Honi underground: interjú, koncert, hangzó, miegymás

2013. július 02. 10:50 - Csipke(passzio)

Emlékeztető: III. Tattoo The Sun Fesztivál@2013.07.13., DürerKert, Bp.

iii_tattoo_the_sun_web_flyer_with_ts_medium_1372748200.jpg_665x1000

Jegyár: 1000 Ft

Korhatár: 16+

Ahogy azt már hírül adtam, július 13-án, a budapesti DürerKertben megrendezésre kerül a III. Tattoo The Sun Fesztivál és Tetoválásverseny, amely minden eddiginél változatosabb programokkal várja a látogatókat.

A 2011-ben indult rendezvénysorozat idei kiadásán, a koncertek mellett olyan műsorok közül lehet csemegézni, mint az Anima Prizma Mozgásműhely légi akrobatika és tánc előadása, a dirTies divatbemutatója vagy az extrém show. De lesz tetoválásverseny, sőt a szerencsések ajándék tetoválást is kapnak.

A fellépő bandák közül a két zászlóshajó a Watch My Dying és a Cadaveres. Mindkét banda évek óta a magyar underground szerves része. A WMD éppen az új lemezén dolgozik, a Cadaveres pedig akusztikus programjával járta az országot tavasszal, de ide zúzós programmal érkezik. A Watch My Dying az extrém metal legismertebb honi képviselője, olyan koncert slágerekkel a háta mögött, mint a Carbon, a Fényérzékeny vagy az Utolsó hívás. A Cadaveres a modern metalban jeleskedik, és az utolsó lemezével ért el igazi áttörést, olyan daloknak köszönhetően, mint a Twenty-Twelve, a Mindstream vagy a Kicking Me.

Az este harmadik fontos fellépője a Scary Guyz. A Metallica tribute zenekar teljes egészében elő fogja adni a harmincéves Kill ’em All albumot. Az 1983. július 25-én megjelent első Metallica album zenei forradalmat indított el, amelynek nyomán tinédzserek ezrei fogtak gitárt és alakítottak thrash/speed metal zenekart. Ez az alapmű lesz előadva – a Scary Guyz-t ismerve – tökéletes minőségben.

Fellép még a mostanában sokfelé felbukkanó, szimfonikus extrém metal ötös, a ScerrA. Tavaly nagylemezzel jelentkeztek, nyárra pedig egy klippel készülnek a Boncolóhoz. Idén tavasszal a metal.hu turnén és a Bloody Roots-szal lehetett őket látni az országban. A szabadtéri színpadon fellépő Lost Continent igazi kuriózumnak ígérkezik. A Slipchaos, gRain, Redheart tagokkal felálló szimfonikus törzsi metal bandának ez lesz az első koncertje. A plusz ütőssel és csellóssal kiálló hetes úgy tűnik, rendesen fel fogja kavarni az itthoni állóvizet. Ha az ország legkeményebben dolgozó HC/punk bandáját keressük, akkor egyértelműen a Don Gatto viszi a pálmát. Ha van egy konnektor egy kocsmában, akkor ők bedugják az erősítőt és nyomják a zenét. Akár külföldről, akár belföldről van szó. Két szóval lehet jellemezni őket: Hardcore Babylon. Az Omega Diatribe a lehangolt matekos riffek mocsarából érkezett, majd aratott sikert a Meshuggah és társait kedvelők körében. Az extrém kiállású banda koncerten is elég meggyőző tud lenni, úgyhogy itt a kiváló alkalom egy tesztkörre a nagyteremben, a Scary Guyz után. A székesfehérvári Sleepless januárban jelentette meg első EP-jét Breathe In Confusion címmel. A dallamos metalcore-ban utazó brigád ezt az anyagot fogja nektek bemutatni a kisteremben. A debreceni dAsh tavaly robbant be a hardcore/metal undergroundba Breath című albumával. A Bridge To Solace-től a Toolig sokféle zenei hatást egyesítő zenekar epikus dalaival sokak tetszését elnyerte már. A Samas a Cadaveres-el már bejárta Tolnát s Baranyát is, úgyhogy jelentősen megnőtt híveik száma. A Tattoo The Sunon ők zárják a kistermet, a Begotten Silence pedig nyitni fogja azt, lendületes death/thrash metallal.

Azonban a történet nem áll meg a koncerteknél, hiszen több nem zenei programra is számíthattok az esemény keretein belül. Szipál Péter fotóművész délután 3 órakor fogja megnyitni Ódor Enikő Veni et Vidi című kiállítását, melynek keretében tetoválásokról készült meghökkentő szépségű képeket tekinthetünk meg. Ugyanekkor kezdik el a tetováló szalonok standjain a kiállítók felvarrni az ajándék tetkókat a szerencsés nyerteseknek. Ezt követően mutatja be a 20-20 legtöbb szavazatot kapott tetoválás tulajdonosa a bőrén szereplő motívumokat a zsűrinek. A 18:30-kor színpadra kerülő dirTies esetében nem szimpla divatbemutatóra kell gondolni, sokkal inkább olyan színpadi show-ra, melynek középpontjában a ruhák állnak. A fashion show alapjául a vadóc, lázadó szellem szolgál, olykor-olykor egy kis fétis jelleggel megfűszerezve. Nem csupán a divatról szól, egy kicsit színház, olyasvalami, amivel nem találkozunk minden nap, figyelemfelkeltő, néha megdöbbentő. A tavaly már megismert extrém show is helyet kap a történetben. Újra megtekinthetjük, hogy milyen az, amikor felhúznak a levegőbe valakit, a hátába akasztott kampók segítségével. A legkomolyabbnak az Anima Prizma Mozgásműhely műsora ígérkezik a kertben este 11 órakor. A csoport a tüzet, a táncot és az akrobatikát fogja egybe kovácsolni egy különleges műsor keretében az éji térben. Már hónapok óta készül a csoport erre az előadásra, úgyhogy érdemes lesz a kertben tartózkodni ez idő tájt.

