Nest Of Plagues - interjú (2021)

noppromo.jpgNest Of Plagues b.-j. Breier Máté - gitár, Kövecses Evelin - gitár, Fűr Balázs 'Cili'- dob, Ivanics Dániel - ének, basszusgitár

A Nest Of  Plagues még 2018 környékén keveredett a radaromra, méghozzá a XV. Stagediving fesztiválon, amikor épp bemutatkozó, End Of The Comedy albumukat prezentálták, ami számomra az év felfedezése volt.  Ugyan készülő, második lemezük már több 'core-os elváltozást mutat, nem lehet megunni őket, szóval épp itt volt az ideje levelet váltanunk. Kiveséztük a második anyag koncepcióját, az eddig megjelent klipes ízelítőket, és az is kiderült, miként érdemes metalkodni a TikTokon...

Örömmel köszöntelek titeket a Mögött Blogon! Aperitifként jöjjön egy kis nosztalgia: 2016-ban érkezett bemutatkozó, a banda nevét viselő kislemezetek. Eltelt öt év, mai fejjel változtatnátok rajta valamit?

Máté: Zeneileg nem változtatnék rajta, mert akkori fejjel az a fajta zene inspirált minket. Marketing vagy stúdiómunkálatok terén viszont változtatnék utólag. A felvételeket lehetett volna profibban csinálni a részünkről, illetve a lemez promóját is. De objektíven nézve érthető, hogy az első anyag kidolgozására nem fektettünk kellő figyelmet, tapasztalat hiányában.

Cili: Én az Auto Da Fé dalba raknék még pár lábdobot, hogy még költőibb legyen a szám, csak sajnos akkor még béna voltam…

Dani: Én a mai napig imádom a Succubust, és szeretem játszani. Hangzásilag már nem jön be annyira, de kedvelem az EP összes számát. A True Craze-t és az említett Succubust meg kifejezetten jó riffekből épülő daloknak tartom.

2018 januárjában jelent meg bemutatkozó lemezetek, az End Of The Comedy. Ma mi jut eszetekbe először, ha az anyag bármilyen apropóból említésre kerül?

Máté: Fájdalom, de büszkeség.

Cili: Párszor berakom tanuláshoz, vagy így háttérzajnak és mindig van, amire felfigyelek, hogy „ez de k*rva jó!”. Összességében akkor ez volt a hangulat a zenekarban, és szerintem elég sokat kihoztunk belőle, de ez már a múlté és nem valószínű, hogy a death metal visszatér valaha a zenénkbe.

Dani: Az End of the Comedy szövegeit egy olyan időszakban írtam, amikor úgymond próbáltam megtalálni a „hitemet”. Ezalatt inkább azt értem, hogy filozofáltam rajta, csalódottságomban és haragomban. Aztán arra jutottam, ha van Isten, akkor nagyon sok bocsánatkéréssel és magyarázattal tartozik nekem, és nekünk, embereknek. Ma már nyugodtabb vagyok ezzel kapcsolatban. Általában ez jut először eszembe, amikor említésre kerül, vagy hallgatom az albumot. Nagyon szeretem egyébként mindegyik számot szövegileg, zeneileg egyaránt.

Evi: Én végtelenül hálás vagyok ezért a lemezért, mert enélkül nem fedeztem volna fel a Nestet. A mai napig, ha hallgatom, elkap az a feeling, amit anno éreztem: „úristen, ez a világ legjobb zenéje!”. (nevet)

Mi az, amire a legszívesebben emlékeztek a felvételek idejéről?

Dani: Jó érzés felidézni, hogy akkor csináltunk először valami nagy volumenű alkotást.

Máté: A Descending To Abuse, a Slaves To This Matter, az Underground Man és az End Of The Comedy dalok munkálatai, és Simi (Simon István -  No Silence Studios) kávéja. Na meg Gyula hamburgerei.

Cili: Amikor odafele, vezetés közben megírtam a Slaves To This Matter dobkottáját. Nem véletlen, hogy olyan amilyen.(nevet)

Számomra Evi érkezésével vált teljessé a Nest Of Plagues, és azt hiszem, ez az eddigi legstabilabb felállás. Jól érzem?

Máté: Igen. Gitártudás, személyiség, hozzáállás fullos, és jó vele lógni.

