Bemutatkozik a Spreading zenekar - interjú (2021)
(Spreading b-j.: Rásó Attila - gitár, Pócs Botond - ének, Matz Gergő - gitár, Borzas Zoltán 'Dwarf' - basszusgitár
Fene se gondolta, hogy öt évvel a Botondnak szervezett jótékonysági koncert után újra faggathatom a srácot, immár zenésztársaival együtt, bandája, a Spreading frissen megjelent EP-je kapcsán. Az egyelőre négytagú fogat március végén jelentkezett első kislemezével. Korrekt bemutatkozás, korrekt arcoktól, akár csak alább. Jó, hogy vannak, akikért ma is érdemes nyitott szemmel járni ebben a túlzsúfolt információárban, kíváncsian várom, mi jön még.
Mivel iszonyatosan friss a banda, nem ússzuk meg a kötelező köröket. Meséljetek, miként állt össze a Spreading?
Botond: Én kezdtem el hirdetéseket felrakni különböző csoportokba, amire először csak Geri jelentkezett. Aztán volt pár arc, aki jött-ment, de érdemi zenélést nem tudtunk leszervezni velük. Pár hétre rá pedig Attival, és az előző basszerunkkal létrejött az akkor még Scream Of Orpheus-ra keresztelt felállás. Az elején még nem tudtuk, milyen irányba menjünk zeneileg, de személyemből kifolyólag a sokkolás és a súlyosabb szövegek már borítékolhatóak voltak, úgyhogy a death/black/grindcore vonal logikus választásnak tűnt, már csak a hörgéseim hangzása miatt is. Majd ősszel megszületett a Leaving és a S.A.W.A is. Az első bőgősünk akkor vált ki a csapatból. Utána egy hónapig kerestünk basszert, és végül hatalmas szerencsénkre becsatlakozott hozzánk Zoli, aki a kellő koordinációt és odafigyelést is meghozta a bandába, ami a későbbiekben nagyon fontos lett. Utána megszületett a Kill the Dancer, megírtam a lemez végső történetét, és decemberben elkezdődött a demózási fázis, amire meglepően pozitívak voltak a visszajelzések, és ebben az időszakban változtattuk meg a nevünket Spreadingre is.
Dwarf: Tavaly októberben futottam bele Boti hirdetésébe, ahol dobost és basszusgitárost keresett az akkor már háromfős bandához. Két dal demóját tudta elküldeni (Leaving, S.A.W.A), amik egyből megfogtak, így megbeszéltük, hogy elmegyek egy próbára. Ott pillanatok alatt kiderült, hogy megvan a kölcsönös szimpátia, és az esemény végén már a zenekar basszusgitárosaként üdvözöltek. Akkor még nem sejtették, hogy bemutatkozáskor nem szokásom borzasztó szóviccekkel operálni, ám később annál inkább…(nevet)
Geri: Érdekes, hogy a zenekar tagjai között semmilyen előzetes kapcsolat nem volt szóval netes hirdetések útján sikerült egymásra találni. Ahogy Boti említette, én voltam az első, aki visszajelzett a hirdetésére. Ezt követően megpróbáltunk embereket keresni magunk mellé, de legtöbbükkel nem tudtunk közös munkába kezdeni. Később csatlakozott hozzánk Atti és az előző basszeros, Dobost ugyan nem sikerült találnunk, de ezzel a felállással bele tudtunk kezdeni a próbákba, az emlegetett Scream of Orpheus néven, és elkészítettük a demókat. Sajnos ekkor kellett megválnunk korábbi basszerosunktól, de rátaláltunk Zolira, aki szintén az egyik hirdetésünkre reagált. Valóban kölcsönös volt a szimpátia, és a demó felvételeket már együtt véglegesítettük.
Atti, ezenfelül két bandában is játszol, a Bloodcrownban és a The Aphotic Strainben, előbbinek tavaly nyáron jött ki az első nagylemeze.
Atti: Nos, a Bloodcrown sajnos teljesen háttérbe szorult minden tagnál és emiatt gyakorlatilag röviddel az albumunk megjelenése után fel is oszlott. Bár projekt szinten tervezem továbbvinni azt a melodikus vonalat, most főleg a Spreading-re szeretnék koncentrálni és itt megalkotni azokat az ’in-your-face’, ütős dalokat, amiket ott nem lehetett. A The Apothic Strain szintúgy sokáig egy helyben stagnált, miután azt a Bloodcrown-ba túl soknak vélt riffekből alkottuk. Jelenleg frissen indítottuk újra a projektet a slam és melodikus death metal keverésének céljával.
Számomra iszonyat szimpatikus, hogy nem árultatok zsákbamacskát, és a banda indulását egybekötöttétek első EP-tek megjelenésével. Szerintetek fontos, hogy egy frissen alakult zenekar már kész hangzóval álljon ki a nyilvánosság elé?