A DürerKert idén is Tattoo The Sunba fog kicsit öltözni,  a fénnyel festett kertfalaknak és belső folyosóknak hála.

Egy szónak is száz a vége, a Tattoo The Sun akkor is kiváló kikapcsolódás lehet, ha egyetlen koncertet sem látsz. A tökéletes hangulathoz már csak te kellesz, ugye eljössz?

Teljes program:

Kert:

14:30- Tetoválás fotó kiállítás megnyitó

15:00- Ajándék tetoválások felvarrása

17:00- Tetoválásverseny döntője

18:30- dirTies fashion show

19:00- Lost Continent

20:00- Tetoválásverseny eredményhirdetés

20:30- Extrém show

21:00- Cadaveres

23:00- Anima Prizma Mozgásműhely

 

Nagyterem :

22:00- Watch My Dying

23:30- Scary Guyz

01:00- Omega Diatribe

Kisterem:

19:00- Begotten Silence

20:00- dAsh

21:00- ScerrA

22:20- Don Gatto

23:20- Sleepless

00:20- Samas

 

III. Tattoo The Sun Tetoválásverseny – küldd be te is a tetkód!

A tavalyihoz hasonlóan a szervezők idén is várják  a tetoválásokat a Tattoo The Sun Tetoválásversenyre. Első körben a beérkezett like-ok alapján kerül be a döntőbe 20-20 lány és fiú, majd a helyszínen (Bp., DürerKert, július 13.) a szakmai zsűri fogja eldönteni, hogy kin vannak a legszebb tetkók.

A legszebb tetoválásokat a következőképpen fogjuk kiválasztani:

Küldj jó minőségű, tetováló stúdiós logó nélküli, 1000x1500 pixel méretű és 72 dpi felbontású fotót (kb. 500 KB) a tetoválásodról a tattoothesun@gmail.com címre. A küldött file NEVE a NEVED legyen. (pölö: Tóth Béla esetén tothbela.jpg) A fotókat max. 72 órán belül feltesszük a Tattoo The Sun facebook oldalára! Oszd meg a barátaid között a kép linkjét, és a 20-20 legtöbb like-ot kapó női és férfi tetoválás bekerül a döntőbe. A július 13.-i Dürer-es döntőn szakmai zsűri fogja kiválasztani a legjobb 3-3 (női és férfi) tetoválást. A tetoválásokat a helyszínen személyesen a zsűri előtt kell megmutatni. A buli előtti csütörtökön, azaz július 11-én lesz a like-ok összesítése és a nyertesek kiértesítése.

Tetováltak versenye nyeremények (fiú-lány kategória):

1. helyezett:

15.000 Ft értékű tetoválás/piercing utalvány

Tetováló Magazin 1 éves előfizetés

5.000 Ft értékű zenekari merch ajándékcsomag

2 db belépő 1 éven keresztül a Powerground Management budapesti rendezvényeire.

 

2. helyezett

10.000 Ft értékű tetoválás/piercing utalvány

Tetováló Magazin 1/2 éves előfizetés

5.000 Ft értékű zenekari merch ajándékcsomag

2 db belépő 1/2 éven keresztül a Powerground Management budapesti rendezvényeire.

 

3. helyezett

5.000 Ft értékű tetoválás/piercing utalvány

3.000 Ft értékű zenekari merch ajándékcsomag

1 db belépő 1/2 éven keresztül a Powerground Management budapesti rendezvényeire.

Itt jelezheted a részvételi szándékodat a bulin!

 

Nyerj egy ajándék tetkót a III. Tattoo The Sunon!

A III. Tattoo The Sun Fesztiválon és Tetoválásversenyen tetováló stúdiók is meg fognak jelenni Budapestről és vidékről. Délután 3-tól a standokon minden stúdióból egy tetováló fel fog varrni egy ajándék mintát egy szerencsés kiválasztottra. A következőket kell megtenni mindehhez:

1. Like-old a Tattoo The Sun hivatalos facebook oldalát!

2. Oszd meg a III. Tattoo The Sun Fesztivál és Tetoválásverseny esemény facebook oldalát a saját facebook oldaladon!

3. A Tattoo The Sun facebook oldalán a „Tetkó minták” mappába like-old a neked legjobban tetsző mintát és írd be hozzászólásként, hogy „Felvarratnám.”

A buli előtti szerdán, azaz július 10-én lesz a sorsolás, és a nyertesek kiértesítése.

Az eddig jelentkezett kiállító tetováló stúdiók:

Celtic Moon Tattoo (Budapest)

Fantazy Tattoo (Aszód)

Ritual Tattoo (Budapest)

Budapest Ink (Budapest)

Green Skull Tattoo (Budapest)

Labirintus Tattoo (Eger)

Swastika Tattoo ( Budapest)

Silver Tattoo (Győr)

Stingers Tattoo (Budapest)

Invictus Tattoo (Budapest)

Tattoo Face (Budapest)

Visions Tattoo (Székesfehérvár)

Black Angel Tattoo (Budapest)

Rocker Tattoo (Tatabánya)

 

További stúdiók jelentkezése folyamatban.

 

Honi underground: interjú, koncert, hangzó, miegymás