Cili: Ehhez jön még az alkoholfogyasztás, marketing tapasztalat, színpadi jelenlét, amikben rendre száztíz százalékot nyújt Evi.

Dani: Én csak jót tudok írni, annyit, hogy ki se férne egy oldalra. Egyébként valóban ez a zenekar történetének legteljesebb, legstabilabb felállása. Nem beszélve arról, hogy így szinte tényleg mindenhova négyen megyünk szórakozni, ökörködni. Evivel az utolsó puzzle darab is hozzá lett rakva a történethez.(nevet)

Evi: Rendet tartok!(nevet)

Ha a zenekarban betöltött szerepeket nézzük, ki mi miatt nélkülözhetetlen a csapatban?

Máté: A személyiség, közös élmények, barátság miatt nem pótolható szerintem senki se. Illetve a hozzáállásunk is olyan dolog, ami nem minden zenésznél evidens. Mindannyiunknál egyértelmű az elköteleződés a zenekar felé.

Cili: Én azért érzem nélkülözhetetlennek magam, mert a Máté által említett „közös élmények” nagy részébe én rántottam be. Ezek általában különféle tudatmódosító szerek gátlástalan fogyasztásával párosultak, szóval egyfajta hangulatfelelős szerepet is betöltök a zenekarban.

Evi: A korábbi zenekaraimban elég sok tagcsere történt, és úgymond hozzászoktam, hogy ha valaki lelép, akkor keresünk mást és kezdjük elölről. Ebben a zenekarban ezt elképzelni sem tudom. Ha valamelyikünk kiesne, azon nem tudom, hogy hogyan tudnánk túllépni.

Dani: Mindenki nélkülözhetetlen, mert akkor hiányozna az ő hangszerének a szerepe a zenénkből. Viccet félre téve, én olyan sztorikat is hallok, vagy hallottam más zenekaroknál, hogy rühellik egymást a tagok vagy csak így elvannak egymással, és állandó téma a tagcsere kérdés. Nálunk ez így elképzelhetetlen, tényleg. Nem azért mondom, hogy beképzeltnek tűnjünk, hogy „Há’ mi csináljunk jól!”, hanem ez tényleg így alakult szinte folyamatosan, de amióta Evivel vagyunk, egyértelmű a kötődés egymás, a zene, a dalaink és az együtt bulizás iránt.

Azt már egy korábbi interjúban említitek, hogy elég nehéz volt átvészelni a bezártság időszakát, van esetleg olyasmi, amit viszont sokkal könnyebb volt így kivitelezni?

Máté: A zeneírás személyesebbé vált, mert azelőtt nem jártunk át egymáshoz. Vagy egyedül, otthon, vagy a próbateremben, időre írtuk a dalokat eddig. Emellett jobban megismertük egymást. Például a zenekari karácsonyozás is a covid alatt lett bevezetve.

Dani: Én az Aldiban dolgoztam, szóval ott k*rva szar volt, szóval még a home office örömeit se élvezhettem, pedig be akartam vezetni az otthonról való kasszázást és árufeltöltést.(nevet) Zenét sokkal gyakrabban írtunk úgy, hogy átmentünk egymáshoz, vagy lementünk a Balatonra véglegesíteni az utolsó dalokat.

Cili: Több volt a közös házibuli, ahol közelebb kerültünk egymáshoz, át tudtuk nyálazni a számokat hangról hangra, és persze ott vannak a „közös élmények”, amit már fentebb említettünk.(nevet)

Evi: Én elég őrült életmódot folytattam a covid előtt, gyakorlatilag egy rohanás volt az egész napom, meló, folyamatos bulizás, jövés-menés. A covid miatt kénytelen voltam leülni és lenyugodni, aminek köszönhetően sokat fejlődtem gitár terén, és dalszövegeket is írtam.

Készül a második lemez, érkeznek az ízelítők szép sorban, videókkal megtámogatva, ha jól tudom az album minden dalához szeretnétek valamilyen vizualitást, miért tartjátok ezt fontosnak?

Máté: Az előző lemezeinknél nem fordítottunk erre figyelmet, pedig ugyanolyan fontos, mint maga a zene. Ha nem is feltétlen mind a tizennégy dalhoz, de a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni magunkból e téren is. Tervezünk „full story”-s klipet is. Reméljük, sikerül megvalósítanunk.

