésében zajlik az országjáró túrátok, hogy sikerültek az eddigi koncertek?

A körút sikeresebb, mint azt vártam. Akárhonnan nézzük, a negyedik hullámban gázolunk nyakig, a metal zene nem a legtrendibb műfaj 2021-ben, a klubok, zenekarok vergődnek, mindezek ellenére a helyek túlnyomó többségén olyan nézőszámok vannak, amiknek nem olyan rég mi még Budapesten is rettenetesen örültünk volna. A bulik jók, a hangulat fasza, az emberek mindenhol szépek es kedvesek, úgyhogy ez egy jó élmény számunkra, minden magától értetődő nehézségével együtt.

Mit gondolsz, a lezárások után nagyobb lelkesedéssel várják az emberek a koncerteket, mint azelőtt?

Szerintem ez az élmény egy emberben az első két-három buliig tart, aztán ennyi. Jó ideje lehet már koncerteket látogatni, főleg ilyen jellegűeket, úgyhogy én személy szerint nem érzek ilyen irányú dinamikákat. A következő óriási megőrülés, szerintem majd az első nagy és tisztességes fesztivál lesz, mert abban már jó ideje nem volt részünk.

A turné keretein belül elég sokfelé megfordultatok, van még olyan honi színpad, ahol mindenképpen szeretnétek fellépni?

Azért egy Barba Negrát megzörgetnénk!

Mi lehet a következő lépés, irány külföld?

Igen, most egy kicsit, elsősorban kifelé szeretnénk fókuszálni. Szerveződnek dátumok, lehetőségek, de ezekről majd később.