Dwarf: Szerintem fontos, hogy már induláskor legyen valami hallgatható anyag - elvégre a zenekarok zenében utaznak -, ami alapján el lehet helyezni a bandát a zenei térképen, kell legalább egy demó, vagy koncertfelvétel. Utóbbi persze nem igazán várható az elmúlt egy évben alakult formációktól, de valamire szükség van, amitől több lesz a történet, mint fotók és ígéretek halmaza.
Botond: Igen. Lényegében annyira telített a színtér, hogy muszáj rögtön felhívni az emberek figyelmét. Így se kap a zene akkora érdeklődést, mint mondjuk még a ’90-es években, (amiről én csak legendákat hallok), szóval csak egy demót, vagy csak részletet felesleges kiadni, szerintem. Egy EP esetén legalább megvan az a lehetőség, hogy a különböző hírportálok tudják terjeszteni, és jó esetben kritikát is fogalmaznak róla, ami szerintem egy olyan kezdő zenekarnak, mint mi, a legfontosabb. Normális esetben klip is készült volna a Leavinghez hogy még nagyobb visszhangunk legyen, de ezt a COVID meghiúsította.
Geri: Szerintem is fontos, hogy az emberek valami kézzelfoghatót kapjanak, hiszen néhány kép miatt még nem szeret meg az ember egy együttest.
Mennyit dolgoztatok az anyagon?
Botond: A zene szeptemberben kezdett el íródni, de a szövegek nagy része már hónapokkal korábban, sőt, a Leaving szövege majd egy évvel ezelőtt elkészült. Aztán persze finomítgatni kellett rajtuk, de a lényeg megmaradt.
Dwarf: Mikor becsatlakoztam októberben, már kész volt a srácok terve az első kislemezre. Atti addigra már megírt négy dalt, Boti még csiszolt a szövegeken, nekem pedig fel kellett vennem gyorsan a fonalat, hogy minél előbb kezdődhessen a stúdiómunka.
Geri: A számok viszonylag korán meglettek. Boti rengeteg szöveget megírt előre, úgyhogy azzal már nem igazán volt munka, viszont a neheze csak később következett. Ki kellett találni, milyen legyen az album borító és a logó. Ezekkel kapcsolatban sok vitába keveredtünk, és a nevünk megválasztása sem volt egy egyszerű menet, ezért a tervezettnél kicsit később sikerült kiadni az anyagot, de megegyeztünk mindenben és végül mindenki elégedett volt a végeredménnyel.
Most, hogy kialakult a stabil felállás, miként kell elképzelni nálatok az alkotófolyamatot?
Dwarf: Szerencsések vagyunk, mert Atti, Geri és én is írunk dalokat. Ezek otthon készülnek, alkotói magányban. Feldemózzuk őket, elküldjük a többieknek, és kíváncsian várjuk a reakciókat. A papírforma az, hogy Boti körberajongja a felvételt, a többiek pedig visszafogottan örülnek.(nevet) Majd amikor már van pár dal a tarsolyban, akkor lebokszoljuk, hogy melyek kerüljenek a következő anyagra, és ezekkel kezdünk konkrétabban foglalkozni. Nem akarjuk magunkat túlvállalni, munka és suli mellett foglalkozik mindenki a zenekar dolgaival, így inkább rövidebb kislemezekben gondolkodunk a jövőben, amiket belátható időn belül ki tudunk hozni.
Geri: Igazából egyszerű. Miután közösen kiválasztjuk, mely témák használhatóak az Atti, Zoli, vagy általam bedobott ötletekből, Boti ír rá egy szöveget és feldemózza. Ha összegyűlik több szám akkor Atti segítségével, házi körülmények között véglegesítjük a felvételeket.
Miből inspirálódtok zeneileg és a szövegek tematikáját tekintve?
Dwarf: Zeneileg egy elég széles spektrumot szeretek. Jöhet rock, dark/heavy/black/death metal. Talán fura lehet, hogy ha csak egyetlen zenekart emelhetnék ki, akkor a Manowart választanám, de számomra zeneileg is rettentően inspirálóak, ahogy az is, miként vitte/viszi előre az egész gépezetet a zenekar feje, Joey, kitartótan, kompromisszummentesen, évtizedeken át.
Geri: Tulajdonképpen rengeteg műfajt hallgatok, ami inspirál. Ha egy bandát kellene kiemelnem, az a Slipknot lenne. Szövegileg, zeneileg és előadásmódban is nagyon bejön a zenekar, és gyerekkorom óta hallgatom őket. Nagyban hozzájárultak ahhoz is, hogy most metal zenét játszok.
Atti: Részemről a legnagyobb inspirációt a svéd melodeath szcéna tagjai jelentik. Rengeteget tanultam az olyan zenekaroktól, mint az In Flames vagy Soilwork.