Cili: Promózás szempontjából nagyon fontos, hogy legyen képanyag, sokkal figyelemfelkeltőbb és könnyebb hirdetni. Plusz jobban át lehet adni a feelingjét bizonyos témáknak, ha van hozzá videó.

Dani: Bizonyos dalok szövegei annyira személyesek lesznek, hogy szeretném én is, hogy valamilyen vizualitásban átjöjjön, hogy nagyobbat tudjon ütni a mondanivalója.

A mai napi dömpingben elég nehéz kitűnni, számotokra mitől „nézeti magát egy klip”, mitől lesz egyedi?

Máté: Legyenek motívumok benne, amelyek megjegyezhetők és gondolatébresztőek vagy akár személyes emlékeket is tudjak kötni hozzájuk. Humor vagy menőség szempontból ott vannak például az ATTILA-klipek, vagy az Eskimo Callboy Hypa Hypa, We Got The Moves videói. Gondolatébresztő vagy művészi szempontból például a Spiritbox Constance, vagy a Crystal Lake Aeon dalaihoz készült klipek voltak rám leginkább hatással. Előbbi a demencia és az öregedés, utóbbi a mesterséges intelligencia és az ember-robot kapcsolat tematikájával foglalkozik. Metálon kívül például a Woodkid Goliath című dalához készült klip az egyik kedvencem. Abban számomra eszméletlenül jól harmonizál egymással a képi világ és a zene.

Cili: Szerintem a hangsúly a hangulaton van, hogy a képanyag mennyire dolgozik alá a szám vibe-jának. Emellett persze muszáj bevetni egyedi vagy extravagáns elemeket, egy jó színvilág, vagy ha csak simán megmutatod a segged, az mindig működik. Ja és nem árt, ha jó a dal…

Evi: Senki nem kíváncsi nyolcvanmilliomodjára egy sima, zenélős image klipre. Természetesen, mint mindenki, mi is csinálunk ilyet, mert egyszerű, költséghatékony és lehet belevinni plusz elemeket, amiktől kicsit egyedibb vagy látványosabb lehet, és ez még mindig ezerszer jobb, mintha videó nélkül adnád ki a dalt. Ettől függetlenül szerintem ma már elég magasan van az emberek ingerküszöbe, és muszáj valami olyat mutatni, ami ezt meg tudja ugrani, vagy legalábbis erre kell törekedni.

Dani: Én kábé nem is nézek már klipeket. Egy kezemen meg tudnám számolni, mik azok, amiket néha-néha lepörgetek. Mostanában ilyenek a német metalcore banda, az Oceans klipjei, vagy az amerikai Prison zenekar videói. Azok is gyakran mentális betegségekről, gyógyszerezésről és stigmákról szólnak. Ha ilyen üzenetük van, azt azért megjegyzem, és szeretném, hogy a mi klipjeink üzenetei is ilyen markánsan megmaradjanak.

Mit gondoltok, mennyire sikerült ezt elérni a saját videóitoknál?

Evi: Az elképzeléseinket abszolút sikerült mindegyik klipnél megvalósítanunk, de nyilván ehhez hozzá kell tenni, hogy eleve bizonyos keretek között tudunk csak gondolkozni. Ez általában úgy néz ki, hogy van egy baromi jó ötlet, és azt el kell kezdenünk szépen lebontogatni meg elveszegetni belőle, hogy hogyan tudjuk ezt kivitelezni úgy, hogy a lényeg ne vesszen el, de ne is kerüljön végtelen pénzbe.

Dani: A Mememento for Her Deeds-nek, a Megalomania-nak és a Chokenak viszonylag átjön a tartalma, a Struggle meg egy buli klip. Az Inferno kicsit kísérletezős, amit valóban nehezebb befogadni, mint szám. Egyébként haladunk az új videók szervezésével, és az új dalok masterei is szinte kész vannak. Úgyhogy mostantól fogunk az igazán k*rva jó dalokra k*rva jó klipeket csinálni, szóval stay tuned!(nevet)

Máté: Ilyen buli hangulatban szerintem a Struggle jót fog menni. Segít fesztiválokra vagy koncertekre hangolódni. A story-s klipünkkel tervezzük kicsit az elgondolkodtató hatást megvalósítani, de párhuzamosan azt is menőre tervezzük.

Cili: Szerintem a Megalomaniá-nál van meg a leginkább az, hogy a kép és a hang összedolgozik, illetve a Struggle-től én is sokat várok.  A lyric videóink annyira nem mentek jót, de szerintem nem a képanyag miatt, hanem mert nem annyira ütős számokat dobtunk ki velük.

És akkor az apropó, október elsején debütált az első „élő” kisfilmetek a Struggle című dalra. A magyar undergroundnak dedikáltátok, és szerintem baromi jól elkapta a fesztiválhangulatokat. Milyen volt visszanézni?

Máté: Hát… minden nap folytatnám ezt az életmódot.

Cili: Mindennap folytatod is…(nevet) Nekem régi nagy álmom volt, hogy legyen egy olyan klipünk, ami arról szól, mi hogy bulizunk. Eszméletlen jó érzés visszanézni, és megmutatni másoknak, kurva menőnek érzem magam tőle.(nevet)

Dani: Nekem nagyon elkezdenek hiányozni a fesztiválok tőle. Minden nap mennék fellépni legszívesebben.

Evi: Minden alkalommal könnyesre röhögöm magam rajta, és baromira felvidít, ha megnézem. Ezt a klipet volt a „legkönnyebb” megcsinálni, mert teljesen önazonos, nem kellett semmin agyalni, csak csináltuk, amit egyébként is szoktunk koncerteken meg bulikban. Bár egyik barátomtól megkaptam, hogy azért elég „lájti” lett a videó ahhoz képest, ahogy valójában szoktunk szórakozni…(nevet)

Mennyiben más egy ilyenen dolgozni, mint egy koncepcióval rendelkező klipen?

Dani: Könnyebb sokkal, mert itt igazából a szervezésen múlik csak a legtöbb, hogy mely bulikon, hogyan készüljenek a felvételek. Egyébként meg csak úgy kell viselkedni, ahogy mindig is viselkednénk egy ilyen környezetben. Tehát igen: a sokadik jégertől én igenis hányok mindig, nem játszom meg a videó kedvéért.

Máté: Én nem nevezném ezt munkával járó cselekvésnek. Csak magunkat kellett adnunk!

Cili: Igen, itt maximum azon feszülünk, hogy minden faszság meg legyen örökítve. Hála istennek Pete (Peter John Kiss), aki a klipet csinálta, nagyon ért hozzá, hogy hogy mutassa be a lehető legjobb oldalunkat.

Evi: Hát ez azért mérföldekkel szórakoztatóbb volt.(nevet) Ha hülyeségről van szó, akkor mind a négyünkből ömlenek az ötletek.

A felvételek a Lowland és a Fekete Zaj fesztiválokon készültek. Más-más szellemiség és szerveződés, de azt hiszem, mindkettő Magyarország legundergroundabb fesztiváljai közt tartható számon, egyetértünk?

Evi: A Zajra teljesen más célközönség jár. Mindkettő underground, de tök máshogy. A Lowland olyan szempontból közelebb áll hozzánk, hogy oda hozzánk hasonló metal zenekarokat hívnak meg, és a közönség is inkább az a fajta extrémebb metalos, aki reggeltől estig vedeli a sört, és naponta kétszer szétveri magát a circle pitben. A Zaj meg inkább nyugodt, hesszelős, kedves közeg, ahová lemész beszélgetni meg új zenéket megismerni. Nekem mind a kettő nagyon adja.

Máté: A Fekete Zajjal kapcsolatban nincsen tapasztalatom. Idén sem tudtam maradni több napot. Viszont a Lowland Fesztiválra aki teheti, jövőre menjen le. Tökéletes közösség és helyszín a megborulásra!

Cili: Az biztos, hogy hozzánk a Lowland áll közelebb, azt mindenkinek ajánljuk, aki fontosnak tartja az underground kulturális életet, vagy aki egy gátlástalan bóduláshoz/ájuláshoz keres megfelelő helyszínt. A Fekete Zaj ennél legalább két nagyságrenddel nagyobb feszt: három színpad, nevesebb fellépők, ott jobban érződik, hogy kis zenekar vagyunk.