Botond: Nekem a Slipknot, Lil Peep (tudom, ciki), egy Alex Shades nevezetű metalcore előadó, és az AWS szövegei voltak azok, amik a legjobban megihlettek, illetve a saját verseimből is sok elemet vettem át. Megfogott a Tallah bemutatkozó anyagának története, aminek hatására én is részletesebben kidolgoztam a koncepciót. A szövegek számomra iszonyat fontos, központi szerepet játszanak az egész produkcióban. Volt egy elég sötét, depressziós másfél évem, és azalatt született meg a SAWA kifejezés, és a Saints and Wild Angels sor. Ez jelképez minden rossz momentumot az életemben, de mégis egyfajta imádatot érzek iránta. Az EP története is erre reflektál. Az első dalban egy felsőbbrendű faj (amire SAWA-ként utalnak), ami évszázadokig élt velünk, elhagyja a földet, ezzel őrületbe taszítva az embereket, hiszen ők már függtek tőlük, ebből ered a dühös, mégis ilyen himnikusan dicsőítő szövegvilág.
Végül az emberek kollektíve skizofrénné válnak és létrehozzák a Freak nevezetű entitást, aki megtestesíti azt az erőt és hatalmat, amivel ők nem rendelkeznek. Először még a Freak is gyengébb, és próbálja visszahívni a SAWA-t a földre, de hamar rájön, hogy ez nem lehetséges. A második számban az emberek még küzdenek a Freak ellen, mert nem elég bátrak, hogy elengedjék a múltat, és próbálják őt bezárva tartani, de a hosszas depresszió konklúziójaként megértik, hogy ez esélytelen, és végül rábízzák magukat. Ezt követően a Kill the Dancer-ben végigkövethetjük azt, ahogy a Freak bűnbakot keres, és egy ártatlan embert mészárol le úgy, hogy közben még a létezésében sem biztos. A szám végére rájön, hogy tényleg nem létezett az a személy, akit üldözött, és ettől ő maga is megretten, ezért elkezd együttműködni az emberekkel. Az utolsó dalban pedig feldolgozzák a SAWA hiányát, és rájönnek, hogy ők sem voltak tökéletesek, mert hiába voltak a tisztaság jelképei, mégis létezett egy sötét oldaluk nekik is. Ebből ered a Saints and Wild Angels. Itt már sokkal vádlóbb hangnemben beszélnek róluk. A legvégén pedig az emberek felismerik, hogy nincs szükségük a SAWA-ra és ettől felemelkednek az Ő szintjükre. Az, hogy a Freak-el mi történt, majd a második EP-n kiderül.
A felvételeket tekintve van, amit ma már másként csinálnátok?
Dwarf: Nem hiszem, hogy másként csinálnánk. A stúdiózást amúgy is csak abbahagyni lehet, befejezni nem.(nevet) Valahol meg kell húzni a határt, nálam ez pedig ott van, amikor már rengeteg energiabefektetést igényelne a mű, hogy egy hangyányit jobban szóljon. Hozzuk ki az aktuális tudásunkból és felszerelésünkből a lehető legjobbat, aztán vonjuk le a tanulságokat, és a következő felvételnek már legalább egy kicsivel jobb cuccokkal, felkészültebben, részletesebb tervekkel menjünk neki. A lényeg, hogy ne ragadjuk le, és mindig legyen valami fejlődés.
Geri: Én személy szerint semmit nem csinálnék máshogy ezzel kapcsolatban. Szerintem sikerült jó hangzást kihozni a körülményekhez képest. Nem éreztem szükségét, hogy sok pénzt adjunk ki a stúdiózásra.
Atti: Miután hobbi szinten lassan nyolc éve foglalkozom otthon a zene hangmérnöki részével, kézenfekvő volt, főleg a jelenlegi pandémiás helyzetben, hogy ezt én kezeljem. Mindenki, aki tudta, otthon felvette a maga részét, és elküldte nekem mixelésre. Persze, amennyiben bővül a zenekar dobossal, akkor azt már stúdióban vennénk fel. A keverésről valószínűleg ugyanúgy én gondoskodnék a továbbiakban is.
Botond: Egyáltalán nem. Ugyan a vokálokat a kanapémon ülve vettük fel, de Atti így is fantasztikus végeredményt hozott össze. Végig egy nyers, őszinte hangzás volt a célom a hörgésekkel, nem a tipikus death metalos stúdió hangzásra mentem, és ezt tökéletesen sikerült is megvalósítani.
Személyes kedvencem az anyag záró tétele, ha egyet kellene kiválasztani a négyből, számotokra melyik lenne az?
Dwarf: Nekem a Leaving a kedvencem. De csak azért előzi meg a záró dalt, mert a basszustémáját jobban szeretem játszani.