Dani: Mindkettő olyan egyébként, hogy a fél fesztivált ismered, de ja, a Lowlanden be is rúgsz külön, mindegyik ismerőssel.

Megosztanátok a nagyérdeművel a legkedvesebb élményeiteket?

Máté: Ital, beszélgetések, elmélkedések, csapongások, Paediatrician és Divided koncert.

Cili: Legkedvesebb élményem, amikor Evi beküldött a pogóba Lowlanden, persze egyből pofára estem. Ezt utána feltették TikTokra, ahol megnézték tizennyolcezren, majd letiltotta a TikTok, mert túl erőszakos tartalom.(nevet)

Dani: A Fekete Zajról őszintén nem emlékszem minden részletre a koncertünk után, arról csak azt tudom kiemelni, ami a Struggle videóban is szerepel. A Lowlanden a legkedvesebb élményem mindig a másnapi első tíz üveg víz volt, amit okádva kértem ki reggelente a pultnál. Egyébként sok jó zenekart megismertem ott: az Exodikont, láttam  végre a Monasteryt, az Evermindot is először, a Tulsadoom-ot. A folyamatos szórakozás mellett ez mind megmaradt azért.

Evi: Én a fesztiváloknak azt a részét szeretem a legjobban, amikor egy átmulatott éjszaka után felkelsz délelőtt, és estig csak lézengsz a haverokkal, és úgy érzed, hogy végtelen ideig tart a nap. Az az igazi szabadság és boldogság, egész életemben tudnám csinálni. De ha valamit ki kell emelnem, akkor az a Paediatrician koncert.

Ezeken felül melyek azok a hazai fesztiválok, ahol szívesen részt vesztek akár fellépőként, akár látogatóként?

Máté: Alapból nem vagyok nagy fesztiválos. Ha megvan a társaság, akkor igazából bármire lemennék, főleg rock, metal, alter fesztiválra. Fellépőként Rockmaraton, FEZEN, Lowland.

Dani: Fellépőként bárhova elmennék, még a Balaton Soundra is, a nagyszínpadra. Mint látogató, az összes hazai metal/rock fesztiválra szívesen járok. Külföldön természetesen meg bármelyik nagyobb metal fesztivál játszana.

Cili: Fellépőként nyilván a Rockmaraton a legnagyobb cél.

Evi: Bármilyen fesztiválra szívesen megyek, bármikor.(nevet) De egyébként ja, a Rockmaraton nagy kedvenc, meg én inkább a kisebb fesztiválokat élem, ahol nincs tömegnyomor és nem a szokásos fesztivál zenekarok játszanak, az eléggé uncsi. Az már elég ritka, hogy egy-egy fellépő miatt mennék el egy fesztiválra, mert már mindent láttam csomószor (évekig jártam Nova Rockra…), szóval nálam már inkább a közeg dönt és a társaság.

Az „élet persze nem csak játék és mese”, az új album koncepcióját tekintve mentális betegségek és a függőségek tematikája körük forog. Ez Dani „személyes pokla”, vagy kollektíven tükrözi az egész banda lelkivilágát?

Dani: Koncepció és tematika szempontjából az egész már a Memento idején megvolt, azért is lesz rajta az albumon annak ellenére, hogy már lassan két éves szám. Alapból volt egy generalizált szorongásos betegségem (GAD), tehát mindig is volt egyfajta szorongás érzetem, de obszesszív-kompulzív zavarral, azaz kényszerbetegséggel (OCD) diagnosztizáltak. Onnantól kezdve az életem a feje tetejére állt, és el kellett kezdenem komolyan foglalkozni a mentális és lelki egészségemmel is, a fizikai mellett. Az album körülbelül ezt a két éves történetemet írja le koncepcióban, hogy milyen folyamatokon mentem keresztül, és milyen folyamaton megy keresztül a mai napig minden ember, aki valamilyen mentális nehézségben szenved. Társadalmi stigmák, gyógyszerfüggőség, önképzavar, önbizalomhiány, félelem a segítségkéréstől. A többiek is mondták, hogy tudnak azonosulni pár dal szövegével, de ez számomra azért fontos, mert akkor ahogy őket, remélhetőleg majd másokat is megérintenek. Egyébként megjegyezném, hogy egy-két számba Evi is írt szöveget, mondván, hogy lennének sorai, amik beleillenek ebbe a koncepcióba.

Máté: Nehéz kérdés, mert a konkrét utalások Dani életére vonatkoznak. De amúgy vannak részek, amiket tudok kötni a saját életemhez. Ugye ezt az albumot 2018 óta írjuk és akkoriban voltak „poklok” az én életemben is, viszont az azután született dalok is rajta lesznek a lemezen, amelyekhez boldogságot vagy pozitív élményt kötök. Például a később megjelenő dalunkban szereplő stigmák és társadalmi előítéletek, a megbélyegzés témaköre számomra is sokat jelent, vagy a mentális viselkedési mintázatok öröklődése, ami az egyik, később megjelenő dalunk szövegének témája. Viszont számomra rengeteg pozitívat nyújtott a tudatmódosítás, úgymint új társaságok, új élményék, önbizalom, inspiráció, boldogság. Szóval teljes egészében számomra nem a személyes poklomról szól ez az album.

Cili: Én megvallom őszintén, hogy már nem hallgatok olyan zenéket, amiket írunk. Alapvetően a Nestben én a kreativitásomat élem ki, és beleviszem azt, amit szeretek a zenében, hogy van egy jó húzása, és tart A-ból B-be. A Dani által írt szövegeket én is nagyon fontos üzenetnek tartom, mert sok embert érint a generációs frusztráció, a mentális betegségek, lelki problémák. Az én lelki világomat viszont jelenleg egy Kesha album sokkal jobban tükrözi:

„Wake up in the mornin' feelin' like P Diddy Grab my glasses, I'm out the door, I'm gonna hit this city Before I leave, brush my teeth with a bottle of Jack'Cause when I leave for the night, I ain't comin' back”

Evi: Mivel főként Dani írja a szövegeket, természetes, hogy róla szólnak leginkább, de szerintem mind a négyen átérezzük a szövegek jelentését, még ha nem is éltük át konkrétan.

Az eddig megjelent szinglik közül a Memento For Her Deeds a függőség, a Choke az ezt kiváltó belső fájdalom és megismerésének, a Megalomania (számomra tulajdonképp) a narcisztikus személyiségzavar, az Inferno a megbánás és az ezzel való együttélés dala. Kinek melyik tematika az, amivel a legjobban tud azonosulni vagy a legtöbb problémát okozta a saját életére levetítve?

Máté: Számomra a Choke és az Inferno szövegtémái. Belső, személyes hibák felismerése, belátása, elfogadása, megbánása és kijavítása. Ezen kívül van még két-három téma, ami személyesen is fontos, de azok még nem jelentek meg.

Cili: Hozzám az Inferno áll a legközelebb, bár nem értek egyet a mondanivalójával teljesen. A megbánás itt arra utal, hogy Dani megbánja, hogy fizikailag nem lépett fel az őt ért csalódás ellen, majd ezt dolgozta fel és belátta, hogy jól döntött. Szerintem ilyen szempontból az erőszak, mint eszköz teljesen helyénvaló. Ahogy Ganxsta Zolee is megmondta: „Az erőszak nem vezet sehova, csak ha megfelelően alkalmazod!”.

Evi: Minden szövegünkkel tudok azonosulni, de nekem csomószor mást jelentenek, mint amikre Dani valójában gondolt. Szerintem az természetes, hogy az ember beleviszi, belegondolja egy szövegbe saját magát, úgymond saját magára vetítve értelmezi. Mikor először olvastam a Memento szövegét például, teljesen mást értettem alatta, aztán Dani elmondta, hogy ez tényleg konkrétan arról szól, ami le van írva, és ebben az esetben tényleg nem kell a szavak mögé gondolni semmilyen többletjelentést. Az is érdekes lehet, hogy az új albumra írtam pár szöveget, és bár teljesen másra gondoltam, mikor megírtam, Dani bele tudta illeszteni az ő elképzelésébe, mert neki teljesen mást jelentettek a sorok.

Dani: A legfontosabb szöveg számomra majd az utolsó dal, a címadó lesz, To Kill a God címmel. Talán nem lövök le túl nagy újdonságot, ha elmondom, hogy ez az a szám, ami a személyes mentális nehézségeimről szól, és ennek a leküzdéséről. Nekem azt a számot felvenni egy kemény menet volt a stúdióban is. De természetesen mindegyik nagyon fontos szerepet tölt be nálam, mert bizonyos problémáról, vagy egy olyan részemből írtam, ami fájdalommal járt korábban. Mindig azt szoktam egyébként mondani, hogyha valakinek viszont másról szól a dal, és másban segít, akkor az bizony arról szól és abban segít, nekem viszont ezt jelenti.

Mi a Struggle üzenete?

Dani: Ebben az albumkoncepcióban a Struggle egy történetet mesél el egy olyan emberről, aki retteg, feszül és képtelen segítséget kérni mástól. Több számmal ellentétben ez nem olyan, ami konkrétan megszólítana, hogy mit lehetne tenni, hanem azt a fájdalmat akartam bemutatni, amin rengeteg ember keresztülmegy ilyenkor. Amikor érzed, hogy belülről robbanna szét benned minden, de te képtelen vagy csinálni bármit is.

Lehet már tudni, mikor jelenik meg a második lemez?

Máté: Az eredeti tervben az idei év vége szerepelt, de utólag átgondoltuk és inkább szeretnénk az album megjelenése előtt kiadni még pár videoklipet. Ennélfogva valószínűleg 2022 tavaszán fog megjelenni, mindenféleképpen a következő fesztiválszezon előtt.

Dani: A fesztiválszezont biztos, hogy már az új albummal fogjuk tolni.

Zárásként muszáj megkérdeznem, mivel én már öreg vagyok hozzá. Mire jó a TikTok és miként tud profitálni belőle egy metal banda?

Máté: Hát én is öreg vagyok ehhez már…

Cili: Alapvetően geci nagy időpazarlás, eszméletlen szenny kontent fut rajta. Ugyanakkor, ha tudsz hasonlóan szenny tartalmat kreálni, akkor sok emberhez eljutsz, főleg a fiatalokhoz. A hagyományos „megosztom a klipemet/teaseremet dolgok egyáltalán nem működnek rajta, szóval mi is inkább arra használjuk, hogy az ökörködést posztoljuk. Ezeket amúgy is szerettük volna megosztani, ami mondjuk Facebookon lehet gáz, és erre tökéletes platform a TikTok. Plusz közelebb lehet vele kerülni a zenekarhoz, mert a kontent nem a zenéről szól innentől, hanem rólunk meg a bandlife-ról.

Evi: Az a típusú kontent, ami a TikTok-ra kell, megállás nélkül ömlik belőlünk, így nagy tudatosság nincs abban, hogy használjuk. Volt pár videónk, amit k*rva viccesnek tartottunk, és valóban gáz lett volna Facebookon vagy Instagramon megosztani. Na azok pont ide valók. De azért itt sem szakadunk meg a tartalomgyártásban; általában rengeteg az ötlet, de nagyon időigényes ezeket jól megcsinálni, úgyhogy sokszor leszarjuk inkább.

Dani: Nekem 3371 követőm és körülbelül 39600 lájkom van az összes videómon, azért, mert egyszer egy BSW dalt „átdolgozva” felhörögtem. Ezen a videón 243 600-as nézettség van. Csináltam ezután még pár hasonló videót, de pénzt meg szponzorálást még nem kaptam. Tervezek még készíteni ilyen videókat, mert amúgy jópofa azt a fiatal közösséget megcélozni deathcore-ral és hörgéssel, amelyik a TikTokon nyomul. Ja, amúgy nem nézem a többi videót rajta, mert undorító, szánalmas emberekkel és kontenttel van tele. Néhány kivételtől eltekintve (például a Talent Stúdió oldala, ahol szinkronszínészekről töltenek fel videókat), az egész egy erkölcsi fertő. Okádék.

A végszót is nektek adom, mint rendszerint, részemről köszönöm, nagyon!

Máté:Soha nem leszek jobb gitáros, ha soha nem baszom oda!”  (Breier Máté, Balatonkenese, 20xx)

Cili:Minek a karrier, ha van karakter?!” (Simon András)

Evi:Dolgozzon az, aki ráér ilyen hülyeségekre.” (László Kristóf)

Dani: „Bleigh.” (Áron András)

Oldalak:

Facebook 

Instagram

Youtube

Spotify