Botond: Számomra is a S.A.W.A az egyik legjobb szám valaha, és ez nem önfényezés akar lenni, mert már akkor is ezt mondtam, mielőtt egy másodpercet is ráköhögtem volna. Sőt, ennél kicsit bűntudatom volt, hogy itt ez a csoda én meg itt összeröfögöm.(nevet)
Geri: Ha egy számot kellene kiemelni, akkor nálam az a Kill the Dancer lenne. Ennek nagyon egyszerű oka van: a három perces dalban egypercnyi szóló található, ami maximálisan biztosítja a lehetőséget arra, hogy kicsit kiéljem magam.
Atti: Számomra a Conclusion az a dal, ami örök favorit marad. Egyszerű eljátszani, így nem a kezemre kell koncentrálnom, de mégis energetikus, lehet rá tombolni.
Számomra külön öröm, hogy a „régisulisabb” végén fogtátok meg a dolgot, ami nem feltétlen szerencsés, hisz talán az old school death/melodeath vonal egyre kevésbé népszerű itthon. Talán ez a járatlanabb út.
Botond: Szerintem stílustól függetlenül meg lehet szólítani nagyobb közönséget, amennyiben tényleg jó valaki, és van mit mondania, de nyilván egyszerűbb dolgunk lenne a magyar nyelvű, tiszta énekes, néha kiabálós zenével. Egyébként a hazai közönség a legfontosabb, de azért mi nemzetközi szintre is szeretnénk eljutni.
Dwarf: Szerintem ezt nem kombináltuk túl. Egyszerűen ezt a stílust szeretjük. Egy zenekarban, főleg, ha nem főállású bandáról van szó, rengeteg a buktató. Ha még azzal is megfejeltük volna, hogy csak azért játszunk valamit, mert népszerű, de nem tudunk szívet/lelket beleadni, akkor nem sok jövőt jósolnék magunknak.
Geri: Egyáltalán nem számított nálunk, hogy népszerű a műfaj, vagy sem. Ez a fajta zene az, amit teljes odaadással és szeretettel tudunk csinálni. Azt meg hogy ez az út járatlan, nem problémának, hanem inkább lehetőségnek tekintem.
Atti: Mivel mindnyájan írunk dalokat, ezért elkerülhetetlenül más lesz a hangzásvilága minden kiadott anyagunknak. Most az előbb említett stílusok voltak a hangsúlyosabbak, de később még sok mással fogjuk keverni az alap death metal hangzást.
Ugyan még baromi friss az EP, eddig igen kedvező a fogadtatás. Mi a következő lépés?
Dwarf: Hogy mi a következő lépés? Bástya az E8-ra, sakk. Aztán elkezdünk dolgozni a következő kislemezen.
Botond: A tervek szerint jövő hónapban megkezdődik a második EP felvétele (remélhetőleg a dobosunkkal), és nyár végéig ki is tudjuk majd adni, ha minden jól megy. Ahhoz már szeretnénk klipet is készíteni, és ha össze tudjuk szervezni, egy közreműködő ’énekes’ is lesz az egyik számban, szóval nagyon izgatottak vagyunk. És igazából már a harmadik kislemez dalai is meg vannak írva, sőt, van, ami már a negyedikre fog csúszni.
Geri: Igazság szerint a számok demó verziói már készen állnak a következő EP-re, úgyhogy szeretnénk mielőbb elkezdeni a rögzítést. Emellett pedig igyekszünk promózni az első kislemezt, amennyire lehet.
A jelen helyzetben koncerteket tervezgetni nyilván nem igazán lehet, de szeretnétek majd élőben is bemutatkozni, ha a körülmények engedik?
Dwarf: Igen, szeretnénk aktívan koncertező banda lenni. Jó lenne bejárni az országot, kis klubokban játszani, letenni a névjegyünket. Szétszórni a death metal magvait.
Geri: Természetesen, amint lesz lehetőség koncertezni, és lesz elég anyagunk, szeretnénk minél több bulit szervezni, de ez sajnos még a jövő zenéje.
Botond: Naná! Mindent a koncertekért csinálunk és nekem már rengeteg ötletem van, hogy miként tegyem a fellépéseinket felejthetetlenné, szigorúan a szó rossz értelmében.(nevet)
A végszót is nektek adom, részemről köszönöm nagyon és hajrá!
Dwarf: Köszönjük az interjút!
Botond: Nem vagyok a SAWAk embere, de köszönjük a lehetőséget, és reméljük minél előbb találkozunk minden olvasóval koncerten is.
Atti: Két tanácsom van az embereknek: hallgassatok bele minden ’nevenincs’ és ’ándergránd’ zenekar anyagába, ami csak szembe jön a neten, ki tudja milyen kincsekre leltek közben, és egyetek sok zöldséget!
Oldalak: